A jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint a peres felek1994. szeptemberében élettársi kapcsolatot létesítettek, majd 1995. október 20-án házasságot kötöttek. Az életközösségük 2001. karácsonyán végleg megszakadt, és a bíróság a házasságot felbontotta.
A felek közös vagyonához tartozott - többek között - az 1997. február 7-én kelt társasági szerződéssel közösen alapított D. és Társa Betéti Társaság (a továbbiakban: Bt.) mindkét társasági részesedése. A társaság jegyzett tőkéje 250.000 forint volt, amelyből 200.000 forint készpénzt a beltag alperes, további 50.000 forint készpénzt pedig a kültag felperes bocsátott a társaság rendelkezésére a felek közös vagyonából. A társaság képviseletére 5 évi időtartamra a beltag alperes volt jogosult, a társaság székhelye pedig a felek közös lakásául szolgáló ingatlanban volt. A társasági szerződésben a felek abban állapodtak meg, hogy a felosztott tiszta nyereséget a vagyoni betéteik arányában osztják fel egymás között, és ugyanilyen arányban viselik az esetleges veszteséget is. A kültag felperes tudomásul vette, hogy az anyagi felelőssége a beltag alperesével azonos, mert a neve a társaság cégszövegében szerepel.
Az életközösség megszakadásával felek között a társasági jogi kapcsolat nem szűnt meg. A felperes a társaságból nem lépett ki, a társasági szerződés ehhez szükséges módosítását nem írta alá, de a társaság gazdálkodásában sem vett részt. A társaságot az alperes vitte tovább. A Bt. a felperessel nem számolt el. A megyei bíróság a társaság felszámolását rendelte el 2005. január 26. napjával, majd 2005. március 3. napján a felszámolási eljárás megindításának közzétételére is sor került. A bíróság a 9./ sorszámú végzésével a felszámolási eljárást befejezetté nyilvánította és megállapította, hogy a gazdálkodó szervezet jogutód nélkül megszűnt, ezért elrendelte a cégjegyzékből való törlését. Megállapította, hogy a cég vagyona 6.000 forint, amely az 1.939.202 forint összegű összes hitelezői igényt csak minimális mértékben fedezi, további fedezet pedig nem áll rendelkezésre. A társaságot 2006. április 10. napján törölték a cégjegyzékből.
A felperes 2007. május 3. napján, az alperes pedig 2007. június 1. napján fizetési megállapodást kötött a Magyar Követelést Kezelő Zrt-vel a bt. után maradt tartozás megfizetése tárgyában.
A perben kirendelt igazságügyi könyvszakértő véleménye szerint a Bt. az életközösség megszakadásának időpontjában 5.698.892 forint vagyoni értéket képviselt.
Az életközösség megszakadásakor valamennyi közös ingó vagyontárgy a felperes birtokában maradt.
A felperes a keresetében, az alperes pedig a viszontkeresetében a felek házastársi közös vagyonának a megosztását kérte, de egymástól eltérő elszámolás alapján. A keresetet és a viszontkeresetet kölcsönösen többször módosították.
A másodfokú bíróság jogerős ítéletével az alperest kötelezte, hogy fizessen meg a felperesnek 147.937 forint értékkiegyenlítést.
A jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezésének indokolása szerint a felek jogvitájának az elbírálására a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezései az irányadók. E szabályok szerint is alaptalannak találták viszont a perben eljárt bíróságok felperesnek a Bt. életközösség megszűnésekori 5.698.892 forintos értékének az alperes terhére a vagyonmérlegbe történő beállítása, és az alperesnek az említett összeg 2.849.446 forintos fele részének a megfizetésére való kötelezése iránt előterjesztett kereseti kérelmét.
Nem fogadták el a felperes azon érvelését, hogy a perbeli esetben a felek közötti elszámolás alapját a Bt. életközösség megszakadásakori értéke képezné azért, mert a Legfelsőbb Bíróság 209. számú Elvi Határozata szerint házastársi közös vagyonnak minősül az az érték, amely a közkereseti társasági tag házastársat a tagsági jogviszonyának vagy magának a társaságnak az életközösség megszakadásának időpontjában történő megszüntetése esetén megilletné (EBH 2000/209.).
A felek jogvitájára a Legfelsőbb Bíróság BH 2007/373. száma alatt közzétett eseti döntésében foglaltak az irányadók, amely kimondja, hogy amennyiben végelszámolás folytán megszűnik az a kft., amelynek nem egyenlő arányú, de házastársi közös vagyonba tartozó üzletrészekkel a házastársak tagjai voltak, a házastársaknak mint volt kft. tagoknak a pótbefizetések visszatérítésére és az ún. likvidációs hányadra vonatkozó igénye házastársi közös vagyon. Ez az igény a házastársakat a házassági vagyonjogi szabályok szerint egymás között egyenlő arányban illeti meg.
A perbeli esetben - bár egymástól eltérő arányban - mindkét házastárs tagja volt a közösen alapított gazdasági társaságnak, és az induló vagyon a házastársi közös vagyonból származott, ezért mindkettőjük gazdasági társaságbeli részesedése közös vagyonnak minősül. Az életközösségük 2001. karácsonyán történt megszakadásakor köztük a vagyonközösség véget ért, de a társasági tagsági jogviszonyuk változatlan maradt. Helyesen hivatkozott ugyanis az alperes a felperessel szemben arra, hogy a formális és nem formális tagság jogilag nem értelmezhető. 2001. karácsonyát követően a felperes a tagsági jogait nem gyakorolta, a cég tevékenységében nem vett részt, de a tagsági jogviszonya nem szűnt meg. Erre tekintettel 2001. karácsonyát követően a felek társasági jogviszonyában kizárólag a Gt. szabályai lettek az irányadók, beleértve a társasági jogviszony megszűnését, amelyre sem a felperes, sem az alperes esetében nem került sor.
A bizonyítás nem terjedt ki annak vizsgálatára, hogy a Bt. 2001. karácsonyát követően miként működött, hogyan gazdálkodott és a gazdálkodása a törvényességi előírásoknak mennyiben felelt meg, mert az említett körülményeknek a jogvita elbírálása szempontjából nem volt jelentősége. Tény, hogy a bíróság 2005. évben elrendelte a Bt. felszámolását, majd az eljárás befejezését követően a jogutód nélküli megszűnését állapította meg és a cégjegyzékből való törlését rendelte el. A Bt.-nek csupán 6.000 forint értékű vagyona maradt, ezt az összeget azonban a hitelezői igények messze meghaladták, és a becsatolt okirati bizonyítékok adatai szerint a tartozásért a mindkét volt házasfél helytállni tartozik (Gt. 101. § (1) bek. és 103. § (1) bek.).
A hivatkozott eseti döntésekben kifejtettek tehát a felek jogvitájára csak részben voltak alkalmazhatók, mert a perbeli esetben az életközösség megszakadását követően mindkét volt házasfél társasági tagsági jogviszonya változatlanul fennmaradt, a per tartama alatt azonban maga a Bt. szűnt meg jogutód nélkül, ezért a bíróság a cégjegyzékből való törléséről határozott, és a Bt. jogutód nélküli megszűnésekor jelentős összegű fedezet nélküli tartozás maradt hátra.
Mindezek miatt a Bt. vagyonát sem az életközösség megszakadásakori, sem későbbi időpont szerinti értéken nem lehetett a közös vagyon körében elszámolni, ezért az a perben eljárt bíróságok a vagyonmérleg II. tételéből kihagyták.
A másodfokú bíróság a fellebbezésben foglaltakra figyelemmel rámutatott arra, hogy a felek házastársi vagyonközösség az életközösségük 2001. decemberi megszakadásával véget ért, a felperes azonban a társaságban fennálló kültagsági jogviszonyát nem szüntette meg, ezért a felek a gazdasági társaságban továbbra is társak maradtak. Ezt követően azonban a betéti társaság megszűnt, ezért e társasági vagyon vonatkozásában a felek közötti elszámolás alapját nem a Csjt. rendelkezései határozzák meg, hanem ezen elkülönült vagyonra a gazdasági társaságokra vonatkozó szabályok irányadók.
Az elszámolás alapja a társaság megszűnésekor a tartozások levonását követően fennmaradó vagyonból a tag betétjének megfelelő arányú követelés lehetne. A perbeli társaságnak azonban nem maradt vagyona, csak tartozása, amelyet alátámaszt a tartozás megfizetésére vonatkozóan a felek által megkötött megállapodások tartalma is. A felperes és az alperes ugyanis a Magyar Követelés Kezelő Zrt.-vel kötött megállapodásban vállalt kötelezettséget a társaság állam felé fennálló tartozásának megfizetésére.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt annak részbeni megváltoztatása és a D. és Társa Bt. életközösség megszűnésekori 5.698.892 forintos értéke 2.849.446 forintos fele részének az ő javára történő elszámolása iránt.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta. Álláspontját a következőkkel indokolta.
I. A Legfelsőbb Bíróság - már hatályon kívül helyezett - 10. számú Irányelvének 5. pontján alapuló ítélkezési gyakorlat egységes abban, hogy a házastársi közös vagyon megosztása során általában az életközösség megszűnésekori vagyoni helyzetből kell kiindulni, a közös vagyon megosztásáig terjedő értékváltozást azonban megfelelően figyelembe kell venni, ha az nem vezethető vissza a felek tevékenységére. Ennek megfelelően a vagyonmérleg felállítása főszabály szerint az egyes vagyontárgyak életközösség megszűnésekori állapotának és értékének az alapulvételével történik. Az életközösség megszűnése és a közös vagyon megosztása közötti időszakban bekövetkezett értékváltozást (emelkedést vagy csökkentést) azonban mindkét fél javára, illetve terhére kell értékelni akkor, ha az nem a felek valamelyikének a magatartására (tevékenységére vagy mulasztására) vezethető vissza (BH 1971/1/6633., CDT 131.), vagy ha azt mindkét fél tevékenysége vagy mulasztása idézte elő. Azt az értékváltozást azonban, amely valamelyik házastárs tevékenységének vagy mulasztásának a következménye, kizárólag ennek a házastársnak a javára vagy terhére kell elszámolni.
1. A főszabálynak megfelelően a Legfelsőbb Bíróság számos eseti döntésében rámutatott már arra, hogy házastársi közös vagyont, az életközösség megszűnésekor pedig megosztandó házastársi közös vagyont képez mindazoknak a vagyoni értékű jogosultságoknak és vagyoni tárgyú kötelezettségeknek az összessége, amelyek a gazdasági társasági tag házastársat - az adott gazdasági társaság cégformájától és az életközösség megszűnésekori létszakától függően - a tagsági jogviszonyának vagy magának a társaságnak az életközösség megszakadásának időpontjában történő megszűnése esetén a gazdasági társaságbeli részesedése alapján megillették, illetve terhelték (EBH 2001/1/209., BH 1999/12/553., BDT 2001/12/196.). Ebből következik, hogy a házastársak valamelyikének a részvételével működő betéti társaság esetében tag házastársnak a házassági életközösség fennállása alatt közös vagyon felhasználásával szerzett és az életközösség megszűnésekor is meglévő társaságbeli részesedése, mint a tag házastárs magánvagyona a házastársi közös vagyonba tartozik. Mindkét házastárs részvételével működő betéti társaság esetén közös -aktív vagy passzív - vagyonnak minősül mindkét házastársnak a betéti társaságbeli beltagi, illetve kültagi részesedése, függetlenül attól, hogy az adott gazdasági társaságban milyen tagi minőségben és milyen mértékű vagyoni hozzájárulással vettek részt (Pfv. II.21.234/2006/5.).
2. A kivételes szabály alkalmazásának a következménye viszont az, hogy a házastársi közös vagyon körének és értékének a meghatározására nem az egyes vagyontárgyak, többek között tehát a vagyonközösséghez tartozó társasági részesedések életközösség megszakadásakori, hanem a közös vagyon megosztásakori állapota és értéke az irányadó.
a./ A Gt. 101. §-ának (3) bekezdése alapján alkalmazandó 83. §-ának (2) bekezdése szerint a betéti társasági tag a vagyoni hozzájárulását vagy annak értékét a társaság, illetve
a tagsági jogviszonya fennállása alatt nem követelheti vissza. A társaság működésének létszakaszában azonban a tagsági jogviszonya nem csupán a saját elhatározásán kívül álló okok miatt, hanem - többek között - a Gt. 92. §-ának b), d), és e) pontja értelmében a saját elhatározásából is megszűnhet a tagok közös megegyezésével, rendes felmondással vagy azonnali hatályú felmondással, és a Gt. 95. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a társaságtól megváló taggal a tagsági jogviszonya megszűnésének időpontjában fennálló állapot szerint kell elszámolni. A társaság jogutód nélküli megszűnése esetén azonban a Gt. 100. §-ának (2) bekezdése szerint a tartozások kiegyenlítése után fennmaradó vagyont - a társasági szerződés eltérő rendelkezése hiányában - a vagyoni hozzájárulásuk arányában kell felosztani a társaság tagjai között.
Az idézett törvényhelyek szövegéből az következik, hogy a betéti társaság működésének létszakában a társasági tag házastárs(ak) társasági részesedésének értékét -a Legfelsőbb Bíróság 209. számú Elvi határozata szerint - az a pozitív vagy negatív vagyoni érték képezi, amely a társasági tag házastársa(ka)t a tagsági jogviszonyának az életközösség megszakadásának az időpontjában történő megszűnése esetén a társasággal szemben az akkor fennálló állapot szerinti elszámolási igénye alapján megilletné, illetve terhelné.
A társaság jogutód nélküli megszűnésének létszakában ezzel szemben a tag(ok) már nem a társasággal való elszámolásra, hanem csak a tartozások kiegyenlítése után fennmaradó vagyonnak a társasági szerződés által meghatározott, ennek hiányában pedig a vagyoni hozzájárulás arányának megfelelő hányadára tarthatnak jogszerű igényt. Ez az érték viszont kizárólag a társaság jogutód nélküli megszűnését eredményező eljárás, tehát a végelszámolási vagy a felszámolási eljárás eredménye alapján, azzal azonos összegben határozható meg. Nincs eljárásjogi lehetőség ezért arra, hogy a házassági vagyonjogi perben eljáró bíróság - az erre vonatkozó hatáskörének a hiánya ellenére - az említett eljárások eredményétől eltérő értéket határozzon meg.
Ennek megfelelően fejtette ki a Legfelsőbb Bíróság a kft.-beli részesedéssel összefüggésben azt, hogy ha az életközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időben jogutód nélkül (végelszámolással) megszűnik az a kft., amelynek nem egyenlő arányú, de a házastársi közös vagyonba tartozó üzletrészekkel mindkét házastárs a tagja volt, a házastársaknak mint volt kft.-tagoknak a pótbefizetések visszatérítésére és az ún. likvidációs hányadra vonatkozó igénye házastársi közös vagyon. Ez az igény a házastársakat a házassági vagyonjogi szabályok szerint egymás közt egyenlő arányban illeti meg (BH 2007/373.).
A fentiekkel ellentétes elszámolási mód ugyanakkor - az alperes helyes érvelése szerint - a társasági részesedések kétszeres: egyrészt az életközösség, másrészt a társaság megszűnésekori állapot alapulvételével történő megosztását eredményezné.
b./ Téves a jogerős ítéletnek az a jogi okfejtése, hogy a peres felek vagyonközösséghez tartozó bt.-beli részesedéseire vonatkozóan a házassági életközösség megszűnése után már nem a Csjt. házassági vagyonjogi, hanem a kizárólag a Gt. társasági jogi szabályai lennének alkalmazhatók.
A házastársak és a gazdasági társaság, illetve más harmadik személyek, továbbá a gazdasági társaság és az állam, illetve más harmadik személyek közötti, ún. külső jogviszonyokban ugyanis a gazdasági társaságba bevitt házastársi közös vagyonnak a társaság, mint önálló jogalany általi működtetésére, a társaságból való kivonásának a lehetőségére és módjára nemcsak az élet-és vagyonközösség megszűnése után, hanem annak a fennállása alatt is a társasági jog és az ehhez kapcsolódó egyéb jogszabályok -többek között a cégnyilvántartásról szóló, a perbeli időszakban hatályos 1997. évi CXLV. törvény és a számvitelről szóló 2000. évi III. törvény, valamint az adójogi szabályok rendelkezései - az irányadók.
A házastársak egymás közötti, ún. belső jogviszonyában azonban a társaság tulajdonába adott házastársi közös vagyon fejében a házastársak által akár együttesen, akár külön-külön megszerzett társasági részesedés(ek)re, mint a házastársi közös vagyon tárgyára, az azzal való rendelkezésre, valamint a megosztásának feltételeire és módjára vonatkozóan nemcsak az élet- és vagyonközösség fennállása alatt, hanem annak megszűnése után is a Csjt. házassági vagyonjogi szabályai az irányadók mindaddig, amíg a társasági részesedés(ek) házastársak közötti megosztása meg nem történik. E jogviszonyban tehát a társaság életközösség megszakadását követő megszűnésekor a házastársak, mint társasági tagok közötti elszámolásra a Gt. szabályai csak akkor alkalmazhatók, ha a társaságnak mindkét házastárs egyaránt tagja, és mindkettejük társasági tagsági jogviszonya a közös vagyon társasági részesedés(ek)re is kiterjedő megosztását követően a változatlanul fennmarad.
A perbeli bt.-nak mindkét volt házasfél egyaránt tagja volt, mindkettejük társasági tagsági jogviszonya az életközösség megszakadása után is változatlanul fennmaradt és csak a társaság jogutód nélküli megszűnése (felszámolása) folytán szűnt meg, a feleknek a társaság jegyzett tőkéjéhez való hozzájárulásán alapuló társasági részesedése azonban az alperesre kedvezőbb 4/5-1/5 arányú volt. Ebből következik, hogy magának a társaságnak és - ezzel összefüggésben - a felek tagsági jogviszonyának a megszűnésével összefüggő Gt. szabályai szerinti elszámolás nem eredményezhette egyben a közös vagyonhoz tartozó társasági részesedések értékének a Csjt. 27. §-a (1) és 31. §-a (2) bekezdésében foglalt házassági vagyonjogi szabályoknak megfelelő, tehát fele-fele arányú megosztását is.
Más kérdés ugyanakkor az, hogy a perbeli betéti társaság a felszámolásakor mindössze 6.000 forint értékű aktív vagyonnal rendelkezett, ezt az értéket viszont a 1.939.202 forint hitelezői igény (adótartozás) terhelte. A követeléskezelőre engedményezett hitelezői igényből 1.500.000 forint havi részetekben történő visszafizetését a volt házasfelek az általuk külön-külön megkötött szerződésekben a vagyoni hozzájárulásaik egymáshoz viszonyított 4/5-1/5 arányától ugyan eltérő, de a felperesre kedvezőbb 600.000-900.000 forint összegben, tehát 2/5-3/5 arányban vállalták.
Ilyen körülmények mellett pedig nem a felperesnek, hanem az alperesnek állhat csak érdekében az, hogy a Csjt. 31. §-ának (2) bekezdése alapján a társasági részesedéseket terhelő tartozás fele-fele arányú megosztását kérje, erre irányuló kérelmet viszont az alperes nem terjesztett elő. Helyesen járt el ezért mindkét fokú bíróság akkor, amikor mindkét fél betéti társaságbeli részesedését a vagyonmérlegből kihagyta.
3. Helyesen hivatkozik a felperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a Csjt. 31. §-ának (5) bekezdése szerint a bíróságnak gondoskodnia kell arról, hogy a vagyoni igények rendezésénél egyik házastárs se jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz.
Nem hagynak kétséget a per adatai afelől, hogy az életközösség megszűnését követően a felperes a társaság tevékenységében saját elhatározásából nem vett részt, a tagsági jogviszonyát azonban sem az alperes által kezdeményezett közös megegyezéssel, sem saját elhatározásán alapuló felmondással nem szüntette meg. A felperes üzletvezetését ugyanakkor nem kifogásolta, a társaság működésével, továbbá a tagok gyűlésének a számviteli törvény szerinti éves beszámolók elfogadása, valamint az adózott eredmény felhasználása tárgyában hozott határozataival összefüggő törvényességi felügyeleti eljárást a cégbíróságnál nem kezdeményezett, a felszámolást megelőző APEH-vizsgálat, valamint a felszámolási eljárás elrendelése és annak eredménye ellen kifogást nem emelt.
Ilyen körülmények mellett nem ad alapot az alperes - felperes által hivatkozott -méltánytalan vagyoni előnyszerzésének és a társasági vagyon alperesi magánvagyonba való "áthelyezése" tényének és mértékének, illetve összegének a megállapíthatóságára önmagában az, hogy a perben kirendelt igazságügyi könyvszakértő véleménye szerint a társaság életközösség megszakadásakori vagyonának értéke összesen 5.698.892 forint volt. Ez az érték ugyanis az említett időpontbeli társasági vagyon értékén felül magában foglalta az életközösség ideje alatt a felek által a társaság nevében közösen megkötött szerződések után az életközösség megszűnését követően, 2002., 2003. és 2004. években keletkezett és a bt. számlájára átutalt több mint 3.000.000 forint jutalék, mint a társaság által realizált bevétel összegét is, nem tartalmazza viszont - az alperes helyes érvelése szerint - az említett időszakban a társaságot terhelő nyereségadó és egyéb költségek összegét.
Mindezek miatt a szakvélemény nem alkalmas sem a társasági vagyon életközösség megszűnésekori tényleges forgalmi értékének megállapítására, sem olyan következtetés levonására, hogy az alperes a szakértő által kimunkált érték fele részével a felperes terhére gazdagodott. Arra pedig a házassági vagyonjogi perben eljáró bíróságnak nincs hatásköre, hogy akár a házastársakat az életközösség ideje alatt elért jövedelmükkel, akár a mindkettejük részvételével működő gazdasági társaság vagyonához (nem pedig a házastársak közös vagyonához) tartozó bevételekkel utólag elszámoltathassa, a könyvelésének szabályos vagy szabálytalan voltát, az abból kitűnő egyes kiadásainak indokolt vagy indokolatlan voltát, illetőleg a felszámolási eljárás eredményét az arra hatáskörrel rendelkező APEH, illetőleg a felszámolás elrendelésére hatáskörrel rendelkező bíróság eljárásától eltérően állapítsa meg. Nem sértett tehát eljárásjogi szabályt az első- és a másodfokú bíróság azzal, hogy a felperes erre irányuló további bizonyítási indítványainak az elrendelését mellőzte.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv.II.21.217/2009. szám)
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a peres felek házasságát a bíróság felbontotta, és az ítéletének indokolásában tényként állapította meg, hogy a felek életközössége 2005. februárjában végleg megszakadt.
Az életközösség ideje alatt, 2003. december 16-án a felek ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalt házassági vagyonjogi szerződést kötöttek, amelyet 2004. december 20-án kiegészítettek. E házassági szerződés kiegészítésének 7. pontja szerint "a felek megállapodnak abban, hogy a 4. pontban írt kölcsönök teljes és maradéktalan kiegyenlítéséig, míg életközösségük esetleges megszakadása esetén a C. B. Kft.-t a fentiek szerint és a fenti elszámolással közösen üzemeltetik és működtetik feleség, mint tulajdonos részéről azzal a kötelezettséggel, hogy férj munkaviszonyát egyoldalúan nem szünteti meg, amennyiben ezen kötelezettség vállalását megszegné, úgy férj megszerzi már ezen időponttal a cég 50%-os üzletrészét, azonban a még fennálló hitel 50%-ban történő törlesztésének kötelezettségével".
A szerződés megkötésének időpontjában az alperes a C. B. Kft. ügyvezető igazgatója volt, a felperes ezzel a Kft.-vel semmilyen jogviszonyban nem állt, hanem 2004. október 6-tól kezdődően a C. 96 Kft. igazgatói munkakörét töltötte be, amely utóbbi kft.-nek ugyancsak az alperes a tulajdonosa.
A felek között folyamatban lévő házastársi közös vagyon megosztása iránti perben a felperes a házassági vagyonjogi szerződés és annak kiegészítése alapján kérte annak megállapítását, hogy a C. B. Kft. tulajdonát 50%-ban megszerezte, figyelemmel arra, hogy az alperes, mint munkáltató időközben a munkaviszonyát felmondta.
Az alperes módosított ellenkérelmében e kereseti kérelem elutasítását kérte, arra hivatkozással, hogy álláspontja szerint a házassági vagyonjogi szerződés kiegészítés 7. pontja semmis, mert az az Mt. 87. § (3) bekezdésébe ütközik.
Az elsőfokú bíróság a közbenső ítéletével megállapította, hogy a peres felek között Pécsett, 2004. december 20-án aláírt "házassági szerződés kiegészítése" megnevezésű szerződés 7. pontja érvénytelen.
A közbenső ítéletének indokolása szerint Mt. 87. § (1) bekezdése tételesen felsorolja a munkaviszony megszűnésének eseteit, és eszerint a munkaviszony - többek között - rendes felmondással és rendkívüli felmondással szüntethető meg, a hivatkozott törvényhely (3) bekezdése érelmében pedig az (1) és (2) bekezdésben foglalt rendelkezésektől érvényesen nem lehet eltérni. A Ptk. 200. § (2) bekezdése szerint ugyanakkor semmis az a szerződés, amely jogszabályba ütközik, vagy amelyet jogszabály megkerülésével kötöttek, kivéve, ha ahhoz a jogszabály más jogkövetkezményt fűz.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a perbeli házassági szerződés kiegészítés 7. pontja az előbb idézett törvényhely kógens rendelkezésébe ütközik, ezért az az utóbb hivatkozott törvényhely szerint semmis.
Az elsőfokú közbenső ítélet ellen - annak megváltoztatása és a szerződés támadott pontja érvényességének megállapítása érdekében - a felperes fellebbezett.
A másodfokú bíróság a közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét megváltoztatta és megállapította, hogy a peres felek között Pécsett, 2004. december 20-án aláírt "házassági szerződés kiegészítése" megnevezésű szerződés 7. pontja érvényes.
Kiegészítette a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által helyesen megállapított tényállást azzal, hogy a felperes C. 96. Kft.-nél fennálló munkaviszonyát az alperesi munkáltató 2005. május 6-án rendkívüli felmondással, azonban a munkaügyi bíróság jogerős ítélete szerint jogellenesen szüntette meg, továbbá, hogy a szerződés kiegészítés 7. pontjának kikötésével a házasfelek, egyben üzlettársak, a munkaviszony jogellenes megszüntetéséhez kívántak a Munka törvénykönyvében nem szabályozott, vagyonjogi jogkövetkezményt fűzni.
Az így kiegészített tényállás alapján a másodfokú bíróság szerint tévesen jutott az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy a peres felek között 2004. december 20-án létrejött házassági szerződés kiegészítése elnevezésű okirat 7. pontja az Mt. 87. §-ába ütközik, ezért az a Ptk. 200. § (2) bekezdése alapján érvénytelen.
Az irányadó tényállás szerint a házassági szerződés kiegészítésekor a felperes a C. 96 Kft. munkavállalója volt, és a kft. nevében a munkáltatói jogokat az alperes - mint a kft. tulajdonosa és ügyvezetője - gyakorolta.
A házassági szerződést, illetőleg annak 2004. december 20-án történt kiegészítését a felek mint feleség és mint férj kötötték. Az Mt. 71. §-ának (1) bekezdése szerint a munkaviszony alanya a munkáltató és a munkavállaló, ebből következően a munkaszerződés, illetőleg a házassági vagyonjogi szerződés alanyai eltérő személyek, amit nem befolyásol az a tény, hogy a munkáltató képviseletében a munkáltatói jogokat a jelen per alperese volt jogosult gyakorolni a felperes, mint munkavállaló felett. A házassági szerződés létrejötte és kiegészítése során a felek magánjogi jogviszonyban eljárva, házastársakként kötöttek szerződést, nem pedig munkáltatóként és munkavállalóként. A szerződés tehát a házasfelek között jött létre, mely megállapodás a családjog uralma alatt áll. Ez a szerződés egy vegyes típusú - vagyonelkülönítést és vagyonegyesítést egyaránt magánban foglaló - szerződés, amelyben a házasfelek megállapodtak - a felperes jogainak megóvása végett - abban, hogy a gazdasági erőfölényben lévő házastársa visszaélésszerű joggyakorlását korlátozzák. A felperes, valamint az alperes korábbi perbeli előadása, továbbá az okiratot szerkesztő ügyvéd tanúvallomása alapján a szerződő feleknek ez a szándéka egyértelműen megállapítható volt, ezért a Ptk. 207. § (1) bekezdése alapján a szerződési nyilatkozatot ennek megfelelően - és nem munkaszerződési tartalommal - kell értelmezni.
Ebből következően teljesen alaptalan az az alperesi állítás, hogy olyan kötelezettségvállalást rögzített a vagyonjogi szerződés kiegészítés 7. pontja, amely az Mt. 87. §-át sérti azért, mert az alperesi házastárs egyidejűleg a felperesnek egy másik - a szerződésben nem szereplő kft.-ben - munkáltatója is volt. E szerződés nem a munkáltató és a munkavállaló, hanem a házastársak között jött létre, ebből következően a munkáltatói jog gyakorlására semmiféle korlátozó rendelkezést az nem tartalmaz. A szerződés kiegészítés kizárólag a visszaélésszerű joggyakorláshoz kívánt a munkajogban nem szabályozott - a szerződés alanyainak családjogi pozíciójából következő - joghatást fűzni, így a felek megállapodása nem ütközhet az Mt. szabályaiba. A házassági vagyonjogi szerződés részét képező - biztosíték tartalmú - munkaviszony fenntartására irányuló megállapodásra tehát nem a munkajog, hanem a családjog vagyonjogi szabályait kell alkalmazni.
Arra is alaptalanul hivatkozott az alperes, hogy a felek között létrejött szerződés 7. pontja nem vonatkozhat a felperes C. 96 Kft.-vel fennálló munkaviszonyára, mert a szerződés a C. B. Kft. üzletrészének megszerzéséről szól.
A szerződés megkötésének időpontjában a felperes egyetlen, a C. 96 Kft.-nél fennálló munkaviszonnyal rendelkezett, ezért a szerződés megkötésekor a szerződéskötő felek szándéka nyilvánvalóan nem a korábban tervezett, de létre nem jött munkaviszonnyal kapcsolatban kívánt bármiféle rendelkezést tenni, hanem az a fennálló munkaviszony jogellenes megszüntetéséhez fűzött házassági vagyonjogi következményt.
Mivel tehát a perbeli megállapodás nem a munkavállaló és a munkáltató között jött létre, nem tartozik a Munka törvénykönyvének hatálya alá, a Munka törvénykönyvének rendelkezését nem sértheti, ezért a megállapodás érvénytelenségének megállapítása téves volt.
A jogerős közbenső ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt elsődlegesen a másodfokú bíróság közbenső ítéletének a hatályon kívül helyezése, valamint a jogszabályoknak megfelelő új határozat hozatala (annak tartalmát tekintve az elsőfokú bíróság közbenső ítéletének a helybenhagyása), másodlagosan pedig a jogerős közbenső ítélet hatályon kívül helyezése és a "bíróság" új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítása iránt.
1. A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a peres felek között a házassági vagyonjogi és az azt kiegészítő - perbeli - szerződés megkötésének időpontjában házastársi kapcsolat és ezzel összefüggő házassági vagyonjogi jogviszony, a felperes - és az alperes különvagyonához tartozó és az ő tagsági jogviszonya mellett működő - C. 96 Kft. között pedig munkajogi jogviszony állott fenn, és ez utóbbi jogviszonyban az igazgatói munkakört betöltő felperes felett a munkáltatói jogokat az alperes gyakorolta.
Ennek a következménye pedig - a másodfokú bíróság helyes indokai szerint - az, hogy a peres felek, mint házastársak egymás közötti (belső) házassági vagyonjogi viszonyaira - a Csjt. 1. § (1) bekezdése szerint - a Csjt. 27-31. § házassági vagyonjogi, valamint a Csjt. 31. § (5) bekezdése szerint alkalmazandó Ptk. szabályai, a felperes és a harmadik személy gazdasági társaság közötti (külső) munkajogi jogviszonyra pedig az Mt. 1. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó Mt. rendelkezései az irányadók.
A házassági vagyonjogi és az azt kiegészítő perbeli szerződés alanyai kétségkívül a peres felek, mint természetes személy házastársak voltak, a szerződés-kiegészítés 7. pontjának a tartalma pedig nem a társaság és a felperes között fennálló munkajogviszony, hanem a felek között fennálló házassági vagyoni viszonyok - Csjt. 27. § (2)-(3) bekezdésén alapuló - rendezésére irányult. Ennek megfelelően a szerződés-kiegészítés 7. pontja alapján - a Ptk. 198. § (1) bekezdése szerint - nem a kft.-nek, mint a felperes munkáltatójának, hanem az alperesnek, mint a felperes feleségének keletkezett kötelezettsége a felperessel, mint a férjével szemben, a felperesnek pedig nem a kft. munkavállalójaként a társasággal, hanem az alperes férjeként az alperessel, mint a házastársával szemben keletkezett joga annak a követelésére, hogy a C. Kft.-beli munkaviszonyának a - társaság nevében a munkáltatói jogokat gyakorló - felesége által történő "egyoldalú" megszüntetése esetén - az alperes különvagyonához tartozó - C. B. Kft. üzletrészének 50%-ára vonatkozóan a tulajdonjogának bejegyzését kérje.
Téves az alperesnek - a fentiekkel ellentétes - az a felülvizsgálati érvelése, hogy a perbeli szerződés-kiegészítés 7. pontja a felek "között fennálló összes jogviszony szerződéssel történő rendezésére irányult volna". A peres felek, mint természetes személy házastársak között ugyanis egyetlen jogviszony, nevezetesen: házassági vagyonjogi jogviszony állott fenn. Ezen a tényen pedig nem változtat az sem, hogy a vitás szerződéskiegészítés létrejöttének időpontjában az alperes - a C. 96 Kft. képviseletére jogosult ügyvezetői minőségében - magának a kft.-nek a nevében is jogosult volt a társaság és a felperes között fennálló munkaviszonyt érintő jognyilatkozatok megtételére. Az ügyvédi ellenjegyzéssel is ellátott okirat ugyanis a Ptk. 196. § (1) bekezdésének a) pontja szerint az ellenkező bebizonyításáig tejes bizonyítékul szolgál arra, hogy az alperes a C. Kft. képviselőjeként a szerződés-kiegészítést nem írta alá és - a Ptk. 29. § (1) bekezdés, 52. § (1)-(2) és a Gt. 2. § (2) bekezdése szerinti jogi személynek minősülő - Kft. nevében semmiféle jognyilatkozatot sem tett.
2. A Ptk. 207. § (1) bekezdése értelmében a szerződéses nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett.
Helyesen hivatkozik ugyan az alperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy egyrészt a perbeli szerződés-kiegészítés megkötésekor a felperes a C. B. Kft.-vel nem, hanem csak a C. Kft.-vel állott munkaviszonyban, másrészt a szerződés-kiegészítés 7. pontjának tartalma - annak szövege szerint - nem a felperes munkaviszonyának az általa, mint a munkáltatói jogkör gyakorlója által történő "jogellenes", hanem az "egyoldalú" megszüntetéséhez kapcsolódó házassági vagyonjogi jogkövetkezményekről rendelkezett, a munkaviszonynak a munkáltató általi egyoldalú megszüntetése pedig jogellenes és jogszerű egyaránt lehet.
Ennek ellenére is alaptalan az az érvelése, hogy a másodfokú bíróság a szerződéskiegészítés tartalmát tévesen értelmezte volna.
a./ Nem hagynak kétséget a per adatai afelől, hogy az alperes "egyoldalú felmondásának" a jogkövetkezményeként a felek a C. B. Kft. üzletrésze 50%-ának a felperes általi megszerzését határozták meg, és a szerződés megkötéskor a felperes csak a C. Kft.-vel állott munkaviszonyban, ezért a szerződésben kikötött jogkövetkezmény - a megállapodás szövegének a nyelvtani értelmezése szerint - érelemszerűen csak ennek a munkaviszonynak az alperes általi egyoldalú megszüntetésére vonatkozhatott.
b./ A per adatai szerint az alperes különvagyonához tartozó C. B. Kft. kft. a felperes felszámolás alatt álló kft.-jének az eszközeit nagy összegű hitel igénybevételével vásárolta meg. A felek - e vonatkozásban - egyező perbeli előadása szerint a C. B. Kft. és C. Kft. alapításához és működtetéséhez a tag alperes anyagi eszközökkel, az alkalmazott felperes pedig szakmai tudásával és személyes munkavégzésével járult hozzá, az említett hozzájárulásaik értékét a felek azonos mértékűnek ítélték, és egyetértettek abban is, hogy az - alperes különvagyonához tartozó - egymással összefüggő és egymás tevékenységi körét kiegészítő két kft. tevékenysége - a házaséletük mikénti alakulásától függetlenül - csak mindkettejük változatlan részvételével folytatható, a C. B. Kft. által felvett jelentős összegű hitel visszafizetése pedig csak mindkét kft. további működtetése útján biztosítható.
Erre tekintettel állapodtak meg abban, hogy - az alperes különvagyonához tartozó társaságokban tagként részt nem vevő, alkalmazottként pedig az alperestől, mint a munkáltatói jogkör gyakorlójától függő helyzetben lévő - felperes - a Csjt. 31. § (2) bekezdésétől eltérően - nemcsak a felek házastársi közös vagyonának az esetleges jövőbeni megosztásakor érvényesíthet elszámolási vagy egyéb vagyoni igényt az alperessel szemben, hanem már az alperes, mint munkáltató egyoldalú felmondási joga esetleges gyakorlásának az időpontjában megszerzi a C. B. Kft. üzletrésze 50%-ának a tulajdonjogát a még fennálló hitel 50%-ban történő törlesztésének kötelezettségével.
Ilyen körülmények mellett pedig a felperesnek az alperes szerződés-kiegészítés 7. pontjában foglalt nyilatkozatát - a nyilatkozó alperes feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint - úgy kellett, és nem is lehetett másként értenie, minthogy a C. B. Kft. 50%-os üzletrészére vonatkozó és a még fennálló hitel 50%-ban történő törlesztésének kötelezettségével párosuló tulajdonszerzése a C. Kft.-beli munkaviszonyának az alperes által egyoldalúan történő megszüntetésétől függő hatállyal következik be.
c./ A felperesi tulajdonszerzés vonatkozásában tehát a felek a szerződés hatályának a beálltát lényegében olyan bizonytalan jövőbeni eseménytől tették függővé, amely - annak tartalmát tekintve - a Ptk. 228. § (1) bekezdése szerinti felfüggesztő feltételnek felel meg. A felfüggesztő feltételtől függő hatályú tulajdonszerzés lehetősége azonban fogalmilag feltételezi egyrészt a feltétel jogellenességének a hiányát, másrészt a feltétel bekövetkezése vagy meghiúsulása vonatkozásában a felek kölcsönös jóhiszemű és jogszerű joggyakorlásának tényét.
Mindezekből pedig az következik, hogy a felperes tulajdonszerzése a szerződés-kiegészítés 7. pontja alapján csak a munkaviszonyának az alperes általi egyoldalú és jogellenes megszüntetése esetén következhetett be, nem alapíthatott volna viszont jogot a felperes a felfüggesztő feltétel bekövetkezésének tényére akkor, ha a munkaviszonyának az alperes általi egyoldalú, de jogszerű megszüntetését a saját felróható magatartása idézte volna elő.
Nincs jogi jelentősége ezért a vitás szerződéses jognyilatkozat mikénti értelmezése körében - a felek kölcsönös felülvizsgálati érvelésével szemben - annak, hogy a szerződés megkötésében közreműködő ügyvéd tanúvallomása szerint a felperes munkaviszonyának az alperes általi egyoldalú megszüntetése esetére kikötött jogkövetkezmény - a felek szerződéskötéskori szándéka szerint - csak a munkaviszony alperes általi megszüntetésének a jogellenes, vagy az akár jogszerű, akár jogellenes megszüntetésére terjedt-e ki.
3. A perbeli házassági vagyonjogi jellegű megállapodásra - a fenti 1. pontban kifejtettek miatt - az Mt. szabályai nem alkalmazhatók, annak tartalma azonban az Mt. - alperes által hivatkozott - 87. § (1) és (3) bekezdésében foglaltakat egyébként sem sérti.
A szerződés ugyanis - annak megfogalmazása szerint - a feleség, mint természetes személy tulajdonos részére azt a kötelezettséget írta ugyan elő, hogy a férj munkaviszonyát egyoldalúan nem szünteti meg, ez a kötelezettség azonban - a már kifejtettek szerint - a társaságot, mint a felperes munkáltatóját nem, hanem csak az alperest, mint a felperes házastársát kötelezte. Nem zárta ki, és nem is korlátozta tehát annak a lehetőségét, hogy a kft. nevében eljárva az alperes, mint a munkáltatói jogkör gyakorlására jogosult ügyvezető a felperes munkaviszonyát egyoldalúan megszüntethesse, az alperes, mint természetes személy házastárs terhére pedig csak a munkaviszony jogellenesen történő egyoldalú megszüntetéséhez fűzött a Mt.-ben meghatározott jogkövetkezmények körét meghaladó, házassági vagyonjogi jellegű jogkövetkezményt.
Annak pedig nem csupán a felek egymás közötti magánjogi jellegű jogviszonyára irányadó Csjt. és Ptk., hanem a Mt. szabályai szerint sincs semmiféle jogi akadálya, hogy a házassági vagyonjogi szerződésben az egyik házastárs tagsági jogviszonya mellett működő gazdasági társaságban munkaviszony keretében, alkalmazottként foglalkoztatott másik házastárs javára a házasfelek a munkaviszonyának a társaság általi jogellenes és egyoldalú megszüntetése esetére az Mt. által meghatározott munkajogi jellegű jogkövetkezmények körét meghaladó vagyonjogi jellegű jogkövetkezményt kössenek ki.
Nem ütközik tehát jogszabályba, és ezért ebből az okból nem semmis a házastársaknak a házassági vagyonjogi szerződésben foglalt az a megállapodása, amely alkalmas annak a vagyoni hátránynak a kiküszöbölésére, amely a tag házastárs különvagyonához tartozó gazdasági társasági részesedés értékében nem a saját vagyon működtetése, hanem a megfelelő szakértelemmel rendelkező másik házastárs alacsony munkabér ellenében alkalmazottként történő foglalkoztatása folytán, a tevékenységének az eredményeként következett be.
A kifejtettek miatt a jogerős közbenső ítélet az alperes által hivatkozott jogszabályokat nem sérti, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II.20.024/2010.) ■
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Körös András, legfelsőbb bírósági tanácselnök
Visszaugrás
