1. Az általános, egyenlő és szabad választójog, a közvetlen, és titkos szavazás alapelvein nyugvó parlamenti választások minden valódi demokrácia alapját jelentik. Enélkül ugyanis a modern alkotmányos jogállami berendezkedés nem képzelhető el, mivel ezeknek az elveknek az érvényesülése annak lényegi elemét alkotja. Nemcsak azért, mert a választáson keresztül a nép - a választásra jogosultak - közvetlenül dönthetnek a népképviselet összetételéről, parlamentáris kormányzati rendszer esetén a kormányzati hatalom birtokosáról, legitimálhatják ennek hatalomgyakorlását, hanem azért is, mert ez egyúttal garantálja a békés kormányzati hatalomváltás lehetőségét.
A választások kiemelkedő jelentősége azt is szükségessé teszi, hogy a lebonyolítását biztosító szabályok érthetőek, működőképesek és indokolt esetben javíthatóak legyenek. Ehhez pedig elengedhetetlen más országok választási szabályainak a megismerése, az ott bevált megoldások, tapasztalatok elemzése és értékelése, amelyek ösztönzően hathatnak - mintegy mintát szolgáltatva - a saját szabályozás továbbfejlesztésére. Különösen igaz ez az Európai Uniót alkotó tagországok esetében, amelyek azonos értékrendet képviselnek és számos olyan megoldást alkalmaznak, amelyek Magyarországon még nem, vagy nem kellően ismertek, illetve hasznosítottak. A választási rendszer és a választási szabályok kialakítása tagállami hatáskörbe tartozó kérdés, erről az egyes államok önállóan, politikai érdekeiknek, nemzeti sajátosságaiknak megfelelően döntenek. Éppen az ebből adódó sokszínűség teszi indokolttá a tagországok megoldásainak összehasonlítását, a bevált, működő megoldások taglalását.
"A választási rendszerek egyes intézményei az uniós országokban" című tanulmánykötet[1] tizenegy szerzőjének kilenc írása arra vállalkozik, hogy áttekintse és feldolgozza az uniós országok parlamenti választási szabályozását és gyakorlatát. Az összehasonlító választójogi munka olyan elemzéseket és értékeléseket tartalmaz, amelyek a választással összefüggően számos izgalmas, aktuális és vitát involváló kérdést taglalnak a külhoni választójogtól és a kisebbségek parlamenti képviseletétől kezdve a jelölés, a választási szervek, a finanszírozás és a kampány adatvédelmi vetületének bemutatásán keresztül a mandátumkiosztásig és a jogorvoslatig bezárólag. Már ennek alapján megelőlegezhető, hogy a magyar nyelvű választási szakirodalom ismét értékes könyvvel gazdagodott.
2. A kötet első tanulmányában Halász Iván azt a kérdést boncolgatja, hogy milyen megoldások vannak az Európai Unióban a külföldön élő állampolgárok parlamenti választójogának szabályozására, és a különböző megoldásokat törekszik rendszerbe foglalni és tipizálni. Kiindulásként rögzíti, hogy a kérdés valójában a politikai közösség határainak megvonásával függ össze, vagyis azzal, hogy ki tartozik adott politikai közösséghez. Szerinte három aspektus játszik meghatározó (szelekciós) szerepet: az állampolgárság, a lakóhely és az idő múlásának tényezője. Ennek megfelelően jelenleg három politikai közösségi modellről lehet beszélni. Az első modellbe azok az államok tartoznak, amelyek nemcsak a helyi, hanem az országos szintű (törvényhozási) választójog gyakorlását állampolgársághoz és állandó lakóhelyhez kötik, vagyis a
- 549/550 -
politikai közösséget az adott ország területén állandó, illetve életvitelszerűen élő állampolgárok közösségeként fogják fel. A második markáns - a tagállamok többségében megtalálható - modellben a politikai közösséget az állampolgárok összességeként értelmezik, függetlenül attól, hogy azok hol élnek. Nagy különbségek léteznek viszont abban, hogy miképp tudnak a külhoni választópolgárok szavazni, illetve hol jelennek meg a szavazataik az anyaországuk választási rendszerében. Eszerint ezt a csoportot további két alcsoportra lehet osztani. Az egyik alcsoportban a külföldön élők szavazatait a többi leadott szavazattal együtt osztják el, vagyis a külföldön tartósan élő és voksolni szándékozó állampolgárok nem alkotnak olyan külön szavazókörzetet vagy kerületet, amelyben csak az ő szavazataik döntenének a mandátumok elosztásáról. A másik alcsoportba tartozó államok esetében a külföldön tartósan vagy állandóan élő állampolgárok külön szavazókörzetet vagy listát alkotnak, és többnyire előre meghatározott a mandátumszám, amelynek sorsáról döntenek. Jellemzőjük, hogy ezek az államok mindennemű korlátozás nélkül biztosítják a választójog gyakorlását a külföldön élő állampolgáraik számára, függetlenül attól, hogy azok esetleg rendelkeznek-e más ország állampolgárságával vagy sem. A harmadik modellt azok az államok alkotják, ahol nemcsak az állampolgárság és a lakóhely számít, hanem az időmúlásnak is van jelentősége, vagyis a kérdés az, hogy a tartósan külföldre került állampolgárok mennyire őrzik még a kapcsolatot az állampolgárságuk szerinti hazájukkal, illetve e kapcsolatuk mennyire élő. Mivel ezt nem könnyű megállapítani, így leginkább az időmúlás tényezője játszik meghatározó szerepet. A szerző vázlatosan ismerteti a külhoni szavazás különböző módozatait is, amelyet azonban a kötet egy másik tanulmánya részletesen kifejt. Megállapítja viszont, hogy a külhoni állampolgárok választójoggal való felruházása nem számít ugyan egyedi jelenségnek, de ez nem jelenti azt, hogy ne vetődnének fel ezzel kapcsolatban bizonyos elvi és gyakorlati dilemmák.
3. M. Balázs Ágnes a kisebbségek parlamenti képviseletének megoldásait tekinti át az uniós tagállamokban és más országokban. Megállapítja, hogy a kisebbségek parlamenti képviseletének sokféle modellje létezik. Egyes országokban a kisebbségi képviselők speciális szabályok nélkül, önerőből jutnak be a parlamentbe, akár annak ellenére is, hogy az adott országban tilos a kisebbségi pártok alapítása, és esetleg magas választási küszöböt is alkalmaznak - elsősorban az unión kívüli országok esetében - azért, hogy megakadályozzák a parlamentbe való bejutásukat. Ahol a kisebbségek területileg koncentráltan élnek, elegendő a választókerületek megfelelő kialakítása ahhoz, hogy biztosított legyen a képviseletük. Gyakran a nemzetiségek lakta autonóm régiók alkotnak önálló választókerületet. A területileg elszórtan élő kisebbségek esetében a garantált vagy fenntartott mandátum, a kedvezményes bejutási küszöb, illetve e küszöbtől való eltekintés jelenti a megoldást. Az európai országok rendszerint bizonyos őshonos kisebbségeknek biztosítanak kedvezményes parlamenti képviseletet, de ezek körét is gyakran a politikai érdekeknek megfelelően határozzák meg.
4. A választásokon való indulást determináló jelölés rendszereit Cserny Ákos tanulmánya foglalja össze. Kijelenti, hogy a jelölés szabályainak kialakítása ugyan tagállami hatáskörbe tartozó kérdés, de ezt többféle tényező - a tradíciók, a földrajzi elhelyezkedés, az anyagi lehetőségek vagy a jogrendszer szabályozási sajátosságai - befolyásolják. A jelöltállítás szabályozása az uniós országokban szinte kivétel nélkül törvényi szinten valósul meg, és alapvetően kétféle módon történik. Egyfelől az egyéni jelöltek bejelentése és a listaállítás joga az előre rögzített számú állampolgári támogató nyilatkozat összegyűjtéséhez kötött. Másfelől az a gyakorlat, amikor meghatározott összegű anyagi szolgáltatás teljesítésének előírása jelenti a jelöltállítás feltételét a jelöltek, illetve a jelölőszervezetek számára. E két jelöltállítási alapmódon belül is azonban számos eltérés figyelhető meg az egyes országok szabályozásában és gyakorlatában. Valamennyi jelöltállítási mechanizmusnak van előnye és hátránya is, azaz nincs tehát olyan megoldás, amelynek csak előnye volna. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a választási területen tapasztalható technikai fejlődés a választási igazgatás, a kampány, a szavazás, valamint a szavazatösszesítés elektronizálásával várhatóan el fogja érni a jelöltállítási rendszert is, annak valamennyi előnyével és bizonytalanságával együtt.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
