A TASZ jogsegélyszolgálata ingyenes jogi tanácsadást és esetenként jogi képviseletet biztosít az alapvető jogaikban sérelmet szenvedett betegek számára. Emellett ügyvéd munkatársaink segítséget nyújtanak drogfogyasztással kapcsolatos büntetőügyekben és adatvédelmi kérdésekben.
A jogsegélyszolgálatot évente mintegy száz ügyfél keresi fel személyesen, telefonos tanácsadó szolgálatunkra két-háromszáz hívás érkezik. 1998-ban negyvenöt folyamatban lévő ügyet képviseltek ügyvéd munkatársaink, ezek többsége kábítószer-fogyasztás miatti büntetőügy. Tapasztalatainkat felhasználjuk jogfejlesztő munkánk során, és publikációkban hívjuk fel a figyelmet a tapasztalt visszásságokra.
A betegjogok területén megkülönböztetett figyelmet érdemel az egyéni jogokat biztosító garanciák érvényesítése a pszichiátriai betegek gyógyítása során. Erre azért van szükség, mert a veszélyeztető állapotú betegeket akaratuk ellenére is lehet gyógykezelni, és a cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló pszichiátriai beteget beleegyezése nélkül akár élete végéig meg lehet fosztani szabadságától pszichiátriai szociális otthonba történő elhelyezéssel. Ugyanakkor a mentális zavarok többnyire hátrányosan érintik az érdekérvényesítési képességet, így ezek az emberek szakértő segítségre szorulhatnak.
Az ország legnagyobb pszichiátriai intézetében egy politoxikomán fiatalember kezelése során a mai pszichiátriában megengedhetetlen, megalázó eszközöket alkalmaztak. Az elektrosokk-készüléket a végtagjaihoz erősítették, és áramütést mértek rá, mert viselkedését nem tartották elfogadhatónak. Több alkalommal hosszabb időre lekötözték, egyik esetben a beteg emiatt kénytelen volt maga alá vizelni. Ezen kívül a fiú életveszélyes állapotba került, mert a veséje a kezelés során adott gyógyszertől leállt. Ügyfelünket képviselve precedens jellegű kártérítési pert indítottunk. A még folyamatban lévő ügyben a beteg kárpótlása mellett a célunk az, hogy a bíróság állapítsa meg: tilos olyan terápiát alkalmazni, amely sérti a pszichiátriai betegek emberi méltóságát.
Egyik ügyfelünk panaszt tett az ügyészségen pszichiátriai osztályra történt jogsértő beszállítása miatt. A pszichiáter ellen az ügyészség vádat emelt hivatali visszaélés miatt, mert egy dátum nélküli beutalót átadott a rendőrségnek azzal, hogy ha a férfi megint zavarja a szomszédait, vitessék be kórházba, kényszerkezelésre. Ügyfelünk két hétig volt a pszichiátria lakója, emiatt nem kapta meg azt az állást, melyet előzőleg írásban megígértek neki. Az orvosok végül azt állapították meg, hogy nem pszichiátriai beteg. Ügyfelünknek az eset komoly hátrányt okozott, azóta szomszédai többször is megfenyegették, hogy megint bevitetik az elmeosztályra. A bírósági tárgyaláson a pszichiáter azt mondta, hogy a "beteg" érdekében választotta ezt a megoldást, és nem követett el jogsértést. Az eset idején hatályban lévő egészségügyi törvény a kóros elmeállapotú személyek gyógykezeléséről úgy rendelkezett, hogy a beteget akarata ellenére akkor szállíthatják pszichiátriai fekvőbeteg-intézménybe, ha ezt bíróság elrendelte, vagy ha orvos a beteg vizsgálata alapján megállapítot-
- 171/172 -
ta a sürgős szükség fennállását. Sürgős szükség esete akkor állapítható meg, ha a beteg az elmeállapotának akut zavara következtében a saját vagy mások életére, testi épségére, illetőleg a környezetére közvetlen és súlyos veszélyt jelent, és a veszélyhelyzet csak az azonnali pszichiátriai intézeti gyógykezelésbe vétellel hárítható el. Az orvos a betegnek pszichiátriai fekvőbeteg-intézetbe történő szállítása érdekében a rendőrség közreműködését is igénybe veheti, ha az intézkedése egyébként nem vezetne eredményre. Ügyfelünket a beszállítás előtt nem vizsgálta orvos, a rendőrségre vitték, mert a szomszéd bejelentette, hogy hangosan rádiózik. A rendőrök hívták a kapitányságra a mentőket, nem ügyfelünk viselkedése, hanem a beutaló miatt. A bíróság első fokon felmentette az orvost, a bíró szerint a dátum nélküli beutaló kiállítása nem sért sem jogi, sem szakmai előírást, és az sem, hogy ezt a rendőröknek adta át a pszichiáter. A bíró az ítélet indokolásakor a sértettet többször vádlottnak nevezte. Az ügyész megfellebbezte a határozatot.
1995 októberében Rum községben a rendőrök lelőttek egy pszichiátriai kezelés alatt álló férfit, aki kórházba szállítása ellen tiltakozott. Az eset országos vihart kavart, különösen azért, mert a hatóságok nem ismerték el az intézkedést vezető rendőrparancsnok felelősségét. A TASZ fellépése arra irányult, hogy ne minősülhessen jogszerűnek egy beteg meggyilkolása segítségnyújtás helyett. A Legfőbb Ügyészhez fordultunk azzal a céllal, hogy ne maradjon el a törvénysértő rendőrök és egészségügyi dolgozók felelősségre vonása. Emellett kérdéseket intéztünk a nyilvánosság előtt a belügyminiszterhez, amelyekben az eset körülményeire és jogi megítélésére kerestük a választ. A rumi ügyben végül nem alakult ki egyetértés, annak ellenére, hogy az ombudsman számos alkotmány- és törvénysértést állapított meg, valamint büntetőeljárást kezdeményezett. Az ügyészség megtagadta a vizsgálatot, és a rendőrség sem lépett fel határozottan az érintett tisztekkel szemben.
A TASZ alkotmányos és szakmai szempontok figyelembevételével nem tartja elfogadhatónak a drogfogyasztás elleni büntetőjogi beavatkozást. A prohibíció magyarországi gyakorlatát a jogsegélyszolgálatunkon jelentkező kábítószer-fogyasztók ügyein keresztül kísérjük figyelemmel.
A jogalkalmazásban számos olyan jelenséget figyeltünk meg, amely a nyugat-európai országok gyakorlatától eltérően a büntetőjogi beavatkozás súlyát erősíti.
B. V. húszéves kábítószerfüggő fiatalember ellen 1995-ben indult eljárás heroinfogyasztás miatt. Vallomásában elmondta, hogy pár hónap alatt kb. öt esetben vásárolt heroint E. Z. külföldi állampolgártól, és egyébként két éve fogyaszt napi rendszerességgel kábítószert. Az ügyész kábítószerrel visszaélés bűntettével vádolta őt, és annak ellenére, hogy B. V. csak kábítószer-fogyasztó volt, és teljesítette az előírt gyógykezelést, büntetés kiszabását kérte, mert véleménye szerint az E. Z-től beszerzett kábítószert összegezni kell, és így ez már meghaladja a csekély mennyiséget. Az ügyészi álláspont szerint a bíróság eddigi gyakorlata már nem alkalmazható, és a kábítószer-mennyiségeket a fogyasztó esetében is összegezni kell. A bírói jogalkalmazás ebben a kérdésben az 1989. évi 304. sz. bírósági határozatban kidolgozott értelmezést fogadta el. Eszerint "a kábítószer fogyasztójának esetében az egy alkalommal fogyasztás céljából az elkövető birtokában ténylegesen együtt levő gyógyszerkábítószer mennyiség az irányadó a kábítószerrel visszaélés bűncselekményének mennyiség szerinti minősítése szempontjából." Vagyis a különböző időpontban megszerzett, előállított stb., de együtt soha nem lévő kábítószerek mennyisége nem összegezhető. Ez a számítási mód azonban nem alkalmazható az átadás, kereskedés esetében, amikor az eladott, vagy akár ingyenesen átadott kábítószer-mennyiségeket összegezni kell.
- 172/173 -
B. V. esetében is eszerint döntött a bíróság, és megszüntette a büntetőeljárást büntethetőséget kizáró okra hivatkozva. Azonban a Fővárosi Főügyészség ezt követően következetesen minden ügyben kérte az elfogyasztott kábítószerek összegzését. Egy heroinfüggő egy-két hónapi adagja már meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát, így több drogfüggő ügyfelünket jelentős mennyiségű kábítószerrel visszaéléssel vádolják, melynek büntetési tétele 5-15 évig terjedő szabadságvesztés, és a gyógykezelés nem választható a büntetés helyett. 1998-ban a Legfőbb Ügyészség indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság folytasson le jogegységi eljárást ebben a kérdésben. A legfőbb bírói fórum döntése értelmében az elfogyasztott kábítószermennyiségeket összegezni kell.
Azokban az ügyekben, ahol drogfüggő ügyfeleink előzetes letartóztatásba kerülnek, a bíróság a határozatában olykor a kábítószer-fogyasztásra mint a bűnismétlés veszélyére hivatkozik.
A fiatalkorú T. L. nevelőintézeti fiút azzal gyanúsították, hogy egy hónap alatt 25 000 forint értékben vásárolt heroint saját, illetve felnőtt korú barátja részére, és azt közösen fogyasztották el. T. L. több mint egy évet töltött előzetes letartóztatásban, mert a barátjának átadott mennyiségeket összegezni kell, így már nem vétség, hanem bűntett miatt vonható felelősségre. T. L. esetében egy jellegzetes fogyasztói szokás - közös vásárlás - már a személyi szabadságtól való megfosztáshoz vezetett. Az előzetes letartóztatás egyik indoka a bűnismétlés veszélye volt, mivel T. L. kábítószerfüggő, és így, ha kiszabadul, valószínűleg megint heroint fog fogyasztani. A terápiás tapasztalatok azt mutatják, hogy a visszaesés nem a személyi szabadság korlátozásával, hanem megfelelő segítségnyújtással, az önkéntességen alapuló gyógykezeléssel kerülhető el.
T. L. ügye egy büntetőeljárás-jogi problémára is felhívta a figyelmünket. Amikor a fiú már egy évet töltött előzetes letartóztatásban, a Legfelsőbb Bíróság meghosszabbította a fogva tartást, amely felülvizsgálat nélkül újabb egyévi szabadságkorlátozást jelentett volna. Ez ellen a döntés ellen a büntetőeljárási kódex nem tesz lehetővé jogorvoslatot. Az előzetes letartóztatás Legfelsőbb Bíróság által történő meghosszabbítása esetében a jogorvoslathoz való alapjog érvényesüléséhez szükséges jogszabályi rendelkezés hiányzik, így mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség állapítható meg. Az alkotmány a jogorvoslati jog korlátozását csak a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan teszi lehetővé. Az előzetes letartóztatás kérdésében hozott döntés egy másik alapvető jogot, a személyes szabadsághoz fűződő jogot érinti, ebben a kérdésben a jogorvoslati jog a fenti hivatkozással nem korlátozható. Az előzetes letartóztatásról való döntés akkor tartozik a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe, amikor a személyes szabadság korlátozása már hosszú ideje fennáll, így a további - akár egy évvel történő - meghosszabbítás rendkívül súlyos joghátrányt jelent a fogva tartott számára, és az eljárási törvény éppen ebben az esetben nem biztosít garanciákat a jogorvoslat igénybe vételére. A terheltnek ugyan lehetősége van az előzetes letartóztatás megszüntetését kérelmezni, azonban ez nem pótolja a jogorvoslatot, hiszen amennyiben az ismételt kérelem nem tartalmaz új körülményt, a bíróság a határozat hozatalát mellőzheti. Csak a fellebbezés biztosítja azt, hogy azonos tények alapján magasabb bírói fórum vizsgálja felül a kifogásolt döntést. Ezért védencünk képviseletében alkotmányjogi panaszt nyújtottunk be az Alkotmánybírósághoz.
Az elmúlt években gyakorlattá vált, hogy a Hollandiából érkező leveleket a vámhivatal munkatársai megvizsgálják, és a "gyanús" küldeményeket felbontják. Ha kábítószert találnak a levélben - ez többnyire kis mennyiségű marihuána vagy hasis -, átadják a rendőrségnek az ügyet. A rendőrség a levél címzettjét beidézi tanúként, és vizeletvizsgálatot végeznek. Az eljárás két okból is kifogásolható.
A kihallgatást a rendőrség arra is felhasználja, hogy vizeletmintát vegyen a tanútól. Ha a levél címzettje nem ismeri el, hogy ő adta volna fel magának a küldeményt, és tagadja a kábítószerfogyasztást is, akkor az esetlegesen pozitív-vizelet teszt alapján válik gyanúsítottá. Egyik ügyünkben panaszt tettünk amiatt, hogy a tanút szakértői vizsgálatra kötelezték. A tanú ugyanis megtagadhatja a vallomástételt, és így a szakértői vizsgálat elvégzését is, ha ezzel saját maga ellen szolgáltatna bizonyítékot. Panaszunkra végül a Leg-
- 173/174 -
főbb Ügyészségtől azt a választ kaptuk, hogy védencünket nem kötelezték vizeletvizsgálatra, hanem önként vetette annak alá magát. Ebből persze az a következtetés vonható le, hogy a tanút valóban nem lehet a vizsgálatban való közreműködésre kötelezni ezekben az esetekben.
A levelek felbontása is kifogásolható. A Magyar Köztársaság Alkotmánya kinyilvánítja a magántitok védelmének mindenkit megillető jogát. Az Alkotmánybíróság a levéltitokhoz fűződő jogot a magántitokhoz való alapvető jog részének tekinti. A Büntető törvénykönyv világosan kimondja, hogy a levéltitok megsértését az követi el, aki másnak közlést tartalmazó zárt küldeményét tartalmának megismerése végett felbontja, megszerzi. A Polgári törvénykönyv leszögezi: személyhez fűződő jogot sért, aki a levéltitkot megsérti. A levéltitkot - s egyben a személyhez fűződő jogot is minden további cselekmény nélkül - megsérti az, aki másnak a levelét felbontja. Ezt az alapjogot indokolt esetben, megfelelő garanciák mellett korlátozni lehet. A vámtörvény alapján a vámhivatal jogosult kábítószer felkutatása érdekében a külföldről érkező leveleket felbontani. A vámtörvény nem írja pontosan körül azokat az eseteket, amikor ez megengedhető, így lehetőséget ad a szubjektív jogalkalmazói döntésre. Míg a rendőrség és a titkosszolgálatok kizárólag a bíróság engedélyével ismerhetik meg a levél tartalmát, addig a vámhatóságot ez a korlátozás nem érinti. A TASZ álláspontja szerint a vámtörvény alkotmányosan nem biztosíthatja a vámhatóság számára azt, amit a rendőrhatóság számára nem tesznek lehetővé, vagyis bírói engedélyhez kötött titkosszolgálati eszköz alkalmazását bírói engedély, tehát garancia nélkül. Ezért a TASZ beadványt juttatott el az adatvédelmi biztoshoz, melyben kérte a vámszervek gyakorlatának vizsgálatát és a vámtörvény utólagos normakontrolljának kezdeményezését.
A TASZ olyan esetekben biztosít tanácsadást vagy jogi képviseletet, amikor az állam indokolatlanul avatkozik be a magánszférába. A fenti ügycsoportok mellett fellépünk más ügyekben is, ahol a büntetőjogi beavatkozásnak nincs helye.
1996 áprilisában három 18 éves fiatal közösen öngyilkosságot kísérelt meg: egy pengét körbeadva felvágták ereiket. Végül segítséget hívtak, életben maradtak. A rendőrök már a kórházban kihallgatták őket, majd kettőjükkel szemben az ügyészség vádat emelt öngyilkosságban közreműködés miatt. A harmadik fiatalt, aki utolsóként vágta fel ereit, és így már nem kellett tovább adnia a pengét, nem állították bíróság elé. Az esetről az újságokból értesültünk, és felajánlottuk segítségünket, amit a fiatalok elfogadtak. A bíróság előtt azt az álláspontot képviseltük, hogy az öngyilkosságban közreműködés csak akkor állapítható meg, ha valaki kívülállóként nyújt segítséget. Ha együtt követik el az öngyilkosságot, senki nem kívülálló, a krízis mélypontján nincs alternatíva. Az államnak ilyen esetben csak a segítségnyújtás lehet a feladata, és nem engedhető meg, hogy a kórházi ágy mellett rendőrök faggatózzanak. A bíróság szerint a két fiatal elkövette a bűncselekményt, de nem szabott ki büntetést, hanem a legenyhébb intézkedést, a megrovást alkalmazta. Így a fiataloknak nem kell hátrányos jogkövetkezményekkel számolniuk.
A TASZ az adatvédelem területén kiemelt figyelmet fordít a különleges adatok védelmét biztosító szabályok betartására.
1997 tavaszán két 18 éves lány kért segítséget tőlünk, mert egy baráti összejövetelen marihuána fogyasztástól rosszul lettek, ezért telefonon segítséget kértek a mentőktől, mire a helyi mentőszolgálat értesítette a rendőrséget. Így az orvossal egy időben rendőrök érkeztek a helyszínre, és a fiatalok ellen büntetőeljárás indult. A TASZ két ügyfele képviseletében megkereste az Országos Mentőszolgálat főigazgatóját, és kifogásolta az orvosi titok megsértését. Levelünkre elutasító választ kaptunk arra hivatkozással, hogy a mentősök testi épségének biztonsága miatt értesítették előzetesen a rendőrséget. A konkrét esetben semmilyen körülményből nem lehetett arra következtetni, hogy bárkit veszélyeztettek volna a segítséget kérők vagy a környezetükben lévők, ezért panaszt nyújtottunk be az adatvédelmi biztoshoz a mentőszolgálat jogsértése miatt. Az adatvédelmi törvény az egészségi állapottal
- 174/175 -
kapcsolatos, tehát különleges adatok kezelését akkor teszi lehetővé, ha ehhez az érintett írásban hozzájárul, vagy törvény lehetővé teszi hozzájárulás hiányában is az adattovábbítást. Az egészségügyi törvény az orvost és valamennyi egészségügyi dolgozót titoktartásra kötelezi, csak akkor szolgáltathatnak ki adatokat a beteg hozzájárulása nélkül, ha a beteg ellen már büntetőeljárás folyik, és a kért információ ezzel összefügg. A két lány ügyében az adatkezelés egyik törvényi feltétele sem valósult meg. Felhívtuk a figyelmet arra is, hogy ez nem egyedülálló eset, és a rendőrség értesítése - túl azon, hogy jogsértő - azt is eredményezheti, hogy az orvosi segítségre szoruló drogfogyasztók nem mernek mentőt hívni. Az adatvédelmi biztos ajánlásában helyt adott beadványunknak, legfőbb megállapítása szerint "az Országos Mentőszolgálat a segítségért hozzá forduló, rosszullétük miatt gyógykezelésre szoruló drogfogyasztókról nem tehet bejelentést a rendőrségnek."
1998 márciusában egy tizenhárom éves várandós kislány és édesanyja törvényes engedély birtokában a helyi kórházhoz fordult, és a terhesség megszakítását kérték. A műtétre mégsem kerülhetett sor, ugyanis egy magzatvédő társaság fellépése nyomán per indult az abortusz megtiltásáért. Az első fokú bíróság országos felháborodást kiváltó ítéletében a magzat kihordására kötelezte a lányt. Mikor az esetről tudomást szereztünk, az állampolgári jogok országgyűlési biztosától kértük, hogy állapítsa meg: sérültek-e a terhes lány jogai. Emellett az adatvédelmi biztoshoz fordultunk, mert az ügy körülményei arra utaltak, hogy a lány és családja személyes adatai törvénysértő módon kerültek a magzatvédő társaság birtokába. Az ügyben az adatvédelmi biztos azonnal vizsgálatot indított, az állampolgári jogok biztosa pedig az ügyészséghez fordult. Az adatvédelmi ombudsman a magzatvédő társaság eljárását jogszerűtlennek minősítette, és több ajánlást fogalmazott meg az esettel kapcsolatban. Végül egy kórházban megszakították a kislány terhességét, így a másodfokú eljárást a bíróság megszüntette. A lány családja kártérítési pert indított a magzatvédő társaság ellen.
* * *
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) 1994-ben Budapesten alakult jogvédő és jogfejlesztő egyesület. Tevékenységünket olyan jogterületekre összpontosítjuk, ahol gyakoriak a jogsértések, és az áldozatok különösen kiszolgáltatott helyzetben vannak. Figyelmünk középpontjában a személyes adatok védelme és a közérdekű adatok nyilvánossága, a betegek jogai, a drogfogyasztók jogai, valamint a hatóságok szabadságkorlátozó jogosítványai és intézkedései állnak. Vezérlőelvünk, hogy az állampolgárok maguk rendelkezhessenek személyes adataik felhasználásáról, ugyanakkor a közélet dokumentumait mindenki megismerhesse.
Azért tevékenykedünk, hogy a betegek szabadon rendelkezhessenek törvényben biztosított jogaikkal. Elutasítjuk a drogbetegek és az alkalmi drogfogyasztók elleni büntetőjogi fellépést. Megítélésünk szerint nem a rendőri szigor növelése, hanem a tájékoztatás, a megelőzés és a gyógyítás segíthet a drogprobléma megoldásában.
Figyelemmel kísérjük a zárt intézetekben fogva tartottak (rendőrségi őrizetben lévők, letartóztatottak, elítéltek, pszichiátriai gyógykezeltek) jogainak korlátozását.
* * *
Jogfejlesztő tevékenységünk lényege, hogy a szabadságjogokat sértő jogszabályok megváltoztatásáért, új törvények megalkotásáért lépünk fel, a hatóságok jogsértő gyakorlatát bíráljuk. Szakvélemények elkészítésével bekapcsolódunk a jogalkotási folyamatba, beadványokkal fordulunk a különböző állami fórumokhoz. A TASZ-álláspont című kiadványunkat a parlamenti vita megkezdésekor jelentetjük meg, és politikusokhoz, újságírókhoz, az adott téma szakértőihez juttatjuk el. Eddig az egészségügyi adatok védelméről, az egészségügyi törvényjavaslat betegjogi rendelkezéseiről, a büntetőeljárási törvényjavaslatról és a drogszabályok szigorításáról adtunk ki TASZ-álláspontot. A TASZ-köziratok című sorozatunkban egy-egy vitatott jogpolitikai kérdésben fejtjük ki álláspontunkat, érveinket. A kiadvány a szélesebb nyilvánosság számára készül: nemcsak jogvédő szervezeteknek, a politikai élet szereplőinek és az újságíróknak juttatjuk el, hanem könyvtárakba, iskolákba és az emberi jogok iránt érdeklődők számára is.
Eddig az ártalomcsökkentő drogpolitikáról és az abortuszról jelentettünk meg TASZ-köziratot. Következő kiadványaink az anoním HIV-szűrésről és a halálbüntetésről szólnak.
* * *
1997 májusában háromnapos nemzetközi tanácskozást rendeztünk az adatvédelemről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról. A konferenciát követően angol nyelű kötetet adtunk ki Data Protection and Freedom of Information címmel. A Kék Pont Drogkonzultációs Központtal közösen szemináriumot szerveztünk az ártalomcsökkentő drogpolitikáról. A Helsinki Bizottsággal, a NEKI-vel és a Roma Polgárjogi Alapítvánnyal közösen két rendezvényt tartottunk: az elsőn a büntetőeljárási törvényjavaslatot vitattuk meg, a másodikon a jogvédő szervezetek ügyvédeinek jogállásáról tanácskoztunk külső szakértők közreműködésével.
* * *
Magyarországon 1998 júliusától új törvény biztosítja, hogy az emberek a gyógyító intézményekben is gyakorolhassák alapvető jogaikat. A TASZ betegjogi programjával e jogok érvényesítését kívánja elősegíteni. Tájékoztató füzeteket jelentetünk meg az egyes betegjogokról, színes karikatúrákat tartalmazó plakáton ismertetjük a betegek jogait, és jogi tanácsadó szolgálatot tartunk fenn. Emellett információs hálózatot építünk ki a betegjogokkal foglalkozó kelet-európai szervezetekkel, és közös programokat hozunk létre, hogy másutt is törvénybe foglalják a betegek jogait.
* * *
Két éve saját oldalaink vannak az Interneten, így az érdeklődők egy helyen minden információhoz hozzájuthatnak a tevékenységünkkel kapcsolatban. (http://www.c3.hu/~hclu/)
Jogeseteinkről és jogfejlesztő" tevékenységünkről gyakran tájékoztatjuk a közvéleményt. (Természetesen ügyfeleinknek anonimitást biztosítunk.) Rendszeresen vállalunk előadásokat konferenciákon, képzéseken.
1997-ben a Magyar Narancs szavazásán az olvasók a harmadik legrokonszenvesebb civil szervezetnek választottak minket, tavaly pedig ugyanezen a felmérésen az egyesületek, alapítványok közül a TASZ lett a legszimpatikusabb. ■
Visszaugrás