2008. január 29-én előadás tartottak az osnabrück-i Nemzetközi Jogászegyesület (Internationale Juristenvereinigung Osnabrück - IJVO) keretében. Az előadás helyszíne a Christian von Bar professzor által vezetett European Legal Studies Institute volt, az előadó pedig dr. Otmar Stöcker, a Német Jelzáloglevél-kibocsátó Bankok Egyesületének (Verband deutscher Pfandbriefbanken -vdp) főtitkára. Az előadás témája a határokon átlépő jelzálogügyletek biztosítása és ehhez kapcsolódóan az ún. Eurohypothek koncepciója volt. Az előadáshoz dr. Arkadiusz Wudarski1 készített referátumot, amely a lengyel jog2 szempontjából vizsgálta a kérdéskört.
Ezen esemény is rámutatott arra, hogy milyen intenzív az érdeklődés az európai, mindenekelőtt a német hitelintézetek részéről egy egységes európai jelzálogjog megteremtése iránt. Ennek hátterében természetesen az áll, hogy a német bankoknak csaknem két évtizedes tapasztalata van a határon átnyúló jelzáloghitelezés területén.3 Ez alatt az időszak alatt felszínre kerültek azok a nemzetközi magánjogi problémák, amelyek a több jogrendszert érintő ingatlan-finanszírozási ügyletekhez kapcsolód-nak.4 Ezen ügyleteknél ugyanis nemzetközi magánjogi szempontból külön kell választani egymástól a biztosított követelésre vonatkozó jogot és a jelzálogjogra irányadó jogot. Ez a két jogrendszer ugyanis különválhat egymástól, ami számos - sokszor nem is megoldható - problémához vezet. Azoknál a pénzintézeteknél, amelyek külföldi hitelezési ügyletekkel is foglalkoznak, olyan személyi és tárgyi feltételeket kellett teremteni, amelyek révén kezelni lehet a hitelező és az adós honossága szerinti országok jogrendszerei közötti eltéréseket. Könnyen belátható, hogy ez nagy energiákat vesz igénybe, és nem is teszi lehetővé, hogy egy adott hitelintézet például az EU valamennyi tagállamát lefedő hitelezési tevékenységet folytasson, erre ugyanis egyetlen banknak sincs kapacitása. Néhány esetben szóba jöhet ugyan a külföldön történő leányvállalat, vagy bankfiók alapítás, ez azonban meglehetősen költséges, így csak a leginkább tőkeerős pénzintézetek képesek ilyen formában más országok piacán is megjelenni.
Mindenekelőtt a határokon átnyúló hitelezési-finanszírozási ügyletekhez kapcsolódó nemzetközi magánjogi nehézségek indokolták, hogy már igen korán megjelentek azok az elképzelések, amelyek európai szinten tervezték egységesíteni a jelzálogjogi szabályokat. Egy egységes európai szabályozás útján ugyanis elkerülhetővé válnának a határon átnyúló hitelügyletekhez kapcsolódó kollíziós jogi problémák. Más elképzelések is felmerültek ugyan, de ezek egyike sem tűnt reálisan megvalósíthatónak. A kollíziós jogon belül elsősorban a "lex rei sitae" elve miatt nem kerülhet sor rugalmas megoldásra, hiszen ezen elv kizárja a felek jogválasztását a dologi jogi jogviszonyok tekintetében. Ennek megfelelően egy német bank egy francia ingatlannal biztosított hitelügylet során csakis a jelzálogjognak a francia jog által ismert formái közül választhat, és nem kötheti ki azt, hogy a biztosítékul lekötött ingatlanon Grundschuld kerüljön alapításra, amely a német jogban a jelzálogjog nem-járulékos jellegű, absztrakt típusa.5 Más reális megoldási lehetőség hiányában az EU-n belüli anyagi jogegységesítés tűnik a leggyorsabban elérhető eredménynek.
Egy egységes európai jelzálogjog megteremtésének a szükségességéről először a Claudio Segré professzor által vezetett bizottság tett említést, 1966-ban készített jelentésében. Ez a bizottság az európai tőkepiac kiépítésének feltételeit vizsgálta, és ennek alapján jutott el a jelzáloghitel-piac egységesítésének gondolatáig. Rugalmassága és költségkímélő alkalmazhatósága miatt a Segré-bizottság jelentése a német Grundschuld-ot jelölte meg az egységes európai jelzálogjog szabályozásának mintájaként. Az egységes európai jelzálogjog megvalósíthatóságát vizsgálta a hamburgi székhelyű Max-Planck Intézet szakvéleménye is, amely Ulrich Drobnig professzor vezetésével 1971-ben készült el, és amelyet még ebben az évben az Európai Bizottság elé is benyújtottak.6 1987-ben a Latin Közjegyzők Nemzetközi Szervezete egy tervezetet készített az Eurohypothek-ről, amelynek alapjául a svájci Schuldbrief szolgált. A svájci Schuldbrief a jelzálogjog ugyancsak absztrakt formája, amelyről értékpapírt lehet kiállítani.
Időközben elfogadásra került az Európai Közösségek ún. Második bankjogi koordinációs Irányelve7, amely deklarálta a hitelintézeti tevékenységek kölcsönös elismerésének az elvét. Ezt 1993. január 1-jéig kellett az akkori tagállamok belső jogi szabályozásába átültetni. A további jogfejlődéshez az Európai Parlament és Tanács 2006/48/EK irányelve járult hozzá, amely a hitelintézetek tevékenységének megkezdéséről és folytatásáról szól.8 Ezen Irányelv 23. cikke a kölcsönös elismerés alapelvét fogalmazza meg. Eszerint a tagállamok gondoskodnak arról, hogy területükön az Irányelv I. mellékletében felsorolt tevékenységeket fióktelep létesítésével, vagy szolgáltatásnyújtás útján egy másik tagállam illetékes hatóságai által engedélyezett és felügyelt bármely hitelintézet folytathassa, feltéve, hogy ezekre a tevékenységekre az engedély kiterjed. Az I. melléklet részletesen felsorolja a kölcsönös elismerés alá tartozó tevékenységek listáját. Ennek 2. pontja szól a hitelezésről, ideértve a fogyasztási hitelt, a jelzáloghitelt, a faktoringot és a kereskedelmi tranzakciók finanszírozását, beleértve a forfetírozást is.
Miközben a bankszektor európai szinten történő egységesítése felgyorsult, és a belső piac kiépülése a jelzáloghitelek világát is elérte, a tudományos érdeklődés is megélénkült az egységes európai jelzálogjog iránt. Az egyik első lépés ezen az úton Otmar Stöcker doktori disszertációja volt, amely 1992-ben jelent meg.9 Ez egyértelműen az Eurohypothek nem-járulékos jellegű kialakítása mellett foglalt állást. Számos olyan megállapítást tesz, amely mind a mai napig meghatározza a tudományos gondolkodás irányát. A német jogirodalomban megjelent azonban olyan nézet is, amely az Eurohypothek-ot járulékos biztosítéki jogként képzeli el kialakítani, az absztrakt jelleg által okozott bizonytalansági tényezők miatt. Ennek a nézetnek a képviselője Thomas Wachter.10 A témában megjelent eddigi legújabb munka - Christof Kiesgen disszertációja - szintén a nem-járulékos jelleg mellett foglal állást.11
Az Eurohypothek témáját érintő első tudományos munka - Otmar Stöcker 1991-ben a würzburgi egyetemen megvédett doktori disszertációja - az egységes európai jelzálogjog nem-járulékos jellegű, vagyis absztrakt kialakítása mellett foglalt állást. Stöcker munkája részletesen taglalja az Eurohypothek megalkotásának részletkérdését. Kiindulópontja, hogy ennek az európai jelzálogjognak a tagállamok belső jogrendszerében már fennálló jelzálogjogok mellé kell társulnia, kiegészítő jelleggel.12 Ennek példáját az európai társasági jogból meríti, amely teremtett már olyan jogintézményeket, amelyek a nemzeti jogok hasonló intézményeivel párhuzamosan működnek (pl. európai részvény-társaság).13
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
