Mint ahogy az sokak által bizonyára ismert, a nemzetközi kereskedelemben az önálló kereskedőkkel, vagy kereskedelmi képviselőkkel kötött szerződésekben általánosan alkalmazott választottbírósági klauzulákban való megállapodás több arab országban nehézségekbe ütközik. Azokat nemegyszer szigorúan tiltják a hazai kereskedők és vállalkozók védelmében hozott jogszabályok. Így van ez Libanonban is. Ott az ilyen klauzulák alkalmazása régebben is problematikus volt és jelenleg is annak tekinthető. A kereskedelmi képviselőkre vonatkozó 1967. augusztus 5-i 34. számú törvényrendelet 5. cikke szerint, amelyet az 1975. február 6-i rendelet módosított és a később e tárgykörben hozott törvények, így a legutóbbi, 1998. február 5-i 671. számú törvény is változatlanul fenntartott, úgy rendelkezik, hogy a libanoni kereskedelmi képviselők, vagy önálló kereskedők mindig keresetet indíthatnak a hazai bíróságok előtt. A szerződésekbe foglalt olyan megállapodások, amelyek külföldi bíróságok joghatóságát kötik ki, semmisek.
A választottbírósági klauzulák tekintetében a joggyakorlat az utóbbi időben legalábbis részben bizonyos fokig liberálisabbá vált. Ennek kiindulópontja a Cour de Cassation 1. polgári tanácsának 1988. július 7-i ítélete volt. E döntés szerint a választottbírósági megállapodások, a rendesbíróságokra vonatkozó joghatósági kikötésektől eltérően, tárgyi szempontból nem esnek az 1967. évi törvényrendelet 5. cikkének hatálya alá. Ezt a döntést a bejrúti Elsőfokú Bíróság 4. polgári tanácsa két 1993-ban hozott ítéletében követte. Ezek közül az elsőt a bejrúti Fellebbviteli Bíróság 1994-ben jogerősen hatályon kívül helyezte, amit Libanonban a szakmai körök úgy értékeltek, mint a törvény intenciójának megvalósulását. Az Elsőfokú Bíróság 3. polgári tanácsa még a hatályon kívül helyező ítéletet megelőzően szintén semmisnek ítélt egy választottbírósági megállapodást. Mindezek fényében furcsának tekinthető, hogy az európai szakirodalomban ezen döntések ellenére még mindig az a nézet uralkodik, hogy a Cour de Cassation 1988. július 7-i ítélete egyértelműen rendezte ezt a kérdést. Ez semmi esetre sem felel meg a valóságnak, mert ez az ítélet kivételnek, az általános irányvonaltól eltérőnek bizonyult. Így például a Cour de Cassation 4. polgári tanácsa 1998. március 19-én egy libanoni/USA jogvitában úgy döntött, hogy a kereskedelmi képviseleti szerződésekbe foglalt választottbírósági klauzulák semmisek. Ezt az álláspontot tette magáévá a bejrúti Fellebbviteli Bíróság 1999. február 2-i ítéletében, egy libanoni/olasz jogvitában. Ez azt jelenti, hogy a szerződésekbe foglalt választottbírósági klauzulák (clauses compromissoires) a joggyakorlat értelmében semmisek, és egy libanoni önálló kereskedő, vagy kereskedelmi képviselő a szerződéses kikötés ellenére mindig keresetet indíthat Libanonban egy állami (rendes) bíróság előtt. Az 1967. évi 34. számú törvényrendelet 5. cikkét kivétel nélkül a libanoni jog imperatív, kényszerítő normájának ("texte impératif", "lois de police") tekintik.
E területen tehát nem lehet bizonytalanságról beszélni. A legutóbbi időszakban hozzáférhetővé vált ítéletek ugyanis teljesen egyértelműen a fent említett 1998-as és 1999-es ítéleteket erősítik meg. A bejrúti Fellebbviteli Bíróság 9. polgári tanácsa 2004. október 7-i ítéletében úgy döntött, hogy a kereskedelmi képviseleti szerződésekből eredő jogvitákat az 1967. évi 34. számú törvényrendelet 5. cikke értelmében nem lehet választottbíróság elé vinni. Egy ilyen jogvitában hozott külföldi választottbírósági ítéletet ennek megfelelően Libanonban nem lehet elismerni, annak ellenére, hogy Libanon 1998. november 9-e óta tagja az 1958. évi New-York-i, a külföldi választottbírósági ítéletek elismeréséről és végrehajtásáról szóló egyezménynek, mert a jogvita annak tárgya szerint a libanoni jog értelmében választottbíróság elé nem vihető. [Hivatkozás az egyezmény V. cikk 2. bekezdés a) pontjára.]
Ugyancsak semmisnek tekintett a Cour de Cassation 5. polgári tanácsa egy választottbírósági klauzulát 2005. január 11-i ítéletében. Ezen döntés fő indoka, hogy - a 1967. évi 34. törvényrendelet 5. cikkére alapítva a bíróság megállapította, hogy a libanoni önálló kereskedő, vagy kereskedelmi képviselő kétség esetén a strukturálisan gyengébb szerződő fél. Őt tehát jogainak érvényesítése során védelemben kell részesíteni. Ezért minden, a szerződés megkötésekor, vagy később létrejött választottbírósági kikötés, különösen - bár nem kizárólagosan - azok, amelyekben egy külföldi választottbíróság joghatóságát kötötték ki, semmis.
A Cour de Cassation mindenesetre elismeri, mint ahogy korábbi ítéleteiben is megtette, hogy egy, a jogvita keletkezését követően létrejött választottbírósági kikötés (compromis ) megengedett, ha a kereskedelmi képviselő, vagy az önálló kereskedő perbe bocsátkozik. Ebben az esetben nem tarthat igényt az 1967. évi 34. számú törvényrendelet 5. cikke szerinti védelemre, mert erről lemondott.
A helyzet tehát továbbra is az, hogy a libanoni jog nagyon protekcionista. A Cour de Cassation ezzel az irányvonallal ellentétes fent említett 1988-as ítéletét az újabb gyakorlat felülbírálta.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
