"Még a szabadság legmesszebbmenő védelme esetén is állandó a feszültség a szabadság és az állam által nyújtandó rend közt."[1] E tétel eklatáns példája a gyűlöletbeszéd szabályozására tett újabb kísérlet, melynek elemzésére e dolgozat vállalkozik. A Kormány 2007. szeptember 14-én módosítási javaslatot nyújtott be a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) személyhez fűződő jogokat szabályozó részéhez (a továbbiakban: törvényjavaslat).[2] Az Országgyűlés a sürgősségi tárgyalás mellett döntött, így 2007. október 29-én koncepcionálisan új magánjogi szabályozás született a gyűlöletbeszédről (a továbbiakban: törvény).[3]
A törvényjavaslat indokolásában azt olvashatjuk: "A Javaslat mintegy előrevetíti az új kódex egy nagy fontosságú rendelkezését. Az előterjesztő álláspontja szerint ezért e rendelkezésnek az új Polgári Törvénykönyvben is szerepelnie kell." A törvénytervezet azonban lényegét tekintve tér el attól az új Polgári Törvénykönyv normaszöveg-javaslattól, amelyet az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium e tárgyban 2006 tavaszán társadalmi vitára bocsátott. Az új Polgári Törvénykönyv normaszöveg-javaslata ugyanis "abból indul ki, hogy gyűlöletbeszéd esetén a Ptk. szabályaiból levezethető az egyéni fellépés lehetősége. (...) A Javaslat (...) - elismerve a gyűlöletbeszéd személyiségi jogokat sértő jellegét - nem kívánja a gyűlöletbeszédet a személyhez fűződő jog szabályai között külön szabályozni."
A módosítás előzménye, hogy az elmúlt időszakban rendkívül sok olyan eset történt, amikor nem egy adott személyt, hanem egy közösségét illettek sértő szavakkal. 2007 júniusában Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság el-
- 441/442 -
nöke és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége közös javaslatban kérte a Ptk. módosítását.[4] Ezen kívül az Alkotmánybíróság már 1992 óta utal arra határozataiban,[5] hogy a rendre alkotmányellenesnek minősített büntetőjogi megoldások helyett magánjogi eszközökkel kellene a társadalmi probléma megoldásába fogni.
A dolgozat elfogadja kiindulópontként azt a jogalkotói álláspontot, amely szerint új jogszabály szükséges a gyűlöletbeszéd olyan formáinak visszaszorítása érdekében, amelyeket a büntetőjog alkotmányosan nem szankcionálhat. Az alkotmányos hatalommegosztás rendszerében a jogalkotó hivatott annak megítélésére, hogy a szabályozás nem vezet a kívánttal ellentétes eredményre, nem kell tartanunk annak stigmatizáló, társadalmat megosztó hatásától. A megoldást tehát a javasolt keretek között vesszük górcső alá.
A "gyűlöletbeszéd" kifejezéssel "összefoglalóan azokra a kifejezésekre utalunk, amelyek a demokratikus politikai rendszer alapjai ellen irányulnak - elsősorban totalitáriánus ideológiák elemeit idézve. Közelebbről rasszista, etnikai vagy nemzetiségi-nemzeti felsőbbséget hirdetnek, illetve e megfontolásokból gyűlöletet keltenek".[6]
A gyűlöletbeszéd jellemzője az, hogy a magatartás egy közösség ellen irányul, a közlés a csoport tagjainak azt a közös tulajdonságát becsmérli, amely a csoporthoz tartozás alapját képezi és az ember személyiségének lényegi vonása (pl. vallási meggyőződés vagy nemzeti-etnikai hovatartozás). Másképp, a "véleménynyilvánítás ebbe a csoportjába azok a beszédek tartoznak, amelyekkel a beszélő - általában előítélettől vagy éppen gyűlölettől vezérelve - a társadalom faji, etnikai, vallási, nemi csoportjairól vagy azok egyes tagjairól a csoporthoz tartozásukra tekintettel mond olyan véleményt, amely sértheti a csoport tagjait és gyűlöletet kelthet a társadalomban a csoporttal szemben."[7]
- 442/443 -
A hatályos jogban a rasszizmus és idegengyűlölet által motivált magatartások egyikét, a közösség elleni izgatást[8] a büntetőjog keretei között szankcionálja a jogalkotó. A 2007. októberében született törvény ezen kívül a magánjog rendszerében kívánja megteremteni azt a lehetőséget, hogy bármilyen nyilvánosan értékelhető súlyosan sértő magatartás ellen fel lehessen lépni, és a polgári bíróság akár kártérítéssel is sújthassa a gyűlölködőt.
A Kormány a személyhez fűződő jogok megsértése elleni hatékony fellépés lehetőségének megteremtése jegyében megalkotta a törvényjavaslatot, amely szerint a Ptk. 76/A. § (1) bekezdése a következőkkel egészülne ki:
"A személyhez fűződő jog sérelmét jelenti különösen az a sértő megnyilvánulás, amely faji hovatartozásra, nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozásra, vallási vagy világnézeti meggyőződésre, szexuális irányultságra, nemi identitásra vagy a személyiség más lényegi vonására irányul, és személyek e vonással rendelkező, a társadalmon belül kisebbségben lévő körére vonatkozik.
(2) A jogsértő nem hivatkozhat arra, hogy sérelmezett magatartása nem közvetlenül és felismerhetően az (1) bekezdés szerinti sérelem alapján igényt érvényesítő fél vagy felek ellen irányult.
(3) A 84. § (1) bekezdése szerinti igények érvényesítésére az a közhasznú vagy kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezet vagy alapítvány is jogosult, amelynek célja az emberi és állampolgári jogok védelme. A 84. § (1) bekezdés e) pontja szerinti igényt az említett szervezetek csak a sértett közösség érdekében és az e célra létrehozott valamely közhasznú vagy kiemelkedően közhasznú alapítvány javára érvényesíthetik."
Az előterjesztő szerint a törvényjavaslat (a továbbiakban: Javaslat) célja - összhangban a Legfelsőbb Bíróság igényével - az, hogy a Ptk. módosításával elhárítsa azt az értelmezési problémát, amely megakadályozza a gyűlöletbeszéd elleni eredményes polgári jogi igényérvényesítést. "A Javaslat szabályai következtében kétségbevonhatatlanná válik, hogy az egyén
- 443/444 -
személyhez fűződő jogai sérelmét jelenti az is, ha a személyiség valamely lényegi vonására és a személyek e vonással rendelkező körére vonatkozó sértő megnyilvánulás nem közvetlenül és felismerhetően irányul egy adott egyén ellen."
A részletes indokolás a következő leglényegesebb elemeket tartalmazza:
1) "A Ptk. módosításának célja annak egyértelművé tétele, hogy léteznek olyan életbeli esetek, amikor egy közösséget érő sértő megnyilvánulások a közösség tagjainak emberi méltóságát, általános személyiségi jogait sértik. Ha az adott közösség kellően szűk, és olyan tulajdonság határozza meg, amely az emberi személyiség lényegi vonása, akkor a közösség elleni megnyilvánulás "átsugárzik" az adott közösséghez tartozó egyénekre. Az Alkotmánybíróság eddig a vallási és más világnézeti meggyőződést, illetve a nemzetiségi vagy etnikai hovatartozást tekintette a személyiség ilyen lényegi vonásának, a Legfelsőbb Bíróság pedig az EBH2O05. 1216. számú elvi határozatában a szexuális irányultságot minősítette ebbe a körbe tartozónak. A törvényjavaslat e tulajdonságokat nyílt taxációval sorolja fel, lehetőséget adva arra, hogy a bíróságok további tulajdonságokat is a személyiség lényegi vonásának minősítsenek.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az "általános személyiségi jog" részét képezi az önazonossághoz és önrendelkezéshez való jog is [(59/1991. (XI. 8.) AB határozat]. A 45/2005. (II. 14.) AB határozat szerint az önazonosság megválasztása az egyén döntésén alapul: az adott közösséghez tartozik, aki magát a közösséghez tartozónak vallja. Az érvényesíthető polgári jogi igények azonosak az egyéb személyhez fűződő jogi sérelmek kapcsán követelhetőekkel (a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítása, elégtétel, nyilvánosság, a sérelmes helyzet megszüntetése, kártérítés stb.)."
2) A Javaslat részletes indokolása szerint az "elkövető nem mentesülhet megnyilvánulása jogkövetkezményei alól arra hivatkozással, hogy az nem kifejezetten a vele szemben igényt érvényesítő személy ellen irányult. Nem feltétele tehát a szóban forgó személyiségvédelmi igények érvényesítésének, hogy az érintett személy az ún. gyűlöletbeszédnek kifejezett címzettje legyen, hogy a sértő megnyilvánulás felismerhetően ellene irányuljon; az alkalmazott kifejezés, tanúsított magatartás, illetve más megnyilvánulás ugyanis nem csak akkor lehet az egyént személyhez fűződő jogaiban sértő, ha az őt személy szerint megjelöli."
3) "A fogyasztóvédelmi, illetve a környezetvédelmi szabályozáshoz hasonlóan a (3) bekezdés közérdekű keresetindítási jogot biztosít a jogvédő
- 444/445 -
szervezetek számára. Ennek oka egyrészt az, hogy a sértett kör a szóban forgó megnyilvánulások esetében egy közösség, illetve közvetve a társadalom egésze. A jogvédő szervezetek személyhez fűződő jogi igényérvényesítésre történő feljogosításának másik oka pedig az, hogy e szervezetek rendelkeznek a szűkséges elméleti és gyakorlati ismeretekkel, személyi és egyéb feltételekkel az igények hatékony érvényesítése érdekében. Elkerülhető e szervezetek közbeiktatásával az is, hogy a személyhez fűződő jogaikban sérelmet szenvedett személyeknek az igényérvényesítés során közvetlen vagy közvetett kapcsolatba kelljen kerülniük az őket gyalázókkal. A kártérítési igényt e szervezetek kizárólag a sértett közösség érdekében és valamely e célra létrehozott alapítvány javára érvényesíthetik.
A közhasznú vagy kiemelten közhasznú jogállás megkövetelése biztosítja a fellépésre jogosult szervezetek igényérvényesítéssel kapcsolatos jóhiszemű, szakszerű, átlátható működését.
Az adott közösséghez tartozó (magát a közösséghez tartozónak valló) egyén és a közérdekű kereset indítására jogosult jogvédő szervezet a sérelemmel kapcsolatos Ptk. szerinti polgári jogi igényeket egyaránt érvényesítheti. Abban az esetben azonban, ha meghatározott, egyértelműen azonosítható személy sérelmére történt a személyhez fűződő jogsértés, úgy természetesen kizárólag a sérelmet szenvedett személy jogosult az igény érvényesítésére. Erre a Ptk. hatályos szabályai megfelelő lehetőséget biztosítanak, így azok módosítása nem szükséges."[9]
A végleges norma nem sokban különbözik az előterjesztő által elképzelt koncepciótól. Az Országgyűlés három módosító javaslatot fogadott el a fenti törvényjavaslathoz.
A törvényjavaslat 1. §-ában foglalt megnyilvánulás kifejezés magatartásra változott. A törvényjavaslat 1. §-a kiegészült azzal, hogy a személyhez fűződő jog sérelmét nem bármilyen sértő magatartás, hanem a nyilvános, súlyosan sértő magatartás jelenti. Az Emberi jogi bizottság a törvényjavaslat 1. §-ában a Ptk. 76/A. §-át új (4) bekezdéssel javasolta kiegészíteni, melyet az Országgyűlés el is fogadott.
- 445/446 -
Mindezek alapján a törvény szövege így szól:
"(1) 76/A. § (1) A személyhez fűződő jog sérelmét jelenti különösen az a nyilvános, súlyosan sértő magatartás, amely faji hovatartozásra, nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozásra, vallási vagy világnézeti meggyőződésre, szexuális irányultságra, nemi identitásra vagy a személyiség más lényegi vonására irányul, és személyek e vonással rendelkező, a társadalmon belül kisebbségben lévő körére vonatkozik. (...)
(4) Az (1)-(3) bekezdésben meghatározott igények érvényesítése iránt a jogsértést követő 90 napon belül indítható kereset. E határidő jogvesztő."[10]
A javaslattevő szerint az első módosítás lényege, hogy az pontosabb meghatározást tartalmaz. A második módosítás az alapvető jogok korlátozására irányadó szükségességi/arányossági teszt azon elemének kíván megfelelni, amely szerint a jogalkotó köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt választani. Az új (4) bekezdés indokolása szerint: "A törvényjavaslat az anyagi jogosultakénál szélesebb kör, ténylegesen jogsérelmet nem szenvedett jogi személyek számára is perindítási lehetőséget teremt. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a jogsértő megnyilvánulások jellemzően nagy társadalmi visszhangot váltanak ki, valamint ugyanazon jogsértés tekintetében több különböző személy is pert indíthat. Célszerű ezért, hogy az e szakasz alapján érvényesíthető igényeket a jogsértést követővel szemben viszonylag rövid időn belül érvényesítsék. Ezen módosítás egyrészt megakadályozza, hogy a jogsértő cselekmény akár az általános elévülési idő (öt év) végének közeledtével, több évvel a jogsértés után újból napirendre kerüljön, és újból felzaklassa a közvéleményt. Másrészt, tekintettel a keresetindításra jogosult természetes és jogi személyek széles körére, aránytalan leterhelést jelentene a bíróságok számára az ugyanazon jogsértés miatt akár több éves eltéréssel meginduló, esetleg több tíz, vagy több száz ügy, így értelemszerűen egymástól elkülönült tárgyalása. A bíróságok ilyen módon való terhelésének lehetőségét tehát sem a közérdek, sem pedig jogos magánérdek nem indokolja. E törvénymódosítás azonban lehetőséget biztosít arra, hogy a Polgári perrendtartás egyesítésre vonatkozó rendelkezéseit ne csak elméletileg, hanem gyakorlatban is alkalmazni lehessen."[11]
- 446/447 -
Az alapjogi rend objektív, intézményvédelmi megközelítése értelmében a gyűlöletbeszéd mint véleménynyilvánítás esetén az egyén véleménynyilvánítási szabadságának biztosításához fűzött alkotmányos érdek ütközik a másik egyén emberi méltósághoz való joga állami védelmének kötelezettségével. Alkotmányjogi értelemben a Ptk. személyhez fűződő jogokat szabályozó részének feladata a személyek méltóságának és a méltóságból fakadó szabadságának együttes védelme. A magánjogi érdekek mérlegelését tehát az alkotmányjog által megszabott kereteken belül lehet elvégezni, így a köz érdekei mindenkor érvényesülnek a magánjogi szabályokban is.
A polgári jogi szabályozás során abból kell kiindulni, hogy a polgári jognak a természetes, a jogi személyek és a jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok lehetnek alanyai. A közösség mint olyan nem jogalany, nem alanya a polgári jognak, személyisége sincs, így az polgári jogi védelemben sem részesülhet. A polgári jog logikája szerint tehát közösségnek, például egy etnikai kisebbségnek nincs személyhez fűződő joga, így a polgári jog nem tudja megteremteni azt a lehetőséget, hogy maga a közösség lépjen fel a közösséget sértő állításokkal szemben. A jogérvényesítés lehetősége ezért elsősorban a közösséghez tartozó egyének számára biztosítható, ha a közösséget ért sérelem esetében megállapítható az egyéni jogsérelem is.
A jogalkotó e mellett a polgári jogi lehetőségeken túl dönthet úgy, hogy meg kívánja teremteni a közérdekű igényérvényesítés lehetőségét, ez esetben a közösség érdekeit védő szervezetek válnak jogosulttá az igényérvényesítésre. A közérdekű igényérvényesítés elméletileg - anélkül, hogy itt a megoldások alkotmányosságát és ésszerűségét értékelnénk, ezt később fogjuk megtenni - két elven működhet.
Az egyik gondolatmenet abból indul ki, hogy az egyének nem fognak kellő számban keresetet indítani ahhoz, hogy valós társadalmi hatása legyen a fenyegető jogkövetkezménynek. Ezért szükséges az, hogy társadalmi szervezetek is önálló perlési jogok kapjanak, hiszen ők nagy valószínűséggel fel fognak lépni minden olyan esetben, ha a jogszabályban foglalt tényállás megvalósul. Amennyiben a társadalmi szervezetek saját feladataik részét képező közérdekű célra tudják felhasználni a megítélt összeget, méginkább érdekeltté válnak abban, hogy megindítsák az eljárást. Ehhez hasonló az a logika, mely szerint nem csak az egyént kell az államnak megvédenie, hanem a jogalkotónak a társadalom és azon belül a kisebb közösségek érdekeit is oltalmaznia kell, hiszen a gyűlölködő tar-
- 447/448 -
talom a társadalmi együttélés mételye. Ha önálló keresetindítási joga van a társadalmi szervezetnek, képes érvényesíteni a közösség érdekeit.
A másik elképzelés - amely csak torzítással nevezhető közérdekű igényérvényesítésnek - azt veszi alapul, hogy a hivatásos jogvédők feladata az, hogy akkor is védjék az egyéni jogot, ha a megsértett fél arra nem képes. A torzítás ott érhető tetten, hogy itt nem a közérdek sérelme áll előtérben (bár ahogy fentebb láttuk, az egyén sérelmének orvoslása közérdek), hanem az egyéni jogérvényesítés elősegítése, horribile dictu helyettesítése.
A szabályozás kialakítása során szem előtt kell tartani azt, hogy a gyűlöletbeszéd elleni fellépés, a rasszizmus és a homofóbia visszaszorítására irányuló igyekezet nem elsősorban az egyes személyhez fűződő jogok védelméről szól, hanem a demokratikus berendezkedés, az alkotmányos értékek militáns védelméről. Álságos lenne ezért a vitát csupán magánjogi értelmezési keretek közé terelni, hiszen - ahogy az az idézett definíciókból is kitűnik - a gyűlöletbeszéd inkább közjogi kérdés. Mindenesetre legalább két olvasata van, erre a törvény is utal, amikor kialakítja az egyéni jogérvényesítés mellett a közérdekű igényérvényesítés lehetőségét. A probléma azonban az, hogy erősen aggályos, vajon alkotmányos illetve ésszerű-e az alábbi Ptk. módosítással orvosolni a felmerült társadalmi problémát.
Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 61. §-ának értelmezése során a 30/1992. (V. 26.) AB határozatában egyaránt magáévá tette az egyéni szabadság, autonómia alapú szólásszabadság-igazolást, illetve a demokratikus értékek szolgálatát középpontba állító, ún. instrumentális igazolást is.[12] Ez azt jelenti, hogy a szólásszabadság védett érték, mert az emberek személyiségének szabad kibontakozásához szükséges az, hogy szabadon fogalmazhassák meg a véleményüket a világ dolgairól (autonómia); de a szólásszabadság védett azon az alapon is, hogy a vélemények hozzájárulnak a helyes eszmék felszínre kerüléséhez, a demokratikus működés elengedhetetlen feltétele (instrumentum) a közlés. Az Alkotmánybíróság 30/1992. (V. 26.) AB határozatában foglaltak szerint a sértő kifejezés is
- 448/449 -
élvezi a véleménynyilvánítás szabadságának védelmét, ezért korlátozására csak akkor kerülhet sor, ha kimutatható, hogy a közlés alanyi jogokat sért, és a korlátozás szükséges és arányos az elérni kívánt céllal. Ez azt jelenti, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának nincsenek belső korlátai, alkotmányellenes a tartalom szerinti megkülönböztetés.[13] Külső korlátot képez azonban mások alkotmányos jogainak a védelme.[14]
A gyűlöletbeszéd legveszélyesebb formáinak a Btk. 269. §-ában foglalt tilalmát az Alkotmánybíróság már több határozatában is vizsgálta.[15] Az Alkotmány rendelkezései mellett a hivatkozott AB határozatokban foglaltak, illetve az Alkotmánybíróság által általános éllel megfogalmazott követelményrendszer határozza meg a gyűlöletbeszéd elleni büntetőjogi fellépés alkotmányos kereteit. Az Alkotmánybíróság a 32/1992. (V. 26.) AB határozatában nem találta alkotmányellenesnek azt, hogy ha valaki gyűlöletre uszít, azt büntetőjogi szankció fenyegeti.
"A véleménynyilvánítás és sajtószabadság körében az emberek meghatározott csoportjai elleni gyűlöletkeltés alkotmányos védelemben részesítése feloldhatatlan ellentmondásban lenne az alkotmányban kifejezésre jutó politikai berendezkedéssel és értékrenddel, a demokratikus jogállamiságra, az emberek egyenlőségére, egyenlő méltóságára, valamint a diszk-
- 449/450 -
rimináció tilalmára, a lelkiismereti és vallásszabadságra, a nemzeti, etnikai kisebbségek védelmére, elismerésére vonatkozó alkotmányos tételekkel.[16]
A későbbiekben azonban az Alkotmánybíróság minden más jogalkotói törekvést, amely a büntetőjog eszközével kívánt fellépni a gyűlöletbeszéd ellen, alkotmányellenesnek minősített. Nem büntethető például mások becsmérlése, megalázása, illetve annak állítása, hogy a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási hovatartozás alapján valamely személy vagy a személyek egy csoportja alsóbb- vagy felsőbbrendű. Semmiképp sem szankcionálható a törvényben megjelölt közösségek ellen, nagy nyilvánosság előtt sértő vagy lealacsonyító kifejezés használata vagy a közösségek ellen gyűlölet keltésére alkalmas egyéb cselekmény elkövetése; a közösségek elleni gyűlöletre izgatás, illetve még az erőszakos cselekmény elkövetésére való felhívás sem, amennyiben ez nem éri el azt a mértéket, amikor a büntetőjog eszközei már alkalmazhatóvá válnak.
A 18/2004. (V. 25.) AB határozatban az Alkotmánybíróság szűkítette a büntetőjogi tényállás, a közösség elleni izgatás vonatkozásában a büntetendőség küszöbét, amely révén csak igen szűk körben alkalmazható a tényállás. Az Alkotmánybíróság a köztársasági elnöknek az Országgyűlés által elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény alkotmányellenességének előzetes vizsgálatára benyújtott indítványa alapján a Btk. módosításának alkotmányellenességét állapította meg. A határozat egyes mondatai egyértelművé tették, hogy a gyűlöletbeszéd kérdése nem a büntetőjog eszközrendszerével kezelendő. "Ahogyan azt az Alkotmánybíróság a rémhírterjesztés törvényi tényállásának alkotmányosságát vizsgáló határozatában megállapította, "‘[a] büntetőjog a jogi felelősségi rendszerben az ultima ratio, és a büntetőjogi szankció feladata a jogi és erkölcsi normák épségének fenntartása akkor, amikor már más jogágak szankciói nem segítenek'." (...) "[A] törvényhozó az emberi méltósághoz való jog (...) védelme érdekében a becsmérlés büntetőjogi szankcionálásával a véleményszabadságot nem a lehető legkisebb mértékben korlátozó eszközt választotta. (...) Minthogy léteznek a szólásszabadságot szűkebb körben és kevésbé kíméletlenül korlátozó, mégis hatékony eszközök a személyiségvédelemre, közelebbről a becsmérlési tényállásban foglalt elkövetési magatartások elleni fellépésre, az Alkotmánybíróság a becsmérlés vagy megalázás magatartások esetében az Alkotmány 61. § (1) bekezdésében foglalt szabad véleménynyilvánításhoz való jog aránytalan korlátozásának tartja a bün-
- 450/451 -
tetőjogi szankció kilátásba helyezését."[17] Mindezek alapján az AB következetes álláspontja, hogy a gyűlöletbeszéd problémája a büntetőjogi tényállások körének növelésével vagy tágításával alkotmányosan nem kezelhető.
Sértő, bántó kifejezés bármely közösség ellen irányulhat. Önmagában a sértő kifejezés azonban - a már idézett 30/1992. (V. 26.) AB határozat szerint - élvezi a véleménynyilvánítás szabadságának védelmét, ezért korlátozására büntetőjogi eszközökkel csak akkor kerülhet sor, ha kimutatható, hogy konkrét külső korlátba ütközik, mely lehet egy másik alkotmányos jog, vagy alkotmány által védett érték sérelme. A törvényjavaslat indokolása szerint az alanyi jog sérelme akkor következhet be, ha az adott közösséghez tartozás olyan szorosan kötődik az egyén önazonosságához és integritásához, hogy a közösséget ért sérelem "átsugárzik" a közösség tagjaira is. Ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, a sértő magatartásnak mindenképpen a személyiség lényegi vonására kell irányulnia és az érintett közösségnek kellően körülhatárolható, a társadalmon belül kisebbséget alkotó közösségnek kell lennie. A jogalkotó szerint ezekben az esetekben teremthető meg a véleménynyilvánítás szabadságát polgári jogi eszközökkel korlátozó szankció alkalmazásának lehetősége.
Az Alkotmánybíróság[18] határozatai és ezekkel összhangban az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Ebtv.) 20. §-a[19] a vallási meggyőződést és a kisebbséghez tarto-
- 451/452 -
zást minősítette a személyiség lényegi vonásának. A jogalkotó és a bírói gyakorlat hozzátesz ehhez a példálózó felsoroláshoz, a lényeg azonban az, hogy nem mindenféle tulajdonságra vonatkozó kijelentés szankcionálható, csupán az, ami a személyiség lényegi vonását érinti.
A legtöbb emberi tulajdonság nem jellemezhető olyan csoportképző ismérvként, amely a közösség és az egyén között az önazonosságra közvetlenül kiható, szoros kapcsolatot teremtene.
A törvényjavaslat a személyiség lényegi vonásai közül nevesíti az Alkotmánybíróság által már elismert vallási, lelkiismereti és a nemzetiségi-etnikai hovatartozást, ezen kívül a faji hovatartozást, a szexuális irányultságot és a nemi identitást. A jogalkotó utal arra, hogy az igényérvényesítés lehetőségét a személyiség más lényegi vonására irányuló sértő megnyilvánulás is megalapozhatja. A jogalkotó tehát nem ad és nem is adhat taxatív felsorolást a személyiség lényegi vonásairól, a jog által védett tulajdonságok köre azonban mégsem igazodhat az egyéni sajátosságokhoz, a jogalkalmazó szükségképpen általánosan meghatározott kategóriákat fog kialakítani.[20]
A személyiség lényegi vonásainak meghatározása után további kérdés az, hogy a közösségre vonatkozó kijelentés hogyan sugárzik át az egyénre. A német alkotmánybírósági gyakorlat úgy fogalmaz, hogy "[e]lsősorban az etnikai, faji, testi vagy szellemi tulajdonságokkal összefüggő kijelentéseknél fordulhat ez elő, ha a kijelentésből egy egész személyi körnek és egyben e személyi kör minden egyes tagjának kisebbrendűsége levezethető."[21]
A törvény úgy rendelkezik továbbá, hogy a gyűlöletbeszéd csak abban az esetben szankcionálható, ha a jogsértő kijelentés a társadalmon belül kisebbségben lévő körre vonatkozik. A bíróság feladata lesz annak vizsgálata, hogy az adott esetben ez megvalósult-e, a kisebbséghez tartozás egy állandó kategória, vagy azt kell eldönteni, hogy az adott helyzetben kisebbségben volt-e az egyén. Ez egyúttal azt is magában foglalja, hogy egyéni jogérvényesítésre is csak a kisebbségben lévő személyeknek nyílik lehetőségük. A gyűlöletbeszéd specifikumaként határozza meg a jogalkotó tehát azt, hogy az csak a kisebbség tagjai ellen irányulhat, a többség tag-
- 452/453 -
jára nem sugárzik át a többséget ért becsmérlő kifejezés, az egyén nem fordulhat ilyen esetben bírósághoz.
A törvényjavaslat indokolása szerint az egyéni igényérvényesítés alapja az úgynevezett "átsugárzási" teória. Az egyéni igényérvényesítést azonban a Ptk. jelenleg is lehetővé teszi, de a bírói gyakorlat nem ismeri el azt, hogy az egyénnek akkor is keletkezhet nem vagyoni kára, ha a sértő közlés őt nem konkrét, beazonosítható módon illette, hanem a közösségére vonatkozott.[22]
Ennek eklatáns példája dr. Ádám Györgynek ifj. Hegedűs Loránd kijelentése miatt indított pere. A 2005 tavaszán lezárult eljárásban az első fokú bíróság elismerte a felperes perbeli legitimációját, és kérelmének helyt adott.[23] Az alperes fellebbezése nyomán a másodfok és a Legfelsőbb Bíróság a felperes perbeli legitimációjának hiánya miatt elutasította a felperes kérelmét.[24] A bíróság érvelése szerint a személyiségi jogvédelem csak akkor érvényesíthető, ha a jogsérelem valamely felismerhető személlyel hozható kapcsolatba. A bíróság szerint a vitatott cikk olyannyira általánosított, hogy az kizárta a megjelölt közösség bármely tagjának felismerhetőségét.
Mivel a jelenlegi normaszöveg mellett a fenti gyakorlat alakult ki, valóban szükséges a jogszabály szövegének a módosítása akkor, ha a jogalkotó az egyéni igényérvényesítést lehetővé kívánja tenni. Egyéni igényérvényesítés esetében az igényérvényesítésre az lenne jogosult, aki a közösséghez tartozónak vallja magát. Ennek a megoldásnak az az előnye, hogy ez szervesen beilleszthető a Ptk. rendszerébe, mivel az egyénnél felmerült nem
- 453/454 -
vagyoni kárt ismeri el a jogalkotó a közösséget ért sérelem estében, és ennek megfelelően biztosít jogorvoslatot.[25]
Ha azonban nem fogadjuk el azt, hogy a közösséget ért sérelem a közösség egyes tagjainak a sérelmét is jelentheti egyben (hiszen a magatartás természete alapján kijelenthetjük, hogy az nem az egyént célozza meg), ha tagadjuk, hogy egy közösség ellen irányuló magatartás a közösséghez tartozó egyénre személyesen kihat, akkor felvetődik, hogy az Alkotmánybíróság által kialakított mérce értelmében lehet-e a törvényjavaslatnak megfelelően korlátozni az egyén véleménynyilvánítási szabadságát. Az átsugárzás elfogadása tehát kulcsjelentőségű a szabályozás esetében.
A jogalkotó ezért is igyekszik meghatározni, hogy a kifejezésnek a személyiség lényegi vonására kell vonatkoznia és fontos, hogy a közösség kellően körülhatárolt és áttekinthető legyen. Igazolást igényel annak bizonyítása, hogy itt konkrét egyéni jogsérelemről van szó. Minél nagyobb ugyanis az érintett közösség, annál nehezebben állapítható meg a konkrét személy érintettsége. Az átsugárzás bírói alkalmazásának pontos kritériumai valószínűleg komoly viták során fognak kialakulni, hiszen a jogalkotó által meghatározott elemek értelmezése szükséges az alkotmányos egyensúly kialakításához.
Megállapítjuk, hogy a törvényjavaslat dogmatikai szempontból legstabilabb pontja az egyéni igényérvényesítés polgári jogi lehetőségének megteremtése. Könnyű belátni azonban, hogy ha a jogalkotó megelégedne azzal, hogy a jog rendszerében csak a személyes igényérvényesítési forma fér el, egyúttal azt is üzenné, hogy a gyűlöletbeszéd azoknak az embereknek a magánügye, akiket ez érint. Ez a tétel pedig nyilvánvalóan nem igaz, hiszen a szűkebb és tágabb értelemben vett közösséget legalább annyira sérti a gyűlöletbeszéd, mint a csoporthoz tartozó egyéneket.[26] Mi több, a gyűlöletbeszéd elsősorban és alapvetően a szűkebb és a tágabb értelemben vett közösség ellen irányuló magatartási forma. Legitim jogalkotói célként fogadható el tehát az az álláspont, amely szerint az egyéni jogér-
- 454/455 -
vényesítés nem elegendő eszköz az egyes személyek és a társadalom jogsérelmének orvoslására.
Az államnak gondoskodnia kell az alapjogok érvényesülésének feltételeiről.[27] A közérdekű igényérvényesítés természete azonban egészen más, mint az egyéni igényérvényesítésé.[28] Annak alapja a javaslat szerint az a tézis, hogy az egyén nem mindig képes jogainak sérelmét belátni és végigvinni azt a procedúrát, ami az igényérvényesítéshez szükséges. A társadalom és a sértett egyén érdeke azonban az, hogy egyes magatartások ne maradjanak szó nélkül, valamilyen szankció fenyegesse azokat, akik nyilvános, súlyosan sértő magatartást tanúsítanak.
A közérdekű igényérvényesítés a törvényjavaslatban párhuzamosan jelenik meg az egyéni igényérvényesítéssel.[29] Ez azt jelenti, hogy az "átsugárzásos" elmélet alapján az egyéneknek lehetőségük támad a bírósághoz fordulni, azonban mindezt helyettük, akaratuktól függetlenül megtehetik a feljogosított társadalmi szervezetek is. Ha e szervezeteket is megilleti a igényérvényesítés lehetősége, az azzal jár, hogy előfordulhat olyan eset, amikor a fél nem kívánja érvényesíteni a jogait, az őt ért sérelmet a jog eszközével nem kívánja orvosolni, ám a megtörtént esetből mégiscsak ügy lesz, mivel a társadalmi szervezet úgy ítéli meg, hogy a sértett egyén vagy a közösség érdekében fel kell lépnie a gyűlölködő beszéd ellen.
A jogrendszerben több példát is találunk arra, hogy a jogalkotó úgy dönt, nem egyes személyeket jogosítja fel a jogérvényesítésre, hanem az egyes szervezeteket. Ilyenként az ügyészség és azok a társadalmi szervezetek jöhetnek szóba, amelyek alapszabályában a szervezet céljai között
- 455/456 -
szerepel az emberi és állampolgári jogok védelme.[30] A törvényjavaslat a következő személyeket nevezi meg a közérdekű igényérvényesítés jogosultjaiként: a közhasznú vagy kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezet vagy alapítvány, amelynek célja az emberi és állampolgári jogok védelme. Az emberi és állampolgári jogok védelmére "szakosodott" társadalmi szervezetek olyan non-profit, nem-kormányzati szervezetek, amelyek többek között egyrészt ingyenes jogi tanácsadást nyújtanak, másrészt precedens jellegű ügyekben jogi képviseletet biztosítanak. A társadalmi szervezetek feljogosítása mellett szól, hogy ezek a szervezetek rendelkeznek a hatékony perléshez szükséges elméleti és gyakorlati ismeretekkel. Az egyenlő bánásmód követelményének megsértésével kapcsolatos eljárások igazolják a fenti állításokat. A 2003. évi CXXV. törvény hatályba lépése óta a társadalmi szervezetek több sikeres eljárást is indítottak.[31]
A törvényjavaslat az ügyészt azonban kihagyta az igényérvényesítésre jogosultak köréből, holott az Alkotmány kimondja, "[a] Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze és az ügyészség gondoskodik a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogainak a védelméről, valamint az alkotmányos rendet, az ország biztonságát és függetlenségét sértő vagy veszélyeztető minden cselekmény következetes üldözéséről. (...) Az ügyészség közreműködik annak biztosításában, hogy mindenki megtartsa a törvényeket. Törvénysértés esetén - törvényben meghatározott esetekben és módon - fellép a törvényesség védelmében."[32]
Láthatjuk, az ügyész szerepéhez közel áll az a jogosítvány, hogy közösségeket ért jogsértések esetén - az állam nevében - fellépjen. Ha a közérdekű igényérvényesítők jogosultak valamiféle pénzbeni szankciót kérni, az ügyészen keresztül képes leginkább az állam által meghatározott célra hasznosulni a megítélt összeg. Az ügyész nem olyan módon érdekelt a kereset indításban, mint a társadalmi szervezetek. Ez egyrészt vezethet ahhoz, hogy az ügyész a kezébe adott lehetőséggel ritkábban fog élni, jelentheti azonban azt is, hogy az ügyész valóban akkor él csak ezzel az eszközzel, ha az a közösség érdekében indokolt.
- 456/457 -
A jogalkotó bizonyosan azért hagyta ki az ügyészt az igényérvényesítésre jogosult szervek felsorolásából, mert az Alkotmánybíróság már több határozatában jelezte, hogy az ügyész részvétele aggályos lehet az egyes polgári eljárásokban.[33] E gondolamenet alapja mindig az önrendelkezési jog védelme volt. A jogalkotó azonban figyelmen kívül hagyta azt, hogy ami ez esetben az ügyészre vonatkozik, az még inkább (de legalábbis ugyanannyira) vonatkozik a társadalmi szervezetek eljárására is.
A felek perbeli rendelkezési jogáról az Alkotmánybíróság összefoglalóan az 1/1994. (I. 7.) AB határozatában szólt. Itt kimondta, hogy a feleket megillető rendelkezési jog azt jelenti, hogy a fél anyagi és eljárási jogaival szabadon rendelkezik. A szabad rendelkezés magában foglalja az igényérvényesítést és az arról való lemondást egyaránt. A közérdekű igényérvényesítés esetében a fél rendelkezési jogának elvonásakor tehát az Alkotmány 57. § (5) bekezdése sérül, mivel alkotmányosan indokolt kivételektől eltekintve senkinek sincs joga ahhoz, hogy más jogát a jogosult akaratától függetlenül bíróság elé vigye. Ezért nem támogatható alkotmányos alapokon az a 2. rész bevezetőjében említett gondolatmenet, miszernt a közérdekű igényérvényesítés alapja az, hogy az egyéni sértett helyett lép fel a társadalmi szervezet abban az esetben, ha ő nem "tudja" érvényesíteni a jogait. Az egyéni igényérvényesítés mellett a közérdekű igényérvényesítés elméleti indoka tehát csak az lehet, hogy a társadalmi szervezetek a közösség érdekében, a kisebbségi sérelmek, és a társadalmi béke megteremtése érdekében léphetnek fel.
A magánjog rendszerében azonban nehezen kezelhető a közérdekű igény ilyen értelemben. A jogalkotó erre vonatkozó koncepciója nehezen is követhető, hiszen a normaszöveg azt sugallja, hogy a társadalmi szervek az egyéni jogok védelmét fogják ellátni, míg az indokolásban már a közérdekű igényérvényesítés gondolata jelenik meg, ami a fentiek szerint természetszerűen magában foglalja azt, hogy nem az egyéni jogvédelem képviseleti jog nélküli ellátásáról van szó. Dogmatikailag ezért világosabb helyzetet eredményezne, ha a szabályozást nem a Ptk.-ban helyezné el a jogalkotó, hanem a közjogi sajátosságokat tiszteletben tartva közjogi tárgyú törvényben.[34] Így lehetőség nyílna arra is, hogy a fellépés eredeti
- 457/458 -
célját tükrözve közjogi jellegű szankciórendszer is sújtsa a gyűlölködőket: ha a közérdekű jogérvényesítés kikerül a polgári jog rendszeréből, érdemes elgondolkozni egy közérdekű bírság (állam javára marasztalás) jellegű jogkövetkezmény alkalmazásán.[35]
Amennyiben viszont a törvény e passzusának tehát a fenti értelmet tulajdonítjuk (a másik értelmezést ugyanis az önrendelkezési joggal kapcsolatos alkotmányos aggályaink miatt kizártuk), újabb alkotmányjogi problémával szembesülünk. Az Alkotmánybíróság e dolgozatban is többször idézett álláspontja az, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága csak akkor korlátozható büntetőjogi eszközökkel, ha a közlés külső korlátba ütközik, mely legtöbbször az alanyi jogok sérelmét, vagy legalábbis a sérelmüknek veszélyét, a demokratikus értékek komoly veszélybe kerülését követeli meg. A magyar jog szerint a szűkebb és tágabb értelemben vett közösség nem jogalany, ezért alanyi jogai sincsenek. Kérdéses tehát az, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága korlátozható-e egyáltalán, illetve konkrétan a javasolt közérdekű igényérvényesítés formájában a magyar alkotmánybírósági gyakorlat alapján akkor, ha a közösség méltóságának sérelme esetében lép fel az igényérvényesítésre feljogosított társadalmi szervezet. A fellépés alapja ilyenkor ugyanis csak az absztrakt közösségi méltóságvédelem, esetleg a köznyugalom absztrakt védelme, a társadalom alkotmányos értékek szerinti együttélésének, illetve a demokratikusan működő kommunikációs térnek a védelme lehet. Ez esetben azonban könnyen ugyanazokkal az alkotmányossági aggályokkal kell szembenéznünk, ami a büntetőjogi esetek kapcsán megfogalmazódott. Az egyéni jogérvényesítés esetében ugyanis a törvényi vélelem megteremtette az alanyi jogok sérelmét, melynek védelme érdekében a szólásszabadságot korlátozni lehet. Közérdekű igényérvényesítés esetében azonban a demokratikus értékek védelmének problematikájához térünk vissza, ahol az alkotmányossági ítélet kimondása azért nehéz, mert ahogy fentebb már hangsúlyoztuk, nagy a veszélye annak, hogy a kisebbségek méltósága[36] és a demokratikus együttélés védelmének nevében a szólásszabadságot aránytalanul korlátozzuk.
- 458/459 -
Az alkotmányossági mércék kialakításakor mindig jelentős szerephez jut az ország, főleg a történelmi múlt sajátosságaiból fakadó egyedi tulajdonságainak számbavétele. Persze számolni kell azzal, hogy gyakran egymással ellentétes következtetések is levonhatók a történelmi tapasztalatokból.[37] Mindenesetre a szabályozás kialakításánál el kell ismerni és figyelembe kell venni a gyűlöletbeszéd valós társadalmi hatását.
A probléma gyökere ott keresendő, hogy a jogalkotónak nehéz az alkotmányos egyensúlyt megtalálnia akkor, amikor a gyűlöletbeszéd - ahogy azt már fentebb kifejtettük - nyilvánvalóan veszélyezteti a demokratikus értekrendet, a gyűlöletbeszéd repressziója - az alkotmányos rend védelme és a diszkrimináció elleni küzdelem jegyében - azonban szintén az állam demokratikus berendezkedését veszélyeztetheti.[38]
Az alkotmányossági probléma, a jogszabály arányosságának kérdése ott csúcsosodik ki, ahol a nyilvános, súlyosan sértő beszéd kritériumát kell vizsgálat alá vonni. Azt kell meghatározni, hogy a méltóság sérelmét, melyet a nyilvános, súlyosan sértő magatartás vált ki, mennyiben képes visszaszorítani és kompenzálni a szólásszabadság javasolt korlátozása. Másképp, a szólásszabadság korlátozása arányban áll-e azzal a céllal, hogy a személyeket ne érje nyilvános, súlyosan sértő beszéd, vagy ha már ez megtörtént, akkor a polgári bíróságok megfelelő jogkövetkezmények kikényszerítésével járuljanak hozzá a méltóságsérelem kompenzálásához.
Azért nehéz választ adni erre a kérdésre, mert nem tudunk az Alkotmánybíróság által meghatározott standardokba kapaszkodni akkor, amikor a nyilvános, súlyosan sértő beszédet értelmezzük. Az Alkotmánybíróság csak a büntetőjogi szabályozás kapcsán fejtette ki erről nézeteit, de itt valószínűleg más elméleti koncepcióval kell számolni, és másképp kell meghatározni, hogy mi minősülhet eléggé nyilvános, és eléggé súlyosan sértő beszédnek ahhoz, hogy a polgári jogi felelősség megállapítható legyen. A jogalkalmazásnak ezért nagy szerepe lesz abban, hogy alkotmányos tartalmat adjon ennek a passzusnak, hiszen egy túlságosan tág értelmezés akár az alapjog sérelméhez is vezethet, míg egy megfelelő értelmezési keret kialakítása mindenképpen megteremtheti a szólásszabadság
- 459/460 -
és a méltósághoz való jog érvényesülésének egyensúlyát. A fordulat tehát önmagában azért nem aggályos, mert azt lehet alkotmányosan értelmezni.
Bár az Alkotmánybíróság egy fél mondatával rendszeresen utal arra is, hogy a magánjogi szankciókat alkotmányosan elfogadható eszköznek tartja a probléma kezelésére, ennek a lehetőségnek a konkrét kidolgozása komoly dilemmák elé állította a jogalkotót. Azért is, mert a szóban forgó esetekben nehéz elkerülni, hogy a véleményt önkéntelenül is ne az értéktartalma szerint minősítsük akkor, amikor meghatározott körben adunk jogot az igényérvényesítésre, csak a kisebbségben lévő csoportok védelme érdekében. A 30/1992. (V. 26.) AB határozatban például megjelenik az a gondolat a Btk. vizsgált passzusa kapcsán, hogy sérti a tartalomsemlegesség elvét az, hogy a jogalkotó úgy fogalmaz: "[a]ki nagy nyilvánosság előtt a magyar nemzetet, valamely nemzetiséget, népet, felekezetet vagy fajt sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ, vagy más ilyen cselekményt követ el".[39]
Felmerülhet jelen esetben is az a vád, hogy a kisebbség védelme önmagában sérti a tartalomsemlegesség elvét (ami tulajdonképpen alkotmányellenes diszkriminációt jelent), mivel csak a kisebbséghez tartozó egyént ért sérelmet értékeli a jogalkotó. Erre vonatkozóan egy módosítási javaslatot is benyújtottak a törvényjavaslathoz, melyet végül az Országgyűlés nem fogadott el.[40]
A javaslatot támadók gondolatmenete az, hogy az alkotmányban meghatározott egyenlő védelem követelményének ellentmond, ha a törvény csak a kisebbségben lévő egyének esetében ismeri el a közösségi jogsérelem átsugárzását. Az érv lényege, hogy a többség tagjai számára is megfelelő jogvédelmet kell biztosítania az államnak, ha a személyiségük lényegi vonására vonatkozó nyilvános, súlyosan sértő kifejezés sérti a személyhez fűződő jogukat.
A törvényjavaslatban foglalt rendelkezés legitim alapja azonban a kisebbségvédelem mint demokratikus érték. A törvényjavaslat ugyanúgy véd minden kisebbséget, ha a csoportképző ismérv az emberek személyiségének lényegi vonása. Az átsugárzás egy törvényi vélelem, és jelen esetben arról van szó, hogy a törvényhozó az átsugárzás létét csak abban az
- 460/461 -
esetben ismeri el, ha a közösség számszerű kisebbségben van, jól definiálható és körülhatárolható. Ez nem jelenti azt, hogy nem fordulhat elő olyan eset, amikor a többséghez tartozó egyént a többségre vonatkozó lealacsonyító kijelentés miatt személyes sérelem ér. Ez a szabály - abból fakadóan, hogy a jog a társadalmi körülményekhez igazodik - csak azt ismeri el, hogy a kisebbséget ért sérelem súlya általában nagyobb, és a kisebbség kevésbé képes a bírálatra felelni, ezért az államnak ehhez segítséget kell nyújtania. A jog tehát itt is általános, objektív kategóriákat állít fel.
A törvényjavaslat az összes személyhez fűződő jogsértés esetében alkalmazandó szankciót alkalmazhatónak tartja a gyűlöletbeszéd esetében is. A közérdekű igényérvényesítés azonban speciális alakzat, hiszen nem a sérelmet szenvedett személy lép fel a jogsértővel szemben. Ez azonban a törvényjavaslat értelmében az érvényesíthető szankciókra nem hat ki: Közérdekű igényérvényesítés esetén kártérítés is követelhető, annak ellenére, hogy a társadalmi szervezetnek nem keletkezik nem vagyoni kára, mivel a jogsértés nem ellene irányult. Ez egyértelműen ellentmond a polgári jog logikájának, és a törvény indokolása sem ad választ arra, hogy a jogalkotó milyen alapra helyezte a kártérítési szankciót.
Az egyéb jogkövetkezmények - miszerint a társadalmi szervezet a jogsértés megállapítását vagy eltiltást, tehát a Ptk. 85. §-ában foglalt egyéb szankciók alkalmazását kérheti - dogmatikai szempontból kevésbé aggályosak.
Ami a törvény által megfogalmazott szándék gyakorlati megvalósítást illeti, felmerülhet az a probléma, hogy nehezen oldható meg a gyűlöletbeszédből fakadó perek sokaságának praktikus kezelése. A Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 51. §-a szerint három olyan eset van, amikor több felperes együtt indíthat pert, illetőleg több alperes együtt perelhető. Ha a a per tárgya olyan közös jog, illetőleg olyan közös kötelezettség, amely csak egységesen dönthető el, vagy ha a perben hozott döntés a pertársakra a perben való részvétel nélkül is kiterjedne; a perbeli követelések ugyanabból a jogviszonyból erednek vagy a perbeli követelések hasonló ténybeli és jogi alapból erednek, és ugyanannak a bíróságnak az illetékessége mindegyik alperessel szemben megállapítható.
- 461/462 -
A Pp. 51. §-a szerint tehát lehet pertársaságot alakítani, ez azonban nem kötelező. Egyesíteni pedig csak az azonos bíróság előtti ügyeket lehet, de jelen esetben ez sem kötelező, hiszen a felperesek nem ugyanazon jogokat érvényesítenek, mindegyik a saját személyhez fűződő jogát érvényesíti. Kötelező pertársasagról tehát nem beszélhetünk, a bíróság diszkrecionális jogkörébe tartozó gazdaságossági szempontú egyesítés pedig csak akkor lehetséges, ha azonos bíróság előtt folyik több eljárás. Ez jelen esetben szintén nem valószínű. Képzeljük el azt az esetet, amikor egy országos napilapban tesznek közzé becsületsértő beszédet, és az egész ország területén különböző megyei bíróságok előtt indulnak a perek. Ezért vetődik fel az a probléma, hogy a joggyakorlat hogyan fogja megoldani azt a helyzetet, amikor egy-egy gyűlöletbeszédnek minősülő közlés után a személyhez fűződő jogukat érvényesíteni kívánó személyek, társadalmi szervezetek és alapítványok tömegesen fordulnak a bíróságokhoz, és kérnek pl. kártérítést külön-külön. Ez szintén a jogkövetkezmény aránytalanságához vezethet.
Ezt a problémát a perindításra hagyott jogvesztő határidő némileg persze csökkenti, kérdés azonban, hogy milyen áron. Alkotmányossági szempontból mindenképpen felvetődik a következő konfliktus: jelenleg a törvényjavaslat szerint a személyt ért jogsérelem esetében egy öt éves elévülési időt határozott meg a jogalkotó. Ezzel szemben, ha a közösséget ért sérelem átsugárzása folytán keletkezik az egyéni jogsérelem, a jogalkotó csupán 90 napra kívánja korlátozni a jogérvényesítés lehetőségét. A különbségtétel azért nem indokolható, mert a törvényjavaslat pontosan arra a vélelemre épít, hogy a közösséget ért támadás esetében ugyanúgy egyéni jogsérelem keletkezik, mintha közvetlenül az egyént érte volna a sértő magatartás. Ha azonban ezt a vélelmet elfogadjuk, akkor nincs legitim indoka annak, hogy miért csökken az elévülési idő a közösséget ért támadás esetében. A fenti gyakorlati probléma, hogyan is fogja a bíróság kezelni a külön indított személyiségi jogi (és közérdekű igényérvényesítési) perek dömpingjét, nem indokolhatja ezt a jogkorlátozást más személyhez fűződő jogi sérelemmel szemben, hiszen e szabály azt üzeni, hogy a közösségi jogsérelem átsugárzása, másfajta, kevésbé súlyos személyiségi jogi sérelmet okoz, ezért azt a jogalkotó differenciáltan védheti.
- 462/463 -
Kezdeményezésre az Alkotmánybíróság feladata lesz annak vizsgálata, hogy a születő törvényi szabályok valóban szükségesek-e a legitim jogalkotói cél eléréséhez, illetve arányosak-e az elérni kívánt céllal.[41] Ennek során érdemes figyelembe venni, hogy a gyűlöletbeszéd elsősorban közjogi kérdés, magánjogi aspektusokkal. A jogalkotó lehetőséget kíván teremteni arra, hogy ha valakit alapjogsérelem ér, akkor képes legyen megvédeni a jogait. E legitim jogalkotói célt a jelenlegi szabályozás is szolgálni tudná, ám a bírói jogértelmezés eltér a jogalkotó itt bemutatott elképzelésétől. A súlyosan sértő magatartás értelmét és az "átsugárzás" korlátait a jogalkotónak vagy a joggyakorlatnak azonban egységesen és pontosan meg kell határoznia, mert a túlságosan tág vagy következetlen értelmezés a szólásszabadság aránytalan korlátozásához vezethet.
A közérdekű igényérvényesítés lehetőségét azonban érdemes a magánjogi sajátosságokat figyelembe véve a magánjog körén kívül kezelni. A közérdekű igényérvényesítés ugyanis alkotmányosan nem helyettesítheti a magánérdeket és a magánakaratot, az a közérdeket fogalmazza meg és juttatja érvényre. Ezért volna helyes, ha a Ptk. csak a sértett személyhez fűződő jogáról szólna. A törvény (2) bekezdése nem ad hozzá a törvény tartalmához, ezért azt el lehetne hagyni. A (3) bekezdést a fentiek alapján indokolt lenne törölni a Ptk.-ból, és - amennyiben az alkotmányos aggályok feloldhatóak - közjogi tárgyú jogalkotás tárgyává tenni, a szabályozás céljának megfelelően. A törvény (4) bekezdésével kapcsolatos alkotmányos aggályokat pedig egy egységes rendszer létrehozásával lehetne orvosolni.
* * *
- 463/464 -
by Fruzsina Gárdos Orosz
The present study deals with the new legislative efforts on regulating offensive speech as a matter of private law. The birth of the legislative piece has moved not only the civil society but lead to the constitutional veto of the president of Hungary as well: without signing the bill he sent it to the constitutional court for a priori supervision. The new legal instrument emphasizes that members of minority groups can claim for damages stating the violation of their personality rights even if the public and severely offending speech or act was conducted against the minority group as such. What is more, in these cases non-governmental organizations can submit a civil suit as well even if non of the injured start a procedure. The new act indeed raise several civil- and constitutional law issues some of which are quite problematic. The essay discusses these questions in the center of constitutional debates.■
- 464 -
JEGYZETEK
[1] SAJÓ A.: Az önkorlátozó hatalom. KJK-MTA Jogtudományi Intézet, Budapest, 1995. 357.
[2] T/3719 számú törvényjavaslat a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról, www.mkogy.hu.
[4] www.jogiforum.hu/hirek/16830.
[5] Legelőször 30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992. 167, 180.
[6] SAJÓ A.: A szólásszabadság kézikönyve. KJK, Budapest, 2005, 133.
[7] HALMAI G.-TÓTH G.: Emberi jogok. Osiris, Budapest, 2003. 462. Lásd még: HALMAI G.: Kommunikációs jogok. Új Mandátum, Budapest, 2002. 114.
[8] A rasszizmus és az idegengyűlölet elleni büntetőjogi fellépést jelenleg a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (Btk.) a közrend elleni bűncselekmények között elhelyezett közösség elleni izgatás (Btk. 269. §) törvényi tényállása révén teremti meg.
[9] T/3719 számú törvényjavaslat a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról. http://www.mkogy.hu/internet/plsql/ogy_irom.irom_adat?p_ckl=38&p_izon=3719.
[10] Uo.
[11] Uo.
[12] ABH 1992, 167, 172. Lásd még HALMAI G.-TÓTH G. A.: Emberi jogok. Osiris, Budapest, 2003. 436.
[13] Annak a gyökere, hogy az Alkotmánybíróság a véleményt annak érték és igazságtartalmára tekintet nélkül védi lehet az is, hogy az 1990. évi XL. törvény az Alkotmányt akképp módosította, hogy a 2. §-ból törölte az 1989 októberében - éppen a pluralizmus példájaként - szerepeltettett fő eszmei irányzatokat. Lásd LEGÉNY K.: Szólásszabadság és tolerancia. Belügyi Szemle, 2004/6. 189. A tartalom szerinti megkülönböztetés fogalmát lásd 11. lábjegyzet.
[14] "A szabad véleménynyilvánításhoz való jog a véleményt annak értéke és igazságtartalmára tekntet nélkül védi. Egyedül ez felel meg annak az ideológiai semlegességnek. A véleménynyilvánítás szabadságának külső korlátai vannak csak; amíg egy ilyen alkotmányosan meghúzott külső korlátba nem ütközik, maga a véleménynyilvánítás lehetősége és ténye védett, annak tartalmára tekintet nélkül. Vagyis az egyéni véleménynyilvánítás, a saját törvényei szerint kialakuló közvélemény, és ezekkel kölcsönhatásban a minél szélesebb tájékozottságra é épülő egyéni véleménynyilvánítás lehetősége az, ami alkotmányos védelmet élvez. Az Alkotmány a szabad kommunikációt - az egyéni magatartást és a társadalmi folyamatot - biztosítja, s nem annak tartalmára vonatkozik a szabad véleménynyilvánítás alapjoga. Ebben a processzusban helye van minden véleménynek, jónak és károsnak, kellemesnek és sértőnek egyaránt, különösen azért, mert maga a vélemény minősítése is e folyamat terméke." 30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 179.
[15] 30/1992. (V. 26.) AB határozat; 12/1999. (V. 21.) AB határozat; 18/2004. (V. 25.) AB határozat.
[16] 30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 173.
[17] 18/2004. (V. 25.) ABH 2004. 303, 319.
[18] A vallási meggyőződést a 4/1993. (II. 12.) AB határozatban, a kisebbséghez tartozást a 22/1997. (IV. 25. AB határozatban minősítette az Alkotmánybíróság a személyiség lényeges vonásának.
[19] Az Ebtv. 20. §-a szerint (1) Az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt bíróság előtt személyiségi jogi pert, valamint munkaügyi pert indíthat a) az ügyész, b) a hatóság, c) a társadalmi és érdek-képviseleti szervezet, ha az egyenlő bánásmód követelményének megsértése vagy annak közvetlen veszélye olyan tulajdonságon alapult, amely az egyes ember személyiségének lényegi vonása, és a jogsértés vagy annak közvetlen veszélye személyek pontosan meg nem határozható, nagyobb csoportját érinti.
(2) A társadalmi és érdek-képviseleti szervezet a hatóság előtt az (1) bekezdésben meghatározott feltételek teljesülése esetén eljárást indíthat.
Az Ebtv. 20. §-hoz fűzött indokolás kimondja, hogy "[a] perindítás további feltétele, hogy az egyenlő bánásmód követelményének megsértése olyan tulajdonságon alapuljon, amely a személyiség lényegi vonásának tekinthető, vagyis a személyiség lényegéhez közvetlenül kapcsolódjon."
[20] Tehát nem lehet arra hivatkozni, hogy valaki számára szőke haja a személyiség lényegi vonását jelenti.
[21] BVerfGE 93, 266.
[22] A PK 13. számú állásfoglalás, mely alapján a személyhez fűződő jogi pereket elutasítják a bíróságok a tárgyalt esetekben, a sajtó-helyreigazítási per indításának feltételei kapcsán kimondja, hogy "[s]ajtóhelyreigazítást az kérhet, akinek a személyére a sajtóközlemény - nevének megjelölésével vagy egyéb módon - utal, vagy akinek a személye a sajtóközlemény tartalmából felismerhető." Ilyennek minősíti az állásfoglalás azt, "akit a sajtóközleményben név szerint megjelöltek", továbbá "akit név szerint nem jelöltek meg, ha a közlés a személyére vonatkozik, a személyét érinti, feltéve, hogy személye a sajtóközlemény tartalmából valamilyen módon felismerhető." Kimondta továbbá az állásfoglalás, hogy "[l]ehetséges az is, hogy a sajtóközlemény név szerint vagy név nélkül határozatlan, burkolt utalásaival, bizonytalan megjelölésével többeket is sért. Ilyen esetben az érintett személyek közül bárki kérhet helyreigazítást, de csak a saját nevében, és a helyreigazítás tartalma is csupán annak a személyre korlátozódhat, aki igényt érvényesített."
[23] A döntést (20. P. 85.346/2003/10.) lásd: htttp://www.jog-vita.hu.
[24] 52.Pf. 29 063/2003/4. és Pfv. E. 21. 020/2004/2. döntések. Ld.: Uo.
[25] A nemzeti és etnikai kisebbségek tekintetében ezt jogszabály is kimondja. A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény 1. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a törvény hatálya kiterjed "a Magyar Köztársaság területén élő mindazon magyar állampolgárságú személyekre, akik magukat valamely nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozónak tekintik, valamint e személyek közösségeire." A kisebbséghez tartozás tehát csak saját döntésen alapulhat.
[26] Vö. ERRERA, R.: A szólásszabadság jogos korlátairól. Acta Humana, 2005/1. 57.
[27] Alkotmányunk 8. §-a mondja ki, hogy "[a] magyar köztársaság elismeri az ember az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelezettsége".
[28] Sajó András szerint "[a]z állam ugyan más helyett lép fel, hogy biztosítsa a kommunikációs tér működését, de ez a magyar (és pl. német) felfogás szerint teljesen rendjén lévő attitűd." SAJÓ: A szólásszabadság kézikönyve. i. m. 152.
[29] Más euroatlanti jurisdictiókban nem találunk példát a magyar törvényhez hasonló megoldásra, így nemzeti illetve nemzetközi vagy európai bíróságok gyakorlata sem foglalkozott konkrétan ezzel a kérdéssel.
[30] Lásd Ebtv. 20. §-át a közérdekű igényérvényesítésről. A törvényjavaslat indokolása nevesíti még a fogyasztóvédelmi és a környezetvédelmi szabályokat is, ahol szintén létezik a közérdekű igényérvényesítés.
[31] http://www.egyenlobanasmod.hu/index.php?g=jogesetek.htm.
[32] 1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmányáról 51. § (1) és (3) bekezdés.
[33] 9/1992. (I.30.) AB határozat; 1/1994. (I.7.) AB határozat; 20/1997. (III. 19.) AB határozat.
[34] A szabályozásra alkalmas jogágak között ott van például a közigazgatási jog. A jogirodalomban megjelent olyan álláspont is, amely szerint az Ebtv. alkalmas lehet arra, hogy befogadja a gyűlöletbeszédre vonatkozó szabályozást. Lásd. LEGÉNY K.: Szólásszabadság és tolerancia. Belügyi Szemle, 2004/6. 193.; KÁNTÁS P.-FÓRIKA L.: A közméltóság védelmében. http://jesz.ajk.elte.hu/kantas14.html.
[35] PAP A. L.: A polgári törvénykönyv esete a gyűlöletbeszéddel. Beszélő, 2007/9. 43.
[36] "A közösségek méltósága a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos korlátja lehet." 30/1992. (V. 26.) AB határozat.
[37] Vö.: UITZ R.: Does the past restrain judicial review? Reference to history and traditions in constitutional reasoning, Acta Juridica Hungarica. Vol. 41. (2000) No. 1-2. 47-78.
[38] Vö. SAJÓ: A szólásszabadság kézikönyve. i. m. 165.
[39] ABH 1992. 167, 160. "nem külső korlátot állít, hanem valójában a vélemény értéktartalma alapján minősít".
[40] http://www.parlament.hu/irom38/03719/03719-0005.pdf.
[41] A kézirat lezárását követően a köztársasági elnök úgy döntött, hogy nem írja alá a törvényt, hanem alkotmányossági aggályait megjelölve megküldi azt az Alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra. A köztársasági elnöki indítvány itt olvasható: http://www.keh.hu/admin/data/00000003/_fix/00000000/_fix/00000002/_fix/00000005/_file/20071113ABinditvany_ptk_modositas_gyuloletbeszed_cimerrel.pdf
Lábjegyzetek:
[1] Gárdos-Orosz Fruzsina, Tudományos segédmunkatárs, MTA Jogtudományi Intézete, Budapest, 1014 Országház u. 30., E-mail: orosz@jog.mta.hu
Visszaugrás
