A 2009. évi CXXXVI. törvény1 2010. január 1-jei hatállyal ismételten bevezette a hazai jogunkban már szabályozási múlttal rendelkező érték-egybefoglalást. E "régi-új" jogintézményre vonatkozó rendelkezések -a korábbi joghelyzethez hasonlóan - részben a szabálysértési jog, részben pedig a büntetőjog területén helyezkednek el. Az érték-egybefoglalás lényege szerint egyes ún. kettős alakzatú cselekmények2 körében az elkövető által egy éven belül megvalósított, több ugyanolyan, értékük alapján egyenként csupán tulajdon elleni szabálysértésként értékelhető cselekményeknél az elkövetési érték, a kár, illetve a vagyoni hátrány összeszámítandó, s ha e művelet folytán a hatóság arra az eredményre jut, hogy az így kapott összérték a bűncselekményi értékhatárt meghaladja: nem szabálysértések halmazata3 valósul meg, hanem egy, az egybefoglalás útján létrejött egységes bűncselekmény.
A jogalkotónak a törvényi indokolásban deklarált célja az érték-egybefoglalásra vonatkozó rendelkezések hatályba léptetésével az volt, hogy "a nem üzletszerű, de ismételt elkövetés is szigorúbban legyen büntethető"4 (kiemelés a szerző: A. I.). Az érték-egybefoglalás újbóli bevezetését tehát az a kriminálpolitikai megfontolás vezette, hogy a szabálysértéseket ismételten elkövető személyeket ne a túlságosan enyhének ítélt szabálysértési jog szankciói fenyegessék, hanem velük szemben a büntetőjog eszközeivel történő állami fellépésre nyíljon lehetőség. Az önmagukban csekély tárgyi súlyú, büntetőjogi fellépést nem igénylő, s ezért a szabálysértések körében szabályozott egyes cselekmények összességükben ugyanis olyan fokú társadalomra veszélyességet mutatnak, amely folytán bűncselekményként értékelésük indokolt. Az érték-egybefoglalással tehát az ismételt elkövetésben rejlő fokozottabb társadalomra veszélyességet értékeli a törvény.
E tanulmánynak nem tárgya az érték-egybefoglalás bevezetéséhez alapul szolgáló kriminálpolitikai szempontrendszer vizsgálata, illetve a jogintézményhez való visszatérés szükségessége kérdésében történő állásfoglalás. Sokkal inkább a szabályozás mikéntjét vettem górcső alá, s az ezzel kapcsolatban összegyűjtött észrevételeimet fogom az alábbiakban megfogalmazni.
Álláspontomat elöljáróban összefoglalva: az értékegybefoglalás jelen formájában való szabályozása nem tekinthető kellően átgondoltnak, mivel az mind elméleti, mind gyakorlati szempontból több jelentős aggályt vet fel. Ezért a történeti előzmények felvázolását, a hatályos rendelkezések áttekintését és a belőlük fakadó lehetséges anomáliák kimutatását követően - ez utóbbiak kiküszöbölése érdekében - több de lege ferenda javaslatot is teszek a téma kapcsán.
1.1. Mint arról a bevezetésben már volt szó, az érték-egybefoglalás hatályos jogunkban nem előzmény nélküli intézmény: az 1878. évi V. tc. (a Csemegi Kódex) óta egészen az 1987. évi III. törvény hatályba lépéséig büntetőjogi, s emellett a későbbiekben szabálysértési jogi jogszabályaink mindig tartalmaztak olyan rendelkezéseket, amelyek - elsősorban vagyon elleni, majd egyes gazdasági bűncselekmények körében - meghatározott értékek vonatkozásában egybe-foglalási kötelezettséget írtak elő. Az idők folyamán azonban érték-egybefoglalás elnevezéssel több, eltérő jogi természetű egybefoglalási formát is illettek.
Egyrészt létezett - s ez volt a legkorábbi forma -azon érték-egybefoglalás, amelyet a már önmagukban is bűncselekményt megvalósító cselekmények vonatkozásában kellett elvégezni, s amely folytán az alapeseti bűncselekmények összértékük alapján a minősített eset körében voltak értékelhetők.5
Másrészt a szabálysértések létrejöttét6 követően nem sokkal megjelent azon egybefoglalási forma, amely a szabálysértést bűncselekménnyé minősítette át abban az esetben, ha az elkövetési összérték a bűncselekményi értékhatárt meghaladta. Mivel az érték-egybefoglalást visszaállító 2009. évi CXXXVI. törvény csak ez utóbbi formáról rendelkezik, ezért elegendőnek tartom a történeti áttekintés körében a szabálysértést bűncselekménnyé minősítő érték-egybefoglalás fejlődésének bemutatását.
1.2. Egyes vagyon elleni bűncselekmények szabálysértési alakzatai (ekkoriban a lopás, a sikkasztás, a dologrongálás és a jogtalan elsajátítás) érték-egybefoglalásáról első ízben az 1956. évi 16. tvr. 8. §-a rendelkezett: a korabeli bűncselekményi értékhatáron (200 forint) aluli értékek találkozása esetén - ha összességben meghaladták az értékhatárt - a cselekményeket kiemelték a szabálysértések köréből és azok bűntettekké váltak. Nem egy egységes, az egybefoglalással megállapított érték szerint minősülő bűncselekmény került tehát megállapításra, hanem szabálysértések halmazata helyett bűntettek halmazata.7 E megoldás kritikájaként elmondható, hogy az a kétszeres értékelés tilalmába ütközik: először értékeli az ismételt bűnelkövetésben rejlő fokozottabb társadalomra veszélyességet azáltal, hogy a szabálysértésekből bűncselekményt hoz létre, másodszor pedig akkor, amikor bűncselekmények halmazatát állapítja meg.8
A későbbiekben az 1962. évi 10. tvr. (az 1961. évi Btk.-hoz kapcsolódó Btké.) 57. § (3) bekezdése, majd az 1968. évi I. törvény (a korábbi Sztv.) 105. § (4) bekezdése rendelkezett az érték-egybefoglalásról: a korabeli szabálysértési törvény alapján annak már csalás, hűtlen kezelés, hanyag kezelés és társadalmi tulajdont károsító gondatlan rongálás esetében is helye volt.
Továbbra sem változott a joggyakorlat abban a kérdésben, hogy a szabálysértések érték-egybefoglalása révén nem bűncselekményegység, hanem bűnhalmazat megállapításának volt helye. Ezt a felfogást képviselte az 1961. évi V. törvény (a korábbi Btk.) hatálya alatt a Legfelsőbb Bíróság is; 496. sz. büntető kollégiumi állásfoglalása9 szerint "az 1968. évi I. törvény (Sztv.) 105. §-ának (4) bekezdése nem törvényi egységet eredményező értékegybefoglalásról rendelkezik, hanem csupán több cselekmény együttes elbírálása esetére állít fel - az egybefoglalt érték nagyságától függően - a szabálysértés megállapítását kizáró szabályt" (kiemelés a szerző: A. I.). A halmazati értékelés helyességét látszott alátámasztani az a körülmény, hogy ekkoriban érték-egybefoglalásnak nemcsak ugyanazon szabálysértés többszöri elkövetése esetén volt helye, hanem azonos elkövető által különböző, érték-egybefoglalás alá eső szabálysértések többszöri megvalósítása esetén is.10 A büntetőtörvény azonban nem tartalmazott olyan, az egységi értékeléshez szükséges komplex bűncselekményi tényállást,11 amely abban az esetben lett volna megállapítható, ha az elkövető pl. lopást, sikkasztást és csalást is realizált szabálysértési értékre. Ennek hiányában pedig következetes jogalkalmazásra csak a mind ugyanolyan, mind különböző szabálysértések esetén halmazatot megállapító gyakorlat vezethetett.
1.3. Az 1978. évi IV. törvény (a hatályos Btk.) megalkotását követően került sor az előző pontban vázolt egység-halmazati probléma kiküszöbölésére: az 1979. évi 10. tvr. 40. §-a teljesen megváltoztatta az 1968-as Sztv. 105. §-át, s annak új (3) bekezdése már akként rendelkezett, hogy érték-egybefoglalásnak csak ugyanolyan cselekmény több alkalommal történő elkövetése esetén van helye, melyekből az egybefoglalás révén egy egységes bűncselekmény jön létre. Ezzel összhangban került megállapításra az 1979. évi 5. tvr. (a jelenlegi Btké.) ekkoriban hatályos 28. § (2) bekezdésének szövege is. Az uralkodó jogirodalmi álláspont szerint a jogalkotó ezzel egy új törvényi egységi formát konstruált.12 Így foglalt állást a Btké.-hez fűzött miniszteri indokolás is, amely szerint az érték-egybefoglalás "a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó cselekményeket törvényi egységbe vonja".13
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
