A magyar alkotmányjogi elmélet és gyakorlat számára - részben az uniós joganyag beépülésére tekintettel is - kérdésként merülhet fel, hogy a nemi irányultság szerinti diszkrimináció okozta jogi problémákra milyen megoldás adható. A megoldás kulcsaként mindenekelőtt az Alkotmány diszkrimináció tilalmát kimondó 70/A. §-a kínálkozik, amelynek a jelentőségét nem győzte hangsúlyozni az Alkotmánybíróság több mint tízéves gyakorlata során.
Az Alkotmány segítségül hívása esetén is több megoldási lehetőség kínálkozik a jogértelmezés számára. Egyrészt felvethető a kérdés úgy, hogy egyáltalán vonatkozik-e a diszkrimináció tilalma a nemi irányultságra. Ez az álláspont megindokolható esetleg azzal, hogy az Alkotmány explicit módon nem tartalmazza a megkülönböztetésnek ezt az aspektusát.
Ugyanakkor az Alkotmány nem taxatív felsorolást ad a diszkrimináció aspektusainak meghatározásakor, így a felsorolást lezáró "egyéb" kategória lehetővé teszi, hogy a diszkrimináció tilalmának védelme alá kerüljenek a megkülönböztetés további szempontjai is. Ebből adódik a második képviselhető álláspont a kérdéssel összefüggésben.
A harmadik elméleti lehetőség, ha a nemek közötti diszkrimináció tilalmából próbáljuk meg levezetni a nemi irányultság szerinti diszkrimináció tilalmát. Ezen lehetőség megvizsgálásához viszont érdemes kitekinteni a nemzetközi jogi gyakorlatra is, értve ez alatt jelen esetben az Európai Bíróság gyakorlatát.
Az alábbiakban a nemi irányultság szerinti diszkriminációval kapcsolatosan az Alkotmánybíróság és az Európai Bíróság gyakorlata által felvetett elméleti kérdésekre térek ki, és megkísérlek a nemi irányultság szerinti diszkrimináció elméleti keretbe ágyazásához és alkotmányjogi tartalmának megállapításához egy vázlatot adni.
A diszkrimináció tilalmáról az Alkotmány 70/A. §-a rendelkezik. Ebben a rendelkezésben fogalmazódik meg általános szinten az "állampolgári jogegyenlőség" - tilalom formájában. Ezt egészíti ki a nemek egyenlőségét részletező 66. § és a sajátos tartalmú, a tulajdonformák egyenlőségét kimondó 9. §.
Az elmúlt évtized során az Alkotmánybíróság gyakorlatában az egyik leggyakrabban "citált" alkotmányos tétellé nőtte ki magát a 70/A. § - ennek megfelelően számos elvi jelentőségű megállapítás került megfogalmazásra.
a) Az Alkotmánybíróság gyakorlata során különös hangsúlyt fektetett arra, hogy az alkotmányos alapjogokat, és az annak nem minősülő elveket és értékeket elhatárolja egymástól. Az alkotmányos alapjogok tekintetében a német alkotmánybírósági gyakorlatból átvett szükségességi-arányossági tesztet alkalmazza az Alkotmánybíróság: vagyis egy meglehetősen szigorúan körülírható próbát kell kiállnia a jogszabályoknak ahhoz, hogy ne "találtassanak könnyűnek". A teszt lényegileg ugyanis azt követeli meg a jogalkotótól, hogy az alapjoggal szemben alkalmazott korlátozás szükséges legyen egy adott állami cél eléréséhez, s a korlátozás mértéke arányban álljon a kitűzött céllal.
A szükségességi-arányossági teszthez képest más jellegű próbát kell kiállnia a jogszabályi rendelkezéseknek, ha alkotmányos elvekkel vagy értékekkel kerülnek ütköztetésre. Az alkotmányos értékek kapcsán (ide sorolható a piacgazdaság, a gazdasági verseny szabadsága) a jogalkotóra pusztán az a kötelezettség hárul, hogy ne az Alkotmányban megfogalmazott érték ellenkezőjét valósítsa meg egy jogszabállyal, annak egyes rendelkezéseivel. Így, ha alkotmányossági vizsgálatra kerül sor gyakorlatilag legvégső esetben válnak ezek az értékek hivatkozhatóvá, az elutasítás jogalapjává.
Az elvek - mint amilyen a jogállamiság - bármelyik határozatban érvelési alapul és az elutasítás közvetlen indokául szolgálhatnak: vagyis alkotmányjogilag megfoghatóbb kategóriákról van szó, mint az értékek esetén. Ezekből közvetlen elvárások származnak a jogalkotóra nézve, míg az értékek esetén ezek az elvárások viszonylag távoliak, közvetettek maradnak: az értékek megvalósítása ugyanis az Alkotmányban található számos elvnek és alapjognak az érvényre juttatásával történik.
b) A kérdés a jelen témával összefüggésben, hogy vajon a diszkrimináció tilalma hol helyezhető el ebben a rendszerben (amely - mint azt Kilényi Géza kimutat-ta1 - nem mindig következetes).
Az Alkotmánybíróság gyakorlatát áttekintve jól látható: a diszkrimináció tilalma kapcsán a testület nem a szükségességi-arányossági tesztet alkalmazza, hanem egészen más logikával dolgozik: megvizsgálja először is a támadott rendelkezéseket a csoporthomogenitás szempontjából, majd ha úgy ítéli meg, hogy homogén csoporton belül történt a különbségtétel, akkor megvizsgálja, hogy a különbségtételre felhozható-e alkotmányosan elfogadható indok. Ha ugyanis az indok alkotmányosan elfogadható, akkor pozitív diszkriminációról van szó, s a különbségtétel nem alkotmányellenes.
Már az alkalmazott technikából is egyértelműen következtethető: a jogegyenlőség (diszkrimináció tilalma) nem mint alapjog jelenik meg a magyar Alkotmányban, hanem - az alkotmánybírósági gyakorlatnak köszönhetően - alapelvi jelentőségre tett szert. Ez kifejeződik azonban az Alkotmánybíróság azon megfogalmazásában is, hogy a diszkrimináció tilalmának "végig kell vonulnia" az egész jogrendszeren, érvényesülnie kell minden jogszabályban és jogterületen.
c) Ennek az alapelvnek a megjelenítődése az Alkotmányban önmagában véve is sajátos: az Alkotmány ugyanis egy példálózó felsorolással adja meg tartalmát. Fontos hangsúlyozni, hogy - mint minden példálózó felsorolás esetén - a felsorolt, valamint az odatartozó, de fel nem sorolt (az "egyéb" kategóriába tartozó) elemek között nincsen fajsúlybeli különbség. Ugyanakkor azt is jelenti: a jogértelmezés (alkotmányértelmezés) szervei számára nyitottá tette a szabályt az alkotmányozó, vagyis az általa fel nem soroltakkal azonos fajsúlyú-jelentőségű további elemek jogértelmezéssel kiolvashatók az Alkotmányból. (Ilyen esetekben válnak az alkalmazott jogértelmezési elvek különösen nagy jelentőségűvé.)
a) A közösségi jogban a diszkrimináció tilalma ugyancsak mint elv (principle) nyert megfogalmazást az egyes területeken: többnyire úgy utalnak rá az egyes jogforrások, mint az egyenlő elbánás elvére ("principle of equal treatment"). (Ezzel szemben ugyan a munkajog és foglalkoztatás területén hozott 2000/78. sz. irányelv preambulumában hol mint jogról ("right of all persons to equality before law"), hol mint egyetemes jogról ("universal right") emlékezik meg a jogegyenlőségről (egyenlő elbánásról). Azonban maga a normatív szöveg a "principle of equal treatment" kifejezést használja, eloszlatva ezzel a kétségeket a jogegyenlőség elvi jellege felől.)
A bírósági gyakorlat - s ez vonatkozik mind az Elsőfokú bíróság (CFI), mind az Európai Bíróság gyakorlatára - ugyancsak ezt a felfogást támasztja alá, amikor döntéseikben ugyancsak elvként emlegetik a jogegyenlőséget, illetve a diszkrimináció tilalmát ("principle of non-discrimination")
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
