A védjegyjogi oltalom az Emberi Jogok Európai Egyezménye alkalmazásához is vezethet: ezt mutatja a strasbourgi bíróság gyakorlata. A gyakorlatban különösen az alábbi rendelkezések alkalmazása merült fel: tisztességes eljáráshoz való jog (6. cikk); véleménynyilvánítás szabadsága (10. cikk); tulajdonhoz való jog (Első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikk).
Bár az emberi jogi védelem kiegészíti a tagállami védjegyjogi védelmet, a legkevésbé sem akadályozza az Egyezményben részes államok védjegyjogi szabályainak vagy gyakorlatának rendes alkalmazását.
Közhely, hogy a jog társadalmi szükségletet elégít ki. Vannak olyan társadalmi szükségletek, amelyeket már évezredekkel ezelőtt felismertek, ilyen a tulajdon védelme, s vannak olyanok, amelyeket alig kétszáz éve, ilyen a védjegy oltalma, s olyan is, amelyet csupán félszáz esztendővel ezelőtt, ezek például az emberi jogok. Ez utóbbiak kodifikálására a második világháború kapcsán történt több millió zsidó kiirtása, továbbá az első világháború előtti, az örmények szisztematikus gyilkolása adott indítékot, úgy is lehet fogalmazni, hogy az állampolgárok saját államukkal szembeni védelmének szükségessége.
Az első ilyen tárgyú nemzetközi szintű dokumentum az ENSZ Közgyűlésének az Emberi Jogokról szóló 1948. november 10-i Nyilatkozata, amely a népirtás, kínzás és hasonló bűncselekmények tilalmáról szól. Néhány hasonló nemzetközi szintű dokumentumot követően az Európa Tanács, átvéve és kibővítve az ENSZ Emberi Jogi Nyilatkozatában foglaltakat, bírósági szankciók lehetőségét is tartalmazó Egyezményt kezdeményezett, amelyet az akkori tagállamok 1950. november 4-én Rómában írtak alá. Hazánk a többi volt szocialista országhoz hasonlóan a rendszerváltást követően csatlakozott[1] a Római Egyezményhez. Az elhatárolás érdekében célszerűnek látom megjegyezni, hogy a következőkben csupán az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezményre és az Emberi Jogok Európai Bíróság által (EJEB, a továbbiakban: Strasbourgi Bíróság) annak alapján hozott védjegyeket érintő ítéletekről lesz szó, holott az Amerikai Egyesült Államok, Dél-Afrika, Ausztrália,[2] és egyéb országok bíróságai is hoztak figyelemreméltó emberi jogi vonatkozású védjegy tárgyú ítéleteket.
A Római Egyezménynek ma 47 európai állam részese, az Európai Unió tagállamai valamennyien. A rendelkezésre álló bőséges szakirodalomra[3] tekintettel ehelyütt csak azt jelzem, hogy a Római Egyezmény rendelkezései közül, a védjegyek vonatkozásában az alábbiak különösen figyelemreméltóak: tisztességes eljáráshoz való jog (6. cikk); véleménynyilvánítás szabadsága (10. cikk); tulajdonhoz való jog (Első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikk).
Ha a Strasbourgi Bíróság az egyéni panaszt alaposnak tartja, akkor ítéletével megállapítja, hogy a bepanaszolt állam megsértette a Római Egyezmény meghatározott cikkét, gyakran költségtérítést állapít meg a panaszos javára, egyes esetekben ezen felül kártérítést is. Az ítéletek végrehajtását az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága ellenőrzi.[4] Megjegyzendő ugyan-
- 465/466 -
akkor, hogy a Strasbourgi Bíróság eljárása nem egy további eljárási fokozat (negyedik fórum), ezt több ítélet[5] hangsúlyozza.
Az Egyezménynek ez a rendelkezése[6] jogtörténetileg a francia forradalom jogszabályalkotására vezethető vissza. A sajtószabadság a XIX. századi Európában fokozatosan elfogadottá vált. Emlékezetes, hogy Kossuth Lajost a cenzúra kijátszásáért négy évi börtönre ítélték, a Wesselényi Miklós és társai ellen folytatott büntető eljárás kapcsán a pozsonyi országgyűlésben pedig Deák Ferenc több beszédet is mondott a sajtószabadság védelmében.[7] A Római Egyezménynek a véleménynyilvánítás szabadságáról szóló rendelkezései persze nem korlátozódnak a sajtószabadságra, így persze a Strasbourgi Bíróság ítéletei sem.[8]
Új Péter újságíró a Népszabadság 2008. január 2-i számában a "Vélemény" rovatban keményhangú cikket írt a Tokaj Kereskedőház Zrt. által forgalmazott tokaji bor minőségéről. Az írás szerint "...az ezer forint alatti palackáron hozzáférhető termék reprezentálja a világ legjobb borvidékét, a Magyar Nemzeti Büszkeséget és Kincset... és ettől sírni tudnék. Nemcsak az íz miatt, pedig az is elég volna... rossz minőségű, mindenféle resztlikből összehordott... magyarok százezrei isszák büszkén, sőt, áhítattal a szart, ez van megetetve (megitatva)..." Az újságíró ellen a Tokaj Kereskedőház büntető feljelentést tett, s a Budapesti II-III. Kerületi Bíróság rágalmazás miatt elítélte Új Pétert azzal, hogy a büntetés kiszabását három évi próbaidőre felfüggeszti. Fellebbezés folytán az ügy a Fővárosi Bírósághoz került, amely becsületsértés miatt ítélte el az újságírót. A másodfokú ítéletet a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta. Ezek után fordult az újságíró panasszal a Strasbourgi Bírósághoz.
A Strasbourgi Bíróság saját korábbi joggyakorlatára utalással azt mondta, hogy a vulgáris kifejezések használata önmagában nem perdöntő, mivel az pusztán stilisztikai célokat is szolgálhat (ítélet 20. pont), valamint, hogy az újságírói szabadság bizonyos fokú túlzás vagy akár provokáció használatára is kiterjed (ítélet 21. pont). A Bíróság elfogadta, hogy a közérdek mellett fennáll egy, a gazdasági társaságok kereskedelmi sikerének és életképességének védelméhez fűződő versengő érdek. Ezért az Állam mérlegelési jogkörrel rendelkezik azon eszközöket illetően, amelyek a jó hírnevet kockáztatják (ítélet 22. pont).
A hazai bíróságok azonban nem vették figyelembe azt a tényt, hogy a sajtótól elvárható a közérdekű ügyekkel kapcsolatos információk és eszmék közlése és ennek során akár bizonyos fokú túlzás vagy akár provokáció használatához is folyamodhat. A használt kifejezés ("szar") sajnálatos módon általában használt az alacsony minőségű borokra (ítélet 24. pont). A hazai bíróságok nem vizsgálták meg az Egyezmény 10. cikkébe történt büntetőjogi beavatkozás arányosságát (ítélet 25. pont), miértis az Egyezmény 10. cikkét megsértették (ítélet 26. pont). Mindezekre tekintettel a Bíróság 3.580 euró költségtérítés megfizetésére is kötelezte a Magyar Államot (ítélet 31. pont).
a) Az újságíró a Tokaji eredet-megjelöléshez és védjegyhez fűződő érzelmeivel bizonyára nem áll egyedül. A tokaji bor méltán világhírű. Már XIV. Lajos francia király is úgy nyilatkozott róla, hogy "a borok királya, a királyok bora" (Le roi des vins, le vin des rois), de a német írófejedelem Goethe is beleszőtte a Faustba (az Auerback pincében, Lipcse)[10] a tokaji borról való megemlékezést.
b) Tény, hogy az eljáró bíróságok ítéleteik meghozatalakor figyelmen kívül hagyták a Római Egyezmény 10. cikkét, valamint a Strasbourgi Bíróság erre alapított gyakorlatát.
Helytállóan állapítja meg Sajó András,[11] hogy a magyar gyakorlatban nem kapott kellő fontosságot a közérdekű témák tárgyalásához fűződő szólásszabadság
- 466/467 -
érdeke. Igaza van Sajó Andrásnak[12] abban is, amikor - persze ettől az ügytől függetlenül - azt mondja, hogy a rendes bíróságok szólásszabadságot érintő hatásokkal kevéssé foglalkoznak, ha olyan ügyről van szó, ahol a kormányzathoz kötődő személyek érdeke forog kockán.
Véleményem szerint bizonyítottnak látszik Polgári Eszternek[13] az a tapasztalati alapon nyugvó megállapítása is, hogy a Római Egyezmény 10. cikkével kapcsolatos esetjog szinte egyáltalán nem került át a magyar bírói gyakorlatba.
c) Ezzel szemben az EU Bírósága[14] (Luxemburg) éppen a Tokaji földrajzi megjelölés használatának európai rendezésével kapcsolatosan vizsgálta az emberi jogi védelem kérdéseit, amikor az olasz közigazgatási bíróság (Lazio) az előtte folyó eljárásban előzetes döntést kért az EU Bíróságától. Ebben többek között arra kért választ, hogy nem ütközik-e a Római Egyezménybe az Európai Közösség és Magyarország között létrejött 1993. évi megállapodás, amelynek következtében a friuli borvidék borászai több mint tíz éves átmeneti idő lejártát követően nem használhatják a "Tocai", "Tocai friuliano", "Tocai italico" megjelölést. Az EU Bírósága azt válaszolta, hogy "nem". Az indokolásban egyrészt hivatkozott a Római Egyezmény Első kiegészítő jegyzőkönyvének 1. cikkére, amely szerint az államok közérdekből szabályozhatják a tulajdonjog használatát, másrészt a Strasbourgi Bíróság gyakorlatára, amely szerint a tulajdon korlátozása akkor jogszerű, ha annak célja jogos és az alkalmazott eszközök nem aránytalanok.
d) Az eljárás lefolytatását követően végül még az is kiderült, hogy az újságírónak tárgyilag is igaza volt: a Tokaj Kereskedőház (feltehetőleg új vezetése) elismerte, hogy a borokat 25 éven át pancsolták.[15]
e) Az ítélet megfelel a Strasbourgi Bíróság állandó joggyakorlatának, mondhatni filozófiájának, miszerint a sajtó funkciója, hogy éberen őrködjék a társadalom működése felett, az őrkutya (public watchdog) szerepét[16] töltse be.
A francia Entrevue folyóirat 2002. évi 6. számában egyes sportolók hihetetlen nagy bevételeiről jelent meg cikk, kiemelten Schumacher és Zidane szerepeltetésével. Az egyik képen Schumacher egy "Marlboro" cigarettacsomagot emel magasba, a másikon ugyanez a védjegy a fején lévő bukósisakon látható. A Francia Dohányzás Elleni Bizottság (C.N.C.T.) feljelentése alapján tiltott reklámozás miatti eljárásban a lap kiadóját és főszerkesztőjét az elsőfokon eljárt Párizsi Törvényszék egyetemleg 30.000 Euro pénzbírsággal sújtotta. A Fellebbviteli Bíróság ezt még 10.000 Euro kártérítéssel toldotta meg, a Francia Legfelsőbb Bíróság (Cour de Cassation) pedig elutasította a felülvizsgálati kérelmet. Az elítéltek a Római Egyezmény 10. cikkének megsértése miatt a Strasbourgi Bírósághoz nyújtottak be panaszt.
A kérelmezők arra hivatkoztak, hogy a vitatott fényképek nem dohányreklámok, hanem hű képei Schumachernek a győzelem után úgy, ahogy lefényképezték (ítélet 40. pont). Az ítélet megállapítása szerint a büntetőítéletek a szabad véleménynyilvánítás jogába történő beavatkozást jelentenek ugyan, ez azonban a közegészségügy érdekében történt (ítélet 43. pont). A közegészség védelme, - amelyről mind a bepanaszolt Állam, mind az Európai Unió jogszabályai rendelkeznek, - felülírhatja a gazdasági érdekeket, sőt adott esetben az olyan alapjogokat is, mint amilyen a szabad véleménynyilvánítás joga (ítélet 46. pont).
Az ítélet megállapítja, hogy a nemzeti bíróság dohánytermékek burkolt reklámozása (publicité indirecte) miatt ítélte el a kérelmezőket (ítélet 48. pont). A vitatott fényképek nem egy adott pillanatot rögzítenek, hanem inkább egy megrendezett jelenetet ábrázolnak, amely mögött a sporteseményt szponzoráló cég áll. A kérelmezők a folyóiratcikkben közzétett fényképeken a szóban forgó emblémát elhomályosíthatták volna anélkül, hogy a cikkben közölt információ sérelmet szenvedett volna (ítélet 49. pont). Figyelemmel az egészségvédelem célkitűzéseire, nevezetesen a dohányzás elleni küzdelemre, a véleménynyilvánítás szabadsága ellenében hozott intézkedések indokoltak és a törvényes célokkal arányban állnak (ítélet 52. pont).
Megjegyzi végül az ítélet, hogy a francia joggyakorlat értelmében a sporteseményekről órákkal vagy napokkal később közzétett fényképek nem esnek az alá az egyetlen kivétel alá, amelyet az azonnali sportközvetítés élvez a közvetett reklámozás esetén - amint azt a Francia Legfelsőbb Bíróság ítéletében is kimondta (ítélet 64. pont). Mindezeket figyelembe véve az ítélet megállapította, hogy a Római Egyezmény 10. cikkét nem sértették meg (ítélet 66. pont).
- 467/468 -
a) Az ítélet nemcsak a francia jogi előírásokat és gyakorlatot (20-21. pont), de az uniós jogot (22-23. pont) is ismerteti, valamint az Európa Tanács (24. pont), a Világbank (26. pont) dokumentumait, továbbá az Egészségügyi Világszervezet keretszerződését (27. pont), vagyis a dohányáruk reklámozásának tilalmáról szóló rendelkezések egész csokrát.
b) Különösen meggyőző a Francia Legfelsőbb Bíróság ítéletéből átvett, illetve idézett, a sajtó- és a TV reklámok között megkülönböztetésről szóló rendelkezés. Míg a televíziós sportközvetítésekben megengedett a burkolt reklám, beleértve a dohányárukét is, addig a sajtóban ez tilos. Ennek az eltérő rendelkezésnek nyilvánvaló oka, hogy míg a sportközvetítéseknél a nézők az eseményre figyelnek, s így a reklám másodlagos szerepet játszik, s a közvetítés megszűnésével az némileg feledésbe is merül, addig a burkolt sajtóreklám (különösen folyóiratok esetén) tartósan jelen van, s a sajtóterméknek további olvasók számára történő átadásával még szélesebb körben is érvényesülhet, különösen érdekes cikk esetén.
c) A szakirodalom[18] az ítéletet az egészségvédelmet szolgáló intézkedés példájaként említi, amely a dohányreklámra is kiterjed. Leach[19] az ítéletről rövid összefoglalót közöl, valamint hivatkozik a Strasbourgi Bíróságnak egy másik (ugyancsak cigaretta-védjegy reklámozása tárgyában hozott) ítéletére, amelyben a bíróság a panaszt szintén elutasította.
A London Greenpeace a McDonald's üzletlánc ellen kampányt indított: egy 6 oldalas brossurát állítottak össze és terjesztettek "Mi a baj a McDonald's-al" (What's wrong with McDonald's) címmel, amelynek valamennyi oldalán szerepelt a McDonald's embléma. A roppant kritikus hangú brosúra a következő kérdéseket tárgyalta: "Mi az összefüggés a McDonald's és a harmadik világ éhezése között?" "Miért írtja ki a McDonald's az esőerdőket?" "Miért egészségtelenek a McDonald's által kínált ételek?" "Milyen módon használja ki a McDonald's a gyermekeket?" "Milyen felelősség terheli a McDonald's-ot kínzások és öldöklések miatt?" "Milyen a McDonald's-nál dolgozni?" Mivel a London Greenpeace nem bejegyzett egyesület, a McDonald's magánnyomozókat szerződtetett annak felderítésére, hogy milyen természetes személyek állnak a brosúra mögött. Ezután 5 azonosított környezetvédelmi aktivista ellen hírnévrontás (libel) miatt az amerikai és a brit McDonald's bírósági eljárást kezdeményezett. A vádlottak közül 3 személy bocsánatot kért, ezekkel szemben a McDonald's visszavonta a magánvádat, így csak Helen Steel és David Morris ellen folyt tovább a büntető eljárás. Előbbinek esetenként volt munkaviszonya, a másik pedig munkanélküli, aki egyedülálló apaként nevelte 4 éves kisfiát. Mindketten munkanélküli segélyből tartották fenn magukat.
A Londoni Törvényszék megállapította, hogy a brosúra néhány állítása igaz (true) nevezetesen hogy
- a McDonald's a gyermekeken keresztül befolyásolja a szülőket
- a McDonald's vétkes az általa készített ételekhez felhasznált állatok kínzó tartásában és öldöklésében
- a McDonald's (Nagy-Britanniában) a szokásosnál alacsonyabb béreket fizet és közreműködik a szakmai bérek leszorításában.
A brosúrákban szereplő többi megállapítást és véleményt azonban az elsőfokú bíróság nem találta megalapozottnak (untrue) s ezért a két feljelentő: McDonald's USA és McDonald's UK javára David Morrist 30 000 -30 000 GBP (összesen 60 000 GBP /24 000 000 HUF), Helen Steelt 27 500-27 500 GBP (összesen 55 000 GBP) kártérítés megfizetésére kötelezte.
A vádlottak fellebbezése nem vezetett eredményre, a Fellebbviteli Bíróság csupán a fizetendő kártérítés összegét mérsékelte felére, egyebekben azt mondta, hogy közérdek ugyan, hogy a közönség a vállalatok tevékenységéről információhoz jusson, s ez a vádlott aktivistákra is vonatkozik, az immunitás feltétele azonban, hogy a tájékoztatás mérsékelt hangvételű legyen, s az megbízható forrásokon alapuljon. Az adott esetben a brosúrák állításai nem tűnnek ilyennek. A másodfokú ítélet kizárta a további jogorvoslatot. A vádlottak ennek ellenére felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a Legfelsőbb Bírósághoz (House of Lords), amely azt azonban nem fogadta be.
Ezután fordultak a vádlottak a Strasbourgi Bírósághoz a Római Egyezmény 6. cikkének (tisztességes eljáráshoz való jog), valamint 10. cikkének (szabad véleménynyilvánítás joga) megsértése miatt.
A panaszosok nem hírnévrontás miatti elítélésük miatt indítottak eljárást, hanem a szabad véleménynyilvánításhoz való joguk megsértése okából (ítélet 63.
- 468/469 -
pont). Számos körülményt kellett megvizsgálni annak érdekében, hogy megállapítható legyen, hogy a brit bíróságok által hozott ítéletek arányban álltak-e a kifogásolt cselekményekkel. Mindenekelőtt tényként állapítandó meg - mondja az ítélet -, hogy a kifogásolt brosúrák közérdekű és rendkívül súlyos állításokat tartalmaznak, mint a kínzó állattartás, az erdőirtás, a szülők befolyásolása gyermekreklámok útján, az egészségtelen ételek forgalmazása. A bíróság már hosszabb ideje hangsúlyozza, hogy a "politikai jellegű kifejezések", beleértve a közérdekűeket, a Római Egyezmény 10. cikke alapján nagyobb fokú védelmet kívánnak (ítélet 88. pont).
Eltérően a brit kormány álláspontjától a bíróság nézete szerint a demokratikus társadalomban, még a nem hivatalos kis akciócsoportok számára is, mint amilyen a London Greenpeace, lehetővé kell tenni, hogy tevékenységüket hatékonyan fejthessék ki, nevezetesen, hogy a társadalmi szintű vitában részt vehessenek és, hogy közérdekű információkat és véleményeket tehessenek közzé, mint amilyenek az egészségügy és a környezetvédelem (ítélet 89. pont). A bíróság korábbi ítéleteiben ismételten kifejtette, hogy még a sajtó sem léphet át bizonyos határokat, s ez vonatkozik a társadalmi viták valamennyi résztvevőjére. Ugyanakkor az újságírói szabadság megenged bizonyos túlzásokat, sőt provokációkat is. Ugyanez vonatkozik egy harcos brosúrára is, sőt, attól ez még el is várható (ítélet 90. pont).
Mindezekre tekintettel a ítélet megállapítja, hogy Nagy-Britannia megsértette a Római Egyezmény 10. cikkét.
a) A demokratikus társadalomban a kritikának alapvető jelentősége van[22] (fundamental importance). Az itt ismertetett ítélettől függetlenül mondja Rahmatian,[23] hogy bírálat (vagy védjegyparódia) miatt indult eljárásokban a nemzeti bíróságok az ügy emberi jogi vonatkozásai tekintetében meglehetősen visszafogottak.
b) Ismereteim szerint ez volt az első eset amikor a Strasbourgi Bíróság az újságírók számára biztosított kritikus, éles hangvételű értékítéletek közlésének szabadságát egy magánszemélyekből álló akciócsoport számára is megengedhetőnek találta. Nemcsak Hudson[24] és Grabenwarter[25] idézik az ítéletnek ezt a mondatát (90. pont), de J.P. Costa[26] a Strasbourgi Bíróság akkori elnöke is Helsinkiben tartott beszámolójában. Említi azt a többi kommentár is, például Leach[27] vagy Jacobs-Weit-Ovey[28]
c) Egyetlen bíróság sem engedheti meg magának, hogy egyoldalúan ítélkezzék, s nem kivétel a Strasbourgi Bíróság sem. Ez az ítélet is azzal kezdődik, hogy "Harmadik személyek jogainak és hírnevének védelme megkívánja (86. pont), majd konkretizálja ezt a nagy multinacionális konszernekre (94. pont) azaz a McDonald's-ra.
d) A McDonald's feltehetőleg a világ legnagyobb gyorsétterem (fast-food) láncolata: 118 országban közel 35.000 éttermet üzemeltet, alkalmazottjainak száma 440.000. Minthogy a 80-as évek óta a konszern vállalatait több hasonló támadás érte (Nagy-Britanniában is) az amerikai konszern elrettentő példát kívánt statuálni az aktivistákkal szemben, annak érdekében, hogy nevét és védjegyét hírnevét védje.
e) Az angol bíróságok vitathatatlan alapossággal jártak el, azonban az Angliában hosszú múltra visszatekintő szólásszabadságra, illetőleg a Római Egyezmény 10. cikkére mégsem voltak kellőképpen figyelemmel.
Véleménynyilvánítás szabadsága és védjegyoltalom? Látható, hogy ezekben az ügyekben a védjegy csak az egyik főszereplő volt, s az ítéletekben védjegyjogi kérdés nem szerepel. Azok azonban közvetve mégis érintik a védjegyoltalmat. így:
- az újságíró védelme, aki a védjegy felhígítása (dilution) ellen drasztikus szavakkal tiltakozik (Tokaji);
- a védjegytulajdonos érdekvédelme, amikor védjegye jóhírnevének megőrzéséért küzd (McDonald's);
- a negatív példa, amikor az ismert védjeggyel (Marlboro) tiltott reklámozást végeznek, s közben a védjegy hírnevét harmadikok is ki akarják használni.
A Római Egyezmény Első Kiegészítő jegyzőkönyvének 1. cikke[29] rendelkezik a tulajdon védelméről, ponto-
- 469/470 -
sabban a szöveg a "javak" kifejezést használja. Ez nemcsak dologi javakat, de szellemi javakat is jelent, s a Strasbourgi Bíróság nem egy esetben hozott ítéletet szerzői művek tulajdona,[30] szabadalmazott találmányok tulajdona, s a védjegytulajdon tárgyában is. Ez utóbbi ítéletek között a legismertebbet tárgyalom a következőkben.
Az Anhauser Busch, Inc. a Budweiser védjegyet sörökre már 1876 óta használta az USA-ban, majd mintegy száz esztendő múlva üzleti tevékenységét Európára is kiterjesztette, s több országban védjegybejelentést nyújtott be, többek között Portugáliában is 1981-ében. Itt szembetalálta magát a még sokkal régebbi cseh Budweiser megjelöléssel, amely 1968 óta eredet-megjelölésként szerepelt az eredet-megjelölések nemzetközi lajstromában. A portugál iparjogvédelmi hatóság ennek ellenére bejegyezte az amerikai cég Budweiser védjegyét, amit a cseh Budweiser eredet-megjelölés jogosultja megtámadott. Kérelmét az 1986 évi portugálcsehszlovák bilaterális eredetvédelmi megállapodásra alapította. Kérelme eredményre vezetett, Portugália bíróságai, beleértve a Legfelsőbb Bíróságot is a bilaterális megállapodás alapján az amerikai cég védjegyének törlését rendelték el. Ez ellen az ítélet ellen fordult az Anheuser Busch cég a Strasbourgi Bírósághoz.
Az elsőfokon eljárt Kamara szerint Portugália nem sértette meg a Római Egyezmény Első kiegészítő jegyzőkönyvének 1. cikkét, mivel az csak tényleges jogokra alkalmazható. Így az olyan reménybeli jog, amelyet ténylegesen nem lehet alkalmazni, azaz a védjegybejelentés, nem tekinthető vagyontárgynak. A panaszos csak a védjegy bejegyzését követően lehet bizonyos abban, hogy annak végleges jogosultja lesz. A bilaterális megállapodás megkötésének időpontjában, 1987. május 7-én tehát a panaszos nem rendelkezett a Római Egyezménynek megfelelő vagyontárggyal. A kérelmező a határozat felülvizsgálatát kérte a Nagykamarától.
A 17 tagú Nagykamara ugyancsak azt állapította meg, hogy Portugália nem sértette meg az Első kiegészítő Jegyzőkönyv 1. cikkét. Ehelyütt az ítéletnek csupán védjegyjogi vonatkozású részét tárgyalom.
a) Védjegybejelentés
A védjegy bejelentőjének jogi helyzete bizonyos gazdasági érdekeket is tartalmaz. Ilyenek az átruházásra való jog, adott esetben visszterhesen, védjegylicencia adására való jog, valamint az elsőbbségi jog a későbbi bejelentővel szemben. Mindazonáltal a kérelmező csak a bejegyzést követően lehetett biztos abban, hogy a védjegyre való jogot véglegesen megszerezte, mégpedig akkor, ha harmadik személy nem lépett fel az ellen a nemzeti jog által előírt módon. Más szóval a kérelmező feltételes joggal rendelkezett, amely visszamenőlegesen megszűnt, ha a feltétel nem teljesült, nevezetesen, ha sértette harmadik személy jogait (ítélet 74. pont).
Tisztázandó az a kérdés, hogy 1995. június 20-án a kérelmező a Budweiser védjegy tulajdonosává vált-e. Ekkor ugyanis a portugál iparjogvédelmi hatóság lajstromokiratot adott ki számára ugyanakkor ez a körülmény másodlagos jelentőségű. Nevezetesen tény, hogy a lajstromokirat kiadása a portugál iparjogvédelmi kódex 7. §-ának[33] sérelmével történt. Ezért ezek a körülmények nem relevánsak abban a vonatkozásban, hogy olyan vagyontárgyról van-e szó, amelynek tulajdonjogát a kérelmező igényli, és hogy az egész tényállás az Első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkének hatálya alá esik-e (ítélet 75. pont). Ebben a megvilágításban mérlegeli a bíróság azon jogok és gazdasági jellegű igények összességét, amelyek egy védjegybejelentéshez fűződnek. A Nagykamara megállapítja, hogy az ilyen kérelmek különböző visszterhes ügyleteknek lehetnek tárgyai, mint amilyen az eladás vagy a licencia, és hogy azok jelentős gazdasági értéket képviselnek vagy képviselhetnek. Minthogy ezzel szemben a portugál kormány azt állította, hogy a védjegybejelentések jelentéktelen vagy szimbolikus értékűek, a bíróság megjegyzi, hogy a piacgazdaságban az ilyen tárgyú ügyleteknek az értéke számos elemtől függ, s nem állítható, hogy egy védjegybejelentésnek semmiféle értéke nem volna. A jelen esetben, amint arra a kérelmező hivatkozott, az eljárás tárgyát képező védjegy jelentős mérvű nemzetközi ismertségénél fogva bizonyos gazdasági értéket képvisel (ítélet 76. pont).
Valamennyi körülmény figyelembevételével arra lehet következtetni, hogy a kérelmező jogi helyzete a védjegy bejelentője minőségében megfelel az Első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkében foglaltaknak, ha a tulajdonra vonatkozó igényeit kívánta érvényesíteni. Kétségtelen, hogy a védjegy bejegyzése - és ennek következtében oltalma - csak akkor válik véglegessé, ha
- 470/471 -
nem kerül sor arra, hogy azzal szemben harmadik személy jogos igényeit érvényesítse. Ez azt jelenti, hogy a védjegy bejegyzéséhez fűződő jogok feltételesek. Mindazonáltal a kérelmező a védjegy bejelentésekor számíthatott arra, hogy a bejelentést az irányadó jogszabályi előírásoknak megfelelően abban a vonatkozásban vizsgálni fogják, hogy az megfelel-e az előírt anyagi jogi és eljárásjogi követelményeknek. A kérelmező tehát a védjegybejelentéshez fűződő olyan vagyoni jogok csomagjának (set) a jogosultja, amelyeket a portugál jog ismer. Bár azok bizonyos körülmények fennforgása esetén megvonhatóak, az előbbi tény elegendő ahhoz, hogy az Első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikke alkalmazható legyen, valamint hogy a bíróság azt vizsgálja, hogy a kérelmezőnek jogos reménye lehetett-e (ítélet 78. pont).
b) Arról, hogy beavatkozás (interference) történt-e
Ami a kérelmezőt illeti, álláspontja szerint a Lisszaboni Legfelsőbb Bíróság 2001. január 23-i határozata jelentett olyan beavatkozást, amely az 1986. évi bilaterális megállapodást részesítette előnyben a Budweiser védjegy bejegyzésével szemben, amely utóbbi időrendben megelőzte a bilaterális megállapodást. A kérelmező szerint ez azt eredményezte, hogy az ügy tárgyát képező védjegyre való jogától megfosztották, mégpedig olyan körülmények között, amelyek szerinte ellentétesek a nemzetközi jog hatályos rendelkezéseivel, valamint az Első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkének rendelkezéseivel, mert figyelmen kívül maradt az elsőbbségi jog. Ha ugyanis ezt a bilaterális megállapodást nem alkalmazták volna, a kérelmező védjegybejelentési kérelmét nem lehetett volna nem elfogadni, minthogy az az egyéb törvényes feltételeknek megfelelt (ítélet 80. pont).
Mindezekre tekintettel a bíróság azt a kérdést vizsgálja, hogy az 1986. évi bilaterális megállapodás rendelkezéseinek egy 1980. évben benyújtott védegybejegyzésre történt alkalmazása a kérelmező vagyoni jogaiba való beavatkozásnak tekinthető-e (ítélet 81. pont).
A jelen ügyben nem nyert bizonyítást, hogy a kérelmező céget a bilaterális megállapodás hatálybalépésekor az elsőbbségi jog megillette-e, s ezt a bilaterális megállapodást a Budweiser védjegyre visszamenőlegesen alkalmazták volna. E vonatkozásban a bíróság megállapítja, hogy a bilaterális megállapodás hatálybalépésének időpontjában, azaz 1987. március 7-én csupán a csak a Budejovicky Budvar javára a Lisszaboni Megállapodás szerinti nemzetközi eredet-megjelölések voltak érvényben. Igaz utóbb ezeket az eredetmegjelöléseket törölték, azonban a bíróságnak nem áll módjában vizsgálni a törléseknek olyan következményeit, amelyek a szóban forgó védjegy elsőbbségének alakulására hatást gyakoroltak (ítélet 84. pont). Ezeknek a kérdéseknek a vizsgálata a nemzeti bíróságok hatáskörébe tartozik. Portugália Legfelsőbb Bírósága 2001. január 23-i ítéletében elutasította a kérelmező arra alapított érvelését, hogy sérült az elsőbbség elve. Önkényesség és ésszerűtlenség hiányában a bíróság nincs abban a helyzeten, hogy Portugália Legfelsőbb Bíróságának megállapításait megkérdőjelezze (ítélet 85. pont).
Az előzőekben kifejtettek alapján a bíróság megállapítja, hogy Portugália Legfelsőbb Bíróságának a jogvitát eldöntő ítélete nem jelent beavatkozást a kérelmező vagyoni jogaiba, amelyeket tiszteletben kell tartani. Következőleg az Első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkének sérelme nem forog fenn (ítélet 87. pont).
3.1. A dél-afrikai Beiter[34] az ítéletről azt mondja, hogy annak három fő mondanivalója van. Ezek a) védjegy és az eredet-megjelölések közötti kapcsolat, b) az Első kiegészítő jegyzőkönyvnek a szellemi tulajdonra való alkalmazása c) az adott ügy megoldása.
a) A védjegy és az eredet-megjelölés közötti kapcsolatról azt mondja, hogy az ítéletben olvasható az a nézet, hogy a bilaterális megállapodás felülírja a védjegybejelentést, összhangban áll a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) Vitarendezési Testülete által is követett megoldással,[35] amely a hivatkozott ügyben - amelynek tárgya ugyancsak eredetmegjelölés és védjegy közötti ütközés volt - szintén az előbbi javára döntött.
b) A szellemi tulajdonnak emberi jogi alapon történő oltalmával kapcsolatban ugyanakkor fenntartásai vannak. Nézete szerint vitatható, hogy az emberi jogi oltalom a tudományos, irodalmi és művészeti alkotásokon felül a védjegyekre is kiterjeszthető-e.
c) Nézete szerint Portugália Legfelsőbb Bíróságának határozata kvázi kisajátítást eredményezett, s az EJEB-nek inkább ebben az irányban kellett volna vizsgálódnia.
3.2. Nem volna illendő kommentárnak nevezni az amerikai Helfer[36] nagylélegzetű írását, amely áttekinti a Strasbourgi Bíróságnak a szellemi tulajdon tárgyában hozott ítéleteit, a hangsúly azonban a Budweiser-ügyben hozotton van. Elöljáróban megjegyzi ugyan, hogy az előbb tárgyalt eljárás csak kis csetepaténak számít abban a kiterjedt pereskedésben
- 471/472 -
(litigation war) amely az elmúlt negyed század alatt mintegy ötven bírósági eljáráshoz vezetett az amerikai és a cseh vállalat között; e minősítés ellenére az ügyet igen alaposan elemzi.
Különösen azt vizsgálja, hogy az ítélet hogyan "birkózott meg" az állami beavatkozás (azaz Portugália bíróságainak ítéletei) kérdésével. E vonatkozásban az a véleménye, hogy a jogszabály visszamenőleges alkalmazásának tilalma következtében az amerikai panaszos kérelme megalapozott volt. Más a helyzet a nemzeti bíróságok határozatainak felülvizsgálata kérdésében. E vonatkozásban a Strasbourgi Bíróság mindig csak igen szűk körben (önkényesség vagy ésszerűtlenség) gyakorolta a felülvizsgálatot.
A következőkben a Budweiser-ítélet tanulságai alapján, de attól magát függetlenítve, prognózist állít fel. Nevezetesen arra vonatkozólag mondja el gondolatait, hogy a szellemi tulajdon tárgyában milyen koncepciójú strasbourgi ítéletekre lehet számítani. Erre három paradigmát állít fel: a) törvényességi (rule of law) -; b) jogérvényesítési -; c) érdekkiegyenlítési paradigma.
a) A törvényességi paradigmáról azt mondja, hogy mind a Budweiser-ügyben hozott ítéletből, mind az abban hivatkozott joggyakorlatból megállapítható, hogy a Strasbourgi Bíróság a nemzeti bíróságok és hatóságok határozatainak felülvizsgálata tárgyában saját szerepét olyan esetekre korlátozza, amelyekben önkényességet vagy ésszerűtlenséget állapít meg, s ez áll a szellemi tulajdon tárgyában hozandó ítéletekre is. Prognózisának alátámasztására két példát hoz fel: a Hiro Balani kontra Spanyolország-ügy, amelyben a Spanyol Legfelsőbb Bíróság figyelmen kívül hagyta a védjegyjogosult elsőbbségét, és a versenytárs kérelme alapján törölte a védjegyet. A másik: az eljárás indokolatlan elhúzódása, például egy szabadalombitorlási ügyben Szlovéniában 11 évig nem hoztak ítéletet.
b) A jogérvényesítési paradigma alatt az államok pozitív kötelezettségét érti, nevezetesen, hogy kötelesek a tulajdon védelméről gondoskodni. A szellemi tulajdon vonatkozásában ez azt jelenti, hogy a jogérvényesítés széles palettáját kell biztosítaniuk, a TRIPS szóhasználatával "tisztességes és méltányos elbírálást".
c) Az érdekkiegyenlítési paradigma nézete szerint negatív hatással lesz a Strasbourgi Bíróságnak a szellemi tulajdon tárgyában folytatott gyakorlatára. Szerinte a Budweiser-ügyben hozott ítélet azt sugallja, hogy a visszamenőleges hatállyal alkalmazott törvények megfoszthatják a szellemi tulajdon jogosultját vagyonától, s az ilyen joggyakorlat sértheti az Első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkét. Az államok visszamenőleges hatályú jogi aktusai ugyanis megzavarhatják (upset) a korábbi jogi helyzet alapján végzett beruházásokhoz fűzött elvárásokat. Ezért az ilyen intézkedéseket a TRIPS 13. cikke (korlátozások és kivételek) fényében kellene vizsgálni.
4. A német Sebastian[37] átfogó, de jóval rövidebb tanulmányban a szellemi tulajdon védelme tárgyában hozott több emberi jogi határozatról számol be, s úgy véli, hogy ezek közül az Anheuser Busch, Inc. kontra Portugália-ügy a legfontosabb.
Fontos mondanivalója az ítéletnek - szerinte -, hogy a Strasbourgi Bíróság fő tevékenysége az államok intézkedéseinek és többek között azok bíróságai ítélkezésének az ellenőrzése, de ez utóbbi esetben az ellenőrzési jog az önkényes vagy ésszerűtlen ítéletek ellenőrzésére korlátozódik.
Az ítélet általa fontosnak tartott rendelkezései közül kiemeli, hogy
- az alkalmazott jogértelmezés autonóm, azaz a Római Egyezmény szövegén alapul (62., 63. pont),
-a bíróság ismételten vizsgálja, hogy a Római Egyezménynek a tulajdon védelméről szóló rendelkezései vagyoni javakra, s így a szellemi tulajdonra is kiterjednek-e (62., 65., 69., 71., 72., 75., 78., 79., 83. pont),
-a védjegybejelentés oltalomban részesülhet-e a Római Egyezmény alapján (78. pont),
- az előbbihez elegendő, ha a védjegybejelentés üzleti forgalom tárgyát képezheti (76. pont).
5. Az itt ismertetett két értékelő írás mellett legalább egy mondatban valamennyi általános kommentár megemlékezik erről az ítéletről, az Első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkének tárgyalásánál.
6. Védjegyjogi szempontból szerintem az ítéletnek a védjegybejelentés jogi értékelésével kapcsolatos megállapításai (74-78. pont) kívánkoznak az első helyre.
E vonatkozásban mind az eljáró Kamara, mind a Nagykamara egybehangzó álláspontja az, hogy a védjegybejelentés függő jogi helyzetet eredményez. Ez két feltétel esetén alakul át végleges, azaz védhető jogi helyzetté: egyrészt, ha az iparjogvédelmi hatóság formai és érdemi vizsgálata a megjelölést oltalmazhatónak ítéli, másrészt, ha harmadik személy korábbi jogai alapján nem lép fel az ellen.
Kérdés, mi volna a helyzet, ha egy szürke védjegybejelentésről lenne szó? E vonatkozásban alighanem az ügy körülményei (kreativitás, eredetiség stb.) lehetnek döntőek.
7. Közbülső értékelés
7.1 A tulajdon az egyetlen vagyoni-gazdasági tartalmú jog, amelyet a Római Egyezmény a politikai és polgári jogok mellett véd. Az Első kiegészítő jegyző-
- 472/473 -
könyv 1. cikke kétségtelenül kiterjed a szellemi tulajdonra, s így a védjegytulajdonra is. A védjegyügyek közül a Budweiser ügy a legjelentősebb.[38]
7.2 A védjegyekkel együtt még az a kérdés is felmerül, hogy miként alakul a goodwill helyzete, nevezetesen, ha a védjegy goodwilljéről van szó. Vajon elválasztható-e a védjegy goodwillje a védjegytől vagy sem. Konkrétabban: elválasztható-e a védjegy törzsközönsége[39] a védjegytől vagy sem?
Nézetem szerint a védjegy goodwill-je olyan szorosan kapcsolódik a védjegyhez, hogy azt attól elválasztani nem lehet. Ugyanakkor állami beavatkozás (elkobzás, kisajátítás stb.) esetén a goodwill és a védjegy (önmagában) külön értékelés tárgyát képezi.
Gyakorlati, jogi és szimbolikus vonatkozásban a Római Egyezmény 6. cikke[40] alapvető jelentőségű. A szakirodalomban uralkodó vélemény szerint ez a Római Egyezmény legfontosabb rendelkezése.[41] E rendelkezés nemzetközi szintre emeli a jogállamiság európai hagyományát. Ugyanakkor számomra örvendetes, hogy védjegy jogi tárgyú és emberi jogi vonatkozású, az Egyezmény 6. cikkének sérelmét megállapító ítéletet csupán egyet sikerült feltárnom. A másik ügynek egyik főszereplője védjegy ugyan, de a jogkérdés nem védjegyjogi.
Az Orient Watch Co. nevű japán kérelmező, akinek cégszövege 1950 óta oltalom alatt áll, Spanyolországban védjegytörlési eljárást indított az Orient H.W. Balani Malaga védjegy ellen, amely ott 1970-ben lett bejegyezve. Mindkét fél órákra használja cégszövegét, ill. védjegyét. Az első fokon eljárt Madridi Területi Bíróság a törlési kérelmet elutasította, többek között azzal az indokolással, hogy a támadott védjegy tulajdonosának egy korábbi védjegye is van, a Creacions Orient, amelynek elsőbbsége az 1934. évre nyúlik vissza. A japán kérelmező jogsértés címén fellebbezett a Legfelsőbb Bírósághoz, amely úgy határozott, hogy a támadott védjegy érvénytelen. Határozatában nem tért ki azonban a korábbi Creacions Orient védjegyre. Az érvénytelennek nyilvánított spanyol védjegy jogosultja a Strasbourgi Bírósághoz nyújtott be panaszt a Római Egyezmény 6. cikkének megsértése miatt.
A Római Egyezmény 6. cikke kötelezi a bíróságokat arra, hogy ítéleteiket megindokolják. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az indokolásban valamennyi olyan kérdésre ki kellene térni, amit a felek előadtak. Csak az ügy körülményei alapján, esetről esetre állapítható meg, hogy az indokolási kötelezettség vonatkozásában megsértették-e vagy sem a Római Egyezmény 6. cikkét (ítélet 7. pont).
Az adott ügyben Balani asszony védjegyének érvénytelenné nyilvánítását sérelmezte, többek között azért, mert másik, korábbi védjegyét a bíróság figyelmen kívül hagyta. Ez az előadás az elsőfokú bírósági eljárásban kellőképpen bizonyítást nyert. A Legfelsőbb Bíróság, amely eltérő ítéletet hozott, köteles lett volna valamennyi lényeges előadással foglalkozni, de legalább is a fél döntő érvével (the subject of argument). Nem képezi a Strasbourgi Bíróság feladatát, hogy azt vizsgálja, hogy a Creacions Orient elsőbbségére alapított védekezés alapos volt-e, vagy sem, ennek a kérdésnek eldöntése a nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik.
Tisztázandó lesz, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak ebben a kérdésben történt hallgatása, értelemszerű elutasítást (implied rejection) jelent-e, azaz, hogy a korábbi Creacions Orient védjegynek elsőbbsége van-e az Orient Watch Co. cégszöveggel szemben vagy sem. Ez jogi és logikai kérdés. Továbbá tisztázandó, hogy az Orient Watch Co. cégszöveg ütközik-e a Creacions Orient cégszöveggel. Az első kérdésre határozott válasz szükséges. Ilyen válasz hiányában nem lehetséges megállapítani, hogy a Spanyol Legfelsőbb Bíróság egyszerűen elmulasztotta-e, hogy vizsgálja az elsőbbségi jogot vagy az volt a szándéka, hogy ezt a védekezést
- 473/474 -
elutasítsa, s ha igen, akkor mi volt az oka annak, hogy így járt el.
Az előzőek alapján a bíróság megállapította, hogy a Spanyol Legfelsőbb Bíróság megsértette a Római Egyezmény 6. cikkének 1. pontját (ítélet 28. pont), s kötelezte a Spanyol Államot, hogy az eljárás költségeit térítse meg a kérelmezőnek (ítélet 31. pont).
a) A Strasbourgi Bíróság ítéletével nehéz nem egyetérteni. Lényegében egy 25 éve fennálló jog megvonása volt a tét a nemzeti bíróság előtt, amelyet egy még régebbi jog (1934 évből) is alátámasztott.
b) A strasbourgi ítéletből nem olvasható ki, hogy a Spanyol Legfelsőbb Bíróság milyen szempontok mérlegelése alapján állapította meg az Orient H.W. BALANI MALAGA védjegy érvénytelenségét. Állandó gyakorlatának megfelelően a Strasbourgi Bíróság nem vizsgálta az ügy érdemét, s megelégedett annak megállapításával, hogy a Spanyol Legfelsőbb Bíróság ítélete hiányos.
c) Ugyancsak állandó gyakorlatát követve a Strasbourgi Bíróság végül azt mondta, hogy az ügy érdemének eldöntése a nemzeti bíróság feladata (akárcsak az EU Bírósága az előzetes döntési határozatokban). Ennek a szilárd joggyakorlat alapja, hogy a Római Egyezmény 6. cikke az eljárásra vonatkozik, nem pedig annak kimenetelére, eredményére.
Az ügy anyagi jogi részéről (a véleménynyilvánítás szabadsága) már szó volt, ennél szerintem jóval érdekesebb az ügy eljárásjogi része. A büntető eljárások lefolytatását megelőzően 28 meghallgatásra (pre-trial hearing) került sor, ezek időtartama 5 nap volt. Az elsőfokú büntetőeljárás 313 tárgyalási napot vett igénybe (2 és fél év), ez volt a valaha is előfordult leghosszabb angliai eljárás (polgári és büntetőügyek együtt). A bírósági jegyzőkönyvek terjedelme 20 000 oldal, az okirati bizonyítékok terjedelme 40 000 oldal volt, s a bíróság 130 tanút hallgatott ki. Az elsőfokú ítélet terjedelme 762 oldal. Az elsőfokú eljárás során a vádlottak kérték pártfogó ügyvéd kirendelését, a hatályos törvény (Leged Aids Act 1988) azonban hírnévrontási ügyekben ezt nem tette lehetővé. A McDonald's étteremláncot ugyanakkor hírnévrontási ügyekre szakosodott ügyvédek képviselték. Néhány tárgyaláson önként vállalkozó ügyvédek ingyen (pro bono) segítették a vádlottakat, az eljárás legnagyobb részében azonban egyedül védekeztek. Ezenfelül a vádlottaknak nem voltak anyagi eszközeik, hogy a tárgyalási jegyzőkönyveket megvásárolhassák (ennek költsége napi 375 GBP lett volna), végül több hetes késéssel lehetőséget kaptak a jegyzőkönyveknek mérsékelt áron (napi 25 GBP) való megvásárlására, így azokat adományokból be tudták szerezni. Ezért az eljárásban arra hivatkoztak, hogy a tanúkhoz, szakértőkhöz intézendő kérdésekre nem tudtak felkészülni.
Fellebbezésükben a vádlottak arra is hivatkoztak, hogy az adott komplex eljárásban a magánvádlók pénzügyileg erősek, ők viszont jogi képviselet nélkül, nehéz anyagi körülmények között védekeztek, s ez a jogszolgáltatással való visszaélést valósított meg. A Fellebbviteli Bíróság ezeket az érveket elutasította. Megállapította, hogy az első fokon ítélkező bíró eljárása pártatlan és tárgyilagos volt, valamint, hogy a vádlottak védekezése erőteljes és elszánt volt. Minthogy e megállapításokkal a vádlottak nem értettek egyet, a Római Egyezmény 6. cikkének megsértésére is alapították panaszukat.
A tisztességes eljáráshoz való jog többek között azt is jelenti, hogy a felek egyenlő fegyverekkel (equality of arms) küzdenek a bíróság előtt (ítélet 59. pont). Annak a kérdésnek eldöntése, hogy jogsegély szükséges-e ahhoz, hogy az eljárás méltányos legyen az eset körülményeitől függ. Ilyenek: az ügy komplexitása, milyen bonyolultak a jogkérdések, az ügy jelentősége az érdekelt számára, a félnek az a képessége, hogy érdekeit megfelelően tudja képviseli stb. (ítélet 61. pont). A hírnévrontás miatti eljárást nem a panaszosok indították. Ezenfelül anyagi helyzetük is hozzájárult, hogy az eljárásban valamennyi kérdést nem voltak képesek megérteni és megválaszolni (ítélet 63. pont).
Az ügy komplexitásán felül az eljárás terjedelme is rendkívüli volt. Ezen felül az eljárásban számos szakértő is részt vett: táplálkozási-, degeneratív betegségekkel, élelmezésbiztonsági kérdésekkel kapcsolatos kérdésekben. Az első- és másodfokú ítélet terjedelme több mint 1100 oldal, valamint a ténykérdések is bonyolultak voltak (ítélet 65. pont). A jogkérdések sem voltak egyszerűek: a brosúrában használt kifejezések jogi jelentősége, a vádlottaknak a brosúra közzétételével kapcsolatos felelőssége, a ténykérdések és a jogkérdések közötti különbségtétel, a bizonyítékok értékelése stb. (ítélet 66. pont). Annak ellenére, hogy a vádlottak időről-időre kaptak jogi segítséget, pl. eredeti védekezésüket jogilag pontosították, néhány tárgyaláson ügyvéd is segítette őket, az eljárás döntő részében maguk védekeztek (ítélet 68. pont). Minthogy a vádlottak nem kaptak állandó jogi segítséget, ez a fegyve-
- 474/475 -
rek egyenlőtlenségét eredményezte, s így sérült a Római Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdése (ítélet 72. pont).
Mindezekre tekintettel az ítélet kötelezte Nagy-Britanniát, hogy erkölcsi kártérítés címén fizessen az I. r. kérelmezőnek 20 000 Euro-t, a II. r. kérelmezőnek 15 000 Euro-t, valamint mindkettőjük számára összesen 47 311 Euró költségtérítést.
a) Az eljárásban az alapvető problémát a brit törvény képezte, nevezetesen, hogy az nem tette lehetővé, hogy a vádlottak számára hivatalból rendeljenek ki pártfogó ügyvédet. Ez pedig a fegyveregyenlőség (equiality of arms) hiányát jelentette.[44] Megjegyzendő, hogy az itt ismertetett eljárás alatt a brit jogszabályalkotó korszerűsítette a vonatkozó törvényt (Access to Justice Act 1999), amely azt a kivételt állítja fel [Sec. 8 (8)], hogy az Állam polgári ügyekben is átvállalhatja a pártfogó ügyvéd költségeit, ha az igazságügyi miniszter (Lord Chancelor) így dönt. Ezért napjainkban hasonló esetben több esélyük lehetne a vádlottaknak, hogy pártfogó ügyvédet rendeljenek ki számukra. Tény, hogy az eljárás időpontjában irányadó brit törvény ezt nem tette lehetővé, a Strasbourgi Bíróságnak azonban joga van arra, hogy ezen túltegye magát, s így ennek megfelelően határozott.
b) Az egyik brit újságíró, Oliver[45] cikkének "David kontra Goliát" címet adta s azt feszegeti, hogy mi motiválta a McDonald's két szívós ellenfelét, hogy tíz esztendőn keresztül lankadatlanul harcoljon igazáért. Az egyik ok szerinte a harag, hogy a fennálló jogrend lehetetlenné teszi, hogy pártfogó ügyvédet rendeljenek ki ilyen esetben. A másik az a törekvés, hogy más hasonló akciócsoportok számára utat nyissanak, hogy az alig felmérhető hatalmas vagyoni előnnyel rendelkező multinacionális vállalatokkal szemben hasonló megpróbáltatások (ordeal) nélkül tudjanak fellépni, ha ezt célszerűnek látják.
c) A strasbourgi ítéletnek az angol jog számára legfontosabb eredményét, következményét Hudson[46] abban látja, hogy hírnévrontási ügyekben is biztosítja a vádlott számára pártfogó ügyvéd kirendelésének lehetőségét. Ezt szerinte az igazságügyi miniszter - amikor a Lordok Házában kérdezték a strasbourgi ítéletről - kilátásba helyezte. Így ilyen ügyekben a vagyontalan vádlottak számára is komoly lépés történt a hatékony védekezés irányába.
d) Az ítélet egy további hatása az angol bírósági gyakorlatra, hogy a hírnévrontási ügyekben addig hallatlan magas összegű büntetések kiszabásánál a jövőben a vádlott anyagi helyzetét is figyelembe veszik majd, ha a vádlott kellőképen bizonyítja vagyoni helyzetét - mondja ugyancsak Hudson.[47]
e) A közel tíz éves eljárás és annak költsége azt is jelzi, hogy milyen nagyra értékeli a McDonald's konszern saját nevét, védjegyét, imázsát, hiszen csak az ügyvédi költség mintegy 10 millió GDP volt,[48] arra pedig nincs adat, hogy ezt megelőzően a magánnyomozók három évi munkájának mi lehetett a költsége.
A jelen írás célja jogi tényfeltárás, különösebb elméleti fejtegetések nélkül. Az eredmény azt mutatja, hogy a védjegyjog csak ritkán találkozik az emberi jogokkal, s maguk a védjegyek sem túl gyakran. Ha a két jogterület találkozására mégis sor kerül, akkor ez kivételnek tekinthető. Az ilyen ügyek tehát a legkevésbé sem akadályozzák a Római Egyezményben részes államok védjegyjogi szabályainak vagy gyakorlatának rendes alkalmazását. ■
JEGYZETEK
* A Fritz Thyssen Alapítvány (NSZK) által támogatott kutatómunka alapján készült tanulmány (A szerk.)
[1] Kihirdette az 1993. évi XXXI. tv.
[2] Vö. L. R. Helfer-G. W. Austin: Human Rights and Intellectual Property, Cambridge 2011.
[3] D. Gomien: Rövid útmutató az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez. Budapest, 1994; U. Karpenstein-F. C. Mayer: EMRK Konvention zum Schutz der Menschenrechte und Grundfreiheiten. München 2012; Jacobs-White and Ovey: The European Convention on Human Rights. 6. kiadás Oxford 2014.
[4] Baka András in: Intézmények Európában (Szerk. Lomnici Zoltán) Budapest 2000,275.; Grád András-Weller Mónika: A strasbourgi emberi jogi bíráskodás kézikönyve. 4. kiadás Budapest, 2011.
[5] "It is not (the Court's) function to deal with errors of fact or law allegedly committed by a national court, unless and insofar as they may have infringed rights and freedoms protected by the Convention" (Garcia Ruiz v. Spain; Reports, 199-I, 589. para 28)
[6] A 10. cikk szövege (kivonatosan); "1. Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát és az információk, eszmék megismerésének és közlésének szabadságát országhatárokra tekintet nélkül és anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhasson... 2. E kötelezettségek és felelősséggel együttjáró szabadságok gyakorlása a törvényben meghatározott, olyan alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek..., a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások jóhírneve vagy jogai védelme ... céljából."
[7] Mindkettőről vö. Koltay András: A szólásszabadság alapvonalai. Budapest 2009, 55, 59.
[8] Vö. Grád-Weller (4. lábj.) 546.
[9] 23954/10 Új v. Magyarország 2011. 7. 19; Annual Report 2011, 102.; Fundamentum 2011, 2. szám, 104.; Népszabadság 2011. július 20. 2.
[10] Bándy Tamásné: Hungarikumok bemutatása. Védjegyvilág 2014,1-2 szám, 14,18.
[11] Sajó András: A szólásszabadság kézikönyve. Budapest 2005, 156.
[12] Sajó (11. lábj.) 182.
[13] Polgári Eszter in: Bíróságok mérlegen II. (Szerk.: Fleck Zoltán) Budapest 2008, 117.
[14] C-374/03 ügyszám, 118-134 pontok
[15] Metropol 2014. május 5,6.; Népszabadság 2014. október 4., 9.
[16] Többek között Grád-Weller (4. lábj.) 578.
[17] 26953/05, 2009. 3. 5. Société de Conception de Presse et d'Edition et Ponson v France
[18] Karpenstein-Mayer (3. lábj.) Art. 10, Rn. 49;
[19] Ph. Leach: Taking a Case to the European Court of Human Rights. Oxford 2011. 3. kiadás 6.502 széljegy
[20] Az "I." számozás azt jelzi, hogy ehelyütt csak a ügynek a szólásszabadsággal kapcsolatos részét tárgyalom, később a Római Egyezmény 6. cikke kapcsán az ügyre visszatérek
[21] 68416/01, 2005. 2. 15, Steel and Morris v. United Kingdom, Reports 2005-II,46.
[22] Ch. Grabenwarter: European Convention on Human rights. München 2014, Art. 10,46
[23] A. Rahmatian: Trade Marks and Human Rights. In: Intellectual Property and Human Rights (Szerk. P. Torremans) Alpeen den Rijn. 350 old. példák a francia bírósági gyakorlatból: STOP ESSO, dromedár (CAMEL) szájában a cigarettával
[24] A. Hudson: Free Speech and Equalit of Arms. European Human Rights Law Review 2005, Issue 3.301. old "... strong public interest in enabling such groups and individuals outside the mainstream..."
[25] Grabenwarter (21. lábj.) Art. 10, 30
[26] Council of Europe, European Court of Human Rights, 2008. 6.5
[27] Leach (18. lábj.) 6.466 széljegy
[28] Jacobs-White-Ovey (3. lábj.) 444
[29] Az Első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkének szövege:
"Minden természetes vagy jogi személynek joga van javai tiszteletben tartásához. Senkit nem lehet tulajdonától megfosztani, kivéve ha az közérdekből és a törvényben meghatározott feltételek, valamint a nemzetközi jog általános elvei szerint történik..."
[30] Vö. Gyenge Anikó: Szerzői jogi korlátozások és a szerzői jog emberi jogi háttere. Budapest 2010
[31] Az ügyet részletesen ismerteti: Vida Sándor: Védjegybejelentés oltalma - emberi jogi eszközökkel. Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle 2014, 3. 87. - Megemlékezik róla Grád-Weller (4. lábj.) 697.
[32] 7830049/01, 2007. január 11. Anheuser Busch v Portugal
[33] A 7. § szerint a lajstrombizonyítványt a határozat jogerőre emelkedését követően kell kiadni. Ha jogorvoslati kérelmet nyújtottak be, a bírósági határozat jogerőre emelkedését követően kell megfelelően intézkedni
[34] K. D. Beiter: The Right to Property and the Protection of Interests in Intellectual Property. International Review of Intellectual Property and Competition Law, 2008,6. 724.
[35] WT/DS174/R, 2005. március 15-i határozat.
[36] R. Heifer: The New Innovation Frontier? Intellectual Property and the European Court of Human Rights. Harward International Law Journal, 2008,49. évf. 1. sz., 48.
[37] Sasha Sebastian: Geistiges Eigentum als europäisches Menschenrecht. GRUR International, 2013, 6. 524.
[38] A tulajdonjogba való beavatkozás (beleértve a védjegyeket is) miatti egyik panasz például azért érdektelen, mert a jogutódlás elismerésének megtagadása következtében, a jogutódlás a védjegyek vonatkozásában is tárgytalanná vált. 1641/02,
2007. 6. 7 OAO Plodovaya Komapnya v Russia
[39] A törzsközönségről mint good-will v.ö.: Karpenstein-Mayer (3. lábj.) ZP I. Art. 1. 22. széljegy
[40] Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően., Az ítéletet nyilvánosan kell kihirdetni, a tárgyalóterembe történő belépést azonban meg lehet tiltani a sajtónak és a közönségnek a tárgyalás teljes időtartamára vagy egy részére annyiban, amennyiben egy demokratikus társadalomban ez az erkölcsök, a közrend, illetőleg a nemzetbiztonság érdekében szükséges, ha e korlátozás kiskorúak érdekei, vagy az eljárásban résztvevő felek magánéletének védelme szempontjából, szükséges, illetőleg annyiban, amennyiben ezt a bíróság feltétlenül szükségesnek tartja, mert úgy ítéli meg, hogy az adott ügyben olyan különleges körülmények állnak fenn, melyek folytán a nyilvánosság az igazságszolgáltatás érdekeit veszélyeztetné...
[41] Grád-Weller (4. lábj.) 258., ennél óvatosabban fogalmaznak, de megállapítják, hogy az Egyezmény valamennyi cikke közül ennek a cikknek alakult ki a legnagyobb esetjoga.
[42] 18064/91, 1994. 12. 9 Hiro Balani v Spain
[43] 68416/01, 2005. 2. 15, Steel and Morris v United Kingdom
[44] Az ítéletről megjelent nagyszámú ismertetés közül csak Koltay (7. lábjegyzet) rövid megemlékezésére utalok, aki ugyancsak ezt emeli ki
[45] M. Oliver: The McLibel case. The Guardian 2005. 2. 15
[46] Hudson(24. lábj.) 301.
[47] Hudson u.ott
[48] M. c. Lillard: McGoliath v David. German Law Journal 2005 vol. 6 No. 5, 895.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző az MTA doktora (Budapest).
Visszaugrás
