A magyar jogban fellelt jogdogmatikai tételeknek az angol jog származékos tulajdonszerzési szabályaiban történt keresése három pozitív dogmatikai eredményt hozott:
1. Anthony Honorénak a tulajdonnal szembeni egyik legáltalánosabb követelményéből következtethettünk ennek egyik jogbeli kifejeződésére, a tulajdonjog erga omnes hatályára;
2. A származékos és eredeti tulajdonszerzés közötti elhatárolást kimutató Grosschmidi megállapításnak sikerült megtalálni a - különös módon szintén magányos szirtként álló - angol jogirodalmi megfelelőjét Sir John Salmond híres, sokat idézett könyvében, ami pedig elvezetett ahhoz a dogmatikailag kiemelkedő szemponthoz, hogy a tulajdonos átruházási akaratnyilvánításának (animus) érvényesülését minden árutulajdonra és piacgazdaságra épülő jogrendszer kiemelten, mégpedig - megfelelő jogrendszeri tagoltság esetében - az alkotmányában kell oltalmaznia még a tételes jogalkotással szemben is, tehát kellően megalapozott, hogy a kétféle szerzésmódot ilyen alapvető fontosságú körülmény válassza el egymástól; s végül
3. Reinhard Zimmermann római jogi hagyományokra alapított megállapításával megerősítést találtunk ahhoz a korábban, kizárólag a magyar magánjog irodalmának forrásaiból kifejtett dogmatikai vélekedésünkhöz, hogy a származékos tulajdonszerzés során a tulajdonosi akaratnyilvánításnak olyan módon kell megjelennie, ami valamennyire is alkalmas arra, hogy a származékos tulajdonszerzésről tájékoztassa a nyilvánosságot, vagy legalábbis az érintett harmadik személyeket, mert csak így keletkezhet mindenkivel szemben hatályos jog a szerződő felek egymás között ismert kötelmi jogi megállapodásából.[1]
Mindezen pozitív eredmények mellett megfigyelhető volt, hogy e dogmatikai megállapítások - szinte természetszerűleg - korántsem mindig jutottak kifejezésre a vizsgált jog tételes szabályaiban. Mert hiszen a dogmatikai elvek jogirodalmi vagy jogalkalmazói megállapításokban fejeződnek ki, viszont a jogszabályok mindig politikai aktusok eredményei.
Így a tulajdonátruházást megvalósító tulajdonátruházási akarat nyilvánosság tájékoztatását szolgáló szerepe az angol ingatlanjogban is érvényesül, mégis az ingókra vonatkozó angol jogban ez nem került felszínre, vélhetőleg, mert az ezzel szoros összefüggésben álló elméleti tétel, a tulajdonjog erga omnes hatálya is vitatott maradt.
Mégis sajátos, hogy a tulajdonjog mindenkivel szembeni hatályának követelményét éppen az angol jog kiemelkedő tudósának alapvető és sokat idézett művének élén elhelyezett megállapításából eredeztethetjük. Anthony Honorénak a tulajdonjoggal szembeni legáltalánosabb, társadalmi, humánetológiai követelményét - alapvető jelentősége miatt - hadd idézzük ismét:
"Ownership is one of the characteristic institutions of human society. A people to whom ownership was unknown, or who accorded it a minor place in their arrangements, who meant by meum and tuum no more than ‘what I (or you) presently hold' would live in a world that is not our world."[2]
Vagyis, leegyszerűsítve: tulajdonjogom nem csak addig tart, amíg annak tárgyát, a dolgot a kezemben tartom. Honoré megfigyelése annyira általános jellegű, hogy megállapítása végül is a jog eszmei jellegében gyökerezik. Ennélfogva érvényes minden kifejlett jogrendszerrel rendelkező ország jogára. Mindazonáltal, igen különös, hogy az ebből következtethető tulajdonjogi alapelv, a tulajdonjog erga omnes hatálya éppen az angol jogban találkozott több oldalról is ellenvéleménnyel.
Honoré által felismert általános követelmény - azonban úgy véljük, - a jog nyelvén azt jelenti, hogy a tulajdonjognak feltétlenül mindenkivel szemben érvényesülő hatályának kell lennie. Hiszen a tulajdonjog tiszteletben tartásának követelménye azzal a jogalannyal szemben is érvényesül, aki olyankor észleli a tulajdon tárgyát, amikor az éppen nincsen a tulajdonos fizikai hatalmában. Ezért a tulajdonjog mindenkivel szemben való hatályának vitatása, végül is, az Honoré által rögzített, a tulajdonjoggal szembeni legáltalánosabb követelmény kétségbe vonását jelentené.
Ha azonban az angol jogban a tulajdonjog mindenkivel szembeni hatálya általános elfogadottságot nyer, akkor nyilván sokkal könnyebben észlelhetővé válik, hogy a nyilvánosság tájékoztatása nem csupán az ingatlanok, hanem az ingók átruházásakor is fontos szerepet játszik. Hozzájárulhatott mindennek homály-
- 49/50 -
ban maradásához, hogy az ingatlanok jogára vonatkozó törvényi szabályozás elkülönült az ingókétól, továbbá, hogy az ingók adásvételi szerződés keretében történő átruházását rendező szabályozás egyrészt diszpozitív maradt, másrészt a jogszabály a tulajdonátszállást sok esetben olyan jogi tényekhez köti, amelyek sokkal inkább a kötelmi jogba, semmint a dologi jogba tartoznak (pl. a szerződés megkötése, a felek erre irányuló szerződési akarata), aminek következtében a jogszabály által a származékos jogszerzésre kijelölt jogi tények jellegüknél fogva nem hordozzák a nyilvánosság, de még az érintett harmadik személyek tájékoztatására való képességet sem.
Nem hagyható ki az eredők közül az sem, hogy az angol jogban a dologi jog és kötelmi jog éles elválasztása nem tapasztalható. Márpedig a traditio mint a nyilvánosság tájékoztatására valamennyire képes szerzésmód jogrendszerbeli alkalmazása és a dologi jog-kötelmi jog határozott elválasztása szorosan összetartozik, ahogyan erre a holland polgári törvénykönyv XIX. századi kodifikációja és XX. század második felében bekövetkezett rekodifikációja, illetőleg utóbbinak kommentálása nyújt példát.[3]
Hiszen a két szerződő fél között kikötött relatív hatályú jogosultságból (angol jogban right in personam[4]) csak akkor válhat dologi, erga omnes hatályú jog, ha elvileg fennáll annak lehetősége, hogy e jog átszállásáról legalább azok az érintett harmadik személyek tájékozódhassanak, akik számára mindez közvetlen joghatással jár.
Meg kell jegyeznünk, hogy a nyilvánosság tájékoztatását mint a dologi hatályú jog létrejöttére vonatkozó feltételt - korábbi vélekedésünk - még a dologi jog valóságos létalapjaként említette, s ebből eredeztette szükségességét.[5] Grosschmidnak a jog eszmei zsinórmérték jellegéről és a jogot a valóságtól élesen megkülönböztető voltáról szóló tanítása[6] nyomán azonban úgy látjuk, hogy e tájékoztatási követelmény a jog belső logikájából, dogmatikai követelményéből fakad.
Az ingók származékos szerzésére vonatkozó angol jog ismertetett megoldásaiban azt az elvi problémát látjuk, hogy az SGA tulajdonátszállási szabályai nem követik egyértelműen a származékos és eredeti tulajdonszerzés megkerülhetetlennek látszó dogmatikai jellemzőit. Miért gondoljuk irányadónak e tulajdoni kérdést az adásvételi, tehát tulajdonátruházó, illetve az új dolog előállítására irányuló szerződések közötti elhatárolásban? Azért, mert általánosítható, alapjogi követelmény, hogy az árutulajdonosnak lennie kell olyan rendelkezési jogának a dolga fölött, amelynek alapján a dolog állagát saját elhatározásából bocsáthatja áruba, s ez a rendelkezési joga kiemelt védelemben részesül. Az ilyen védelem hiányában ugyanis illuzórius maradna a tulajdonos alapvető rendelkezési joga. Ennek megfelelően az ilyen rendelkezési jog az ún. tulajdonátruházó szerződésekben azáltal érvényesül (tehát adásvétel, ajándékozás, ahogyan ezt a két típust common law tudósa is említi),[7] hogy a tulajdonátruházási akaratnyilatkozat - ha megfelelő formában jut kifejezésre - önmagában viszi végbe a tulajdonátruházást (tehát ún. véghezvivő jogügylet),[8] és ehhez más személy - így a szerződő partner - hozzájárulására sincsen szükség, mert utóbbi a tulajdonszerzési akaratát már kifejezésre juttatta az adásvételi szerződés megkötésével.[9] Vagyis, ilyenkor a dolog már megfelel az adásvételi szerződésben kikötött követelményeknek, s ezért az ilyen dolog tulajdonátszállásához azután nem szükséges további olyan valóságos cselekmény sem, ami az átruházandó dolog állagát egyáltalában megváltoztatná, még kevésbé, ami új dolog létrejöttével járna.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
