Jelen tanulmány célja annak vizsgálata, hogy a jogalkotó a párkapcsolati formák kezdő időpontjának meghatározásakor, és azon belül bizonyos jogcselekmények feltételül szabásakor vajon szándékolt és tudatos elhatárolást alkalmaz-e, amikor valamely jogot a nagykorúsághoz, míg más esetben konkrétan a 18. életév betöltéséhez köt, vagy adott esetben mindez, inkább egy véletlenszerűnek mondható jogi szabályozás eredménye.
A feltételezhető jogalkotói szándék vizsgálata során elsőként áttekintjük a házasság, majd a Bét.[2] alapján kissé részletesebben, az azzal számos hasonlóságot mutató bejegyzett élettársi kapcsolat intézményét, megvizsgálva a létesítéshez szükséges korhatár meghatározásokat, és az egyes jogintézményeken belül elvárt további, életkort érintő feltétel-meghatározás különbözőségének lehetséges indokait.
A vizsgálódás középpontjában tehát a jogalkotó felelősségvállalását tükröző, gyermekkor határainak életkorbeli meghatározása áll, a gyermek érdekeinek védelme és egyúttal a gyermek mint gyengébb fél védelme érdekében.
Ennek első lépése a gyermek fogalmának, és a gyermekkort érintő jogi szabályozás általános súlypontjainak tisztázása.
A gyermek fogalmát legáltalánosabban a Gyermekjogi Egyezményben[3] találjuk, hiszen már az 1. cikk rögzíti, miszerint gyermek az a személy, aki a tizennyolcadik életévét nem töltötte be, kivéve, ha a rá alkalmazandó jogszabályok értelmében - mely alatt a részes államok jogszabályait kell érteni - nagykorúságát már korábban eléri. Az Egyezmény tehát a gyermekkor végét szigorúan, de nem rugalmatlanul határozza meg.[4]
A jogszabály hazai adaptációja a Ptk.[5] "Az ember mint jogalany" elnevezésű Második könyvében, a cselekvőképesség témakörénél jelenik meg (a kiskorúság fogalmának említésével) az egész törvényre, így a Családjog Könyvre[6] is kihatással. A törvény szerint "kiskorú az, aki a tizennyolcadik életévét nem töltötte be. A kiskorú a házasságkötéssel nagykorúvá válik."[7] Az ily módon - érvényes házasságkötés útján - nagykorúvá vált személy kikerül a New York-i Egyezmény hatálya alól, ami viszont nem azt jelenti, hogy elveszíti az Egyezmény által biztosított jogokat, hanem cselekvőképes felnőtt személlyé válva, inkább többletjogok illetik meg.[8]
A hivatkozott Második könyv differenciál a kiskorúakon belül is, hiszen a tizennegyedik életévét betöltött és nem cselekvőképtelen kiskorút korlátozottan cselekvőképesnek,[9] míg a tizennegyedik életévet be nem töltött kiskorút cselekvőképtelennek tekinti,[10] a jogszerzés személyes lehetőségét is magában hordozó, vagy a törvényes képviselő valamilyen fokú közreműködését igénylő esetek szerint különböztetve.
A Gyvt.[11] értelmező rendelkezései között megerősítést találunk a gyermek fogalmára nézve, ugyanis a törvény alkalmazásában gyermeknek kell tekinteni a Ptk. 2:10. § (1) bekezdése szerinti kiskorút.[12]
Az életkor szerinti differenciálásnak a legfőbb jelentősége, hogy a jogalkotó ezáltal cizelláltabban tud rea-
- 19/20 -
gálni az adott életviszonyban megvalósítandó élethelyzetekre, minél jobban biztosítva ezáltal a gyermeki érdek védelmét.
A Ptk. Negyedik könyve (továbbiakban: Csjk.) a gyermek érdekének védelméről szóló szakaszon[13] belül rendelkezik arról, hogy a családi jogviszonyokban a gyermek érdeke és jogai fokozott védelemben részesülnek. Ezt azért szükséges hangsúlyozni, mert a gyermek, korából és helyzetéből fakadóan, a családi kapcsolatait tekintve eleve a gyengébb fél helyzetében van. Családi kapcsolatok hiányában pedig éppen amiatt szorul különleges védelemre és támogatásra.
A Csjk. előírja azt is, hogy a családi jogviszonyokat méltányosan, és az érdekei érvényesítésében gyengébb fél védelmét figyelembe véve[14] kell rendezni. Az újonnan bevezetett alapelv egyik lehetséges alanya szintén a gyermek (aki életkorából adódóan lehet pl. tapasztalatlan, tartásra szoruló, kiszolgáltatott helyzetben lévő vagy beteg egyaránt), illetve az a jogalkalmazó, aki az iránymutatás címzettjeként valamely családjogi vita eldöntésénél szerepet játszhat.
A védelem eszköztárába számos lehetőséget számba vett a jogalkotó, de közvetett módon úgy vélem ide tartozhat azon eset is, amikor azzal védi a gyengébb felet (gyermeket), és segíti egyúttal az érdekei érvényesítésében, hogy egy bizonyos élethelyzetbe való jogszerű bekerülése kapcsán a nagykorúság és a 18. életév feltételül szabása között különbséget tesz.
Rátérve e tanulmány érdemi részére, a következőkben áttekintem az egyes párkapcsolati formáknál a jogalkotó által elvárt minimális korhatárbeli meghatározásokat, megvizsgálva azok védelmi funkcióját a gyermek (egyúttal úgy is mint gyengébb fél) érdeke szempontjából, utalva a nagykorúság és a 18. életévbeli különbségtétel tudatos elhatárolására, vagy esetlegesen véletlenszerűnek tűnő "egybemosódására".
A Csjk. érdemi előfeltételei között az egyik legfontosabb - az érvénytelenség kérdéskörét is érintő - elvárás a házasságkötési korhatár kérdése. Magyarországon a hatályos viszonyok között, engedély nélkül az a személy köthet házasságot, aki eléri azt a korhatárt, mely az 1986. évi Csjt. módosítás óta,[15] egységesen mind férfiak, mind nők esetében, azonos a nagykorúságéval.
Korábban a Csjt.,[16] jelenleg pedig a Csjk. is lehetővé teszi a nagykorúságot el nem ért személyek gyámhatósági engedéllyel történő házasságkötését. A minimális korhatár el nem érése, mint házassági akadály tehát bizonyos feltétellel mégis áthidalható, a gyámhatóság ugyanis a tizenhatodik életévét betöltött korlátozottan cselekvőképes kiskorúnak, a házasságkötésre jogszabályban meghatározott esetben engedélyt adhat.[17] A jogalkotó ehelyütt a cselekvőképességi szabályoktól eltérően állapítja meg a házasságkötés alsó, engedélyhez kötött korhatárát, abból kiindulva, hogy a tizenhat évesnél fiatalabb személyeket biológiai érettségük ellenére sem tartja érettnek a házasságkötésre.[18]
Az engedély megadása a gyámhatóságok számára rendkívüli felelősséget ró, hiszen az engedély birtokában az érvényes házasság tényével, a tizenhatodik életévét betöltött korlátozottan cselekvőképes kiskorú nagykorúvá válik. Az engedély jogszabályban[19] meghatározott esetben adható meg, a szülő vagy gyám meghallgatását követően hozott határozattal. A hatóság a szülői, gyámi véleményhez nincs ugyan kötve, de azt jegyzőkönyvbe kell foglalni. A Csjk. új elemként rögzíti, hogy a szülő meghallgatása mely esetekben mellőzhető. Ennek megfelelően nincs szükség annak a szülőnek a meghallgatására, aki a szülői felügyeleti jogát a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben sem gyakorolhatja, ismeretlen helyen tartózkodik vagy meghallgatása más elháríthatatlan akadályba ütközik.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
