Büntető eljárásjogunk gyakorlata mára számos ponton eltávolodott a normaszövegtől, a rögzült sematikus gondolkodásmódra és döntéshozatalra sajnálatos módon az Európai Unió jogi aktusai, az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata vagy az Alkotmánybíróság határozatai éppoly kevés befolyást gyakorolnak, mint a Be. Magyarázat[1] vagy a Kúria eseti döntései. Változott-e például bármi is a 8/2013. (III. 1.) AB határozat nyomán a védő értesítésének gyakorlatában?[2] Kijelenthetjük, hogy semmi, hiába is hivatkozunk erre a döntésre az eljáró hatóságok előtt. Még lesújtóbb a helyzet, amennyiben az előzetes letartóztatáshoz kötődő eljárásokat vesszük górcső alá, legyenek azok az elrendeléssel vagy a fenntartással kapcsolatosak, a hatékony védelemhez való jog érvényesülése ugyanis erőteljesen megkérdőjelezhető napjainkban. Jelen tanulmány keretei között - a teljesség igénye nélkül - néhány részkérdés elemzésére vállalkozom, azonban ezek mindenképpen a leggyakrabban előforduló problémák közé sorolhatók.
Már a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság kollégiumvezetőjének 2001. El. II. C. 6/6. számon kiadott, 2001. május 23. napján kelt A személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedések körében felmerült néhány gyakorlati kérdés címet viselő közleménye is rögzítette, hogy az ügyészi indítványokban sablonszerűen ismétlődő szövegre tekintettel, miszerint "az előzetes letartóztatás feltételei változatlanul fennállnak" különösen sematikussá vált a szabadlábra helyezési kérelmek elbírálása. Sajnálatos módon az azóta eltelt időben nem sok minden változott, az előzetes letartóztatás fenntartása körében a bírósági végzések továbbra is gyakran arra a megállapításra épülnek, miszerint az "alkalmazott kényszerintézkedés általános és a végzésben rögzített különös feltételeiben nem történt változás", anélkül, hogy konkrét adatokkal alátámasztott okokat jelölnének meg. Az ügyészi indítványok és az ezek nyomán született bírósági végzések túlnyomó részt sémaszerűek, az általánosság szintjén mozognak, az előzetes letartóztatás okait absztrakt módon határozzák meg, a kényszerintézkedés alkalmazását alátámasztó bizonyítékokat nem tartalmazzák, a terheltek egyéni körülményeit nem mérlegelik.[3] A védelmi indítványokban, fellebbezésekben kifejtett érvekre a legtöbbször még csak reakció sem érkezik a bíróságok részéről.[4] Gyakran szó szerint azonos ügyészi indítványra történik hónapokkal később az előzetes letartóztatás fenntartása, annak megalapozottsága, a soron kívüliség követelményének vizsgálata figyelmen kívül marad. Az eljáró bíróságok többnyire kritika nélkül elfogadják az ügyészi indítványokat, ekként a nyomozási bíró jogintézménye alapjogvédelmi funkcióját csak részben, vagy semennyire nem látja el. 2012. évben a nyomozó hatóságok előterjesztése alapján 5699 előzetes letartóztatás elrendelésére vonatkozó ügyészi indítványból 5334 esetben a nyomozási bíró elrendelte a legsúlyosabb kényszerintézkedést. Ez 93,59%-os elrendelési arányt jelent, amely a 2011. évben 95,51%-os, 2010. évben 96,79%-os volt.[5] Ezek az arányszámok jól mutatják azt az automatizmust, amelyet jelen tanulmány keretei között kifogásolok. A Be. Magyarázatban rögzítettekhez képest, miszerint "A Be. a terhelt szabadlábon történő védekezését tekinti általánosnak és természetesnek"[6] egyáltalán nem eltúlzott az a megállapítás, hogy "a fogvatartás lett a főszabály, nem pedig a kivétel."[7]
Ennek a gyakorlatnak a helytelenségére a Debreceni Ítélőtábla is rámutatott egyik végzésében[8], amelynek értelmében a "különös okokat egyenként kell megvizsgálni, s az indokolásban meg kell jelölni, hogy milyen körülmények alapozhatják meg ezeket az okokat illetőleg azt is, hogy milyen okok szólhatnak ezen okok fennállása ellen." A legtöbb esetben a bírósági végzések ezen egyéniesített, részletes mérlegelési tevékenységet meghatározó követelményeknek nem felelnek meg, az előzetes letartóztatás különös okai ellen fennálló egyetlen körülményt sem tartalmaznak, nem értékelnek. Pedig a különös okok vonatkozásában nem (lenne) elfogadható az indokolás, amennyiben az pusztán a rendelkező részben megállapított letartóztatási okot definiálja, és azt nem valószínűsíti a konkrét eset-
- 725/726 -
ben. A Debreceni Ítélőtábla hivatkozott végzése kiemeli, hogy az indítványozó ügyész részéről sem fogadható el olyan indítvány, amely csupán megjelöli a Be. 129. § (2) bekezdésében meghatározott okot. Ez utóbbi megállapítás azért is hangsúlyos, mert a legtöbb esetben a végzések indokolása kizárólag az ügyészi indítványban foglalt tényállás szó szerinti ismétlése, amelyből a megalapozott gyanú fennállására von le következtetést a bíróság. Önmagában azonban a megalapozott gyanú nem elegendő az előzetes letartóztatás elrendeléséhez és fenntartásához, annak csupán általános feltétele. A tények alapján történő döntéshez a különös okok vonatkozásában önmagában a feltételezés értelemszerűen nem elegendő, a normaszöveg ugyanis összhangban az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának R (80) 11. számú Ajánlása 3. pontjával a "megalapozottan feltehető" fordulattal éppen azt kívánja biztosítani, hogy valós indokai legyenek azok fennállásának. Önmagában a puszta feltételezés nem teheti jogszerűvé az előzetes letartóztatás alkalmazását egyetlen különös letartóztatási ok esetében sem. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának R (80) 11. számú Ajánlása 8. pontja egyértelműen megköveteli, hogy a határozat a lehetőség szerinti legnagyobb pontossággal tartalmazza a megjelölt valós indokokat.
A legtöbb esetben az arra utaló adatok érdemi vizsgálata, a valós értékelési tevékenység is hiányzik abban a vonatkozásban, hogy az előzetes letartóztatáshoz képest más, enyhébb kényszerintézkedéssel elérhetők-e a büntetőeljárási célok. Visszatérően egyetlen mondatos indokolással találkozhatunk: "A büntetőeljárás céljai enyhébb kényszerintézkedés alkalmazásával nem elérhetők", a legtöbbször azonban bármilyen konkrét indok nélkül. Ezt a bevettnek tekinthető gyakorlatot a következők miatt nem tartom elfogadhatónak. A Be. 60. § (2) bekezdése, az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 9. cikke és a 14. cikk 2. pontja, az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezmény 5. cikke és 6. cikkének 2. pontja, az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága R (80) 11. számú Ajánlásának 9. pontja, továbbá a Be. Magyarázatban foglaltak[9] értelmében az érintett személy alkotmányos jogait korlátozó kényszerintézkedés elrendelésének (így az előzetes letartóztatásnak) a törvényi feltételek fennállása esetében is csak akkor van helye, ha az eljárás célja kisebb korlátozással járó más cselekménnyel nem biztosítható (például házi őrizet, lakhelyelhagyási tilalom). Ebben a körben a valódi indokolás elengedhetetlenül megköveteli az egyénre szabott döntés meghozatalát, ezen belül a terhelt személyi körülményeinek és a Be. 129. § (2) bekezdésében meghatározott különös letartóztatási okokat megalapozó bizonyítékoknak az analízisét az eljáró hatóságok részéről. Az X. Y. kontra Magyarország ügyben[10] éppen azért marasztalta el hazánkat az Emberi Jogok Európai Bírósága, mert a panaszos előzetes letartóztatása során egyetlen ügyészi indítvány vagy bírósági végzés sem tette valódi megfontolás tárgyává más, enyhébb kényszerintézkedés alkalmazását. Hiába hivatkozott Magyarország arra, hogy a panaszossal szemben az egyedi ügy adatainak és a személyes körülményeinek vizsgálata alapján hozták meg az eljáró bíróságok az előzetes letartóztatást elrendelő és fenntartó döntéseiket, az Emberi Jogok Európai Bírósága semmilyen erre utaló jelet nem látott a kérdéses határozatokban, csak a jelen tanulmányban is kifogásolt absztrakt és sematikus bírói indokolás tényét állapította meg. Sajnálatos, hogy a jogszabályi rendelkezéseknek és a nemzetközi dokumentumoknak nem megfelelő gyakorlatot a hazai bírósági fórumok szentesítették, és ezen hiányosságok evidensnek tekinthető megállapítása céljából a strasbourgi bíróság eljárására van szükség.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
