"A joggyakorlatban elismert, hogy az orvosnak a kezelés befejezését követően a kezelés eredményéről tájékoztatást kell adnia. Ennek értelmében, amennyiben terápiás okokból nem kontraindikált, a betegnek joga van az állapotáról szóló szóbeli tájékoztatáson túl ahhoz, hogy a dokumentációba betekintsen."[1]
Manapság szinte feleslegesnek tekinthetjük az ilyen kijelentéseket, hiszen mind az ellátó, mind a beteg oldalán a tájékozatlanabbak is tudják, hogy az adat, vagy információ felett a beteg rendelkezik, ritka és jogszabályban gondosan körülírt esetekben lehet csak a reá vonatkozó dokumentáció megismerését korlátozni. Ez a megállapítás azonban az osztrák Legfelsőbb Bíróság (Obertster Gerichthof - OGH) 1984-ben hozott határozatából származik.
Érdekes és tanulságos időutazás végigjárni a dokumentáció megismeréséhez való jog teljes tagadásától az idáig vezető utat. Ehhez segítségül joggyakorlatként néhány, a német nyelvterületről származó esetet hívtunk, mivel az érintett korszakban - az elmúlt század ’70-es, ’80-as éveiben - a magyar jog sem a szerződés, sem az önrendelkezés, sem semmilyen más szabadság biztosítására és elismerésére lényegében nem volt alkalmas.
Az első, útjelző döntés 1936-ban született, mely szerint "magánjogi igény a betegdokumentáció kivonatának, vagy egy teljes körű diagnózist tartalmazó igazolásnak kiadására sem a közfinanszírozott, sem a magánkórházakkal, sem az ellátó orvossal szemben nem áll fenn".[2]
Útjelzőnek azért tekinthetjük, mert a vizsgálandó jogkérdés legfontosabb elemeit tartalmazza a döntés. Ezek a következők: van-e, és ha igen, vajon magánjogi igény-e a jogalap; van-e különbség a kötelezettség tekintetében az ellátói formák között; végül van-e egyáltalán dokumentáció.
A következőkben tehát ezekre a kérdésekre keressük a választ és néhány osztrák és német ítéleten keresztül igyekszünk bemutatni az egészségügyi dokumentációhoz való hozzáférési jog kialakulását.
Az egészségügyi dokumentáció kezelésének tárgykörében három, ma már általánosan elfogadott, Magyarországon is lassan két évtizede pozitív jogként megjelenő szabály-pár jelenti az információkezelés törvényi keretét.
Ennek értelmében egyfelől a beteg jogosult arra, hogy az egészségügyi ellátásában részt vevő személyek az ellátása során tudomásukra jutott egészségügyi és személyes adatait (orvosi titok) csak az arra jogosulttal közöljék, és azokat bizalmasan kezeljék. A betegnek joga van arról is nyilatkozni, hogy betegségéről, annak várható kimeneteléről kiknek adható felvilágosítás, illetve kiket zár ki egészségügyi adatainak részleges vagy teljes megismeréséből.[3]
Másfelől az egészségügyi dolgozót, valamint az egészségügyi szolgáltatóval munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló más személyt minden a beteg egészségi állapotával kapcsolatos, valamint az egészségügyi szolgáltatás nyújtása során tudomására jutott adat és egyéb tény vonatkozásában, időbeli korlátozás nélkül titoktartási kötelezettség terhel, függetlenül attól, hogy az adatokat közvetlenül a betegtől, vizsgálata vagy gyógykezelése során, illetve közvetetten az egészségügyi dokumentációból vagy bármely más módon ismerte meg.[4]
A betegellátó kötelessége, hogy a beteg vizsgálatával és gyógykezelésével kapcsolatos adatokat az egészségügyi dokumentációba feljegyezze. Az egészségügyi dokumentációt úgy kell vezetni, hogy az a valóságnak megfelelően tükrözze az ellátás folyamatát.
Az egészségügyi dokumentációban fel kell tüntetni - többek között - a beteg személyazonosító adatait, cselekvőképes beteg esetén az értesítendő személyt, a kórelőzményt, a kórtörténetet, a diagnózist és a gyógykezelési tervet megalapozó vizsgálati eredményeket, a vizsgálatok elvégzésének időpontját, az ellátást indokoló betegség megnevezését, a kialakulásának alapjául szolgáló betegséget, az elvégzett beavatkozások idejét és azok eredményét, a gyógyszeres és egyéb terápiát, annak eredményét, a bejegyzést tévő egészségügyi dolgozó nevét és a bejegyzés időpontját, a betegnek, illetőleg tájékoztatásra jogosult más személynek nyújtott tájékoztatás tartalmának rögzítését, az ellátásba való beleegyezés, illetve a visszautasítás tényét, valamint ezek időpontját, valamint minden olyan egyéb adatot és tényt, amely a beteg gyógyulására befolyással lehet.
Az egészségügyi dokumentáció részeként meg kell őrizni az egyes vizsgálatokról készült leleteket, a gyógykezelés és a konzílium során keletkezett iratokat, az ápolási dokumentációt, a képalkotó diagnosztikus eljárások felvételeit, valamint a beteg testéből kivett szövetmintákat.[5]
A dokumentáció megismeréséhez fűződő jog leglényegesebb elemei a következők: a beteg jogosult megismerni a róla készült egészségügyi dokumentációban szereplő adatait, illetve joga van ahhoz, hogy egészségügyi adatairól tájékoztatást kérjen.
A beteg jogosult a gyógykezeléssel összefüggő adatainak kezeléséről tájékoztatást kapni, a rá vonatkozó egészségügyi adatokat megismerni, az egészségügyi dokumentációba betekinteni, valamint azokról kivonatot vagy másolatot készíteni vagy saját költségére másolatot kapni, a fekvőbeteg-gyógyintézetből történő elbocsátásakor zárójelentést kapni, egészségügyi adatairól indokolt célra - saját költségére - összefoglaló vagy kivonatos írásos véleményt kapni.
Az egészségügyi dokumentációval az egészségügyi szolgáltató, az abban szereplő adattal a beteg rendelkezik.
A betegnek joga van arra, hogy számára érthető módon kapjon tájékoztatást, figyelemmel életkorára, iskolázottságára, ismereteire, lelkiállapotára, e tekintetben megfogalmazott kívánságára, valamint arra, hogy a tájékoztatáshoz szükség esetén és lehetőség szerint tolmácsot vagy jelnyelvi tolmácsot biztosítsanak. A tájékoztatás joga a beteget akkor is megilleti, ha beleegyezése egyébként nem feltétele a gyógykezelés megkezdésének.
A jogszabályi rendelkezés előírja, hogy a beteg jogosult a számára egyéniesített formában megadott teljes körű tájékoztatásra. E körben joga van arra, hogy részletes tájékoztatást kapjon - egyebek mellett - egészségi állapotáról, beleértve ennek orvosi megítélését is, a javasolt vizsgálatokról, beavatkozásokról, a javasolt vizsgálatok, beavatkozások elvégzésének, illetve elmaradásának lehetséges előnyeiről és kockázatairól, döntési jogáról a javasolt vizsgálatok, beavatkozások tekintetében, a lehetséges alternatív eljá-
- 40/41 -
rásokról, módszerekről, az ellátás folyamatáról és várható kimeneteléről, valamint a további ellátásokról.
A cselekvőképtelen, a korlátozottan cselekvőképes kiskorú és a cselekvőképességében bármely ügycsoport tekintetében részlegesen korlátozott betegnek is joga van a korának és pszichés állapotának megfelelő tájékoztatáshoz.[6]
A kezelőorvos köteles a beteg állapota által indokolt rendszerességgel, a tőle elvárható ismereteknek megfelelően és legjobb tudása szerint, a beteget tájékoztatni annak egészségi állapotáról. A szóbeli tájékoztatás nem helyettesíthető az előre elkészített általános ismertető segédanyagok átadásával. A kezelőorvos a beteg tájékoztatását körültekintően, szükség szerint fokozatosan, a beteg állapotára és körülményeire tekintettel végzi.[7]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
