A nemzetközi elemet hordozó egyre növekvő számú magánjogi jogviták körében elenyésző csoportot képeznek azon ügyek, amelyekben az állami joghatóság alóli mentesség kérdése felmerül, ugyanakkor ezekhez a nemzetközi közjogi, diplomáciai, politikai kapcsolódások miatt sajátos érzékenység társul. Nem véletlen tehát, hogy a szabályozás létét alátámasztó "tömegigény" hiányában is a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: "Nmjtvr." vagy "kódex") már az elfogadásakor is tartalmazott a nemzetközi jogon alapuló mentességgel összefüggő rendelkezéseket, amelyek később kiegészítésre is kerültek. Ez a körülmény adja az indokát annak, hogy a nemzetközi magánjogi kodifikációhoz kapcsolódóan e témakör összefüggéseit is megvizsgáljuk mind a jelenlegi szabályozásban, mind az új nemzetközi magánjogi szabályozásra vonatkoztatva.
Az immunitás a nemzetközi jog valamely alanyának vagy képviselőjének a területi állam joghatósága alóli mentességét biztosító, ebből következően eljárásjogi természetű jogintézmény.[1] A mentesség alanyától függően különböző típusai[2] léteznek az immunitásnak, amelyek eltérnek mind a vonatkozó jogforrások, mind a mentesség terjedelmét, illetve feltételeit illetően. Természetesen jelen tanulmány szempontjából a polgári jogi joghatóság alóli mentességnek van relevanciája, ezért csak e részterületre koncentrál. A feladatot megnehezíti, hogy a polgári jogi joghatóság alóli mentesség tekintetében, annak kevésbé érzékeny jellegére tekintettel, nem alakultak ki olyan általános rendezőelvek, mint például a büntető joghatóság területén.[3]
A polgári jogi joghatóság alóli mentesség szempontjából az immunitás típusai közül az államot (illetve tulajdonát) megillető mentesség a gyakorlati szempontból a legjelentősebb, hiszen az államok egyre kiterjedtebb, a legkülönbözőbb formában megjelenő gazdasági szerepvállalása is egyre nagyobb mértékben hozza magával a határon átívelő jogviták lehetőségét. Az állam szerepének változása az egyik indoka ráadásul azon folyamatnak, amelynek eredményeként a nemzetközi jogban az államot megillető immunitás abszolút jellege a XX. század közepétől kezdődően erodálódott, és azt fokozatosan a relatív immunitás váltotta. Ez utóbbi már csak a közhatalmi funkciót megtestesítő állami tevékenységhez (acta iure imperii) kapcsolta a joghatóság alóli mentességet, az állam gazdasági, kereskedelmi jellegű tevékenysége (acta iure gestionis) tekintetében ezen eljárási akadályt már nem ismerte el.[4]
Az immunitás e megváltozott felfogásában tehát alapvető jelentőségű a közhatalmi és a gazdasági-kereskedelmi jellegű tevékenység elhatárolása, amely azonban az állami tevékenységek változatos és összetett megjelenési formáira tekintettel távolról sem egyszerű.[5] Míg mind a két oldalon léteznek egyértelmű esetek (pl. fegyveres erők harci cselekményei egyrészről, egyszerű eszközbeszerzésre irányuló adásvételi szerződés másrészről), a két véglet között egy meglehetősen széles szürke zóna húzódik, amelynek kiterjedése e fogalmak eltérő értelmezése miatt államonként is változhat.[6] Az állam magánjogi tevékenységének megállapíthatósága tekintetében a tevékenység jellege, természete meghatározó, de ugyanígy szerepet kaphat az ügylet célja is.[7] Gyakorlatilag tehát esetről esetre vizsgálandó, hogy az állam tevékenységének magánjogi
- 76/77 -
vonatkozása kapcsolódik-e, és ha igen, hogyan, milyen mértékben a közhatalmi tevékenységéhez.[8]
A nemzetközi szokásjogban végbemenő változások idővel megjelentek az írott jogban is. Ezt demonstráló nemzetközi egyezmény volt az Európa Tanács keretében kidolgozott, az állami immunitásról szóló, Bázelben 1972. május 16-án kelt európai egyezmény[9] (a továbbiakban: "ET államimmunitási egyezmény") is, a legjelentősebb jogforrás azonban az államok és tulajdonuk joghatóság alóli mentességéről szóló ENSZ egyezmény[10] (a továbbiakban: "ENSZ államimmunitási egyezmény"), amely nagyrészt rögzítette a nemzetközi szokásjogot.[11] Magyarország egyik egyezménynek sem részese (illetve az ENSZ államimmunitási egyezmény kellő számú ratifikáció hiányában hatályba sem lépett még), ugyanakkor az ET államimmunitási egyezmény hatással volt a belső jogunk alakulására, illetve a jövőbeli szabályozás lehetőségei szempontjából is érdemes ezek vizsgálatára a későbbiekben kitérni.
Az immunitás e típusa tekintetében a nemzetközi szokásjog szabályai érvényesülnek. A hivatalban lévő állam- és kormányfők, illetve külügyminiszterek tekintetében nem vitatott az immunitás abszolút jellege. Hivatalos minőségükben történő eljárásuk vonatkozásában az állami felelősség szabályai érvényesülnek, magánszemélyként pedig a diplomáciai képviselőkre vonatkozó immunitási szabályok irányadók rájuk, ideértve a kivételeket is.[13] A már nem hivatalban lévő állami vezetők immunitása azonban megszűnik, a hivatali idejük alatti magánjellegű tevékenységükkel összefüggésben is.
Egyéb állami vezetők esetében a mentesség nem automatikus, bár a nemzetközi szokásjog e tekintetben nem egyértelmű, az állami vezető funkciójától függően élvezhet mentességet.
Megemlítendő, hogy az állami vezetőket szokásjogi alapon megillető immunitást megerősítette a különleges missziókról szóló, New Yorkban 1969. december 8-án kelt egyezmény (a továbbiakban: "különleges missziókról szól egyezmény") 21. cikke.[14]
A diplomáciai és konzuli képviselők immunitása tekintetében a nemzetközi jogi szabályozás a legletisztultabbak és legegyértelműbbek közé tartozik,[15] figyelemmel a tárgykörben elfogadott egyezményekre, a diplomáciai kapcsolatokról Bécsben, 1961. április 18-án aláírt nemzetközi szerződésre[16] (Magyarországon kihirdette az 1965. évi 22. törvényerejű rendelet; a továbbiakban: "diplomáciai kapcsolatokról szóló szerződés"), illetve a konzuli kapcsolatokról Bécsben, 1963. április 24-én elfogadott egyezményre[17] (kihirdette az 1987. évi 13. törvényerejű rendelet - a továbbiakban: "konzuli kapcsolatokról szóló egyezmény").
E kör mentességét illetően is szokásjogi szabályok érvényesülnek, amelyet azonban az írott jogban is rögzített a különleges missziókról szóló egyezmény (ennek Magyarország nem részese). Ez az egyezmény a diplomáciai képviselőkhöz hasonlóan rendezi a különleges missziók és azok tagjainak mentességét, amelynek feltétele azonban, hogy a fogadó állam belépésükhöz hozzájáruljon.[18]
A nemzetközi szervezetek és képviselőik mentességét külön nemzetközi egyezmények biztosítják, ilyen például az ENSZ Alapokmány[19] 105. cikke,[20] az Egyesült Nemzetek kiváltságairól és mentességeiről New Yorkban, 1946. évi február hó 13. napján kelt nemzetközi egyezmény (kihirdette az 1957. évi 15. törvényerejű rendelet - a továbbiakban: "az ENSZ kiváltságairól szóló
- 77/78 -
egyezmény") vagy az Egyesült Nemzetek szakosított intézményeinek kiváltságairól és mentességeiről New Yorkban 1947. november 21-én kelt Egyezmény (kihirdette az 1967. évi 23. törvényerejű rendelet - a továbbiakban: "a szakosított intézmények kiváltságairól szóló egyezmény"). Előfordulhat továbbá a diplomáciai képviselőket megillető mentességeknek nemzetközi szervezetekre történő kiterjesztése is.[21]
Azon kérdések számbavételét, amelyek az immunitásnak a nemzetközi magánjoggal való összefüggéseit érintik, érdemes magából a Nmjtvr. szövegéből kiindulva kezdeni. A hatályos kódex később részletesebben vizsgált 62/A. §-ának c) és d) pontjai, 62/C. §-ának c) és d) pontjai illetve a 62/E. §-ának (1) bekezdése szólnak a nemzetközi jogon alapuló mentességnek a joghatóság fennállására gyakorolt hatásáról. Ugyancsak rendelkezik a kódex a külföldi állam végrehajtás alóli mentességéről (62/E. § (2) bekezdés).
A mentesség mint a joghatóság fennállását érintő körülmény tisztázása egy adott eljárásban továbbá szükségessé tehet erre irányuló intézkedéseket, eljárási cselekményeket. Ezzel összefüggő rendelkezéseket állapít meg például a magyar jogban a diplomáciai vagy egyéb mentesség esetében szükséges eljárásról szóló 1973. évi 7. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: 1973. évi 7. tvr.). További kérdésként merülnek a gyakorlatban a perbeli jog- és cselekvőképességgel, illetve az állam képviseletével kapcsolatos problémák. A mentesség alanyával szembeni eljárások egyik gyakorlati szempontból sok esetben kihívást jelentő, ugyancsak eljárási jellegű eleme az ilyen személy részére történő kézbesítés, amelyre a nemzetközi magánjogi kódexnek a jogsegélyt rendező fejezete nem tartalmaz jelenleg külön rendelkezést.
A továbbiakban e kérdésekre összpontosítva vizsgáljuk az immunitás és a nemzetközi magánjog kapcsolódási pontjait.
Az állami immunitással, illetve a nemzetközi jogon alapuló joghatóság alóli mentességgel összefüggő kérdések már a kódex létrejöttekor megjelentek a kizárólagos, illetve a kizárt joghatóságra vonatkozó szabályozásban. Így ennek megfelelően a Nmjtvr. 2001. április 30-ig hatályos szövege 55. §-ának d) illetve e) pontjában rögzítette a magyar állam, állami szerv, illetve nemzetközi jog alapján mentességet élvező magyar állampolgár tekintetében a kizárólagos, míg az 56. § a) és b) pontjai a külföldi állam, állami szerv, illetve mentességet élvező külföldi állampolgár tekintetében a kizárt joghatóságot.[22] Az 57. § a mentességről való lemondással kapcsolatos szabályokat rögzített.[23]
E rendelkezéseket a kódex joghatósági szabályait újraíró 2000. évi CX. törvény[24] sem hagyta érintetlenül. Ahogy e törvény indokolása is utalt rá, a módosítások alapvetően az állami immunitásra vonatkozó nemzetközi jogfejlődés tendenciáit követve az abszolút immunitás helyett a relatív (funkcionális) immunitás talajára helyezték a belső jogot, azáltal, hogy az állam magánjogi viszonyai tekintetében korlátozták a joghatóság alóli mentesség körét.
A hatályos kódex 62/A. §-ának c) és d) pontjai, illetve 62/C. §-ának c) és d) pontjai lényegében megőrizték a korábbi 55. és 56. §-ban foglalt rendelkezéseit. A 62/A. § c) pontja kizárólagos magyar joghatóságot ír elő a Magyar Állam vagy magyar állami szerv elleni eljárásban, a mentességről való kifejezetten lemondás és a 62/E. § (1) bekezdésében felsorolt jogviszonyokat érintő eljárások kivételével, a 62/C. § c) pontja pedig ennek tükörszabályaként szól a kizárt magyar joghatóságról külföldi állam, állami szerv elleni eljárásra.
A 2000. évi CX. törvény újítása a 62/E. § (1) bekezdésében jelenik meg, amely taxatíve felsorolja azon jogviszonyokat, amelyekkel összefüggésben indult eljárásban az államot megillető joghatóság alóli mentesség, a megjelölt feltételek
- 78/79 -
fennállása mellett, de függetlenül a mentességről való lemondástól, nem érvényesül. Ezek az alábbiak:
- a külföldi állam (állami szervnek) polgári jogi szerződésből eredő joga vagy kötelezettsége;
- a külföldi állam (állami szerv) és magyar állampolgárságú vagy belföldön lakóhellyel rendelkező természetes személy közötti munkaszerződésből vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyból eredő jog vagy kötelezettség;
- a külföldi állammal (állami szervvel) szemben élet, egészség, testi épség megsértése vagy dologi kár okozása címén támasztott igény;
- a külföldi állam (állami szerv) tulajdonában álló, vagy általa megszerezni kívánt belföldi ingatlanon fennálló dologi jogi hatályú jog;
- a külföldi állam (állami szerv) belföldi székhelyű jogi személyben vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaságban fennálló tagsága, részesedése vagy érdekeltsége, illetőleg valamely abból eredő jog vagy kötelezettség;
- a külföldi állam (állami szerv) belföldön megnyílt hagyatékkal kapcsolatos öröklési jogviszonya;
- olyan belföldi iparjogvédelmi jog megadása, terjedelme, illetőleg megszűnése, amelynek jogosultja külföldi állam (állami szerv).
A természetes személyeket megillető mentességről a Nmjtvr. 62/A. §-ának d) pontja és a 62/C. §-ának d) pontja rendelkezik, előbbi a külföldön diplomáciai képviselőként eljáró vagy egyébként a joghatóság alól mentes magyar állampolgár elleni eljárásban állapítva meg kizárólagos magyar joghatóságot, a Magyar Állam által történő kifejezett lemondás kivételével, utóbbi pedig a Magyarországon diplomáciai képviselőként eljáró vagy egyébként joghatóság alól mentes külföldi állampolgár immunitását biztosítja, egyetlen kivételként a küldő állam általi kifejezett lemondást megállapítva.
Az immunitás fentebb felsorolt típusai közül egyedül a nemzetközi szervezeteket, illetve képviselőiket megillető mentességről nem szól a kódex, aminek hátterében az állhat, hogy ezek esetében mindig van közvetlenül alkalmazandó nemzetközi egyezmény, amely biztosítja a mentességet és az esetleges kivételeket is megállapítja.
Az immunitás mint joghatóságot befolyásoló jogintézmény alapja a nemzetközi jog, így ennek vizsgálata, a belső joggal való összevetése is elengedhetetlen, különös tekintettel a kódex 2. §-ára[25] is.
Az államimmunitás tekintetében megállapítható, hogy Magyarország nem részese sem az ET államimmunitási, sem az ENSZ államimmunitási egyezménynek, így a kódex 2. §-a alapján a kódexszel szemben alkalmazható nemzetközi egyezmény nincs hatályban. Ugyanakkor ezen egyezmények, ahogy már említésre került, a nemzetközi szokásjogot ültették át írott formába, márpedig az Alaptörvény Q) cikkének (3) bekezdése értelmében Magyarország elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, amelybe beleértendők a nemzetközi szokásjogi szabályok is.[26]
A két nemzetközi egyezmény és a belső jogunk [Nmjtvr. 62/A. § c) pont, 62/C. § c) pont és 62/E. § (1) bekezdés] tartalmi összevetése kapcsán kiemelendő, hogy a kódex hatályos szabályozására, a 2000. évi CX. törvény indokolásából is kitűnően, hatással volt az ET-egyezmény, hiszen a 62/E. § (1) bekezdésének felsorolása az egyezmény 4-6., 8-11. cikkeiben megjelenő jogviszonyokat tükrözi, amelyek egyébként az ENSZ-egyezmény 10-15. cikkeiben ugyancsak megtalálhatók. A kódex azonban mindkét egyezményhez képest szűkebb körben ismeri el az immunitás alóli kivételeket, így nem szerepelnek azok között az állam magánjogi tevékenységét végző ügynökség működésével kapcsolatos jogviták,[27] választottbíráskodáshoz kapcsolódó rendes bíróság előtti jogviták,[28] a trustba tartozó vagy fizetésképtelenséggel érintett vagyon kezelése,[29] hajó üzemeltetése.[30] Nem tartalmaz a kódex az immunitásról való lemondás módjaira (kifejezett lemondás,[31] az eljárásban való részvétel[32] vagy a viszontkereset[33]) vonatkozó rendelkezéseket sem.
A diplomáciai képviselőket megillető immunitást a diplomáciai kapcsolatokról szóló szerződés 31. cikke[34] biztosítja, amely a joghatóság alóli mentesség alóli kivételeket is megállapít: a fogadó államban fekvő ingatlanra vonatkozó per, hagyatéki eljárással összefüggő per illetve szellemi szabadfoglalkozással vagy kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos per.
- 79/80 -
A 32. cikk[35] a küldő állam általi kifejezett lemondást is a mentesség alóli kivételek közé helyezi.
Amint az fent már említésre került, az állami vezetőket megillető immunitást kizárólag a nemzetközi szokásjog rendezi, az immunitásuk abszolút, a magánjellegű tevékenységek szűk körének kivételével, amelyekre a diplomáciai képviselőkre vonatkozó szabályok irányadók.
A konzuli tisztviselők vonatkozásában a konzuli kapcsolatokról szóló egyezmény 43. cikke[36] szól a joghatóság alóli mentességről, az alól két kivételt megengedve: a konzuli tisztviselő által kötött polgári szerződéssel kapcsolatos perek illetve hajó vagy repülőgép által okozott balesetből származó kártérítési igény érvényesítése iránti perek. További kivétel a 45. cikk[37] szerint a küldő állam általi kifejezett lemondás.
A különleges missziókról szóló egyezmény (ennek hazánk nem részese) 31. cikke a diplomáciai képviselőkkel szinte azonos módon szabályozza a mentességet, egyetlen további kivételt megállapítva, mégpedig a gépjárművel okozott balesetből származó kártérítésre irányuló perekre. A 41. cikk a küldő állam általi lemondásról is a diplomáciai képviselőkre irányadó szabályokkal azonosan rendelkezik.
Nemzetközi szervezetek illetve képviselőiket megillető mentességek a vonatkozó egyezménytől függnek. Az ENSZ kiváltságairól szóló egyezmény II. Cikk 2. bekezdése az ENSZ-nek a kifejezett lemondás kivételével abszolút immunitást biztosít. A IV. Cikk 11. bekezdése az ENSZ tagjai képviselőinek a diplomáciai képviselőket megillető mentességeket biztosítja. Az V. cikk 18. bekezdés a) pont alapján hivatali tevékenységükkel összefüggésben az ENSZ tisztviselői mentesek a joghatóság alól; a 19. bekezdés alapján az ENSZ Főtitkára és Főtitkárhelyettesei élvezik a diplomáciai képviselőket megillető mentességeket is. Ebből fakadóan a tisztviselőket nem abszolút, hanem a szervezet működéséhez kapcsolódó, funkcionális mentesség illeti meg.[38] A VI. Cikk 22. bekezdés az ENSZ kiküldött szakértőinek biztosít mentességet a joghatóság alól feladatuk teljesítése során végzett tevékenységükkel összefüggésben. Az V. cikk 20. bekezdés a tisztviselők, a VI. cikk 23. bekezdés a kiküldött szakértők tekintetében rögzíti a mentesség korlátjaként, a mentesség funkcionalitását megerősítve, hogy az az ENSZ érdekében illeti meg őket, így a Főtitkár lemondhat és köteles is lemondani a mentességről, ha az az igazságszolgáltatás menetét veszélyeztetné és az ENSZ érdekeinek sérelme nélkül megtehető. A nemzetközi szervezetek esetén az állammal, illetve az állam képviselőivel szemben releváns sajátosságot jelent, hogy az immunitás nemcsak nehezítheti a polgári jogi igények érvényesítését, hanem egyenesen kizárhatja azt, mivel a nemzetközi szervezetek esetében a küldő állam saját bíróságai előtti igényérvényesítés lehetősége sem adott. Ennek ellensúlyozására a VIII. Cikk 29. bekezdés elírja, hogy az ENSZ-nek megfelelő szabályozást kell megállapítania a részvételével kötött magánjogi szerződésekkel kapcsolatos, továbbá azon jogviták rendezésére, amelyekben az ENSZ olyan tisztviselője érintett, aki mentességet élvez, és arról a Főtitkár nem mondott le.[39]
A szakosított intézmények kiváltságairól szóló egyezmény az előbbi egyezményhez hasonlóan rendezi a szakosított intézményeket megillető mentességet (III. Cikk 4. bekezdés), a tisztviselőket megillető mentességet (VI. Cikk 19. bekezdés a) pont), a szakosított szervek vezetőit megillető, diplomáciai képviselőkével azonos immunitást (VI. Cikk 21. bekezdés), a mentességről lemondás szabályait (VI. Cikk 22. bekezdés) és a vitarendezés szabályainak megalkotására vonatkozó kötelezettséget (IX. Cikk 31. bekezdés).[40] Eltérés annyiban mutatkozik, hogy a tagok képviselőinek csak funkcionális mentességet biztosít (V. Cikk 13. bekezdés).
A jelenleg hatályos uniós rendeletek közül a Brüsszel Ia,[41] a Brüsszel IIa,[42] a tartási[43] és az öröklési[44] rendelet állapít meg
- 80/81 -
joghatósági szabályokat, ugyanakkor egyik sem rendelkezik az állami immunitás, a nemzetközi jogon alapuló mentesség kérdéséről. Mindössze a Brüsszel IIa rendelet (14)-es preambulumbekezdése szól kifejezetten arról, hogy a rendeletet a mentességre vonatkozó nemzetközi közjogi szabályok sérelme nélkül kell alkalmazni, aminek következtében a rendelet joghatósági szabályai csak akkor érvényesülhetnek, ha ennek a nemzetközi közjog szabályai nem képezik akadályát.
Az Európai Unió Bíróságának két ügyben volt lehetősége az immunitás kérdéseivel foglalkozni. A C-292/05. sz. Lechouritou-ügyben[45] az előzetes döntéshozatalra előterjesztett egyik kérdés kifejezetten az állami immunitásra való hivatkozás Brüsszeli Egyezménnyel[46] való összeegyeztethetőségére vonatkozott, a Bíróság azonban erre a kérdésre nem adott választ, mivel a polgári és kereskedelmi ügy fogalma szempontjából vizsgálta az ügyet, és állapította meg, hogy a fegyveres erők cselekményeiből fakadó kártérítési ügyek, mint acta iure imperii, a rendelet tárgyi hatályán kívül esnek.
A C-154/11. sz. Mahamdia-ügyben[47] a Bíróság a Brüsszel I rendelet értelmezése kapcsán már ténylegesen foglalkozott a kérdéskörrel. A Bíróság ítéletének 55. pontjában megállapította, hogy a nemzetközi jog aktuális állapotában az állam mentessége nem abszolút, az a közhatalom gyakorlását jelentő tevékenységekre terjed ki, a nem közhatalmi, magánjogi jellegű tevékenységekre nem. Ebből a Bíróság arra következtetett (ld. 56. pont), hogy amennyiben az alapügyben érintett, nagykövetség által foglalkoztatott munkavállaló tevékenysége nem valósította meg a küldő állam közhatalmának gyakorlását,[48] a rendelet alkalmazható a tagállami bíróság joghatóságának megállapítására. Vagyis az ítéletéből következtethetően a Bíróság álláspontja szerint az állami immunitásra vonatkozó nemzetközi szabályokat alkalmazni kell, és csak amennyiben ezek alapján nem érvényesül a joghatóság alóli mentesség, akkor alkalmazható a joghatóságot rendező uniós norma, ha az ügy egyébként annak hatálya alá tartozik. Máshogy megfogalmazva, "az állami immunitás hiánya előfeltétele az európai joghatósági szabályozás alkalmazhatóságának!.[49]
A fentiek alapján kijelenthető, hogy a joghatóságra vonatkozó uniós szabályozás nem érinti az immunitásra vonatkozó szabályok érvényesülését.
Az immunitással kapcsolatos joggyakorlat nem túl gazdag, ami az ilyen jellegű ügyek ritka előfordulása miatt nem meglepő.
A BH1991. 328. számon közzétett döntésben a Legfelsőbb Bíróság egy külföldi nagykövetség ellen kibocsátott és ellenmondás hiányában jogerőre emelkedett fizetési meghagyás elleni törvényességi óvás elbírálása kapcsán foglalkozott a kérdéssel. Megállapította, hogy figyelemmel a kódex 2. §-ára, a diplomáciai kapcsolatokról szóló szerződés alkalmazandó az ügyben, amelynek 31. cikke alapján az ott felsorolt kivételektől eltekintve a diplomáciai képviselő, illetve képviselet mentes a polgári joghatóság alól. Tekintettel arra, hogy a vállalkozói díjtartozás megfizetése indult eljárás nem tartozott a 31. cikk szerinti kivételek körébe, a Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint az alperes nagykövetség mentes volt a joghatóság alól. Meg kell azonban említeni, hogy a bíróság megállapításával ellentétben a hivatkozott szerződés csak a diplomáciai képviselő természetes személy mentességéről szól. A nagykövetség azonban a küldő államtól elkülönülő, önálló jogalanyisággal nem rendelkezik, így immunitása is az állam immunitására vonatkozó szabályok szerint ítélendő meg.
A BH1998. 248. számon közzétett eseti döntésnél a Legfelsőbb Bíróság, illetve az ügyben eljárt első és másodfokú bíróság is a kódex korábban hatályos, kizárt joghatóságra vonatkozó 56. §-a, illetve a mentességről való lemondásról szóló 57. §-a alapján állapította meg egy külföldi nagykövetség ellen indított munkaügyi perben, a mentességről való lemondás hiányában, a magyar joghatóság kizártságát.
Az EBH2001.557. számon közzétett eseti döntés alapjául szolgáló ügyben a külföldi állam (Oroszország) felperes magyarországi ingatlan tulajdonjogának megállapítása iránt indított pert. Az elsőfokú bíróság idézés kibocsátása nélkül utasította el a keresetet, arra hivatkozással, hogy egy Oroszország és Ukrajna közötti megállapodás jelenti a követelés jogalapját, és a kódex akkor hatályos (2000. évi CX. törvény előtti) 56. §-ának d) pontja alapján két állam közötti szerződésből eredő jogvitát a diplomáciai kapcsolatokról szóló szerződésre figyelemmel nem bírálhat el. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság viszont azt állapította meg, hogy a jogvita külföldi jogi személy és külföldi állam közötti nemzetközi magánjogi jogviszonyból keletkezett, amelynek tárgya magyarországi ingatlan tulajdonjoga, illetve annak birtoklása, így a Nmjtvr. 55. §-ának b) pontja alapján a magyarországi ingatlanra vonatkozó eljárásban kizárólag magyar bíróság járhat el.
A BH2009. 252. számon közzétett döntés a nagykövetségek státuszával kapcsolatos kérdéseket érintett. A tényállás szerint a külföldi állam perben felperes magyarországi nagykövetsége kötött ingatlan bérleti szerződést az alperessel. A szerződéssel kapcsolatos jogvitákra a felek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság eljárását kötötték ki. A per alperese a választottbíróság előtt indított eljárást, amelyben az elmarasztalta a nagykövetséget;
- 81/82 -
a nagykövetség e választottbírósági határozat érvénytelenítését kérte a bíróságtól. Az elsőfokú bíróság megállapította, az akkori Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium és a Külügyminisztérium állásfoglalása alapján, hogy a nagykövetségnek jogképessége nincs, kizárólag a küldő állam rendelkezik jogképességgel. Mindebből az elsőfokú bíróság azt a következtetést vonta le, hogy a nagykövetség jogképességének hiányában a bérleti szerződés, így az abban foglalt választottbírósági kikötés sem jött létre. A Legfelsőbb Bíróság ezen értelmezést helytállónak találta, ugyanakkor azt is megállapította, hogy szerződés érvényességét megelőzően vizsgálandó a perbeli jogképesség kérdése, e tekintetben pedig megerősítette, hogy a diplomáciai kapcsolatokról szóló szerződés 3. cikkének a) pontja alapján a nagykövetség a küldő állam képviseleti szerve, amely nem rendelkezik jogi személyiséggel. Erre figyelemmel a bíróság megállapítása szerint mivel a választottbíróság a határozatát önálló perbeli jogképességgel nem rendelkező féllel szemben hozta, az érvénytelen.
A Fővárosi Ítélőtábla 2.Pkf.26.604/2014/3. számú határozatában megállapította, hogy a nemzetközi szervezetek az Nmjtvr. 62/C. és 62/E. §-ok szerinti külföldi államnak vagy állami szervnek nem tekinthetők. A konkrét ügyben, az Európa Tanács mentességéről szól megállapodás[50] hibás magyar fordítására alapozva álláspontját tévesen állapította meg, hogy az Európa Tanács Magyarországon perelhető.[51]
A nemzetközi szervezeteket megillető mentesség terjedelmét és korlátait illetően nagy jelentőségű az Alkotmánybíróság 36/2014. (XII. 18.) AB határozata (a továbbiakban: "36/2014. AB határozat"). Az ügyben a Magyar Köztársaság Kormánya és a Közép- és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központ Igazgatótanácsa közötti, a budapesti Regionális Központ jogállásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló 90/1996. (VI. 21.) Korm. rendelet 6. cikk 1. pont első mondata első fordulatában a Regionális Központ részére biztosított joghatóság alóli mentességnek az Alaptörvénybe ütközéséről döntött az Alkotmánybíróság (az alapügyben egy a Központ ellen indított munkaügyi per kapcsán merült fel a mentesség kérdése).
Az Alkotmánybíróság a határozatában részletes áttekintést ad a nemzetközi szervezetek immunitásának történelmi alakulásáról.[52] E szerint a nemzetközi jog jelenlegi állása szerint a nemzetközi szervezetek immunitása funkcionális, vagyis "az immunitás kizárólag arra szolgál és annyiban illeti meg, hogy és amennyiben a cél, amelyre az adott nemzetközi szervezetet létrehozták, zavarásmentesen teljesüljön".[53] Az immunitás így korlátozottan érvényesül; a funkcionalitáson túl további korlátozást jelent a "nemzetközi szervezettel szerződő fél jogainak és érdekeinek védelme, vagyis az igazságszolgáltatás megtagadásának tilalma, mint elv".[54] Az immunitás és a bíróhoz való jog ütközése esetén vizsgálandó tehát, hogy az immunitás korlátja hol húzható meg. A válasz e kérdésre az, hogy az immunitás addig érvényesül, amíg az nem eredményezi a bíróhoz való jog kiüresedését, így ha az igényérvényesítésre rendelkezésre áll egyéb ésszerű és hatékony eljárási eszköz vagy út a nemzetközi szervezettel szemben álló fél részére, akkor az immunitás az állami bíróság előtti eljárás vonatkozásában fennáll. Ha viszont ilyen nincs, az immunitás sem érvényesülhet. Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a "immunitásra vonatkozó rendelkezés csak akkor tekinthető alkotmányos alapjog-korlátozásnak, ha az immunitás nem vezet arra az eredményre, hogy a munkavállaló számára a jogi igényeinek érvényesítése teljesen kizárt munkáltatójával szemben. Annak vizsgálata, hogy biztosított-e olyan hatékony eljárás, amelynek keretében az alkalmazott jogi igényét érvényesítheti a REC-kel szemben, a bíróság hatáskörébe tartozó kérdés. A bíróság joghatósága hiánya megállapításának feltételeként köteles megvizsgálni, hogy az adott szervezet joghatóság alóli mentességet élvez-e, és a szervezet e mentességéről lemondott-e. Emellett megvizsgálja azt is, hogy amennyiben a mentességéről nem mondott le a szervezet, úgy az alkalmazottnak biztosítottak-e más olyan eljárást - például a szervezeten belüli hatékony eljárási rendet -, amelynek keretében felléphet vélt vagy valós jogi igényének hatékony érvényesítése iránt".[55]
A Nmjtvr. hatályos rendszerében az állami immunitásból adódó következmények a joghatóság megállapíthatóságára vonatkozóan a kódex kizárólagos, illetve kizárt joghatósági szabályai között kerülnek megállapításra [62/A. § c) és d) pontja, 62/C. § c) és d) pontja, 62/E. §].
Fontos ugyanakkor ezzel összefüggésben egy fogalmi tisztázást tenni. Noha a magyar jogi terminológia egységesen a "joghatóság" fogalmat használja, a Nmjtvr. joghatósági szabályozásában a joghatóságnak lényegében két, egymástól elhatárolható típusa jelenik meg: a nemzetközi jogi értelemben vett joghatóság és a nemzetközi magánjogi értelemben vett joghatóság, amelyek közül az előbbi fennállása előfeltétele az utóbbinak.[56] Erre figyelemmel merülhet fel elméleti alapon, hogy a nemzetközi jogi értelemben vett joghatóságot (amelynek korlátját jelenti a nemzetközi jogon alapuló mentesség) a nemzetközi magánjogi joghatóságtól elkülönülő,
- 82/83 -
a bíráskodási képesség körébe tartozó kérdésként kezeljük.[57] Szőcs Tibor, hivatkozva például Szászy Istvánra is, az immunitás kérdéskörét lefedő bíráskodási képesség önálló perelőfeltételként történő nevesítésének és a joghatósági szabályoktól történő leválasztásának megfontolását veti fel a polgári perrendtartás kodifikációja keretében. Az elképzelés az új polgári perrendtartás Kormány által elfogadott koncepciójában is megjelenik,[58] azzal hogy a bíráskodási képességre vonatkozó szabályok leválasztásuk esetén az új Pp.-be kerüljenek, mivel alapvetően a Pp. személyi hatályával függnek össze.
A joghatósági szabályoktól történő leválasztás gyakorlati szempontokból is járhat a jogalkalmazást segítő előnynyel. Amennyiben ugyanis a joghatóság megállapítására valamelyik uniós rendelet alkalmazandó, az kizárja a belső joghatósági szabályok alkalmazhatóságát. Ugyanakkor amennyiben felmerül az immunitás kérdése, arról adott esetben a Nmjtvr. vonatkozó rendelkezése alapján kell a bíróságnak (hatóságnak) döntenie, ha viszont ezek a joghatósági szabályok között kerülnek elhelyezésre, a jogalkalmazó, helytelenül ugyan, de juthat arra a következtetésre, hogy az uniós jog közvetlenül alkalmazandó szabályai miatt e "joghatósági" rendelkezések sem alkalmazhatók. E tekintetben teremthetne az eddiginél tisztább helyzetet az immunitással összefüggő kérdések joghatósági szabályoktól leválasztott rendezése.
Az ilyen irányú módosításra lehetőséget nyújt, hogy egyébként is szükséges a kizárólagos és kizárt joghatósági szabályok Nmjtvr. szerinti rendszerének átgondolása, figyelemmel a joghatóságot közvetlenül szabályozó uniós rendeletekre.
A Nmjtvr. hatályos rendelkezései csak az állam illetve a természetes személyek immunitásának következményeivel foglalkoznak, a nemzetközi szervezetek vonatkozásában azonban néma marad a kódex. Önmagában egy teljes körű, koherens szabályozásra törekvés is indokolná, hogy a szabályozás ezekre is kiterjedjen.
Ugyanakkor a 36/2014. AB határozat[59] is mutatja, hogy az immunitással összefüggésben a hazai jogalkalmazó számára sokszor nehezen megfogható megfontolások is érvényesülnek, amelyek belső jogi rendelkezés hiányában a jogalkalmazásban nem tudnak ténylegesen megjelenni. A 36/2014. AB határozat következtetései alapján például a magyar bíróságnak (vagy hatóságnak) vizsgálnia kell az immunitás fennállásakor a tételes nemzetközi jogban egyébként meg nem jelenő feltételt is, nevezetesen a hatékony igényérvényesítési lehetőség fennállását. Megfontolandó ezért, hogy a jövőben erre a kötelezettségre belső jogi szabályozás külön utaljon.
A fentiekben utalás történt arra is, hogy az államimmunitást szabályozó két nemzetközi egyezmény az abszolút immunitás alóli kivételek körét a magyar belső jognál szélesebb körben húzza meg, illetve a mentességről lemondás eseteit is nevesíti. A belső jogi szabályozással kapcsolatos kérdésként merül fel tehát, hogy a Nmjtvr. 62/E. § szerinti listát szükséges-e kibővíteni, illetve a lemondást kell-e részletesebben szabályozni. Ugyancsak említésre került, hogy a két egyezményben foglalt szabályok nagyrészt a nemzetközi szokásjogot rögzítik, amelyet a magyar jog elfogad, külön átültetés nélkül is. Annak vizsgálata azonban az átlagos jogalkalmazó számára, hogy mely kötelezettségek erednek a szokásjogból és adott esetben mi a nemzetközi jogi kötelezettség tartalma, nehezen kivitelezhető, ezért célszerűbbnek tűnik a belső jogban a nemzetközi joggal összhangban álló rendelkezéseket megállapítani. Megjegyzem továbbá, hogy a nemzetközi magánjogi és a polgári perrendtartási kodifikációval párhuzamosan indokolt lenne a két egyezményhez történő magyar csatlakozás lehetőségét is megvizsgálni, hiszen egy esetleges csatlakozást a belső jog tartalmának kidolgozása során is figyelembe kell majd venni.
A belső jogban kizárólag a Nmjtvr. 62/E. §-ának (2) bekezdése szól a mentesség és a végrehajtás kapcsolatáról, amely szerint a "külföldi állammal szemben hozott marasztaló határozat alapján nem vezethető végrehajtás az állam belföldön fellelhető olyan vagyona terhére, amely az állam közhatalmi feladatainak ellátását, állami szerveinek működését szolgálja".
Az ENSZ államimmunitási egyezmény 4. Része foglalkozik a végrehajtási alóli mentességgel. Az egyezmény 20. cikke kimondja, hogy a joghatóság alóli mentességről való lemondás nem jelenti a végrehajtás alóli mentességről való lemondást is. A 18-19. cikkek illetve a 21. cikk a végrehajtás alóli mentesség általános jelleggel történő megállapítása mellett a mentesség alóli kivételeket is megállapítanak. Ilyen kivétel alá esik a kifejezett lemondás, a végrehajtás céljára történő elkülönítés, illetve a fórum államának területén található, nem kormányzati célra használt vagyon.
Az ET államimmunitási egyezmény a végrehajtás alóli mentességet jóval szűkszavúbban rendezi, hiszen 23. cikke csupán az írásban történő kifejezett lemondás esetén enged kivételt a végrehajtás alóli mentesség főszabálya alól. Az ENSZ államimmunitási egyezménnyel ellentétben azonban
- 83/84 -
ez a jogforrás az állammal szemben hozott határozatok, illetve az állam által kötött bírósági egyezségek elismerésének és végrehajtásának nemzetközi magánjogi szabályait is megállapítja (20-22. cikkek).
A diplomáciai kapcsolatokról szóló szerződés (31. cikk 3. bekezdés) is kifejezetten rögzíti a végrehajtás alóli mentességet (kivéve a mentesség alóli kivételt jelentő ügytípusokat), míg külön rendelkezés (32. cikk 4. bekezdés) tisztázza, hogy a joghatóság alóli mentességről lemondás nem jelenti a végrehajtás alóli mentességről való lemondást. A konzuli tisztviselők esetében a konzuli kapcsolatokról szóló egyezmény 45. cikkének 4. bekezdése rögzíti a joghatóság alóli mentességről lemondástól történő elkülönítését a végrehajtás alóli mentességről lemondásnak. A különleges missziókról szóló egyezmény 31. cikkének 4. bekezdése, illetve 41. cikkének 4. bekezdése a diplomáciai képviselőkre vonatkozókkal gyakorlatilag azonos szabályokat állapít meg.
Az ENSZ kiváltságairól szóló egyezmény II. cikk 2. bekezdése, illetve a szakosított intézmények kiváltságairól szóló egyezmény III. cikk 4. bekezdése is kifejezetten rögzíti, hogy a joghatóság alóli mentességről való lemondás nem terjed ki a végrehajtás alóli mentességről való lemondásra.
Nyilvánosan hozzáférhető joggyakorlat az immunitás e vonatkozásával összefüggésben nem áll rendelkezésre, ugyanakkor az Igazságügyi Minisztériumnak van tudomása olyan bírósági döntésről, amelyben a magyar bíróság a külföldi állam magyarországi nagykövetsége és egy magyar cég által kötött vállalkozási szerződésbe foglalt joghatósági megállapodást nem csak a joghatóság alóli mentességről való lemondásnak, hanem egyben a végrehajtás alóli mentességről való lemondásnak tekintett, így a nagykövetség hazai banknál vezetett számlájának terhére elrendelték a végrehajtást, amely részben meg is valósult. Ez az értelmezés viszont szöges ellentétben áll a valamennyi nemzetközi jogforrásban megjelenő, a joghatóságot és a végrehajtást érintő lemondás elválasztását rögzítő elvtől. Erre figyelemmel, a joggyakorlat helyes irányba terelése érdekében szükségesnek tűnik a jelenlegi 62/E. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés kiegészítése.
Ugyancsak megfontolandónak tartom az ENSZ államimmunitási egyezménynek a végrehajtási mentességgel kapcsolatos rendelkezéseinek átvételét a belső jogba, elsősorban a jogalkalmazás megkönnyítése érdekében, de más szempontok is szerepet játszhatnak. Kiemelendő például, hogy az egyezmény az állam kulturális örökségébe tartozó, vagy tudományos, kulturális vagy történelmi kiállítás tárgyát képező tárgyak végrehajtás alóli mentességét kifejezetten biztosítja, amely a jelentősebb kiállításokhoz szükséges műtárgykölcsönzést ösztönzi, és amely napjainkban meglehetősen gyakran felmerülő probléma.[60] Értelemszerűen az egyezményhez történő esetleges csatlakozás magyar részről, ugyanúgy ahogy a joghatóság alóli mentesség esetében, érintheti a majdani belső jogi rendelkezéseket.
A Nmjtvr. a mentességgel összefüggő eljárásjogi kérdéseket nem szabályoz. Ilyen tárgyú rendelkezések jelennek meg az 1973. évi 7. tvr.-ben, amely meglehetősen elavult szabályokat állapít meg a mentességgel összefüggő egyes eljárási kérdésekre. E tvr. alapján, amely egyébiránt polgári, közigazgatási és büntető ügyekre egyaránt alkalmazandó, a mentesség kérdésének tisztázása érdekében az eljáró bíróság vagy más hatóság eljárását felfüggeszti (2. §), a mentesség kérdéséről pedig a felügyeleti szerv a külpolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben határoz, amely határozat a hatóságra nézve kötelező (5. §). Megjegyzendő, hogy az 5. § második mondatának 2014. december 19-éig hatályos szövege szerint a határozat a bíróságra nézve is kötelező volt, a rendelkezés e részét azonban az Alkotmánybíróság 36/2014. AB határozatával megsemmisítette, a bírói függetlenséget sértő mivolta miatt. Az 5. § (2) bekezdés alapján a mentesség fennállása esetén a joghatóság hiányára vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.
A joghatósághoz kapcsolódóan a mentesség fennállásának vizsgálatával, illetve eljárásjogi következményeinek megállapításával összefüggésben a Pp. és a Ket. is tartalmaz rendelkezéseket. A Pp. 130. § (1) bekezdés a) pontja alapján a kizárt joghatóság a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasítását, az eljárás későbbi szakaszában a 157. § a) pontja alapján a per megszüntetését eredményezi. A Ket. 22. §-ának (1) bekezdése alapján a hatóság a joghatóságát az eljárás minden szakaszában hivatalból vizsgálja. A Ket. 30. §-ának a) pontja alapján a kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasításának, a 31. § (1) bekezdés a) és k) pontja alapján későbbi észlelés esetén az eljárás megszüntetésének van helye a joghatóság hiánya miatt. A Ket. 121. §-ának (1) bekezdésének a) pontja alapján a közigazgatási ügyben hozott döntés megsemmisítésének alapja, ha a magyar joghatóság kizárt volt.
Az ENSZ államimmunitási egyezmény V. Része közvetlenül rendez bizonyos eljárásjogi kérdéseket. A 22. cikke az államnak történő kézbesítést szabályozza, és e szerint a kézbesítésre sor kerülhet akár az érintett államok közötti, a kézbesítést szabályozó nemzetközi egyezmény alapján, akár
- 84/85 -
diplomáciai úton az érintett állam külügyminisztériumának történő továbbítással. Ugyancsak szól e cikk a kézbesítendő okiratok fordításának szükségességéről. Az egyezmény 23. cikke a mulasztási ítélet meghozatalának feltételeit állapítja meg, illetve megtámadásának határidejére vonatkozóan is tartalmaz rendelkezést. Az egyezmény 25. cikke az eljárási bírságok (és más hasonló eszközök) illetve perköltségbiztosíték alkalmazásának lehetőségét zárja ki az állammal szemben.
Az ET államimmunitási egyezmény II. fejezete hasonló rendelkezéseket tartalmaz. A 16. cikk a kézbesítés szabályairól szól, ezekben lényeges különbség az ENSZ-egyezményhez képest, hogy csak a diplomáciai úton a külügyminisztérium útján történő kézbesítést fogadja el, illetve egy legalább két hónapos felkészülést biztosít az államnak. E cikk röviden utal a mulasztási ítélet meghozatalának feltételeire is. A 17. cikk a perköltségbiztosíték megkövetelhetőségét, míg a 18. cikk a kényszerítő eszközök alkalmazhatóságát zárja ki az állammal szemben. A 19. cikk perfüggőségi szabályt tartalmaz.
Az 1973. évi 7. tvr. a maga egészében egy a jelenlegi jogrendszerrel nehezen összeegyeztethető szemléletet tükröz, amennyiben az eljáró bíróság, hatóság kezéből kiveszi a döntést egy a saját eljárása lefolytathatósága szempontjából jelentős körülmény mérlegelése kapcsán. Ezt támasztja alá az Alkotmánybíróság 36/2014. AB határozata is, amely a miniszteri határozatok bíróságra nézve kötelező jellegét megszüntette, érvényre juttatva a bírói függetlenség elvét. Ugyanakkor a szabályozás anakronisztikus jellege ezzel nem szűnt meg. Megjegyzendő, hogy a szabályozás felülvizsgálatának szükségességét a Külgazdasági és Külügyminisztérium is jelezte már a nemzetközi magánjogi kódex alkalmazási tapasztalatainak megosztására irányuló IM-felkérésre adott válaszában.
Az immunitás fennállásának vagy éppen hiányának vizsgálata egyaránt magába foglalja, foglalhatja egy konkrét ügyben tény- és jogkérdések tisztázását is. Az ezzel kapcsolatos feladatoknak egy az eljáró hatóságtól eltérő szervhez történő telepítése önmagában azzal, hogy egy rendkívül speciális helyzetről van szó, nem indokolható a jogrendszer mai állapotában. Természetesen a külpolitikáért felelős miniszternek a szerepe továbbra sem hanyagolható el, de ennek sokkal inkább a bíróságot, hatóságot segítő jellegűnek kell lennie és nem jelentheti döntési kompetenciák átvételét.
Egy új szabályozásnak így alapvetően az eljáró bíróság, hatóság hatáskörében kellene hagynia az immunitás fennállásának vizsgálatát és a mérlegelésére kellene bíznia az immunitás fennállásának vagy hiányának megállapítását. Ehhez képest a külpolitikáért felelős miniszter a bíróság, hatóság megkeresése alapján az immunitással kapcsolatos tények felderítésében (pl. az illető személy valóban diplomata-e) vagy a mentességről való lemondásról szóló nyilatkozat beszerzésében (annak legalábbis megkísérlésében) működne közre. Ez utóbbi tekintetében az új szabályozásnak kellene állást foglalnia abban a tekintetben is, hogy a bíróságnak, hatóságnak mennyire kell aktív szerepet betöltenie a lemondás kezdeményezésében (hivatalból vagy csak az ellenérdekű fél kérelmére).
Külföldi államot érintő eljárásokban mindig felmerülő kérdés a perbeli jog- és cselekvőképesség, illetve az, hogy ki jogosult az állam képviseletére. E problémakör jelent meg a BH2009. 252. számon közzétett döntésben[61] is, illetve a joggyakorlatról készített kúriai összeállítás is utal erre.[62] Ez utóbbi anyag rögzíti, hogy a perbeli jog- és cselekvőképességet az érintett állam joga szerint ítélik meg a bíróságok. Ez egyébként összhangban van a Nmjtvr. 64. §-ának (1) bekezdésében foglalt, a személyes jogra utaló szabállyal. A kúriai összeállítás szerint az ezzel összefüggésben gyakran felmerülő kérdés, amely megállapítás egyébként egybevág az Igazságügyi Minisztérium tapasztalataival is, a nagykövetségek jogalanyiságának kérdése. A nemzetközi jog szerint a nagykövetségeknek az államtól elkülönült jogalanyisága nincs, tevékenységük így az államnak tudható be. Ez megerősítést nyer az ENSZ államimmunitási egyezmény 2. cikkének értelmező rendelkezésében is [1. bekezdés (b) pont[63]], amely az állam közhatalmat gyakorló valamennyi szervét az állam fogalma alá sorolja az egyezmény alkalmazása szempontjából. Ennek ellenére a gyakorlatban találkozni olyan esetekkel, amikor a per nem az állam, hanem a külképviselet ellen kerül megindításra és lefolytatásra is, bár úgy tűnik, hogy ez a gyakorlat visszaszorulóban van.
Az állam képviselete tekintetében is jelen volt a gyakorlatban olyan megközelítés, amely a külképviseletet automatikusan az állam perben történő képviseletére jogosultnak tekintette, holott e tekintetben is a küldő állam belső joga irányadó. Ugyanakkor e tekintetben is úgy tűnik, hogy a gyakorlat ez utóbbi, helyes megoldás irányába mozdult el. Ezzel összefüggésben gyakorlati nehézségként merül fel viszont, hogy a külföldi jog vonatkozó rendelkezéseiről attól az államtól kell tájékoztatást kérni, amely a perben fél, leginkább alperes, így a belső jogára vonatkozó információ nyújtásában nem igazán érdekelt.
- 85/86 -
E kérdéskör vonatkozásában jogalkotási lépés nem látszik szükségesnek, mindazonáltal a tételes jogon túli eszközökkel törekedni kellene a joggyakorlat megfelelő irányba terelésére.
Az Igazságügyi Minisztérium gyakorlatában az immunitással kapcsolatban leggyakrabban megjelenő problémakör a külföldi államnak történő kézbesítés, amelynek két aspektusa emelendő ki: milyen módon lehet az állam részére kézbesíteni, és az állam melyik szervének lehet és kell kézbesíteni. Ez utóbbi a képviselettel függ össze, amelyet érintettünk az előző pontban, így itt most csak az előbbi kérdéskörrel foglalkozunk.
A belső jogban a Nmjtvr. tartalmaz rendelkezéseket a jogsegélyről, specifikusan az immunitással összefüggésben azonban nem találhatók benne szabályok, illetve nem vagyunk részesei az e kérdéseket rendező egyezményeknek sem. Ennek köszönhetően a bíróságok, és röviddel ezelőttig az Igazságügyi Minisztérium is, vitatható gyakorlatot folytattak, folytatnak. Előfordulnak esetek, amikor a bíróság közvetlenül postai úton az érintett állam magyarországi nagykövetségének kézbesít, kizárólag magyar nyelvű iratokat. Az Igazságügyi Minisztérium korábbi gyakorlata szerint pedig a bíróság által megküldött iratok a Külügyminisztériumnak kerültek továbbításra, amely aztán a külföldi állam nagykövetségének jegyzék mellett adta át az iratokat. Az utóbbi időben azonban az Igazságügyi Minisztérium gyakorlata már az ENSZ államimmunitási egyezmény szerinti megoldásokat követi, amennyiben elsődlegesen az érintett állammal hatályos nemzetközi egyezmény alapján, ennek hiányában diplomáciai úton a külföldi állam külügyminisztériumának kíséreljük meg kézbesítést. Mindazonáltal a jogalkalmazás segítése érdekében szükségesnek tűnik a belső jogban is rendezni, hogy a külföldi állam, állami szerv részére történő kézbesítés miként történhet, így a nemzetközi joggal összhangban lennének az ilyen ügyek intézhetők minden esetben.
A nemzetközi jogon alapuló, polgári joghatóság alóli mentesség vizsgálata alapján megállapítható, hogy vonatkozó a szabályozás meglehetősen fragmentált. Ez egyrészt adódik a különböző nemzetközi jogforrások fokozott szerepéből a területen, másrészt a belső jog is viszonylag széttagolt. Ez a helyzet viszont nem segíti a nemzetközi vonatkozású ügyekben a tapasztalatok szerint egyébként is sokszor nehezen eligazodó jogalkalmazót, ami fokozottan igaz az immunitással kapcsolatos kérdések tekintetében, hiszen ezek a nemzetközi vonatkozású ügyeken belül is speciális kört képeznek. Emellett a gyakorlati tapasztalatok azt is mutatják, hogy a szabályozás több tekintetben is hiányos.
Mindez hozzájárul a joggyakorlatban tapasztalható bizonytalanságokhoz. Ugyan az immunitás kérdését felhozó ügyeknek a nemzetközi vonatkozású ügyek összességéhez viszonyított aránya elenyésző, a téma közjogi, diplomáciai szempontból való érzékenysége indokolja, hogy a gyakorlatban felmerült kérdésekre a jogalkalmazónak megfelelő választ adó, a bizonytalanságokat kiküszöbölő belső jogi szabályozás kerüljön megalkotásra. Ennek igényét alátámasztja, hogy az államok fokozódó jelenléte a gazdaságban magával hozhatja az ilyen ügyek számának további növekedését.
Az immunitással kapcsolatos kérdéseket rendező jövőbeli szabályozással összefüggésben, a fent vizsgált részleteken túl, általánosságban két szempontot kell vizsgálni.
Egyrészt tisztázandó, hogy a szabályozás egy helyen, egyetlen jogforrásban kapjon-e helyet, vagy a jelenlegi megoldáshoz hasonlóan különböző jogszabályokban. A különböző aspektusokat átfogóan, egy helyen rendező szabályozás mellett szólna a nagyobb átláthatóság, a fent vizsgált különböző aspektusok közötti kapcsolatok egyértelműbbé tétele. Az elkülönült elhelyezés melletti érv lehet viszont, hogy az egyes aspektusok rendezése az adott típusú kérdéseket általánosságban rendező jogszabályokba jobban illeszkedhetne.
A másik vizsgálandó szempont, hogy a releváns rendelkezések konkrétan melyik jogszabályban jelenjenek meg.
A nemzetközi jogi értelemben joghatóságnak a nemzetközi magánjogi joghatósági szabályoktól történő leválasztása esetén felmerülhet a kérdés, hogy továbbra is a nemzetközi magánjogi törvényben van-e helye az érintett rendelkezéseknek. A Pp. koncepciója megfontolásra javasolja a leválasztott szabályoknak a Pp.-ben történő elhelyezését. Ez azonban álláspontom szerint nem veszi figyelembe, hogy az immunitással kapcsolatos szabályok nemcsak a Pp. által szabályozott eljárásokat érinthetik, vagyis nem csak a Pp., hanem adott esetben más eljárási szabályok személyi hatályát is. Nem vitatható természetesen, hogy az immunitás problémája leggyakrabban bíróság előtt folyó polgári eljárásokban merülhet fel, de polgári ügyben eljáró más hatóságok előtt is lehet fél külföldi állam, állami szerv, nemzetközi szervezet vagy mentességet élvező magánszemély (pl. közjegyző előtti fizetési meghagyásos eljárásban, gyámhatóság előtti családjogi tárgyú eljárásban, jegyző előtti birtokvédelmi eljárásban). Ebből következően az immunitás érvényesülésével kapcsolatos szabályok Pp.-ben történő elhelyezése indokolatlanul leszűkítené azok alkalmazási körét vagy pedig párhuzamos szabályok beillesztését tenné szükségessé más jogszabályokba, hogy a Pp. hatálya alá nem tartozó eljárásokban is érvényesíthetők legyenek. E megfontolások pedig megalapozhatják e szabályoknak a nemzetközi magánjogi törvényben való elhelyezését, hiszen e törvény címzettje a Pp.-vel szemben a polgári ügyekben eljáró valamennyi hatóság. A nemzetközi magánjogi törvényben való elhelyezés alternatívája lehet még egy az immunitással kapcsolatos kérdéseket rendező külön törvény.
- 86/87 -
A végrehajtással kapcsolatos, esetleg kiegészítésre kerülő rendelkezések elhelyezése tekintetében nem merül fel olyan kényszerítő ok, amely a nemzetközi magánjogi törvényből való kivételt indokolná. Alternatívaként a külön törvényben vagy a Vht.-ben való elhelyezés jöhet szóba, ez utóbbi azért, mert így a végrehajtás egyéb akadályaival egy helyen kerülne az immunitás szabályozásra, ami legalábbis figyelemfelhívó hatású lenne a jogalkalmazó számára.
Az eljárási kérdések kapcsán értelemszerűen adódna az eljárási törvényekben történő elhelyezés lehetősége, ez azonban a különböző eljárási jogszabályokban megjelenő párhuzamos rendelkezésekhez vezetne. Ennek egyik alternatívája lehetne a nemzetközi magánjogi törvénybe illesztett szabályozás, különös figyelemmel arra, hogy a jogsegély alapvető szabályai, amelyekhez az immunitást élvező entitás vagy személy számára történő kézbesítés új szabályai is kapcsolódnának, már most is az Nmjtvr.-ben találhatók. További opcióként merülhet fel egy külön törvényben történő rendezés.
A fentiekre figyelemmel leginkább járható útként vagy a nemzetközi magánjogi törvényben, lehetőleg külön fejezet formájában történő szabályozás vagy egy az immunitással kapcsolatban felmerülő valamennyi kérdést rendező külön törvény megalkotása látszik.
Az előbbi megoldással összefüggésben annak mérlegelése szükséges, hogy a leendő szabályozás annak tárgyát illetve terjedelmét tekintve mennyiben illeszthető be a nemzetközi magánjogi törvény keretei közé. Nem találni példát arra külföldi jogalkotásban, hogy ezt a kérdéskört külön szerkezeti egységben, átfogóan szabályoznák nemzetközi magánjogi törvényekben. A cseh nemzetközi magánjogi kódex foglalkozik ugyan a kérdéskörrel, de az is csak egyetlen szakaszban (7. §), amely alapvetően megelégszik az immunitás fennállását illetően a nemzetközi jogra utalással, illetve a kézbesítésre a diplomáciai út alkalmazásának előírásával.
Ezzel szemben az immunitással összefüggő, nemzetközi jogi értelemben vett joghatósági illetve eljárási kérdések külön törvényben történő átfogó szabályozására több példa létezik, elsősorban a common law jogrendszerekben,[64] amelyek akár kiindulópontnak is tekinthetők lennének egy a magyar sajátosságokra figyelemmel kialakítandó magyar szabályozáshoz.
Végül pedig, bár már korábban is utaltam erre, célszerűnek tartanám a folyamatban lévő kodifikációs munkálatokhoz kapcsolódóan a kérdéskört szabályozó nemzetközi egyezményekhez való magyar csatlakozás lehetőségének vizsgálatát. ■
JEGYZETEK
[1] Kajtár Gábor: Az államimmunitás (in: Nemzetközi jog, szerk.: Kende Tamás, Nagy Boldizsár, Sonnevend Pál, Valki László, Wolters Kluwer, Budapest, 2014), 275. o.
[2] Kajtár i. m. 278. o.
[3] Kende Tamás: A joghatóság (in: Nemzetközi jog, szerk.: Kende Tamás, Nagy Boldizsár, Sonnevend Pál, Valki László, Wolters Kluwer, Budapest, 2014), 267. o.
[4] Ld. Kajtár i. m. 276-278. o.
[5] Kajtár i.m. 281. o.
[6] Jasper Finke: Sovereign Immunity: Rule, Comity or Something Else?; The European Journal of International Law, Vol. 21 no. 4, 2010, 859. o., illetve Kajtár i. m. 281. o. Az ügylet céljának a minősítést befolyásoló szerepére példa egy adásvételi szerződés, amely önmagában magánjogi jellegű lenne, de ha annak a célja például a hadsereg ellátása, az már értelmezésről függően tekinthető akár a közhatalom gyakorlása körébe tartozónak is.
[7] Finke i. m. 859. o.
[8] Ez a megközelítés tükröződik vissza például, ugyan nem az immunitás, hanem a "polgári és kereskedelmi ügyek" fogalmának vonatkozásában az Európai Unió Bírósága joggyakorlatában is, hiszen a Bíróság az adott ügyek sajátos körülményei alapján értékeli, hogy az érintett jogviszony az acta iure imperii vagy gestionis körébe tartozik-e. Ez azért relváns, mert csak az utóbbiakkal összefüggő ügyek tartoznak a "polgári és kereskedelmi ügyek" fogalma alá, amely pedig a polgári igazságügyi együttműködés területén elfogadott uniós jogi aktusoknak a tárgyi hatályát fedi le. Ld. 814/79. sz. Rüffer-ügyben 1980. december 16-án hozott ítélet (ECLI:EU:C:1980:291), C-172/91. sz. Sonntag-ügyben 1993. április 21-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:1993:144), C-266/01. sz. Préservatrice foncière TIARD-ügyben 2003. május 15-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2003:282), C-265/02. sz. Frahuil-ügyben 2004. február 5-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2004:77), C-523/07. sz. "A" ügyben 2009. április 2-án hozott ítélet (ECLI:EU:C:2009:225), C-645/11. sz. Sapir-ügyben 2013. április 11-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2013:228), C-49/12. sz. Sunico-ügyben 2013. szeptember 12-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2013:545).
[9] Az egyezmény angol nyelvű szövege elérhető a http://www.coe.int/hu/web/conventions/full-list/-/conventions/rms/09000016800730b1 oldalon.
[10] Az egyezmény szövege az ENSZ hivatalos nyelvein elérhető a https://treaties.un.org/doc/Treaties/2004/12/20041202%2003-50%20PM/CH_III_13p.pdf oldalon.
[11] Kajtár i. m. 280. o.
[12] Kajtár i. m. 285-290. o.
[13] Ld. lent a II.1.A. b) pontban.
[14] Kajtár i. m. 291. o
[15] Kajtár i. m. 290. o.
[16] Az egyezmény 31-32., illetve 37-39. cikkei rendelkeznek a diplomáciai képviselőt, családjának háztartásában élő tagjait, illetve diplomáciai képviselet igazgatási és műszaki személyzetének tagjait és ezek családtagjait megillető mentességekről.
[17] Az egyezmény 43-45. 53., 57-58. illetve 71. cikkei tartalmaznak a mentességekre vonatkozó rendelkezéseket.
[18] Kajtár i. m. 291. o.
[19] Kihirdette az Egyesült Nemzetek Alapokmányának törvénybe iktatásáról szóló 1956. évi I. törvény
[20] "105. Cikk
1. A Szervezetet mindegyik tagjának területén megilletik a céljainak eléréséhez szükséges kiváltságok és mentességek.
2. Az Egyesült Nemzetek tagjainak képviselőit és a Szervezet tisztviselőit szintén megilletik a Szervezettel kapcsolatos feladataik független ellátásához szükséges kiváltságok és mentességek."
[21] Ld. 1994. évi LXXXV. törvény a diplomáciai kapcsolatokról Bécsben, az 1961. évi április hó 18. napján kelt szerződésben biztosított kiváltságoknak, mentességeknek és könnyítéseknek az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet intézményeire, tisztségviselőire és alkalmazottaira, a részt vevő államok képviselőire és az EBEÉ missziók tagjaira való kiterjesztéséről
[22] "55. § Kizárólag magyar bíróság, vagy más hatóság járhat el
d) a magyar állam, magyar államhatalmi vagy államigazgatási szerv elleni eljárásban,
e) külföldön diplomáciai képviselőként eljáró, vagy egyébként a joghatóság alól mentes magyar állampolgár elleni olyan eljárásban, amely nemzetközi szerződés vagy viszonosság értelmében az említett személy ellen külföldön nem indítható,
56. § Magyar bíróság vagy más hatóság joghatósága - ha ez a törvényerejű rendelet másként nem rendelkezik - kizárt
a) külföldi állam, államhatalmi vagy államigazgatási szerv elleni eljárásban,
b) Magyarországon diplomáciai képviselőként eljáró vagy egyébként a joghatóság alól mentes külföldi állampolgár elleni olyan eljárásban, amely nemzetközi szerződés vagy viszonosság értelmében az említett személy ellen belföldön nem indítható,"
[23] "57. § (1) Külföldi állam, államhatalmi vagy államigazgatási szerv, továbbá Magyarországon diplomáciai képviselőként eljáró, vagy egyébként a joghatóság alól mentes külföldi állampolgár ellen indított eljárásban magyar bíróság vagy más hatóság eljárhat, ha a külföldi állam a mentességről kifejezetten lemondott.
(2) A mentességről történt lemondás esetében a magyar bíróság vagy más hatóság joghatósága kiterjed az ugyanabból a jogviszonyból eredő viszontkeresetre is.
(3) Az ilyen eljárásban hozott külföldi felet marasztaló határozatot csak akkor lehet végrehajtani, ha a külföldi állam a végrehajtás alóli mentességről is kifejezetten lemondott."
[24] 2000. évi CX. törvény a joghatóságra és külföldi határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó egyes jogszabályok módosításáról.
[25] "2. § Nem lehet alkalmazni e törvényerejű rendeletet olyan kérdésben, amelyet nemzetközi szerződés szabályoz."
[26] Megjegyzendő, hogy a tanulmánynak nem célja a nemzetközi szokásjog belső jogban való érvényre juttatásának vizsgálata, ami a tanulmány kereteit jelentős mértékben meghaladná.
[27] ET államimmunitási egyezmény 7. cikke
[28] ET államimmunitási egyezmény 13. cikke, ENSZ államimmunitási egyezmény 17. cikke
[29] ET államimmunitási egyezmény 14. cikke, ENSZ államimmunitási egyezmény 13. cikkének (c) pontja
[30] ENSZ-egyezmény 16. cikke
[31] ET államimmunitási egyezmény 2. cikke, ENSZ államimmunitási egyezmény 7. cikke
[32] ET államimmunitási egyezmény 1. cikkének 1. pontja és 3. cikke, ENSZ államimmunitási egyezmény 8. cikke
[33] ET államimmunitási egyezmény 1. cikkének 2. és 3. pontja, ENSZ államimmunitási egyezmény 9. cikke
[34] "31. cikk 1. A diplomáciai képviselő mentes a fogadó állam büntető joghatósága alól. A diplomáciai képviselő a fogadó állam polgári és államigazgatási joghatósága alól is mentes, kivéve:
a) a fogadó állam területén fekvő, magántulajdonban álló ingatlanra vonatkozó dologi jogi pert, hacsak a diplomáciai képviselő az ingatlant nem a küldő állam javára, a képviselet céljára tartja birtokában;
b) az olyan hagyatéki eljárással kapcsolatos pert, amelyben a diplomáciai képviselő magánszemélyként, mint végrendeleti végrehajtó, hagyatéki gondnok, örökös vagy hagyományos és nem a küldő állam képviselőjeként szerepel;
c) az olyan pert, amely a diplomáciai képviselő által a fogadó államban, hivatalos tevékenysége körén kívül folytatott bármilyen szabadfoglalkozással vagy kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos."
[35] "32. cikk 1. A küldő állam lemondhat a diplomáciai képviselő és a 37. Cikk alapján mentességet élvező személy joghatóság alóli mentességéről.
2. A lemondásnak mindig kifejezettnek kell lennie.
3. Ha a diplomáciai képviselő vagy a 37. Cikk szerint joghatóság alóli mentességet élvező személy eljárást indít, akkor nem hivatkozhat többé a joghatóság alóli mentességre az alapkeresettel közvetlenül összefüggő viszontkereset tekintetében."
[36] "43. cikk 1. A konzuli tisztviselők és a konzuli alkalmazottak a konzuli feladatok gyakorlása során végzett cselekményeik tekintetében nem tartoznak a fogadó állam bírói és államigazgatási joghatósága alá.
2. A jelen Cikk 1. bekezdésének rendelkezései azonban nem alkalmazandók:
a) az olyan szerződés kötéséből eredő polgári per esetén, amelyet valamely konzuli tisztviselő vagy konzuli alkalmazott kifejezetten vagy hallgatólagosan nem a küldő állam megbízottjaként kötött; vagy
b) valamely harmadik személy által indított olyan polgári per esetén, amelyet gépjármű, hajó vagy repülőgép által a fogadó állam területén okozott balesetből származó kártérítés iránt indítottak."
[37] "45. cikk 1. A küldő állam lemondhat a konzuli képviselet tagjának a 41., 43. és 44. Cikkekben említett kiváltságairól és mentességeiről.
2. A jelen Cikk 3. bekezdése rendelkezéseinek fenntartásával a lemondásnak mindig kifejezettnek kell lennie és azt írásban kell közölni a fogadó állammal.
3. Ha a konzuli tisztviselő vagy konzuli alkalmazott pert indít olyan ügyben, amelyben a 43. Cikk alapján mentességet élvezne a joghatóság alól, akkor az alapkeresettel közvetlenül összefüggő viszontkereset tekintetében nem hivatkozhat többé a joghatóság alóli mentességre."
[38] Kajtár i. m. 293. o.
[39] Ez a fórum United Nations Administrative Tribunal (hatáskörébe az ENSZ alkalmazottak munkaügyi vitáinak rendezése tartozik).
[40] Pl. International Labour Organization Administrative Tribunal (ILOAT) a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) más szakosított intézmények alkalmazottainak jogvitájára rendelkezik hatáskörrel.
[41] Az Európai Parlament és a Tanács 1215/2012/EU rendelete (2012. december 12.) a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról (átdolgozás), HL L 351., 2012.12.20., 1-32. o.
[42] A Tanács 2201/2003/EK rendelete (2003. november 27.) a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről, HL L 338., 2003.12.23., 1-29. o. , magyar különkiadás 19. fejezet 6. kötet 243 - 271. o.
[43] A Tanács 4/2009/EK rendelete (2008. december 18. ) a tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről, HL L 7., 2009.1.10., 1-79. o.
[44] Az Európai Parlament és a Tanács 650/2012/EU rendelete (2012. július 4.) az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről, HL L 201., 2012.7.27., 107-134. o.
[45] C-292/05. sz. Lechouritou-ügyben 2007. február 15-án hozott ítélet (ECLI:EU:C:2007:102)
[46] 1968 Brussels Convention on jurisdiction and the enforcement of judgments in civil and commercial matters, OJ L 299, 31.12.1972, 32-42. o.
[47] C-154/11. sz. Mahamdia-ügyben 2012. július 19-én hozott ítélet (ECLI:EU:C:2012:491).
[48] E tekintetben ld. fent az I.1.A. pontot.
[49] Tímár Kinga: Immunitás és joghatóság az Európai Bíróság aktuális gyakorlatában, 58. o., http://epa.oszk.hu/02600/02687/00003/pdf/EPA02687_jogi_tanulmanyok_2010_03_045-059.pdf (2015. október 22.).
[50] Az Európa Tanács a kiváltságairól és mentességeiről szóló Általános Megállapodás és Jegyzőkönyv (kihirdette az 1991. évi LXXII. tv.).
[51] A Megállapodás 3. cikkének angol szövege szerint a joghatóság alól "the Council, its property and assets", vagyis a "Tanács, javai és vagyontárgyai" mentesek, ezzel szemben a kihirdetett magyar fordítás szerint "a Tanács javai és vagyontárgyai" mentesek csak - ld. a bírósági joggyakorlatról szóló kúriai összefoglaló táblázat 91. oldalát.
[52] Ld. az AB határozat 30-60. pontjait.
[53] Az AB határozat 39. pontja.
[54] Az AB határozat 43. pontja.
[55] Az AB határozat 73. pontja.
[56] Ld. Tímár i. m. 57. o.
[57] Szőcs Tibor: A magyar nemzetközi polgári eljárásjog reformja - szabályozást igénylő kérdések (in: Egy új polgári perrendtartás alapjai, szerk.: Németh János - Varga István, HVG-ORAC, Budapest, 2014), 678. o.
[58] AZ ÚJ POLGÁRI PERRENDTARTÁS KONCEPCIÓJA, 10. melléklet, 96. o. - http://www.kormany.hu/download/f/ca/30000/20150128%20Az%20%C3%BAj%20polg%C3%A1ri%20perrendtart%C3%A1s%20koncepci%C3%B3ja.pdf (2015. október 22.).
[59] Ld. fent az II.1.A. d) pontban.
[60] Ennek demonstrálására ld. a kölcsönzött kulturális javak különleges védelméről szóló 2012. évi XCV. törvényt.
[61] Ld. fent az II.1.A. d) pontban.
[62] Ld. az összeállítás 14. oldalát.
[63] "(b) State" means:
(i) the State and its various organs of government;
(ii) constituent units of a federal State or political subdivisions of the State, which are entitled to perform acts in the exercise of sovereign authority, and are acting in that capacity;
(iii) agencies or instrumentalities of the State or other entities, to the extent that they are entitled to perform and are actually performing acts in the exercise of sovereign authority of the State;
(iv) representatives of the State acting in that capacity;
[64] USA: The Foreign Sovereign Immunities Act 1976 ("FSIA"), 28 U.S.C. §§ 1330, 1602-1611; Egyesült Királyság: State Immunity Act 1978; Ausztrália: Foreign States Immunities Act 1985; Kanada: State Immunity Act, R.S.C., 1985, c. S-18;
Lábjegyzetek:
[1] A szerző főosztályvezető-helyettes, Nemzetközi Magánjogi Főosztály.
Visszaugrás
