A videomagnóknak a szórakoztatóiparra gyakorolt esetleges negatív hatásaival kapcsolatban az alábbi hasonlattal kongatta meg a vészharangot Jack Valenti 1982-ben: "Azt kell mondjam, hogy a videomagnó olyan az amerikai filmproducernek és az amerikai nézőközönségnek, mint a bostoni fojtogató az otthon egyedül lévő nőnek."1 A gyakran merev és túlzó megfogalmazásairól ismert Valenti vészjósló hangjait viszont az USA Legfelsőbb Bírósága sem hallgatta meg, s a híres Betamax ügyben teret engedett a videomagnók terjedésének.2
Az előbbi technológiától elkülönülve fejlődött ki az internet, mely napjainkra a társadalmi élet meghatározó területévé nőtte ki magát.3 E fejlődés részeként jó ideje az előzőekhez megszólalásig hasonlító, ám azoknál még komolyabb dilemmákkal szembesülnek a szerzői jogosultak műveik online környezetben való felhasználása kapcsán.4 Ennek a legtöbb oka technikai eredetű. Kiemelkedik ezek közül az internetes sávszélesség folyamatos bővülése, ami hozzájárult az egyre nagyobb terjedelmű fájlok megosztásához. A legnagyobb kihívást minden bizonnyal a hangzatosan, de nem túl pontosan fájlcserélésnek nevezett jelenség adja. Az ezzel kapcsolatos széles joggyakorlat és jogirodalom, illetve az elmúlt egy-két évben felerősödő jogalkotói munkásság is világosan igazolja ezt.
Ennek is köszönhetően nem csupán a felhasználók, hanem a különféle internetes szolgáltatók is alternatívák kidolgozásán fáradoznak.5 A jelen folyóirat hasábjain, 2009 során jelent meg az első olyan magyar írás, ami részletesen vizsgálta ezen alternatívák egyikét, az ún. "direct download link" (DDL) szolgáltatást.6 Ez a - jellegét tekintve - tárhely-szolgáltatásként értékelhető technológia arra ad lehetőséget a felhasználóknak, hogy a különféle terjedelmű és kiterjesztésű adataikat feltöltsék egy szerverre, ahonnan az egy, a szolgáltató által automatikusan generált link segítségével bárhonnan letölthetővé válik. Az említett tanulmány szerzői akkor arra vállalkoztak, hogy az addig meghozott német felsőbírósági ítéletek fényében összefoglalják a DDL szolgáltatás szerzői jogi vonatkozásait, illetve teszteljék három szolgáltató (a RapidShare, a MegaUpload, és a Data.hu) értesítési és eltávolítási gyakorlatát.
A jelen tanulmány az előzőek folytatását adja. Ennek időszerűségét az adja, hogy egyrészt három olyan tartományi legfelsőbb bírósági (a továbbiakban: OLG) ítélet is született Németországban, amelyek tovább finomítják a német gyakorlatot, másrészt az Egyesült Államokból is hozható immáron olyan ítélet, amely - bizonyos feltételek mellett - kizárta a RapidShare felelősségét a szolgáltatása segítségével mások által elkövetett szerzői jogsértésekért. Ezen ítéletek segítségével arra is lehetőség nyílik, hogy a tárhely-szolgáltatók vonatkozásában összehasonlítsuk e két ország jogszabályi előírásait és bírósági gyakorlatát, és észrevegyük az azok között fellelhető lényeges hasonlóságokat.
2009-et megelőzően a német felsőbíróságok szintjén alapvetően kétféle gyakorlat körvonalazódott a DDL szolgáltatásokat illetően. Egyik irányként az OLG Köln - zeneművekkel kapcsolatos ítéletében - 2007-ben úgy érvelt, hogy a RapidShare nem felelős az esetleges szerzői jogsértésekért, azonban az azokról való tudomásszerzést követően ellenőrzési kötelezettsége ("Prüfungspflicht") keletkezik. Ennek keretében köteles mindent megtenni a további jogsértések megakadályozása érdekében. A bíróság szerint a RapidShare által a feltöltött adatok ellenőrzésére és a már letiltott fájlok újbóli feltöltésének megakadályozására igénybe vett MD5 eljárás7 alkalmatlan e feladat teljesítésére. Valódi kontroll csak a RapidShare-től teljesen függetlenül, mások által üzemeltetett DDL linkgyűjtemények, illetve keresőoldalak8 ellenőrzésével lenne elérhető. Azonban mivel az Elker-irányelv9 15. cikke kizárja az általános vizsgálati kényszert, ezért a RapidShare-t a kölni fórum sem kötelezte a felperes által megjelölt több száz DDL linkgyűjtemény, illetve keresőoldal szűrésére.10
A felsőbírósági gyakorlat másik lehetséges irányát az OLG Hamburg dolgozta ki.11 E fórum úgy találta, hogy bár a RapidShare közvetlenül nem, azonban mögöttes jelleggel ("Störerhaftung") felelős a szolgáltatása segítségével elkövetett jogsértésekért. Így nemcsak "reaktív", hanem "proaktív", vagyis megelőző intézkedéseket is köteles tenni a jogsértések megakadályozása érdekében. Ennek keretében a bíróság a korábban jogellenesen feltöltő személyek, illetve bizonyos fájltípusok (pl. mp3, illetve szoftverfájlok) folyamatos szemmel tartására, valamint a tömörített fájlok vizsgálati célú kicsomagolására, illetve a kóddal ellátott fájlok automatikus blokkolására kötelezte a RapidShare-t.12
A fenti két döntés eltéréseire részben magyarázatot adhat, hogy míg a kölni fórum zeneművekkel, addig a hamburgi bíróság szoftverekkel kapcsolatos jogsértésekre koncentrált. E két műtípus (elsősorban a velük kapcsolatos szabad felhasználási esetkörök) eltérő szerzői jogi megítélése miatt nem alaptalan a két ítélet különbözősége.
A jelen tanulmány által feldolgozni kívánt három friss német döntések közül az elsőt az OLG Hamburg adta ki, melyben indokolatlanul tovább szigorította fentiekben bemutatott álláspontját.13 2009-es döntésének alapját fényképek engedély nélküli feltöltése és nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétele képezte. Az eljáró tanács a korábbiakhoz hasonlóan jelezte, hogy a RapidShare sem tettesként, sem részesként nem követett el semmilyen szerzői jogsértést, azonban a felhasználók jogellenes cselekményeihez nyújtott akaratlagos és adekvát okozatos segítsége folytán mögöttes felelősség terheli.14 Ebből következően pedig a korábban jogsértésen ért felhasználók ellenőrzésével, és a feltölteni kívánt tartalmaknak még a feltöltést megelőző, illetve feltöltés közbeni megvizsgálásával köteles proaktív jelleggel is fellépni a jogsértésekkel szemben.15 A bíróság által elképzelt proaktív szűrés realitása viszont szinte egyenlő a nullával. Az ingyenes szolgáltatás keretében ugyanis a feltöltés teljes egészében anonim jelleggel történik, így e felhasználók azonosítása lehetetlen (az IP-címek ebben nem nyújtanak segítséget). Ugyanígy elképzelhetetlen, szinte abszurd, hogy a RapidShare a feltöltést megelőzően valamilyen "kémtechnológia" révén előre betekinthessen a feltölteni kívánt fájlokba, azok tartalmának jogszerűségét kontrollálandó. Az OLG Hamburg másik fontos végkövetkeztetése szerint az alapvetően "bűnös szándékkal" bíró szolgáltatás nem állhat a német jogrend védelme alatt.16 Mint majd látjuk alább, e megállapítást is komoly kritika érte a joggyakorlat és a jogirodalom által.
A hamburgi fórum ítélete egyelőre nem jogerős, a BGH általi felülvizsgálata várható.17 Ennek fényében az sem meglepő, hogy az OLG Düsseldorf 2010-ben meghozott két ítéletében - az előzőekhez képest harmadik irányvonalat képviselve - elhatárolódott a DDL szolgáltatók automatikus "démonizálásától". A bíróság ráadásul azt is kizárta, hogy az ellenőrzési kötelezettség elégtelensége folytán automatikusan megállapítható legyen a szolgáltató mögöttes felelőssége.18
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
