A mai napon eddig elhangzott előadások mindegyike a készülő rendelet egy-egy fontos csomópontját érintette. Én viszont az előadásomban a nemzetközi öröklési jognak egy olyan témakörét fogom érinteni, amelyiknek a majdani rendelet hatálya alá tartozása egyelőre kétséges. A végintézkedések alakiságaira alkalmazandó jog kérdéséről van szó.
1. A különböző nemzetközi jogegységesítő szervezetek már több olyan nemzetközi egyezményt dolgoztak ki, amelyek a végintézkedések alakiságával kapcsolatos jogkérdéseket szabályoznak. E vonatkozásban említést érdemel az Unidroit keretében kidolgozott 1973. évi Washingtoni Egyezmény[2], valamint az Európa Tanács 1972. évi Bázeli Egyezménye; a nemzetközi magánjogi jogfejlődés tekintetében legnagyobb szerepet azonban kétségtelenül az 1961. évi Hágai Egyezmény[3] játszotta. E három egyezmény egyaránt az örökhagyó akaratának lehető legteljesebb érvényesülését szolgálja - különböző módon: a Washingtoni Egyezmény az anyagi jogi szabályozás módszerét követi azáltal, hogy egy önálló végrendeleti fajtát (nemzetközi végrendelet) intézményesít, amelyet valamennyi részes államban alakilag érvényesnek ismernek el. A Bázeli Egyezmény a végrendeletek nyilvántartására vonatkozó rendszer bevezetésével kívánja elejét venni annak, hogy a végintézkedés ismeretlenül maradjon. Az 1961. évi Hágai Egyezmény ezzel szemben a végintézkedések alakiságai alkalmazandó jogot meghatározó kollíziós szabályokat egységesíti.
Amikor első ízben vettem kézbe az Európai Bizottság által kidolgozott rendelettervezetet[4], némi csalódottságot éreztem: annak az alkalmazandó jogot kollíziós szabályai (III. fejezet) nem rendelkeznek a végintézkedések alakiságairól, sőt a 19. cikk (2) bekezdésének k) pontja[5] kifejezetten is kizárja az alkalmazandó öröklési jog hatálya alá tartozó jogkérdések közül a végintézkedések alaki érvényességét. Azóta a Tanács illetékes szakmunkacsoportjában (CLC[6]), a Polgári Jogi Bizottságban a tervezet vitája során több ízben is terítékre került a kérdés. Azzal a tagállamok nagy része egyetért, hogy kívánatos lenne a jogegység megvalósítása a végintézkedések alakiságaira vonatkozó kollíziós szabályozás terén, a kevésbé mutatkozik viszont konszenzus ennek mikéntjét illetően.
2. Az egyik kézenfekvő lehetőség lenne az, ha valamennyi EU-tagállam, amelyek nem részesei[7] az 1961. évi Hágai Egyezménynek, csatlakoznának ezen egyezményhez. Felmerült ugyanakkor annak gondolata is, hogy magának a kidolgozás alatt álló rendeletnek a hatálya kerülne mégiscsak kiterjesztésre a végintézkedések alakiságaira, és a tervezetbe beépítésre kerülnének a végintézkedések alakiságait érintő egységes szabályok.
Elöljáróban ezzel kapcsolatban le kell szögezni, hogy csakis egységes kollíziós szabályokról lehet szó. A tervezet munkacsoporti vitája a végintézkedések alakiságai kapcsán javaslatként felmerült egy sajátos anyagi jogi megoldás gondolata, amely szerint a rendeletben konkrétan nevesítésre kerülne néhány (a nemzeti öröklési jogokban általánosan ismert) végrendelet-típus[8] azzal, hogy azokat valamennyi tagállamban alakilag érvényesnek fogadnak el. E sajátos, részleges anyagi jogharmonizáción alapuló megoldásra azonban a közösségi jogalkotó nem vállalkozhat, legalábbis e rendelet keretei között nem. Az öröklési jogot érintő anyagi jogharmonizációra az Európai Unió működéséről szóló Szerződés vonatkozó 81. cikke nem biztosít jogalapot[9].
E megoldásnak - ti. a kollíziós szabályokat tartalmazó III. Fejezet hatályának a végintézkedések alakiságaira való kiterjesztése - több szempontból is előnyösebb lenne a még nem részes tagállamoknak a Hágai Egyezményhez történő csatlakozásánál.
E megoldás azt jelentené, hogy az öröklési viszonyok kollíziós szabályait egy és ugyanazon jogi eszköz, maga a rendelet tartalmazná. Aligha igényel részletesebb magyarázatot, hogy ez mind a bíróságok, mind a közjegyzők illetve egyéb jogalkalmazók, de a jogkereső felek számára "felhasználóbarát" szabályozást jelentene: mellőzné attól a jogalkalmazókat, illetve a jogalanyokat, hogy az egyes öröklési jogkérdésekre vonatkozó kollíziós szabályokat más és más jogforrásokban kelljen keresniük. E kiegészítéssel válna a majdani rendelet a nemzetközi öröklési viszonyok kollíziós jogát igazán átfogóan szabályozó "teljes" jogszabállyá.
Az egységes közösségi jogi kollíziós szabályozása lehetőséget biztosítana arra, hogy az európai jogalkotó azt ne csupán a végrendeletekre, hanem az öröklési szerződésekre is kiterjessze. Az 1961. évi Hágai Egyezmény etekintetben nem teljeskörű. Hatálya alá tartoznak a közös végrendeletek; nem terjed azonban ki az egyezmény a határon átnyúló ügyekben (is) nagy szerepet játszó szerződéses végintézkedésekre[10].
Megjegyzendő, hogy a rendelet jelenlegi tervezete nem a legkövetkezetesebb módon kezeli a végintézkedések alakiságának kérdését. Amint arra utaltunk a 19. cikk (2) bekezdésének k) pontja kizárná a kérdést a kollíziós jogi szabályokat tartalmazó III. Fejezet hatálya alól. Nem található viszont ilyen kizáró rendelkezés a magának a rendeletnek a tárgyi hatályát érintő 1. cikkben. A rendelet egyéb szabályai így - különösen a joghatóságot, illetve a határozatok kölcsönös elismerését és végrehajtását érintő II., illetve IV. Fejezetek - alkalmazásra kerülnének e kérdés tekintetében is. Egy végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránti perben így az eljáró bíróságnak joghatóságát a rendelet alapján kellene vizsgálnia, ám az alkalmazandó jog kérdésében már más jogforrás -az 1961. évi Hágai Egyezmény, vagy ha a fórum állama ennek nem részese, akkor annak autonóm nemzetközi magánjoga - lenne irányadó. Ennek következményeképpen adott esetben más és más eredményre vezetne egy végintézkedés alaki érvényességét érintő jogvita, attól függően, hogy azt melyik tagállamban folytatják le. A meghozott határozatot azonban annak ellenére is el kellene ismerni bármely más tagállamban, hogy annak bírósága - más kollíziós szabály figyelembevétele, és más anyagi jog alkalmazása mellett -eltérő tartalmú döntést hozott volna. A rendelet határozatok elismeréséről szóló IV. fejezete (közelebbről annak 30. cikke) nem tartalmaz olyan megtagadási okot, amely lehetővé tenné az elismerés megtagadását azon a címen, hogy az eljárt fórum nem azt az anyagi jogot alkalmazta, amely az elismerés iránt megkeresett tagállam kollíziós szabálya szerint a "helyes" jog lett volna[11].
Mindez aligha szolgálná a döntési harmóniát, amelynek megvalósítása a rendelet (és általában a európai kollíziós jog egységesítésének) egyik fő célja[12].
Végül, de nem utolsósorban említést kell tennünk arról is, hogy a végintézkedések alakiságaira vonatkozó egységes közösségi kollíziós szabályozás fontos előnye lenne a vonatkozó kollíziós szabály Európai Bíróság általi egységes értelmezésének lehetősége. Ez az előny értelemszerűen nem lenne meg abban az esetben, ha a valamennyi tagállamra kiterjedő egységes kollíziós szabályozás a még nem részes tagállamoknak az 1961. évi Hágai Egyezményhez történő csatlakozásával valósulna meg.
Ezek voltak a legfontosabb amellett szóló érvek, hogy az új közösségi rendelet tartalmazzon a végintézkedések alakiságaira vonatkozó egységes kollíziós szabályokat. Említést kell azonban tenni azon aggályokról, amelyeket
Az ellenzők szerint nem hagyható figyelmen kívül, hogy a tagállamok többsége - tizenhat uniós állam - már részese az egységes kollíziós szabályokat lefektető 1961. évi Hágai Egyezménynek. Amennyiben a rendelet III. Fejezete is tartalmazna ilyen kollíziós szabályokat, az az érintett tagállamok számára a szabályozás megkettőződését jelentené: e tagállamokban két - egyaránt univerzális alkalmazási igényű[13] - kollíziós szabályozás létezne a végintézkedések alakiságai tekintetében. Ezen tagállamok jogalkalmazói számára így nehézséget jelenthet annak eldöntése, hogy egy adott ügyben a végintézkedés érvényességére irányadó jogot a rendelet vagy a Hágai Egyezmény alapján kell-e meghatározni. E nehézség mindazonáltal könnyedén áthidalható lenne egy olyan rendelkezésnek a rendeletbe történő beiktatásával, amely egyértelműen rendezné a rendelet viszonyát az 1961. évi Hágai Egyezményhez.
A tervezet záró rendelkezései - hasonlóan más közösségi rendeletekhez - tartalmaz olyan szabályt, amely a rendeletnek az azonos tárgykört szabályozó két- vagy többoldalú nemzetközi szerződésekhez való viszonyát rendezi (45. cikk). Eszerint e rendelet nem érinti azoknak a kétoldalú vagy többoldalú egyezményeknek az alkalmazását, amelyeknek egyes tagállamok (a rendelet elfogadásakor) részesei; mindazonáltal a tagállamok között ez a rendelet élvez elsőbbséget az ilyen nemzetközi egyezményekkel szemben. Álláspontom szerint e cikk kiegészíthető lenne egy további speciális rendelkezéssel (egyfajta disconnection clause), amely kimondaná, hogy azon tagállamok, amelyek részesei az 1961. évi Hágai Egyezménynek, e rendelet végintézkedések alakiságaira vonatkozó kollíziós szabályai helyett továbbra is a Hágai Egyezmény szabályait alkalmazhatják. Ez az eltérés - miszerint a tagállamok egy részére a rendelet, másik részére pedig az 1961. évi Hágai Egyezmény kollíziós szabályai lennének irányadóak az alakiságok kérdésében - nem okozna súrlódásokat, amennyiben a rendelet kollíziós szabályai teljesen vagy nagymértékben az egyezményéhez igazodnának.
Az egységes közösségi jogi szabályozás ellenzői néha azt is megemlítik, hogy magának az 1961. évi Hágai Egyezmény tárgyi hatálya sem egységes valamennyi részes államban, figyelemmel arra, hogy a részes államok egy része a szóbeli végrendelet érvényességét érintő fenntartást tett az egyezmény 10. cikkének megfelelően[14]; erre figyelemmel aligha valószínű, hogy konszenzust lehetne elérni ugyanezen kérdésben a rendelet kollíziós szabályainak megfogalmazásakor. Úgy gondolom ez sem képezhetné elháríthatatlan akadályát a végintézkedések alakiságaira vonatkozó közösségi kollíziós szabályok kidolgozásának. Amennyiben a szóbeli végrendelet kapcsán nem jön létre megegyezés, e végrendeleti forma érvényességének kérdése kizárható lenne a rendelet kollíziós szabályainak hatálya alól; kár lenne viszont pusztán emiatt eltekinteni a sokkal gyakrabban előforduló írásbeli köz- és magánvégrendeletek, valamint az öröklési szerződések kollíziós szabályozásától.
3. Milyen kollíziós kapcsolóelvekkel lenne meghatározható a végintézkedések alakiságaira irányadó jog a közösségi rendeletben ?
Véleményem szerint az 1961. évi Hágai Egyezmény megfelelő mintaként szolgálhat. Legkézenfekvőbb megoldásnak az az egyezmény 1. cikkében nevesített kapcsolóelveknek a rendeletbe történő átvétele tűnik. A Hágai Egyezmény sikerét nem csupán a csatlakozó államainak száma jelzi, hanem az is, hogy az egyezmény nagyvonalú, a favor testamenti elvét a lehető legnagyobb mértékben kifejezésre juttató kollíziós szabályrendszere jótékony hatást gyakorolt más államok nemzetközi magánjogának fejlődésére is. A Hágai Egyezményt megelőző nemzetközi magánjogi felfogás jóval "szűkkeblűbben" bánt a végintézkedésekkel az alakiságok tekintetében. Általában csupán két vagy legfeljebb három kollíziós kapcsolóelv - a végintézkedés helye szerinti jog, vagy az öröklésre egyébként irányadó jog (lex successionis) vagy esetleg még az eljáró fórum joga (lex fori) jöhetett számításba.
Magyarországon pl. az 1876. évi XVI. tc. 34. §-a (amely egészen 1979-ig, a jelenlegi jelenlegi Nmtvr. hatálybalépéséig hatályban volt) a külföldön tett végintézkedések tekintetében kimondta, hogy ezek az alaki kellékek tekintetében akkor is érvényesek, ha azon ország jogszabályainak, melyben keletkeztek, megfelelnek; a végintézkedés alaki érvényességének vizsgálatára e jogon kívül csak a magyar jog jöhetett szóba. A bírói gyakorlat azonban a XX. század közepétől - némileg nagyvonalúbb módon - alakilag érvényesnek ismerte el azt a végrendeletet is, amely az örökhagyó hazai jogának megfelelt alakilag.[15] Kapcsolóelveknek ennél szélesebb körét a korabeli nyugat-európai nemzetközi magánjogi szabályozás sem bocsátott rendelkezésre a végintézkedések alaki érvényessége tekintetében.[16]
Valószínűleg az egyezmény hatásának tudható be, hogy tendenciává vált a végrendeletek alakiságára vonatkozó fakultatív kollíziós kapcsolóelvek bővülése, még olyan államokban is, amelyek formálisan nem váltak részesévé a Hágai Egyezmények. Jó példa erre Magyarország. Az 1979-ben elfogadott magyar nemzetközi magánjogi kódex a Hágai Egyezmény 1. cikkében nevesített kollíziós kapcsolóelveket maradéktalanul átvette, sőt kiegészítette azt egy továbbival, nevezetesen a magyar joggal, mint lex fori-val. A kilencvenes években elfogadott nemzetközi magánjogi kódexekre[17] általánosan jellemző, hogy alternatív kapcsolóelvek ugyanolyan - vagy legalábbis majdnem ugyanolyan - széles körét nevesítik a végintézkedések alakiságai tekintetében, mint a Hágai Egyezmény[18]. Joggal elmondható tehát, hogy az EU-tagállamok túlnyomó többségének[19] kollíziós jogában - vagy a Hágai Egyezmény vagy nemzeti jogszabály erejénél fogva - messzemenően érvényesül a favor testamenti elve, és az az európai nemzetközi magánjog olyan közös értékének tekinthető, amelyet szerencsés lenne kifejezésre juttatni a közösségi rendeletben is.
Amint említettem, a közösségi rendelet végintézkedések alakiságaira vonatkozó kollíziós szabályait mindenképpen indokolt lenne a végintézkedések valamennyi fajtájára, így különösen az öröklési szerződésekre is kiterjeszteni. Az öröklési szerződések esetében a legcélszerűbb lenne ugyanazon kollíziós kapcsolóelvek értelemszerű alkalmazását előírni, mint amelyek a végrendeletek vonatkozásában érvényesülnek. Említést érdemel, hogy a Hágai Egyezmény részes államai közül azok, amelyeknek nemzetközi magánjogi kódexe az egyezményre történő kifejezett utalást tartalmaz, ezt a megoldást követik, azaz kiterjesztették az egyezményben nevesített kollíziós kapcsolóelveket az egyezmény hatálya alá egyébként nem tartozó egyéb végintézkedésekre[20].
4. Alapvető fontosságú annak tisztázása, hogy egyáltalán mely kérdések tartoznak az alaki érvényesség körébe, hogyan határolhatóak el egymástól a végintézkedések anyagi, illetőleg alaki érvényessége körébe sorolt jogkérdések. Ez az elhatárolás akkor is megkerülhetetlen lesz, ha a végintézkedések alaki érvényességének kérdése végül megfelelő kompromisszum hiányában - a bizottsági tervezetnek megfelelően - kimarad a III. Fejezet hatálya alól; hiszen a joggyakorlatnak ebben az esetben is pontosan tisztáznia kell majd a rendelet kollíziós szabályainak terjedelmét, az azok által lefedett jogkérdések körét.
A tagállami jogrendszerek a végintézkedésekkel kapcsolatban egész sor olyan érvényességi feltételt támasztanak, amelyekről aligha lehet kétséges valamely jogalkalmazó számára, hogy alaki természetű feltételről van szó. Ezek közé tartozik például a végintézkedés keltezésével, annak a végrendelkező általi aláírásával kapcsolatos követelmények, a végintézkedésnél közreműködő tanúkkal kapcsolatos előírások vagy például a több lapból álló végintézkedésekkel szemben esetlegesen megkövetelt többletkövetelmények kérdése.
Felmerülhetnek viszont olyan "határesetek", amikor a tagállami jogalkalmazó számára nehézséget okozhat annak eldöntése, hogy vajon alaki vagy anyagi jogi természetűnek minősíthető-e a felmerülő jogkérdés, és ennélfogva az öröklési jog fő statútuma (lex successionis) vagy alakiságokra előírt speciális kapcsolóelvek irányadóak-e rá. Ilyen kérdés lehet a két vagy több személy ugyanazon okiratba foglalt végintézkedésének megengedettsége, vagy például a végintézkedés tételénél közreműködő tanúk javára szóló juttatásokkal érvényességének speciális előfeltételei. Alapvető követelmény, hogy az alakiságok, illetve az anyagi jogkérdések elhatárolása egységes módon történjen valamennyi tagállam jogalkalmazói részéről. Éppen emiatt lesz várhatóan nagy szerepe e kérdésben is az Európai Bíróság jogértelmezésének, miután a testület a közösségi jogszabályokban használt fogalmakat autonóm módon, összehasonlító módszer alapulvételével értelmezi. ■
JEGYZETEK
1 A Brüsszelben, 2010. október 15. napján a CNUE szervezésében megrendezett Határokon Átnyúló Öröklés az Európai Unióban c. konferencián (Conference on Cross-border Successions within the EU) a témában elhangzott előadás szerkesztett, magyar nyelvű változata
2 A nemzetközi végrendelet alakiságáról szóló egységes jogot szabályozó, 1973. október 26. napján kelt Washingtoni Egyezmény (Convention providing a Uniform Law on the Form of an International Will; Magyarország nem részese)
3 a végrendeletek alakiságaira alkalmazandó jogról szóló, 1961. október 5. napján kelt Hágai Egyezmény (a Hágai Nemzetközi Magánjogi Értekezlet 11. ssz. nemzetközi egyezménye; Magyarország nem részese)
4 az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok és közokiratok elismeréséről es végrehajtásáról valamint az európai öröklési tanúsítvány bevezetéséről szóló rendelet tervezete (2009/0157 (COD)
5 "19. cikk
2. Ez a jog az irányadó többek között a következőkre:
...
(k) a végintézkedés érvényessége és értelmezése, módosítása és visszavonása, az alaki érvényességétől eltekintve;"
6 Committee on Civil Law Matters
7 Az 1961. évi Hágai Egyezménynek jelenleg 39 részes állama van. Az EU-tagállamok közül nem részese az egyezménynek Bulgária, Ciprus, Cseh Köztársaság, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Olaszország (aláírta), Portugália (aláírta), Románia, Szlovák Köztársaság.
8 pl. a végrendelkező által sajátkezűleg írt és aláírt végrendelet; a közhitelességgel felruházott szerv vagy személy által okiratba foglalt, vagy az ilyen szervnél vagy személynél elhelyezett végrendelet
9 Sem ennek elődje, az EK-Szerződés 65. cikke
10 Jóllehet ezt az egyezmény címének némely nyelven kihirdetett fordítása nem tükrözi; a német szöveg pl. helytelenül a végintézkedések alakiságaira alkalmazandó jog ("auf die Form letztwilliger Verfügungen anzuwendendes Recht") megfogalmazást tartalmazza.
11 Öröklési ügyekre ugyan nem terjedt ki a hatálya, de megemlítendő, hogy ilyen kollíziós jogi fenntartást tartalmazott valaha a polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó joghatóságról és a bírósági ítéletek végrehajtásáról szóló 1968. évi Brüsszeli Egyezmény 27. cikkének 4. pontja (előkérdések tekintetében). Eszerint megtagadható volt a más tagállamban hozott határozat elismerése, amennyiben a határozat meghozatala során a bíróság valamely (természetes személyek személyi állapotát, házassági vagyonjogot vagy öröklési jogot érintő) előkérdés eldöntése során ellentétbe került azon tagállam nemzetközi magánjogával, amelyben kérik az elismerést. E megtagadási ok a Brüsszeli Egyezményt felváltó jelenlegi közösségi jogszabály (44/2001/EK rendelet, ún. "Brüsszel-I" rendelet) 34. cikkében már nem található meg.
12 Ezt hangsúlyozzák a kollíziós jog egységesítésére irányuló irányuló közösségi rendelet-tervezetek bizottsági indokolásai is; ld. pl. a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló ún. Róma-II rendelet tervezetét (2003/0168 (COD), 2-3. oldal). A szakirodalomban ld. pl. J. Kropholler, Internationales Privatrecht: Einschliesslich der Grundbegriffe des des Internationalen Zivilverfahrensrechts, Tübingen 2006, 36. o; 5. Klauser, Das europäische Kollisionsrecht der Verbraucherverträge zwischen Römer-EVÜ und EG-Richtlinien, Tübingen, 2002, 130. o.
13 Mind a majdani európai öröklési jogi rendelet, mind pedig az 1961. évi Hágai Egyezmény kollíziós szabályai univerzális hatályúak; azaz ezek kollíziós normáit arra tekintet nélkül kell alkalmazni, hogy a felhívott jog olyan állam joga-e, amelyikre kiterjed a rendelet - illetőleg az 1961. évi Hágai Egyezmény) hatálya, vagy sem (ld. a rendelet bizottsági tervezetének 25. cikkét, illetőleg az 1961. évi Hágai Egyezmény 6. cikkének második bekezdését).
14 A 10. cikk szerint bármely Szerződő Állam fenntarthatja annak jogát, hogy ne ismerjen el egy, a saját állampolgára által tett szóbeli végrendeletet, kivéve, ha a szóbeli végrendeletet rendkívüli helyzetben tették. Ilyen fenntartással élt az EU-tagállamok közül Belgium, Észtország, Franciaország, Hollandia és Luxemburg.
15 ld. Réczei L., Nemzetközi Magánjog, Budapest 1959, 334. o; Szászy I., Az európai népi demokráciák nemzetközi magánjoga, Budapest 1962, 312. o.
16 Ld. idevonatkozólag A. F. Schnitzer, Handbuch des Internationalen Privatrechts, Basel 1958, S. 522ff.
17 Példaként megemlíthető az 1995. évi olasz nemzetközi magánjogi törvény 48. cikke, az 1992. évi román nemzetközi magánjogi törvény 68. cikke, a 2000. évi litván Ptké. 1.61. cikke, a 2005. évi bolgár nemzetközi magánjogi törvény 90. cikke, továbbá - az Európai Unióhoz nem tartozó államok közül - a 2005. évi ukrán nemzetközi magánjogi törvény 72. cikke.
18 Ugyanez a tendencia megfigyelhető a Magyarország által az elmúlt évtizedekben megkötött kétoldalú polgári jogsegélyszerződések végintézkedések alakiságaival kapcsolatos rendelkezései tekintetében is. A korábbi szocialista államokkal jórészt az ötvenes években, illetve a hatvanas évek elején kötött jogsegélyszerződések csupán az örökhagyó végrendelkezés időpontjában meglévő állampolgársága szerinti jogot, illetőleg a végintézkedés helye szerinti jogot nevesítik. Példaként említhető a magyar-szovjet jogsegélyszerződés (kihirdette az 1958. évi 38. tvr.) módosítás előtti 39. cikke, a magyar-román jogsegélyszerződés (kihirdette az 1959. évi 19. tvr.) 38. cikke, a magyar-lengyel jogsegélyszerződés (kihirdette az 1960. évi 5. tvr.) 49. cikke, a magyar-albán jogsegélyszerződés (kihirdette az 1960. évi 25. tvr.) 40. cikke, valamint a magyar-bolgár jogsegélyszerződés (kihirdette az 1967. évi 6. tvr.) 33. cikke. A hatvanas évek második felétől a nyolcvanas évekig néhány nyugat-európai, illetve Európán kívüli állammal kötött kétoldalú jogsegélyszerződésben ezzelszemben már a Hágai Egyezményben lefektetett kapcsolóelvek majdnem mindegyike visszaköszön; ld. pl. a magyar-osztrák hagyatéki egyezmény (kihirdette az 1967. évi 25. tvr.) 4. cikkét, a magyar-görög jogsegélyszerződés (kihirdette az 1981. évi 21. tvr.) 23. cikkét, a magyar-finn jogsegélyszerződés (kihirdette az 1982. évi 25. tvr.) 25. cikkét, a magyar-szovjet jogsegélyszerződés 1972-ben módosított 39. cikkét, a magyar-kubai jogsegélyszerződés (kihirdette az 1984. évi 4. tvr.) 40. cikkét, vagy a magyar-vietnami jogsegélyszerződés (kihirdette az 1986. évi 8. tvr.) 45. cikkét.
19 Ellenpéldaként említhető meg a máltai nemzetközi magánjog, amely kizárólag a végintézkedés helye szerinti jog alkalmazását teszi a végintézkedés alaki érvényességének vizsgálatánál (máltai Ptk. 682. cikk). Máltán készített végintézkedés eszerint kizárólag akkor tekinthető alakilag érvényesnek, ha az a máltai törvénynek megfelel, még ha a végrendelkezőt minden egyéb kapcsolat (állampolgárság, szokásos tartózkodási hely stb.) más államhoz fűzte is.
20 Ld pl. a 2004. évi belga nemzetközi magánjogi törvény 83. cikkének második bekezdését, a finn öröklési törvény (PK) 26:9 §-át, a 2002. évi észt nemzetközi magánjogi törvény 27. § (2) bekezdését, az unión kívüli államok közül pedig az 1989. évi svájci nemzetközi magánjogi törvény (IPRG) 93. cikk 2. bekezdését. Az említett finn törvény nem csupán a végintézkedések egyéb formáinak, hanem valamennyi "halál esetére vonatkozó jogügyletnek, így pl. az öröklésről való lemondásnak az alakiságaira is a Hágai Egyezmény kollíziós szabályait rendeli alkalmazni.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Szőcs Tibor, szakmai főtanácsadó KIM
Visszaugrás
