Megrendelés

Papp Nikolett[1]: A vállalkozásokhoz és a vállalkozások társulásaihoz intézett, a belső piaccal és a kapcsolódó területekkel összefüggő információkérésre vonatkozó feltételek és az eljárás megállapításáról szóló rendelettervezetről (Fontes, 2017/4., 48-55. o.)

A 2008-ban kirobbant gazdasági és pénzügyi válság erősen sújtotta az euró zónát és a belső piacot is. Az egységes piac Európa egyik legfontosabb vívmánya, amely az elmúlt 50 évben folyamatosan új lehetőségeket és méretgazdaságossági előnyöket kínált az európai vállalkozásoknak, erősítette ipari versenyképességüket, számos munkahelyet teremtett. A Bizottság "Az egységes piac továbbfejlesztése: a polgárok és vállalkozások lehetőségeinek bővítése" című közleményében kifejtette, hogy Európa súlyos gazdasági és társadalmi kihívásokkal néz szembe.[1] A szabályoknak való tényleges megfelelés elengedhetetlen az egységes piacban rejlő lehetőségek és előnyök kiaknázásához.[2] 2016 decemberében megközelítőleg 674 kötelezettségszegési eljárás volt folyamatban a belső piac területén és az eljárások lezárásához csaknem 37 hónapra volt szükség.[3] Ráadásul sok uniós polgár és az Unióban működő vállalat ma sincs tisztában azzal, hogy milyen lehetőségei vannak a belső piacon. Mindez gyengíti az egységes piacot és megingatja az embereknek az egységes piacba vetett bizalmát.

A Bizottság álláspontja szerint a tagállamok és a Bizottság rendelkezésére álló, megbízható és pontos vállalati szintű információk hiánya problémát okoz az olyan helyzetekben, amikor a belső piaci szabályok kellő időben történő érvényesítéséhez szükség van az ilyen információkhoz való hozzáférésre. A Bizottság szerint az ezen információkhoz való gyorsabb hozzáférés segítene hatékonyabbá tenni a belső piac működését, így a Bizottság bejelentette, hogy "javaslatot fog előterjeszteni egy olyan szabályozási kezdeményezésre vonatkozóan, amely lehetővé teszi számára, hogy az egységes piac működésének biztosítása és javítása érdekében megbízható információkat gyűjtsön közvetlenül a kiválasztott piaci szereplőktől".[4]

Annak érdekében, hogy a belső piac megfeleljen a gazdasági és szociális kihívásoknak a Bizottság 2015. október 28-án elfogadta az Egységes Piaci Stratégiát, ennek részeként pedig 2016. május 2-án közétette a Bizottság által a vállalkozásoktól, a belső piaccal és a kapcsolódó területekkel összefüggő információkérésének feltételeit rögzítő, az informális angol nyelvű elnevezésből (Single Market Information Tool), röviden SMIT-ként hivatkozott rendelettervezetet (a továbbiakban: rendelettervezet, SMIT-rendelet).[5]

A SMIT-rendelettervezet feljogosítja a Bizottságot arra, hogy az uniós jognak a belső piacot érintő megsértése esetén egyéni piaci szereplőkhöz forduljon, célirányos megkeresések révén. A rendelettervezet hatálya a széles értelemben vett belső piacra, a közlekedési és energetikai ágazatra, a mezőgazdasági és halászati termékek piacára és a környezetvédelem területére terjed ki, az ezen uniós politikák végrehajtása során keletkezett zavarok azonosítását és az azok korrekciójára hozott bizottsági intézkedések - így a kötelezettségszegési eljárások - sikerét és hatékonyságát hivatott biztosítani.

A kitűzött cél, a belső piac megerősítése, kétségtelenül fontos és támogatandó, azonban a rendelettervezet jelenlegi szövege számos kérdést vet fel, amelyek alapján megkérdőjelezhető, hogy érvényesen elfogadható-e a rendelet. Anélkül, hogy a rendelet egyes cikkeinek részletes elemzésébe bocsátkoznék, azt a kérdést vizsgálom, hogy a szubszidiaritás és

- 48/49 -

az arányosság elveire tekintettel szükséges és jogszerű-e a rendelet elfogadása, valamint az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: Bíróság) gyakorlatára támaszkodva érvényesen elfogadható-e az a jelenleg megjelölt jogalapok alapján.

1. A rendelettervezet bemutatása

1.1. A rendelettervezet tartalma

A rendelettervezet célja, hogy feljogosítsa a Bizottságot arra, hogy a vállalkozás székhelye szerinti tagállam értesítése mellett, elsősorban a kötelezettségszegési ügyekben, vállalati szinten rendelkezésre álló bizonyítékok összegyűjtése vagy az egységes belső piacra vonatkozó szabályok előkészítése érdekében közvetlenül megkeressen vállalkozásokat, és tényeket, adatokat és dokumentumokat kérhessen azoktól. A rendelettervezet szabályozza a közvetlen információkérés feltételeit, eljárási szabályait, az információszolgáltatás elmulasztásának szankcióját és a tagállam, valamint a vállalkozás rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségeket. A megkeresések a vállalkozások felé irányulnak a tervezet alapján, a tagállamok részére az érdemi hatásköröket nem biztosít.

A szabályozás egyik alapvető eleme az információs rendszer igénybevételének kivételes, végső esetben történő használata. A rendelettervezet szerint a SMIT alkalmazására a Bizottság részéről abban az esetben van lehetőség, amennyiben valamely, az uniós jog alkalmazásával kapcsolatos komoly nehézség veszélyezteti egy fontos uniós szakpolitikai célkitűzés teljesítését.

A rendelettervezet szerint ezen kívül a Bizottság csak akkor gyakorolhatja az információk vállalkozásoktól és vállalkozások társulásaitól történő kérésére vonatkozó hatáskörét, ha a számára hozzáférhető információk nem elégségesek vagy nem megfelelőek, és nem szerezhetők be kellő időben. A tervezetben jelenleg nincs részletezve, hogy mely adatok, információk bekérésére lenne lehetőség és az sem egyértelmű, hogy mikor nem megfelelő a rendelkezésre álló adat, ahogyan arra sem biztosít lehetőséget a szabályozás, hogy amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy számára szükséges az adott információ a megkeresett vállalkozás vagy a székhely szerint illetékes tagállam ez ellen kifogással éljen.

A rendelettervezet 5. cikke értelmében a Bizottság a tagállamnak címzett határozatban nyilvánítja ki azt a szándékát, hogy élni kíván az információkérésre irányuló, a rendelettervezetben lefektetett jogával. Ez a határozat tájékoztató jellegű, a tagállamnak nincs vétójoga, ahogyan jogorvoslati lehetőséget sem biztosít számára a tervezet. A rendelettervezet 6. cikk (1) bekezdése értelmében a megkeresés lehet egyszerű kérés vagy erről is határozatban dönthet. A rendelettervezet nem tartalmaz iránymutatást arra nézve, hogy mikor küld egyszerű kérést és mikor fogad el határozatot a Bizottság, jóllehet a hiányos, téves vagy nem teljesített információszolgáltatás jogkövetkezményei szempontjából ennek jelentősége van: ha egyszerű megkeresésben szólítja fel a céget információszolgáltatásra, és a cég nem ad választ, nem határidőben vagy nem megfelelő minőségben ad választ, az előző évi árbevételének az 1%-áig terjedő bírságot szabhat ki rá. Amennyiben viszont határozatban szólítja fel a céget, és az nem ad választ, nem határidőben vagy nem megfelelő minőségben ad választ, az előző évi árbevételének 1%-áig terjedő bírságot és emellett - a megfelelő adatszolgáltatásra a határozatban megjelölt határidőn túli késedelem minden egyes munkanapjára fizetendő - az átlagos napi forgalmának 5%-ig terjedő kényszerítő bírságot is kiszabhat.

1.2. A rendelettervezet előzményei

A Bizottság a rendelet előkészítése során nyilvános konzultációt folytatott a kezdeményezésről.[6] A válaszok azt mutatták, hogy a vállalkozások vonakodnak megosztani a kereskedelmi szempontból érzékeny információkat a hatóságokkal, még akkor is, amikor az információk a jogaik megsértésére vonatkozó állítások alátámasztásához kellenek. Ezen túlmenően a Bizottság célzott konzultációkat folytatott több nagy vállalkozói szövetséggel, amelyek szintén fenntartásukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy a Bizottság felhatalmazást kapjon arra, hogy a versenyjog területén kívül eső információkat kérhessen vállalatoktól. A vállalkozások aggályaiknak adtak hangot a kereskedelmi szempontból érzékeny adatok védelemével, az adminisztrációs terhekkel és a kérelmek megválaszolásának elmulasztása esetén kiszabható bírságokkal kapcsolatban.[7]

A Bizottság a rendelet hatásvizsgálatát is elkészítette.[8] A hatásvizsgálati jelentés kifejti, hogy a Bizottság és a tagállamok rendelkezésére álló, megbízható és pontos vállalati szintű információk hiánya problémát okoz az olyan helyzetekben, amikor a belső piaci szabályok kellő időben történő érvényesítéséhez szükség van az ilyen információkhoz való hozzáférésre.

A Bizottság álláspontja szerint a probléma megoldása érdekében a legjobb választás a szubszidiaritást és az arányosságot is figyelembe véve a végső esetben alkalmazandó információs eszköz felállítása. A Bizottság a rendelet által lehetővé tett megkeresésektől azt az eredményt várja, hogy megalapozottabb információk állnak majd rendelkezésre a belső piac működésében jelentkező hibákra vonatkozóan, ami pedig lehetővé fogja tenni a Bizottság és a tagállamok számára, hogy a belső piaci szabályoknak való megfelelés magasabb szintjét biztosítsák.[9] A végső esetben alkalmazandó vizsgálati eszköz a hatásvizsgálat szerint megszünteti a koordinációval és a jog-

- 49/50 -

hatósággal kapcsolatos problémákat arra az esetre, ha a tagállamok önállóan lépnének fel az uniós dimenzióval rendelkező ügyek kezelése során.[10] Ennek eredményeként várhatóan megalapozott információk állnak majd bizonnyal lehetővé fogja tenni a Bizottság és a tagállamok számára, hogy a belső piaci szabályoknak való megfelelés magasabb szintjét biztosítják. Mindez pedig növeli az embereknek és a vállalatoknak a belső piacba vetett hitét.

2. Szubszidiaritás és arányosság

A másodlagos uniós jogi aktusokkal szemben támasztott általános követelmény, hogy megfelelő felhatalmazás alapján, megfelelő jogalapra támaszkodva, a szubszidiaritás elvét figyelembe véve, megfelelően indokolva kerüljenek kibocsátásra. A tanulmány elején felvetettem, hogy bár a tervezet célja kétségkívül támogatandó, azonban a tervezettel kapcsolatban a fenti követelményeket is figyelembe véve, komoly aggályok merülnek fel.

Az Európai Unióról szóló Szerződés (a továbbiakban: EUSz) 5. cikk (2) bekezdése szerint a hatáskör-átruházás elvének megfelelően az Unió kizárólag a tagállamok által a Szerződésekben ráruházott hatáskörök határain belül jár el a Szerződésekben foglalt célkitűzések megvalósítása érdekében. Az EUSz 5. cikk (3) bekezdése szerint a szubszidiaritás elvének megfelelően azokon a területeken, amelyek nem tartoznak kizárólagos hatáskörébe, az Unió csak akkor és annyiban jár el, amikor és amennyiben a tervezett intézkedés céljait a tagállamok sem központi, sem regionális vagy helyi szinten nem tudják kielégítően megvalósítani, így azok a tervezett intézkedés terjedelme vagy hatása miatt az Unió szintjén jobban megvalósíthatók. A jogalkotási aktusok tervezeteit a szubszidiaritás és az arányosság elve tekintetében indokolni kell. Ennek az indoklásnak adatokat kell tartalmaznia, annak megállapításához vezető okokat, hogy egy uniós cél az Unió szintjén jobban megvalósítható, minőségi és - ahol csak lehetséges - mennyiségi mutatókkal kell alátámasztani.[11]

A rendelettervezet esetében azonban az ezen feltételeknek való megfelelés nem került minden kétséget kizáróan bizonyításra. A rendelettervezet hatálya a belső piacra, a közlekedési és energetikai ágazatra, a mezőgazdasági és halászati termékek piacára és a környezetvédelem területére terjed ki, amelyek a tagállamok és az Unió közötti megosztott hatáskörnek minősülnek.[12] A szubszidiaritás elvének megfelelően először azt kell megvizsgálni, hogy az intézkedés célját a tagállamok egyenként meg tudják-e valósítani, illetve a tervezett intézkedés célja közösségi szinten jobban megvalósítható-e.[13] Az uniós fellépés szükségessége azonban megkérdőjelezhető a SMIT-rendelettervezet esetében. Egyrészt az Európai Bizottság számára jelenleg is több eszköz áll rendelkezésre a belső piac megfelelő működésének fenntartására.[14] Emellett a javaslat hivatkozik az Európai Unió működéséről szóló Szerződés (a továbbiakban: EUMSz) 337. cikkére, amely lehetőséget ad a Bizottság számára a feladatainak teljesítése érdekében történő információszerzésre. Miután azonban olyan információk megszerzéséről van szó, amelyeket adott esetben a tagállam hatóságai is megszerezhetnek, vagy azok birtokában vannak, a javaslat túlmutat a Bizottságra mint a 'Szerződések őrére' háruló kötelezettségeken, egyszersmind csorbítja a tagállamoknak azt a fontos szerepét, amelyet a Bizottsággal közösen a szabályoknak a belső piac terén vagy egyéb kapcsolódó területeken történő alkalmazásában töltenek be. Emellett általánosságban elmondható, hogy a Bizottság aláássa a tagállamok és a Bizottság közötti bizalmi viszonyt azzal, hogy feltételezi, hogy a tagállam nem tesz meg mindent azért, hogy elégségesés és megfelelő információt szolgáltasson, illetve ehhez, ha kell az ügyben érintett, vagy információt szolgáltatni tudó vállalkozást megkeresse. Ezzel pedig a tervezet indokolatlan terheket hárít a gazdasági szereplőkre.

Az EUSz 5. cikkében foglalt rendelkezéseknek megfelelően az intézkedés nem lépheti túl a Szerződés céljainak eléréséhez szükséges mértéket, azaz meg kell felelnie az arányosság elvének. Kérdéses ugyanakkor, hogy miért van szükség a vállalkozások megkeresésre, figyelembe véve azt, hogy az 1997 és 2016 közötti kötelezettségszegési eljárások közül mindösszesen 17 ügy (az ügyek 1%-a) zárult eredménytelenül amiatt, hogy a Bizottság nem volt a szükséges információ birtokában.[15] A megjelölt célhoz képest ugyanis a SMIT alkalmazása aránytalan terhet ró a megkeresett vállalkozásokra. A szubszidiaritás és az arányosság elveinek alkalmazásáról szóló jegyzőkönyv 5. cikke szerint: "A jogalkotási aktus tervezetének figyelembe kell vennie annak szükségességét, hogy az Unióra, a nemzeti kormányokra, a regionális vagy helyi hatóságokra, a gazdasági szereplőkre és a polgárokra háruló pénzügyi vagy igazgatási terheket a lehető legkisebbre csökkentsék, és hogy azok arányban álljanak az elérendő célkitűzésekkel."[16] A rendelettervezet szerinti információszolgáltatási kötelezettség és a bírságok kiszabása önmagában növeli a cégek adminisztratív

- 50/51 -

és pénzügyi terheit. Annak megítélése, hogy a kiszabott bírság az egyes vállalatokkal szemben arányos-e, a vállalat és a tagállam gazdasági viszonyait pontosan ismerve lehetséges, tehát tagállami szinten állapítható meg és szabályozható.

A szubszidiaritás és arányosság követelményeinek vizsgálata alapján elmondható, hogy a SMIT-rendelettervezet kapcsán felvettet probléma nem igazolja minden kétséget kizáróan az uniós fellépés szükségességét, emellett megkérdőjelezhető a tervezet hozzáadott-értéke, ahogyan az is, hogy a rendelettervezettel eléri kívánt célok arányban állnak-e a megkereséssel érintett vállalkozásokra háruló terhekkel.

3. A rendelettervezet jogalapja

3.1. A rendelettervezet jogalapjaként megjelölt cikkek tartalma

Az előző fejezetben kifejtettek szerint álláspontom szerint a SMIT-rendelet nem fogadható el érvényesen a szubszidiaritás alapelve miatt. Amennyiben eltekintünk az előző részben kifejtettektől, és úgy véljük, hogy a rendelet elfogadása szükséges a Bizottságra bízott feladatok teljesítéséhez és szükséges az uniós fellépés, és az nem ütközik a szubszidiaritás követelményébe, további problémák merülnek fel a rendelettervezettel kapcsolatban. A rendelettervezet ugyanis olyan jogalapokat jelöl meg, amelyek alapján érvényesen nem fogadható el az.

Az EUMSz 296. cikke értelmében a jogi aktusoknak tartalmazniuk kell a jogalapra való hivatkozást.[17] A rendelettervezet elsődleges jogalapjaként az EUMSz 337. cikkét jelöli meg, amely alapján a Bizottság, a Tanács által egyszerű többséggel megállapított feltételek mellett a rábízott feladatok teljesítéséhez szükséges bármilyen információt megszerezhet, és bármilyen ellenőrzést lefolytathat. Az Európai Unió Bíróságának gyakorlatára hivatkozva jegyzi meg a Bizottság, hogy e cikk jogalapul szolgálhat azon másodlagos jogszabályok esetében, amelyek a Bizottság általános információszerzési tevékenységére vonatkoznak.[18] Ezen jogalap került kiegészítésre a rendelettervezetben az EUMSz 114. cikkével, amely a belső piac zökkenőmentes működéséhez szükséges intézkedések elfogadásáról rendelkezik. Ezen túlmenően megjelölésre kerültek a belső piac azon területeinek lefedése céljából, amelyek esetében a jogalkotási intézkedésekről a Szerződések külön cikkei rendelkeznek az EUMSz 43. cikke (mezőgazdasági áruk), a 91. és a 100. cikke (közlekedés), a 192. cikke (környezet) és 194. cikke (energia).

Az EUMSz 43. cikke tartalmazza a közös mezőgazdasági politika kialakításának döntéshozatali kereteit. A 43. cikk (2) bekezdése szerint a Gazdasági és Szociális Bizottsággal folytatott konzultációt követően rendes jogalkotási eljárás keretében az Európai Parlament és a Tanács állapítja meg a 40. cikk (1) bekezdésében előírt közös piacszervezést, továbbá a közös agrárpolitika és a közös halászati politika célkitűzéseinek megvalósításához szükséges egyéb rendelkezéseket.

Az EUMSz 91. cikke határozza meg a közlekedéspolitika végrehajtására vonatkozó általános hatásköri és eljárási szabályokat. Az (1) bekezdés az EUMSz 294. cikke szerinti rendes jogalkotási eljárásban rendeli elfogadni a nemzetközi közlekedés közös szabályait, a kabotázs-szolgáltatásnyújtás feltételeit, a közlekedésbiztonság javítását szolgáló intézkedéseket és egyéb megfelelő rendelkezéseket.

Az EUMSz 100. cikk (1) bekezdése határozza meg a közös közlekedéspolitika tárgyi hatályát, amely így a vasúti és közúti közlekedésre, valamint a belvízi hajózásra korlátozódik. E cikk (2) bekezdése ugyanakkor felhatalmazást ad a tengeri és a légi közlekedésre vonatkozó rendelkezések megalkotására. Az ezen a területeken hozott jogi aktusokat rendes jogalkotási eljárás keretében az Európai Parlament és a Tanács fogadja el.

A 192. cikk a környezetvédelmi jogi aktusok számára szolgál jogalapként. A 192. cikk (1) bekezdése értelmében rendes jogalkotási eljárás során, minősített többséggel történik a döntéshozatal, míg a (2) bekezdésben megjelölt egyes esetekben egyhangúságot követelnek meg a Szerződések.

A 194. cikk értelmében az Unió energiapolitikájának célja érdekében rendes jogalkotási eljárás során a Tanács és a Parlament állapítja meg az ennek eléréshez szükséges intézkedéseket.

Az uniós jogharmonizáció rendszerében az EUMSz 114. cikke belső piaci jogharmonizációs jogalap, hiszen olyan uniós intézkedések elfogadásának biztosít jogi felhatalmazást, melyek tárgya általában véve a belső piac megteremtése és működése. A döntéshozatala a 114. cikk alapján is rendes jogalkotási eljárás keretében történik.

A 337. cikk szövegezése szerint a Bizottság információszerzési és ellenőrzési feladatait a Tanács által a Szerződések rendelkezéseinek megfelelően megállapított kereteken belül és feltételek szerint végezheti. Ez a megfogalmazás általános és önálló joglapot jelent a szükséges másodlagos jog kibocsátására.

- 51/52 -

3.2. A 114. cikk és a 337. cikk, mint a rendelettervezet jogalapjainak vizsgálata

A másodlagos jogi aktusok esetében meg kell jelölni azt az uniós jogi rendelkezést, amely alapján az aktust elfogadták. A rendelettervezet jogalapjának vizsgálata kapcsán a fő kérdés az EUMSz 114. cikkének és a 337. cikkének együttes alkalmazása. A kiegészítő különös jogalapként megjelölt további jogalapok kérdését külön vizsgálom, elválasztva a 337. és a 114. cikk alkalmazásától. Álláspontom szerint ugyanis a 114. cikk és a 337. cikk jogalapként történő együttes alkalmazása nem lehetséges a rendelettervezet esetében.

A korábbi bírósági gyakorlat egységes abban a tekintetben, hogy ha a jogi aktus vizsgálatából az derül ki, hogy az kettős célkitűzést követ, vagy két összetevőből áll, és ezek egyike elsődlegesként vagy döntő jellegűként azonosítható, míg a másik csak járulékos jellegű, a jogi aktust egyetlen jogalapra, azaz az elsődleges, illetve döntő jellegű célkitűzés által megkövetelt jogalapra kell alapítani.[19] Ugyanakkor, ha a jogi aktus egyszerre több olyan célkitűzést is követ, amelyek elválaszthatatlanul kapcsolódnak egymáshoz anélkül, hogy az egyik a másikhoz képest másodlagos vagy közvetett lenne, e jogi aktust a különböző megfelelő jogalapokra kell alapítani,[20] ha a különböző jogalapokra meghatározott eljárások nem összeegyeztethetetlenek és nem veszélyeztetik az Európai Parlament jogait.[21]

Az uniós jogharmonizáció rendszerében az EUMSz 114. cikke az úgynevezett általános vagy más néven belső piaci jogharmonizációs jogalap, mivel olyan uniós intézkedések elfogadásának biztosít jogi felhatalmazást, amelyeknek a tárgya általában véve a belső piac megteremtése és működése.[22] A 114. cikk alapján hozott jogi aktusok elfogadása rendes jogalkotási eljárás szerint történik. Az EUMSZ 337. cikk ettől eltér, mivel az annak előírása nélkül utal a Bizottságnak a rábízott feladatok teljesítéséhez szükséges általános információszerzési, valamint ellenőrző tevékenységére, hogy a Tanács egyszerű többséggel - esetlegesen - meghozott intézkedései szükségesek lennének az Unió valamely politikája céljainak eléréséhez. Az EUMSz 337. cikke szerint ugyanis a Tanács a Szerződések rendelkezéseinek megfelelően, egyszerű többséggel megállapított kereteken belül és feltételek szerint hoz döntést. Ami a 'Szerződések rendelkezéseinek megfelelően' feltételt illeti, a Tanács egyszerű többséggel hoz döntést és sem a Bizottság javaslata, sem a Parlament meghallgatása nem feltétel a döntéshozatalhoz. A rendelettervezet tehát két olyan jogalapot jelöl meg, amely egymással ellentétes döntéshozatali eljárást írt elő. Mivel azonban egyik jogalapot sem jelöli meg elsődlegesként, nem dönthető el egyértelműen, hogy melyik cikk rendelkezéseinek megfelelően kellene elfogadni a jogi aktust: rendes jogalkotási eljárás keretében vagy a Tanács egyszerű többséggel hozott döntése alapján. A Bíróság fent hivatkozott ítélkezési gyakorlata értelmében tehát nem fogadható el a jogi aktus a két, egymással összeegyeztethetetlen jogalap szerint.

Ennek következtében szükséges megvizsgálni azt a kérdést, hogy a 114. vagy a 337. cikkre hivatkozva lehetne-e érvényesen elfogadni a SMIT-rendelettervezetet.

A Bizottság a feladatait a polgároktól, szervezetektől és tagállamoktól kapott információkat felhasználva látja el. Ezt segíti elő az EUMSz 337. cikk által biztosított általános információszerzési jogosítvány, amely inkvizitórius természetű, azaz az érintett akarata ellenére is végrehajtható, és jogilag fontos tény megvizsgálására irányulhat.[23] Az Európai Unió Bírósága a C-426/93. sz. Németország kontra Tanács ügyben hozott ítéletében a 337. cikk rendelkezéseit úgy értelmezte, hogy az alapján a tagállamokat általános kötelezettség terheli arra nézve, hogy információt gyűjtsenek, feldolgozzanak és a Bizottság rendelkezésére bocsássanak.[24] A Bíróság tehát egyértelműen állást foglalt amellett, hogy a tagállamokat terheli az információgyűjtés kötelezettsége. A SMIT-rendelettervezet azonban a vállalkozásokat és a vállalkozások társulásait kötelezné az információgyűjtésre. Ez ugyan kétségtelenül hasznos lehet a Bizottságra bízott feladatok teljesítése szempontjából, az információszerzés jogszerűsége azonban - a rendelettervezetben felállított feltételek mellett - megkérdőjelezhető.

Az információ tényekre vagy tényjellegű viszonyokra vonatkozó nyilatkozatnak tekintendő a 337. cikk alkalmazásában. A 337. cikkben szereplő 'szükséges információ' kitétel arra utal, hogy a Bizottság az információszerzési jogosítványát az arányosság elvére figyelemmel gyakorolhatja, azaz kizárólag feladatai ellátásához szükséges információkhoz van hozzáférési és felhasználási joga.[25] Megkérdőjelezhető ugyanakkor, hogy a megkeresett vállalatokra háruló adminisztratív és pénzügyi terheket figyelembevéve mennyiben tekinthető arányosnak a Bizottságot megillető információszerzési jogosítvány alkalmazása, figyelemmel arra, hogy a Bizottság több más, már meglévő információszerzési eszközt vagy utat is használhat, így például mindenekelőtt a tagállamoktól kérhet információkat.

A 337. cikk szerint a Bizottság információszerzési és ellenőrzési feladatait a Tanács által a Szerződések rendelkezéseinek megfelelően megállapított kereteken belül és feltételek szerint végezheti. Ez a megfogalmazás általános és önálló jogalapot jelent a szükséges másodlagos jogi aktus kibocsátására.[26]

- 52/53 -

Amint a Bíróság már kimondta, az említett rendelkezés a Bizottságot az EUMSz által rábízott feladatok teljesítéséhez szükséges bármely információ megszerzésére vonatkozó általános hatáskörrel ruházza fel, és így a Tanács nem köteles ezen információszerzési tevékenységre vonatkozó jogi aktusait e Szerződés különböző olyan rendelkezéseire alapítani, amelyek a Bizottságot meghatározott feladatokkal ruházzák fel.[27] Ez a jogalap akkor releváns, amikor az elfogadandó másodlagos jog fő céljaként az információszerzés szerepel - különösen a "horizontális" információszerzés esetében -, amelyet a Bizottság különböző feladatainak ellátása tesz szükségessé. A Tanács a 337. cikken alapuló hatáskörét mindeddig kevés alkalommal használta és éppen ezért az információszerzési jog szabályozása gyakran az adott területre érvényes EUMSz rendelkezésen (például EUMSz 103. cikk versenyjog,[28] EUMSz 325. cikk - a csalás elleni harc[29]) alapult. Ennek alapján tehát a 337. cikk elsődleges jogalapként való alkalmazása akkor kerülhet sor, amennyiben a SMIT-rendelettervezet fő célja az információszerzés. Ahhoz, hogy állást tudjunk foglalni ebben a kérdésben a rendelettervezet tartalmát kell alapul vennünk.

Szükséges tehát megvizsgálni azt a kérdést, hogy a rendelettervezet egyértelmű célja-e a 114. cikkben megjelölt célkitűzés, azaz a belső piac zökkenőmentes működésének biztosítása.

Az EUMSz 114. cikkét vizsgálva elmondható, hogy az úgynevezett általános jogharmonizációs jogalap, hiszen olyan uniós intézkedések elfogadásának biztosít jogi felhatalmazást, amelyeknek a tárgya általában véve a belső piac megteremtése és működése.[30] A 114. cikk alapján hozott jogi aktusok elfogadása rendes jogalkotási eljárás szerint történik. Az EUMSZ 337. cikk ettől eltér, mivel az annak előírása nélkül utal a Bizottságnak a rábízott feladatok teljesítéséhez szükséges általános információszerzési, valamint ellenőrző tevékenységére, hogy a Tanács egyszerű többséggel - esetlegesen - meghozott intézkedései szükségesek lennének az Unió valamely politikája céljainak eléréséhez.

A 114. cikk olyan intézkedések elfogadására ad lehetőséget, amelyek tárgya a belső piac megteremtése és működése. A cikk alkalmazása feltételeként az EUMSz 26. cikkében meghatározott célkitűzések megvalósítását határozza meg. A 26. cikk (1) bekezdése szerint az Unió a Szerződések vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően meghozza a belső piac létrehozásához, illetve működésének biztosításához szükséges intézkedéseket. Az általános jogharmonizációs jogalapnak a belső piachoz kötődő, tágan értelmezhető célmeghatározása viszonylag széles mozgásteret biztosít az uniós jogalkotó számára, de egyúttal korlátot is állít elé. Amennyiben ugyanis nem bizonyítható, hogy az intézkedés közvetlen tárgya valóban a belső piac létrehozása vagy működése lenne, az érintett jogi aktus az Európai Unió Bírósága előtt sikerrel támadható meg hatáskör hiányára hivatkozással.[31]

Ez alapján tehát a SMIT-rendelettervezet jogalapjának elemzése során azt a kérdést kell megvizsgálni, hogy bizonyítható-e a közvetlen kapcsolat a belső piac működése és a rendelettervezetben megjelölt célok között.

A Bíróság már foglalkozott a 337. cikk és egy uniós szakpolitikai jogalap jogalapként való alkalmazásának vitájával. A C-490/10. számú megsemmisítési eljárásban a Parlament fordult a Bírósághoz amiatt, hogy az semmisítse meg az Európai Unión belüli energiaipari infrastruktúrát érintő beruházási projekteknek a Bizottság részére való bejelentéséről és a 736/96/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2010. június 24-i 617/2010/EU Euratom tanácsi rendeletet. Az ügyben a Bíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a kérdéses rendelet jogalapjaként az EUMSz 337. cikkét kell-e alkalmazni, amely alapján a Tanács egyszerű többséggel határoz, avagy az EUMSz 194. cikket, amely a rendes jogalkotási eljárást ír elő, tehát a Parlament részére hatáskört biztosít ahhoz, hogy részt vegyen az aktusnak az ezen eljárás alkalmazására vonatkozóan előírt módon történő elfogadásában.

Az ügyben Paolo Mengozzi főtanácsnok indítványában kifejti, hogy a vizsgált két rendelkezés közötti különbség az, hogy miközben az EUMSz 194. cikke egy olyan általános rendelkezés, amely kizárólag az energiaipari ágazatot érinti, és így egy olyan hatáskört határoz meg, amely ágazatinak tekinthető, mivel egyetlen tárgykört érint teljes körűen, addig az EUMSz 337. cikk alkalmazására akkor kerülhet sor, amikor a Bizottság a Szerződések alapján jogosult eljárni.[32] A főtanácsnok megjegyzi, hogy az a tény, hogy a két rendelkezés, noha mindkettő általános jellegű, eltérő hatállyal rendelkezik, a két rendelkezés közötti ellentét tényleges fennállását eredményezheti, amennyiben egy aktus célja az energiaipari ágazatot érintő információk megszerzésének szabályozása.[33] Az ilyen konfliktust a lex specialis derogat legi generali elv alkalmazásával viszonylag egyszerűen fel lehetne oldani. Mivel azonban mindkét vizsgált cikk általános jellegű, és más tárgyra vonatkozik, így nem lehetséges olyan norma meghatározása, amelynek különös jellege van a másik szabályhoz képest, így nem alkalmazható a fenti elv. Ez megközelítés alkalmazható lenne a SMIT-rendelet esetében is: mivel azonban mind a 337. cikk, mind a 114. cikk általános jellegű, ugyanakkor más kérdést szabályoz, eltérő tárgyú, nem alkalmazható a lex generalis-lex specialis elv.

A Bíróság gyakorlata alapján ilyen esetben objektív elemeket kell figyelembe venni annak eldöntése érdekében, hogy alkalmazható-e érvényesen valamelyik jogalap. Annak meghatározása érdekében, hogy az olyan uniós jogi aktus megfelelő

- 53/54 -

jogalapjának, amelynek tárgya a belső piac területére vonatkozó információk összegyűjtése, az EUMSZ 337. cikk vagy az EUMSZ 114. cikke minősül-e, meg kell vizsgálni, hogy e jogi aktus a céljára és a tartalmára tekintettel tekinthető-e szükségesnek a 114. cikkben kifejezetten a belső piaccal kapcsolatban kitűzött célok eléréséhez. Amennyiben szükségesnek tekinthető - mivel az információgyűjtés e politika valamely összetevőjeként kezelhető -, az azt elfogadó uniós jogi aktust az EUMSZ 114. cikkére kell alapítani.[34] Ezzel szemben a rendelettervezet helyes jogalapja az EUMSZ 337. cikke abban az esetben, amikor az információszerzési tevékenység nem kapcsolódik közvetlenül az uniós energiapolitika céljainak eléréséhez, és így nem tekinthető az e célok eléréséhez szükséges intézkedésnek.[35]

A rendelet szövegének, így különösen címének és cikkeinek áttanulmányozásával meg kell tehát vizsgálni, hogy a szóban forgó információszerzés szükséges-e, valamint szorosan kapcsolódik-e az EUMSZ 114. cikkében említett célok eléréséhez.[36]

Elsőként megállapítható, hogy a megtámadott rendeletnek vannak olyan cikkei, amelyek objektíve nem tekinthetők olyan rendelkezéseknek, amelyek a belső piac megfelelő működésének céljait szolgálják, és így azok nem szükségesek e célok eléréséhez. Így például a 3. cikk, amely fogalom-meghatározásokat tartalmaz, a 10. cikk, amely a pénzbírságok elévülési idejét, a 14. cikk, amely a határidők meghosszabbítására vonatkozó szabályokat tartalmazza. Egy információszerzéssel kapcsolatos tevékenységre vonatkozó rendelet tekintetében a szóban forgó rendelkezések tipikusnak és természetesnek tekinthetők, mivel az adat- és információközlés formájára és egyéb technikai részletekre vonatkozó rendelkezések szükségesek az információkérések lebonyolításához.

A megtámadott rendelet címe ugyanakkor szorosan kapcsolódik a belső piac működéséhez, és nem egy egyszerű általános információszerzési tevékenység kifejeződése. A rendelettervezet egyes rendelkezéseiben azonban ez a viszony - a közvetlen kapcsolat - már nem ilyen egyértelmű. A rendelettervezet 1. cikke szerint a rendelet arra vonatkozó szabályokat tartalmaz, hogy a Bizottság milyen esetekben fordulhat a vállalkozásokhoz a rendelet hatálya alá tartozó területeken információkérés miatt, valamint az erre vonatkozó eljárást. A tervezet 4. cikke határozza meg, hogy milyen esetekben kerülne sor az információkérésre. E szerint a Bizottság akkor gyakorolhatja a rendelet által biztosított hatáskörét, ha valamely, az uniós jog alkalmazásával kapcsolatos komoly nehézség veszélyezteti egy fontos uniós szakpolitikai célkitűzés teljesítését. Ez a megfogalmazás túl általános. A "komoly nehézség" meglehetősen tág értelmezési teret enged a Bizottságnak, továbbá jogi szempontból is megfoghatatlan fogalom, ami szinte bármilyen uniós szakpolitikai cél megvalósulásával kapcsolatban felhozható. Hasonlóan nehezen megragadható, hogy mi minősül "fontos" uniós szakpolitikai célkitűzésnek.

A rendelettervezet igen általános megfogalmazása alapján nem lehet állást foglalni abban a kérdésben, hogy a jogi aktus fő célja az információszerzés vagy egy adott (jelen esetben a 114. cikk és további jogalapok) szakpolitikai célkitűzés megvalósítása. Ennek a kérdésnek az eldöntése azonban azért elengedhetetlen, figyelemmel a Bíróság ítélkezési gyakorlatára,[37] mert amennyiben az ilyen információgyűjtés kimondottan valamely uniós politika céljainak tesz eleget, az ilyen általános jogalapot figyelmen kívül kell hagyni az e célkitűzéseknek megfelelő, uniós szakpolitikai jogalappal szemben.

A fentiek alapján egyértelmű, hogy mind az EUMSz 114. cikke, mind pedig az EUMSz 337. cikke szolgálhat önállóan egy másodlagos uniós jogi aktus jogalapjaként. Miután a SMIT szövegéből nem dönthető el egyértelműen, hogy mi is a pontosan a célja, hiszen a 4. cikk olyan általánosan és nehezen megfoghatóan fogalmaz, hogy nem dönthető el ez alapján, hogy a 114. cikknek kell a jogalapnak lennie vagy 337. cikknek. A jelenleg rögzítettek alapján az sem bizonyítható megnyugtatóan, hogy a rendelet elfogadására szükség van a Bizottság bármely feladatának elvégzéséhez, ahogyan az sem, hogy bármilyen uniós szakpolitikai célkitűzés megvalósításához szükség lenne a rendeletre.

Megjegyezni kívánom, hogy a rendelettervezet jogalapját az EUMSz 43. cikk (2) bekezdése, a 91., a 100., a 192. cikke és a 194. cikk (2) bekezdése vonatkozásában sem látom megalapozottnak. Az ezekben a cikkekben szabályozott politikák nem tartoznak EUMSz 3. cikke szerinti kizárólagos uniós hatáskörben, hanem az EUMSz 4. cikke alapján megosztott hatáskör alá tartoznak, így nem jelentenek elegendő jogalapot arra, hogy a Bizottság pénzügyi szankció kiszabásának a terhével közvetlenül megkereshessen piaci szereplőket. A felsorolt szektorspecifikus jogalapok révén olyan területre is kiterjedne a Bizottság információszerzési hatásköre, amely nem belső piaci érintettségű. Nem tartom ugyanakkor szükségesnek a további szektorspecifikus jogalapok vizsgálatát, hiszen a 114. cikk és a 337. cikk jogalapként való alkalmazásával kapcsolatban olyan alapvető problémák merülnek fel, amelyek nem teszik lehetővé, hogy érvényesen elfogadásra kerüljön a jogi aktus.

4. Záró gondolatok

A Bizottság által a vállalkozásoktól, a belső piaccal és a kapcsolódó területekkel összefüggő információkérésének feltételeit rögzítő rendelettervezetet 2016 májusában tette közzé a Bizottság az Egységes Piaci Stratégia részeként. A javaslat célja, hogy segítséget nyújtson a Bizottságnak a polgárok és a vállalkozások egységes piaccal kapcsolatos jogainak betartásában, és hozzájáruljon a tagállamokkal folytatott együttműködés megerősítéséhez.

Megkérdőjelezhető ugyanakkor az uniós jogalkotás szüksége. Az egységes belső piac esetén a szubszidiaritás és ará-

- 54/55 -

nyosság elve érvényesül, amely alapján eleve kizárt a rendelettervezetben szereplő információgyűjtési forma, hiszen olyan adatok bekéréséről van szó, amelyek adott esetben a tagállamoknak is rendelkezésére állnak. Számos, már létező uniós jogalkotási aktus biztosítja ezen kívül az információkérés jogát a Bizottság részére. Emellett a tervezethez fűzött hatásvizsgálat is kifejti, hogy a kötelezettségszegési eljárások sikerét és gyors megoldását is szolgálná a rendelet bevezetése, amely indok a hatásvizsgálatban kifejtett adatok alapján nem tekintő olyannak, mint ami megalapozza az uniós fellépés szükségességét.

A rendelet jogalapját vizsgálva elmondható, hogy két olyan jogalapot jelöl meg, amelyek együttesen nem alkalmazhatóak, mivel eltérő jogalkotási eljárásról rendelkeznek. Az EUMSz 114. cikkének célja az egységes belső piac területén történő jogharmonizáció, amely megvalósulhat a vállalkozásoktól történő információgyűjtés révén. Az EUMSz 337. cikke esetében a Bizottság az EUMSz által rábízott feladatainak teljesítése érdekében végzett információszerzési tevékenységéről van szó, amely keretében a Tanács egyszerű többséggel határoz anélkül, hogy a Parlamenttel konzultációt folytatna. Az EUMSz 114. cikkét soha nem használták még hasonló formában, hiszen a rendelettervezetben szereplő intézkedések esetén nincs közvetlen kapcsolat a vállalkozások és a Bizottság között. Az EUMSz 337. cikkének jogalapként való használatával az Európai Bíróság is foglalkozott. A C-490/10 számú[38] és a C-426/93 sz. ügyben hozott ítéletben[39] a Bíróság már megállapította, hogy e cikk jogalapul szolgálhat azon másodlagos jogszabályok esetében, amelyek a Bizottság általános információszerzési tevékenységére vonatkoznak, anélkül hogy megkövetelné, hogy ezen információszerzés szükséges legyen az Európai Unió meghatározott politikája célkitűzéseinek a megvalósításához. Nagyon fontos különbség azonban az, hogy a Bíróság hivatkozott ítéleteiben közvetlenül a tagállamnak kellett az információt szolgáltatnia, nem a vállalkozásnak. Nem dönthető el azonban megnyugtatóan a rendelettervezet jelen szövege, tartalma és rendelkezései alapján, hogy meg jogalap megjelölése lenne a helyes.

Miután pedig az EUMSz 296. cikke értelmében a jogi aktusoknak tartalmazniuk kell a jogalapra való hivatkozást és ennek a jogalapnak érvényesnek kell lennie, kijelenthető, hogy jelen norma a megjelölt jogalapokkal nem fogadható el érvényesen. ■

JEGYZETEK

[1] COM(2015) 550 final, A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának - Az egységes piac továbbfejlesztése: a polgárok és vállalkozások lehetőségeinek bővítése, 2015.10.28. 1. (a továbbiakban: Az egységes piac továbbfejlesztése: a polgárok és vállalkozások lehetőségeinek bővítése c. közlemény).

[2] Az egységes piac továbbfejlesztése: a polgárok és vállalkozások lehetőségeinek bővítése c. közlemény 19.

[3] Single Market Scoreboard, Performance per governance tool (Reporting Period: 12/2015-12/2016) 4. és 6. http://ec.europa.eu/internal_market/scoreboard/_docs/2017/infringements/2017-scoreboard-infringements_en.pdf [letöltve 2017.11.20.]

[4] Az egységes piac továbbfejlesztése: a polgárok és vállalkozások lehetőségeinek bővítése c. közlemény 20.

[5] COM(2017) 257 final, A Bizottság javaslata a Bizottság által a vállalkozásokhoz és a vállalkozások társulásaihoz intézett, a belső piaccal és a kapcsolódó területekkel összefüggő információkérésre vonatkozó feltételek és eljárás megállapításáról, 2017. 05. 02. (a továbbiakban: SMIT-rendelettervezet).

[6] A nyilvános konzultáció keretében 71 hozzászólás érkezett be: 44 az üzleti szektorból, 16 fogyasztóktól, nem kormányzati szervezetektől, illetve a civil társadalomtól, 11 pedig különböző hatóságoktól. SMIT-rendelettervezet 7.

[7] SMIT-rendelettervezet 7.

[8] SWD(2017) 216 final, Commission Staff Working Document, Impact Assessment, - Proposal for a Regulation of the European Parliament and of the Council setting out the conditions and procedure by which the Commission may request undertakings and associations of undertakings to provide information in relation to the internal market and related areas, 2.5.2017. (a továbbiakban: SMIT hatásvizsgálat).

[9] SMIT hatásvizsgálat pp. 47-49.

[10] SMIT hatásvizsgálat 39. p.

[11] Várnay Ernő-Papp Mónika: Az Európai Unió joga, Budapest, Wolters Kluwer Kiadó, 2016. 225. p.

[12] Az Európai Unió működéséről szóló Szerződés (a továbbiakban: EUMSz) 4. cikk (2) bekezdés a), d), e), g), i) pontot

[13] C-491/01. sz., The Queen kontra Secretary of State for Health, ex parte British American Tobacco (Investments) Ltd és Imperial Tobacco Ltd. ügyben 2002. december 10-én hozott ítélet 180. pontja.

[14] Lásd például: A vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló 139/2004/EK tanácsi rendelet (HL [2004] L 24., 2004.1.29., pp. 1-22.); A Szerződés 81. és 82. cikkében meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL[2003]L1., 2003.1.4., pp. 1-25.); Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 108. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló (EU) 2015/1589 tanácsi rendeletet (HL [2015] L 248., 2015.9.24., pp. 9-29.); A kereskedelmi védelmi politika területén az Európai Unióban tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló (EU) 2016/1036 rendelet (HL [2016] L 176., 2016.6.30, pp. 21-54.); Az Európai Unióban tagsággal nem rendelkező országokból érkező támogatott behozatallal szembeni védelemről szóló (EU) 2016/1037 rendelet (HL [2016] L 176., 2016.6.30., pp. 55-91.); A villamos energia határokon keresztül történő kereskedelme esetén alkalmazandó hálózati hozzáférési feltételekről és az 1228/2003/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 714/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL [2009] L 211., 2009.8.14., pp. 15-35.); A földgázellátás biztonságának megőrzését szolgáló intézkedésekről és a 2004/67/EK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 994/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL [2010] L 295., 2010.11.12., pp. 1-22.).

[15] SMIT hatásvizsgálat 7. p.

[16] A szubszidiaritás és az arányosság elvének alkalmazásáról szóló 2. számú jegyzőkönyv 5. cikk.

[17] EUMSz 296. cikk: "Ha a Szerződések nem határozzák meg, milyen típusú jogi aktust kell elfogadni, a jogi aktus típusát az intézmények az alkalmazandó eljárásoknak megfelelően, eseti alapon maguk választják meg, az arányosság elvével összhangban. A jogi aktusoknak indokolást kell tartalmazniuk, és azokban utalni kell minden olyan javaslatra, kezdeményezésre, ajánlásra, kérésre vagy véleményre, amelyet a Szerződések előírnak.

A jogalkotási aktusok tervezetének mérlegelésekor az Európai Parlament és a Tanács tartózkodik az adott területen alkalmazandó jogalkotási eljárásban előírtaktól eltérő jogi aktusok elfogadásától."

[18] C-426/93. sz., Németországi Szövetségi Köztársaság kontra az Európai Unió Tanácsa ügyben 1995. november 9-én hozott ítélet 22. pontja (a továbbiakban: C-426/93. sz., ügy), valamint C-490/10. sz., Európai Parlament kontra az Európai Unió Tanácsa ügyben 2012. szeptember 6-án hozott ítélet 64. pontja (a továbbiakban: C-490/10. sz., ügy).

[19] C-137/12. sz., Bizottság kontra Tanács ügyben 2013. október 22-én hozott ítélet 53. pontja, C-490/10. sz., ügy 45. pontja, valamint C-155/07. sz., Parlament kontra Tanács ügyben 2008. november 6-án hozott ítélet 34. pontja.

[20] C-211/01. sz., Bizottság kontra Tanács ügyben 2003. szeptember 11-én hozott ítélet 40. pontja, C-178/03., sz. Bizottság kontra Európai Parlament és Tanács ügyben 2006. január 10-én hozott ítélet 43-56. pontjai.

[21] C-300/89. sz., Bizottság kontra Tanács (titán-dioxid) ügyben 1991. június 11-én hozott ítélet 17-25. pontjai, C-268/94. sz., Bizottság kontra Tanács ügyben 1996. december 3-án hozott ítélet.

[22] Osztovits András (szerk.): Az Európai Unióról és az Európai Unió működéséről szóló szerződések magyarázata, Budapest, CompLex Kiadó, 2011. 2160. p.

[23] Osztovits i. m. 3285. p.

[24] C-426/93. sz., ügy 11-12. pontjai.

[25] Osztovits i. m. 3285. p.

[26] C-188/80-190/80. sz., Franciaország és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1982. július 6-án hozott ítélet 8. pontja (a továbbiakban: C-188/80-190/80. sz., ügy).

[27] C-490/10. sz., ügy 63. pont, valamint C-426/93., sz., ügy 19. és 20. pontjai.

[28] A Szerződés 81. és 82. cikkében meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL [2003]L1., 2003.1.4., pp. 1-25.).

[29] Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által folytatott nyomozásokról szóló 1073/99/EK parlamenti és a tanácsi rendelet (HL [1999] L 136., 1999.5.31., pp. 1-7.).

[30] Osztovits i. m. 2160. p.

[31] Osztovits i. m. 2161. p.

[32] Paolo Mengozzi főtanácsnok a C-490/10. sz., Európai Parlament kontra az Európai Unió Tanácsa ügyben tett indítványának 33. pontja (a továbbiakban: Mengozzi főtanácsnok indítványa).

[33] Mengozzi főtanácsnok indítványa 34. pont.

[34] Lásd analógia útján a C-491/10. sz., ügy 68. pontját.

[35] Mengozzi főtanácsnok indítványa 46. pont.

[36] Mengozzi főtanácsnok indítványa 47. pont.

[37] C-188/80-190/80. sz., ügy, valamint a C-426/93. sz., ügy.

[38] C-490/10. sz., ügy 64. pont.

[39] C-426/93 sz., ügy 22. pont.

Lábjegyzetek:

[1] A szerző Igazságügyi Minisztérium, jogi referens.

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére