Jelen cikk megírásának apropójaként az szolgált, hogy a Francia Nemzeti Bíróképző Iskola (Ecole nationale de la magistrature) 1999. október hónap folyamán ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját. Rövid írásomban így ezen - már jelentős múltra visszatekintő - intézmény történetét, működését valamint az igazságszolgáltatás rendszerében betöltött egyre jelentősebb szerepét igyekszem felvázolni. Némely résznél, mintegy kitekintésképpen, összehasonlítom a francia szabályozást a magyar intézményi megoldásokkal, azonban nem kívánom kritikai elemzését adni a magyar bíróképzés - országos szinten fokozatosan egységesülő - rendszerének.
Cikkemet inkább gondolatébresztőnek szánom, s a francia gyakorlat ismertetésével a jövőben esetlegesen követendő mintát szeretnék felmutatni a bíróképzés egységesítése, s ezáltal magasabb színvonalra emelése érdekében. A magyar gyakorlati képzés nagy előnye, hogy az egyes bírák melletti, különböző ügyszakban történő joggyakorlat a fogalmazókat igazán megismerteti a bírói hivatás "technikai oldalával", az ítélkezés szakmai szabályaival és munkamódszereivel. Az egységes, összefüggő elméleti képzés hiánya azonban nem teszi lehetővé egy általános, elméleti háttérrel alátámasztott, s a joggyakorlat későbbi egységesülését is jelentősen elősegítő, az egyes bírák munkájának szakmai hibáira rámutató, egyben attól elvonatkoztató, így a hibás minta követését megakadályozó képzés kialakítását. A képzés minőségi megújítását jelentő egységesülés felé tett jelentős lépésként értékelhető a bírósági fogalmazók joggyakorlatáról és képzéséről szóló 11/1999. (X. 6.) IM rendelet, és az ennek alapján az Országos Igazságszolgáltatási Tanács által kiadott, a fogalmazók joggyakorlatáról, képzéséről és értékeléséről szóló 1999. évi 14. számú szabályzat megalkotása.
A középkori Franciaországban a bírói tisztség - hasonlóan a többi hivatalhoz - megvásárolható volt, s így annak elnyerésében nem a szakmai rátermettség, hanem az anyagi háttér számított. A francia forradalom során az 1789. évben bevezetik a bírák választását (élection). A későbbiekben ez a demokratikusnak szánt, s annak induló intézmény egyre inkább a személyes, informális kapcsolatokat helyezte előtérbe a felvétel során. Napóleon vezeti be a pályázaton alapuló felvétel (concours) rendszerét a közigazgatásban. Az igazságszolgáltatásban azonban az 1905. évig kell várni arra, hogy ez a felvételi eljárás polgárjogot nyerjen. A második világháborút követően nagyarányú politikai és főleg társadalmi bizalomvesztésnek vagyunk tanúi a bírói hatalommal szemben. Az 1945. évben a közszolgálati szférában bevezetett intézményi reformok azonban ezen jelenség ellenére sem érintik az igazságszolgáltatást. Minden marad a régiben: a bíróképzés az ügyészségen és az ügyvédi kamarában eltöltött joggyakorlatból áll, mely nem biztosít egységes elméleti képzést, s egyetlen célja az üres státuszok betöltetése. Az 1958. évben elfogadott új alkotmány intézményi reformjai már megváltoztatják az igazságszolgáltatás arculatát is. Az 1958. december 22-i ordonnance, valamint a végrehajtására kiadott 1959. január 7-i décret elrendeli a Nemzeti Igazságszolgáltatási Képzési Központ (Centre national d'études judiciaires) létrehozását. Ezen intézményből jön létre később, az 1970. évben a Francia Nemzeti Bíróképző Iskola (Ecole nationale de la magistrature).
A francia igazságszolgáltatási rendszer kettős felépítésű, mely tükröződik a bíróképzésben is. Egyrészről van a "klasszikus" igazságszolgáltatási ág (ordre judiciaire) - ide tartoznak a büntető, polgári, gazdasági és munkajogi ügyek - , másrészről önálló ágként létezik a közigazgatási bíráskodás (ordre administrative). Ezen utóbbi saját és sajátos elkülönült felvételi, képzési, valamint szervezeti rendszerével biztosítja a közigazgatási határozatok elleni jogorvoslatok bírói úton történő elbírálását. Az alább tárgyalt bíróképzési rendszer csak a "klasszikus" igazságszolgáltatási ágban dolgozó hivatásos bírákra - tehát az ülnökökre nem - vonatkozik.
A másik fontos különbség a magyar rendszerhez képest, mely természetesen a képzésben is tükröződik, hogy mind a bírák (magistrats du Siége), mind az ügyészek (magistrats du Parquet) ugyanazon testület tagjai. Így ugyanabban a képzésben részesülnek a Bíróképző (pontosabban: magisztrátusképző) Iskola falai között, s később is bármikor státuszt változtathatnak minden különösebb nehézség nélkül. Az elkövetkezőkben így mikor bírót vagy bírójelöltet említek értelemszerűen ügyészt és ügyészjelöltet is értek alatta.
A bírói pályára történő belépés szigorúan szabályozott felvételi eljárás során történik, mely a felvételi vizsga (concours d'accés) sikeres letételét feltételezi.
Ezen intézmény egyrészt biztosítja az esélyegyenlőséget a bírói pályára történő felvétel során, másrészt a felvett személyek magas fokú szakmai képzettségét és személyes alkalmasságát garantálja (mintegy elsődleges szűrőként működve).
A jelenlegi magyarországi gyakorlat, mely szerint a fogalmazóként történő alkalmazás egy, a nyilvánosság kizárásával, négyszemközt lefolytatott elbeszélgetés eredményétől függ, nem feltétlenül biztosítja a fentebb felvázolt elvek és követelmények érvényesülését a felvételi eljárás során. A jövőben egy olyan felvételi rendszer kialakítására lenne szükség, mely a pályázók szakmai és személyes alkalmasságának objektív szempontokon alapuló összemérhetőségét tenné lehetővé.
Franciaországban a vizsgaévben felvételre kerülők számát évenként előre az igazságügyi miniszter határozza meg az előrelátható személyi szükséglet és a költségvetésből rendelkezésre álló elkülönített pénzösszeg függvényében.1 A felvett jelölteknek jelentős egzisztenciális és belső biztonságot ad az a tény, hogy a képzés befejezésével, ha a minősítő vizsgabizottság (jury de sortie) alkalmasnak nyilvánítja őket a bírói hivatásra, automatikusan megkapják a bírói kinevezést.
Magyarországon ezzel szemben gyakorlatilag csak a megüresedett státuszok számától függ a bíróvá történő kinevezés. Így könnyen megtörténhet az, hogy egy alkalmas személy több évig is titkárként látja el feladatát, hiszen nem létezik automatikus kinevezés, s ezt feltételező végső minősítő vizsga sem.
Az iskola minden évben 3 különböző felvételi vizsgát (concours d'accés) szervez. Egy külső felvételt (concours externe) a "frissen" végzett egyetemi hallgatóknak, egy belső felvételt (concours interne) a közalkalmazottak, köztisztviselők, igazságügyi alkalmazottaknak, valamint egy 3. felvételt (troisiéme concours) a magán illetőleg a képviselői szférában több éves szakmai gyakorlattal rendelkezők részére.
Az írásbeli vizsgák (les écrits) augusztus végén, szeptember elején vannak. A szóbeli vizsgák (des oraux) november elején kezdődnek, s általában néhány nappal karácsony előtt fejeződnek be.
A felvételi vizsgáztatást a Francia Nemzeti Bíróképző Iskola független vizsgabizottsága (jury) folytatja le. A vizsgabizottság elnöke minden esetben a Semmítőszék (Cour de Cassation, azaz a legfőbb igazságszolgáltatási szerv) egy tanácsosa (conseiller), aki mindhárom vizsgatípus esetében elnöki tisztet tölt be. A bizottságot bírák, valamint ismert és elismert egyetemi tanárok alkotják. A vizsgabizottság elnökét és tagjait minden évben a Bíróképző Iskola Igazgatótanácsának (Conseil d'administration) javaslatára az Igazságügy-miniszter határozatában (arrété) nevezi ki.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
