Úgy vélem, szinte teljes bizonyossággal állítható azok esetén, akik családjoggal és az ahhoz kapcsolódó eljárásokkal foglalkoznak, hogy kivétel nélkül ismerik azt a bizonyos pillanatot, amikor a már sokat látott és hallott jogász egyszer csak megtorpan a jegyzetelésben, felhúzza a szemöldökét vagy feltolja a szemüvegét, és tekintetét lassan a beszélő felé fordítja. Eme önkéntelen mozdulatsor kiváltásához pedig mindössze egyetlen állításra van szükség, ami jobb esetben az ellenérdekű féltől, rosszabb esetben annak jogi képviselőjétől vagy saját ügyfelünktől, legrosszabb esetben pedig a bírótól vagy egyéb, az eljárásban résztvevő szakembertől hangzik el. Ehhez persze nem elég bármilyen állítás, annak olyannak kell lennie, amely ellen a jogérzék zsigerből tiltakozni kezd, ami elsőként a szemöldök önkéntelen megemelkedésében nyilvánul meg. Bár nem hiszem, hogy ne tudná az olvasó átérezni a helyzetet, azért bemutatok egy példát is. Tegyük fel, hogy jogi képviselőként veszünk részt egy gyámhivatali eljárásban, amelynek többek között az a tárgya, hogy a korábbi nevelőszülők, akikhez a gyermekek vitathatatlanul és objektív bizonyítékokkal alátámasztottan rendkívüli módon kötődtek, kapcsolattartásra lehessenek jogosultak a gondozásukból kikerült gyermekekkel. Ezen - "természetesen fiktív" - eljárás során az egyik gyermekotthon vezetője, mint a gyámhivatali tárgyalásra meghívott szakember akként nyilatkozik, hogy a korábbi nevelőszülők e kérelme számára teljesen értelmezhetetlen és értelmetlen, hiszen "a nevelőszülőség csak egy munka, és ha egy gyermek kikerül a gondozásukból, akkor jelentkezzenek egy másik gyermekért, mert ez pontosan ugyanolyan, mintha egy iskolaváltás után a korábbi matematikatanár kérne kapcsolattartást a gyermekekkel". Nos, bevallom, véleményem szerint ez az állítás, ha véletlenül egy valós eljárásban és nem e "fiktív példában" hangzik el, tökéletesen alkalmas a fent leírt mozdulatsor kiváltására. Azonban mielőtt túlzottan korai következtetéseket vonna le az olvasó, javaslom, vizsgáljuk meg az állítást mind a hazai jog, mind pedig a hazai jogra (jó esetben) hatást gyakorló nemzetközi standardok kontextusában[1].
Hivatásos nevelőszülő az a személy, aki az alkalmassági kritériumoknak[3] eleget téve felvételt nyert a nevelőszülői hálózatba, és mint ilyen, saját otthonába befogadva biztosítja egy ideiglenes vagy tartós állami gondozásba vett kiskorú ellátását, illetve nevelését. Nevelőszülőként egy személy, saját kiskorú gyermekével együtt, legfeljebb hat gyermek nevelését láthatja el. A fejlett államok gyermekvédelmi rendszerében évtizedek óta cél, hogy lehetőség szerint minél kevesebb gyermek ellátását kelljen az állami gyermekvédelmi intézmények falai között biztosítani, és lehetőleg minél több gyermek kerülhessen nevelőszülőkhöz.
Ez a törekvés nem önmagáért való, nem is a költséghatékonyság az alapja, hanem egy gyermekeket megillető alapvető jog nemzetközi deklarációjára vezethető vissza. A Gyermekek Jogairól szóló New Yorkban 1989. november 20-án kelt Egyezmény Bevezető részében az Egyezményben részes államok hitet tettek ama meggyőződésük mellett, hogy a gyermekek személyiségfejlődésének alapvető szükséglete és joga, hogy családi környezetben nőjön fel[4]. Többek között ezen alaptétel felismerése és rögzítése szorította rá a tagállamokat, köztük az újonnan létrejövő demokráciákat arra, hogy gyermekvédelmi rendszerük felépítésének reformja során a családból kiemelés intézkedést megelőzően olyan alapellátásban, illetve speciális ellátásban alkalmazható eszközöket vezessenek be jogrendszerükbe, amelyekkel a
- 32/33 -
felmerült probléma a gyermek családban való benntartásával megoldható. E követelménynek megfelelően a gyermek családból való kiemelése a jelenlegi magyar szabályozásban is csak amolyan végső és halaszthatatlan megoldásként szolgál a gyermek testi, szellemi, pszichikai fejlődését súlyosan veszélyeztető helyzetben. A kiemelés után is folyamatosan törekedni kell arra, hogy a gyermek visszakerülhessen a családjába, illetve, hogy a vérszerinti családjával való kapcsolata lehetőség szerint ne sérüljön.
A gyermekjogok kiemelt nemzetközi szerepére tekintettel a nemzetközi szabályozás nem áll meg egy általános elveket deklaráló egyezmény megalkotásánál, hanem igyekszik minél konkrétabban meghatározni azt, hogy a részes államoknak milyen kötelezettségeik vannak az állami gondoskodásba került és nevelkedő gyermekek jogainak biztosítása érdekében. Ennek egyik eszköze a "guardian"[5] fogalmának megalkotása volt. Az angol kifejezés jogi szakfordítása általában a gyám vagy a gondnok lenne, azonban jelen esetben, a gyermeki jogokkal összefüggésben ennek a kifejezésnek jelentős többlettartama van e fogalmakhoz képest, amely inkább a szó melléknévi jelentéséhez áll közelebb. Bár a nemzetközi szerveződések, így az Egyesült Nemzetek Szervezete mellett az Európa Tanács és Európai Unió is elismeri és hangsúlyozza a "guardian" szerepét és fontosságát a gyermekjóléti rendszerekben és az állami gondoskodásban lévő gyermekek érdek- és jogérvényesítése során, azonban - éppen a nagy mennyiségű és szerteágazó feladat- és személyi körre tekintettel - nemzetközi szinten nincs a szónak általánosan elfogadott és írásba foglalt definíciója[6]. Ennek ellenére a hatályos nemzetközi joganyagok alapján a "guardian" fogalma alá tartozik minden olyan személy, akinek feladata a családból kiemelt gyermek érdekeinek és jólétének védelme és biztosítása, jogi és egyéb képviselete bármely eljárás során ugyanolyan hatáskörrel, ahogyan a szülői felügyeleti jog alapján a szülő képviselné a gyermeket[7].
E fogalomkörbe tehát beletartoznak mindazon gyermekjóléti ellátásban résztvevő személyek, akiknek a gyermekek gondozása, nevelése és védelme a feladata. Így feladatát tekintve "guardian" a gyám, a nevelőotthoni nevelő és a nevelőszülő is. Az ugyan nem vitatható, hogy egy pedagógusra komoly szerep és felelősség hárul a gyermekek oktatása során, ahogyan az sem, hogy a gyermekek pszichés és fizikai fejlődésében jelentős szerepe van a pedagógusok tevékenységének, amely jóval túlmutat a tananyag leadásán, azonban a fenti értelemben ők mégsem tartoznak a konkrét gyermekek esetében a "guardian" fogalma alá, szemben a nevelőszülőkkel. E körben tehát alapvető eltérés mutatkozik a nevelőszülő és a matematika tanár között, ahogyan a "guardian" tevékenysége is több egy egyszerű munkakörnél, hiszen tartalma folyamatosan formálódik, ha úgy vesszük bővül, mert nem igazán képzelhető el, hogy a családból kiemelt gyermek kapcsán felmerülő bármely probléma vagy élethelyzet esetén mellőzhetné annak akut kezelését és megoldását csak azért, mert korábban az ilyen típusú kérdéseket nem sorolták a feladatai közé, vagyis a "munkakörébe".
Annak érdekében, hogy a családban való nevelkedés a gyermekek részére valóban biztosítható legyen abban a sajnálatos esetben is, ha a gyermeket valamilyen oknál fogva átmenetileg vagy véglegesen ki kellett emelni a vérszerinti családjából, a nemzetközi jog két alapvető elvárást támaszt az állami gyermekjóléti szolgálattal az abban tevékenykedő "guardian"-nel szemben[8]. Ez egyfelől a gyámhatóság és a nevelőszülői szolgálat által a nevelőszülő kiválasztása, továbbá a nevelőszülő által a megfelelő életkörülmények, ellátás és érzelmi háttér biztosítása, továbbá érzelmi, illetve szociális kötelékek kiépítése. Ezenkívül a gyermek számára biztosítani kell a vérszerinti családdal való kapcsolatfelvételt és kapcsolattartást, kivéve, ha a gyermek érdekével súlyosan ellentétes vagy veszélyt jelent a gyermekre[9]. Mind a nevelőszülőnél való elhelyezés, mind a kapcsolattartás határozatban való szabályozása a gyámhivatal hatásköre, míg a gyakorlati megvalósítása a nevelőszülők feladata. A kapcsolattartás során a gyermek kapcsolattartásra elvitele vagy a vérszerinti szülő, illetve más rokon fogadása a nevelőszülő otthonában értelemszerűen a gyermek mindennapi gondozását ellátó nevelőszülőre hárul. E feladatkörében a "sofőr" és a "jó házigazda" szerepe mellett a nevelőszülő feladata, hogy elősegítse a gyermek és a vérszerinti család közötti kapcsolat fenntartását, közreműködjön annak megfelelő irányú fejlesztésében. A nevelőszülő köteles gondoskodni a gyermekek fizikai szükségleteiről, egészségügyi ellátásukról, a megfelelő oktatásban való részvételükről, a szükséges pszichológusi megsegítésükről, továbbá arról is, hogy a gyermekek számára biztosítsa a családi légkört, segítse a gyermekek érzelmi fejlődését és az adekvát szociális kapcsolatok kiépítésének képességét. Ezáltal tehát a nevelőszülő immáron rég nem azonos, sőt még csak nem is hasonló a Dickens regényekből ismert zord árvaházi nevelővel, akinek a szeme villámot szór, és merőkanala azonnal ütésre emelkedik, ha bárki repetát merészel kérni a vacsoránál. Amennyiben a nemzetközi elvárásoknak az
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
