A legfelsőbb bíróságok bármely államban kulcsfontosságú szerepet töltenek be, amely rendeltetés azonban túlmutat a klasszikus igazságszolgáltatáson. A legfelsőbb bíróságok esetében a jogértelmező, jogegységesítő és jogfejlesztő funkció dominál. Ennek a funkciónak a hangsúlya és társadalmi hatása legalább annyira fontos, mint az egyedi ügyben történő konkrét jogszolgáltatás, hiszen a jog egységes alkalmazása és az egységes jogalkalmazásból fakadó kiszámíthatóság a jogállamiság alapvető követelménye. Figyelemmel arra a tényre, hogy a bíróságoknak alapvető feladata a jogszolgáltatás és a jogfejlesztés,[1] végső soron a legfelsőbb bírósági ítélkezési gyakorlat nemcsak a jogalkalmazásra, hanem a jogalkotásra is kihatással bír.
A jogalkalmazás egységének biztosítása az egyedi ügyekben történő jogszolgáltatáshoz viszonyítva jellegében alapvetően eltér. A helyes bírói gyakorlat kialakítása végső soron elképzelhetetlen a jogértelmezés ismert módszereinek[2] komplex alkalmazása nélkül. Nem mindegy, kik végzik ezt a tevékenységet: a legfelsőbb bíróságok személyi összetételének vizsgálata ezért különös jelentőségű. Következésképpen kiemelten fontos kérdés, hogy milyen karriermodell, milyen feltételrendszer és milyen eljárásrend determinálja a legfelsőbb bíróságok bíráinak kiválasztását, kinevezését. A bírák kiválasztásának, jelölésének, a bírói pozíciók betöltésének több modellje ismert[3] a közvetlen választástól a népképviseleti szervek választásán át az államfői kinevezésig.[4]
Az összehasonlító jogi vizsgálatok egyértelműen jelzik, hogy a legfelsőbb bíróságok személyi összetétele több modell szerint valósulhat meg: létezik a karrierbírákból álló legfelsőbb bíróság, illetve léteznek olyan modellek, amelyekben pontosan a legfelsőbb bíróságok sajátos tevékenységére való tekintettel a klasszikus bírói karriertől eltérő jogászi életpályának (például jogász egyetemi tanári vagy ügyészi) is lehet a része a legfőbb bírói testületbe történő kinevezés. Mindkét modell teljesen legitim, megfelelhet a jogállami elvárásoknak, ugyanakkor amint látni fogjuk, a tisztán karrierbírákból összeálló legfelsőbb bíróságok kinevezési rendszere sem mentes a kritikáktól.
A jelen tanulmány - különböző államberendezkedések mintáiként - két szövetségi állam: Németország, Ausztria, két unitárius köztársaság: Franciaország, Olaszország, valamint három - eltérő elveken szervezett parlamentáris monarchia: Spanyolország, Belgium és Hollandia vonatkozó szabályozását és gyakorlatát vizsgálja, tekinti át, kezdetét jelezve egy olyan kutatási erőfeszítésnek, amely a különböző európai államok legfelsőbb bíróságainak szervezetét, működését és hatásköreit összehasonlító jogi módszerrel vizsgálja. A szükséges mértékben természetesen - a teljes kép alapjainak tisztázása érdekében - bemutatásra kerülnek a bírói pozíciókra vonatkozó általános szabályok is.
A németországi bírói szervezet szabályozásának sarkalatos elveit a Német Szövetségi Köztársaság Alaptörvényének[5] (Grundgesetz für die Bundesrepublik Deutschland, a továbbiakban, német címéből rövidítve GG) az igazságszolgáltatásra vonatkozó IX. címe (92-104. cikkek) fekteti le. A német alkotmányos berendezkedés az igazságszolgáltatási rendszer "piramisának" csúcsára a Szövetségi Alkotmánybíróságot (Bundesverfassungsgericht) állítja,[6] amely alatt a GG-ben nevesített szövetségi felsőbíróságok (Bundesgerichte) és tartományi bíróságok (Gerichte der Länder) találhatók.[7]
- 2011/2012 -
A német bírói szervezet sajátossága[8] részben az Alkotmánybíróság az igazságszolgáltatás rendszerébe történő közvetlen beágyazása, részben pedig e legfelsőbb fórum alatti szervezeti szint, - a felsorolt szövetségi felsőbíróságok - hatáskörök szerinti elkülönítése. Jelen állás szerint[9] a GG a következő felsőbíróságokat határozza meg: 1. a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság (Bundesgerichtshof), 2. a Szövetségi Közigazgatási Bíróság (Bundesverwaltungsgericht), 3. a Szövetségi Pénzügyi Bíróság (Bundesfinanzhof), 4. a Szövetségi Munkaügyi Bíróság (Bundesarbeitsgericht) és 5. a Szövetségi Szociális Bíróság (Bundessozialgericht).[10] E felsőbíróságok Közös Kamarája (Gemeinsamer Senat) hivatott a jogegységet biztosítani.[11] A felsőbíróságok hatásköre főszabály szerint csupán a jogérvekre alapozott perorvoslatokra (felülvizsgálat) terjed ki.[12] A felsőbíróságok bíráit a GG értelmében - közös eljárásban - az igazságügyért felelős szövetségi miniszter és egy Bíróválasztó Bizottság (Richterwahlausschuß) közösen terjesztik fel kinevezésre az államfőhöz (az alább ismertetett eljárás szerint).[13] A felterjesztés itt voltaképpen kinevezésként értendő, az államfő ceremoniális kötelezettségének eleget téve "nevezi ki" a bírákat. A GG a bírói szervezet tagjainak kinevezése vonatkozásában két további jelentős rendelkezést tartalmaz: a szövetségi bírák jogállását különálló szövetségi törvényben kell szabályozni,[14] míg a tartományi bíróságok bírái tartományi szintű szabályozásnak vannak alávetve,[15] amelynek megalkotása azonban csupán abban a mértékben került a tartományok (Land) hatáskörébe utalásra, amennyiben szövetségi törvény az adott kérdést nem szabályozza.[16]
A hivatásos bírák jogállását a (szó szerinti fordításban) "Német bírótörvény"[17] (Deutsches Richtergesetz, hagyományos rövidítéssel a továbbiakban DRiG) szabályozza, attól függetlenül, hogy azok egy szövetségi felsőbíróság, illetve valamely tartomány bíróságai keretén belül fejtik ki tevékenységüket.[18] E normában kerülnek felsorolásra a bírói kinevezés tárgyi és személyi előfeltételei: 1. a német állampolgárság vagy azzal ekvivalens státusz a GG rendelkezései szerint,[19] 2. a GG értelmében vett szabad és demokratikus államrend megőrzése iránti kötelezettségvállalás, 3. a DRiG 5-7. §-aiban előírt jogi képzettség (okleveles jogászi minőség, a kötelező szakmai gyakorlat teljesítése, az igazságszolgáltatásban történő részvételhez szükséges továbbképzés, a végrehajtható jogcímek kibocsátásához szükséges ismeretek elsajátítását bizonyító vizsgakövetelmény teljesítése, illetve a teljesített vizsgák elismerése) és 4. a bírói tisztség betöltéséhez szükséges "szociális készségek" megléte.[20] A német bíróválasztási rendszer jellemzően a jogász hivatásrendek egységén alapul, emiatt a formális jogászképzés végcélja eleve a bíróképzés.[21]
A DRiG által előírt feltételeket teljesítő személyek bírává kinevezésének eljárását egy különálló jogszabály, a "Bíróválasztási törvény"[22] (Richterwahlgesetz, hagyományos rövidítéssel RiWG) szabályozza. Ennek értelmében, a GG az előbbiekben már említett normáival összhangban, a bírák szövetségi felsőbíróságokra történő kinevezés iránti felterjesztésére az igazságügyért felelős miniszter és egy Bíróválasztó Bizottság közösen jogosult; az így felterjesztett személyek bíróvá kinevezése azonban a szövetségi elnök (Bundespräsident), vagyis az államfő (mint jeleztük, ceremoniális) hatáskörébe tartozik.[23] A kinevezés során a szövetségi miniszternek a szakmai rátermettség meritokratikus elvét kell szem előtt tartania.[24] Itt szükséges megjegyezni, hogy a
- 2012/2013 -
szövetségi felsőbíróságokra vonatkozó kinevezéskor az illető felsőbíróság jellemző hatáskörével egybevágó tárcáért felelős szövetségi miniszternek is részt kell vennie[25] az eljárásban (bár, amennyiben az nem maga az igazságügyért felelős szövetségi miniszter, részvétele konzultatív jellegű). Jelen állás szerint a Legfelsőbb Bíróság, a Szövetségi Közigazgatási Bíróság és a Szövetségi Pénzügyi Bíróság esetében e miniszter azonos az igazságügyi és fogyasztóvédelmi miniszterrel (a tárca jelenlegi megnevezése szerint), míg a Szövetségi Munkaügyi Bíróság és a Szövetségi Szociális Bíróság esetén az érintett a munka- és szociális ügyekért felelős miniszter.[26] Az említett miniszterek nem tagjai a Bíróválasztó Bizottságnak, hanem azzal közösen dolgozzák ki a bírói kinevezések felterjesztését.
A Bíróválasztó Bizottság tagjai hivatalból részt vevő és választott tagokból tevődnek ki, azonos létszámban.[27] A bizottságban hivatalból azon tartományi miniszterek - hiányukban pedig a szövetségi szinten helyettesítésükre jogosult más személyek - vesznek részt, akik az érintett szövetségi felsőbíróság hatáskörével azonos hatáskörű (így perorvoslatok gyakorlása során az illető felsőbírósághoz megfellebbezhető) határozatokat hozó tartományi bíróságok kompetenciájával egybevágó tárcákért felelnek, az adott tartomány jogalkotója által meghatározott miniszteri hatáskörbeosztás szerint.[28] A bizottságban résztvevő választott tagok köre a szövetségi törvényhozás alsóházába megválasztható, a "jogéletben" (Rechtsleben, vagyis a jog gyakorlatában) széles körű tapasztalattal rendelkező személyek közül, az illető alsóházban lefolytatott szavazással kerül kijelölésre.[29] (A taghelyettesek -Stellvertreter - is azonos módon kerülnek meghatározásra.) A választott tagok létszáma mindenkor a hivatalból résztvevő tagokéval azonos; ha a hivatalból résztvevő tagok létszáma megváltozik, a választott tagok mandátuma ope legis megszűnik és új választott tagokat kell kijelölni, az új létszámnak megfelelően.[30] A bizottsági tagok kijelölésére a Bundestagnak minden szövetségi törvényhozási választást követően új szavazást kell kiírnia.[31]
Minden frakció egy-egy tagjelöltlistát állíthat.[32] A bizottság tagjai ezután az előterjesztett listákra leadott szavazatok számának alapján, az arányos szavazás (listás szavazat) szabályai szerint a legmagasabb átlagok d'Hont módszerével kerülnek megválasztásra; így a tagjelöltek minden listáról abban a számban kerülnek majd a bizottságba, amire a leadott szavazatok alapján az illető tagjelöltlistát állító frakció jogosult lesz, és abban a sorrendben, amelyben neveik az állított listákon szerepeltek (a taghelyettesek is ilyen módon kerülnek meghatározásra).[33] Bármely választott tag lemondása esetén helyét a soron következő taghelyettes veszi át; a taghelyettes lemondása esetén utóbbit a listán utána következő személy helyettesíti a bizottságban.[34] A bizottsági tagok mandátuma az új bizottsági tagságra történő szavazással vagy lemondás következtében megszűnik.[35]
Az ilyen módon létrejött Bíróválasztó Bizottság tagjait és taghelyetteseit a szövetségi igazságügyért és fogyasztóvédelemért felelős miniszter előbb tájékoztatja kötelezettségeikről, majd ezek betartására kifejezetten felhívja, végül a tájékoztatás tudomásulvételét az illető taggal vagy taghelyettessel történő kézfogással erősíti meg.[36] A bizottság tagjait tevékenységük során titoktartási kötelezettség terheli, így bíróságok előtt csupán a szövetségi igazságügyért és fogyasztóvédelemért felelős miniszter által nyújtott feloldást követően tanúskodhatnak a bizottság tevékenységére vonatkozóan.[37] A bizottság üléseit a felelős miniszter írásban hívja össze, a napirend megjelölésével, a kitűzött időpont előtt legkevesebb egy héttel.[38]
Az üléseket az igazságügyért és fogyasztóvédelemért felelős szövetségi miniszter vagy annak a szövetségi kormányzat szintjén tevékenykedő helyettese elnököli, aki a bizottság munkálatai során szavazati joggal nem rendelkezik.[39] Ezeken a bizottság tagjai vagy azok kérésére, taghelyettesei[40] vesznek részt. Az ülések nem nyilvánosak, de azokról jegyzőkönyv készül.[41] Az üléseken a szövetségi igazságügyért és fogyasztóvédelemért felelős miniszter a bírójelöltek személyi dossziéit ismerteti a bizottsággal, majd a bizottság annak két tagját jelentéstevőként delegálja a bírójelölt alkalmasságának megvizsgálására és a vizsgálat eredményének ismertetésére.[42] A vizsgálat során a bizottságnak meg kell állapítania, hogy a bírójelölt a kinevezésre történő felterjesztés tárgyi és személyi alkalmassági feltételeit teljesíti-e?[43] A feltételek teljesülését a bizottság a hivatalból résztvevő és a választott tagok többségének egyidejű jelenlétében, titkos szavazás után, a szavaztok egyszerű többségével állapítja meg.[44] A bizottság azon tagja, aki egy bíró kinevezésének felterjesztése kapcsán a Polgári perrendtartás[45] (Zivilprozessordnung) 41. § (3) bekezdésében előírt bírói összeférhetetlenségi esetek valamelyikében
- 2013/2014 -
találja magát, nem vehet részt az adott bírójelöltre vonatkozó szavazáson.[46]
A bizottsági szavazás eredményét a szövetségi igazságszolgáltatásért és fogyasztóvédelemért felelős miniszter nem köteles elfogadni; a szövetségi felsőbíróságok bírói kinevezéseire történő felterjesztésről a bizottság e miniszterrel egyetemben[47] határoz (utóbbi így vétójoggal rendelkezik). Az eljárás során felterjesztésre alkalmasnak ítélt jelölt szövetségi felsőbíróságon bíróvá kinevezését a szövetségi igazságszolgáltatásért és fogyasztóvédelemért felelős miniszter terjeszti fel az államfőhöz, aki ezután a kinevezést elvégzi és kihirdeti.
A tartományok bíróságaira való kinevezés a szövetségi felsőbíróságokhoz gyakran hasonló eljárásban történik, bár egyes eltérések is tapasztalhatók. Tekintettel arra, hogy a felsőbíróságokra történő kinevezés sok esetben a tartományi bíróságokon korábban szolgálatot teljesítő bírák előléptetése, a tartományi eljárások vázlatos ismertetése is szükséges. A kinevezés utóbbi esetben is az igazságügyért felelős tartományi miniszterek hatáskörébe tartozik, akik az eljárás során a bírói tanácsok véleményét is kikérik; egyes tartományokban az igazságügyért felelős miniszter egy bíróválasztó bizottsággal működik együtt,[48] míg másokban (elsősorban a nyugat-német Landokban) a miniszter a kinevezést maga végzi el, a szükséges konzultációk után.[49] A szakirodalom szerint azon tartományok törvényhozói, ahol bíróválasztó bizottság nem került felállításra, saját alkotmányaikkal szemben mulasztásos alkotmánysértést követnek el.[50] Az eljárás során a GG 33. cikkének (2) bekezdésében előírt rátermettségi elvet kell elsősorban szem előtt tartani (vagyis a jelölt az államvizsgán elért eredményeit, illetve a fogalmazói tevékenység során nyújtott teljesítményét); az eljárás olykor - de nem minden esetben - nyilvános pályáztatáson alapul.[51]
Kilenc tartományban (Baden-Württemberg, Berlin, Brandenburg, Bremen, Hamburg, Hessen, Rhineland-Palatinate, Schleswig-Holstein, Thüringen)[52] bíróválasztó bizottság működik közre az eljárásban. E bizottságok létrehozásának módja és működésük a szövetségi Bíróválasztó Bizottságéhoz hasonló: a tagok mandátuma a tartományi törvényhozás mandátumának időtartamára szól, és megválasztásuk leggyakrabban a tartományi törvényhozásra hárul; a bizottságok tagsága tartományonként változhat, azonban leginkább az illető tartomány törvényhozásának tagjai vagy e törvényhozások által kijelölt más személyek, illetve a bírói és az ügyvédi kar képviselőinek részvétele jellemző.[53] A tartományi bíróválasztó bizottság, ha egyáltalán létezik, nem köteles választását indokolni, és a miniszter széles körű (tartománytól függően szinte kizárólagos) irányítása alatt fejti ki tevékenységét.[54]
Az eljárás tehát, bár névlegesen érdemalapú, nem mentes a politikai befolyásnak utat engedő elemektől, akár a kinevezés során széles körű szövetségi - illetve tartományi - miniszteri részvétel, akár a bíróválasztó bizottságok személyi összetétele révén. Ennek ellenére a német igazságszolgáltatás általánosan függetlennek tekinthető. E függetlenség Németországban a bíróválasztás - mint közigazgatási aktus[55] - ellen a bíróságok előtt gyakorolható jogorvoslati eljárások által biztosított. Ezáltal peres eljárásban ellenőrizhető a kinevezés során a rátermettség elvének betartása. Ilyen eljárásokat gyakorta a kinevezésből mellőzött pályázók kezdeményeznek. A Szövetségi Alkotmánybíróság judikatúrájában, ideértve a közszférában történő alkalmazás érdemalapú jellegének elvi éllel kimondását is,[56] részletesen kimunkálta a felelős szövetségi és tartományi miniszterek, valamint - esettől függően -a bíróválasztó bizottságok közötti együttműködés szabályait, komoly hangsúlyt fektetve a miniszteri döntések indokolására, különösen amikor azok a bíróválasztó bizottságok javaslatával szembe fordulnak, és hangsúlyozva az érdemalapú kinevezés, valamint az eljárás formai elemeinek betartatását (különösen olyan ügyekben, ahol a magát alkalmasabbnak ítélő bírójelölt kifogásolta a keletkezett kinevezést).[57]
Ausztria alaptörvénye, a Szövetségi alkotmánytörvény (Bundes-Verfassungsgesetz[58] - a továbbiakban német címéből rövidítve B-VG) fekteti le az osztrák bírói szervezet alapvető elveit. Az osztrák igazságszolgáltatás rendszere az állam szövetségi természetéből eredően szövetségi (Bund) és tartományi (Land) szintekre tagolódik. A polgári és büntetőügyekben a legfelső bírói fórum a szövetségi szinten szerveződő Legfelsőbb Bíróság (Oberster Gerichtshof),[59] míg a közigazgatási igazságszolgáltatás a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróságra (Verwaltungsgerichtshof)[60] hárul.[61] Az
- 2014/2015 -
Alkotmánybíróság (Verfassungsgerichtshof) része az igazságszolgáltatási rendszernek; hatásköre többek között a közigazgatási és rendes bíróságok közötti kompetenciaviták feloldására és egyes, az állammal szembeni pénzbeli követelések eldöntésére terjed ki.[62] Szövetségi szinten továbbá egy Szövetségi Közigazgatási Bíróság (Bundesverwaltungsgericht)[63] is felállításra került. A Landok szintjén a bírói szervezet hierarchiájának tartományi bíróságai helyezkednek el: egy-egy regionális (vagyis tartományi) közigazgatási bíróság (Landesverwaltungsgericht)[64] és helyi (járásbíróság), regionális (elsőfolyamodású törvényszék), valamint több régiót felölelő másod-, illetve harmadfolyamodású eljárásban szereppel rendelkező bíróságok (ítélőtáblák).[65]
A B-VG a bíróságok szintjétől függetlenül (az Alkotmánybíróság kivételével),[66] a bírák kinevezése vonatkozásában azonos megoldást foganatosít. A kinevezés joga a szövetségi kormány (Bundesregierung) - voltaképpen leggyakrabban maga az igazságügyért felelős miniszter -javaslatára, az államfőt (a szövetségi elnököt - Bundespräsident) vagy, az államfő kifejezett meghatalmazásával eljáró, az igazságszolgáltatás terén hatáskörrel rendelkező szövetségi minisztert (a továbbiakban: felelős minisztert) illeti meg.[67] Szokás szerint az államfő a tartományi elsőfolyamodású törvényszékek elnöke és alelnöke, valamint az ítélőtáblák és a Legfelsőbb Bíróság bírái kinevezésének hatáskörét megtartja, míg a többi bíró esetén ezt a felelős miniszterre delegálja.[68] A kinevezés szövetségi törvényben szabályozott bírói kollégiumok (Senate) javaslatára történik.[69] A javaslatokat a kollégiumok a felelős miniszternek terjesztik fel, aki azokat a kormány számára továbbítja; amennyiben egy bírói álláshely betöltésére szóló javaslatról van szó, legkevesebb három jelöltet kell megjelölnie (amennyiben a jelentkezők száma ezt a minimumot elérte), míg a több álláshelyre vonatkozó együttes javaslatoknak legkevesebb kétszer annyi jelöltet kell tartalmazniuk mint ahány bírói álláshely betöltésére igény volna.[70] A B-VG által előírt szövetségi szintű törvény, amely a bírák kinevezését annak III. szakaszában (25-35. §) szabályozza a Bírói és ügyészi szolgálatra vonatkozó törvény (Richter- und Staatsanwaltschaftsdienstgesetz, a továbbiakban német címéből rövidítve RStDG).[71] A B-VG által említett bírójelölő kollégiumok működése ugyanezen norma, a személyzeti kollégiumokra (Personalsenat) vonatkozó IV. szakaszában (36-49. §) került szabályozásra.
Minden bíróság szervezetében személyzeti kollégium működik.[72] A személyzeti kollégium legkevesebb öt-, de bizonyos esetekben héttagú bírói testület, amelynek az adott bíróság elnöke és alelnöke[73] hivatalból tagja és, amelynek további legkevesebb három tagját és kilenc (hét tag esetében tizenöt) helyettes tagját négyéves mandátumra választják.[74] A személyzeti kollégiumok megválasztására a tartományokban az elsőfolyamodású törvényszékek (Gerichtshöfe erster Instanz) szintjén ezek bírái, illetve azok - az adott törvényszék illetékességi körébe tartozó -járásbíróságok (Bezirksgerichte) bíráinak összessége jogosult, akiknek álláshelye az illető járásbíróságokon található.[75] Az ítélőtáblák (Oberlandesgericht) kollégiumai megválasztásakor az illetékességi területükön fekvő alsóbb bíróságok bírái és az illető ítélőtábla bírái rendelkeznek szavazati joggal.[76] A személyzeti kollégiumokba minden szavazati joggal rendelkező bíró megválasztható, aki a kollégiumnak nem hivatalból
- 2015/2016 -
tagja és akinek jogviszonya, különös fegyelmi vagy más okokból nem szűnt meg vagy nem került felfüggesztésre.[77] A szavazás eljárását az RStDG 38-42. §-ai részletesen szabályozzák: a szavazás titkos és preferenciális rendszerben történik, minden szavazásra jogosult azon három (öt) jelölt nevét vezeti fel a szavazólapra, akiket választott tagként meg szeretne szavazni a személyzeti kollégiumba. A választást a legtöbb szavazatot szerző három (öt) bíró nyeri meg, a helyettesek pozícióit a soron következő kilenc (tizenöt) jelölt foglalja majd el.[78] Az ítélőtáblák és a Legfelsőbb Bíróság mellett külső kollégiumokat (Außensenat) is létre kell hozni. Ezek a rendes személyzeti kollégiumoktól annyiban térnek el, hogy a rendes kollégiumok hivatalból mandátummal rendelkező tagjai (elnök, alelnök) mellett az ítélőtáblákon három, a Legfelsőbb Bíróság esetében öt külső kollégiumtaggal (és hat, illetve tíz helyettes taggal) rendelkeznek.[79] A külső kollégiumok tagjait az ítélőtáblák esetében az illetékességi területükön elhelyezkedő bíróságok személyzeti kollégiumainak választott (tehát nem hivatalbóli) tagjai választják; a Legfelsőbb Bíróság külső kollégiumának tagjait az ítélőtáblák személyzeti kollégiumainak választott tagjai választják.[80]
A jogszabály a bírói karba történő felvételt és az álláshely (Planstelle) későbbi megváltoztatását kizárólag kinevezés útján teszi lehetővé.[81] A kinevezés eljárását az RStDG 25-35. §-ai szabályozzák. A kinevezés az egyes bíróságok személyzeti kollégiumainak javaslatára történik, erre vonatkozó pályázatok beterjesztését és elbírálását követően.[82] A bíró első kinevezését követően, azzal azonos fizetési osztályba tartozó más álláshelyre történő áthelyezése nem pályázat és a személyzeti kollégium általi kinevezés útján történik, ha az a Fegyelmi Bíróság (Disziplinargericht) vagy a Szolgálati Bíróság (Dienstgericht) - a bírói szervezet tagjainak tevékenysége kapcsán eljáró testületek - határozatán alapszik.[83]
Bíróvá nevezhető ki az a személy, aki 1. a bírói pályára felkészítő szolgálat (richterlicher Vorbereitungsdienst) által meghatározott felvételi kritériumokat teljesítette, 2. a bírói tisztségre feljogosító vizsgát (Richteramtsprüfung) letette, és 3. legalább négyéves jogászi gyakorlattal rendelkezik, amiből legalább egy évet a bírói pályára felkészítő szolgálat keretein belül végzett el. (Ez utóbbi feltétel alól más - a feltételt teljesítő - jelölt hiányában a felelős miniszter felmentést adhat.) A felsorolt feltételek teljesítése nélkül is bíróvá nevezhetők ki a jogtudományok osztrák egyetemekre - törvényben taxatíve felsorolt tárgyak (így a polgári jog, a polgári eljárásjog, a cégjog, a büntetőjog vagy a büntető eljárásjog) oktatására - kinevezett professzorai.[84]
A megnyíló vagy megüresedő bírói állások nyilvános pályáztatással kerülnek betöltésre (több állás egyidejű meghirdetése is megengedett, ahogyan a meghirdetett állás elfoglalása miatt várhatóan megüresedő állás az előbbivel együttes meghirdetése is).[85] A hirdetményt az ítélőtáblák elnöki és a Legfelsőbb Bíróság elnöki és alelnöki pozícióira maga a felelős miniszter, míg a Legfelsőbb Bíróság keretében betöltendő más állásokra akár e miniszter, akár - annak kifejezett jóváhagyásával - a Legfelsőbb Bíróság elnöke teheti közzé; más bírói állások esetén a közzététel az illetékes ítélőtábla elnökének feladata.[86] A hirdetményt a közszolgálati életpályával kapcsolatos állásajánlatokat közlő hivatalos honlapon és a Wiener Zeitung folyóirat hivatalos közlönyében (Amtsblatt zur Wiener Zeitung) is meg kell jelentetni.[87] A pályázati hirdetmény főszabály szerint négyhetes határidőt szab, amely alatt az állás betöltésére jelentkezők pályázataikat beterjeszthetik (hivatalos úton, azon bíróság elnökénél, amelynek személyzeti kollégiuma a kinevezést elvégezheti, a Legfelsőbb Bíróság elnöki, illetve alelnöki pozíciója esetében pedig a felelős miniszternél); a bírói vagy ügyészi jogállásban álló jelentkezőknek pályázatukhoz szolgálati törzskönyvi lapjukat, míg más jelentkezőknek a felvételi feltételeket igazoló okiratokat kell mellékelniük.[88]
A pályázatok beterjesztését követő eljárás főszabály szerint írásos, azonban az eljáró személyzeti kollégium, amennyiben szükségesnek ítéli, egyes pályázókat szóbeli meghallgatásra is beidézhet, mely esetben az ilyen idézésben nem részesült pályázókat a személyzeti kollégium a meghallgatásra kitűzött ülésének időpontjáról értesíti, ahol utóbbiak jelen lehetnek és saját meghallgatásukat is kérhetik; a kollégium e kérelmüknek helyt adni köteles.[89] A meghallgatásról jegyzőkönyv kerül felvételre.[90]
Az eljárás során, ha abban eltérő nemű pályázók vesznek részt, az állami egyenlő bánásmód megbízott (Gleichbehandlungsbeauftragte)[91] akinek illetékességi körében az álláshely meghirdetésre került, a pályázatba és annak értékelésébe betekinthet, a pályáztató személyzeti kollégium előtt felszólalhat, és a pályázók meghallgatásán részt vehet, a meghallgatott pályázóknak kérdéseket tehet fel, illetve a személyzeti kollégiumnak írásos állásfoglalásokat továbbíthat, azzal, hogy
- 2016/2017 -
állásfoglalásait a pályázati iratokhoz minden esetben mellékelni kell.[92]
A tartományi elsőfolyamodású törvényszékek bírói álláshelyeire - kivéve azok elnöki és alelnöki pozícióit - valamint az illetékességi körükbe tartozó járásbíróságok bírói álláshelyeire a tartományi elsőfolyamodású törvényszék személyzeti kollégiumai tesznek javaslatot.[93] A javaslatokat az illetékes ítélőtáblához kell továbbítani, és külső kollégiumának egy további javaslatot kell elkészítenie, majd az így létrejött két javaslat együttesen kerül a felelős miniszternek felterjesztésre.[94]
A tartományi elsőfolyamodású törvényszékek elnöki és alelnöki állásainak betöltésére, valamint az ítélőtáblák bírói állásainak betöltésére, - azok elnöki és alelnöki pozíciói kivételével - maguk az ítélőtáblák személyzeti kollégiumai tesznek javaslatot, amelyet a Legfelsőbb Bírósághoz továbbítanak, majd utóbbi külső kollégiuma egy további kinevezési javaslatot készít elő; ahogyan az előbb ismertetett eljárásban, itt is a két javaslat együttesen kerül a felelős miniszter számára felterjesztésre.[95] Az ítélőtáblák illetékességi területére kinevezendő bírák esetében csupán az illető ítélőtábla személyzeti kollégiuma jogosult a kinevezésre javaslatot tenni, és ezt a felelős miniszternek felterjeszteni.[96]
Az ítélőtáblák elnöki és alelnöki pozícióira és a Legfelsőbb Bíróság bírói pozícióira - annak elnöke és alelnöke kivételével - a Legfelsőbb Bíróság személyzeti kollégiuma tesz javaslatot, és terjeszti azt fel a felelős miniszternek.[97]
Az így megtett és felterjesztett javaslatokat a Szövetségi Igazságügyi Minisztérium honlapján közzé kell tenni, az álláshelyek betöltésére alkalmasnak minősített, így javasolt pályázók számának azok neme szerinti feltüntetésével és a javaslattevő személyzeti kollégium tagnévsorának megjelölésével.[98]
A pályázatok értékelése során a személyzeti és a külső kollégiumok az Alkotmánytörvényben lefektetett, fentebb már ismertetett szabályokat kötelesek szem előtt tartani a javasolt jelöltek számát illetően, azzal, hogy amennyiben olyan személyek is pályáztak, akik legutóbbi kinevezése a pályázatuk beterjesztését megelőző 18 hónapban történt, számukkal azonos számú további jelöltet kell a felterjesztendő javaslathoz hozzáadni.[99]
Magának a javaslatnak a jelölteket az elért értékelések ismertetésével kell felsorolnia, az értékelés részletes indokolásával.[100] A pályázatok értékelése során a kollégiumok törvényben lefektetett irányelveket kötelesek szem előtt tartani. Ezek a következők: 1. a pályázó szaktudásának kiterjedése és mélysége, különös tekintettel a tevékenységének kifejtéséhez szükséges jogszabályok ismeretére, 2. készségei és felfogóképessége (észlelőképessége), 3. szorgalma, kitartása, lelkiismeretessége, megbízhatósága, határozottsága és elszántsága, 4. társas készségei[101] (így a kritikára és konfliktusokra való reakciói, kommunikációs és csoportos együttműködési képessége) és a felekkel történő kommunikációhoz szükséges más készségek, 5. az írásos és szóbeli önkifejezés készsége német nyelven és amennyiben az álláshely betöltéséhez ez szükséges, más nyelveken is, 6. szolgálati magatartása különösen felettesei, beosztottjai és a felek vonatkozásában, valamint a munkahelyén kívüli, de tevékenységére (ideértve ennek megítélésére) kiható magatartása, 7. a vezető beosztásba történő kinevezések esetében az ilyen beosztásra történő alkalmasság.[102] A pályázók elkülönítésekor - máskülönben azonos értékelés esetén - első kinevezésre pályázáskor a hosszabb időtartamú szakmai tapasztalatra, további kinevezések esetében pedig a hosszabb időtartamú bírói vagy ügyészi tapasztalatra kell tekintettel lenni; az ítélőtáblák elnöki, illetve a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztségének betöltése esetén a bírói tapasztalatot csak az illető bíróságok kötelékében aktuálisan is tevékenykedő bírák esetében lehet szem előtt tartani.[103] A Legfelsőbb Bírósághoz történő kinevezéskor, azonos felkészültségű jelöltek közül, eltérő kifejezett rendelkezés hiányában, a legfelsőbb fórum bírái között kevésbé képviselt illetékességi területű ítélőtáblától érkező jelöltnek elsőbbséget kell biztosítani.[104] Az eljárás során a különböző nemű jelöltek közötti egyenlő bánásmódra (ideértve a munkakörülmények és terhelés értékelése során is) tekintettel kell lenni.[105] Egymással leszármazási, házastársi vagy legtöbb harmadik fokban álló oldalági rokoni, illetve más közeli rokoni viszonyban álló bírák azonos járásbírósághoz nem nevezhetők ki;[106] az ilyen helyzetekről a pályázó nyilatkozni köteles.[107]
A felelős miniszter nem köteles a személyzeti kollégiumok javaslatait követni, azonban e szándékáról a kollégiumokat tájékoztatnia kell, az egyet nem értés okának indoklásával, amelyre az eljárásban érintett személyzeti kollégiumok 14 napon belül választ terjeszthetnek fel; a miniszter állásfoglalását és az arra adott kollégiumi választ a miniszter az államfőhöz benyújtott kinevezési javaslatához mellékelni kell, amennyiben a miniszter a kollégium által benyújtott javaslattól eltérő sorrendben terjeszti fel a bírójelölteket; végezetül erről az eljárásban érintett kollégiumokat külön is értesíteni szükséges.[108]
A kinevezés rendelet útján történik, amely a bíró álláshelyét és fokozatát jelöli meg.[109] A bírói jogviszony a kihirdetett rendelet kézbesítésétől számított két hét eltelte után vagy az abban
- 2017/2018 -
meghatározott más időponttól veszi kezdetét; annak további feltétele a bírói eskütétel.[110] Látható, hogy az osztrák bíróságokra történő kinevezés rendszere a hasonló jogi kultúrából eredő német rendszerrel szemben komplexebb eljárást szab meg, amelyben a politikai és szakmai együttdöntés elemei ismerhetőek fel. Itt szükséges továbbá kiemelni, hogy az osztrák jogszabályok terjedelme és bonyolultsága e kérdésben messze felülmúlja a német normákét, és olyan elemekre is hangsúlyt fektet, mint például az egyenlő bánásmód.
A francia alkotmányos rendben a vizsgálat tárgyát képező legfelsőbb bíróság a Semmítőszék (Cour de cassation). A bíróságok irányításában vezető szerepet játszik az önigazgatási szerv, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács is. E tanács két testülettel rendelkezik: külön testületet alkotnak a bírák, külön testületet az ügyészek.
A bírák testületét a Semmítőszék első elnöke (premier président) vezeti. A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács bírói testülete az elnökön kívül öt ítélőbíróból, egy ügyészből, egy az Államtanács által ajánlott államtanácsosból, egy ügyvédből és hat, sem a Parlamenthez, sem az igazságszolgáltatáshoz, sem a közigazgatáshoz nem tartozó szakértő személyből áll.[111] Őket az érintett parlamenti kamara illetékes állandó bizottsága véleményének kikérése után valamely ház elnöke jelöli. A kinevezés a köztársasági elnök joga. A köztársasági elnök nem élhet kinevezési jogával, amennyiben a bizottságok összesített elutasító szavazatai elérik a leadott szavazatok háromötödét.[112] A Semmítőszék bírái közé tartoznak az elnök, a kollégiumok elnökei, a bírák és a helyettes bírák (conseillers référendaires). Az elnök fegyelmi ügyekben vezeti a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács munkáját.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ítélőbírói testülete tesz javaslatot a Semmítőszék bíróinak kinevezésére. A kinevezés az államfő jogköre. Az eljárást e körben csak vázlatosan kívánjuk ismertetni, ezáltal kifejezésre juttatva azt a szabályozási metódust, hogy a francia legfelsőbb bíróság nem csak a karrierbírák számára nyitott. Általában gyakorló bírákat neveznek ki semmítőszéki bírónak (semmítőszéki tanácsosnak), de az sem kizárt, hogy jogász egyetemi tanárt vagy államtanácsi vagy semmítőszéki "rangú" (tárgyalási jogú) ügyvédet nevezzenek ki. Maximum tíz - öt évre szóló - bírói kinevezést olyan esetekben lehet foganatosítani, ha a Semmitőszéken sajátos szakismeretre van szükség.
Érdekes, hogy a francia szakirodalomban leszögezték, hogy a kasszációs legfelsőbb bírósági hatáskör (az egyedi bírósági határozatok törvényességi ellenőrzése) sajátos jellegű és sok esetben nem az eseti ügyekben kiemelkedő bírói tapasztalattal rendelkező bírák válnak be legjobban e feladat ellátásában, hanem az egyetemi tanárok vagy kodifikációs feladatokat ellátó szakemberek, akik könnyebben "ráéreznek" ennek a feladatnak a sajátosságaira. "Ha valaki peres bíró volt több mint harminc évig, ez sem elegendő a kasszációs technikák elsajátítására. Ez a kései tanulás, nagyon sok jó bíró számára valós problémákat jelent, és a tapasztalat azt mutatja, hogy az a bíró, aki karrierjének nagyobb részét igazgatási, szervezeti feladatkörben, valamint törvények és egyéb szabályok előkészítésével töltötte, vagy a jogász egyetemi tanár [...] jobban alkalmazkodik a kasszációs feladatokhoz, mint az a bíró, aki sok évet töltött el a bíróságokon. Ezért kívánatos, ha nem is megtörni, de legalább lazítani azt a kapcsolatot, amely az érdemben döntő bírót a kasszációs bíróhoz köti [...]."[113] Ilyen szempontból a közigazgatási legfelsőbb bíróság feladatkörét is ellátó Államtanács (Conseil d'État) sajátos, elkülönülő karrierútjai esetében is jelentős számban vannak külső, köztisztviselői vagy más jogászi karriert maguk mögött tudó államtanácsosok (ők az úgynevezett külső körös rekrutáció, a tour éxterieur során nyertek kinevezést). A bírák száma a történelem során többször változott: 1790-ben 42 volt, ezt 1795-ben 50-re növelték, majd 1800-ban 48-ra csökkentették. Ez a szám 1938-ig változatlan maradt, amikor 55-re nőtt. 1945 után a bírák száma tovább növekedett, 2002-ben számukat 88-ban határozták meg, majd 2007-ben eltörölték a bírák számának törvényi meghatározását. Eredetileg a bírákat választották, majd 1814-ben a király kapta meg a kinevezés jogát, és azóta is a kinevezési jog a végrehajtó hatalom hatásköre. A jelenleg hatályos, 1958-ban elfogadott szabályozás szerint a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki a semmítőszéki bírákat.[114]
A kinevezés előfeltétele, hogy korábban meghatározott bírói feladatkört lásson el az illető személy. A rekrutáció másik, külső útja, ha az illető személy államtanácsos; ha az École nationale de la magistrature igazgatója; ha az Igazságügyi Minisztérium igazgatója vagy főosztályvezetője; ha valamely állami jogi karon egyetemi tanár, legalább tíz éves egyetemi tanári és/vagy docensi kinevezéssel; ha államtanácsi vagy semmítőszéki rangú (tárgyalási jogú) ügyvéd. Eskütételre csak a bírói pályától eltérő hivatásrendhez tartozó, újonnan belépő semmítőszéki bírák esetén kerül sor. akik korábban is bírák voltak, nem kell újabb bírói esküt tenniük. A helyettes bírákat (70 fő) az alacsonyabb szintű bíróságokról nevezik ki, maximum tíz éves időtartamra. Általában tanácsadói joggal vesznek részt a tárgyaláson, kivéve, amikor ők a jelentéstevő bírák, ilyen esetben szavazati joguk is van. Egyébként a döntés előkészítése során kutatásokat végeznek és megírják a határozatok vázlatát, tervezetét.
- 2018/2019 -
Olaszországban a Legfelsőbb Semmítőszék (Corte Suprema di Cassazione) a vizsgálat tárgyát képező legfelsőbb bíróság. Funkcióit az igazságszolgáltatás rendjéről szóló 1941. január 30-i 12. alaptörvény[115] rögzíti: a törvény pontos alkalmazásának és egységes értelmezésének, a nemzeti jogrendszer egységének biztosítása, a különböző bíróságok hatáskörének tiszteletben tartása a 65. cikk szerint. Az olasz Alkotmány szerint a bírák csak a törvényeknek vannak alávetve,[116] és a bírák kinevezésére pályázati úton kerül sor.
A bírói karrier kulcsszereplője a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (Consiglio superiore della magistratura). A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács dönt a bírák kinevezéséről, beosztásáról, áthelyezéséről,[117] előléptetéséről és fegyelmi eljárás alá vonásáról.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács elnöke a köztársasági elnök,[118] illetve hivatalból tagja a Semmítőszék első elnöke és főügyésze. Tagjainak kétharmadát a bírák választják a különböző csoportokból, egyharmadát a Parlament együttes ülése választja a jogi tárgyakat oktató egyetemi tanárok és a legalább tizenöt éves gyakorlattal rendelkező ügyvédek közül. Az alelnököt a Parlament által jelölt tagok közül választja meg maga a Tanács. A Tanács választott tagjainak a mandátuma négy évre szól és azonnal nem választhatóak újra.[119] Hivatali idejük alatt nem szerepelhetnek a szakmai névjegyzékekben, nem lehetnek tagjai a Parlamentnek vagy valamelyik tartományi tanácsnak.
Fegyelmi eljárást bírák ellen az igazságügyi miniszter kezdeményezhet.[120] A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács hatáskörét nem érintve az igazságügyi minisztert illetik meg az igazságszolgáltatás szervezetével és működésével kapcsolatos feladatok.[121]
A legfelsőbb bíróságra történő kinevezések rendjét az 1973. évi 831. törvény részletezi.[122] A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács az ítélőtáblai bírákat[123] a Semmítőszékre történő kinevezés céljából értékeli. Az értékelés kritériumait a törvény szabja meg, ezek a felkészültség, szakmai képességek, munkaképesség és fegyelem, a feladatok ellátásának minősége. Az értékelés vonatkozásában a törvény indokolási kötelezettséget ír elő. Az értékelést az igazságügyi minisztériummal és az értékelt bírával is közlik. Jogukban áll észrevételeket is megfogalmazni. Amennyiben az értékelés nem kedvező, akkor három év után lehet újabb értékelést kezdeményezni.[124] Az értékelési eljárás feltételei a következők:
a) az illető bíró legalább hét éve ítélőtáblai bírói gyakorlatot folytat;[125]
b) legalább tíz éves, az adott bírói pozíció elnyeréséhez szükséges alsóbb szintű bírói gyakorlattal rendelkezik (nem szükséges a folyamatosság);[126]
c) az értékelési eljárást kérelmezi.
A kedvezően értékelt bírákat semmítőszéki bírónak nevezik ki, a prioritási kritérium a bírói gyakorlat időtartama. Mindaddig, amíg a kinevezés ténylegesen megtörténik, a bírónak el kell látnia az ítélőtáblai feladatait. A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács foganatosítja a kinevezést, kérelemre vagy hivatalból, a megüresedett semmítőszéki bírói helyek függvényében. A semmítőszéki bírói kinevezés nem feltétlenül jelenti azt, hogy az illető bíró valóban a Semmítőszéken fogja hivatását gyakorolni. Ez sok esetben "csupán" minősítést és fizetési besorolást jelent. Az ítélőtáblákon például a tábla elnöke vagy valamely kollégium vezetője csak olyan személy lehet, aki rendelkezik a semmítőszéki bíró minősítéssel (magistrato di cassazione).
A semmítőszéki bírói kinevezést követően a törvény újabb nyolc éves gyakorlatot ír elő, hogy az illető
- 2019/220 -
bírót vezetői-menedzseri tisztségbe lehessen kinevezni.[127]
Az Alkotmány szerint a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács jelölése alapján, érdemeik elismeréseként semmítőszéki tanácsosnak meghívhatók a jogi tárgyakat oktató egyetemi tanárok és a felsőbb szintű jogszolgáltatás különleges névjegyzékébe bejegyzett, legalább tizenöt éves gyakorlattal rendelkező ügyvédek.[128] Ez az eljárás nem gyakori, de viszonylagos rendszerességgel a gyakorlatban előfordul. A külső rekrutáció viszont ki van szolgáltatva a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács diszkrecionális megítélésének, hogy kíván-e ilyen módon betölteni legfelsőbb bírósági bírói széket.
Spanyolországban vegyes jellegű legfelsőbb bíróság működik, a Legfelsőbb Törvényszék (Tribunal Supremo).[129] A Legfelsőbb Törvényszék illetékessége egész Spanyolországra kiterjed, ez az igazságszolgáltatás legfőbb szerve.[130]
Spanyolországban a quinto turno (ötödik forduló) elnevezésű eljárás arra utal, hogy a Legfelsőbb Törvényszék minden ötödik üresedő legfelsőbb bírói álláshelyét a bírói karrieren kívüli jogászok töltik be, azaz olyan szakmailag kiemelkedő ügyvédek és más jogászok, akik legalább tizenöt (korábban húsz) év szakmai gyakorlattal rendelkeznek. A kinevezés a Legfelsőbb Igazságügyi Tanács (Consejo General del Poder Judicial) hatásköre, háromötödös többséggel.
A kinevezés nem feltételez vizsgát, csak a szakmai elismertség szubjektív ellenőrzését. Spanyolországban a Legfelsőbb Igazságügyi Tanácsnak a király által kinevezett húsz tagjából nyolc megfelelő szakismerettel és legalább 15 éves szakmai gyakorlattal rendelkező ügyvéd vagy egyéb jogász; őket egyébként a Képviselőház és a Szenátus jelöli háromötödös többséggel. A huszonegyedik tag hivatalból a Legfelsőbb Törvényszék Elnöke. A jelzett minősített többség (12 szavazat a 21-ből) egyébként okozott problémát a gyakorlatban: előfordult, hogy egyik jelölt sem érte el a megfelelő szavazatszámot. A választást indokolni is kell: ezért ez a szakmai elismertség és az eredmények valódi "versenye", de kétségtelen, hogy a választásban megjelenik a diszkrecionalitás is.
E spanyol rendszer megalkotásának a célja az volt, hogy a legkiemelkedőbb jogászoknak, akik nem a bírói karriert választották, lehetőséget biztosítsanak, hogy a legfelsőbb bíróság bírái legyenek; biztosítsák a bíróitól eltérő releváns jogi hivatásrendben kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó személyek számára a lehetőséget a legfelsőbb bíróság ítélkezési gyakorlatában való részvételre; illetve, hogy a bírói karrier és az egyéb jogi hivatásrendek között olyan egység jöjjön létre, amely lehetővé teszi az eltérő nézőpontok, a koncepciók gazdagságának és a sokrétű megközelítésnek az érvényesülését az ítélkezésben.[131] Hasonló rendszer működik Brazíliában is: de ott az államfő választja ki három jelölt közül, kit nevez ki minden ötödik megüresedett legfelsőbb bírói pozícióra.
A Belga Királyság az 1970-es évek óta folyamatosan új alapokra helyezte alkotmányos rendszerét,[132] amelynek eredményeképpen a korábbi egységes unitárius állam napjainkra területi és nyelvi alapon szervezett föderációvá alakult.[133] Az alkotmánymódosításokkal megteremtett új államberendezkedés szükségképpen az igazságszolgáltatás területére is hatást gyakorolt. A Belga Királyság 1831. évi - azóta többször,[134] legutóbb 2019-ben módosított - Alkotmánya III. fejezete ennek tükrében meghatározza Belgium államszerkezetét a nemzetközi, szövetségi, állami, helyi politikai szintek megkülönböztetésével vertikális szinten, továbbá a hatalommegosztás, pontosabban a hatalmi ágak együttműködésének elvét horizontális szinten. Valamennyi hatalmi ág testületei és tagjai a jogállamiság elve alapján jogosultak és egyben kötelesek egymást ellenőrizni és támogatni valamennyi szinten, amelyek között az összekötő szerepet alapvetően a király személye jelenti. A vizsgálatunk tárgyát képező igazságszolgáltatás kérdését tekintve az Alkotmány V-VII. fejezeteit, illetve az azok alapján megalkotott törvényeket érdemes elemezni, amelyek tartalmazzák a bírói hatalmi ágra vonatkozó rendelkezéseket az Alkotmánybíróság, a bírósági szervezetrendszer, illetve az Államtanács tekintetében. Az alkotmányos rendelkezések értelmében a belga igazságügyi rendszer fenti három pilléren nyugszik, ugyanakkor valamennyi pillér tekintetében a végrehajtó hatalmi ág - beleértve a királyt is - és a törvényhozó hatalmi ág egyes kapcsolódási pontjai is megfigyelhetők a hatalmi ágak együttműködésének elvére figyelemmel. Az igazságszolgáltatás rendszerét képező pillérek közül elemzésünk a második pillért, a klasszikus bírósági szervezetrendszert és annak felsőbb fórumainak személyi jellegű kérdéseinek vizsgálatát vállalja fel. Mindazonáltal röviden a másik két pillér rendszerének - azaz az igazságszolgáltatási feladatkört egyedi ügyekben be nem töltő, de közvetett módon arra, többek között az előzetes döntéshozatali eljárás keretében ható és ezáltal az igazságszolgáltatás részeként elfogadott Alkotmánybíróságnak, illetve a különleges hatáskörrel rendelkező, részben ítélkezési feladatot
- 2020/2021 -
is ellátó Államtanácsnak - és személyi politikájának rövid ismertetése is elengedhetetlen.
Az 1980-ban felállított Alkotmánybíróság (Het Grondwettelijk Hof, Cour constitutionelle, Verfassungsgerichtshof) az Alkotmány 142. cikke és az 1989. január 6-i különleges törvény az Alkotmánybíróságról[135] rendelkezései alapján működik. Az Alkotmánybíróság személyi összetétele híven tükrözi a belga állam nyelvi alapú összetettségét, a testület pedig valójában félig joginak, félig politikainak tekinthető.[136] A nyelvi közösségek tényéből fakadóan a tizenkét tagú Alkotmánybíróság hat tagja francia, hat tagja flamand anyanyelvű, továbbá legalább egy tagnak magas szintű német nyelvtudással is kell rendelkeznie a német nyelvű államalkotó közösség ténye okán.[137] A nyelvi közösségekből választott alkotmánybírák külön francia, illetve flamand nyelvű elnököt választanak egy éves időtartamra, azaz két alkotmánybírósági elnök vezeti a testületet. Az Alkotmánybíróság tagjait a király élethosszig -valójában hetvenedik életévük betöltéséig - tartó megbízással nevezi ki a Szövetségi Képviselőház és Szenátus kétharmados támogatással megszavazott jelöltjei közül. A személyi összetétel különleges vonását képezi, hogy alkotmánybíróvá valamennyi nyelvi csoportban nem csak jogi szaktekintélyek, hanem politikusok is válhatnak.[138] A nyelvi csoportok három tagja ennek megfelelően vagylagosan jogi szaktekintély, valamely belga jogi egyetem tanára, a Legfelsőbb Bíróság tagja, az Államtanács igazságügyi szakértője, az Alkotmánybíróság titkára lehet, míg további három tag olyan politikus, aki legalább öt évet volt képviselő szövetségi törvényhozói szinten. A személyi összetételt illetően a nemek egyenlőségének elve alapján egyebekben az alkotmánybírák egyharmada nő. A fentieken túl az alkotmánybíróvá válás feltétele a negyvenedik életév betöltése.
A belga igazságszolgáltatási rendszer második pillérét a klasszikus bírósági szervezetrendszer képezi az Alkotmány VI. fejezete, illetve a bírósági szervezetrendszerről szóló 1967. október 10-i törvény[139] alapján, amelynek élén a Legfelsőbb Bíróság vagy Kasszációs Bíróság[140] (Hof van Cassatie, Cour de Cassation, Kassationshof) áll.[141] A Legfelsőbb Bíróság harminc tagú testület, és figyelemmel az alkotmányos környezetre külön francia, illetve flamand nyelvű bírákból áll, akik polgári, büntető illetve a vegyes ügyek kamaráiban látják el feladatukat. A kamarák egyebekben nyelvi alapon tovább osztottak, ugyanakkor azon bírák, akik kétnyelvűek, beoszthatók a társ nyelv ítélkező tanácsaiba is. A Legfelsőbb Bíróság bírói kinevezései alapvetően nem térnek el az általános bírói kinevezés feltételeitől, amely folyamatban az 1999. március 1-én felállított Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (Hoge Raad voor de Justitie, Conseil supérieur de la Justice, Hoher Justizrat) szerepe döntő fontosságú.[142] A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács szintén egy francia és flamand nyelvű kollégiumokra osztott, valamennyi hatalmi ágtól elkülönült önálló, negyvennégy tagból álló testület.[143] A tagok felét az illetékes hivatásrendek által delegált bírák és ügyészek alkotják fele-fele arányban, a tagok másik fele a Szenátus által kétharmados többséggel választott személyekből kerül ki. A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács látja el a bíróságok ellenőrzését, konzultatív testületként javaslatokat fogalmaz meg az igazságszolgáltatást érintő kérdésekben, továbbá a bírói kinevezések körében ellátja a bírák és a bírói állásra pályázók oktatását és a bírói kinevezések tárgyában javaslatot tesz. A bírósági pályázatok és az oktatási kérdések tekintetében a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács a szövetségi igazságügyi minisztériummal szorosan együttműködik, amely minisztérium a bírósági pályázatok, versenyvizsga követelmények jóváhagyására rendelkezik hatáskörrel. A szövetségi igazságügyi minisztérium egyebekben egyes infrastrukturális feladatok esetében, - különösen a költségvetés összeállításával kapcsolatosan - szintén szorosan együttműködik a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanáccsal. A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács a bírói és ügyészi kinevezésekkel kapcsolatos legfontosabb szerepe a francia, illetve flamand nyelvű kollégiumokban megalakított kinevezési bizottságokban lelhető fel. Valamennyi bírót, így a Legfelsőbb Bíróság bíráit is a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács javaslatára a király nevezi ki élethosszig - jelen esetben is gyakorlatilag a hetvenedik életévük betöltéséig -terjedő időtartamra oly módon, hogy a bírói pályázatot a fentiekben nyelvi alapon szervezett kinevezési bizottság értékeli és kétharmados többséggel való támogatás esetén terjeszti fel kinevezésre. Valamennyi pályázat elbírálása a bírói kompetencia alapos vizsgálatát követően kerül előterjesztésre a kinevezési bizottsághoz, amely vizsgálat elemét képezi az adott bírósági szerv közgyűlésének indokolt véleményének beszerzése is. Valamennyi jelölést a kinevezés előtt tizenöt nappal nyilvánosságra kell hozni. A bírói életpálya alapvető feltétele a jogi egyetemi végzettség, az állam hivatalos nyelveiben való jártasság[144] és a külön bírói vizsga letétele, ugyanakkor a vizsga megléte nem eredményez közvetlen bírói kinevezést. Figyelemmel arra tényre, hogy a bírók a belga alkotmányos rendben elmozdíthatatlanok és a fenti korláttal élethosszig nyerik el kinevezésüket, a bírói kinevezés alapfeltétele egy bírói álláshely megüresedése és az arra való sikeres pályázat a fenti eljárásrend szerint. A bírói álláshelyek megüresedését a Belga Hivatalos Lapban kell közzé tenni, és ezen közzététel által nyílik meg a lehetőség
- 2021/2022 -
a pályázat benyújtására.[145] A nyelvi alapon osztott államberendezkedés okán valamennyi bíró szükségképpen valamely nyelvi csoportba tartozik, amelyet diplomája nyelve határoz meg.[146]
A Legfelsőbb Bíróság bírájává történő kinevezés feltétele az általános feltételeken túl - a belga állampolgárság, jogi végzettség - a legalább tizenöt év aktív jogi gyakorlat, amely gyakorlatból legalább tíz év bírói vagy ügyészi tevékenység vehető figyelembe. A pályázónak értelemszerűen flamand vagy francia anyanyelvűeknek és büntetlen előéletűeknek kell lennie. A pályázathoz mellékelni kell a fellebbviteli bíróságok, az ügyvédi kamara, továbbá azon bíróságok és ügyészségek - ahol a pályázó a pályázata időpontjában tevékenykedik vagy velük kapcsolatban áll - indokolt véleményét. A pályázatot és mellékleteit az igazságügyi miniszternek kell benyújtani, aki azt továbbítja a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnak. A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ezt követően vizsgálja meg a legfelsőbb bírósági pályázatot és dönt annak támogatásáról vagy elutasításáról. A kétharmados támogatás esetén a jelölés felterjesztésre kerül a királyhoz, aki ezt követően dönt a kinevezéséről. Mind a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács, mind a király a kinevezést csak törvényes indok alapján tagadhatja meg.
A belga igazságszolgáltatási rendszer harmadik pillérét az Államtanács[147] képezi az Alkotmány VII. fejezete és az 1973. január 12-i Államtanácsról szóló törvény[148] alapján. Az Államtanács igazságszolgáltatási szervezetként alapvetően közigazgatási bíróságként hoz ítéletet, emellett tanácsot ad a parlamenteknek és a kormányoknak a törvénytervezetekről,[149] így egyfajta sui generis tanácsadó testület és bíróság egyben. Az Államtanács közigazgatási bíróságként felfüggesztheti, illetve megsemmisítheti a közigazgatási aktusokat[150] amennyiben azok jogszabályba ütköznek, tanácsadó testületként pedig véleményt nyilvánít a jogalkotási aktusokról, tervezetekről, ellenőrzi a szövegek tervezetét összevetve az Alkotmánnyal vagy más magasabb szintű jogszabályokkal. Ennek megfelelően az Államtanács Közigazgatási Jogi és Jogalkotási kamarára osztott és negyvennégy tagból áll, természetesen francia és flamand nyelvi osztályokra osztottan.[151] Az Államtanács tagjait a király nevezi ki az Államtanács által javasolt három főt tartalmazó jelöltlistáról élethosszig tartó időtartamra. Államtanács közgyűlése saját döntése szerint kiválasztási vizsgát is előírhat, amelynek során személyes meghallgatásra is sor kerülhet. A jelöltekről az Államtanács értékelést készít, majd javaslatait közli a törvényhozás házaival és a belügyminiszterrel. Azokat a jelölteket, akiket az Államtanács közgyűlése egyhangúlag támogat, államtanácsossá lehet kinevezni, kivéve, ha a belügyminiszter megtagadja a hozzájárulását arra hivatkozva, hogy a kinevezés általános feltételei nem állnak fent illetve, ha a kinevezés megbontaná a nyelvi és a tartományi egyenlőség kényes egyensúlyát. Amennyiben a jelzett okok nem állnak fent, a belügyminiszter értesíti a Képviselőházat és a Szenátust, amely testületek szintén vizsgálat tárgyává teszik a jelölést. Az államtanácsossá való kinevezés tehát az Államtanács, a belügyminiszter és a törvényhozás házainak egyetértésével lehetséges. Valamennyi jelölést egyebekben a Belga Hivatalos Lapban nyilvánosan közzé kell tenni. Az államtanácsossá való kinevezés feltétele a legalább harminchetedik betöltött életév, jogi végzettség és jogi doktori cím, legalább tíz éves szakmai tapasztalat, versenyvizsga vagy bírói vizsga letétele, emellett bírói alkalmasság vagy működés igazolása vagy meghatározott közigazgatási tapasztalat vagy belga jogi egyetemi oktatói minőség. A belga igazságszolgáltatási rendszer különös problémáit napjainkban alapvetően a pénzügyi és alkotmányjogi kihívások jelentik. A pénzügyi források hiánya alapvető működési nehézségeket eredményez, amely által az eljárások elhúzódása tendenciózusan jelentkezik. Az alkotmányjogi probléma a nyelvi osztottságból fakad,[152] a nyelvi egyensúlyra való kényes törekvés egyes bírói álláshelyek betöltését akadályozza, amely ezáltal működési nehézségeket és ezáltal az eljárások idejének elhúzódását eredményezi.
Holland Királyság 1815. évi - többször,[153] legutóbb 2005-ben módosított - Alkotmánya VI. fejezete és a többször módosított 1827. évi igazságszolgáltatási szervezeti törvénye[154] rendelkezik Hollandia európai területeinek igazságszolgáltatási szervezetéről.[155] Az igazságszolgáltatás tagjainak felvételét, kiválasztását, képzését és kinevezésére vonatkozó ajánlásokat a bírói kar és az Igazságügyi Tanács (Raad voor de rechtspraak), illetve az Országos Bírói Kiválasztási Bizottság (Landelijke selectiecommissie rechters, a továbbiakban LSR) közösen végzi, ennek ellenére a korona, tulajdonképpen a kormány és azon belül az igazságügyminiszter befolyása és szerepe domináns, illetve döntő mértékű.[156] A bíró kinevezésének minimumkövetelményeit törvény határozza meg. A bírói tiszt elnyerésének alapfeltétele a holland állampolgárság, a büntetlen előélet és a holland jogi végzettség mellett legalább hét éves szakmai tapasztalat, amelyet a bírósági képzéseken túl az igazságszolgáltatási rendszer más részein való képzéseken való részvétellel lehet igazolni.
- 2022/2023 -
Következésképpen a bírói pálya, illetve az ügyészi karrier egyebekben nyitott a fenti két hivatásrenden kívüli tapasztalt jogászok előtt is,[157] sőt számukra könnyített feltételek is elérhetők különösen a szakmai tapasztalat igazolását illetően.[158] A jogvégzett, de nem bírói munkakört betöltő bírósági tisztviselők bírói pályaválasztását is segíti a rendszer azáltal, hogy a kiemelkedő tehetségű bírósági hivatalnokokat is képzésekre és ezáltal később bírói kinevezésre terjesztik fel. A bírói kinevezéshez szükséges képzésekről az igazságszolgáltatás oktatási rendszere (Studiecentrum Rechtspleging, a továbbiakban SSR) gondoskodik.[159] A képzések, figyelemmel a hivatásrendek közötti nyitott rendre három képzési változatban élnek. A jogi munkatapasztalat meghatározza a beiratkozás feltételeit és a külön kiválasztási eljárás rendjét is. Ezen képzések során, továbbá a végső kiválasztási eljárásban vizsgálat tárgyát képezi a jelölt elemző gondolkodása és egyéb intellektuális képességei, döntési készsége, egyensúlya, függetlensége, kapcsolattartási és kommunikációs készsége, empátiája, társasági viszonyai, együttműködési képessége, meggyőzési készségei, kifejezési készsége, munkához való hozzáállása, függetlensége és a stresszel szembeni ellenállása.[160]
A bírói kiválasztás objektivitását és függetlenségét az Országos Bírói Kiválasztási Bizottság biztosítja, amely az igazságszolgáltatás tagjain kívül különböző társadalmi csoportok tagjaiból áll, így például a közigazgatás, az üzleti élet, az oktatás és a tudomány, az ügyvédi kamarák és az ügyészség képviselői a tagjai.[161] A tagokat a 2002-ben felállított Igazságügyi Tanács[162] nevezi ki. Az Igazságügyi Tanács quasi bírói önigazgatási testület,[163] amely három-öt tagból áll, a tagjai fele és az elnök a bírói kar képviselője, tagja a Holland Igazságügyi Szövetség nem bíró képviselője és az igazságügyi miniszter által kinevezett személy. A testület alapvető feladata a fentieken túl a bíróságok adminisztratív és költségvetési ügyeinek intézése, továbbá a testület az igazságszolgáltatási hatalmi ág arcaként jelenik meg a nyilvános és politikai vitákban is. Az Igazságügyi Tanács tagjai szintén királyi rendelet alapján nyerik el tisztségüket azon jelöltek közül, akiket az Igazságügyi Tanács ajánl és ezen ajánlást az igazságügyi miniszter elfogadja.[164] Az Igazságügyi Tanács az Országos Bírói Kiválasztási Bizottság útján felel az igazságügyi és bírósági tisztviselők felvételéért, kiválasztásáért és képzéséért, egyben általános tanácsadói feladatot is ellát igazságszolgáltatási rendszer működésével kapcsolatban.
Az SSR által szervezett képzések elvégzését követően az Országos Bírói Kiválasztási Bizottság dönt a pályázó jelöltekről és azokról értesíti az üres bírói hellyel rendelkező bíróságokat, illetve javaslatot tesz az Igazságügyi Tanács részére a bírói kinevezésről. Az Igazságügyi Tanács a javaslatot az igazságügyminiszterrel együttesen értékeli, és amennyiben minden törvényi feltételnek megfelel a jelölt, a bírói kinevezésre tesz javaslatot az uralkodónak, aki a gyakorlat szerint a javaslat alapján élethosszig, gyakorlatilag hetvenedik életéve betöltéséig kinevezi a jelöltet.[165] Kiemelendő, hogy az Igazságügyi Tanácsnak a legfőbb ítélkezési fórumok esetében a kinevezésekre semmilyen befolyása, illetve hatása nincs[166] az alábbiakban ismertettek szerint.
A Legfelsőbb Bíróság (Hoge Raad der Nederlanden) - amely egyebekben az alkotmánybírósági feladatokat is ellátja[167] - szervezeti felépítését illetően egy elnökből, legfeljebb hét alelnökből, legfeljebb harminc bíróból és legfeljebb tizenöt különleges szolgálatban lévő bíróból áll. A Legfelsőbb Bíróság három kamarában, a polgári, a büntető, illetve az adókamara szervezeti egységeiben működik, bíráinak kinevezése a fenti eljárástól alapjaiban tér el. A Legfelsőbb Bíróság belső bizottsága jogosult kiválasztani a lehetséges jelölteket a Legfelsőbb Bíróság bírói helyeire. A kiválasztási rendszer különlegessége, hogy már bírói pályájuk kezdetén nyomon követik azon bírákat, akiket az eredményeik a Legfelsőbb Bíróság tagjává válásához méltónak ítélnek, így amennyiben a Legfelsőbb Bíróság estében bírói üresedés következik be, a bizottság dönt arról, hogy a lehetséges és nyomon követett jelöltek közül melyik lenne a legmegfelelőbb a kinevezéshez a megüresedett pozícióra is tekintettel. A bizottság ezt követően összeállítja a jelöltjei listáját, amelyet a Legfelsőbb Bíróság közgyűlése megvitat, majd három személy ajánlását nyújtja be az alsóháznak.[168] Az alsóház ezt követően az Állandó Parlamenti Bizottságában és az Igazságügyi Bizottságában hallgatja meg a jelölteket. A meghallgatás során a jelölt politikai nézeteivel, vallásával vagy meggyőződéseivel kapcsolatban kérdéseket nem tesznek fel, kizárólag szakmai alapon zajlik a meghallgatás. A parlamenti bizottságok meghallgatását követően az igazságügyi miniszter formai szempontból is megvizsgálja a jelölt alkalmasságát, majd előkészíti a legfelsőbb bírósági kinevezéshez szükséges királyi rendeletet és azt előterjeszti az uralkodónak.
A holland alkotmányos rendszerben is felállításra került az Államtanács (Raad van State), amely szintén sui generis kormányzati tanácsadó szerv illetve legfelsőbb közigazgatási bírói fórum az Alkotmány, illetve az Államtanácsról szóló 1962. március 9-i törvény alapján.[169] Önmagában a közigazgatási bíráskodás rendszere ebben az esetben korántsem egyértelmű, a szabályozás és az ügyelosztás meglehetősen fragmentált, az külön jogszabályokban ölt testet és egyes bíróságok külön ügycsoportjai esetében áll fent az Államtanács
- 2023/2024 -
közigazgatási bírósági hatásköre.[170] Kettős szerepét tekintve az Államtanács ajánlásokat ad ki a jogalkotási tervezetekről, azok alkotmányosságáról, felügyeli a nemzetközi szerződések betartását, illetve a fentiek szerint legfőbb közigazgatási bíróságként működik. A két feladat szervezeti elkülönítést is indokol, elvégre az Államtanács elnöke a király, továbbá a trónörökös tizennyolcadik életévének betöltését követően, valamint a királyi család tagjai is részt vehetnek működésében, akik mellett a politikai pártok delegáltjai is taggá válhatnak. A fenti okokból kifolyólag jelenleg a kormányzat vizsgálja az Államtanács szerepköreiből fakadó feladatok szervezeti különválasztását. Igazságszolgáltatási szempontból a közigazgatási osztály tagjainak kinevezése bír elemzésünk szempontjából jelentőséggel. A tagokat ezen osztályra is királyi rendelet alapján nevezik ki és mint quasi bírák elmozdíthatatlanok hetvenéves korukig. A közigazgatási osztály igazságügyi feladatait csak olyan tag láthatja el, aki jogvégzett. Az Államtanács egyebekben egyéb feltételt is támaszthat és különleges esetekben a feltételektől el is térhet, amely rendelkezés az idézett reform egyik indokaként és az intézménnyel szemben megfogalmazott kritikák alapjaként áll fent. Az Államtanács tagjait egyebekben az igazságügyi miniszter javaslatára a külügyminiszterrel egyetértésben királyi rendelettel nevezi ki az uralkodó, amely javaslat alapvetően politikai tárgyalások eredményeként születik meg. Az államtanácsosi tagsággal egyebekben összeegyeztethetetlen bármilyen nyilvános díjazással járó pozíció, választott tisztség, ügyvédi, közjegyzői, könyvelői, adószakértői minőség vagy bármilyen olyan tisztség, amely a bizalom és függetlenség ellen hat.
Egyik rendszer sem nélkülözi a kritikákat.[171]
Németországban a szövetségi bírák kinevezésében egy testület (Bíróválasztó Bizottság) és az illetékes szövetségi miniszter vesz részt. A testületnek van javaslattételi joga, amelyet a miniszter vagy elfogad, vagy vétójoggal él ellene. Azt a jelöltet, akit a bizottság és a miniszter is támogat, a szövetségi elnök nevezi ki. A bizottság összetétele arra enged következtetni, hogy nem minősíthető a bírák önigazgatási szervének. A tagok felét a tartományi miniszterek alkotják, a másik felét pedig a Képviselőház választja meg. A választható tagoknak nem kell feltétlenül a bírói hivatásrendből származniuk. A vonatkozó törvény szerint a megválasztás kritériuma meglehetősen tág megfogalmazást nyert: a "jog világában" vagy szó szerint a "jogéletben" (Rechtsleben) tapasztalatot szerzett személy. A tartományi bíróságokra a bírák legtöbb esetben a szövetségi bírák választására vonatkozó szabályokhoz hasonló előírások szerint kerülnek megválasztásra. Vannak azonban olyan tartományok is, amelyekben a bíró kinevezésére az illetékes miniszter egyedül tesz javaslatot, tehát ahol nincsenek bíróválasztó bizottságok. Ahol vannak, ott is meglehetősen eltérő a bizottságok összetétele, kisebb-nagyobb politikai befolyásnak lehetőséget teremtve.
Ezzel szemben Ausztriában a szövetségi bírákat a szövetségi kormányzat indítványára az államfő nevezi ki. Javaslatot azonban az erre a célra létrehozott kollégiumok (Senate) tesznek. Az osztrák jogban a bírák kinevezési eljárásának függetlenségét számos jogi megoldás fokozza. Egyrészt, a javaslattételre jogosult tanácsok bírói önigazgatási szerveknek minősülnek, mert tagjaik csak bírák lehetnek, választói joggal pedig szintén csak bírák rendelkezhetnek. Másrészt, a pályázható bírói álláshelyeket nyilvánosan meg kell hirdetni, amelyre legalább három személyt kell javasolni, illetve legalább kétszer annyi személyt, ahány álláshely került meghirdetésre, amennyiben több szabad bírói álláshelyet együttesen hirdettek meg. Amennyiben az értékelési eljárásban a kollégium úgy dönt, hogy valamelyik pályázót személyesen szeretné meghallgatni, erről a többi pályázót is értesíteni kell. Amennyiben a másik pályázó is igényli, hogy személyesen hallgassák meg, az ilyen jellegű kérelmet a kollégiumnak kötelezően jóvá kell hagynia.
A holland igazságszolgáltatási rendszer igazgatási kérdései tekintetében az Államtanács személyi összetételén és ott a külügyminiszter okán szerepet kapó külügyi szempontokon túl további kritikaként rögzíthető, hogy az általános bíróságok igazgatása alapvetően nem önigazgatási jellegű, a bíróságok költségvetési kérdéseit döntően az igazságügyi minisztérium állítja össze. Hangsúlyozandó, hogy az Igazságügyi Tanács nem tekinthető önigazgatási szervnek[172] a fentebb ismertetett felépítéséből fakadóan, és ugyan valamennyi kormányzati ágtól független, szoros együttműködése az igazságügyi minisztériummal állandó feszültségek forrása. A feszültségek különösen a bírák kiválasztása és menesztése,[173] illetve egyes kérdések - különösen a finanszírozási tárgyú operatív működés tekintetében[174] - figyelhető meg, amely utóbbi esetkörben a miniszter utasításokat is adhat[175] az Igazságügyi Tanács részére arra figyelemmel, hogy a költségvetés továbbra is a minisztérium felelőssége. Az Igazságügyi Tanács egyetértésével a
- 2024/2025 -
döntés befolyásolása nélkül egyes ügycsoportok tekintetében átcsoportosítások is alkalmazhatók.[176] A bírák kinevezését tekintve alapvetően a karrierbírák rendszere érvényesül, azonban a modellt árnyalja, hogy az igazságügyi miniszter domináns szerepben van a hatályos jog szerint. A holland rendszer kritikusai kiemelik e körben, hogy valójában és ténylegesen a karriermodell ellenére a bírói kar bírói vezetői kezében van ténylegesen a kinevezések de facto joga,[177] így a szabályok ellenére a rendszer korántsem működik transzparens módon. A kritikákra adott részbeni válaszként az Igazságügyi Tanács a bírói kinevezésekkel kapcsolatos hatásköreit ennek tükrében jórészt az Országos Bírói Kiválasztási Bizottságra delegálta, és ezen bizottság döntéseinek továbbítását vállalja fel, ugyanakkor egyre többen szorgalmazzák a rendszer tényleges reformját és mutatnak rá a tényleges önigazgatás hiányaira.[178]
Általános, összehasonlító jogi szempontból a belga rendszer tekintetében különös jelentőséggel bír, hogy a három fő bírói fórum tekintetében külön-külön karriermodellek figyelhetők meg. A politikum leghangsúlyosabban - természetéből fakadóan - az Alkotmánybíróság esetében jelenik meg, ahol az alkotmánybírák fele expressis verbis politikus,[179] pontosabban korábbi politikusok közül kerül kiválasztásra. Az Államtanács - kettős szerepéből is kifolyólag - szintén személyi összetételét tekintve a mindenkori kormányzat és parlament konszenzusa eredményeképpen nyeri el végleges személyi összetételét, amely testületi tagság egyebekben nyitott a közigazgatási tapasztalattal vagy egyetemi karrierrel rendelkező jogászok előtt is. A bíróságok és a Legfelsőbb Bíróság esetét vizsgálva alapvetően a professzionális karrierbírák rendszere figyelhető meg, ugyanakkor a bírói kinevezés és a legfelsőbb bírói testületbe való kinevezés az ügyészi hivatásrend tagjai előtt is nyitott. Mindazonáltal kiemelendő, hogy a fragmentált államberendezkedés okán a politikum befolyása közvetlenül vagy közvetetten a bírói kinevezések esetében is megfigyelhető.[180]
Érdekes megoldást alkalmaz Spanyolország, ahol kötelező mechanizmus biztosítja, hogy a legfelsőbb bírósági bírák egyötöde a bírói karrierúthoz képest "kívülről" érkezzen. Franciaországban és Olaszországban is nyitott a rendszer, a legfelsőbb bíróságokra a bírói életpályától eltérő karrierutat járó jogászok is kinevezhetőek, sőt, Franciaországban a releváns szakirodalomban azt a következtetést vonták le, hogy a kasszációs bírói kinevezést még szélesebb körben meg kellene nyitni a nem klasszikus bírói pályáról érkező, nyilván magas képzettségű és szakmai elismertségű jogászok előtt. A fentiek jelzik, hogy a legfelsőbb bíróságok bírói rekrutációjának ideális modelljét nehéz meghatározni, ugyanis több eltérő modell létezhet. Ezek mindegyike az adott államban legitimnek tekinthető, és biztosítja a legfelsőbb bírósági feladatkör megfelelő ellátását. Az egyértelműen leszögezhető, hogy számos megfontolandó érvet lehet felhozni amellett, hogy a legfelsőbb bíróságok szervezetében ne csak karrierbírák vegyenek részt: leginkább a jogegységesítő tevékenység sajátos, adott esetben értékválasztásokat is megjelenítő jellegét, illetve a legfelsőbb bíróság ítélkezési tevékenységben az egymástól eltérő, de egyaránt értékes szakmai tapasztalatok és az eltérő látásmódok megjelenítését.
[1] Allemeersch, Benoît-Alen, André-Dalle, Benjamin: Judical Independence in Belgium, In: Judicial Independence in Transition (ed. Seibert-Fohr, Anja), Springer, Heidelberg-New York-Dordrecht-London, 2012.
[2] Bell, John: Judiciaries within Europe. A Comparative Review, Cambridge University Press, Cambridge, 2006.
[3] Boré Jacques-BORÉ, Louis: Organisation de la Cour de cassation. Répertoire de procédure civile, Dalloz, Paris, 2015.
[4] Bundesministerium für Justiz: The Austrian Judicial System. Institutions - Agencies -Services, https://svrh.ch/wp-content/uploads/2019/04/UEMC-AT-Justicial_System-2009.pdf
[5] Caenegem, R. C. van: Bevezetés a nyugati alkotmányjogba, Magyar Közlöny Lap-és Könyvkiadó, Budapest, 2008.
[6] Ghyselen, Myriam-Peeters, Bernard: The Court of Cassation as the Supreme Body of the Judicary in Belgium, Bulletin for International Taxation, 1-2/2016.
[7] Haley, John O.: Litigation in Japan: A New Look at Old Problems, Willamette Journal of International Law and Dispute Resolution, 10/2002.
[8] Langbroek, Philip M.: Recruitment, Professional Evaulation and Career of Judges and Prosecutors in the Netherlands, In: Recruitment, Professional Evaluation and Career of Judges and Prosecutors in Europe. Austria, France, Germany, Italy, The Netherlands and Spain (ed. Federico, Giuseppe di), Research Centre for Judicial Studies (CeSROG), University of Bologna, Bologna, 2005.
[9] Mak, Elaine: Judicial Self Government in the Netherlands: Demarcating Autonomy, German Law Journal, Vol. 19, No. 7.
[10] O'Conell, Fiona-McCaffrey, Ray: Judicial Appointments in Germany and the United States (15 March 2012), http://www.niassembly.gov.uk/globalassets/documents/raise/publications/2012/justice/6012.pdf.
[11] Peeters, Patrick-Mosselmans, Jens: The Constitutional Court of Belgium: Safeguard of the Autonomy of the Communities and Regions, In: Courts in Federal Countries: Federalists or Unitarists? (eds. Aroney, Nicholas-Kincaid, John), University of Toronto Press, Toronto, 2017.
- 2025/2026 -
[12] Ramseyer, Mark J.-Nakazato, Minoru: Japanese Law: An Economic Approach, University of Chicago Press, Chicago, 1999.
[13] Riedel, Johannes: Judicial Review of Judicial Appointments in Germany, International Journal for Court Administration, 1/2020, https://doi.org/10.36745/ijca.296.
[14] Riedel, Johannes: Training and Recruitment of Judges in Germany, International Journal of Court Administration, 2/2013.
[15] Sanders, Anne-Danwitz, Luc von: Selecting Judges in Poland and Germany. Challenges to the Rule of Law in Europe and Propositions for a New Approach to Judicial Legitimacy. German Law Journal, 4/2018.
[16] Stawa, Georg: Recruitment, Professional Evaluation and Career of Judges and Prosecutors in Austria, In: Recruitment, Professional Evaluation and Career of Judges and Prosecutors in Europe. Austria, France, Germany, Italy, The Netherlands and Spain (ed. Federico, Giuseppe di), Research Centre for Judicial Studies (CeSROG), University of Bologna, Bologna, 2005.
[17] Szabó István: Ausztria államszervezete 1918-1955, PPKE JÁK, Budapest, 2010.
[18] Szente Zoltán: Európai alkotmány-és parlamentarizmus történet 1945-2005, Osiris Kiadó, Budapest, 2006.
[19] Tietjen, Udo: Der geeignete Richter - Richterauswahl im europäischen Rechtsvergleich, Tectum Verlag, Baden-Baden, 2022.
[20] Tóth J. Zoltán: A bírói gyakorlat és a bírói jog, In: Jogalkotástan (szerk. Tóth J. Zoltán), Dialóg Campus, Budapest, 2019.
[21] Tóth J. Zoltán: A jogértelmezés fajtái -áttekintés, In: Jogalkotástan (szerk. Tóth J. Zoltán), Dialóg Campus, Budapest, 2019.
[1] 10 oktober 1967, Gerechtelijk Wetboek.
[2] 12 januari 1973, gecoordinete wetten op Raad van State.
[3] 18 april 1827, wet op de rechterlijke organisatie.
[4] 38/1993. (VI. 11.) AB határozat.
[5] 6 januari 1989, Bijzondere wet op het [Grondwettelijk Hof].
[6] 9 maart 1962, wet op Raad van de State.
[7] Bundes-Gleichbehandlungsgesetz Österreich, www.ris.bka.gv.at/GeltendeFassung.wxe?Abfrage=Bundesnormen&Gesetzesnummer=10008858.
[8] Bundes-Verfassungsgesetz Österreich, www.ris.bka.gv.at/GeltendeFassung.wxe?Abfrage=Bundesnormen&Gesetzesnummer=10000138.
[9] Deutsches Richtergesetz, www.gesetze-im-internet.de/drig/.
[10] Disposizioni per l'aumento degli organici della Magistratura e per le promozioni, Legge 4 gennaio 1963, n. 1. Gazzetta Ufficiale, 8 gennaio 1963, n. 6.
[11] Disposizioni sulla nomina a magistrato di Corte di appello, Legge 25 luglio 1966, n. 570, Gazzetta Ufficiale, 28 luglio 1966, n. 186.
[12] Duffett, Brian-Reusch, Ute: German Judiciary Act, http://www.gesetze-im-internet.de/englisch_drig/englisch_drig.html.
[13] Exposición de Motivos de la Ley Orgánica 6/1985, de 1 de julio, del Poder Judicial.
[14] Grundgesetz für die Bundesrepublik Deutschland, www.bundestag.de/gg.
[15] Ley Orgánica del Poder Judicial.
[16] Modifiche dell'ordinamento giudiziario per la nomina a magistrato di Cassazione e per il conferimento degli uffici direttivi superiori, Legge 20 dicembre 1973, n. 831. Gazzetta Ufficiale, 29 dicembre 1973, n. 333.
[17] Ordinamento giudiziario, Regio decreto del 30 gennaio 1941, n. 12. Gazzetta Ufficiale, 4 febbraio 1941, n. 28.
[18] Ordonnance no 58-1270 du 22 décembre 1958.
[19] Richter- und Staatsanwaltschaftsdienstgesetz Österreich, www.ris.bka.gv.at/GeltendeFassung.wxe?Abfrage=Bundesnormen&Gesetzesnummer=10008187.
[20] Richterwahlgesetz, www.gesetze-im-internet.de/riwg/.
[21] Schöning, Carmen von: Code of Civil Procedure, http://www.gesetze-im-internet.de/englisch_zpo/index.html.
[22] Tomuschat, Christian-Currie, David P.Kommers, Donald P.-Kerr, Raymond: Basic Law for the Federal Republic of Germany, www.gesetze-im-internet.de/englisch_gg/.
[23] Zivilprozessordnung, http://www.gesetze-im-internet.de/zpo/index.html. ■
JEGYZETEK
* Jelen tanulmány a Miskolci Jogi Szemle 2020/2. számában (21-43.) megjelent tanulmány átdolgozott változata. Az alapul szolgáló tanulmány szerzői: Dudás Attila-Fazakas Zoltán József-Veress Emőd. A tanulmány a szerzők álláspontját tartalmazza, az nem értelmezhető a Kúria állásfoglalásaként.
[1] Tóth J. Zoltán: A bírói gyakorlat és a bírói jog, In: Jogalkotástan (szerk. Tóth J. Zoltán), Dialóg Campus, Budapest, 2019, 43.
[2] Tóth J. Zoltán: A jogértelmezés fajtái - áttekintés, In: Jogalkotástan (szerk. Tóth J. Zoltán), Dialóg Campus, Budapest, 2019, 62-69.
[3] 38/1993. (VI. 11.) AB határozat III. pont.
[4] Szente Zoltán: Európai alkotmány- és parlamentarizmus történet 1945-2005, Osiris Kiadó, Budapest, 2006, 670-672.
[5] Grundgesetz für die Bundesrepublik Deutschland, www.bundestag.de/gg (2022. november 25-i letöltés). A jogszabály aktuális tartalmának hivatalos angol fordítását lásd Tomuschat, Christian-Currie, David P.-Kommers, Donald P.-Kerr, Raymond: Basic Law for the Federal Republic of Germany, www.gesetze-im-internet.de/englisch_gg/ (2022. november 25-i letöltés).
[6] GG 92. cikk I. fordulat.
[7] GG 92. cikk II. és III. fordulat.
[8] Lásd Bell, John: Judiciaries within Europe. A Comparative Review, Cambridge University Press, Cambridge, 2006, 110-111.
[9] GG 95. cikk (1) bek. Lásd O'Connell, Fiona-McCaffrey, Ray: Judicial Appointments in Germany and the United States (15 March 2012), www.niassembly.gov.uk/globalassets/documents/raise/publications/2012/justice/6012.pdf, 10.; Riedel, Johannes: Training and Recruitment of Judges in Germany, International Journal of Court Administration, 2/2013, 53.
[10] A megnevezések hivatalos magyar fordítását lásd IATE - European Union Terminology, https://iate.europa.eu/home (2022. november 25-i letöltés). A felsorolt bíróságok mellett más, iparjogvédelmi és katonai hatáskörű szövetségi bíróságok is alapíthatók (GG 96. cikk).
[11] GG 95. cikk (3) bek.
[12] Riedel (2013) i.m. 42.
[13] GG 95. cikk (2) bek.
[14] GG 98. cikk (1) bek.
[15] GG 98. cikk (3) bek.
[16] GG 72. cikk (1) bek.; 74. cikk (1) bek. 27. pont. A szövetségi jogalkotó szabályozási hatásköre ebben a kérdésben korlátlan, mivel a GG 74. cikk (1) bek. 27. pont nem kerül felsorolásra a GG 72. cikkének (2) bekezdésében.
[17] Deutsches Richtergesetz, www.gesetze-im-internet.de/drig/ (2022. november 25-i letöltés). Aktuális tartalmának hivatalos angol fordítását lásd Duffett, Brian-Reusch, Ute: German Judiciary Act, www.gesetze-im-internet.de/englisch_drig/englisch_drig.html (2022. november 25-i letöltés).
[18] DRiG 2. és 3. § A követelmények részletes ismertetését lásd Riedel (2013) i.m. 43-46.
[19] GG 116. cikk (1) bek. A norma értelmében "németnek" minősül minden olyan német állampolgársággal nem rendelkező személy is, aki a Német Birodalom 1937. december 31-én fennálló határai közé mint német nemzetiségű menekült, illetve mint kiutasított lépett be, valamint az adott személy házastársa és leszármazói is.
[20] DRiG 9. § A DRiG 7. §-ának rendelkezései szerint a jogtudományok terén Németországban teljes jogú egyetemi tanári (professzori) állást betöltő személyek a bírói tisztség elnyeréséhez szükséges szakmai gyakorlat, illetve az előírt továbbképzési és vizsgakötelezettségek alól teljes mértékben mentesülnek.
[21] Bell i.m. 113-114.
[22] Richterwahlgesetz, www.gesetze-im-internet.de/riwg/ (2022. november 25-i letöltés).
[23] RiWG 1. § (1) bek.
[24] Sanders, Anne-Danwitz, Luc von: Selecting Judges in Poland and Germany. Challenges to the Rule of Law in Europe and Propositions for a New Approach to Judicial Legitimacy. German Law Journal, 4/2018, 796.
[25] RiWG 1. § (2) bek.
[26] Tietjen, Udo: Der geeignete Richter -Richterauswahl im europäischen Rechtsvergleich, Tectum Verlag, Baden-Baden, 2022, 26.
[27] RiWG 2. §
[28] RiWG 3. §
[29] RiWG 4. § (1) bek., 5. § (1) bek.
[30] RiWG 4. § (2) bek.
[31] RiWG 5. § (5) bek.
[32] RiWG 5. § (2) bek. I. fordulat.
[33] RiWG 5. § (1) bek. és (2) bek. II. és III. fordulat.
[34] RiWG 5. § (3) bek.
[35] RiWG 5. § (4) bek.
[36] RiWG 6. § (1) bek.
[37] RiWG 6. § (2) bek.
[38] RiWG 8. §
[39] RiWG 9. § (1) bek.
[40] RiWG 4. § (3) bek.
[41] RiWG 9. § (2)-(3) bek.
[42] RiWG 10. § (2)-(3) bek.
[43] RiWG 11. §
[44] RiWG 12. §
[45] Zivilprozessordnung, www.gesetze-im-internet.de/zpo/index.html (2022. november 25-i letöltés). A szöveg angol fordítását lásd Schöning, Carmen von: Code of Civil Procedure, www.gesetze-im-internet.de/englisch_zpo/index.html (2022. november 25-i letöltés).
[46] RiWG 7. §
[47] RiWG 10. § (1) bek. I. fordulat, 13. §
[48] Bell i.m. 120-121.
[49] Sanders-Danwitz v. i. m. 795.
[50] Uo. 796.
[51] Riedel (2013) i.m. 46.
[52] Sanders-Danwitz v. i. m. 796.; Riedel (2013) i.m. 46., 15. jegyzet. Riedel itt csak nyolc tartományt sorol fel. Az egyes tartományokban érvényesülő eljárást Johannes Riedel nyomán, lásd O'Connell-McCaffrey i.m. 12-14.
[53] A bíróválasztási bizottságok személyi összetételét az egyes tartományokban szintén Johannes Riedel nyomán, lásd O'Connell-McCaffrey i.m. 14-15.
[54] Bell i.m. 120-121.; Riedel (2013) i.m. 46.
[55] Riedel, Johannes: Judicial Review of Judicial Appointments in Germany, International Journal for Court Administration, 1/2020, https://doi.org/10.36745/ijca.296, 4-5.
[56] Uo. 3-4.
[57] Sanders-Danwitz v. i. m. 796. Egy bírói kinevezés bírósági vitatását példázó (Neskovic néven ismertté vált) ügy leírásáért lásd Bell i.m. 121-122. További példákat lásd Riedel (2020) i.m. 10-16.
[58] Hatályos, hivatalos szövegét lásd BundesVerfassungsgesetz, www.ris.bka.gv.at/GeltendeFassung.wxe?Abfrage=Bundesnormen&Gesetzesnummer=10000138 (2022. november 25-i letöltés).
[59] B-VG 92. cikk (1) bek.
[60] B-VG 133. cikk (1) bek.
[61] A megnevezések hivatalos magyar fordítását lásd IATE - European Union Terminology, https://iate.europa.eu/home (2022. november 25-i letöltés).
[62] B-VG 137. és köv. cikkek.
[63] B-VG 129. cikk.
[64] Uo.
[65] Lásd Bundesministerium für Justiz: The Austrian Judicial System. Institutions - Agencies - Services, https://svrh.ch/wp-content/uploads/2019/04/UEMC-AT-Justicial_System-2009.pdf (2022. november 25-i letöltés). Lásd még Stawa, Georg: Recruitment, Professional Evaluation and Career of Judges and Prosecutors in Austria, In: Recruitment, Professional Evaluation and Career of Judges and Prosecutors in Europe. Austria, France, Germany, Italy, The Netherlands and Spain (ed. Federico, Giuseppe di), Research Centre for Judicial Studies (CeSROG), University of Bologna, Bologna, 2005, 2-3.
[66] B-VG 147. cikk. Az Alkotmánybíróság bírái közül annak elnökét, alelnökét és hat bíráját, valamint ezek három helyettesét az államfő a szövetségi kormány javaslatára nevezi ki más bíróságok bírái, közigazgatási tisztviselők és jogászprofesszorok köréből. Három bírát és két helyettest az államfő a Nemzeti Tanács (Nationalrat) javaslatára nevez ki, míg további három bírát és egy helyettest a Szövetségi Tanács (Bundesrat) javaslatára. Az Alkotmánybíróság bíráinak állam- és jogtudományi képzettséggel és legkevesebb tízéves jogászi gyakorlattal kell rendelkezniük, valamint legkevesebb három bíró és két helyettes bíró állandó lakóhelyének a szövetségi fővároson kívül kell elhelyezkednie. Az osztrák államszervezet intézményeinek napjainkban is aktuális megnevezéseinek magyar fordítását lásd Szabó István: Ausztria államszervezete 1918-1955, PPKE JÁK, Budapest, 2010, 31-32.
[67] B-VG 86. cikk (1) bek. I. fordulat.
[68] Stawa i.m. 9.
[69] B-VG 86. cikk (1) bek. II. fordulat.
[70] B-VG 86. cikk (2) bek.
[71] Richter- und Staatsanwaltschaftsdienstgesetz, www.ris.bka.gv.at/GeltendeFassung.wxe?Abfrage=Bundesnormen&Gesetzesnummer=10008187 (2022. november 25-i letöltés).
[72] RStDG 36. § (1) bek.
[73] Több alelnök esetében a leghosszabb ideje alelnökként eljáró bíró, azonos hivatali időtartam esetén pedig a régebben bírói és/vagy ügyészi kinevezést nyert alelnök lesz a kollégium hivatalból kijelölt tagja [RStDG 36. § (3) bek.]. A hivatali kötelezettségei miatt hiányzó elnököt az alelnök, az alelnököt a második alelnök helyettesíti [RStDG 36. § (4) bek.].
[74] RStDG 36. § (2) és köv. bek.
[75] RStDG 37. § (1) bek. I. fordulat. Egymással leszármazási, házastársi vagy legtöbb 3. fokban álló oldalági rokoni, illetve más közeli rokoni viszonyban álló bírák azonos kollégiumnak nem lehetnek tagjai. RStDG 34. § (2) bek.
[76] RStDG 37. § (1) bek. II. fordulat.
[77] RStDG 37. § (2)-(3) bek.
[78] Lásd RStDG 43. §
[79] RStDG 36a. § (1)-(2) bek.
[80] RStDG 36a. § (3) és köv. bek.
[81] RStDG 25. § (1) bek. Érdekes módon ugyanezen szöveghely (2) bekezdése a visszaható hatályú bírói kinevezést csak főszabályként tiltja, amelytől különös törvényben eltérést enged.
[82] RStDG 25. § (3) bek.
[83] RStDG 25. § (4) bek. I. fordulat. Amennyiben az áthelyezés az ítélőtábla illetékességi területén belül történik, a felelős miniszter e bíróság személyzeti kollégiumának véleményét kéri ki, ha pedig a Legfelsőbb Bíróság illetékességi területén belül (vagyis két ítélőtábla illetékességi területe között), ez utóbbi személyzeti kollégiumától kér tájékoztatást. RStDG 25. § (4) bek. II. fordulat.
[84] RStDG 25. § és 16. (4) bek. 1-4. pontok.
[85] RStDG 30. § (1) bek.
[86] RStDG 30. § (2) bek.
[87] RStDG 30. § (2) és (3) bek.
[88] RStDG 31. §
[89] RStDG 32a. § (1) bek.
[90] RStDG 32a. § (2) bek.
[91] Lásd a szövetségi Egyenlő bánásmód törvény 26. §-át. Bundes-Gleichbehandlungsgesetz, www.ris.bka.gv.at/GeltendeFassung.wxe?Abfrage=Bundesnormen&Gesetzesnummer=10008858 (2022. november 25-i letöltés).
[92] RStDG 32b. §
[93] RStDG 32. § (1) bek. I. fordulat.
[94] RStDG 32. § (1) bek. II. és III. fordulat.
[95] RStDG 32. § (2) bek.
[96] RStDG 32. § (3) bek.
[97] RStDG 32. § (4) bek.
[98] RStDG 32. § (7) bek.
[99] RStDG 33. § (1) bek.
[100] RStDG 33. § (5) bek.
[101] Ezek az RStDG 14. § (2) bekezdésében kifejezetten is felsorolásra kerülnek.
[102] RStDG 54. § (1) bek.
[103] RStDG 33. § (2) bek.
[104] RStDG 33. § (3) bek.
[105] RStDG 33. § (4) bek. és a szövetségi Egyenlő bánásmód törvény, 4. §
[106] RStDG 34. § (1) bek.
[107] RStDG 35. §
[108] RStDG 33a. §
[109] RStDG 27. §
[110] RStDG 28-29. §
[111] Egy 1998-ban előterjesztett, de el nem fogadott alkotmánymódosító tervezet a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács tagjainak többségét a bírói hivatásrenden kívüli személyekben határozta volna meg (21 tag, amelyből 10 tag bíró).
[112] Alkotmány, 65. és 13. cikkek.
[113] Boré Jacques-Boré, Louis: Organisation de la Cour de cassation. Répertoire de procédure civile, Dalloz, Paris, 2015, 13. széljegyzet.
[114] Ordonnance no 58-1270 du 22 décembre 1958.
[115] Ordinamento giudiziario, Regio decreto del 30 gennaio 1941, n. 12. Gazzetta Ufficiale, 4 febbraio 1941, n. 28.
[116] 101. cikk (2) bek.
[117] Az Alkotmány e körben előírja, hogy a bírák elmozdíthatatlanok. Hivatalukból felmenteni vagy felfüggeszteni, őket más bírósághoz vagy beosztásba áthelyezni csak a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács az igazságszolgáltatás szervezetéről szóló törvényben meghatározott okokon alapuló döntése alapján, az előírt védekezési lehetőség biztosítása mellett vagy saját hozzájárulásukkal lehet.
[118] Alkotmány, 104. cikk (2) bek. Olaszországban a köztársasági elnököt a Parlament együttes ülése választja meg (három fordulóban kétharmados, a negyedik fordulótól abszolút többség az államfő megválasztásához szükséges többség).
[119] Vagyis a mandátum szüneteltetése után újraválaszthatóak.
[120] Alkotmány, 107. cikk, (2) bek.
[121] Alkotmány, 110. cikk.
[122] Modifiche dell'ordinamento giudiziario per la nomina a magistrato di Cassazione e per il conferimento degli uffici direttivi superiori, Legge 20 dicembre 1973, n. 831. Gazzetta Ufficiale, 29 dicembre 1973, n. 333.
[123] Törvényszéki bírát tizenegy év bírói gyakorlat után lehet ítélőtáblai bírának kinevezni. Vö. Disposizioni sulla nomina a magistrato di Corte di appello, Legge 25 luglio 1966, n. 570, 1. cikk. Gazzetta Ufficiale, 28 luglio 1966, n. 186.
[124] 1973. évi 831. törvény, 6. cikk.
[125] Uo. 4. cikk. A Disposizioni per l'aumento degli organici della Magistratura e per le promozioni (Legge 4 gennaio 1963, n. 1. Gazzetta Ufficiale, 8 gennaio 1963, n. 6.) alternatív útként a legalább öt év ítélőtáblai gyakorlattal rendelkező bíráknak lehetővé teszi, hogy vizsga útján nyerjenek semmítőszéki bírói kinevezést. A vizsga tárgyai polgári jog és polgári eljárásjog (semmítőszéki határozat szerkesztése a vizsgabizottság által megadott jogeset alapján); büntetőjog és büntető eljárásjog (semmítőszéki határozat szerkesztése a vizsgabizottság által megadott jogeset alapján); közigazgatási jog (feladatmegoldás). A vizsgabizottságot a Legfelső Igazságszolgáltatási Tanács nevezi ki, az igazságügyminiszter kérésére, a semmítőszéki bírák közül. A vizsgabizottság vezetője a Semmítőszék elnöke. Mindhárom vizsgát 70-70 ponttal értékelik, az elérhető maximális pontszám 210. A vizsga sikeres teljesítéséhez elérendő minimális pontszám 168, de egyik vizsgánál sem lehet kevesebb, mint 42.
[126] 1973. évi 831. törvény, 5. cikk.
[127] Uo. 16. cikk.
[128] Alkotmány, 106. cikk (3) bekezdés.
[129] Ley Orgánica del Poder Judicial, 343-345. cikkek.
[130] Alkotmány, 123. cikk.
[131] Exposición de Motivos de la Ley Orgánica 6/1985, de 1 de julio, del Poder Judicial (VII, párrafo segundo): "oportunidad de acceso a la Judicatura por su cúspide para juristas ajenos a la Carrera Judicial".
[132] Caenegem, R. C. van: Bevezetés a nyugati alkotmányjogba, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2008, 331-333.
[133] Peeters, Patrick-Mosselmans, Jens: The Constitutional Court of Belgium: Safeguard of the Autonomy of the Communities and Regions, In: Courts in Federal Countries: Federalists or Unitarists? (eds. Aroney, Nicholas-Kincaid, John), University of Toronto Press, Toronto, 2017, 69-71.; Szente i.m. 305-313.
[134] Szente i.m. 61.
[135] 6 januari 1989, Bijzondere wet op het [Grondwettelijk Hof].
[136] Szente i.m. 312.
[137] Peeters-Mosselmans i.m. 82.
[138] Uo. 82-83.
[139] 10 oktober 1967, Gerechtelijk Wetboek.
[140] Szente i.m. 312.
[141] Ghyselen, Myriam-Peeters, Bernard: The Court of Cassation as the Supreme Body of the Judicary in Belgium, Bulletin for International Taxation, 1-2/2016, 12.
[142] Allemeersch, Benoît-Alen, André-Dalle, Benjamin: Judical Independence in Belgium, In: Judicial Independence in Transition (ed. Seibert-Fohr, Anja), Springer, Heidelberg-New York-Dordrecht-London, 2012, 317.
[143] Uo. 315-316.
[144] Uo. 318.
[145] Uo. 322-323.
[146] Peeters-Mosselmans i.m. 78-79.
[147] Szente i.m. 312-313.
[148] 12 januari 1973, gecoordinete wetten op Raad van State.
[149] Ghyselen-Peeters i.m. 13.
[150] Peeters-Mosselmans i.m. 77-78.
[151] Uo. 83.
[152] Uo. 71.
[153] Szente i.m. 61.
[154] 18 april 1827, wet op de rechterlijke organisatie
[155] A Holland Királyság karib-tengeri külbirtokai, különleges jogállású önkormányzatai (Saba, Sint-Eustatius és Bonaire), valamint társult karib-tengeri államai (Aruba, Sint-Maarten és Curaçao) az európai Hollandiától részben eltérő igazságszolgáltatási rendszerrel rendelkeznek.
[156] Langbroek, Philip M.: Recruitment, Professional Evaulation and Career of Judges and Prosecutors in the Netherlands, In: Recruitment, Professional Evaluation ... (2005) i.m. 164.
[157] Ügyvédek, üzleti életben tevékenykedő jogászok, azaz hazai fogalmaink szerint jogtanácsosok, köztisztviselők.
[158] Langbroek i.m. 168-170.
[159] Uo. 173.
[160] Uo. 166.
[161] Mak, Elaine: Judicial Self Government in the Netherlands: Demarcating Autonomy, German Law Journal, Vol. 19, No. 7, 1810.
[162] Langbroek i.m. 161.
[163] Mak i.m. 1805-1806.
[164] Uo. 1806.
[165] Uo. 1815.
[166] Langbroek i.m. 162.; Mak i.m. 1807.
[167] Sint-Maarten társult államként egyedül állított fel külön Alkotmánybíróságot.
[168] Langbroek i.m. 174.
[169] 9 maart 1962, wet op Raad van de State.
[170] Langbroek i.m. 162.
[171] Elemzésünk európai fókusza okán nem tárgyalt -de esetleges jövőbeni kutatások egyik tárgyaként alapvetően vizsgálandó - Japán legfelsőbb bírósága is érdekes e szempontból, ahol a bírákat, a karrierbírák, jogász egyetemi tanárok, ügyészek, jogászok közül a miniszterelnök nevezi ki. Vö. Ramseyer, Mark J.-Nakazato, Minoru: Japanese Law: An Economic Approach, University of Chicago Press, Chicago, 1999, 17. A politikai elem, ha nem is annyira közvetlenül, mint Japán esetében, több vizsgált állam esetében megjelenhet. Japán igazságszolgáltatásáról mégis leszögezték, hogy "a
japán bírák összességükben a politikai szempontból legfüggetlenebbek és egyénileg a legbecsületesebbek, valamint a legmegbízhatóbbak között vannak a világon." Lásd Haley, John O.: Litigation in Japan: A New Look at Old Problems, Willamette Journal of International Law and Dispute Resolution, 10/2002, 139.
[172] Mak i.m. 1818.
[173] 18 april 1827, wet op de rechterlijke organisatie, 86. cikk.
[174] Langbroek i.m. 162.
[175] 18 april 1827, wet op de rechterlijke organisatie, 91. és 93. cikk.
[176] Uo. 96. cikk.
[177] Langbroek i.m. 183.
[178] Mak i.m. 1815-1827.
[179] Peeters-Mosselmans i.m. 85.
[180] Uo.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD, egyetemi adjunktus, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Jogtudományi Intézet (Kolozsvár).
[2] A szerző PhD, egyetemi docens, Károli Gáspár Református Egyetem, Magánjogi Tudományok Intézete.
[3] A szerző egyetemi tanár, intézetigazgató, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Jogtudományi Intézet (Kolozsvár), főosztályvezető, Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet.
Visszaugrás
