Az engedményezés gyakorlatában jelentős kérdéseket vet fel az engedményezhető követelések köre, vagyis az intézmény tárgyi hatálya. Jóllehet a polgári törvénykönyvek jellemző kodifikációs megoldása az át nem ruházható követelések taxatív módon, kivételként történő felsorolása, a bírói gyakorlat és a jogirodalom számára komoly elméleti kihívást jelentett több követeléstípus engedményezhetőségének elismerése. A gazdasági válság következtében új igények is megjelenhetnek a jogalkalmazásban eddig - a magyar jogban legalábbis - ilyen összefüggésben nem vizsgált követeléseknek az engedményezés körébe történő bevonására. Jelen tanulmányban egy ilyen, a személyhez kötött és a vagyoni jellegű követelések határmezsgyéjén található követelés engedményezhetőségét - és ezen keresztül a személyhez kötöttség fogalmát - vizsgáljuk meg.
1.1. Az engedményezés egy szerződés egy követelés jogosultja és egy harmadik személy között, amellyel a jogosult a követelést e harmadik személyre átruházza.[1] Mivel az engedményezés formához nem kötött[2] és absztrakt[3] - vagyis a jogcíméül szolgáló ügylet kötelmi jogi hibái nem hatna ki magának az engedményezésnek az érvényességére -, ezért a jog hangsúlyt fektet a jogosult és a kötelezett érdekköreinek összemérésére. Szembekerül ugyanis az engedményező vagyoni érdeke, hogy a követeléséről a testi vagyontárgyak módjára szabadon rendelkezhessen, a kötelezett azon - alapvetően szubjektív szempontokra épülő - érdekével, hogy adósként helyzete ne súlyosbodjon. A magyar jog a Ptk. miniszteri indokolása[4], valamint a magyar jogtudomány álláspontja[5] alapján az adós ilyen jellegű érdekeit nem védelmezi, abból kiindulva, hogy - mivel az engedményes származékos szerzőként nem szerez több jogot, mint ami az eredeti jogosultat megillette - a kötelezett számára általában közömbös, hogy kinek teljesít. Az osztrák jog ezzel szemben - szintén a származékos szerzés ténye miatt - központi alapelvként fogalmazza meg a kötelezett védelmét.[6] Az osztrák legfelsőbb bírósági gyakorlat ezért nyomatékosítja, hogy az engedményezés csak egy jogosultváltást jelent, de az engedményezett követelés tartalmát, valamint teljesítésének módját nem érinti.[7]
A magyar pénzügyi jogszabályok - a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 2. §-ának 21. pontjában található, a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 3. § (1) bekezdésének b) pontjára, valamint 2. számú mellékletének 10.2. pontjára utaló fogalommeghatározására figyelemmel - a követelés megvásárlását - akár az adós kockázatának átvállalásával, akár anélkül - pénzkölcsön nyújtásaként, így pénzforgalmi szolgáltatásként kezelik.
1.2. Az engedményezés, mint átruházó szerződés tárgya egy kötelem jogosultját megillető követelés[8], amely az engedményezés révén alanyi jogból a vagyoni forgalom tárgyává válik[9]. Az engedményezés két lényeges eleméből, vagyis a formaszabadságból és az absztrakt jellegből együttesen adódik az engedményezés azon főszabálya, hogy valamennyi, kellő pontossággal meghatározható követelés[10] engedményezhető, amelyhez azonban - miként arra a bevezetőben utaltunk - a törvénykönyvek rendszerint mindig kapcsolnak néhány, az engedményezés tárgyi körét generálklauzula jelleggel szűkítő általános kivételt, ami a bírói és a jogtudományi értelmezés kiindulópontját jelenti.
A Ptk. 328. § (2) bekezdése alapján nem lehet engedményezni a jogosult személyéhez kötött, valamint azon követeléseket, amelyek átruházását jogszabály vagy a felek megállapodása kizárja. A magyar jogban jogszabály zárja ki többek között a haszonélvezeti jog[11], az elővásárlási jog[12], a koncesszióköteles tevékenység gyakorlására vonatkozó jog[13], a vasúti pályahálózat-kapacitás[14], valamint a törvényben meghatározott kivétellel a nemzeti vagyonra vonatkozó vagyonkezelői jog[15] engedményezhetőségét. Külföldi példák közül megemlíthető az osztrák ABGB 1393. §-ának első mondata, mely szerint valamennyi átruházható jog engedményezhető, e paragrafus második mondata pedig csak a személyhez kötött követeléseket említi kivételként. A német BGB 399. §-a a felek megállapodása alapján nem átruházható követelések mellett azokat zárja ki az engedményezésből, amelyeknél a jogosult személyének megváltozása a szolgáltatás tartalmát megváltoztatná, a 400. §-a alapján pedig nem ruházható át olyan jog, amelyen zálogjog nem alapítható. A BGB emellett azonban más kötelmi jogviszonyok kapcsán is tartalmaz olyan előírást, amely valamely követelés átruházását kizárja.[16]
1.3. A hivatkozott törvénykönyvek nyilvánvalóan azért élnek azzal a kodifikációs megoldással, hogy az engedményezésből kizárt követelések körét határozzák meg kivételként, hogy az analógiával történő jogalkalmazásnak - sejthető, ám írott formában egyértelműen nem kinyilvánított - jogpolitikai szempontból határt szabjanak. A szolgáltatás jellegéből eredően az engedményezésből kizárt követelések köréhez - amely a magyar és az osztrák kódexben rögzített személyhez kötöttségtől mint fogalmi elemtől régen eloldatott - már jelentős bírói gyakorlat és jogirodalom kapcsolódik. Ebben a körben különösen a követelés egy meghatározott részének, valamint a jövőben esedékessé váló követelések engedményezhetőségének vizsgálatára lehet utalni[17], amely egy, már az új Ptk. tervezetében is megjelenő jogfejlődési irányt jelez[18].
A személyhez kötöttség, mint a szolgáltatás jellegében rejlő ok miatti kizártsággal kapcsolatosan a Ptk. miniszteri indokolása[19] és a bírói gyakorlat[20] általános jelleggel
-429/430-
mindössze annyit szögezett le, hogy a vagyonjogi követelések általában engedményezhetőnek minősülnek. A személyhez kötöttség kategóriáját azonban ezen túlmenően alapvetően egyedi ügyekben született bírói ítéletek és - jellemzően szintén egyedi problematikákra felfűzve - jogirodalmi fejtegetések értelmezték. Abban mind a magyar, mind az osztrák, mind a német jogtudomány egyetért, hogy személyhez kötöttnek minősülnek a családi jogviszonyokból eredő és a tartásra irányuló követelések - fontos azonban megjegyezni, hogy ebben a körben a jogirodalom kifejezetten a szerződéses jogviszonyokból eredő, alapvetően természetbeni tartási követelésről szól. A magyar jogban nem engedményezhető a büntetőeljárással kapcsolatos kárigény, az osztrák felsőbírósági gyakorlat pedig az ügyvédi honorárium engedményezhetőségét zárja ki, a követeléshez szorosan kapcsolódó, ezért az engedményezéssel összefüggésben az új jogosult számára átadandó ügyvédi titok védelméhez fűződő nagyobb jogi érdekre hivatkozva.
2.1. A valamennyi jogviszonyhoz alapvetően kötelmi jogi szempontból közelítő Grosschmid Béni megállapítása szerint a gyermektartás esetében a gyermek és a tartásra kötelezett szülője közti kötelem "a családi jogviszonyból úgy keletkezik, hogy az, ami eredetileg családerkölcsi tartalmú kötelesség, átszűrődik, átridegül szolgáltatási kötelemmé[26]". Almási a családi jogosultságokat személyi és vagyoni jogokra osztja, amelyek a kötelezett családi magatartását hivatottak kikényszeríteni, és így rendesen viszonylagos jogok. Az egyenes ági rokonok egymás közötti jogviszonyának - ideértve a tartási "kötelmeket" is - nem az ügyleti jellegű kétoldalúság, hanem az okozatosan ható személyjogi felelősség az alapja, még akkor is, ha a jogviszonyban mindkét felet illetik jogok és terhelik kötelességek. Éppen ezért a családi jogosultságok erkölcsi kötelességek megvalósítását célozzák, ezért alapvetően személyesen gyakorlandók és nem ruházhatóak át.[27] A rokontartás egész szabályrendszerét a mai magyar jogirodalom is a családtagok egymás iránti felelősségéből, az egymás támogatására irányuló kötelességéből eredeztetve, vagyis erkölcsi alapon szemléli.[28]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
