Az Európai Részvénytársaságról szóló rendelet elfogadása óta1 a vállalatfelvásárlás szabályozását célzó munka vált a közösségi szintű társasági jogi jogalkotás egyik legrégebben megkezdett és az időről időre bekövetkező kudarcok ellenére mégis megújulásra képes programjává. Eltérően a mintegy a "klinikai halál" állapotában lévő irányelv-tervezetektől2, a Bizottság a határokon átnyúló cégfelvásárlás tekintetében a jogközelítésnek mindig kiemelt fontosságot tulajdonított. Az irányelv megalkotásának szükségessége már az 1985. évi ún. Fehér Könyvben megfogalmazásra került, utólag visszatekintve nem csekély optimizmusról árulkodik, hogy a tervezet kidolgozását 1987-re, elfogadását pedig az 1989-es esztendőre ütemezték3. Sajnálatos, de egyben jellemző is, hogy a 2000 márciusában megtartott lisszaboni csúcskonferencián még mindig csupán az irányelv mielőbbi elfogadása fontosságának hangsúlyozására nyílt lehetőség, figyelemmel az Európai Unió azon ambiciózus célkitűzésére, hogy a térség 2010-ig világviszonylatban is a legversenyképesebb egységes piaccá válhasson. Ez év januárjában Frits Bolkestein belső piaci biztos az Európai Parlament Gazdasági és Szociális Bizottságának tagjai előtt megtartott beszédében a Pénzügyi Szolgáltatások Akciótervével kapcsolatos elmaradások számbavételekor a gáz- és energiaszektor liberalizációjának késedelme, a közösségi szintű közbeszerzési szabályozás reformjának nehézkessége mellett, az ún. takeover szabályozás 2001 évi kudarcát emelte ki, a 13. számú társasági jogi irányelv-tervezet drámainak mondható leszavazását az integrált, hatékony tőkepiac megteremtését akadályozó, súlyos negatívumként értékelte4.
A közösségi jogszabályalkotó eltökéltségét szemléltető döntések, felszólalások, tervezetek mindazonáltal (különös tekintettel arra, hogy a Fehér Könyv elfogadása óta mintegy tizenhét év telt el) a feladat nehézségére is rávilágítanak. Az irányelv elfogadására vonatkozó elvi egyetértés a konkrét szabályok és az alkalmazandó koncepció terén fennálló (mindezidáig feloldhatatlan) nézetkülönbségek miatt már két ízben is elégtelennek bizonyult. Az 1989-ben közzétett (indokolatlanul részletező, kazuisztikus felfogást követő) tervezet éppúgy nem nyerte el a szükséges támogatást, mint az 1996-ban újrakezdett (a szubszidiaritás és arányosság követelményét tán túlzottan is figyelembe vevő) munka nyomán kidolgozott és végül az Európai Parlament által elutasított változat5. Azt követően, hogy az Európai Parlament 2001. július 4-én az ún. Békéltető Testület által kialakított végső szövegtervezetet elutasította6, úgy tűnt, hogy annak ellenére nincs reális esélye a munka belátható időn belül eredménnyel kecsegtető befejezésének, hogy a Bizottság gyors intézkedését követően már 2001. szeptember 4-én megalakult az a független társasági jogi szakértőkből álló munkacsoport (továbbiakban: Munkacsoport), amelynek elsődleges feladata épp az volt, hogy javaslataival kimozdítsa a holtpontról a vállalatfelvásárlás szabályozását. Az a körülmény azonban, hogy a Jaap Winter vezette munkacsoport7 2002. január 10-én a Bizottság elé terjesztette jelentését, okot ad az óvatos optimizmusra.
A Munkacsoport mandátuma két (egymással összefüggő) feladat elvégzésére vonatkozott. Egyrészt a vállalatfelvásárlás közösségi szabályozásával közvetlenül összefüggő problémák megoldási lehetőségeinek áttekintését kapták a szakértők feladatul (2001. december 31-i határidővel), másrészről az EK általános értelemben vett társasági jogi szabályozása jövőbeli irányainak kijelölését (a 2002-es év közepéig). Az ún. Takeover irányelv újraalkotása során alkalmazásra kerülő jogi megoldásoknak értelemszerűen illeszkedniük kell az átfogó felülvizsgálat alapját képező jogi felfogáshoz, az új irányelv előkészítése ugyanakkor egyfajta "kísérleti terepként" is hasznosítható a komplex reformjavaslatok kidolgozását megelőzően. A tanulmány a továbbiakban a Munkacsoport fontosabb javaslatainak áttekintésére vállalkozik, összevetve azokat a korábbi megoldási alternatívákkal és (ahol az indokolt) a hazai tőkepiaci, illetve részvényjogi szabályozás hatályos rendelkezéseivel.
A Munkacsoport javaslatainak elemzését megelőzően indokolt röviden áttekinteni a 2001 júliusában bekövetkezett kudarc főbb okait, azokat az érveket, amelyek a tervezettel szemben megfogalmazott kifogások indokául szolgáltak.
Közismert, hogy az irányelv-tervezet annak ellenére nem nyerte el az Európai Parlament képviselői többségének támogatását, hogy a Békéltető Testület 2001. június 6-án lényegében (vagy inkább látszólag) eredményesen fejezte be munkáját. Az Európai Parlamentben 2000 decemberében előterjesztett módosító javaslatok négy kérdéskörben kívántak változtatást a Bizottság és a Miniszterek Tanácsa által elfogadott tervezetben foglaltakhoz képest8. (A Békéltető Tanács feladata ezeknek, a módosító javaslatok által felszínre hozott problémáknak a feloldása volt).
Egyes, elsősorban német képviselők hiányolták, hogy az ún. kiszorítás (squeeze out) szabályairól a tervezet nem rendelkezett, kísérletet sem tett az eltérő tagállami előírások közelítésére. Elégtelennek minősítették a nyilvános ajánlatban meghatározandó vételi árra vonatkozó konkrét rendelkezéseket is, az ajánlati ár méltányos, fair voltára utaló általános követelmény önmagában (még egy hangsúlyozottan keret jellegű irányelvben is) nem tűnt kielégítőnek. Kétségtelen, hogy mindkét probléma szervesen következett a Bizottság azon törekvéséből, hogy a nemzeti jogalkotást az irányelv csak a feltétlenül szükséges esetben és mértékben korlátozza. Az előkészítő munka 1996. évi újrakezdésekor (a korábbi sikertelen próbálkozások ellenhatásaként is) a bizottsági szakértők a részletező, a tagállami döntési kompetenciát jelentős mértékben kiiktató megközelítéssel szakítva, lemondtak azon tárgykörök vizsgálatáról is, amelyek pedig a vállalatfelvásárlás szabályozásának lényegadó vonásait jelentik. (A már említetteken kívül ebbe a körbe tartozik pl. a kötelező vételi ajánlat szempontjából releváns "küszöbérték" meghatározása.) A Békéltető Testület (a rendelkezésére álló rövid időn belül) a probléma érdemi orvoslására nem vállalkozhatott, megállapodás született azonban a két kérdéskör (az irányelv elfogadását nem akadályozó) szakértői szintű vizsgálatáról. (A Munkacsoport által elkészített Jelentés végül is ezt az elemző munkát is elvégezte; jelen tanulmány terjedelmi okokból az ezzel összefüggő javaslatokkal nem foglalkozik)9.
Az Európai Parlament képviselői számára aggályos volt a munkavállalókat a felvásárlás során megillető jogosultságok tervezetbeli szabályozása is. Eltérően az előzőekben vázolt problémáktól (amelyek a közösségi és a tagállami szabályozási hatáskörök közötti arányos megoldás kialakításának nehézségeire világítottak rá), a dolgozók részvételi, illetve döntési lehetősége a részvénytársaság feletti ellenőrzést biztosító részvényhányad átruházásakor már inkább a tagállamok eltérő társasági jogi felfogásával összefüggő problémákra utalt. A Bizottság álláspontja e téren következetes volt, a munkavállalók a korrekt (valamennyi releváns tényre, eshetőségre kiterjedő és időszerű) tájékoztatásra tarthatnak igényt, nem jogosultak azonban a részvényesek tulajdonosi jogainak akárcsak részleges elsajátítására.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
