A védő - törvényi felhatalmazás alapján - jogosult részt venni a különleges eljárásokban, akár meghatalmazott, akár kirendelt. (Be. 50. § (2) bek.) Ehhez külön jogosultságot igazolnia nem kell, az alapeljárásban kapott meghatalmazása, illetve hatósági kirendelése alapján járhat el. Ezt a szabályozást helyesnek tartom, ám elgondolkodtató, hogy egyes különleges eljárások csak a jogerő után folytathatók le, miközben lehetett rendkívüli perorvoslat is, amire meg nem terjed ki a kirendelés hatálya. A meghatalmazásé pedig csak akkor, ha az kifejezetten kiderül, ebben megállapodott és rögzítette és a hatóságnak igazolta a megbízó és a védő. Ezt az ellentmondást sem a Be., sem az új Be. (1998. évi XIX. tv.) nem oldotta fel. Erre pedig lehetőség van olyképpen, hogy a meghatalmazás és a kirendelés az eljárás "befejezéséig" hatályos. Ez pedig nem a jogerő, hanem beleértendő az összes büntetőeljárási törvényben szabályozott eljárás, és annak végleges lezárása.
A sokirányú, sokformájú, változatos időbeliséget is mutató különleges eljárások közül csak azokat érintem, amelyek a védő jogállása szempontjából jelentősek.
A legsúlyosabb kényszerintézkedés(ek), az előzetes letartóztatás[1] (és az ideiglenes kényszergyógykezelés) elrendelésekor tartott bírósági meghallgatásról az ügyész értesíti a védőt. Hozzáteszem, feltéve, ha van védője. Mivel a jelenleg hatályos - általam is bírált - szabályozás[2] szerint az őrizetben tartott személynek nem kötelező védőt kirendelni.[3] Jelen tanulmányomban is megerősítem azon de lege ferenda javaslatomat, ami a kötelező védő kirendelésére irányul, nyomban az őrizetbevétel kezdetétől.[4] Ezáltal biztosított lenne, hogy a védő valóban a fogva tartás[5] kezdetétől jelen legyen az eljárásban és így a terhelt előzetes letartóztatás előtti meghallgatásán is fizikai valóságában megjelenjen. Így az értesítés - az empirikus kutatások szerint - csak a terheltek nagyon kis részét érinti, ugyanis már a kirendelések következtében emelkedik 30%-ra azon terheltek aránya, akik védővel rendelkeznek az eljárás során. Ez az arány azonban az eljárás kezdetén, az első három napban korántsem ennyi, miközben ezt is alacsonynak tartom.[6] Különösen, ha figyelembe vesszük még azt a tényt is, hogy a 30% védő kétharmada kirendelt és nem meghatalmazott.[7]
A védőkényszer csak az előzetes letartóztatást követően áll fenn, tehát pont azon az eseményen nem találunk az esetek többségében védőt, ahol a fordulópont van az ügy súlyában, a terhelt eljárásjogi helyzetében. Ezt az anomáliát a fogva tartáshoz kötött védőkényszerrel oldhatná fel a jogalkotó.[8]
Erre annál inkább szükség lenne, mivel így a szabályozás nem felel meg az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Ajánlásának sem; "a bíróság csak akkor rendelhet el vizsgálati fogságot, ha előzetesen az ügyész és a szóban forgó személy (gyanúsított vagy vádlott) részvételével kontradiktórius tárgyalás volt, jelen esetben kötelezően jogi képviselő által segített, aki hozzáférhet valamennyi irathoz és szabadon érintkezhet vele."[9]
Az Ajánlásban foglaltak megvalósulásáról szóló egyik jelentés mintaértékűként említi a francia szabályozást; az őrizet nem rendelhető el azelőtt, hogy az érintett személyt az illetékes hatóság meghallgatta. Az 1984. július 9-i 84-576. sz. törvény és az 1989. július 6-i 89-461. sz. törvénnyel bevezetett rendszer látszik a leghatékonyabb alapvető legkisebb követelménynek. E törvény alapján az alábbi két feltételt kell teljesíteni:
Először, "a gyanúsítottat az ítéletet megelőző őrizetbe vételét elrendelő vizsgálóbírónak tájékoztatnia kell azon jogáról, hogy általa választott vagy számára bíróság által kijelölt ügyvéddel képviseltetheti magát;[10] arról is tájékoztatnia kell, hogy joga van bizonyos időre védekezésének előkészítéséhez."
Másodszor "A vizsgálóbírónak - meghallgatás alapján - kontradiktórius eljárást követően kell döntenie a kérdésben, amelynek során meghallgatja az ügyészség érveit és a gyanúsított - valamint amennyiben szükséges - ügyvédjének észrevételeit."[11]
A gyanúsítottnak és ügyvédjének joga van az iratok teljességéhez és az egymással történő szabad kapcsolattartáshoz. Joguk van az ítéletet megelőző őrizet határozatára, a minden ügyben a határozatot alátámasztó indokokat tartalmazó jegyzőkönyv másolatára. A bűncselekménnyel gyanúsítottat tájékoztatni kell jogairól. A magasabb bírói hatóságokhoz való fellebbezés jogát (a vádtanács vagy maga a bíróság) az őrizetre vonatkozó határozattal szemben minden ügyben el kell ismerni, hogy a határozat törvényességét és (érdemi) megfelelőségét magasabb szintű bíróság hagyja jóvá.
Az Európa Tanács "Kínzás és Embertelen vagy Megalázó Bánásmód Megelőzésére létrehívott Bizottsága" 1992-ben végzett vizsgálatában is foglalkozott
- 107/108 -
a védőkényszer bevezetésével a fogva tartás során, illetve annak kezdetével.[12] Több ország szabályozását kifogásolta, egyúttal ajánlotta, hogy a védőhöz való jog már a rendőrségi őrizet kezdetétől illesse meg a terheltet.
Arra - az általam is bírált honi szabályozásra - is kitért (a nemzetközi tapasztalatok alapján), hogy az előzetes letartóztatottak számára különösen fontos, hogy ingyenesen juthassanak jogi tanácsadóhoz. Ennek következtében több államban, így többek között Németországban, Franciaországban is változtak a fogva tartási szabályok, a védői jogosultságok.
Az előzetes letartóztatás ideje alatt már védőkényszer[13] van a magyar szabályok szerint, ennek elmulasztása nem pusztán büntetőeljárási szankciót vonhat maga után, hanem - egyes esetekben - kártérítést is. Erre utal a bírósági gyakorlat is; az előzetest elrendelőnek kártérítést kellett fizetnie, mivel: "A törvényben előírt kötelező védelem esetén a védő kirendelésének elmulasztása az előzetes letartóztatásban levő személyt nyilvánvalóan korlátozza helyzetének megítélésében, a jogorvoslathoz fűződő előnyök felmérésében, indítványok és észrevételek megtételében. A jogsértés az előzetes letartóztatás időtartamát közvetlenül érinti, ezért az abból eredő károkkal való okozati összefüggése megállapítható." (BH 1993.605. sz. jogeset)
Az (időben) értesített védő megjelenhet az előzetes letartóztatás előtti bírósági[14] meghallgatáson, ám azt jelenléte nélkül is - egyes eseteket kivéve - megtartják.[15] Ebben kifogásolnivalót nem látok, legfeljebb sérelmes lehet az utolsó pillanatban közölt időpont, amihez a védő már nem tud igazodni.
A meghallgatáson az ügyész az előzetes letartóztatásra irányuló "indítványt megalapozó bizonyítékokat" írásban előterjeszti vagy szóban előadja, a védő pedig felszólalhat. Ám nehéz a védőnek bármit is "felszólalnia", ha a törvényi követelményeknek az indítványozó nem tesz eleget. A gyakorlatban ugyanis gyakorta nem hangzanak el előzetes letartóztatási indítványt "megalapozó bizonyítékok" az ügyész részéről.[16] Más ügyekre, általábani tapasztalatokra, jövőbeli feltételezésekre,[17] jóslatokra, bírósági esetekre szoktak hivatkozni, amikor a törvény az egyedi esetre és személyre szóló, "megalapozó bizonyítékokat" követel[18]. Ezek részben az általános, részben a különös előzetes letartóztatási feltételeket kell, hogy alátámasszák. A védő nem tudja cáfolni az ügyészi érvelést, ha nem tár a bíróság elé bizonyítékot.[19]
A kérdéskörrel hasonló megfogalmazással és kételyekkel foglalkozott Bócz Endre is, aki felvetette azon elvi kérdést: voltaképpen mit jogosult (és köteles) a bíróság a letartóztatás előtti meghallgatás során vizsgálni? Válaszában a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának 122. számú állásfoglalására hivatkozik; "a III. pont indokolásában evidenciaként kezeli, hogy a «kényszerintézkedés indokoltságát», s "ennek érdekében köteles értékelni az ügyész, a gyanúsított vagy a védő által elétárt bizonyítékokat. Ez kiterjed a bűncselekmény alapos gyanújának - mint a kényszerintézkedések általános feltételének - fennforgására, de nem jelentheti a bizonyítékok bizonyító erejének értékelését".
Mikor nem "alapos" tehát ebben a felfogásban a gyanú? Csak akkor, ha
- az semmilyen bizonyítékot nem mutat be; vagy
- ha a bemutatott bizonyíték nem hordoz olyan bizonyító okot, amelyből következnének a bizonyítandó tények; vagy
- a bizonyíték önmagával, köztudomású tényekkel, a bíróság által hivatalos tudomásból ismert tényekkel vagy természeti törvényszerűségekkel ellentétes, és ezért nyilvánvalóan nem hiteltérdemlő, végül
- ha a bizonyíték megszerzése, vagy rögzítése az eljárási törvény megsértésével történt és ezért az nem használható fel az eljárásban.
Mit kezdjünk ezekután a védő által bemutatott, illetve csatolt, "az ügyész által indítványozott kényszerintézkedéssel szemben ható bizonyítási eszköz"-zel? Ezek a gyanú alapossága körében nyilván csak annyiban lehetnek relevánsak, amennyiben nem az állítólagos bűncselekmény történeti tényállásának alkotóelemét képező olyan tényre vonatkoznak, melyet az ügyész felhozott és az előbbiek szerint valószínűsített, hanem olyanra, amely az ügyész tényelőadásával összefér, abba beleilleszkedik, de a bűncselekmény tárgyi súlyát csökkenti."[20]
A gyakorlatban felvetődött, hogy többterheltes ügyben az egyes védők jogosultak-e minden terhelt meghallgatásán jelen lenni vagy csak saját védencük esetében. E tekintetben vegyes a végrehajtási gyakorlat, hol engedélyezik más terheltekén való részvételt, hol nem, a gyanúsított-társ meghallgatásakor el kell hagyni a tárgyalótermet. Rozgonyi János szerint a tiltó bírósági gyakorlatnak nincs törvényi alapja. Felesleges óvatosság is, mivel a védők egymás között (amennyiben ez védencük érdekében áll) megbeszélhetik a tárgyalóteremben történteket.
A "bírósági meghallgatás" - figyelembe véve a törvény fogalommeghatározásait és szerkezetét - nem azonos a "kihallgatással". Az említett bírósági gyakorlat tehát nem indokolható a gyanúsított kihallgatására vonatkozó szabályokkal."[21] Ezzel az állásponttal nem tudok azonosulni, több okból. Egyrészről a védőügyvédek egymás közötti információáramlását etikai korlátok gátolják, tehát a célszerűség nem lehet hivatkozási alap a jogszabályi és etikai korlátok átlépésére, másrészről a védői értesítés, amit a törvény előír az ügyésznek, csak a védenc előzetes letartózta-
- 108/109 -
tás előtti meghallgatására vonatkozik. Így a jelenlét joga is ehhez igazodik. Harmadsorban pedig a terhelt itt elhangzó nyilatkozata is bizonyíték, ami - különösen a nyomozási szakasz ideje alatt - nem ismerhető meg külön hatósági engedély nélkül más terhelt, illetve annak védője számára.
Az előzetes letartóztatással kapcsolatos meghallgatáson való terhelti részvétellel foglalkozott az Emberi Jogok Európai Bírósága is. A Kampanis Görögország elleni ügyben úgy döntött, hogy a kérelmező szabadsághoz és biztonsághoz való jogát (Egyezmény 5. cikke) megsértették azzal, hogy nem engedélyezték személyes részvételét a fellebbviteli bíróság vádtanácsa előtt az ideiglenes letartóztatása kérdésében döntést hozó eljárásban, aholis az ügyész jelen volt.[22]
A védő - nem halasztó hatályú - fellebbezést adhat elő (szóban vagy írásban) az előzetest elrendelő határozat ellen, ha jelen van nyomban, távolléte esetén a meghallgatástól számított három napon belül. Nem rendelkezik a törvény a Legfelsőbb Bíróság által hozott előzetes letartóztatást meghosszabbító végzés elleni jogorvoslatról, így a védőéről sem. Csakúgy nem, mint a másodfokú eljárásban elrendelt (fenntartott) előzetes letartóztatás elleni jogorvoslatról. Ezen hiátusokat csak jogértelmezéssel lehet a jelenlegi körülmények között áthidalni, azonban ez nem szerencsés, a törvénynek pontosan rögzítenie kellene, mint ahogyan megteszi a helyi és megyei bíróság végzései esetében. (Be. 379. § (6) bek.)
A védői fellebbezés bejelentésére nincs három napos gondolkodási idő, mivel nem tartozik azon ügydöntő végzések közé a bíróság határozata, amely esetében ez a jog fennáll. Ha ennek ellenére a védő mégis ilyet kért, a bíróságnak erre vonatkozóan felvilágosítási ("kioktatási") kötelezettsége van. Ennek elmulasztása esetén joghatályos lehet a későbbiekben benyújtott fellebbezés. Erre a Legfelsőbb Bíróság is utalt iránymutató döntésében. "A 3 napon belül benyújtott fellebbezést elkésettség okából nem lehet elutasítani, ha a kirendelt védő a tárgyaláson kihirdetés útján közölt előzetes letartóztatást elrendelő végzés elleni fellebbezés bejelentésére 3 napot tartott fenn, és a bíróság nem tájékoztatta, hogy erre nincs lehetőség." (BH 1985.179. sz. jogeset.) Itt jelzem, hogy a bírósági felvilágosítási kötelezettségek közé tartozik az is, hogy esetleges terhelti felmentés (eljárásmegszüntetés) esetén - amikor a feltételek adottak - a bíróságnak kellene az érdemi döntésében vagy a szóbeli indokolásában amit jegyzőkönyveznek -, hogy a terheltnek joga van az előzetes letartóztatás miatti kártalanításra. Ez azonban nem történik meg, ezen kötelezettségüket a magyar bíróságok nem teljesítik. Egyetértek Róth Erika felvetésével, hogy " amennyiben az eljárás során a terheltnek védője van, akinek kötelessége, hogy védence érdekében minden jogszabály nyújtotta kedvező lehetőséget felhasználjon, elvárható tőle, hogy a terheltet felvilágosítsa."[23]
A bíróság tájékoztatási kötelezettségét az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának Ajánlása is megfogalmazza:
"Akinek az ítéletet megelőző őrizetét elrendelték, tájékoztatni kell a jogairól, különösen a jogi képviselethez való jogáról, ingyenes jogsegélykérelmének jogáról, fellebbezési jogáról, valamint a szabadlábra helyezés kérésének jogáról."[24]
Gondot okoz a három napos határidő is a fellebbezés benyújtására, ha nincs jelen a védő a meghallgatásokon és előtte még nem járt el. Ekkor ugyanis a nyomozó hatóság rendelhet ki védőt, amelyre a rendőrségi nyomozás belső szabályzata szerint)[25] "...a nyomozó hatóság három napon belül ügyvédi munkaközösség útján határozattal védőt rendel ki." Nem szeg szabályt a hatóság, ha ezt a harmadik napon teszi meg, így mire ismertté válik a védő személye, már le is járt a végzés elleni fellebbezésre nyitva álló határidő, a védő nem tudja gyakorolni az egyik legfontosabb jogát. Az általam tett módosító javaslat ezt az ellentmondást is feloldaná; ha az őrizet kezdetétől fennáll a védőkényszer, ilyen késedelem, csúszás nem fordulhatna elő. Elfogadható az a megoldás is, hogy a védői fellebbezési jogosultság három napos határideje ne a meghallgatástól, hanem a határozat kézbesítésétől induljon. Egyúttal itt jelzem, hogy a védő által a meghallgatáson bejelentett fellebbezés esetén annak indokolását mindenkor jegyzőkönyvbe kell venni annak érdekében, hogy a másodfokú elbírálás ne csak formaság, hanem tényleges határozathozatal legyen.
A védő az előzetes letartóztatás időtartama alatt bármikor szabadlábra helyezési kérelmet[26] nyújthat be.[27] A formakényszermentes iratot a vádemelésig célszerű az ügyészen keresztül benyújtani, hiszen neki is lehetősége van a kényszerintézkedés megszüntetésére. A vádemelést követően már csak a bíróságnak érdemes címezni, miután az ügyészi megszüntetési jogkör nem terjed már ki erre a szakaszra. A gyakorlatban előforduló védői szabadító kérelmek sokaságát, mintegy a hatóság "bombázásaként" nem tartom követendőnek. Egyrészről eredménnyel nem járhatnak miután új adatokat rendszerint nem tartalmaznak, másrészről csökkenti a "hatékony" védelmet, a védői hitelességet, harmadsorban pedig eljárást elhúzó is lehet a folytonos iratküldés miatt, ami nem szolgálja a fogva tartott érdekét. Megfontolandó az a módosító javaslat, amely a mai szabályozást - miszerint az ismételten benyújtott, új körülményt nem tartalmazó szabadlábra helyezési kérelemnél a bíróság a határozat hozatalát mellőzheti - kiegészítené azzal a megjegyzéssel, hogy ha a kényszerintézkedés fenntartása kérdésében egy hónapon belül nem volt dön-
- 109/110 -
tés, akkor a határozat hozatala nem mellőzhető, hanem mindenképpen érdemében meg kell vizsgálni az előzetes letartóztatási okokat.[28]
Előzetes letartóztatás meghosszabbítása előtt a bíróság "meghallgatást tart, ha olyan új körülmény merül fel, amely azt indokolttá teszi, egyébként meghallgatáson kívül határoz." (Be. 379/A. (4) bek.) Az általam végzett empirikus kutatásban, valamint saját praxisomban levő ügyekben a bíróság nem találkozott még soha "olyan új körülménnyel",[29] ami indokolttá tette volna az előzetes letartóztatás meghosszabbításával kapcsolatban a személyes meghallgatást.[30] Ennek szabályait - ha lenne ilyen - a Be. nem tartalmazza, feltételezem nem azért, mert jövőbe látó volt, hanem mert ugyanazon eljárási szabályok vonatkoznak rá, mint az elrendelés előtti meghallgatásra. Ez a "meghallgatási hiány" nemcsak bennem ébreszti azt a gyanút, hogy a hosszabbítások sokkal inkább rutinszerűek, sablonosak és a terhelt ellenében hatók, mint alaposak, megfontoltak.[31]
Ha áttekintjük az Emberi Jogok Európai Bizottsága és Bírósága által hozott határozatokat,[32] akkor bizonyos fajta alapkövetelmények kibontakoznak mind az előzetes letartóztatást elrendelő metódussal kapcsolatban, mind a határozat elleni fellebbezésnél, illetve a szabadlábra helyezésnél. Hozzáteszem utóbbi kettő ugyanarra a célra irányul, a fogva tartott szabadítására. Ezek álláspontom szerint a következők:
a) a letartóztatást elrendelő eljárásnak is tisztességesnek, és kontradiktóriusnak[33] kell lennie,
b) a bírósági döntés kifogásolását megengedő terhelti és szükség esetén térítésmentesen eljáró védő(i) jelenlétnek és jogorvoslatnak hatékonynak és megfelelően biztosítottnak kell lennie,
c) független és pártatlan bíróságon keresztül kell elérhetőnek lennie, amely képes megfelelő eljárási biztosítékot nyújtani a védelem alanyainak,
d) egyúttal a védelmi kérelmet (fellebbezést) elbíráló bíróságnak rendelkeznie kell a szabadlábra helyezés jogosultságával,
e) a jogorvoslatnak "rövid határidőn belül" ("speedily") kell rendelkezésre állnia.[34]
Egyedül a d) pont magyar szabályozásában és gyakorlatában nem látok problémát, azonban - a fenti részletes okfejtés alapján - az a), b), c), e) pontokban foglaltaknak nem felel meg a jelenlegi magyar jogalkalmazás. Egyáltalán nem beszélhetünk "hatékony" (terhelti vagy védői) jogorvoslatról, a letartóztatást elrendelő bírósági végzések elleni fellebbezések eredményessége elenyésző, a javarészt formálisan és időigényesen tevékenykedő másodfokon eljáró bíróságok a jelenlegi szisztémában nem nyújtanak kellő eljárási biztosítékot a kérelmezőnek, illetve védőjének. Nem túlzás azt állítani, hogy jogállami keretek között csak a bírósági "köntös" jött létre, de valójában továbbra is a nyomozóhatóságok a kényszerintézkedések, köztük az előzetes letartóztatások urai. Erre utalnak a statisztikai adatok,[35] a jogalkalmazói tapasztalatok[36], és a tudományos kutatások is.[37]
A letartóztatás eurokonformmá tételéhez, a nemzetközileg is megkövetelt arányosság, méltányosság, ártatalanság vélelme és a kontradiktórium elvének maradéktalan érvényesítése érdekében - egyetértve Herke Csongor javaslatával - a Be.-től különálló, új jogszabályban kellene rendezni a kényszerintézkedéssel kapcsolatos normákat.[38] Ebben részletesen szabályozni kell a letartóztatás elrendelési, foganatosítási körülményeit, a terhelti-védői jogokat, valamint a kártalanítási és óvadéki eljárásokat.
Az empirikus kutatásom adatai szerint[39] a védőügyvédek kétharmada vett már részt valamilyen különleges eljárásban. Leggyakrabban a fentebb részletezett előzetes letartóztatási meghallgatást említették, de előfordult védőügyvéd összbüntetési, kártalanítási, kegyelmi eljárásban, illetve a próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés utólagos elrendelésében, elkobzás utólagos kimondásában, törvénysértő rendelkezés kijavításában és pénzbüntetés szabadságvesztésre való átváltására irányuló eljárásokban is. Egyharmaduk részt vett olyankor is különleges eljárásban, ha nem volt kötelező a védő és nem is kirendelés alapján járt el. Ők a kártalanítási, kegyelmi, illetve a rehabilitációs eljárásokat említették, hozzátéve, hogy ritkán vesznek részt ilyen ügyekben. Bírák és ügyészek nagyon ritkán (az ügyvédektől ritkábban) találkoztak a különleges eljárásban védővel a kötelező eseteken túlmenően. (Lásd részletesebben az V. fejezet, kérdőíveket összegző mellékleti táblázatait.)
Mint látható, az egyes kártalanítási eljárásokban előfordulnak védők, annak ellenére, hogy a Be.-beli szabályozásban nincs nevesítve. Jogértelmezéssel juthatunk el oda, hogy - miután a védő erre szóló, egyedi meghatalmazás vagy kirendelés nélkül is érvényesen részt vehet a különleges eljárásban - a terhelt mellett ott lehet a védő. Ugyan nincsen jogosultsága kártalanítást kezdeményezni, erre csak a terheltnek van joga (Be. 385. §). A terhelt aktív, segítő közreműködése nélkül vagyis akarata hiányában nem is lenne elképzelhető eredményes védői kezdeményezés. A szabályozás helyénvalóságát, az esetleges önálló védői kezdeményezés bevezetését az életszerűség sem támasztja alá.
A védő szerepe - álláspontom szerint - ebben a különleges eljárásban az, hogy segítséget nyújt a kártalanítási igény elkészítésében, előterjesztésében. Az érdemi döntést a polgári eljárásjog szabályai (és a Ptk.
- 110/111 -
szerződésen kívül okozott kárért való felelősség anyagi jogi rendelkezései) szerint hozzák meg, ahol már nem beszélhetünk védőről, legfeljebb a terhelti felperes jogi képviselőjéről, aki lehet a korábbi védőügyvéd is.
A kártalanítási eljárást érintette már az EJEB néhány döntése is, köztük pl. a Georgiadis Görögország elleni, amelyben az Egyezmény 6. cikkének 1. pontjának (a tisztességes bírósági tárgyaláshoz való jog) megsértését állapították meg, mivel a Jehova Tanúi Egyház lelkészének letartóztatása, majd felmentése ellenére nem volt lehetősége az elszenvedett károk kapcsán bírósági tárgyalásra.
Törvénytelen, hogy a nemzeti bíróságok elutasították a kérelmezőnek előzetes letartóztatása miatti kártalanítás kérelmét, csupán csak a kérelmező részéről felmerült súlyos okra hivatkozva. E fogalom -amely magában foglalj a a tények mérlegelését, valamint a döntésnek a kérelmező kártalanítás iránti jogára való közvetlen hatása - pontosságának hiánya arra kényszeríti a bíróságokat, hogy részletesebb indokolást fejtsenek ki.[40]
A KerojÄrvi Finnország elleni ügyben - amelyet analóg módon a kártalanítási eljárásra is értelmezni lehet - a Bíróság szintén megállapította az Egyezmény 6. cikk 1. pont (a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog) megsértését azzal, hogy a finn Legfelsőbb Bíróságon kártérítés iránt folyamatban lévő perben a kérelmező nem tanulmányozhatta az iratokat.
(Figyelemmel a társadalombiztosítási bíróság és a Legfelsőbb Bíróság arra vonatkozó állandó gyakorlatára, hogy a szóban lévő dokumentumokat nem tanulmányozhatják a felek, a Legfelsőbb Bíróság feltételezhette, hogy az elsőfokú bíróság nem adta át az iratokat az érdekeltnek és következésképpen az inkriminált határozat vitatásának lehetősége tehát fennállt. A Legfelsőbb Bíróság ezenfelül azt is feltételezhette, hogy az ügyvéd nélkül eljáró kérelmezőnek nem volt tudomása erről a gyakorlatról. E körülmények ellenére az érdemi döntésre jogosult Legfelsőbb Bíróság nem tett semmilyen intézkedést arra, hogy a kérelmező tanulmányozhassa az iratokat. Vagyis a Legfelsőbb Bíróság előtt lefolytatott eljárásban nem volt lehetősége a kérelmezőnek arra, hogy megfelelő módon vegyen részt benne. Ebből kifolyólag nem lehet kijelenteni, hogy a Legfelsőbb Bíróság előtt tisztességes eljárásban részesült volna.)[41]
Az új Be-ben (147. §) - csakúgy mint az előzetes letartóztatás, a kényszerintézkedések körében - szabályozott óvadéki eljárásban (a mai terminológiai felosztást tekintve különleges eljárásban) a védő aktív szerepet tölt, illetve tölthet be. Indítványozhatja a felajánlott óvadék bírósági elfogadását, jelen lehet az erről szóló bírósági ülésen, ott nyilatkozhat (felszólalhat), elutasítás esetén ismételt indítványt terjeszthet elő, ha ebben új körülményre hivatkozik.
A törvényi szabályozást fontosnak tartom - a Herke Csongor által, a külön törvényi[42] javaslatában megfogalmazott kiegészítésekkel - bővíteni. Nevezetesen: a védő a bíróság ülésén jogosult a felajánlás (indítvány) indokolására, illetve előadhatja az óvadék fajtájának és mértékének megjelölésére irányuló indítványát is. Továbbá jogosult a bíróság elutasító határozata ellen fellebbezni.
Egyes különleges eljárásokban nem egyértelmű a védői jogosultságok szabályozottsága. Gondolok itt pl. a büntetés végrehajtásának halasztására, illetve részletfizetés engedélyezésére vonatkozó különleges eljárásra (398/A-D). A törvény nem jelöli meg a védőt mint kérelmezőt, mégis az érdemi bírósági határozat ellen - az elítélten kívül - a védő is fellebbezhet. (Be. 398. § (5) bek.) Álláspontom szerint a védőt megilleti a kérelmezés joga, amiben teljesítenie kell a törvényi követelményeket; valószínűsíteni, hogy a büntetés célján túlmenő jelentős anyagi nehézséget okozna a büntetés kifizetése, és feltehető, hogy az elítélt határidőben kötelezettségének eleget tesz).
A biztosítékkal kapcsolatos különleges eljárásban nem világos, hogy a védőkényszer mikortól érvényes. Nézetem szerint a korábban védővel rendelkező terhelt esetében nincs probléma, mivel a meghatalmazás, illetve kirendelés hatálya erre - a különleges eljárási - szakaszra is érvényes. Azonban a védőhiányos terheltek esetében felmerül a kérdés, mikor és kinek kell kirendelnie védőt, ha meghatalmazottról nem gondoskodik a külföldi terhelt. Megítélésem szerint a terhelti kérelem benyújtásának időpontja az a pont, amelytől megnyílik egyúttal a hatósági kötelezettség a terhelti joggal szemben, A kérelem előterjesztésekor eljárást folytató hatóság (nyomozóhatóság, ügyészség, bíróság) köteles nyomban védőt kirendelni, A kérelmezőnek meg kell jelölni kérelmében egy kézbesítési megbízottat, azonban ez a személy eljárásjogilag nem védő. Lehet ugyan a védője a kézbesítési megbízottja, de nem feltétlenül. Annál inkább nem, mert gyakorlati oldalról közelítve a kérdést, a külföldi terhelt nem ismer alkalmas magyar személyt, mint ahogyan védőket, védőügyvédeket sem. Így kérelmében a hatóság által kirendelendő, vagy kirendelt védőügyvédet célszerű (kénytelen) megjelölnie.
A kegyelmi eljárásban a törvényalkotó már rendezte a hiányt; a kegyelmi kérelmet nem csak a terhelt, hanem a védő is előterjesztheti. (400. § (2) bek.)[43]
A bűnügyi jogsegéllyel kapcsolatos szabályozás immáron külön törvényben található (1996. évi XXXVIII tv.). Ebben az eljárási jogsegélyen kívül megtalálható a kétirányú kiadatás, büntetőeljárás átadása-átvétele, szabadságelvonással járó büntetés vagy ilyen intézkedés végrehajtásának átvétele, illetve átengedése.
Az eljárási jogsegély esetében nem látom szükségét a védő beiktatásásának, ám a többi különleges el-
- 111/112 -
járásban kívánatosnak tartom. A felsoroltak közül egyedül a terhelt Magyarországról való kiadatása esetén vezet be a törvény védőkényszert. A Fővárosi Bíróság előtt zajló meghallgatáson (az előzetes letartóztatási meghallgatás mintájára) a fiatalkorúak elleni eljárásban még a részvétele is kötelező, nélküle nem tartható meg. Felnőtt korúaknái csak jogosultsága van a megjelenésre. A szabályozásból nem derül ki mit tehet a védő a meghallgatáson, látásom szerint mindenképpen felszólalhat, egyúttal formalizmuson kívül tájékoztathatja, felvilágosíthatja (egyúttal kötelezettsége is) a terheltet, mielőtt sorsdöntő nyilatkozatát megteszi, az egyszerűsített kiadatási eljárással kapcsolatban.
Ha pedig a terheltet kiadatási előzetes letartóztatásba helyezik, a védői jogosultságok (kapcsolattartás, érintkezés stb.) az általános szabályok szerint illetik meg a védőügyvédet.
Tekintettel az ügyek külföldi szabályozást is érintő, ebből következően az általánostól lényegesen eltérő, más irányú, széles körű jogi felkészültséget is igénylő jellegére, a terhelti döntések súlyosságára, alkalmanként a külföldi állampolgárságra (ha más okból nem áll fenn általánosan védőkényszer pl. fogva tartott, a magyar nyelvet nem ismeri) - véleményem szerint - speciális ismeretekkel is bíró, a fegyveregyenlőségben a hatósággal partnerszinten fellépő jogi szakemberre van szüksége a terhelteknek. Ezt csak a hivatásos, akár meghatalmazott, akár kirendelt védőügyvéd[44] tudja ellátni. Fellépését (kirendelését, illetve meghatalmazhatóságát) a hivatalbóli eljárás megindításához kell kötni, amikor a hatóság a különleges eljárást kezdeményezi, egyúttal a kezdeményezőnek védőről is gondoskodnia kell.
Végezetül a különleges eljárások közé a közelmúltban bekerült[45] védett tanúval kapcsolatos - vitatott -szabályozást emelem ki. A vita alapja, hogy ezen esetben sem a terhelt, sem a védő nem ismerheti (64/A. §, c.) a tanú személyét, tartózkodási helyét, azt a tényt, hogy a hatóság tanúként kívánja kihallgatni. Esetleges védetté nyilvánítása esetén a bírósági határozat ellen nincs jogorvoslati joga a védőnek, terheltnek (Be 379/F. §), és nem vehet részt a védett tanúval kapcsolatos azon nyomozási cselekményeken - szemle, helyszínelés, bizonyítási kísérlet, felismerésre bemutatás -, amelyeken az általános szabályok szerint részt vehetne (379/E. §). Kérdés feltevését pedig a bírósági szakaszban is csak indítványozhat a védő, amit nem köteles az eljáró bíróság elrendelni. Így előfordulhat, hogy a védelem részéről nincs ténylegesen feltett kérdés, mivel a bíróság arra nem ad lehetőséget. Ebben látom a szabályozás gyengeségét és támadhatóságát. Álláspontom szerint az elutasítás lehetősége, a tanú kérdezésének elmaradása miatt nem felel meg a szabályozás az európai emberjogi normáknak, egyik eljárási szakaszban sem biztosított az elutasított esetekben a védői kérdésfeltevés és a válaszadás megválaszolásának kötelezettsége a védett tanú részéről. Ez a szabályozás már sérti az Európai Konvenció 6. cikkelyéből levezetett tisztességes eljárás, azon belül a fegyverek egyenlőségének elvét is, hiszen az ügyész részére ez a lehetőség közvetlenül megvolt már a nyomozási szakaszban.[46]
A szabályozás olyképpen lenne kívánatos, hogy a Be 180/A. §-a kötelező erővel mondaná ki a védői kérdés-indítvány bírói elrendelését. Megtagadási ok csak a törvényben kizárt kérdések feltevésére vonatkozhatna. Helyesen tehát így szólna a 180/A. § (2) bekezdése: "Ha a vádlott vagy a védő a különösen védett tanúhoz kérdés feltevését indítványozta, a bíróság elrendeli, hogy a 379/D. § alapján kijelölt bíró a különösen védett tanút ismételten kihallgassa. A bíróság az ezen törvény által tiltott kérdések feltevését megtilthatja."
Az Emberi Jogok Európai Bírósága - mint fentebb jeleztem - több ítéletében kihangsúlyozta a tanúk kihallgatásának tisztességes módját, a védelmi korlátozások határait. Ezek között található:
Unterpringer kontra Ausztria ügy 1984-ben (A sorozat 110. sz.),
Kostovski kontra Hollandia ügy 1989-ben (A sorozat 166. sz.),
Delta kontra Franciaország ügy 1990-ben (A sorozat 191. sz.), melyekben rögzítette a főszabályt: az előkészítő, nyomozati szakaszban tett tanúvallomások mindenképpen felhasználhatók bizonyítékként, ha tiszteletben tartják a védelemhez való jogot. Ez a jog megköveteli, hogy a védelemnek az eljárás bármely szakaszában biztosítsák a megfelelő és elegendő lehetőséget, hogy vitassa a terhelő vallomásokat és kérdéseket intézzen a vallomástevőhöz.
A Kostovski-ügyben még azt is kifejtette a Bíróság hogy sem a panaszos, sem a védője az eljárás egyik szakaszában sem tehetett fel kérdéseket a névtelen tanúknak. Ha a védelem nincs tisztában egy tanú személyazonosságával, nem tudja azt sem megállapítani, hogy elfogult, ellenséges vagy hiteltelen. A bírák sem látták a névtelen tanúkat és így nem is alkothattak véleményt a szavahihetőségükről.[47] ■
JEGYZETEK
[1] Valójában helyesebb lenne csak "letartóztatás"-ról rendelkezni, hiszen semmiféle követő, további letartóztatás nincs a büntetőeljárásban, így szükségtelen és félrevezető (mögöttes tartalmat is sejtető) az "előzetes" jelző használata. (Az egyes államok büntetőeljárás-jogában az "ideiglenes fogva tartás"-sal, "őrizettel", (Custody) illetve "fogva tartással", "ítéletet megelőző őrizettel", "vizsgálati fogsággal" (Untersuchungsschaft) találkozunk legfőképpen.) Az "előzetes" jelző indokolatlanságára már több szerző rávilágított, köztük Székely János (Magyar Jog, 1984/7-8. sz., Tremmel Flórián (Magyar Büntetőeljárás 2001.), Herke Csongor (PhD-értekezés, Kézirat. Pécs, 2001.)
- 112/113 -
[2] Az Egyesült Államokban a kezdeti, őrizet jellegű hatósági fogva tartásra még nem, ám a további fogva tartásról szóló bírói döntőfórumra már védőt kell biztosítani a terhelt részére. "Miután a gyanúsítottat letartóztatták, az ujjnyomatokat rögzítették, fényképet készítettek, személyi adatokat felvették, továbbá esetleges nyilatkozatát meghallgatták, bíróság elé kell őt állítani (nagyvárosokban ez akár 48 órát is igényelhet). A bíróságon a gyanúsított számára ügyvédet biztosítanak és a bíró meghallgatván az érveléseket, döntést hoz a szabadlábra helyezésről, az óvadékról, vagy a további fogva tartásról.
Ha magánúton nem kérnek fel ügyvédet, rutinszerűen kirendelnek védőt minden vétség vagy bűntett miatt indított ügyben.)" John McEnany: Bűnügyi nyomozás és büntetőjogi felelősségre vonás az Amerikai Egyesült Államokban II. rész. Belügyi Szemle 1992/12. sz. 37. o. (Az anyagot szerkesztette: Bócz Endre)
[3] Konkoly Csaba a magyar jogszabályok, köztük a Be., valamint az ügyészségre vonatkozó belső utasítás vizsgálata alapján megállapítja: "a letartóztatás elrendeléséig elméletileg sem támadható a védő hiánya." Valóban ezen szabályok alapján nem, csakhogy pontosan a továbbiakban kifejtett elméleti megalapozottság alapján nem helytállóak a hazai szabályok, mindenekelőtt a Be.
Ugyanakkor helyesen észleli a védő kirendelése körüli szabályozatlanságokat, pontatlanságokat: "az elrendelés pillanatától elvileg kötelező a védelem, s a hatóságok feladata a védőt megillető jogok biztosítása. Konkrétan ez azt jelenti, hogy a védőnek fellebbezési joga lenne a gyanúsított letartóztatása ellen. A védő természetesen csak az ellen fellebbezhet, amiről tudomással bír, esetünkben azonban még kirendelése sem történt meg. A Be. nem szabályozza, hogy mennyi az a legrövidebb idő, amelyen belül a hatóságnak védőt kell kirendelnie." Konkoly Csaba: Hézagok a büntetőeljárási törvényben. Belügyi Szemle, 1991/2. sz. 62-67. o.
[4] Az őrizetbe vett személy védőjének hiányát az Európa Tanács kínzás elleni bizottsága is bírálta, főleg az 1999-es magyarországi vizsgálatát követően. Jelentésében kifogásolta, hogy csak 72 órai fogva tartás után biztosít a magyar jog védőt a terheltnek.
[5] A fogva tartás fokozott hátrányait, a terheltre nehezedő sokszoros "súlyt" jól mutatja Merle, ismert francia büntetőjogász megfogalmazása. Szerinte a rendőri őrizet "szinte úgy fogható fel, mint intézményesített nyomás a gyanúsítottra a nyomozás során." Pajcsics József: Bűnügyi vizsgálók tanulmányútja Franciaországban. Rendészeti Szemle 1991/9. sz. 21. o.
[6] Az őrizetesek védő hiányának okai közötti a terhelti passzivitáson, "igénytelenségen" túlmenően Róth Erika rámutat a hatóságok befolyásoló tevékenységére is: "A rendőrség viselkedése is a védő mellőzését igyekszik sugallni a fogvatartottaknak. Ha kioktatják is a jogi segítő igénybevételének lehetőségére a terheltet, igyekeznek felvillantani annak hátrányait is: főként azt, hogy sokáig tart, míg védőt tudnak keríteni, különösen, ha éjszaka visznek be valakit a fogdára. Ennek oka mindenekelőtt az, hogy a rendőrök általában a tőlük megkövetelt sikeres eljárás lefolytatásának kerékkötőit látják az ügyvédben." Róth Erika: Tárgyalásra várva. Magyar Jog 1998/5. sz. 305. o.
[7] A kirendelt védők előzetes letartóztatottakkal való kapcsolatának súlyos hiányosságára mutat rá Belovári Ferenc is: "A gyakorlati tapasztalatok szerint a kirendelt védők nem keresik a kapcsolatot fogva tartásban lévő védencükkel, huzamos ideje fogva tartottak között olyan is akad, aki még a kirendelt védője nevét sem tudja." Belovári Ferenc: A büntetés-végrehajtási jog alkotásának, alkalmazásának időszerű kérdései a nemzetközi elvárások tükrében. Ügyészek Lapja 1997/1. sz. 26. o.
[8] Az Egyesült Államokban "a Miranda-döntés lényegében megdönthetetlen vélelmet állított fel, amikor a fogságban történt kihallgatást ab ovo olyan kényszemek tekintette, amellyel szemben a terhelt jogi védelemre szorul." J. D. Grano: Miranda's Constitutional Difficulties: A Reply to Professor Schulhofe. The University of Law Review, 1988. januári szám, 174-189. o.-t idézve, 1, részletesebben: Szikinger István: Miranda-ügy. Belügyi Szemle 1990/3. sz. 111-119. o.
[9] Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 1245/1994. sz. Ajánlása az ítélethozatalt megelőző őrizetről, melynek célja az R (80) 11. sz. Ajánlás kiegészítése az alábbi elvekkel (az idézett, védőt érintő c. ponton túlmenően):
a) az ítéletet megelőző őrizet mindig választható és kivételes legyen, és csak akkor rendelhető el, ha a kiszabható minimális büntetés jelentős;
b) a fiatalkorúak csak akkor helyezhetők őrizetbe, ha az feltétlenül szükséges; a fiatalok(korúak) számára elkülönített őrzőhelyet kell létesíteni és alkalmazni;
d) az állandó lakcímmel nem rendelkezőkkel és idegenekkel szemben semmilyen körülmények között nem tehető hátrányos megkülönböztetés;
e) különbséget kell tenni a bebörtönzés és az ítéletet megelőző őrizet között; azokat, akiknek ügyét még nem tárgyalták, a börtönök elkülönített részeiben kell fogva tartani a Miniszteri Bizottság R (87) 3. sz. Ajánlása börtönszabályainak megfelelően, számukra minden szükséges eszközt biztosítani kell védekezésük előkészítésére és nem foszthatók meg teljes mértékben a társadalmi és foglalkozásbeli kapcsolataiktól.
[10] minden EU-országban a gyanúsított ügyvéd segítségét veheti igénybe. Ez kötelező Franciaországon kívül Portugáliában és Svédországban.
[11] A francia megoldást ismerteti Nacsádi Péter Imre is, aki utal a védelmi felkészülési idő biztosítására is: "Ha nincs védője a terheltnek, a vizsgálóbíró részére kirendel egyet és amennyiben a terhelt kéri, határidőt szab részére, hogy felkészülhessen a védelmére. A törvény ebben az esetben az őrizet megindokolt meghosszabbítását írja elő, de ez sem tarthat tovább 4 napnál. Amennyiben az elöljáró megbízott bíró nem tud azonnal dönteni az előzetes letartóztatást indítvány kérdésében, a vizsgálóbíró további két napig meghosszabbíthatja az őrizet tartamát."
Nacsádi Péter Imre: Az őrizetbevétel és az előzetes letartóztatás kérdései a francia Code de Procedure Penale-ban Ügyészek Lapja, 1995/5. sz. 82. o.
[12] Ugyanez a Bizottság Magyarországon 1994 novemberében tartott vizsgálatot. L. erről részletesen: Összefoglaló tájékoztatás az Európa Tanács Kínzás Ellenes Bizottsága (CPT) jelentéséről. Kriminológiai Közlemények 1996
53. A magyar jelentésben rögzítették: "A fogva tartottak bántalmazásának veszélyét csökkenti a hozzátartozók azonnali értesítésének lehetősége az őrizetbevételről, illetve ügyvéd vagy orvos igénybevétele. ...A Bizottság hangsúlyozta, hogy e jogok az őrizetbe vett személyt attól a pillanattól kezdve illetik meg, amikor kénytelen a rendőrségen maradni, s ha e jogait korlátozzák, ez írásbeli rögzítés mellett történjék, a hatóság indokolja a korlátozás szükségességét, s szükségesnek tartotta az ügyészi vagy a bírói kontrollt az alkalmazáshoz, valamint a korlátozás időtartamának pontos meghatározását." i.m. 50. o.
[13] A védő szükségességét alátámasztja az a már napjainkban nem vitatott, nemzetközileg is elismert tény, hogy az előzetes letartóztatás körülményei általában rosszabbak, mint azon személyek körülményei, akiknek bűnösségét már megállapították és büntetésüket töltik. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése saját elhatározásából az 1987. május 5-én (Doc. 5732) megállapította, hogy "sokkolóak és lehangolóak a tárgyalásra váró őrizetben lévők folyamatosan rossz körülményei a tagállamokban."
A gyakorlatban ugyanis különböző kényszerek, különösen az őrizetben lévők állandóan növekvő számából eredően az előírt elkülönítések, nevezetesen, hogy a letartóztatás helyét el kell különíteni a börtönöktől, nem valósul meg, és ez a börtönkörülmények általános megromlásához vezetnek. (A kivétel Luxemburg és Svédország, ahol az őrizetben lévőt őrizeti központokban helyezik el.)
- 113/114 -
[14] Az angol Habeas Corpus Act óta a bírói meghallgatás mint terhelti jog, garanciális elemként jelentkezik a jogállami büntetőeljárásokban. A bírói meghallgatás - ténymegállapításra, bizonyításra kiterjedő szélesebb értelme mellett - szűkebb értelemben a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedésekhez, ezen belül is az előzetes letartóztatáshoz kötődik. Ennek elrendelésére az 1950-es Európai Emberi Jogi Konvenció 5. cikk. (3). bekezdésének értelmében kizárólag bíró vagy bírói jogosultságokkal rendelkező személy jogosult. Ezt az elvet minden európai alkotmány - köztük az 1989. évi XXXI. tv, óta a magyar is - így rögzíti. A bírónak az előtte folyó eljárás során a terheltet, illetve védőjét meg kell hallgatnia. Ezt megelőzően - az alaptörvény 1989. évi XXVI. törvénnyel történt módosításával - a Be. rendelkezett az előzetes letartóztatás és ideiglenes kényszergyógykezelés bíróság által történő elrendeléséről.
[15] Fiatalkorúak esetében - ahol kötelező a védelem terheltté nyilvánítástól - szigorúbb a követelmény a védő jelenlétével kapcsolatban - erre már a bírósági gyakorlat is rávilágított: "I. A fiatalkorú terhelt ügyében a vádirat benyújtása előtt a kényszerintézkedéssel kapcsolatos meghallgatás a védő részvétele nélkül nem tartható meg; a védő távollétében a terhelt meghallgatása alapján hozott végzés esetén a másodfokú bíróságnak a határozatot hatályon kívül kell helyeznie.
II. A vádirat benyújtása előtt a fiatalkorú terhelt kényszerintézkedésének az elrendelése, illetőleg annak a meghosszabbítása tárgyában hozott végzés meghozatala során a bíróságnak határoznia kell abban a kérdésben is, hogy az előzetes letartóztatást hol kell végrehajtani." BH 1997.12. sz. jogeset.
[16] A problémára utal a Legfelsőbb Bíróság iránymutató eseti döntése is: "Az előzetes letartóztatás feltételeinek a vizsgálatánál csak tényeken alapuló következtetés útján lehet állást foglalni abban a kérdésben, hogy a szökés vagy elrejtőzés, illetőleg a bűnismétlés veszélye fennáll-e; ennek hiányában az előzetes letartóztatást meg kell szüntetni." BH 1993.84. sz. jogeset.
[17] Tipikusan ilyen, hogy a terhelt szökésétől lehet tartani, mert súlyos a bűncselekmény. Ennek megkérdőjelezését nemzetközi kitekintésben is megtaláljuk; "Lehetséges, hogy a várható ítélet súlyossága - egy bizonyos ideig - elégséges a szökés veszélyének megállapításához, azonban lehetséges, hogy nem. Fennállhatnak olyan körülmények, melyek a szökés veszélyét a minimálisra csökkenthetik a várható súlyos ítélet ellenére. Ezért juttatta az Emberi Jogok Európai Bírósága kifejezésre azt, hogy a szökés veszélyét nem szabad egyedül a várható ítélet súlyosságának fényében mérlegelni, hanem figyelembe kell venni a letartóztatott személyiségét és szociális kötődéseit is [Neumeister (8) §. 10., Matznetter (10) §. 11.)" L. Blutman László: A letartóztatás időtartamának ésszerűsége az európai alapjogokban. Rendészeti Szemle 1993/6.; 16-28. o.
[18] A W. Svájc elleni ügyben hozott EJEB-ítélet indokolásánál Pettiti bíró különvéleményében kifejtette: "Valójában nem lehet a bizonyítási terhet megfordítani és a fogva lévőtől megkívánni annak bizonyítását, hogy nem fog megszökni olyan negatívumét, melynek bizonyítása gyakorlatilag lehetetlen."
"...Elvárt azon bíráktól, akik az őrizetből történő ideiglenes szabadlábra helyezés kérdésében határoznak, hogy a felmerült bizonyítékok alapján határozzanak. Nincs helye bírói spekulációnak vagy belső késztetésnek az objektív bizonyítékok helyettesítéseként." Eur. Court H.R., Case of W. v. Switzerland, judgment of 26. January 1993, Series A, no 254.
[19] Mellőzve bizonyításelméleti kérdések részletes taglalását, álláspontom szerint nem lehet előzetes letartóztatási, különös feltételre vonatkozó "bizonyíték" az a sokat hangoztatott érv, hogy "többen követték el, tehát összebeszélnének szabadon hagyásuk esetén", vagy "az a tapasztalatunk, hogy ilyen ügyekben a tanukat igyekeznek befolyásolni a terheltek". Ezek ugyanis nem bizonyítékok és végképp nem megalapozottak az adott ügyben.
[20] Bócz Endre: Az előzetes letartóztatás új rendszerének tapasztalatai. Belügyi Szemle 1990/5. sz. 35-45. o.
[21] Rozgonyi János: Az előzetes letartóztatás eljárási szabályainak (kiragadott) problémáiról. Ügyvédek Lapja 1997/2. 51-52. o.
[22] Az EJEB 1995. július 13-án kelt ítéletének összefoglalása. Fordította és összeállította: Nagy Gábor. Megjelent: BH melléklete 1996/2. 51-52. o.
[23] Róth Erika: Kártalanítás a kényszerintézkedések okozta károkért a XX. századi Magyarországon. In.: Erdei Árpád (szerk.) Tények és kilátások. (Tanulmányok Király Tibor tiszteletére), KJK, Bp. 1995. 99. o.; továbbá Herke Csongor: Az előzetes letartóztatás elméleti és gyakorlati kérdései. PhD-értekezés. Kézirat, Pécs, 2001., 378. o.
[24] R (80) 11 sz. Ajánlás az ítélethozatalt megelőző fogva tartásról. 12. pont.
[25] A bűnügyek rendőrségi nyomozásáról szóló 40/1987. BM-utasítás (Nyut.) 273. p.
[26] Ez a jogosultság is szerepel az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága R (80) 11 sz. Ajánlásában, az ítélethozatalt megelőző fogva tartásról. 11. pont.: "Mindenkinek, akinek az ítéletet megelőző őrizetét elrendelték, joga van a határozattal szemben fellebbezésre, és szabadlábra helyezését kérni."
[27] A szabadlábra helyezési kérelem - sem a terhelté, sem a védőé - nem lehet felülvizsgálati alap, amelyre a bírói gyakorlat is rámutatott: "A terhelt előzetes letartóztatását a másodfokú eljárásban elrendelő végzés ellen a terhelt által szabadlábra helyezése végett előterjesztett kérelmet mint felülvizsgálati indítványt el kell utasítani, minthogy az előzetes letartóztatásra vonatkozó végzés nem ügydöntő határozat." BH 1996.634. sz. jogeset.
[28] Herke Csongor: i.m. 436. o.
[29] Ugyanilyen - szomorú - tapasztalatról ad számot Bánáti János: "A jelentős munkateher miatt a bíróság minden esetben úgy dönt, hogy nincs szükség személyes meghallgatásra, azaz nem merült fel új körülmény. Emberek szabadságáról való döntésnél nem lehet hivatkozási alap a munkateher nagysága."
Egyúttal ugyanitt kitért - az általam is vitatott - letartóztatási különös feltételekre vonatkozó jogalkalmazásra: "A Legfelsőbb Bíróság a törvény szövegezéséből adódó félreértést igyekezett kiküszöbölni, és számtalan döntésében mutatott rá arra, hogy önmagában a büntetési tétel nagysága nem lehet elegendő indok az előzetes letartóztatás elrendelésére. Ennek ellenére továbbra is nagyon sok olyan határozat születik, ahol kizárólag a várható büntetés nagyságára történik utalás, mint az előzetes letartóztatást megalapozó okra. " Bánáti János: Szabadságjogok versus bírói munkaterhek. Ügyvédek Lapja 1999/2. 19. o.
[30] Az irodalomban felvetődött olyan nézet, hogy "A védő külön kérelmére pedig legyen kötelező meghallgatást tartani. (Esetleg az iratismertetésről készült nyomtatványon lehetne egy ilyen kérdés: kívánja-e a védő a fogva tartás tanácsülésen történő elbírálását, vagy kíván-e az ügyben előkészítő ülést?) Rendkívül fontosnak tartom, hogy a fogva tartás bírói felülvizsgálata érdemben funkcionáljon." Az egyedi javaslatot -amelyet a letartóztatás hosszabítására értelmezek - megfontolandónak és aktuálisnak tartom a megjelenése óta eltelt több mint tízéves tapasztalat után is. Ruttner György: Védői jogok - állampolgári jogok. Magyar Jog 1989/4. 360. o.
Az egyes büntetőeljárási kódexek tanulmányozása során a román szabályozásban találtam olyat esetet, hogyha "a letartóztatott vádlott kórházi kezelésen van, vagy egészségi állapota nem teszi lehetővé a bíróság előtti megjelenését, vagy egyéb okok teszik lehetetlenné az elővezetéséi, a vádlott előzetes letartóztatásának meghosszabbítására tett javaslatot annak jelenléte nélkül tárgyalhatják, de csakis a védője jelenlétében, akinek szót adnak következtetések levonása céljából. " Nyersfordítás. Codul de Procedure Penala al Romaniei 1997. 159. §.
- 114/115 -
[31] Az előzetes letartóztatás egész mechanizmusa ugyanazon megállapítást alapozza meg, ami a jelenlegi struktúrájú általános eljárásra is elmondható, és amely már az irodalomban is teret kapott: "A tapasztalat azt mutatja, hogy a büntetőügyben eljáró hatóságokat a rejtett bűnösségi vélelem vezérli. Ennek jeleit a tárgyaláson lehet lemérni, ahol a bíróság általában csupán a nyomozás anyagának reprodukálására törekszik, és a vádlottnak ettől eltérő vallomását - ha a nyomozás során tett beismerő vallomását visszavonja vagy megváltoztatja - nem fogadja el, hanem a korábban tett vallomást tekinti a bizonyítás szempontjából meghatározónak.
A másik ilyen jel, hogy az in dubio pro reo elvét, amely a bizonyítékok szabad értékelésének abszolút korlátját jelenti, igyekszik a legszűkebb körre korlátozni. Ez azt jelenti, hogy a bíróság kétséget kizáróan nem bizonyított tényt is mérlegelés körébe von." L. részletesebben: Farkas Ákos-Pap Gábor: Alkotmányosság és büntetőeljárás. Kriminológiai és Kriminalisztikai Évkönyv. Budapest, 1993. 45-92. o.
[32] A fentebb idézetteken túlmenően l.:
- X. Dánia elleni 8829/79. kérelme, 1982. október 5-i döntés, 30. D. R. 93-94. o.
- 1988. február 29-i Boumar-ítélet, A sorozat 129. kötet, 32 oldal, 60. pont,
- 1988. március 30-i Lamy-ítélet. A sorozat 151. kötet, 16. oldal, 29. pont.
- Byloos Belgium elleni 14545/89. sz. kérelme, 1990. szeptember 10-i döntés,
Emberi Jogi Füzetek. A Bírósági Határozatok Melléklete. 1997/2.
[33] A kontradiktórium követelményét megfogalmazza Grád András is: "Amennyiben az adott államnak a fogva tartás törvényessége felőli döntési mechanizmusa többfokozatú, mindegyik fórum előtt érvényesülnie kell a fegyveregyenlőségnek. A Bíróság például azért marasztalta el Ausztriát, mert egy ügyben a terhelt fogva tartásának kérdésében a másodfokú az ügyész jelenlétében, ám a terhelt vagy védőjének megidézése nélkül határozott. Nem minősült e körben megfelelő kimentési oknak a kormány azon védekezése, hogy az alapeljárásban az ügyfélegyenlőség megfelelően érvényesült."
Lamy kontra Belgium ügy: A bíróság nem tette lehetővé egy vádlott számára, hogy az előzetes letartóztatása alapjául szolgáló iratokba betekintsen. Nemcsak a terhelt, hanem védője sem tekinthetett bele a letartóztatás első harminc napja alatt az iratokba, így nem cáfolhatta hatékonyan az ügyészség olyan állításait vagy következtetéseit, amelyeket az ügy bizonyos irataira alapozott. 1989. március 30. A. sorozat 151." Grád András: Kézikönyv a Strasbourg! emberi jogi ítélkezésről. 125. o.
[34] Ezen követelményre utal pl. a Barabnowski Lengyelország elleni ügyben hozott EJEB-döntés, amely megállapította a jogsértést, "mivel a kérelmező előzetes letartóztatását bírói döntés nélkül tartották fenn, egyúttal elhúzódott a kérelmező szabadlábra helyezés iránti kérelmének elbírálása." (Eur. Court H. R. Case of Barabnowski v. Poland, judgment of 28 March 2000. Bírósági Melléklet 2001/1. 26. o.)
[35] "Amíg a nyomozóhatóság előzetes letartóztatásra irányuló előterjesztéseit 88%-ban ügyészi indítvány követi és azok 93%-ában a bíróság el is rendeli az előzetes letartóztatást, addig nem beszélhetünk érdemi bírói elrendelésről." (Tehát az esetek 82%-ában "szentesítette" a bíróság a nyomozóhatóság által "elrendelt" kényszerintézkedést.) "Ügyészi indítvány ellenére a bíróság mindösszesen 2,4%-ban adott helyt szabadlábra helyezési kérelemnek." Herke Csongor: i.m. 417. o.
A bíróságnak ez a pusztán formális döntési jogköre hatásköri szabályokat sért, sérti a "fegyverek egyenlőségének" elvét, korlátozza a jogorvoslati jogosultságot és ellentétben áll az európai normákkal. L. részletesebben: Horváth Tibor: (szerk.) Az emberi jogok érvényesülése a büntető igazságszolgáltatásban. 43. Nemzetközi Kriminológiai Konferencia. Miskolc. 1991.
[36] A jogalkalmazók köréből hasonló álláspontot képviselő Ruttner György szerint: " ...igen fontos lenne a letartóztatások fokozottabb felülvizsgálata a nyomozás során, meghosszabbításuk ne legyen pusztán formalitás." Ruttner György: Védői jogok - állampolgári jogok. Magyar Jog, 1989/4. 358. o.
Bánáti János a magyar gyakorlat és a Habeas Corpus intézményi követelményének összevetéséből arra következtet, hogy "a harmincnaponként érkező szabadlábra helyezés iránti kérelmeket érdemi vizsgálat nélkül elutasíthatónak tartja, ha az nem tartalmaz új érveket. Ez a gyakorlat meggyőződésem szerint ellentétes az egyezménnyel, ezért a harmincnaponként érkező kérelmeket is érdemben kellene elbírálni." Bánáti János: Szabadságjogok versus bírói munkaterhek. Ügyvédek Lapja, 1999/2. 19. o.
[37] Lásd részletesebben: Bánáti János: Az Emberi Jogok Európai Egyezsége és a magyar büntetőeljárás gyakorlata. Ügyvédek Lapja, 1995/1. sz. 41-48. o,
Borbély Gyula, Siracusai élménybeszámoló. Ügyészek Lapja, 1998/3. 80. o.,Herke Csongor: i.m. 432., illetve 439. o. Róth Erika: Tárgyalásra várva. Magyar Jog 1998/5. sz. 308. o..
[38] Herke Csongor: i.m. 483. o.
[39] Lásd erről részletesebben: A védői jogállás empirikus vizsgálat tükrében. Belügyi Szemle 2001/2. 37-48. o.
[40] Az 1997. május 29-én kelt EJEB-ítélet összefoglalása. Megjelent: Bírósági Határozatok melléklete 1998/2., 42-43. o.
[41] Az EJEB 1995. július 19-én kelt ítélete. Fordította és összeállította Nagy Gábor. Bírósági Határozatok melléklete, 1996/2. sz. 63-64. o.
[42] Itt említem meg, hogy a korábban a különleges eljárások körében szabályozott nemzetközi jogsegélyt (Be. 394. §) szintén - miután kinőtte a Be. kereteit - külön jogszabályban, az 1996. XXXVIII. tv-ben szabályozza a jogalkotó.
[43] A Be.-t módosító 1994. XCII. tv. 31. § (2) bek. nevesítette külön a védőt.
[44] A védőügyvédeken belül is szakosodás lenne az ideális. A nemzetközi jellegű különleges eljárások ismét egyike azon csoportnak (gazdasági, közlekedési bűncselekmények, katonák, fiatalkorúak ügyei mellett), ahol kívánatos lenne a szakirányú ismeret és gyakorlat és a kirendelt védők között is lennének ilyen ügyekben járatos hivatásos védők.
[45] Az 1998. évi LXXXVIII. törvény vezette be a Be.-be.
[46] "A bűncselekmény eredményes felderítéséhez, illetve a védelemhez mint alkotmányos alapelv érvényesüléséhez fűződő érdek konfliktusában a 80-as évek közepéig a legtöbb nyugat-európai országban a közérdek javára billent a mérleg nyelve. Az egyensúly helyreállítását elsőként az NSZK Szövetségi Legfelsőbb Bírósága kísérelte meg, amikor egy 1984-ben hozott határozatában kimondta, hogy hozzájárulása nélkül a védő távollétében lefolytatott bizottsági meghallgatás, a tanú személyi adatainak elhallgatása, illetve a bírósági tanúkihallgatáson optikai vagy akusztikai álcázás igénybevétele a védelemhez való joggal nem egyeztethető össze. Hasonlóképpen döntött Dánia parlamentje az 1986-ban alkotott 386. törvénnyel, amely megtiltotta az addig legfelsőbb bírósági határozat alapján alkalmazott anonim tanú igénybevételét. A törvény a dán bírósági szervezeti törvény azon paragrafusán alapul, amely szerint a vádhatóság köteles a vádlottal és védőjével a rendelkezésre álló bizonyítási eszközök jegyzékét közölni. Ebben a tanúk nevét is fel kell sorolni. E szabály célja, hogy a vádlott és védője a további bizonyítási eszközök beszerzésének kérdésében dönteni tudjanak.
- 115/116 -
Hollandiában a Legfelsőbb Bíróság, a Hoge Raad egy 1980-ban hozott határozatán alapul az anonim tanú igénybevételének a lehetősége, amelyet az Európai Emberi Jogi Bíróság 1989-ben az idézett Kostovski-ügyben egyezményellenesnek talált."
Farkas Ákos- Róth Erika: Tanúvédelem a büntetőeljárásban, Magyar Jog, 1992/10. 583. o.
[47] Vincent Berger: Az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlata. HVG-ORAC Budapest, 1999. 309-315.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi docens.
Visszaugrás
