Az "általános személyiségi jog" mibenléte régóta foglalkoztatja a jogélet különböző szereplőit. Végigkísérte e kérdés a magánjogi kodifikációkat, majd az 1959-es Ptk. alkalmazását, és mióta 1990-ben az Alkotmánybíróság (AB) e kategóriát az alkotmányjogba is bevezette, már nem csak magánjogi relevanciával bír. Az új Ptk. 2013-as elfogadása, valamint az Alaptörvény hatályba lépése pedig e kérdés megítélésében is új helyzetet teremtett, amelyben a régi megközelítések nem feltétlen maradtak egészében érvényesek.
A személyiségi jogok védelmének célja az egyén autonómiájának, szabad kibontakozásának, szabad döntési képességének (önrendelkezésének) és magánszférájának a biztosítása. De a jog e tekintetben szegényes eszköztárával nem képes az emberi személyiség (és ennek nyomán jogi konstrukcióként alkotott jogi személyek létezésének) valamennyi védelemre érdemes aspektusát kodifikált alanyi jogok formájában megragadni. Az általános személyiségi jog mint generálklauzula funkciója a bírói jogalkotás lehetőségének megnyitása, a kodifikált jog által nem nevesített személyiség-elemek jogi megragadása és így védelme érdekében.
Jelen tanulmány elsősorban az általános személyiségi jog magánjogi fogalmát keresi, de eközben kiindulópontja nem lehet más, mint az alkotmányjogi méltóság-fogalom.
Az ember létezése és méltósága, mint maga az emberi egység elsősorban nem "jog"; az emberi lényeg a jog számára tulajdonképpen hozzáférhetetlen. A méltóság "az emberi élettel eleve együtt járó minőség, amely oszthatatlan és korlátozhatatlan, s ezért minden emberre nézve egyenlő."[1] Definiálni, valamennyi részelemét összefoglalni, lényegét megragadni a jog technikai értelemben nem tudja, védelmét ellenben a kimerítő meghatározás hiányában is biztosíthatja. Az emberi méltóság jogi értelemben, az AB korábbi értelmezésében a személyiségi jogok "anyajoga":
"Az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jogot az ún. általános személyiségi jog egyik megfogalmazásának tekinti. A modern alkotmányok, illetve alkotmánybírósági gyakorlat az általános személyiségi jogot különféle aspektusaival nevezik meg: pl. a személyiség szabad kibontakoztatásához való jogként, az önrendelkezés szabadságához való jogként, általános cselekvési szabadságként, avagy a magánszférához való jogként. Az általános személyiségi jog anyajog, azaz olyan szubszidiárius alapjog, amelyet mind az Alkotmánybíróság, mind a bíróságok minden esetben felhívhatnak az egyén autonómiájának védelmére, ha az adott tényállásra a konkrét, nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható."[2]
Az emberi méltóság jogának egyik funkciója az autonómia biztosítása, hiszen az emberi méltóság: "az egyéni önrendelkezésnek egy mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva (...) az ember alany maradhat, és nem válik eszközzé, vagy tárggyá."[3] Az emberi méltósághoz való jog az élethez való joggal egységben[4] minden más alapjog korlátozásának abszolút határa, a lényeges tartalmon belül az érinthetetlen lényeg. A lényeges tartalom fogalmát az AB összekapcsolta az emberi méltóság fogalmával, mintegy abszolút határt létrehozva az alapjog-korlátozás alkotmányosságának megítélése tekintetében.[5]
"Az emberi méltóság, mint a személyiség integritása, az emberi élettel együtt az emberi lényeget jelenti. A méltóság ember voltunknak és értékünknek fölemelő és feltétlen tiszteletet parancsoló volta, emberi lényegünk rangja. (...) Az emberi jogok katalógusában és a modern alkotmányokban az emberi élet és méltóság ezért elsősorban nem is mint alapjogok, hanem mint a jogok forrásai, mint jogon kívüli értékek szerepelnek, amelyek sérthetetlenek."[6]
Az emberi méltóság az AB értelmezésében nem csak az általános személyiségi jog megfogalmazása, így valamennyi nevesített személyiségi jog forrása, hanem egy-
- 602/603 -
úttal valamennyi alkotmányos alapjog eredője is: "Az emberi méltóság minden tárgyi jog megalkotásánál és alkalmazásánál a legfőbb alkotmányos vezérlő elv, az alkotmányos alapjogok, értékek és kötelezettségek rendszerének a tényleges alapja."[7] Az alkotmányjogi és a magánjogi "anyajog"-jelleg az emberi méltóság jogi értelmezésében, tehát az AB gyakorlatában összekeveredik.
Az emberi méltósághoz való jog és az alapjogok lényeges tartalmának összekapcsolása nyilvánvalóvá tette, hogy az AB az alapjogi rendszert mint értékrendszert veszi figyelembe. Abból az elvi megfontolásból indult ki, hogy az Alkotmány alapjogi rendszere nem szétszórt vagy különálló jogok összessége, hanem egy egységes egész, amelynek alapja és forrása az emberi méltósághoz való jog. Végső soron minden jog visszavezethető rá, belőle további jogok is levezethetőek. Tehát az alapjogok egymást átszövik, egymást feltételezik, de bármilyen alapjogról legyen szó, korlátozásuknak van egy abszolút határa.[8]
Az emberi méltóság joga így több más, jogszabályban a döntések idején külön nem nevesített alapjog, illetve személyiségi jog forrásává vált, mint pl. a vérségi származás kiderítéséhez való jog,[9] a testi-lelki integritáshoz való jog,[10] az egészségügyi önrendelkezési jog,[11] a perbeli rendelkezés szabadsága,[12] vagy a magánélethez való jog.[13]
Az emberi méltóság, mint a jog számára egészében megragadhatatlan érték (Kukorelli István és Deli Gergely szóhasználatában) ún. "beszámítási pontokon" keresztül jelent meg az AB gyakorlatában, amelyek "jogilag már konkrétabb felületeket képeztek az emberi méltóság elsősorban nem jogi és rendkívül összetett, definiálhatatlan jelenségén, amelyek már eltűrték a jog durva eszközének érintését."[14] Ilyen, az emberi méltóság fogalmának konkrét alkalmazásakor előkerülő általános jogosultságok voltak az "önrendelkezési jog", az "általános cselekvési szabadság", a "magánszférához való jog", "a személyiség szabad kibontakozásához való jog", valamint az "önazonossághoz való jog".[15]
Pokol Béla álláspontja szerint az AB az "emberi méltóságot" valójában e célra alkalmasabb alkotmányi szabály híján, mintegy a személyiség szabad kibontakozására vonatkozó általános alkotmányi rendelkezés hiányát pótolva azonosította az általános személyiségi joggal.[16] E következtetésnek a későbbiekben, az általános személyiségi jog magánjogi azonosításakor még jelentős szerepe lesz.
Az Alaptörvény II. cikke szerint "Az emberi méltóság sérthetetlen." Ezzel a szöveg egyrészt megismétli az I. cikkben az emberi jogokkal kapcsolatban általában megfogalmazottakat, másrészt szóhasználatában megerősíti az emberi méltóság mint védett jog korábbi alkotmányos pozícióját, ahol az Alkotmány csak az élettől és a méltóságtól való "önkényes megfosztás" tilalmát írta elő [54. § (1) bekezdés]. A "sérthetetlenség" biztosan nem jelent "korlátozhatatlanságot", sem a méltóság, sem más emberi jogok vonatkozásában. De akkor mit jelent? Varga Zs. András szerint a sérthetetlenségi parancs a méltóság transzcendens dimenziójában nyer értelmet, amennyiben a jog elismeri, hogy a méltóság a tételes jog számára érinthetetlen.[17] Azaz, a méltóságot a jog bizonyos esetekben korlátozhatja (az nem korlátozhatatlan alapjog), mások pedig önkényesen meg is sérthetik, de ez nem változtat a méltóság értékének jog vagy más ember általi elérhetetlenségén. Ugyanakkor az Alaptörvény I. cikke általában az alapvető jogokról szintúgy "sérthetetlenként" szól, hasonlóan a korábbi Alkotmány 8. § (1) bekezdéséhez. Mivel az kizárható, hogy valamennyi emberi jog a méltóság szintjére emelhető, akár jogi, akár a transzcendens érték meglétét feltételező értelmezésben, ezért elfogadható értelmezés az, amely szerint a "sérthetetlen emberi jogok" a maguk absztrakt megjelenésében teljesek, de az állam által korlátozhatóvá válnak, amikor az alkotmányi szinten megjelenő absztrakció "testet ölt", és tételes jogi normaként törvényekben bukkannak fel.[18] Ami biztos, maga az Alaptörvény, és az Alkotmány is lehetővé tette az alapjogok korlátozását [Alaptörvény I. cikk (3) bekezdés, Alkotmány 8. § (2) bekezdés].
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
