Az orvosi kezelési szerződés elhelyezése és szabályozása a magyar jogalkotás és jogtudomány évtizedek óta megoldatlan - s mind ez ideig megoldhatatlannak tűnő kérdése.
Történik mindez úgy, hogy évente hozzávetőleg 40 millió orvos-beteg kapcsolatra kerül sor, ezt a jogtudomány - s már a bírói gyakorlat, s legújabban az Egészségről szóló törvény is - polgári jogviszonynak, szerződésnek minősíti. Ennek ellenére a szerződési rendszerben a mai napig nem sikerült nevesíteni - ettől az új Ptk. megalkotása során is elzárkóztak. Történik mindez akkor, mikor a külföldi jogrendszerekbe egyre inkább beépül a szerződés - a nehézségek ellenére.
a) A magyar jogtudomány túlnyomórészt a megbízás speciális esetének tekintette az orvosi kezelési szerződést, bár sokan ennek részletes elméleti alátámasztását nem fejtették ki. E körbe tartozott Villányi László, aki állításának alátámasztására 3 bírói ítéletet említ, ahol a megbízás szabályait hívták fel.[1] Csanádi György alapvetően csak a magánorvossal létesített jogviszonyt tekinti megbízásnak, mert az orvosi ellátást a "lakosság nagy része társadalombiztosítás keretében kapja", s ezt nem tekinti polgári jogviszonynak.[2] Az első Ptk. Magyarázat röviden "megbízásszerű" tevékenységnek minősíti az orvosi tevékenységet, de nem sokkal bővebb a 2004-es kiadás sem.[3]
A szűkszavúság érthető. A szerzők érzékelik azt, hogy ezt a nagyon gyakori és fontos jogviszonyt be kell illeszteni a jogrendszerbe, de nyilván a gyakorlatból tudják azt is, hogy a jogviszonynak rengeteg olyan specialitása van, mely nem illik bele még a megbízás "hézagpótló" szerepébe sem. Világosan érzékeli ezt Nizsalovszky Endre, aki szerint "a klasszikus orvosi tevékenység sem illeszthető be minden nehézség nélkül a polgári jogi megbízás keretei közé, viszont a szerv- és szövetátültetések jogában a donor és az orvos kapcsolatát lehetetlen megbízásnak minősíteni.[4]
Törő Károly mindkét alapműnek tekinthető monográfiájában határozottan és hosszan megbízásnak minősíti a jogviszonyt, bár ő is megállapítja, hogy vannak a körbe nem illeszthető orvosi tevékenységek is. (pl. járványügyi beavatkozások, elsősegélynyújtás)[5].
Törő Károlynak - és a magyar polgári jogtudománynak - ez a véleménye rendkívül fontos volt a szocializmus korában, mert az államigazgatási jog képviselői államigazgatási jogviszonynak fogták fel a kapcsolatot, ennek minden következményével együtt, (pl. alá-fölérendeltségi viszony a beteg és az orvos között).[6]
Bíró György 1998-ban megjelent könyvében határozottan "orvosi megbízásnak" minősíti a jogviszonyt, mereven tagadva, hogy sui generis szerződéstípusba lenne sorolható a szerződés. Érthetetlen módon "orvosi műhibákért" való felelősségről szól, (holott ezt a fogalmat sem a jogszabályok, sem a bírói gyakorlat évtizedek óta nem használja) s ezt "hibás teljesítésnek" értékeli. Nem szól arról az ellentmondásról, hogy bár a felek között szerződés van - kérdéses milyen - a bírói gyakorlat túlnyomórészt a 339. § alapján bírálta el a kárigényeket.[7]
Az újabb irodalomban Papp Tekla az atipikus szerződések hazai szakértője a külföldi példák nyomán már "sui generis" szerződésnek tekinti az atipikus szerződések körében a kezelési szerződést.[8] Részletesen elemzi az orvosi kezelési szerződést az európai jogokban Szilágyi Ferenc,[9] hasonlóan Landi Balázshoz, aki bemutatja, hogyan illesztette a szerződést saját polgári jogi rendszerébe az osztrák és a német jog.[10]
Magam 1984-ben javasoltam először a jogviszonyra nevesített önálló szerződés kodifikálását, hangsúlyozva a speciális jegyeket. Ekkor még - mivel nem volt európai háttere a témának - "egészségügyi szerződés" létrehozását javasoltam.[11]
A tanulmányt beépítettem 1986-ban megvédett kandidátusi értekezésembe. Mivel az 1997. évi Eütv. elmozdulást tett határozottan, hogy polgári jogi szerződésnek minősítse a jogviszonyt, - nevesítés nélkül - immár bővebben, nevesített külföldi példákkal tettem újra javaslatot egy tanulmányban a Ptk. kodifikáció kezdetén.[12] Sajnálatos módon a Kodifikációs Szakértőbizottságra semmi hatással nem voltak javaslataim. Sőt az ún. "Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez" című műben Gárdos Péter a tv. indokolásában kifejti, hogy "A jogirodalomban kialakult uralkodó álláspont szerint az orvos-beteg jogviszony megbízási szerződéses jogviszony", s arra az egészségügyi eltérő rendelkezések hiányában vonatkoznak a Ptk. megbízási szabályai.[13] Ehhez csak annyi kommentár fűzhető, hogy az idézett négy szerző kétségtelenül nem tartozik a hazai jogtudomány "uralkodó" részéhez, de a külföldi jogalkotásra és szerzőkre is lehetne figyelni e kérdésben, nemcsak a több évtizedes hazai véleményekre alapozni. A logikai következetlenségekről nem is beszélve, hiszen például, hogy lehetne alkalmazni a Ptk. elszámolási szabályait az orvos-beteg jogviszonyban?
- 486/487 -
Mindezek következtében az új Ptk. 2012-ben benyújtott tervezetében már az indokolásban sincs szó a jogviszonyról. Végül 2008-ban megjelent könyvemben foglalkoztam részletesen a kérdéssel.[14]
Összefoglalva: mindezekből látható, hogy a magyar polgári jog - több szerző művei alapján - a 2000-es években határozottan elmozdult az önálló orvosi kezelés irányába, a külföldi példák hatására. Sajnálatos módon ez az új Ptk.-ban - noha számos új szerződésfajtát alkotott - még nyomokban sem lelhető fel.
b) A jogviszony minősítése a jogalkotásban, s a bírói gyakorlatban.
A jogalkotásban először az 1936. évi I. tv. minősíti a jogviszonyt megbízásnak. [1936. évi I. tv. (Az orvosi rendtartásról) 39. § (3) bek.]
Ez időben a bírói gyakorlat is e körbe sorolja a szerződést.[15] Nyilván ennek következménye a polgári jogtudomány hosszú évtizedekig ható "megbízás" szemlélete.
1945 után az 1959. évi 8. tvr. (Az orvosi rendtartásról) s az 1972. évi II. tv. az Egészségügyről, nem minősíti a jogviszonyt, sőt mindkét jogszabály ún. "paternalisztikus jogviszony" képét vázolja. Vagyis - ki nem mondva - az orvos és beteg között alá-fölé rendeltségi kapcsolat van, ezért például nincsenek nevesített betegjogok. Ennek következménye volt a korábban írt abszurd államigazgatási szemlélet, mely ellen Törő Károly, s jelen sorok írója is határozottan ellene szólt.[16]
Nagy változást hozott az 1997. évi CLIV. tv. az Egészségügyről. A törvény a korábbi paternalisztikus szemléletű 1972. évi II. tv. (Eütv.) helyett új alapokra helyezte az orvos-beteg kapcsolatot. A törvény szelleme szerint az orvos és beteg között polgári jogi kapcsolat van, ahol a beteget széles körben "betegjogok" illetik meg.
A törvény hiányossága, hogy egyszerre kívánt rendezni számos problematikus területet, melyeket nem előztek meg szakmai viták (pl. művi megtermékenyítés, pszichiátriai betegek helyzete, halottakkal kapcsolatos rendelkezések stb.). További hiányosság, hogy a törvényben keverednek a közigazgatási és orvosi jogi szabályok. Így a törvény több helyen elnagyolt, vitatható megoldásokat tartalmaz, ennek ellenére komoly előrelépést jelent az orvosi jog területén. Nagy hiányossága a törvénynek, hogy számos esetben helyes magatartási szabályok előírása után nem tartalmaz jogkövetkezményeket a szabályok megsértőire. (Így a szabályok megsértőire "szankciók" csak más törvények alkalmazásával alkalmazhatók - Ptk., Btk.)
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
