Tanulmányomban a Digitális Egységes Piaci Stratégia keretében megjelent két irányelvjavaslatban lefektetett szerződésszerűség jogi kategóriájának meglétét és szabályozását vizsgálom a jogösszehasonlítás módszerével. A vizsgálat szükségességét az adja, hogy az irányelvekben megjelenő szerződésszerűség intézményének tartalma nincs konkrétan körülhatárolva és egyértelműen szabályozva az egyes jogrendszerekben. Holott egy egységes, átfogó meghatározás arra nézve, hogy mikor beszélhetünk szerződésszerűségről, milyen szempontokat kell vizsgálni, nagyobb biztonságérzetet adhat a digitális felületeken szerződéseket kötő piaci szereplőknek, hozzájárulva ezzel a digitális kereskedelem további fejlődéséhez, bővüléséhez az Unión kívül, globális viszonylatban is, de ugyanezt az előnyt biztosíthatja a hagyományos - különösen a határon átnyúló - szerződések tekintetében is. A tanulmányban először felvázolom a Digitális Egységes Piaci Stratégia alapvető vívmányait, a keretében elkészült irányelvjavaslatokat. Ezután vizsgálatom során az irányelvjavaslatok szerződésszerűség fogalma alapján megállapítom annak tartalmi keretét. Ezt követően áttekintem a kontinentális jogban irányadónak tekinthető német jog vonatkozó szabályozását, valamint a common law jogi kultúráján felépülő angol jog kapcsolódó szabályait. Bemutatom továbbá a tanulmány tárgya szempontjából jelentős magánjogi jogegységesítést célzó nemzetközi munkák a Bécsi Vételi Egyezmény (a továbbiakban: CISG, Egyezmény) és az UNIDROIT Alapelvek (a továbbiakban: Alapelvek) szerződésszerűséghez kapcsolható előírásait. Végezetül vizsgálom a szerződésszerűség beépítésének szükségességét, lehetséges módjait a tanulmányban tárgyalt szerződési jogi joganyagok tekintetében.
A Digitális Egységes Piaci Stratégia (továbbiakban: Stratégia) megalkotásának hátterét az a felismerés képezte, hogy az életviszonyok szinte minden területén megjelenő digitalizáció által biztosított előnyök (például: árukhoz, szolgáltatásokhoz való hozzáférés megkönnyítése, a vállalkozások értékesítési lehetőségeinek növelése, versenyképesség növekedése[2]) nincsenek egyelőre megfelelően kihasználva. A Stratégia lényege, hogy továbbfejlessze, kiterjessze az Unió digitális gazdaságát. A Bizottság által 2015. május 6-án közzétett Stratégia három alappillérre épül: 1. az online termékekhez való hozzájutás megkönnyítése mind a fogyasztók, mind a vállalkozók számára, 2. a digitális hálózatok és szolgáltatások terjeszkedésének támogatása, 3. az uniós digitális gazdaság növekedésének elősegítése. Ez a három fő szempont számos további jogalkotási és nem jogalkotási intézkedést foglal magában.[3]
Ahhoz, hogy a piaci szereplők gördülékenyebben és akadálymentesen hozzáférhessenek az online javakhoz, a Stratégia a határon átnyúló online értékesítés új szabályainak reformját írja elő. Ezen szabályozási reformok közül a tanulmány témája szempontjából a digitális tartalmak vásárlására vonatkozó uniós szabályok harmonizálása[4]. Ehhez kapcsolódik az Európai Tanács által 2016. november 28-án elfogadott ún. geo-blocking rendelettervezet.[5] A tervezet célja, hogy az abban meghatározott esetkörökben egyenlő feltételeket biztosítson a határon átnyúló szolgáltatások hozzáférése során, függetlenül attól, hogy a fogyasztó melyik tagállamban kívánja azt igénybe venni.[6]
A Stratégia lényegi pontját képezi egy egységesített, a piaci szereplők számára egyértelmű szerződési jog kidolgozása az Unióban. Az ennek hiányából adódó problémákra a Bizottság kifejezetten rámutat: míg az uniós fogyasztók 61%-a a saját tagállambeli kiskereskedőtől bátran vásárol, addig másik tagállamból csak a fogyasztók 38%-a, valamint az is figyelemreméltó tény, hogy a kis- és középvállalkozások mindössze 7%-a értékesít más uniós tagállamban is.[7] Egy egységesített szerződési jog hozzájárulhatna ahhoz, hogy a vállalkozások minél szélesebb piacon lehessenek jelen, és ebből következően pedig a szélesebb választék a fogyasztói elégedettség növekedését vonhatná maga után.[8]
A szerződési jog egységesítése szerepel a Bizottság 2015-ös munkaprogramjában. Ez az elképzelés azonban nem újkeletű, hiszen erre irányuló törekvések az elmúlt évtizedekben, az 1980-as évektől folyamatosan
- 11/12 -
jelennek meg, számos jogi munka született, kutatócsoportok alakultak e témában.[9] A Bizottság jelen irányelvjavaslatait a 2011-es CESL-t alapul véve, azt azonban számos tekintetben módosítva kívánja benyújtani a Stratégia keretében.[10]
A Digitális Egységes Piaci Stratégia keretén belül előirányzott szerződési jogi harmonizációt egy új koncepció alapján képzeli el a Bizottság. Ezzel kapcsolatban két irányelvjavaslatot mutatott be: az egyik Az Európai Parlament és a Tanács irányelve a digitálistartalom-szolgáltatásra irányuló szerződések egyes vonatkozásairól, a másik pedig Az Európai Parlament és a Tanács irányelve az áruk internetes és egyéb távértékesítésére irányuló szerződések egyes vonatkozásairól címet viseli. Mindkét javaslat teljes harmonizációra törekszik.[11]
Véleményem szerint helyeselhető, hogy az Unió az említett irányelvjavaslatokkal külön hangsúlyt fektet az európai szerződési jog jövőjét érintő elektronikus jogügyletek kérdésére, ugyanis a szerződési jog digitális tartalmakat érintő aspektusai tekintetében alig találhatóak harmonizált uniós szabályok.[12] Ezen túl több tagállamban az elektronikus úton kötött szerződésekre vonatkozó speciális szabályok hiánya is indokolttá teszi az irányelvjavaslatok tárgyi hatályának meghatározását.[13] Azonban nem egyértelmű, hogy ezt miért a szerződési jog hagyományos területeinek rovására teszi. Az új javaslatokhoz képest a CESL mind az elektronikus, mind a "hagyományos" szerződési joggal kapcsolatban tartalmazott előírásokat[14], és lényegében a korábbi jogegységesítést előirányzó munkák eredményeiből merített, azokat fejlesztette tovább.
A Digitális Egységes Piaci Stratégia keretében bemutatott két irányelvjavaslat tartalmát tekintve lényegében a szerződésszerűség kérdéskörével foglalkoznak. A definíció az eddigi polgári jogi terminológiát tekintve meglehetősen új, azonban nem előzmény nélküli. Elsősorban az egyes európai magánjogi munkákban találkozhatunk a fogalommal[15], azonban a nemzeti jogokban nem túl gyakori és hagyományokkal alig rendelkező jogi kategória. Ezt bizonyítja, hogy konkrét definíciót nem találunk sem a magyar Polgári Törvénykönyvben (továbbiakban: Ptk.), sem az irányadónak tekinthető német Bürgeliches Gesetzbuchban (továbbiakban: BGB), továbbá a francia Code Civilben sem.
Ezért nagyon fontos annak tisztázása, mit is értünk szerződésszerűség alatt, milyen feltételek megléte esetén beszélhetünk általában szerződésszerűségről? A kérdés megválaszolásához kiindulópontként az irányelvjavaslatok szerződésszerűség fogalmait érdemes megvizsgálni. A digitális tartalom szolgáltatására vonatkozó irányelvjavaslat (továbbiakban: digitális tartalom irányelvjavaslat) értelmében akkor beszélhetünk szerződésszerűségről, ha a digitális tartalom a szerződésben − többek között a szerződés szerves részét képező, szerződéskötést megelőző tájékoztatásban − előírt mennyiségű, minőségű, időtartamú és verziójú, valamint az abban előírt további feltételekkel rendelkezik. Alkalmas a fogyasztó által meghatározott bármely konkrét célra, amelyet a fogyasztó a szerződés megkötésekor a szolgáltató tudomására hozott, és amelyet a szolgáltató elfogadott, azt a szerződésben előírt utasításokkal és ügyfélszolgálati támogatással együtt szolgáltatják. Amennyiben a szerződés adott esetben nem írja elő egyértelműen és minden részletre kiterjedően a digitális tartalomra vonatkozó követelményeket, a digitális tartalomnak alkalmasnak kell lennie arra a célra, amelyre az ugyanolyan leírású digitális tartalom szokásosan használatos lenne.[16]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
