A részvénytársaság - mint korlátozott felelősségi formájú tőketársaság - hitelezői szánjára különösen fontos, hogy az üzleti partnerek viszonylag pontos információkkal rendelkezzenek a cég vagyoni helyzetéről, mindenekelőtt jegyzett tőkéje és saját tőkéje viszonyáról. Mivel e társaságnál is csak annak saját vagyona áll rendelkezésre tartozásai fedezetéül, a tulajdonosok magánvagyona erre nem vehető igénybe, a saját tőkének a cégjegyzékbe bejegyzett alaptőkéhez mért lényeges csökkenése intő jel a hitelező számára. A cégjegyzéki adatok közhiteles nyilvántartásához tehát kiemelt hitelezővédelmi érdek fűződik.
Az új Gt. (1997. évi CXLIV. tv) 243. §-ának (1) bekezdése előírja, hogy az igazgatóság nyolc napon belül köteles összehívni a közgyűlést (a felügyelőbizottság egyidejű értesítése mellett) a szükséges intézkedések megtétele céljából, ha tudomására jut, hogy
- a társaság saját tőkéje veszteség következtében az alaptőke kétharmadára csőkkent, vagy
- saját tőkéje az rt. tőkeminimumát, a húszmillió forintot nem éri el, illetve
- ha a társaság fizetéseit beszüntette és vagyona a tallózásokat nem fedezi.
A Gt. 243. §-ának (2) bekezdése azt is kimondja, hogy ha a közgyűlés összehívására a fentiekben felsorolt első okból kerül sor, akkor "a közgyűlés - a 258. § (1) bekezdésében foglalt korlátok között - határoz a részvénytársaság alaptőkéjének a leszállításáról".
Az új szabályozás jellegét tekintve a kft. kötelező tőkeleszállítási szabályához hasonló. Előnye azonban, hogy a közgyűlés összehívására a Gt. 152. §-ánál pontosabb terminust határoz meg azzal, hogy arra konkrét - nyolcnapos - időpontot ad meg. Figyelmet érdemel a megfogalmazásban, hogy a jogalkotó nem határozza meg az információforrást, melyből az rt. igazgatósága a vagyonvesztésre vonatkozó ismeretet szerezheti. Ez arra enged következtetni, hogy az ismeret bármely forrásból származhat, tehát nem csupán a számviteli törvény szerinti éves beszámolóból, hanem a cég könyvviteli nyilvántartásának évközi adataiból is. Az akut válsághelyzetbe került rt. igazgatósága ezért azonnal köteles "lépni", nem várhat a szükséges intézkedések megtételével az éves beszámoló elkészültéig.
Ismeretes, hogy a Gt. 242. §-ának (2) bekezdése értelmében az igazgatóságnak a társaság vagyoni helyzetéről és üzletpolitikájáról három havonta jelentést kell készítenie a megfelelő bizottság részére. A vagyonvesztésre vonatkozó információt akár eközben, akár a cég üzleti könyvei szabályszerű vezetésének ellenőrzése [Gt. 242. § (3) bekezdése] során megismerheti.
Fogyatékossága az új szabályozásnak, hogy - bár a közgyűlés összehívására nyolc napot ad az rt. ügyvezetésének - nem foglalkozik a törvény annak pontosításával, hogy ezt a sürgősen összehívható közgyűlést mikorra kell kitűzni. E szabállyal valójában könnyedén vissza lehetne élni, hiszen egy márciusi, nyolc nap alatti összehívás szólhat akár az év végére is, ennek megvalósítását azonban a magam részéről mégsem ajánlom. Az igazgatóság tagjait ugyanis komoly személyes felelősség terheli (Gt. 26. §, 29. §) e tisztség megfelelő ellátásáért. Az elvárhatóság körébe minden bizonnyal beletartozik, hogy az rt. krízishelyzetét kötelezettségeik időszerű teljesítése során észleljék, s a nyolc napon belül összehívott közgyűlés napját a társaság sajátosságainak megfelelő lehető legkorábbi időpontban határozzák meg. Bizonyos vagyok abban, hogy ha valamely perben e kérdésben állást kell foglalni, a bírói gyakorlat is erre a következtetésre fog jutni, különösen azért, mert ez vezethető le a törvény szelleméből, a jogalkotó nyilvánvaló szándékaiból és a hivatkozott szakasz hitelezőket és a valósághű közhiteles nyilvántartás védelmét előtérbe helyező céljából. Nem elhanyagolható körülmény, hogy a szükséges intézkedések megtételének ellenőrzésében az fb és a könyvvizsgáló az ilyen tisztséget betöltő személyektől elvárható fokozott gondossággal köteles eljárni (ezt szolgálja az igazgatóság értesítési kötelezettsége), és mulasztásukért a Gt. általános részében írt [38. § (4) bekezdés, 45. § (2) bekezdés], illetve - megfelelő többlettényállás esetén - büntetőjogi felelősséggel tartoznak.
A fenti törvényi rendelkezések vizsgálatánál azt is leszögezhetjük, hogy ha a Gt. 243. §-ának (1) bekezdésében felsorolt válsághelyzetek bármelyike bekövetkezik, ez önmagában is lépéskényszerbe hozza az rt. igazgatóságát. Mindhárom esetkör önálló és vagylagos tényállást jelent, jóllehet együttes előfordulásuk értelemszerűen gyakori.
Érdemes megvizsgálni a Gt. 243. §-ának (2)-(3) bekezdését. Eszerint, ha a kötelező összehívásra a saját tőkének veszteség miatt az alaptőke kétharmadára való csökkenése adott okot, a közgyűlés határoz az alaptőke leszállításáról, bár a húszmilliós tőkeminimumra ekkor is figyelemmel kell lenni. Ha a leszállítás emiatt nem lehetséges, a 243. § (3) bekezdése előírja, hogy a társaság köteles más társasági formába történő átalakulásáról vagy a jogutód nélküli megszűnéséről határozni.
Ez a szabályozás a kft.-re irányadó, a Gt. 152. §-ában adott választási szabadságtól alapvetően (és szerintem mélyebb indokok nélkül) eltér, s egyúttal a 243. § (1) bekezdésében körülírt háromféle krízistényállás között is felesleges megkülönböztetést tesz. Míg a 243. § (1) bekezdésének a) pontjánál [a Gt. 9. §-ának (1) bekezdéséből következő kogencia miatt] igen szűk mozgástere van a társaságnak, a b) és c) pont - szerintem semmivel sem kevésbé súlyos - eseteinél szabadon választhatnak (a tőkeminimum betartásával) az átalakulás, jogutód nélküli megszűnés vagy a tőkepótlás eszköztárából. Semmi sem indokolja ezt a különbségtételt, és úgy hiszem, hogy a vállalkozás szabadságának elvét is sérti, ha egy százmilliós alaptőkéjű társaság egyharmados tőkevesztéskor kénytelen a tőkeleszállítást végrehajtani, holott a tulajdonosok akarata a tőkepótlásra, átalakulásra vagy a jogutód nélküli megszűnésre irányul. Tekintve, hogy a ma hatályos kógens szabályozás más lehetőséget nem kínál, azt javaslom, hogy a törvényszöveget szó szerint betartva, mégis a vállalkozás szabadságát kövessék az érintettek, addig is, amíg a Gt. legközelebbi felülvizsgálatánál - remélhetőleg - ezt a szükségtelen megszorítást mellőzik. Véleményem szerint ugyanis, ha a vagyonvesztés miatt összehívott közgyűlésen a társaság legfőbb szerve azt határozza, hogy a jegyzett tőke leszállítása helyett valamely másik - egyébként megengedett - megoldást választja, de a tőkeleszállítás kifejezett elvetése a döntésben szerepel, ezzel a törvényi előírásnak betű szerint eleget tettek. A Gt. 243. §-ának (2) bekezdése ugyanis (szerencsére) csak annyit mond, hogy az alaptőke leszállításáról kell dönteni, de azt már nem szabja meg, hogy mit. Mindenesetre célszerű lenne, ha a jogalkotó feleslegesen nem kényszerítené a jogalkalmazókat az előbbiekhez hasonló ügyeskedésre, s a törvény szigorát akkor és ott érvényesítené, amikor és ahol arra valóban szükség van.
Ha a krízishelyzet feloldása alaptőke-leszállítással történik, a leszállításra a tőkeleszállítás általános normái azzal az eltéréssel vonatkoznak, hogy a jogalkotó a hitelezővédelmi érdekkel szemben előnyben részesíti a közhiteles nyilvántartás szerepét, s ezért a leszállításnál kötelező hirdetményi és biztosítékadási procedúrától [Gt. 258. § (2) bekezdés] eltekint.
A veszteséges rt. által választható egyéb megoldások tekintetében visszautalok a kft.-nél írtakra. Meggyőződésem, hogy a jogalkotónak az rt. esetében sem lehetett célja azonnali drasztikus lépésre kényszeríteni az ideiglenes, vagy csekély mértékű pénzzavarral küszködő társaságot. A "szükséges intézkedés" megtétele itt is jelenthet olyan döntést, hogy a leszállítás vagy egyéb, megszűnéssel kapcsolatos határozathozatal előtt (nem túl hosszú ideig) valamely válságkezelő, rekreációs programmal kísérletezzenek. E körben szóba jöhet a tőkeszerkezet valamilyen (a számviteli szabályok által megengedett) módon történő módosítása. Igaz ugyan, hogy a részvénytársaságnál a hatályos jog a kft.-nél nevesített pótbefizetés intézményét nem ismeri, annak azonban az 1991. évi XVIII. tv (a számviteli törvény) szerint nincs akadálya, hogy a saját tőke-jegyzett tőke arányát a tőketartalékba végzett befizetéssel módosítsák, s így küszöböljék ki a Gt. 243. §-ának (1) bekezdésében írt krízishelyzetet. (A Céghírnök 2000/5. számának 4-5. oldalán erről bővebben szóltunk.) Ha a tőkefeltöltés nem sikerül és leszállításról sem lehet (vagy kíván) a közgyűlés dönteni, a jogutódlás vagy jogutód nélküli megszűnés között kell választani. Mindkét esetben az általános szabályok szerint kell eljárni, azzal a különbséggel, hogy a Gt. 258. §-ának (3) bekezdése (amely a 243. § kiegészítő normája) nem korlátozza az átalakulásnál választható cégformákat, akár közös vállalati jogutód is elképzelhető.
A hivatkozott jogszabály [258. § (3) bekezdés] "más társasági formába" történő átalakulásról beszél, ez tehát a Gt. 59. §-ának (2) bekezdésére figyelemmel nem csupán egyszerű cégformaváltást, hanem az egyesülés bármely esetkörét és a tőkeminimum betartása mellett kiválást vagy különválást is jelenthet. A fizetésképtelenségi tényállást [243. § (1) bekezdés c) pont] mindez természetesen nem oldja meg, ilyen esetben a tőkefeltöltés, a fizetőképesség visszanyerésére tett lépések sürgős megtétele, vagy a Csődtörvény (1991. évi IL. tv) szerinti teendők elvégzése kerül szóba. ■
Visszaugrás
