A polgári peres eljárásban a bírói gyakorlat magánszakértőnek minősíti a per azon résztvevőjét, akinek célja a szakértői vélemény mint bizonyíték perbeli funkciójának részben, vagy egészben történő betöltése, közreműködésére azonban nem a bíróság kirendelő végzése alapján került sor. A Pp. 177. § (1) bekezdése által szabályozott szakértőnek mint bizonyítási eszköznek a legfontosabb jogi jellemzője, hogy annak perbeli pozíciója, valamint az ahhoz kapcsolódó jogok és kötelezettségek teljes köre a bíróság kirendelő végzésén alapul.
A magánszakértő perjogi helyzetének a legfőbb sajátossága, hogy feladata ellátása során a bíróság kirendelését és ezáltal a szakértőt megillető, törvényben biztosított jogok és kötelezettségek rendszerét nélkülözi. Ehelyett tevékenységét valamelyik peres fél felkérésére, leggyakrabban megbízási szerződés alapján fejti ki. E megbízási jogviszonynak pedig fogalmi eleme a megbízó érdekeinek szolgálata, aki az ügy uraként meghatározza a magánszakértő feladatait, az általa megválaszolandó kérdések körét, rendelkezésre bocsátja az ennek teljesítéséhez szükséges adatokat, valamint viseli mindennek költségeit is. Az új Ptk. 6:273. § a megbízási szerződés fogalmának meghatározása során, a korábbi "ügy ellátása" szóhasználat helyett a "feladat ellátása" kifejezést alkalmazza, mely a korábbi bizalmi elem helyett az üzleti életnek e szerződéstípussal szemben támasztott követelményeit hivatott hangsúlyozni. Ez azonban a megbízási jogviszony szerkezetén, gazdasági funkcióján és a hozzá kapcsolódó jogok és kötelezettségek jogi jellegén érdemben nem változtat. Mindezekre a magánszakértő által készített szakvélemény értékelése során is indokolt figyelemmel lenni.
A magánszakértő eljárásjogi intézményének az előző bekezdésben írt jogi jellemzői szükségképpen felvetik a kérdést: az egyik fél által, rendszerint egyoldalúan beszerzett magánszakértői vélemény hogyan viszonyul a polgári per alapelveihez, különösen a pártatlanság, a tisztességes eljáráshoz való jog és a perbeli esélyegyenlőség elveihez? Megválaszolást igényel továbbá az is: hogyan érvényesül a szabad bizonyítás rendszere és a bizonyítékok szabad mérlegelésének elve a magánszakértői véleménnyel kapcsolatban? Ezekre a kérdésre azonban az említett alapelvek kiemelése és elszigetelt vizsgálata alapján nem adható helyes válasz. A polgári per alapelvei ugyanis nem egymástól elszigetelten, hanem komplex módon, egyidejűleg és egymással kölcsönhatásban fejtik ki a hatásukat. A Pp. 1. § a törvény célját nem egyes alapelvek érvényre juttatásában, hanem a Pp. I. fejezetében meghatározott valamennyi alapelv érvényre juttatásában jelöli meg. A jogalkotó az alapelvek egymás közötti viszonyát nem szabályozza, így közöttük hierarchiát sem állapít meg. Ennek oka, hogy a különböző peres eljárásokban az egyes alapelvek súlya és szerepe nem lehet azonos. Ebből okszerűen az következik, miszerint a bíróság feladata, hogy a per tisztességes lefolytatásának kötelezettsége keretében, a konkrét per tényállásához és egyedi sajátosságaihoz igazodóan biztosítsa az adott ügyben a polgári per alapelveinek érvényesülését és összhangját. Ezen összhang megteremtése során, az alapelveknek a konkrét ügyben felálló rendszerébe kell beillesztenie a magánszakértő és az általa készített magánszakértői vélemény intézményét.
A magánszakértő által készített szakértői vélemény perbeli elfogadottsága és jogi értékelése terén a bírói gyakorlatban az alábbi öt csoportban összefoglalható megoldási lehetőségek merültek fel. A felosztás alapja, hogy az egyes csoportokban eltérően alakult a magánszakértő intézményét érintő különböző alapelvek súlya és egymáshoz való viszonya.
1. A magánszakértő által készített szakvélemény jogi megítélése terén kifejtett egyik markáns jogi álláspont szerint sérti a peres felek mellérendeltségének és egyenjogúságának elvét, ha valamelyik fél a bíróság és az ellenérdekű fél tudta, valamint közreműködése nélkül, egyoldalúan szerez be szakértői véleményt. Ezért eszerint a magánszakértői vélemény a perben legfeljebb az azt beszerző fél személyes előadásaként, szakmai véleményeként jelenhetett meg és ebben a minőségében került elbírálásra.
Ez jellemzi a Legfelsőbb Bíróság BH 2004.59. számú eseti döntését, amelyben kifejtette, hogy a Pp. 166. § (1) bekezdése szerint bizonyítási eszköznek csak az olyan szakértői vélemény minősül, amelyet a Pp. 177. § (1) bekezdése alapján a bíróság által kirendelt szakértő terjesztett elő. Ezért helyesnek látta, hogy az első- és másodfokú bíróság a magánszakértői véleményt nem bizonyítékként, hanem - az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően - csak a fél álláspontjaként vette figyelembe.
Ugyanezt fejtette ki a Legfelsőbb Bíróság a BH 1996.102. szám alatt közzétett határozatában, melyben a felperes által a fellebbezéséhez csatolt magánszakértői vélemény alapján nem látott okot a bizonyítás kiegészítésére, mert álláspontja szerint az egyik fél felkérése alapján készült magánszakértői vélemény bizonyítékként nem, hanem csak mint a fél álláspontja vehető figyelembe.
2. A Legfelsőbb Bíróság több magánszakértői tárgyú, közzétett eseti döntéseinek a körében átmeneti megoldásként értékelhetők azok a határozatok, amelyek megtartották a magánszakértői véleménynek a fél előadásaként történő minősítését, ennek ellenére ahhoz a bíróság által kirendelt igazságügyi szakértő véleményével kapcsolatban, valamilyen következményt fűztek.
Ez a kettősség figyelhető meg a BH 2007.192. számú eseti döntés kiemelt részében, amely azt rögzítette, hogy az egyik fél által beszerzett magánszakértői vélemény olyan szakmai álláspont, amely a bizonyítékok körében értékelendő. Indokolása szerint bár a szakértői vélemény a fel-
- 1327/1328 -
peres felkérésére készült, az eljárásnak szabályszerűen a részévé vált, ezért olyan szakmai álláspontként vehető figyelembe, amelyet a bíróság a szabad bizonyítási rendszerben, a bizonyítékok körében értékelt.
Ugyanez a gondolat figyelhető meg a BH 1999.365. szám alatt közzétett biztosítási perben, melyben a Legfelsőbb Bíróság az alperes egyoldalú felkérése alapján közreműködő magánszakértő véleményét csak mint az alperes személyes előadását, szakmai véleményét vette figyelembe. Rámutatott azonban, hogy e minősítés nem zárta ki, hogy aláhúzza a nyomozási szakban eljárt nyomszakértő és az elsőfokú bíróság által meghallgatott másik nyomszakértő véleményei közötti eltérést és az ebből adódó ellentmondás feloldásának szükségességét.
3. A magánszakértői vélemény minőségileg más jogi megközelítése figyelhető meg a BH 1983.233. számú eseti döntésben. Ennek lényege, hogy a másodfokon eljárt Legfelsőbb Bíróság azt hiányolta, miszerint az elsőfokú bíróság a tanúvallomások, továbbá a kirendelt szakértő alap- és kiegészítő véleménye közötti ellentmondásokat, valamint a szakvélemény és a felperes előadása, illetőleg az általa becsatolt magánszakvélemény közötti eltéréseket megfelelően nem oldotta fel. Emiatt a jogvita megnyugtató eldöntésére nem látott lehetőséget. Ebből még nem vonható le olyan következtetés, miszerint a bíróság a magánszakértői véleményt az egyéb bizonyítékokkal egyenrangúnak tekintette volna, de kétséget kizáró módon azokkal egy sorban kezelte és az ellentmondások feloldásának szükségessége körében figyelembe vette.
Az előzőekben vizsgált kettősség jelentkezett a BDT 2003. 759. számú eseti döntésben is, mely kimondta, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az egyik fél által egyoldalúan felkért ún. magánszakértő véleménye a perben csak a felkérő személyes előadásaként, szakmai véleményeként vehető figyelembe. Másfelől viszont a fél magánszakvéleménnyel alátámasztott előadása alkalmas lehet a perbeli szakvélemény aggályossá tételére, arra, hogy a bíróság által kirendelt igazságügyi szakértő véleményének bizonyító erejével konkuráljon, és azt leronthassa. A határozat indokolása pedig egészen addig elment, hogy az indokolási kötelezettség megsértéseként értékelte, miszerint az elsőfokú bíróság a per anyagává tett, az alperes által becsatolt magánszakvélemény elvetésének indokát nem adta. Érvelése szerint a Pp. szabályai szerint nincs kötött bizonyítási rendszer, ezért a törvényben felsoroltakon kívül lehetnek további, nem nevesített bizonyítási eszközök is. Ilyen a fél által "beszerzett" szakvélemény is, ezért a bíróságnak a Pp. 206. §-a értelmében azt is mérlegelési körébe kellett volna vonnia.
4. A következő csoportba azok a határozatok sorolhatók, amelyek a magánszakértői véleményben foglaltakat nem egyszerűen az azt beszerző fél személyes előadásának tekintették, hanem befogadták azt a perbeli bizonyítékok körébe. Különösen jól megfigyelhető ez a minőségi változás a BDT 2001.181. számú eseti döntésben, amelynek jogi indokolása szerint ha a szakvélemény aggályosságát az okozza, hogy az adott perben két ellentétes szakvélemény áll rendelkezésre, a szakértők együttes meghallgatása indokolt. Ebben az esetben a másik szakvélemény lehet magánszakértői vélemény is. Ez azt jelenti, hogy itt a bíróság már bizonyítási eszközként számol a magánszakértői véleménnyel.
Hasonló álláspont olvasható ki a BH 2003.17. számú eseti döntésből is. Ennek indokolása szerint a bizonyítékok szabad mérlegeléséből következően a bíróságnak a mérlegelési tevékenysége egyrészt kiterjed az egyes bizonyítékok bizonyító erejének megállapítására, másrészt a bizonyítékoknak a felek, illetőleg a per egyéb résztvevői magatartásával való egybevetésére. Ennek megfelelően kellett a bíróságnak az összes bizonyíték - közöttük a felperes által becsatolt magánszakértői vélemény - alapján állást foglalni a felperes megbetegedésének az eredetével, kiváltó okával kapcsolatban.
5. Végül a Legfelsőbb Bíróság (Kúria) gyakorlatában megfigyelhetők olyan határozatok is, melyek azzal jellemezhetők, hogy a bíróságok a magánszakértői vélemény bizonyítékként történő elfogadása mellett vizsgálták annak bizonyító erejét és a kirendelt igazságügyi szakértői véleményhez való viszonyát is. Ez történt a BH 2012.175. számú eseti döntésben is. Ennek kiemelt részében a Kúria olyan iránymutatást adott, miszerint a fél által beszerzett igazságügyi szakértői véleményt a bíróság a szabad bizonyítás keretén belül értékelni köteles. A magánszakértői vélemény megállapításai alkalmasak lehetnek a perszakértői vélemény aggályossá tételére, bizonyító erejének lerontására, ezért ha az ellentétben áll a bíróság által kirendelt szakértő véleményével, nem mellőzhető azok ütköztetésével az ellentmondások feloldásának megkísérlése, ennek eredménytelensége esetén pedig - a fél kérelme alapján - ebben a körben további bizonyítási eljárás lefolytatása. Az ehhez tartozó indokolásban kifejtette, hogy a magánszakértői vélemény nem egyszerűen a fél - szakmai kérdésben tett - előadása, hanem olyan egyedi, a Pp. 166. §-ának (1) bekezdésében nem említett sui generis bizonyítási eszköz, amelyet a bíróság a szabad bizonyítás [Pp. 3. § (5) bekezdés] keretén belül értékelni köteles. Okfejtése szerint a bíróság az ellentmondások feloldása nélkül, a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése értelmében, mérlegeléssel nem fogadhatja el a fél megbízása alapján készült magánszakértői véleményben foglaltakat ítélkezése alapjául, félretéve ezzel a perben kirendelt - és így a felektől teljesen független - szakértő álláspontját. A kirendelt szakértő véleménye csak akkor vethető el, illetve a magánszakvélemény csak akkor fogadható el, ha a vélemények ütköztetésének eredményeként a kirendelt szakértő véleményének helyességéhez nyomatékos kétség fér, míg a magánszakvéleményt annak előterjesztője kellő szakmai indokokkal támasztotta alá.
Tartalmilag az előzőhöz hasonló álláspontot foglalt el a Legfelsőbb Bíróság a BH 2010.186. számú eseti döntésében. Ebben kimondta, hogy a gyermekelhelyezési perben a bíróság által a kirendelt igazságügyi szakértő véleményével szemben benyújtott magánszakértői vélemény alapot adhat a jogszabályban meghatározott szakértői testület megkeresésére. Ebből okszerűen az következik, hogy alkalmasnak találta a magánszakértői véleményt az igazságügyi szakértői véleményben foglaltak megkérdőjelezésére. Kiemelésre kívánkozik azonban, hogy a magánszakértői vélemény sem bizonyítási eszközként, sem tartalmilag nem lépett az igazságügyi szakértő által készített vélemény helyébe.
Ilyen jogi álláspontot fejtett ki a bíróság a BDT 2005.1092. számú eseti döntésében is. Érvelése szerint az a körülmény, hogy a fél egyoldalú felkérése alapján közreműködő magánszakértő véleményét - adott esetben - a fél személyes előadásának kell tekinteni, nem jelenti azt, hogy a magánszakvélemény egyes megállapításai bizonyítékként - az ügy körülményeitől függően - ne volnának fel-
- 1328/1329 -
használhatóak és ne lennének alkalmasak arra, hogy a perben beszerzett szakértői vélemény megalapozottságát illetően a bíróságban kétséget támasszanak, vagy legalábbis felvessék a további bizonyítás szükségességét. Indoklása szerint a Pp. 3. § (5) bekezdéséből és 206. § (1) bekezdéséből következően a magánszakvélemény egyes magállapításai bizonyítékként felhasználhatók és mint ilyenek alkalmasak lehetnek arra, hogy a perben beszerzett szakértői vélemény megalapozottságát illetően kétséget támasszanak, vagy legalábbis felvessék a további bizonyítás szükségességét. Ezért az igazságügyi és magánszakértői vélemények eltéréseinek tisztázására elengedhetetlennek tartotta - a felek erre irányuló bizonyítási indítványának teljesítésével - az eljárt szakértők tárgyaláson történő együttes meghallgatását, és a szakvélemények közötti ellentmondások Pp. 182. §-a szerinti feloldását.
A kirendelt igazságügyi és a magánszakértői vélemények ellentmondásai alapján követendő eljárást vizsgálta a bíróság a BDT 2001.444. számú eseti döntésében is. Abból indult ki, miszerint a felperes megbízásából - egyébként bejegyzett igazságügyi szakértő által készített - szakvéleményezés a Pp. 177. §-a értelmében nem minősül "szakértői véleménynek". Ezért a bíróságnak nem a két szakértői értelmezés közötti ellentétek "feloldásáról" kell intézkedni, hanem más perbeli adat - azaz a felkért magánszakértő értékelése - kétségessé teheti az igazságügyi szakértő megállapításait. Amennyiben a szakértői véleménnyel kapcsolatos kétségek megnyugtató módon nem oszlathatók el, úgy a Pp. 182. § (3) bekezdésében, valamint a Legfelsőbb Bíróság 1/1981. BKT-PKT-GKT számú állásfoglalásában írtaknak megfelelően, másik, de nem harmadik szakértőt kell kirendelni.
A magánszakértői vélemény intézményének jogi megítélése viszonylag nagy utat tett meg a fél személyes előadásaként történő értékeléstől addig, hogy a bíróság által kirendelt igazságügyi szakértő szakvéleményének aggályossá tételére alkalmas bizonyítékká válhatott. Lényeges vonása azonban, hogy a tényállástól és az ügy más egyedi sajátosságaitól függően, a magánszakértői vélemény a továbbiakban is értékelhető akár a fél személyes előadásaként, vagy az előző pontban vizsgált bármelyik jogi konstrukcióként. Ki kell emelni, hogy nem lesz minden magánszakértői véleményből egyformán és automatikusan az igazságügyi szakértő véleményét aggályossá tevő bizonyíték, mert ez a minősítés az ügy tényállásától és a magánszakértői vélemény tartalmától, annak szakmai megalapozottságától függ.
A magánszakértői véleményt továbbra is a fél személyes előadásaként kell kezelni a fent írt azon esetekben, amikor azt a fél a kereseti tényelőadásának a megjelenítése, az összegszerűség megállapítása vagy a kérelem kimunkálása érdekében rendelte meg és ténylegesen erre a célra használta fel. Ez a minősítés okszerűen elvezet ahhoz a következtetéshez, miszerint a fél előadásként megjelenő magánszakértői vélemény a perben nem lehet bizonyíték. (Pp. Nagykommentárnak a 166. §-hoz fűzött magyarázata) Ezt támasztja alá a Pp. 3. § (5) bekezdése és a Pp. 206. § (2) bekezdése is. E rendelkezések szerint a bíróság a tényállás felderítéséhez szabadon felhasználhatja a felek előadásait és mérlegelése körébe vonhatja azt a körülményt, ha a fél a személyes megjelenés kötelezettsége ellenére nem jelent meg, a bíróság valamely felhívásának nem tett eleget, vagy valamely kérdésre a választ megtagadta. A Pp. 3. § (5) bekezdése szempontjából releváns fél előadásának a perbeli funkciója ugyanis alapvetően a kérelmeknek a megjelölése, valamint az ezeket megalapozó tényállás ismertetése. Ennek a bizonyítási eljárás szempontjából nem az a jelentősége, hogy bármilyen tényt alátámasztó vagy megerősítő bizonyítékul szolgáljon, hanem az a perjogi rendeltetése, hogy a fél tényelőadása - az ellenérdekű fél nyilatkozatától függően - meghatározza magukat a bizonyításra szoruló tényeket. A félnek a Pp. 206. § (2) bekezdésében írt mulasztásai pedig önmagukban a tényállás vonatkozásában semmilyen információ-tartalmat nem hordoznak. Ezért a törvény sem bizonyítékként kezeli azokat, hanem közvetett módon, a mérlegelés egyik szempontjaként tartja alkalmasnak valamely tény megerősítésére vagy gyengítésére.
A magánszakértői vélemény jogi megítélése nem véletlenül indult el a perbeli bizonyítékká válás irányába. Ez a folyamat szoros összefüggésben áll a polgári per alapelveinek változásával és a rendelkezési, valamint a tárgyalási elv megerősödésével. Ez azzal a következménnyel járt, hogy a bizonyítási eljárással összefüggésben a feleket nagyobb aktivitásra ösztönözte, kiterjesztette a bizonyítással összefüggő jogaikat és kötelezettségeiket. Ez mindenek előtt abban nyilvánult meg, hogy a bíróság a jogvitát csak a fél erre irányuló kérelme alapján bírálhatja el, amellyel kapcsolatban a felek kötelezettsége a szükséges bizonyítékok rendelkezésre bocsátása, valamint a bizonyítás eredménytelenségéből származó következmények viselése [Pp. 3. § (2)-(3) bek.].
A rendelkezési elv magába foglalja, hogy a felek maguk határozhatják meg a per tárgyi kereteit és ennek során szabadon dönthetnek arról, hogy milyen tényeket és mely bizonyítékokat tesznek a per tárgyává. E per tárgyává tett bizonyítékokat a bíróság egyrészt a törvényben meghatározott esetekben mellőzheti, másrészt mérlegelheti, hogy mennyire alkalmasak a bizonyításra szoruló tények alátámasztására. Egyéb jogosultságokkal azonban ezzel kapcsolatban a bíróság nem rendelkezik [Pp. 3. § (4) bek.]. A törvény e rendelkezései kiegészülnek azonban a szabad bizonyítási rendszer elvével, amely magába foglalja egyrészt a bizonyítás lefolytatásának formai szabadságát, másrészt annak lehetőségét, hogy a bíróság bármely arra alkalmas eszközt bizonyítékként felhasználhasson [Pp. 3. § (5) bek.]. Ezen alapelv szolgálatában, a Pp. 166. § (1) bekezdése a bizonyítékok körébe sorolja "különösen" a Pp. által nevesített bizonyítási eszközöket. E "különösen" szóhasználat azonban utal a felsorolás példálózó jellegére és a lehetséges bizonyítási eszközök elvileg végtelen sorára.
A Pp. 3. § és a Pp. 166. § fent vizsgált rendelkezéseinek az egybevetése alapján az állapítható meg, hogy a felek tényállításaik alátámasztására bármilyen bizonyítékot - tehát akár magánszakértői véleményt is - megjelölhetnek, amellyel kapcsolatban a bíróságot csak annak szabad mérlegelési joga illeti meg. Ez a jogi alapja a magánszakértői vélemény bizonyítékként történő felhasználásának. A bizonyítékok körében azonban a magánszakértői vélemény a Pp. 177. § (1) bekezdésében írt kógens feltételek hiánya miatt, a Pp. 177. § (1) bekezdése szerint minősülő bizonyítási eszköz nem lehet, a magánszakértő a bíróság által
- 1329/1330 -
kirendelt szakértő jogi helyzetébe nem kerülhet, a magánszakértői vélemény pedig a bíróság által kirendelt igazságügyi szakértői vélemény helyébe nem léphet. Ehelyett a magánszakértői vélemény a Pp. 166. § (1) bekezdése által nem nevesített, egyéb bizonyítási eszköznek tekintendő, amelynek bizonyító erejét a bíróság a per egyéb adataival egybevetve, maga határozhatja meg.
Az előzőekből következik, hogy sem a per előtt, sem a per alatt beszerzett magánszakértői vélemény a perben a kirendelt igazságügyi szakértő véleményének jogi helyzetébe nem kerülhet. Ennek ellenére nem hagyható figyelmen kívül, hogy mind a kirendelt igazságügyi, mind pedig a magánszakértői vélemény ugyanazokat a problémákat vizsgálja és ugyanazokra a kérdésekre keres választ. Amennyiben azonban egymástól eltérő szakmai következtetésekre jutnak, a perben nem két szakértői vélemény áll egymással szemben, hanem egy szakértői vélemény és egy egyéb bizonyítéknak minősülő, eltérő tartalmú egyéb peradat áll rendelkezésre. Ez pedig meghatározza, hogy a bíróságnak mi a további feladata. A magánszakértői vélemény ugyanis nem szakvélemény, ezért legfeljebb ahhoz szolgálhat alapul, hogy az igazságügyi szakértő véleményét aggályossá tegye, és felhívja a figyelmet annak esetleges ellentmondásaira. Ebben a helyzetben a bíróságnak a Pp. 182. § (3) bekezdése szerint kell eljárnia és a magánszakértői véleményt ki kell adnia az kirendelt igazságügyi szakértőnek, majd ezt követően, a homályos, hiányos, vagy ellentmondó részek tekintetében az igazságügyi és a magánszakértő együttes meghallgatását kell foganatosítania. Amennyiben ez nem vezet eredményre, előállnak az új szakértő kirendelésének a perjogi feltételei és a bíróságnak a fél kérelmére új szakértőt kell kirendelnie. Elvileg nincs jogi akadálya annak, hogy ilyen esetben a bíróság a magánszakértői véleményt készítő személyt rendelje ki újabb szakértőként. Ennek további feltétele azonban, hogy a magánszakértő rendelkezzen a Pp. 177. § (2) bekezdésében, valamint az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvényben előírt működési feltételekkel.
A magánszakértői vélemény beszerzésének egyik gyakori esete, amikor a fél még a per megindítása előtt fordul magánszakértőhöz, amely különböző célokat szolgálhat. Pozitívan értékelhető, ha a fél a komoly szakkérdéseket is magába foglaló perben, a keresetlevél benyújtásához szükséges szakmai döntések meghozatalához magánszakértő segítségét veszi igénybe. Előfordul olyan eset is, amikor a fél a szakkérdésekre vonatkozó kereseti tényelőadásának helyes megfogalmazása, vagy a követelés összegének kimunkálása céljából fordul magánszakértőhöz. Az így keletkezett magánszakértői véleményekre jellemző, hogy azok tartalma közvetlenül megjelenik a felperes keresetlevelében, ahol osztja a tartalmat hordozó keresetlevél perjogi helyzetét és ennek megfelelően a perbeli jelentősége megegyezik a fél előadásának súlyával és jelentőségével.
Más esetekben a fél a perbeli követelését alátámasztó bizonyítékként kívánja a magánszakértői véleményt felhasználni. Ez rendszerint együtt jár az említett perbeli funkció betöltéséhez szükséges adatok közlésével, ennek keretében esetleges szemle megtartásával, vagy különböző szakmai vizsgálatok elvégzésével. Ennek következtében az ilyen magánszakértői vélemények akár a perben releváns tények számottevő körére is kiterjedhetnek és tartalmazhatják azok szakmai elemzését, értékelését. E körülmények pedig lehetővé tehetik, hogy a magánszakértői véleményt a bíróság a bizonyítékok körében kezelje. E magánszakértői vélemény azonban (a kirendelés, mint jogkeletkeztető tényező hiánya miatt) közvetlenül soha nem léphet a bíróság által kirendelt igazságügyi szakértő véleményének a helyébe.
Ehelyett az előző bekezdésben vizsgált tulajdonságokkal rendelkező magánszakértői vélemény olyan egyéb perbeli bizonyítékként értékelhető, amelynek a bizonyítási eljárás lefolytatása és a tényállás megállapítása során történő felhasználásáról, valamint a felhasználás módjáról a bíróság a tényállás és a konkrét ügy egyedi sajátosságai alapján dönthet. Ennek során a bíróság azt vizsgálja, hogy az ügy konkrét tényállása és a magánszakértői vélemény tartalma alapján az utóbbi melyik nevesített bizonyítási eszközhöz áll a legközelebb.
Ettől függően dönthet akként, hogy a magánszakértőt tanúként hallgatja ki és ebben az esetben annak foganatosítására a tanúvallomásra irányadó szabályokat kell alkalmazni. A magánszakértő tanúkénti kihallgatásának tipikus esete, amikor a magánszakértő még megszemlélhetett olyan tárgyi bizonyítékot, vagy helyszínt, amely azóta megváltozott, vagy megsemmisült, ezért megtekintése és megvizsgálása a perben már fizikailag nem lehetséges. Emellett kihallgatható a magánszakértői véleményt megalapozó tényekre és szakmai érvekre vonatkozóan is. Nincs akadálya annak, hogy ezzel egyidejűleg, vagy ezt követően a bíróság igazságügyi szakértőt rendeljen ki.
A magánszakértői vélemény leggyakrabban írásban készül és a fél írásbeli beadványának mellékleteként jelenik meg a polgári perben. Ez pedig lehetővé teheti, hogy a bíróság - a per egyedi sajátosságaitól függőn - azt okirati bizonyítékként értékelje, és azt a perben az erre irányadó szabályok szerint használja fel. Ennek során a magánszakértői vélemény közokirat, vagy teljes bizonyító erejű magánokirat jellege fogalmilag fel sem merülhet. Helyesen a magánszakértői vélemény okirati bizonyítékként a Pp. 199. § által meghatározott olyan egyszerű okiratnak tekinthető, amelynek bizonyító erejét a bíróság a per egyéb adataival egybevetve határozza meg.
Végül a Polgári perrendtartás szabad bizonyítási rendszerében nincs perjogi akadálya annak, hogy a bíróság a perindítást megelőzően, vagy a per korábbi szakaszában véleményt adó magánszakértőt szakértőként kirendelje, és ebben a minőségben vonja be őt a perbe. Erre számos aggályt keltő körülmény, valamint a magánszakértő mellett és ellen szóló érv gondos mérlegelése alapján kerülhet sor. Nem rendelhető ki a magánszakértő, ha az adott pertípusra a jogszabály meghatározott szakértői szerv kötelező igénybevételét írja elő, és annak a mangánszakértő nem tagja. A kirendelés ellen szólhat, ha a magánszakértő nem rendelkezik a szükséges szakmai végzettséggel, vagy a szakértővé válás valamely egyéb feltételével. Megfontolandó körülményként jelentkezhet az ellenérdekű félnek a szakértő személyére vonatkozó nyilatkozata, aki nyilván ellenezni fogja a másik fél által egyoldalúan kiválasztott, megbízott és vizsgálatot végző, esetleg már a másik fél javára szóló szakmai megállapításokat tevő személy kirendelését. Amennyiben a magánszakértő a szakmai kamarának nem tagja és a névjegyzékben nem sze-
- 1330/1331 -
repel, de egyébként a szükséges szaktudással rendelkezik, felmerülhet az eseti szakértőként történő kirendelése. Ezt azonban a Pp. 177. § (2) bekezdésének második mondata csak kivételesen, az előbbiek hiányában teszi lehetővé. Feltehetően ilyen kivételes ok lehet a tényállásnak már magánszakértőként történő korábbi megismerése és az ebből származó költségkímélés lehetősége is.
E probléma lényege abban jelölhető meg, hogy a Pp. 177. § (1) bekezdésében meghatározott szakértőt a per anyagának, iratainak és résztvevőinek megismerésével kapcsolatban a Pp. 181. § (1) bekezdésében meghatározott széles körű jogosítványok illetik meg. Az ennek során tudomására jutott és személyiségi jogi védelem alatt álló adatokkal kapcsolatban pedig a szakértőkről szóló 2005. évi XLVII. törvény 12. § feljogosítja a szakértőt ezen adatok kezelésére, valamint azokkal kapcsolatban őt titoktartásra kötelezi. A fél által felkért és a vele megbízási szerződéses kapcsolatban álló magánszakértő azonban nem minősül a bíróság által kirendelt szakértőnek, ezért őt nem illetik meg a perben felmerülő személyes adatok megismerésével és kezelésével kapcsolatos jogosultságok, és nem terheli a titoktartási kötelezettség sem. Ebből okszerűen az következik, hogy a magánszakértői vélemény sértheti azok személyiségi jogait, akik személyiségi jogi védelem alatt álló adatainak, különösen egészségügyi állapotra, vagy gyógykezelésre vonatkozó leleteinek a felhasználásával a magánszakértői vélemény elkészül. Ezeket a magánszakértő törvényi felhatalmazás hiányában csak az érintettek hozzájárulásával ismerheti meg és használhatja fel. Ilyen hozzájárulásnak azonban sem a beszerzése, sem a megadása nem jellemző, ezért a magánszakértői vélemények személyiségi jogokat sérthetnek. Ennek jogi megítélésében a Kúria (Legfelsőbb Bíróság) gyakorlata egységes és az alábbiak szerint alakul:
A Legfelsőbb Bíróság BH 1997.218. szám alatt közzétett határozatának a jogi levezetése szerint a gyógyintézet ellen, a gyógyító tevékenység elbírálásának tárgyában indított perben, a személyes adatok védelméről szóló (korábban hatályban volt) 1992. évi LXIII. törvény. 3. § (5) bekezdése [ill. a jelenleg hatályos, az információs önrendelkezési jogról szóló 2011. évi CXII. törvény 6. § (3) bekezdése] értelmében, vélelem szól amellett, hogy az eljárást kezdeményező hozzájárul a perben érintett személy gyógykezelésére vonatkozó adatoknak a per keretei között történő felhasználásához. Ez azt is jelenti, hogy az eljárást kezdeményező személy hozzájárulását vélelmezni kell ahhoz is, hogy a kérdéses gyógykezelésre vonatkozó adatokat a perben a bíróság által kirendelt és az eljárást kezdeményező tudomására hozott szakértő beszerezze, értékelje, és a szakvélemény tárgyává tegye. Önmagában a perindítás tényéből azonban nem vonható le olyan következtetés, miszerint per tárgyává tett gyógykezelésre vonatkozó adatokat a jogosult kifejezett hozzájárulásának hiányában rendelkezésére bocsáthatók magánszakvélemény készítése céljából. Ilyenkor ugyanis a magánszakértő részére adott megbízás - mivel az nem a bíróságtól származik - kívül esik a polgári per keretein, és az adattovábbítás az érintett hozzájárulásának hiánya miatt a titokvédelem szabályainak megsértését jelenti. Ugyanilyen indokok alapján, ugyanezt fejtette ki a Legfelsőbb Bíróság a BH 1999.156. számú eseti döntésében is.
Az előbbivel ellentétes és ezért nem osztható álláspontot tartalmaz a Fővárosi Bíróság FPK 1996/5. szám alatt közzétett, 41. Pf. 22.833/1995/6. számú határozatának az a megállapítása, miszerint a felperes személyiségi jogát és az orvosi titoktartást nem sértette az I. r. alperesi kórház azzal, hogy a leánya kezelésére vonatkozó orvosi iratokat a SOTE Orvostani Intézetének magánszakértői vélemény elkészítése céljából kiadta.
A fentihez hasonló helyzet keletkezhet, ha a pert megelőzően valamelyik fél - személyiségi, vagy más jogaira hivatkozással - nem hajlandó együttműködni a magánszakértői vélemény beszerzésére törekvő, vele ellentétesen érdekelt féllel. Ilyenkor a magánszakértői vizsgálat elvégzéséhez nem állnak rendelkezésre kényszerítő eszközök. Ebben az esetben még a Pp. 8. § (1)-(2) bekezdésében írt jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye sem kérhető számon, mert az ott írt szankciókat a bíróságnak kell alkalmaznia, mely azonban a per megindítása előtt fogalmilag kizárt. Az így előállt probléma megoldása azonban rendkívül egyszerű: a magánszakértő helyett közjegyzőhöz kell fordulni, aki kérelemre, nemperes eljárás keretében intézkedhet a szakértő kirendelése iránt. E közjegyzőnek a szakértő kirendeléséhez és a szakvélemény elkészítéséhez szükséges minden jogi eszköz a rendelkezésére áll és az így készült szakvéleményt a perben is teljes értékű bizonyítéknak kell tekinteni. Ezért minden magánszakértői vélemény beszerzése előtt érdemes megfontolni a közjegyzőhöz fordulás lehetőségét.
A magánszakértői vélemény jogi minősítésének elemzése során végezetül indokolt kitérni arra, hogy a vizsgált probléma - az adott eljárás sajátosságainak megfelelően, kis mértékben módosult formában - megjelenik a büntető és a közigazgatási ügyszakban is. A fent leírtakhoz hasonló feladat előtt áll a büntetőbíró, amikor a bíróság közreműködése nélkül, kizárólag a vádlott, vagy védője által beszerzett szakértői vélemény jogi sorsáról és felhasználásáról kell döntenie a büntetőeljárás során. A közigazgatási határozat bíróság előtti megtámadása iránti perekben pedig annyival összetettebb a helyzet, hogy a közigazgatási szerv mint alperes egyrészt maga is rendelkezhet szaktudásnak minősülő ismeretekkel, másrészt már a pert megelőző közigazgatási eljárásban, annak jogszerű és szakszerű lefolytatása keretében is beszerezhet szakértői véleményt, továbbá a keresetlevéllel szembeni védekezése során is előterjeszthet magánszakértői véleményt.
A jelen dolgozatban leírt és ismertetett jogi problémáknak a megoldása a szakágak közötti különbségek miatt nyilvánvalóan nem lehet egymással megegyező. Indokolt volna azonban arra törekedni, hogy a magánszakértői vélemények jogi minősítése mindhárom szakágban, legalább azonos elvek mentén valósuljon meg. Megfontolandó volna továbbá ezek közös kollégiumi véleményben történő megjelenítése, amely alkalmas lehetne a helyes és egységes bírói gyakorlat kialakulására.■
Lábjegyzetek:
[1] A szerző kúriai tanácselnök
Visszaugrás
