Megrendelés
Munkajog

Fizessen elő a Munkajogra!

Előfizetés

Elhunyt Prof. Rolf Birk (MJO, 2021/2., 79. o.)

A folyóirat kiadója, szerkesztőbizottsága és tanácsadó testülete fájdalommal tudatja, hogy 2021. március 20. napján, 82 éves korában elhunyt Rolf Birk professzor. Halála nem csupán a német és a nemzetközi jogtudományos közönség számára jelentős veszteség, hanem a magyar munkajog-tudományos közélet számára is, hiszen köztudott, hogy Birk professzor aktív résztvevője volt a hazai munkajog-tudományos életnek is, s közvetlen szakmai és baráti kapcsolatokat ápolt a magyar munkajogász társadalom számos képviselőjével.

Birk professzor jogi tanulmányait Tübingenben és Erlangenben folytatta. Promóciójára 1966-ban került sor, Erlangenben habilitált 1971-ben. 1975-től az Erlangeni Egyetem tudományos tanácsosa és professzora volt. 1976-ban professzori kinevezést kapott az Augsburgi Egyetemen. Aktív tudományos pályájának jelentős részét a Trieri Egyetemen töltötte. 1983-ban foglalta el a Polgári Jogi, Munkajogi és Nemzetközi Magánjogi tanszéken professzori állását, s azt 2006-ig töltötte be, majd az Egyetem professor emeritusa lett. Ugyancsak 1983-tól töltötte be a Trieri Egyetemen akkor alapított Institut für Arbeistrecht und Arbeitsbeziehungen in der Europäischen Union igazgatói tisztségét, egészen 2008-ig. Az Intézet Birk professzor vezetése alatt Európa egyik legjelentősebb munkajogi kutatóhelyévé nőtte ki magát, amely - egyedülállóan gazdag munkajogi gyűjteményével - az egész világból vonzotta a különösen az európai munkajoggal foglalkozókat, s közöttük a magyar kutatókat is. Számos hazai munkajogász kapott hosszabb-rövidebb idejű kutatási lehetőséget az Intézetben - kiemelkedően jó munkakörülmények között.

Birk professzor a 80-as évektől a nemzetközi és az európai munkajog meghatározó jogtudós személyisége volt. Az Európai Szociális Charta érvényesülését felügyelő European Committee of Social Rights (ECSR) tagjaként működött 1994-től, az elnöki teendőket 1996-tól 1998-ig látta el. Éveken keresztül volt a Nemzetközi Jogösszehasonlító Társaság németországi tagozata elnökségének, valamint a Nemzetközi Munkajogi és Szociális Biztonsági Társaságnak tagja. Számos - elsősorban nemzetközi és európai munkajogi tematikájú - folyóirat szerkesztőbizottsági tagjaiként működött.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére