Korábban a kereskedősegédeknek és az ipari vagy kereskedelmi vállalatok tisztviselőinek szolgálati viszonyait szabályozó 1910/1920.ME r. 2. §-ának második bekezdésében meghatározott hosszabb felmondási idő megállapítása szempontjából a felmondás időpontjáig eltelt szolgálati időhöz a felmondási idő tartamát abban az esetben sem kellett hozzászámítani, ha a szolgálati viszonyt felmondással a munkaadó szüntette meg (Kúria 41. JD. - Bernhard Miksa: A magánalkalmazotti jogviszony. Budapest: Orion, 1938. II/53. old.).
A II. Mt. a felmondási idő hosszát elsődlegesen a munkaviszonyban töltött idő hosszától függően rendelte meghatározni (Mt. V. 25. §).
A III. Mt. szerint a felmondási idő legalább harminc nap, ez a törvény alapján a munkáltatónál munkaviszonyban töltött időtől függően legfeljebb hatvan nappal hosszabbodhat meg, az egy évet azonban nem haladhatja meg [Mt. 92. § (1)-(2) bek.].
Az újabb magyar felsőbírósági gyakorlatban az Mt.-vel kapcsolatban nem merült fel az a kérdés, hogy a felmondási idő szempontjából a felmondás közléséig vagy a munkaviszony megszűnéséig, megszüntetéséig eltelt időt kell-e figyelembe venni. E kérdéssel a közalkalmazotti törvény körében foglalkozott a gyakorlat, és eszerint a közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő számításánál a felmentési időt is figyelembe kell venni (EBH 1726.). Az indokolás szerint a törvény rendelkezései szerint a felperes közalkalmazotti jogviszonya a felmentési idő utolsó napján szűnik meg, és nem az utolsó munkában töltött napon. Az utolsó munkában töltött napon a felek között pénzügyi elszámolás történik, amely azonban nem jelenti azt, hogy a felperes a munkavégzés alóli felmentésre figyelemmel a törvény alapján ne lenne jogosult, az alperes pedig köteles a felmentési időt a közalkalmazotti jogviszonyban eltöltött idő tekintetében beszámítani.
A brit jogban is a megszakítás nélküli foglalkoztatás időtartamától függ a felmondási idő, így az
- két évet el nem érő foglalkoztatás esetében egy hét,
- ezt meghaladóan tizenkét évet el nem érő foglalkoztatás esetén évenként egy hét, illetve
- tizenkét évi vagy azt meghaladó foglalkoztatás esetén tizenkét hét [ERA 86. § (1) bek.].
A Hambling v Marsden Builders Ltd (1966) ítélet szerint a foglalkoztatás releváns időtartama szempontjából a felmondási idő lejárati napja az irányadó (Harvey: Industrial Relations and Employment Law. London: LexisNexis Butterworths, 2007. Q/1350. old.), vagyis a felmondás közlése és a munkavégzés megszüntetése között kell fennállnia a megadott számú heti felmondási időnek (R v Turner (1910) KB 346. - Harvey: uo.).
A német jogban a munkaviszony négyheti felmondással a hónap 15. vagy utolsó napjára mondható fel bármelyik fél részéről, a munkáltató által azonban csak a munkaviszony két évet el nem érő időtartama esetén. Egyébként a munkáltató a munkaviszony két évet elérő vagy annál hosszabb fennállásának időtartamától függően egytől hét hónapig terjedő felmondási idővel mondhatja fel a munkaviszonyt a hónap utolsó napjára (BGB 622. §); ettől a felek megállapodással mindkét irányban eltérhetnek úgy azonban, hogy a munkavállalói felmondási idő nem haladhatja meg a munkáltatói felmondás idejét (BGB 622. § VI). A rendes felmondás munkaszerződéses vagy szerződéses megállapodással kizárható (BAG AP 21 a TVG 1. §-ához).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
