A tavalyi év során vizsgálatot folytattunk egy nagyatádi ingatlanon felhalmozott hulladékkal kapcsolatosan zajló hatósági eljárások eredménytelensége miatt.[1] A panaszolt tevékenység lakott területen folyt, a tevékenység negatív hatásai az ott lakókat kedvezőtlenül érintette, amely hatás egyébként a tevékenységet illegálisan folytató személyre nézve is fennállt.
A panaszos otthona melletti ingatlanon a szomszéd az elmúlt évek során nagy mennyiségű, különböző fajtájú hulladékot halmozott fel. A nagyatádi jegyző előtt a hulladékfelhalmozás ténye 2009 óta ismert volt, ezt számos bejelentés, megkeresés igazolta. Ennek ellenére elsőfokú környezetvédelmi hatósági jogkörben csak 2013 áprilisában indította meg eljárását. Határozatában a tulajdonost mint a hulladék birtokosát a hulladék jogellenes elhelyezésének megszüntetésére, továbbá a felhalmozott hulladék elszállítására és kezelésére kötelezte. A kötelezett fellebbezése nyomán a Somogy Megyei Kormányhivatal a határozatot megsemmisítette és az első fokon eljáró hatóságot új eljárás lefolytatására utasította.
Az új eljárás során a nagyatádi jegyző relatív kizárási okot jelentett be, így a Somogy Megyei Kormányhivatal kijelölése folytán a barcsi jegyző járt el és indított - az eljárások lefolytatásakor hatályos hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény alapján - hulladékgazdálkodási hatáskörben elsőfokú hatósági eljárást. A barcsi jegyző az ingatlan tulajdonosát a felhalmozott hulladék elszállítására kötelezte. Határozata 2015-ben vált végrehajthatóvá, de az abban foglaltakat három év alatt sem sikerült foganatosítani. A tulajdonos a végrehajtást elrendelő döntés után sem szállította el a hulladékot. A barcsi jegyző a kötelezett költségére történő elszállításra tett javaslatot a költségek megelőlegezése mellett, azonban az elszállíttatás várhatóan magas költségére tekintettel a képviselő-testület ezt nem támogatta.
A Jelentés is rögzítette, hogy a közigazgatási eljárásokban elkülönülhet egymástól a költséget előlegező, illetve azt viselő személye. A végrehajtási eljárás során felmerülő költségek előlegezésére és viselésére (a jelen ügy folyása alatt nagyrészt hatályban lévő) a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) majd az új törvény hatályba lépése után az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.), illetve azon esetekben, melyekben az Ákr. alapján az állami adó- és vámhivatal a foganatosító, az adóhatóság által foganatosított végrehajtási eljárásokról szóló 2017. évi CLIII. törvény (a továbbiakban: Avt.) rendelkezéseit kell alkalmazni.[2],[3]
Az eljárás során felmerülő költségeket meg kell előlegezni, melynek viseléséről az eljáró hatóság dönt. A végrehajtási eljárás során felmerülő költségek előlegezésére és viselésére vonatkozó szabályai között a Ket. 155. § (2) bekezdése rögzítette, hogy hivatalból indult vagy folytatott eljárásban az egyéb eljárási költséget bizonyos, az ügyfél részéről felmerült költség kivételével, a hatóság előlegezi meg. Az Ákr. 128. § (6) bekezdése az eljárási költség előlegezésére vonatkozó általános szabályok között rögzíti, hogy hivatalból indult vagy folytatott eljárásban az eljárási költséget a hatóság előlegezi meg.[4]
A vizsgált ügyben a Jelentés kiadásáig nem volt biztosítva a végrehajtás pénzügyi fedezete, mert a végrehajtás várható költségének fedezete a Barcsi Polgármesteri Hivatal költségvetésében nem állt rendelkezésre - arról nem is szólva, hogy noha a barcsi jegyző járt el, de a probléma nem Barcs területén mutatkozott. A Kormányhivatal a kijelölésről szóló döntése során nem vizsgálta - és nem is kellett vizsgálnia - a kijelölt hatóság pénzügyi helyzetét. Sem a Ket., sem az Ákr. nem tartalmaz (illetve tartalmazott) szabályozást arra nézve, hogy kijelölés esetén a kijelölést kérő hatóságnak kell a költségeket viselnie, így az ügyben a barcsi jegyző a jogszabályi rendelkezések értelmében a végrehajtás költségeit nem háríthatta át a kijelölést kérő hatóságra. Tény ugyanakkor, hogy a helyi önkormányzatok számára nem mindenütt áll rendelkezésre elegendő pénzügyi eszköz.[5]
A végrehajtás foganatosítása terén az Ákr. szabályozása, hogy a végrehajtást - ha törvény, kormányrendelet vagy önkormányzati hatósági ügyben helyi önkormányzat rendelete másként nem rendelkezik - nem a végrehajtást elrendelő hatóság, hanem az állami adóhatóság foganatosítja.[6] Az Ákr. alapján meghatározott cselekmény végrehajtásának foganatosítását - így az ahhoz szükséges költségek előlegezését is - főszabály szerint tehát az adóhatóság végzi[7]. Ebben a szabályozási környezetben az is lehetővé vált, hogy egy önkormányzati rendelet által meghatározott kötelezettség végrehajtását - amennyiben maga az önkormányzati rendelet nem rendelkezik eltérően - a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) foganatosítsa. Ugyanakkor a környezetvédelmi közigazgatási szervek hatósági eljárásának különös szabályai között eltérő szabályt fogalmaz meg a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Kvt.), mely szerint az e törvény hatálya alá tartozó közigazgatási hatósági eljárásokban a meghatározott cselekmény végrehajtását a végrehajtást elrendelő hatóság foganatosítja.[8]
Jelenleg a Kvt. hatálya alá tartozó ügyekben annak ellenére, hogy a környezetvédelmi közigazgatás feladata az elővigyázatosság és megelőzés elvének ér-
- 7/8 -
vényre juttatása, a végrehajtás - mint jelen hulladékgazdálkodási ügyben is történt - azon múlik, van-e rá fedezete a végrehajtást elrendelő, legalacsonyabb szintű környezetvédelmi közigazgatási szervnek, vagy sem. Sajnálatos módon jelenleg éppen a környezeti ügyekben maradnak magukra a hatóságok, amikor ezekben az ügyekben jellemzően a környezet állapotának romlását csupán a gyors beavatkozással lehetne megakadályozni, vagy annak mértékét legalább csökkenteni.[9] Másik nagyon lényeges szempont, hogy tipikusan ezek azok a végrehajtások, melynek költségei az idő előrehaladtával folyamatosan nőnek. Az állam mögöttes felelőssége révén pedig végső soron úgyis az államot fogja terhelni a kármentesítés, amennyiben arra más nem kötelezhető.
Az Alkotmánybíróság alkotmányos gondolkozását régóta[10] meghatározó alaphatározata szerint a környezethez való jog intézményes védelmének mértéke nem lehet tetszőleges[11], tehát nem engedhető meg, hogy a környezetvédelemhez való jog érvényesülése társadalmi, gazdasági folyamatok, körülmények függvényében mennyiségileg vagy minőségileg változzon.
Az Alkotmánybíróság az egészséges környezethez való jogról szóló alkotmánybírósági határozatokat áttekintő 16/2015. (VI. 5.) AB határozatban a 28/1994. (V. 20.) határozatot megerősítve kiemelte, hogy a "környezetvédelemhez való jog [...] elsősorban önállósult és önmagában vett intézményvédelem, azaz olyan sajátos alapjog, amelynek az objektív, intézményvédelmi oldala túlnyomó és meghatározó. A környezethez való jog az állam környezetvédelemre vonatkozó kötelességei teljesítésének garanciáit emeli az alapjogok szintjére, beleértve a környezet elért védelme korlátozhatóságának feltételeit is. E jog sajátosságai folytán mindazokat a feladatokat, amelyeket másutt alanyi jogok védelmével teljesít az állam, itt törvényi és szervezeti garanciák nyújtásával kell ellátnia."[12]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
