Az alkotmánybíráskodás támogatóinak komolyan kell számolniuk az intézményt érintő elméleti kihívásokkal, és mozgósítaniuk kell a bírói felülvizsgálat szükségességét alátámasztó normatív érveket. Az intézmény legitimitását övező vitában hangsúlyozni kell, hogy az alkotmánybíróságok igazolásra kényszerítik a politikai autoritás gyakorlóit; az autoritásnak a döntésbe foglalt kötelezés indokairól kell számot adnia az alkotmányos felülvizsgálat során. A politikai intézmények között létrejövő dialógus ilyenkor arról szól, hogy milyen érveknek lehet helye a jogi kötelezettségek nyilvános igazolásában. Az alkotmánybíróságok ezért különösen fontos szerepet játszanak a közösségi cselekvés alkotmányos kereteinek kijelölésében. Működésük pedig a politikai döntéshozatalra és a nyilvános deliberációra is kedvező hatást gyakorol. Az átgondolt és strukturált bírói érvelés ugyanis mintaként szolgál a nyilvános vita valamennyi résztvevője számára.
1. Az elmúlt évtizedekre jellemző alkotmányozási folyamatok középpontjában az írott alkotmány áll, amely rögzíti a politikai közösség működésének legfontosabb elveit, és meghatározza a közösség tagjait megillető alapvető jogok és szabadságok körét. Az alkotmányok által elismert elvek és jogok a politikai hatalomgyakorlással szembeni normatív korlátokként funkcionálnak, amely korlátok érvényesítéséért tipikusan az alkotmánybíróságok tartoznak felelősséggel. És bár ebben az alkotmányos konstrukcióban is az egyének összessége jelenti a hatalom végső forrását, mivel az alkotmány maga szabályozza módosításának feltételeit, és a módosítás rendszerint szigorú eljárási szabályokhoz kötött, az alkotmányosság fölött őrködő bírói testületeknek komoly szerep jut annak meghatározásában, hogy mit követel a szóban forgó közösség politikai moralitása.[1]
Az alkotmányelméleti diskurzust elsősorban az alkotmányosság ez utóbbi komponense tartja lázban. Aligha vitatott ugyanis, hogy egy politikai rendszer alkotmányos legitimitásának alapja a politikai hatalom korlátozása és a hatékony alapjogvédelem biztosítása, amely célokat az alkotmányok írásba foglalása és az alkotmányos rendelkezések - közöttük is elsősorban az alapjogok - különleges státuszának elismerése kitűnően szolgálja. Abban azonban már közel sincs egyetértés, hogy melyik intézmény rendelkezik autoritással alapvető jogaink védelme terén. Amíg az alkotmányosság korábbi, elsősorban a második világháborút megelőző korszakaiban nem volt kérdés, hogy a politikai képviselet legjobb formáját megtestesítő törvényhozás feladata az alapjogok tartalmának meghatározása és normativitásuk biztosítása, addig ma már a politikai rendszerek túlnyomó többségében elsődlegesen a bíróságokat ruházzák fel az alapjogvédelem jogával. Úgy tűnik tehát, hogy a korábban uralkodó parlamenti szupremácia elvét fokozatosan felváltotta a bírói szupremácia elve, amely az újonnan születő alkotmányos rendszerek legfőbb jellegadó vonásává vált.[2]
- 243/244 -
2. Noha az alkotmánybíráskodás általános elterjedésének lehetünk szemtanúi, az intézmény politikai legitimitása, még annak érezhető népszerűsége ellenére is, vitatott. Különösen intenzív az alkotmányelméleti diskurzus az angolszász politikai kultúrában, ahol a bírói felülvizsgálat normatív alapjait újra és újra megkérdőjelezik.
Az intézmény igazolása azonban nemcsak az angolszász diskurzus résztvevőit állítja nehéz feladat elé. Az alkotmánybíráskodás legitimitására vonatkozó kérdések relevánsnak mutatkoznak mindazokban a politikai rendszerekben, amelyek amerikai mintára intézményesítették az alkotmányos felülvizsgálat bírói formáját.[3] Az intézményt övező kritikák többnyire a bírói alapjogvédelem és a demokratikus elvek konfliktusáról, valamint a bírói érvelés korlátairól szólnak. Az alkotmánybíráskodás támogatói igyekeznek elhárítani ezeket a támadásokat, de a bírói érvelés korlátaira vonatkozó figyelmeztetéseket csak kevesen veszik komolyan. A vita elsősorban a demokratikus legitimitás kérdése körül forog, pedig az alkotmánybíráskodás igazolhatóságát az a megfontolás is veszélyezteti, hogy a jogi érvelés korlátaiból következően a bírák nem képesek az alkotmányos dilemmák valódi és őszinte megvitatására.[4] Ha ugyanis azt látjuk, hogy a bírói érvelés legalista természete megfosztja a bírákat az érdemi erkölcsi érvelés lehetőségétől, nehezen állíthatjuk, hogy jó okunk van őket megbíznunk az alkotmányértelmezés végső jogával. Ebben a dolgozatban ezt a kritikát igyekszem kivédeni, amikor azt állítom, hogy a bírák igenis hozzáférhetnek az alkotmányos vitáink alapjainál meghúzódó morális elvekhez. Sőt, megpróbálom láttatni majd, hogy a bírói érvelés sajátosságaiból következően erős indokok szólnak az alkotmányos felülvizsgálat bírói intézményének támogatása mellett.
1. Az intézményelméleti kérdés végső soron a politikai autoritás helyes megosztásáról szól. Ehelyütt a problémának csak azt a dimenzióját tárgyalom, amely a parlamenti és a bírói döntéshozatal sajátosságainak összevetésével járul hozzá a politikai autoritás megosztására vonatkozó megfontolásainkhoz. Az itt felvetett nézőpont sajátossága, hogy olyan normatív érvekre támaszkodik, amelyek elsősorban a vizsgált politikai intézmény struktúrájával és működési szabályaival, valamint az intézményhez kapcsolódó érvelési szituáció sajátosságaival hozhatóak összefüggésbe. Ezek az érvek egy ideális intézményes gyakorlatot írnak körül, és a döntéshozatali eljárás kimeneti oldalát határozzák meg.
Ez a nézőpont az alkotmánybíráskodás instrumentális igazolásához segít hozzá bennünket.[5] A politikai autoritás igazolása azért követeli meg az instrumentális megközelítést, mert az igazolás sikere annak is függvénye, hogy az autoritás gyakorlójának döntései helyesek-e vagy sem.[6] Az autoritás igazolása során a döntések eredményének azért kell kitüntetett szerepet biztosítanunk, mert az autoritás olyan cselekvési indokok forrása kíván lenni, amelyek mögött minden esetben az azok helyességére vonatkozó egyéni meggyőződés húzódik meg. Ebből következik, hogy politikai intézményeink legitimitásának az egyik legfontosabb mércéje, hogy mennyiben képesek meggyőző és ésszerű érveket nyújtani cselekvéseink igazolásához. Azokat az intézményeket fogjuk ugyanis preferálni, amelyek a leginkább alkalmasak az elveinket övező nézeteltérések kezelésére, és amelyek nagyobb valószínűséggel közelítik meg a helyes döntés kritériumait, mint más, rivális intézmények.
2. A tanulmány által érintett teoretikus vita nem másról szól, mint arról, hogy melyik intézmény autoritásának biztosítsunk elsőbbséget azokban az alkotmányos kérdésekben, amelyekben a törvényhozás és az alkotmánybíróság alkotmányértelmezése eltérő eredményre vezet. Az érvelés azonban nem a már ismert bírósági és parlamenti döntések értékelésére irányul. Sokkal inkább az egyes intézmények működésében rejlő erények számbavételével igyekszem alátámasztani azt, hogy miért tartom indokoltnak a bíróságok felülvizsgálati jogkörét alkotmányos kérdésekben. A rivális fórumok működését meghatározó tényezők ta-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
