Az új Btk.-nak a közélet tisztasága elleni bűncselekményekről szóló XVII. fejezetével kapcsolatban vezetésem alatt dr. Végvári Réka, dr. Berkes György, dr. Túri András és dr. Kara Ákos közreműködésével albizottság jött létre. Több résztanulmány született, és megbeszélésekre került sor, melyek alapul szolgáltak eme összegző tanulmány létrejöttéhez.
I. 1. a) A "korrupció" kifejezés - bár széles körben elterjedt a jogi, sőt a büntetőjogi szóhasználatban is - sokféleképpen értelmezhető és ezért nem tekinthető pontosnak, még akkor sem, ha a "korrupciós bűncselekmények" szűkebb fogalomkörébe általában a vesztegetés és a befolyással üzérkedés különféle változatait szokás sorolni.
Közismert, hogy az 1878. évi V. törvény óta először a különféle közhivatalnokok (mai kifejezéssel élve: hivatalos személyek) által elkövetett olyan bűncselekményeket szokták korrupciós bűncselekménynek mondani, amelyek mögött a hivatali álláshoz fűződő jogosítványok valamiféle egyéni haszonszerzést szolgáló kiaknázása húzódott meg. A Csemegi kódex vesztegetési stb. rendelkezéseit korszerűsítette az 1942. évi X. törvény, amely újraszabályozta a közhivatalnokok megvesztegetését, a közhivatalnok által elkövetett (passzív) vesztegetést és bevezette a befolyással üzérkedést. Ennyiben a szabályozás a "korrupciós bűncselekményeket" illetően a hivatali szférára korlátozódott volna, a "közhivatalnok" fogalma azonban szélesebb értelmet kapott, mert a büntetőjog belefoglalt ebbe olyan állami, törvényhatósági és községi alkalmazottakat is, akiknek sem a közhatalmi döntések meghozatalában, sem azok végrehajtásában nem volt szerepük. Később az államosítások következményeként az ilyen személyek száma megsokszorozódott; gyakorlatilag a munkavállalók túlnyomó többsége ebbe a körbe sorolódott, s ez vezetett a "hivatalos személy" fogalmának előbb bírósági, majd - az 1961. évi V. törvénnyel - törvényi definiálásához.
Az 1961. évi V. törvény a vesztegetés - mint a gazdaság rendjét sértő új bűncselekmény - fogalomkörét kiszélesítette, s bevezette a gazdasági vesztegetés büntetendőségét, az 1978. évi IV. törvény, a Btk. pedig a vesztegetések morfológiai hasonlóságára tekintettel "közélet tisztasága elleni bűncselekmények" gyűjtőnévvel a vesztegetés és befolyással üzérkedés különféle változatait egy tagolási egységben szabályozta.
Azóta sok víz lefolyt a Dunán.
Megváltozott hazánkban a gazdasági, a politikai és a társadalmi rendszer. Kiszélesedtek a nemzetközi együttműködés keretei, bővültek a nemzetközi gazdasági kapcsolatok. Mindezek eredményeként a köznapi értelemben vett "vesztegetés" büntetőjogi tilalma alá vonható cselekvési formák köre is kibővült. Hatályos büntetőjogunk új szabályai értelmében büntetendővé vált a külföldi hivatalos személy megvesztegetése mind "aktív", mind "passzív" formájában; a külföldi gazdálkodó szervezettel kapcsolatban elkövetett vesztegetés és a hatósági eljárás résztvevőjéhez kötődő "aktív" és "passzív" vesztegetés is, sőt, megjelentek bizonyos "státusz-felelősségi" formák, továbbá a feljelentési kötelezettség megszegésének büntetőjogilag szankcionált változatai; végül helyt kaptak a büntetőjogban sajátos, csak e körben érvényes büntethetőségi akadályok is.
Ezek a szabályok több összefüggésben nemzetközi dokumentumokban megfogalmazott követelményekhez illeszkednek; a gazdasági, üzleti életben jelentkező (és korábban szinte csak az ún. szocialista tervgazdaságban kriminalizált) "korrupciós" jelenségeket ugyanis az utóbbi időben európai integrációs szervezetek - sőt, az ENSZ is - kriminalizálni kívánják.
A hatályos hazai büntetőjogi szabályozás azonban - megbeszélésünk résztvevőinek többsége szerint - nehezen áttekinthető és az sem mindig világos, hogy az egymástól néha csak csekély mértékben eltérő szövegezési változatok mögött valódi jogpolitikai megfontolás, koncepcionális különbség húzódik-e meg.
b) A hatályos Btk. tehát a korábban különböző fejezetekben található "korrupciós" bűncselekményeket, továbbá az ún. "sajtóvesztegetést" (255. §) és a közérdekű bejelentő üldözését (257. §) a "Közélet tisztasága elleni bűncselekmények" gyűjtőnéven közös fejezetbe foglalta.
Ez az eljárás még akkor is azt sugallja, hogy a "közélet tisztasága" egy olyan büntetőjogi védelmet érdemlő jogi tárgy, amelyet 1961. és 1978. között sikerült felfedezni, ha a javaslathoz fűzött indokolás nem sok szót veszteget rá:
"A VII. Cím rendelkezései mindenek előtt az állami szervek, a hivatalos és más fontos társadalmi funkciót betöltő személyek törvényes, pártatlan és elfogulatlan működésébe vetett bizalmat védik. Az úgynevezett korrupciós bűncselekmények (a vesztegetés és a befolyással üzérkedés) veszélyeztetik ezt a bizalmat, és általában a közélet tisztaságát, azokat a fokozott erkölcsi és társadalmi követelményeket, amelyek a szocialista társadalom körülményei között nemcsak a hatóságok és hivatalos személyek működésében érvényesek, hanem a gazdasági és a kulturális életben is. ( … ) A 255. § a vesztegetés speciális, a sajtóval kapcsolatos változatát határozza meg. Ezzel védi a közéletben rendkívül fontos szerepet betöltő sajtót minden illetéktelen befolyással szemben. A közélet tisztaságát sérti a bírálat elfojtása is. Ezért a Javaslat bünteti a közérdekű bejelentő üldözését."
Mit jelent tehát a közélet "tisztasága"?
Egyetértettünk a következőkben: "közélet" a társadalom működésének az a vetülete - ha úgy tetszik, az az "erőtere"-, ahol a társadalom tagjainak a legkülönfélébb egyéni indíttatásokból származó és egymással többnyire versengő törekvései intézményes keretek között összetalálkoznak, egynemű elvek mentén összemérhetővé rendeződnek és szelektálódnak, aminek eredményeként kiderül, hogy melyek érvényesülhetnek közülük és melyek nem.
A közéleti folyamatokban a szóban lévő törekvések - nem egyszer sajátos szervezetek közbenjöttével - formalizálódnak, különféle alakszerű pályákra jutnak és ezeket követve döntési pontokhoz kerülnek, ahol további sorsuk eldől. A döntési pontok olyan formális szerepkörök (státusok, pozíciók), amelyeket emberek töltenek be és amelyekhez egyfajta hatalom kapcsolódik atekintetben, hogy mások bizonyos típusú törekvéseinek jövője felől határozzanak. E hatalom forrása - általánosságban szólva - végső soron vagy a (politikai közvetítéssel transzformált) fizikai erő [(állami) közhatalom], vagy a sokak között más-más arányban eloszló tulajdon, amely persze az élet sok területén (pl. a kultúrában, a sportban stb.) a közhatalommal is többé-kevésbé összefonódva szabja meg a döntéseknél irányadónak szánt mércét és értékrendet. Lényeges az, hogy az azonos típusú törekvések azonos pályán versenghessenek és azonos elvek, azonos mérce szerint kerüljenek elbírálásra.
A döntési pozíciót betöltő személy annak a "hatalomnak", amelynek birtokában dönthet, többnyire nem letéteményese, hanem csak birtokosa; a mércét és az értékrendet így nem saját jogán maga, hanem a releváns "hatalom" letéteményese szabja meg, aki azonban a döntési jogosultságot ráruházza, ő pedig a hatalom letéteményesének - az ÁLLAM-nak, az ÖNKORMÁNYZAT-nak, a TULAJDONOS-nak, a MUNKAADÓ-nak, a MEGBÍZÓ-nak - a kifejezett, vagy csak általánosságban érzékeltetett, esetleg csupán feltételezett szempontjait (érdekeit, értékeit, prioritásait stb.) követve köteles azt gyakorolni. Ennek során a saját személyes és közvetlen érdekei nem juthatnak szerephez, kivéve azt az érdekét, hogy a döntései összhangban legyenek a hatalom letéteményesének várakozásaival, s ezzel elnyerje annak megelégedését. Mástól döntéseiért közvetlen előnyben nem részesülhet.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
