A perfüggőség más jogi alakzatban már a római jogban is ismert volt. A jogintézmény időtállóságával kapcsolatban szemléletesek Novák István szavai: "Talán nem túlzás, ha jelenlétét akként jellemezzük, hogy egyike volt azoknak a jogintézményeknek, amelyek - éppen állandóságuk nyomán - a széthullott római impérium jogrendszerének legértékesebb részét az újonnan szerveződő államok (nemzetek) eljárásjogába átmentették."[1] A perfüggőséget mint pert gátló "körülményt" a legtöbb állam polgári eljárásjoga - kisebb-nagyobb eltérésekkel - beépítette szabályai közé.
A "lite pendente" ("függő per") kifejezéssel már a Codex Justinianusban[2] (Kr. u. 529.) találkozunk, a fogalmat azonban még a jusztiniánuszi római jogban sem terminus technicusként, hanem csupán a folyamatban lévő per megjelölésére ["lite pendente actiones, quae in iudicium deductae sunt (...)"] használták.[3] Habár a XIX. századi német pandektisztika néhány képviselője még olyan túlfeszített álláspont hangoztatásáig is eljutott, amely a formuláris perben[4] a litispendentiát és a litis contestatio jogi aktusát élesen elválasztotta egymástól és hozzájuk külön-külön jogkövetkezményeket fűzött,[5] a XX-XXI. századi romanisztika nagyjából egységesen kiáll amellett, hogy a litispendentia kérdésköre a formuláris eljárásban egy lényegesen szélesebb tartalmú jogi aktus, a litis contestatio tanában oldódott fel.
A római jogi formuláris eljárás pert megelőző (in iure) szakaszában a perbehívó rendszerint a perbehívottal együtt a praetor elé járult,[6] és a felperes közölte (editio actionis) az alperessel, hogy milyen keresetet szándékozik indítani ellene. Sikeres perbehívás esetén a pert kezdeményező felkérte (postulatio actionis) a praetort az edictumában meghirdetett (actio edictalis), illetőleg egyedi megfogalmazású (actio decretalis) keresetformula kibocsátására. Ha a perbehívott az ellene támasztott követelést vitatta és a formula kiadásának egyéb akadálya nem merült fel, a magisztrátus decretum kibocsátásával adta ki a feleknek a per érdemi elbírálásának alapjául szolgáló formulát, azt előttük ismertette és a felek választása alapján bírót nevezett. Az praetor előtt zajló eljárási szakasz zárómozzanataként a felek felhívták a jelenlévőket a magisztrátus előtt végbement aktusok tényének és szabályszerűségének tanúsítására. Ezt a peralapító hatósági aktust, amellyel a felek vitás ügyüket a formulában foglalt feltételek mellett a kinevezett bíró döntésére bízták, nevezték litis contestatiónak: ezzel az aktussal a római jogi formuláris eljárás kontradiktórius, vagyis bíróság előtti (in iudicio) szakaszba lépett.[7]
A litis contestatio legfontosabb jogkövetkezménye az volt, hogy az alperes perbebocsátkozásával megindult a per. A litis contestatio aktusának egyik jogkövetkezményeként a felperes keresetjoga - a per eredményétől függetlenül - felemésztődött, vagyis ugyanazon felek között ugyanazon ügyből kifolyólag újra keresetet indítani nem lehetett: ezt a "bis de eadem re ne sit actio" ("ugyanazon ügyből kifolyólag ne indíttassék kétszer kereset") ősi eredetű elve fejezte ki. A már ítélettel eldöntött (exceptio rei iudicatae), illetőleg perbe vitt igény (exceptio in iudi-cium deductae) esetén az ellenérdekű fél kifogással élhetett.[8]
A középkori forrásokban egyre gyakrabban tűnik fel a "függő per" kifejezés. Schlinker kutatásaiban rámutat, hogy a középkori perjogi fejlődésre jelentős hatást gyakorló kánonjogban a perfüggőség fogalmát a XIII. század elején már tudatosan jogi fogalomként használták, noha tisztázatlan maradt, hogy a perfüggőség az idézés közlésével vagy a perbebocsátkozás (litis contestatio) perbeli cselekményével vette-e kezdetét. Az mindenesetre bizonyos, hogy a perfüggőség hatálya alatt mindennemű keresetváltoztatás tilos volt.[9]
Az egyetemeken tanított kánon- és római jog fokozatosan átszűrődött az egyébként is romanizálódó peres eljárásba, és a XV. század végére a perfüggőségre kifogás (exceptio) formájában lehetett hivatkozni a bíróságok előtt az igényét egyidejűleg más módon ismételten érvényesítő felperessel szemben.[10] A kifogás perhalasztó (dilatórius) volt, vagyis nem az igényt magát, csupán annak egy másik perben történő egyidejű követelését zárta ki.[11]
Hazai perjogunk már a kezdetektől fogva tilalmazta a perhalmozást. A kor szokásjogát összegyűjtő Werbőczy István Tripartitumából (Hármaskönyv)[12] kiderül, hogy már a bíróság előtti megjelenésre köte-
- 165/166 -
lező idézés (evocatio) közlése perfüggőséget eredményezett,[13] és ennek megerősítéseként az idéző levél egyik - kissé körmönfont módon megfogalmazott - záradéka is figyelmeztetett a litispendentiára.[14] A törvényerőre ugyan soha nem emelkedett, de a XVI. század közepén élő írott és szokásjogot összegyűjtő[15] Quadripartitum (Négyeskönyv)[16] az idézésben szereplő klauzula tartalmát tovább cizellálta azzal, hogy a perfüggőség ideje alatt esetlegesen szükségessé vált perhalasztás esetén az újabb - vagy mai fogalommal élve folytatólagos - tárgyalásra szóló idézőlevélbe felvették a "non obstante litis pendentiä' ("azonban nem áll fenn perfüggőség") fordulatot, egyúttal a Négyeskönyvben kimondták, hogy patvarkodást követ el az is, aki függőben lévő perben az alperest újra idézteti.[17]
A perfüggőségi klauzula a rosszhiszemű perlekedés, korabeli kifejezéssel a patvarkodás (calumnia) ama formájának megelőzésére szolgált, amikor a felperes ugyanazon dolog iránt kétféle szín alatt vagy kétféle úton perelt: "Ha ugyanis valamely perlekedő fél ugyanazon birtokot zálog címén és örökös jogon is keresi, ezt kétféle színnek (duplex color) mondjuk; ha pedig egy és ugyanazt a dolgot, egy és ugyanazon címen, de két bíró vagy különböző bírák előtt keresi, azt kétféle útnak (duplex via) nevezzük."[18] A kétszínű, illetőleg kettős perlés hármaskönyvbeli szabályát a Négyeskönyv szinte szó szerint ismétli meg.[19]
A középkori magyar perjogban a perfüggőség mint a patvarkodás egyik fajtája pergátló kifogásként (exceptio peremtoria) volt érvényesíthető az alperes érdemi perbebocsátkozását (litis contestatio) követően. A kifogás bizonyítása az alperest terhelte, mely ha eredményre vezetett, érdemében szüntette meg a felperesi igényt.[20] Ilyenkor a bíró patvarkodás iránt ítéletet hozott, melynek hatálya "örökre" elemésztette az alapper tárgyát, és ezenfelül a kalum-niózus felperest kétszáz aranyforint megfizetésére kötelezte.[21]
A perfüggőségi záradék a XVIII. században "tűnt el" az idézőlevelekből, mely nagy valószínűséggel az állandó bíráskodás kialakulásával és az 1723. évi országgyűlés igazságszolgáltatási és perjogi reformjaival függ össze.[22] A királyi ítélőtáblák elé idézés szabályai ugyanis 1723-tól megváltoztak: a keresetlevél és mellékletei "összeolvadtak" az idézőlevéllel, és kézbesítésükre együttesen, kézbesítési bizonyítvány kiállításával került sor.[23]
Az 1869. január 1-jén hatályba lépett Polgári Törvénykezési Rendtartásról szóló 1868. évi LIV. törvénycikk (a továbbiakban: Ptrs.) a perfüggőségről egyáltalán nem rendelkezett, de mind a joggyakorlat, mind a jogelmélet amellett foglalt állást, hogy a litispendentia hiánya perelőfeltételt képez, vagyis a per nem volt megindítható, ha ugyanazon jog érvényesítése iránt már per volt folyamatban.[24] Az 1893. évi XVIII. törvénycikk 27. §-a a sommás eljárásokra korlátozottan kiköszörülte ezt a csorbát, és a pergátló kifogások sorában szerepeltette a perfüggőséget (exceptio litis pendentis) meglehetősen rendhagyó módon: a peremtórikus kifogás érvényesítését ugyanis a törvény a kereset kézbesítését, sőt, annak előadását megelőzően is lehetővé tette, ha "ugyanannak a jognak érvényesítése iránt, ugyanazon vagy más bíróságnál megindított kereset már kézbesíttetett vagy kézbesítés helyett közöltetett, és a korábban megindított per" még folyamatban volt. A perfüggőséget kizárólag kérelemre lehetett figyelembe venni.
Az 1915. január 1-jén hatályba lépett Polgári Perrendtartásról szóló 1911. évi I. törvénycikk (a továbbiakban: Pprt.) 147. §-a[25] a perindítás hatályainak beállását - és így a perfüggés létrejöttét - az idéző végzéssel ellátott keresetlevél kézbesítéséhez kötötte. A Pprt. olvasatában a megindított per folyama alatt ugyanazon jog iránt ugyanazon, illetőleg más bíróság előtt indított per pergátló körülménynek minősült, és ezt a perakadályt a bíróság mind hivatalból, mind kérelemre köteles volt figyelembe venni.[26] Ha a perfüggőséget a bíróság már a keresetlevél beérkezését követően észlelte, akkor a keresetlevelet hivatalból visszautasította (Pprt. 141. §), míg az újabb perfüggőség beállását követően a második per bírósága permegszüntető ítéletet hozott (Pprt. 182. §).
A Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) szerint a perindítás hatályai a keresetnek, illetőleg a viszontkeresetnek az ellenféllel való közlésével állanak be (Pp. 128. §). A Pp. 318. § (1) bekezdése értelmében a fizetési meghagyás kézbesítésének ugyanaz a hatálya, mint a keresetlevél kézbesítésének (128. §).
A Pp. 130. § (1) bekezdés d) pontja értelmében "a bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül [125. § (1) bek.] elutasítja, ha megállapítható, hogy [...] a felek között ugyanabból a ténybeli alapból származó ugyanazon jog iránt - akár ugyanazon bíróság, akár más bíróság előtt - a per már folyamatban van (128. §), vagy annak tárgyában már jogerős ítéletet
- 166/167 -
hoztak (229. §)." A Pp. 157. § a) pontja alapján "a bíróság a pert megszünteti: ha a keresetlevelet már a 130. § (1) bekezdésének a)-h) pontja alapján idézés kibocsátása nélkül el kellett volna utasítani."
A Pp. fent idézett passzusainak szövegéből és szabályozási technikájából csak indirekt módon rekonstruálható a perindítás hatályának és a perfüggőség fogalmának egymáshoz fűződő viszonya, ezért a perfüggőség pontos rendszertani helyének meghatározásakor a Pp. "jogelődje", azaz az 1911. évi Pp. (a továbbiakban: Pprt.) rendelkezéseinek vizsgálatából indulhatunk ki.
A Pprt. 147. §-a egyértelműsítette, hogy a perindításnak kétféle hatálya van: perjogi és magánjogi.[27] A Pprt. a perjogi hatályok közül kiemelte a perfüggőséget (Pprt. 147. § 1. pont), egyúttal azt a pergátló kifogások taxatív listáján is szerepeltette (Pprt. 180. § második bekezdés 5. pont).
A hatályos Pp. pontosan kijelöli a perindítás hatálya beállásának időpontját (128. §), majd perakadályként [130. § (1) bekezdés d) pont], illetőleg - a keresetlevél alperessel történt közlését követően - permegszüntetési okként [157. § a) pont] rögzíti a perfüggőséget, a perfüggőség kezdetének időpontját pedig éppen a perindítás hatálya beállásának időpontjára tűzi. Ebből a szabályozási alapból - valamint a Pp. jogtörténeti értelmezéséből - lehet következtetni arra, hogy a perindítás legfontosabb eljárásjogi hatása a perfüggőség beállása.[28]
A perfüggőség fogalmát élesen el kell különíteni a keresetindítás fogalmától is. A keresetindítás a keresetlevél bírósághoz történő benyújtásával kezdődik, és csupán azt jelenti, hogy a bíróságnak a keresettel valamilyen módon foglalkoznia kell,[29] vagyis megnyílik a peres eljárás, beindul az igazságszolgáltatás "gépezete", a bíróság számára elkezdődnek az ügyintézési határidők és rögzülnek a felek perbeli pozíciói is.[30]
A keresetindításhoz - és így ahhoz, hogy a keresetlevél benyújtásának joghatásai bekövetkezzenek - ugyanakkor nincs feltétlenül szükség a keresetlevél szabályszerű előterjesztéséhez:[31] ezt támasztja alá, hogy a bíróság szabálytalan keresetlevél benyújtása esetén hiánypótlási eljárást folytat le [Pp. 95. § (2) bek.], hatáskör vagy illetékesség hiánya esetén a keresetlevél áttételét rendeli el [Pp. 129. § (1) bek.], egyéb esetekben, így például jogi képviselővel eljáró fél által előterjesztett beadvány esetén pedig a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítja [Pp. 130. § (1) bek.].
Habár kétségtelen, hogy a keresetlevelet idézés kibocsátása nélküli elutasító végzés jogerőre emelkedése esetén a keresetlevél beadásához fűződő joghatások elenyésznek, itt mégis alá kell húzni a Pp. 132. § (1) bekezdésében, illetve a Pp. 161. § (1) bekezdésében foglaltakat. A Pp. 132. § (1) bekezdése csupán a keresetlevél beadásához, míg a Pp. 161. § (1) bekezdése - tekintettel már a perfüggőség beállására - a keresetlevél beadásához és a perindításhoz fűződő joghatályok fenntartásának feltételeit írja elő. A Pp. eredeti szövege - mindkét passzusnál - kizárólag a "polgári jogi hatályok", azaz lényegében az anyagi jogi joghatások fenntartásának lehetőségéről szólt. A II. Pp. novella (a továbbiakban: II. Ppn.)[32] aztán a joghatályok fenntartásáról szóló említett rendelkezéseket kiszélesítette azzal, hogy mellőzte a "polgári" kifejezést a Pp. hivatkozott szakaszaiból. A novella módosító szakaszaihoz fűzött törvényi indokolás ugyan helytelen elméleti fejtegetést tartalmaz, azonban az vitathatatlan, hogy a törvényhely 1958 óta keresetlevél beadása hatályainak "fenntartásáról" rendelkezik, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a keresetlevél beadásához fűződő hatályok az eredeti - szabályszerűtlen - keresetlevél benyújtásának időpontjától rögzülnek. A permegszüntető végzés jogerőre emelkedését követő harminc nap [Pp. 161. § (1) bek.] magában rejti a per, ennélfogva a perfüggőség feléledését is, így ezen időszak alatt tulajdonképpen "függő perfüggőségről" beszélhetünk.[33]
A Pp. 132. és 161. §-át érintő tárgyalt módosításhoz fűzött törvényi indokolás szerint "a Pp. 132. §-ának jelenlegi szövege csupán a polgári jogi hatályok fennmaradásáról rendelkezik. A Pp. 130. § alapján elutasított kereset újbóli benyújtása esetében azonban szükségessé válhatik a perjogi hatályok fenntartása is, ami különösen a perfüggőségi kifogás esetén válik gyakorlatilag fontossá. A perjogi hatály fenntartása esetében ugyanis az első kereset benyújtása, illetőleg annak az alperes részére történő kézbesítése más elbírálást eredményezhet, mintha a másodszor benyújtott kereset kézbesítése volna irányadó, mert időközben az alperes is nyújthat be keresetet, amelynek a felperes részére kézbesítése korábban történik meg, semmint a másodikként benyújtott kereset kézbesítése. Indokolt tehát, hogy a Pp. ilyen esetben a perjogi hatályokat is fenntartsa [...]."[34] A Pp. 161. §-ához fűzött törvényi indokolás csupán visszautal a 132. § módosításánál írtakra.
Az indokolásban kifejtettek helytelen következtetést tartalmaznak, hiszen az összemossa a keresetlevél beadásához és a perindításhoz fűződő joghatásokat. Előfordulhat ugyanis, hogy a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasító végzés jogerőre emelkedését követően nyitva álló harminc napon belül előbb az alperes a felperes ellen nyújt be azonos tényalapból származó azonos jog iránt keresetet, majd a felperes újra szabályszerűen előterjeszti az alperes elleni keresetét. Ilyenkor az előbbi esetben beállnak, az utóbbi esetben pedig a korábbi keresetlevél beadása időpontjától felélednek a keresetlevél beadásához fűződő hatályok, a perfüggőség
- 167/168 -
azonban - az egyéb megkívánt feltételek fennállása esetén is - csak a keresetlevélnek az ellenérdekű féllel történő szabályszerű közlés időpontjában kezdődik el abban az eljárásban, amelyikben a közlés (kézbesítés) korábban történt meg.
A fentiek alapján megállapítható, hogy a perfüggőség a polgári eljárásjogban a keresetindítástól eltérő, míg a perindítás hatályánál szűkebb fogalom. A perfüggőség, illetőleg a keresetindítás hatályainak beállásával cezúra keletkezik a korábbi, pert megelőző (preprocesszuális), vagyis a per megnyílásától a keresetlevél kézbesítéséig megtett, valamint az azt követő peres (processzuális) eljárási cselekmények között. A keresetlevél szabályszerű bírósági kézbesítésének aktusa egyúttal magában rejti a keresetlevél bíróság általi "befogadását", vagyis kifejtésre jut benne, hogy a bíróság a felperes részére az állami jogvédelmet biztosítja, míg a "perbe vont" fél a keresetlevél vele történő közlésével választási lehetőség nélkül kényszerhelyzetbe kerül: alperessé válik, a polgári per pedig kétoldalúvá, kontradiktó-riussá alakul.[35]
A perindítás és a perfüggőség egymással ok-okozati összefüggésben áll: a perfüggőség a perindítás egyik joghatása. A perfüggőség (litispendentia) tehát a polgári pernek az a függő jogállapota, amelynek alapját a kereset előterjesztése, vagyis a keresetindítás képezi,[36] és a keresetlevél szabályszerű kézbesítésének bírósági aktusával jön létre. A per folyamatba tétele akadályt gördít ugyanazon felek közötti azonos tárgyú újabb per megindítása elé.[37]
A perfüggőség így pozitív értelemben a felek között zajló, bírósági peres, illetőleg - a Pp. 318. § (1) bekezdése folytán - peren kívüli eljárásban érvényesített igény feletti jogvita fennállását foglalja magában,[38] vagyis egyszerűsítve részben jelenti a per megindulását és a perindítás hatályainak beállását. Erre utal a Pp. 130. § (1) bekezdés d) pontja - "[...] a per már folyamatban van" fordulata - is. Negatív értelemben viszont tilalmazza az azonos ténybeli alapból származó ugyanazon jog iránt támasztott igények többszörös érvényesítését, vagyis az azonos tárgyú perek és peren kívüli eljárások halmozását.
Az 1911. évi magyar polgári perrendtartás mintatörvényének az 1877. évi "birodalmi" német polgári perrendtartás tekinthető.[39] A német ZPO természetesen merítkezett korának tudományos vívmányaiból, így hasznosította Oskar Bülow akkoriban forradalminak ható perelőfeltétel-tanát,[40] melyet a ZPO közvetítésével Plósz Sándor is "importált" az 1911. évi Pp. megalkotásakor.[41]
A perelőfeltételek hiánya esetén követendő eljárás normatív szabályozása révén a XX. század eleji magyar perjogi jogirodalom is vizsgálni kezdte a perelőfeltételek tanát. A perelőfeltételek alatt azon tények és perbeli cselekmények foglalata értendő, melyektől a peres eljárás megengedhetősége függ,[42] a perelőfeltételek így a keresetindítási jog elé gördítenek akadályt.[43] A hatályos Pp. - érvényesítve a Pprt. szabályozási technikáját - a perelőfeltételeket nem pozitív, hanem negatív oldalról szabályozza azzal, hogy a pergátló körülmények tételes tablóját nyújtja "elutasítás" cím alatt.[44] A pergátló körülmény a perelőfeltétel hiányát jelenti, amely kizárja a per keletkezését.[45]
A Pp. az elutasítási okok taxatív listáján szerepelteti a perfüggőséget is [Pp. 130. § (1) bekezdés d) pont]. Már Magyary is hangot adott annak, hogy a perfüggőség némiképp "kilóg" a pergátló körülmények listájáról, hiszen a perelőfeltétel-perakadály fentebb kifejtett relációjában nehezen fogalmazható meg a perfüggőséggel összeegyeztethető perelőfeltétel, legfeljebb "negatív perelőfeltételként" a perfüggőség hiánya jelölhető meg. Ez mindenesetre fából vaskarika, hiszen "valaminek a feltétele, s így perelőfeltétel is, csak tény lehet, nem pedig valaminek a hiánya."[46] Ezért cizellálja Kovács Marcel a "pergátló kifogásokhoz" adott magyarázatát akként, hogy a perfüggőségi kifogás alapja nem egy perelőfeltétel hiánya, hanem valamilyen perakadály.[47] Bacsó Jenő annak kimondásáig is eljut, hogy a perfüggőség (sem annak hiánya) nem képezheti a per előfeltételét, hiszen mire az alperes abba a helyzetbe kerül, hogy ezt kifogásként érvényesítheti, a pernek már szükségszerűen létrejön.[48]
A Magyary-iskola tézisei nyomán tehát a perfüggőség valóban speciális pergátló körülménynek tekinthető: ha a perfüggőség feltételei fennállnak, vagyis ha ugyanazon tényalapból származó ugyanazon jog érvényesítése iránt azonos felek között újabb polgári peres igény érvényesítése történik, akkor az "újabb" polgári per létre sem jön, és polgári peres jogviszony semmilyen irányban nem keletkezik.[49] A perfüggőség ilyen értelemben abszolút perakadályt képez a polgári perben.
A perfüggőség szabályának hátterében egyrészről a közrend védelme érdekében magától értetődő jogbiztonsági követelmény áll: "nem lehet ugyanis megengedni, hogy a bíróság ugyanazon jog iránt tudva többszörösen tárgyaljon és esetleg ellentétesen is határozzon, vagy ugyanazt a követelést többszörösen megítélje" - írja Jancsó.[50] Másrészről a magánérdek védelmében "sem nem igazságos, sem nem méltányos, hogy alperes a mulasztás következményeinek terhe alatt többszörös védekezésre kényszeríttessék."[51]
- 168/169 -
Harmadrészt a magán- és a közérdeket egyaránt érintő érv, hogy a párhuzamos igényérvényesítés perökonómiai szempontból is gazdaságtalan.[52]
Az említett indokok alapján a mai magyar eljárásjogi elméletben és gyakorlatban a perfüggőséget idézés kibocsátása nélküli elutasítási (permegszüntetési) okként szokás megjelölni. A perfüggőség beállásának jogkövetkezményét a Pp. 130. § (1) bekezdés d) pontja rögzíti: "a bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítja, ha megállapítható, hogy [...] a felek között ugyanazon ténybeli alapból származó ugyanazon jog iránt - akár ugyanazon bíróság, akár más bíróság előtt - a per már folyamatban van [.]." A Pp. 157. § a) pontja pedig már csak visszautal erre a rendelkezésre.
Az elutasításhoz kapcsolódó "bővítmények" ("idézés kibocsátása nélkül") arra utalnak, hogy az elutasítás nem érdemben, hanem kizárólag alaki okból történik.[53] Az "idézés kibocsátása nélkül" fordulat ezen túl tartalmi szempontból ma már inkább csak jogtörténeti emlékűvé vált, az 1911-es Pp. rendszerében ugyanakkor megvolt a szerepe, hiszen egyértelműen jelezte azt is, hogy az elutasító végzéssel együtt megküldött keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül - mintegy tájékoztató jelleggel - küldik meg az alperesnek. Ha a keresetlevelet nem utasították vissza idézés kibocsátása nélkül, akkor a perindítás hatályai, így a perfüggőség is csak az idézéssel ellátott keresetlevél kézbesítésével állt be (Pprt. 147. §). Emiatt éles vita is kialakult a XX. század első felének magyar perjogi irodalmában, hiszen egyesek (Kovács, Pap, Térfy)[54] a keresetlevél közléséhez, míg mások az idézés kézbesítéséhez (Magyary-Nizsalovszky)[55] kapcsolták a perindítás hatályainak beállását.
A perfüggőségi kifogás (exceptio litis pendentis) az eljárás bármely szakában előterjeszthető, illetőleg a perindítás hatályainak korábbi perben történő beállását az újonnan megindult eljárásban a bíróság hivatalból is figyelembe veheti. Ha az újonnan kezdeményezett eljárásban a perindítás hatályai már beálltak, akkor a per megszüntetésének [Pp. 157. § a) pont], míg ennek hiányában a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának [Pp. 130. § (1) bekezdés d) pont] van helye. A gyakorlatban a perfüggőség konjunktív feltételeinek, így a fél-, valamint a tény- és jogazonosság értékelésének van jelentősége. A felsorolás logikai alapú is, hiszen a perfüggőség fennállásának alapkérdése, hogy a vizsgált eljárásokban azonosak-e a felek, és amennyiben igen, úgy csak ezt követően kell vizsgálni, hogy a tény- és jogazonosság is fennáll-e.
A perfüggőség alanyi feltétele az, hogy a peres (vagy peren kívüli) eljárások "ugyanazon felek" között folyjanak. Ebből következően nincs jelentősége annak, hogy a fél milyen perbeli pozíciót (alperes vagy felperes) foglal el, így ha az egyik perben alperes az, aki a másik perben felperes, a perfüggőség - az egyéb feltételek megléte esetén - fennáll.[56] Természetszerűleg nem áll fenn perfüggőség, ha a két per más-más kötelezett ellen, így az egyik csak az adós, a másik az adóstárs vagy kezes ellen indul, és ebből a szempontból lényegtelen az is, hogy a perelt adósok egyetemlegesen kötelezettek.[57] Nem forog fenn a perfüggőség esete akkor sem, ha ugyanazon tárgyú pereket önálló perindításra jogosult különböző személyek indítják meg.[58]
A "félazonosság" feltétele ugyanakkor nem feltétlenül jelent egyúttal személyazonosságot is.[59] Így fennáll a perfüggőség, ha azonos tárgyú per a fél és annak jogutódja (jogelődje) között folyik, továbbá akkor is, ha a korábban hozandó ítélet jogereje kiterjedne a másik perbeli felek közötti jogviszonyra is. Így például ha a munkavállaló azonos időszakra járó és ugyanazon jogalapon követelt munkabér megfizetésére kötelezés iránti keresetét a jogutódlással megszűnt jogelőd és jogutód munkáltatótól is követeli, akkor fennáll a perfüggőség. Ugyanígy megállapítható a perfüggőség, ha az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogelőd tulajdonos ellen, majd jogutódlás (hagyaték átadása) folytán a jogutód tulajdonos ellen is újabb tulajdoni pert indítanak, hiszen a félbeszakadt eljárás a perfüggőség szempontjából folyamatban lévő pernek minősül.[60]
Az engedményező által azonos ténybeli alapból származó azonos jog iránt ugyanazon kötelezettel szemben indított perben hozott ítélet hatálya kiterjedne az engedményesre is, ezért az engedményező által indított per hatálya alatt az engedményes által előterjesztett azonos tárgyú kereset elbírálásának akadálya van.
A perfüggőség tárgyi feltételét képező tény- és jogazonosság összefüggő kategóriák: Magyary "ugyanazon magánjogi érdeket kitevő tényről"[61] ír, és nem véletlen, hogy a Pp. vonatkozó passzusa "ugyanazon ténybeli alapból származó ugyanazon jogról" rendelkezik. A tény- és jogazonosság fogalmakat mindazonáltal nem célszerű összemosni. A tényazonosság a tényállások azonosságát jelenti, vagyis azt, hogy a két keresetben érvényesített jog keletkezésének ugyanazon jogi, ugyanakkor "jogilag nem manipulált tények" képezik alapját.[62]
Kovács Marcel szerint az érvényesített jog is ugyanaz, "ha ugyanazon jogi tényeken alapszik, és mindkét pernek ugyanabban a terjedelemben képezi tárgyát."[63] Így - a mai jogalkalmazási gyakorlattal egyezően - már a kúriai gyakorlat is leszögezte, hogy
- 169/170 -
nem elegendő a perfüggőség megállapításához az, ha mindkét igény ugyanabból a jogviszonyból - például azonos jogügyletből - származik, hanem az is szükséges, hogy az igény tárgya is azonos legyen.[64] A fentiek értelmében nem áll fenn perfüggőséget létesítő jogazonosság (sőt, tényazonosság sem), ha a két keresetet ugyanazon balesetből kifolyólag, de más-más időszakokban felmerült gyógykezelési költségek megtérítése iránt indították.[65]
Hangsúlyozni kell azt is, hogy a jogazonosság - anyagi jogi értelemben - ugyan nem egyenlősíthető a jogcím- vagy jogalap-azonossággal, a perfüggőség vizsgálata szempontjából mégis egy tekintet alá esnek. A Pp. 130. § (1) bekezdés d) pontja alapján az "ugyanazon jog" kifejezésbe grammatikai értelmezéssel csak az alanyi jogosultság azonossága férne bele, azonban már az 1911. évi Pp.-hez kapcsolódó joggyakorlat is beleértette a jogcímek, illetőleg jogalapok azonosságának eltérő fogalmait is. Ennek eredményeként "ugyanazon jogról" csak abban az esetben lehet szó, ha a két eljárásban az anyagi jogosultság azonossága mellett az előterjesztett igény jogalapja és jogcíme is egyezik.
Így - jogazonosság hiányában - nem áll be a perfüggőség, ha a felperes ugyanazt a jogot (például az alperes tartozik neki százezer forinttal) különböző jogcímeken (például előbb kölcsöntartozás, majd kártérítés), vagy ugyanazon jogcímen, de más-más jogalapon (például mindkét esetben kártérítés, de egyik esetben közigazgatási jogkörben okozott kárra hivatkozva a Ptk. 349. §-a alapján, a másik esetben deliktuális kárfelelősségi alapon a Ptk. 339. §-a alapján) követeli az alperestől.
Eltérő jogcím (és jogalap) okán nem áll fenn perfüggőség, ha a felperes előbb a személyhez fűződő jog megsértésének megállapítását, majd újabb keresetben az alperes kártérítés fizetésére kötelezését kéri. Eltérő jogalapra hivatkozás miatt nem forog fenn perfüggőség, ha a felperes szerződés érvénytelenségének megállapítása iránti perben előbb feltűnő értékaránytalanságra, majd egy másik keresetben alaki érvénytelenségre hivatkozik.[66]
A jogazonosság vizsgálatakor figyelemmel kell lenni az egységes elbírálás elvére is. Vannak olyan jogviszonyok, ahol - bár a tényazonosság nem teljes körűen érvényesül - a jog mégis megkövetelheti az azonos vagy hasonló tárgykörben indított perek egy peres eljárásban történő rendezését. Ilyen szabályt tartalmaz a Pp. 277. § (4) bekezdése, amely szerint, ha házassági per van folyamatban, kizárólag annak bírósága előtt indítható ugyanarra a házasságra vonatkozó újabb házassági és vagyonjogi per. Ezért abban az esetben, ha a házastársak utolsó közös lakóhelye szerint illetékes bíróság előtt folyamatban lévő házasság felbontása és házassági vagyonközösség megosztása iránti per folyamatban léte alatt az egyik fél a házassági életközösség fennállása alatt a másik házastárssal közösen szerzett ingatlan közös tulajdonának megosztása végett az ingatlan fekvésének helye szerint illetékes bíróság előtt indít keresetet, ez utóbbi bíróság nem járhat el, ha a korábbi perben a kereset szabályszerű közlése folytán a perindítás hatályai már beálltak.[67]
Végül a jogazonosság fogalmának további precizírozását jelentheti, hogy a jogvédelem formáját is körültekintően vizsgálni kell, melynek során mindenképpen szem előtt kell tartani a perhalmozás tilalmának, vagyis a perfüggőség szabályozásának rendeltetését is. Gaár kategorikus tétele szerint "a védelem más stádiuma ugyanazt a jogot más joggá nem alakítja,"[68] vagyis ha két perben az egyik kereseti kérelem a megállapításra (vagy negatív megállapításra), míg a másik teljesítésre (marasztalásra) irányul, a perfüggőség fennáll, hiszen a perfüggőség szabályozási céljával ellentétes, hogy az egyik perben azonos felperes javára a kereset alaposságát, míg a másikban alaptalanságát mondják ki. Ugyanígy kizárják egymást az azonos tárgyú, de ellentétes tartalmú megállapítási (negatív megállapítási) keresetek.
Az elv általános érvényessége nem kérdőjelezhető meg, a gyakorlatban azonban csínján kell vele bánni, hiszen az igények között előfordulhat látszólagos azonosság is. Így párhuzamos megállapítási (negatív megállapítási), illetőleg marasztalási keresetek előterjesztése esetén mindig vizsgálni kell, hogy valamelyik kereset egyéb okból, például a marasztalási kereset időelőttiség, míg a megállapítási kereset például szükségtelenség okán nem utasítható-e el.
A jogvédelem formájával összefüggő kérdés továbbá az is, hogy egy folyamatban lévő perben emelt beszámítási kifogás akadálya lehet-e annak, hogy az abban foglalt ellenkövetelést a fél önálló perben kereseti igényként érvényesítse. Az ezzel kapcsolatos joggyakorlat szintén már az 1911. évi Pp.-hez kapcsolódóan kialakult. Eszerint a beszámítási kifogás nem képez perfüggőségi akadályt. A Kúria egyik döntése szerint nem képez akadályt a beszámítási kifogás elbírálására nézve az, hogy az alperes által beszámíttatni kért javítási költségek iránt alperes előzőleg rendes pert tett folyamatba, mert az alperessel szemben a perfüggőségi kifogás csak abban az esetben volna sikerrel érvényesíthető, ha alperes a beszámíttatni kívánt összegekre nézve a jelen perben viszontkeresetet támasztott volna, beszámítási kifogásával szemben azonban ez a pergátló kifogás nem érvényesíthető.[69]
Hasonlóképpen foglal állást a hatályos Pp.-hez kapcsolódó bírósági gyakorlat. Perfüggőséget a Pp. 130. § (1) bekezdés d) pontja és a 128. §-a szerint
- 170/171 -
a beszámítási kifogás nem, csak a keresettel vagy viszontkeresettel történő igényérvényesítés eredményezhet.[70] Természetesen a Pp. rendelkezései folytán a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem előterjesztésének a keresetlevél beadásával, míg a fizetési meghagyás kézbesítésének a keresetlevél közlésével azonos hatályt kell tulajdonítani [Pp. 315. § (6) bekezdés és 318. § (1) bekezdés].
A perfüggőség témájának sarkalatos pontja a perfüggőség kezdő időpontjának meghatározása, melyet az egyes európai államok belső polgári perjogi szabályozása között kialakult jelentős különbségek is jól illusztrálnak. A magyar perrendtartás perfüggőséget szabályozó rendelkezései - apróbb eltérésekkel - az olasz, az osztrák, a luxemburgi és holland polgári eljárásjogi szabályozás útját követik: a perfüggőség az említett országok polgári perjogában is a keresetlevél ellenfélnek történt kézbesítésével kezdődik.[71]
Más a helyzet a német perrendtartásban, amely különválasztja a perindítás hatályainak és a perfüggőségnek a bekövetkezését: az előbbi a keresetlevél beadásával, az utóbbi a keresetlevél alperesnek történő kézbesítésével áll be.[72] A német jog érdekessége az is, hogy a fizetési meghagyás csak perré alakulás esetén a meghagyás kézbesítésére visszamenőleges hatállyal képez perfüggőséget.[73]
A svájci polgári perrendben még változatosabb a kép, hiszen a perfüggőség szabályozása nagyrészt kantonális szintre helyeződött, és a kantoni perjogok szabályozása jelentős szóródást mutat a perfüggőség beállásának időpontját illetően: helyenként - a keresetlevél ellenféllel való közlése nélkül - elegendő a keresetlevél bírósági regisztrációja, másutt viszont csak a keresetlevél (viszontkeresetet tartalmazó irat) ellenérdekű félnek történő szabályszerű kézbesítését fogadják el.[74]
A belga szabályozás tekinthető talán a legszigorúbbnak, ahol a perfüggőség beállásához a keresetlevél és az idézés ellenfélnek való együttes és szabályszerű kézbesítésén túl szükséges a bírósági regisztráció is.[75] Hasonló a francia szabályozás is, ahol a felperesnek előbb a bírósági postai szolgáltatón keresztül kézbesítenie kell a keresetlevelet az alperesnek, majd ezt követően a kézbesítési igazolással ellátott keresetlevél másodpéldányát a bírósági nyilvántartásba való bejegyzés végett a bírósághoz kell beadni.[76] A perfüggőség kezdő időpontjának szempontjából az 1984-es év jelentett fordulópontot: korábban a perfüggőség a keresetlevél alperes részére történő kézbesítésével kezdődött el, ezt követően - a Cour de Cassation három ítélete folytán -a bírósági regisztráció időpontja vált a perfüggőség kezdő időpontjává.
A perfüggőség kezdő időpontját a magyar jogban egyértelműen meghatározza a Pp. 128. §-a: a perindítás joghatásai, így a perfüggőség is a keresetnek, illetőleg a viszontkeresetnek az ellenféllel való közlésével állnak be. Hatályos Pp.-nk "finomított" az 1911. évi perrend 147. §-ában foglalt rendelkezésen: a 147. § negyedik bekezdésében foglalt szabályt[77] elhagyta, míg a 147. § első bekezdését akként pontosította, hogy "kézbesítés" helyett a "közlés" kifejezést építette be. A tömörebbé vált szabályozás gyakorlati alkalmazása azonban semmit sem változott, a hatályos Pp. rendelkezéséből adódóan a perindítás hatályai továbbra is akkor állnak be, amikor az ellenfél - rendszerint postai kézbesítés útján - a keresetet kézhez veszi vagy a jegyzőkönyv kézbesítése révén, illetőleg a jelenlétében megtartott tárgyaláson abba a helyzetbe jut, hogy tudomást szerezhet az ellene támasztott keresetről, illetőleg a viszontkeresetről.[78] A "közlés" kapcsán hangsúlyozandó, hogy az nem tartalmi fogalom, így az ellenfélnek nem a keresetlevél tartalmával kell tisztába kerülnie, hanem csupán azzal, hogy ellene bíróság előtt peres (peren kívüli) eljárás folyik. Ezért a perfüggőség szempontjából nincs jelentősége annak sem, hogy a tárgyaláson változtatott (kiterjesztett, felemelt vagy leszállított) kereset tartalmát az ellenérdekű fél megismerje, annak viszont már inkább, hogy az írásba foglalt keresetnek (viszontkeresetnek) a tárgyaláson jelenlévő ellenérdekű fél részére való átadásának megtörténtét a tárgyalási jegyzőkönyv egyértelműen rögzítse, a tárgyaláson szóban előadott keresetet (viszontkeresetet) pedig a jegyzőkönyv pontosan tartalmazza, és hogy ez utóbbi esetben a keresetet (viszontkeresetet) tartalmazó jegyzőkönyvet az ellenérdekű fél részére szabályszerűen kézbesítsék.
Tekintettel a fentiekre, valamint arra, hogy a perindítás hatályai, így a perfüggőség is a keresetlevél alperessel történő közlésével törvény erejénél fogva (ex lege) a Pp.-ben meghatározott időpontban kezdődik el, nagy jelentősége van a keresetlevél szabályszerű közlésének, vagyis - a Pp. főszabályából [Pp. 99. § (1) bekezdés] kiindulva - a kézbesítésnek.[79] Például ezért nem áll be a perfüggőség, amikor a keresetlevél kézbesítése során kézbesítési akadály merül fel ("ismeretlen" vagy "ismeretlen helyre költözött" jelzéssel érkezik vissza, "saját kezébe" kézbesítési utasítás helyett más személy veszi át stb.), vagy a kézbesítés szabálytalanul történik, még akkor sem, ha az alperes ténylegesen tudomást szerzett a keresetindításról. Más a helyzet akkor, ha a címzett az átvételt megtagadta, vagy a keresetlevelet nem vette át (az a bírósághoz "nem kereste" jelzéssel érkezett vissza): az előbbi esetben ugyanis a kézbesítés megkísérlésének napján, az utóbbi esetben - ellenkező bizonyításig - a kézbesítés második megkísérlésének
- 171/172 -
napját követő ötödik munkanapon a keresetlevelet (fizetési meghagyást) kézbesítettnek kell tekinteni, és a kézbesítési vélelem megállapításáról szóló értesítésben a bíróságnak tájékoztatni kell a felet a Pp. 128. §-ában foglaltakról is [Pp. 99. § (2) és (4) bekezdés]. Az értesítéshez mellékelni kell azt a hivatalos iratot, amelyre vonatkozóan a bíróság a kézbesítési vélelem beálltát megállapította.
Ez a szabályozás szükségszerűen vonja maga után azt a következtetést is, hogy egyetlen perfüggőség létezik, és az egy időponttól kezdődik. Nem egyeztethető tehát össze a hatályos hazai polgári eljárásjoggal az a nézet, amely a perfüggőség intézményének személyi-időbeli megbontására irányul. Így nem vezethető le a Pp. rendelkezéseiből Wopera perfüggőség kezdő időpontjának szétválasztását valló álláspontja, amely szerint a "felperes szempontjából" a keresetlevél beadásától, míg az "alperesi oldalon" a keresetlevél részére történő közlésével áll be a perfüggőség.[80] Ez a felfogás azt jelentené, hogy a felperes ugyanazon ténybeli alapból származó ugyanazon jog iránt azonos alperes ellen a keresetlevél beadásától kezdődően újabb pert nem indíthat. Ennek sem a hatályos, sem az 1911-es Pp. szerint nem volt akadálya: így abban az esetben, ha a bíróságra később érkezett (beadott) - és így magasabb ügyszámon iktatott - keresetlevelet az alperes korábban veszi kézhez, mint a korábban benyújtottat, akkor a perfüggőség természetszerűleg a később beadott, de hamarabb kézbesített keresetlevéllel megindult eljárásban áll be, így a korábban benyújtott keresetlevéllel megindult pert kell megszüntetni.[81] Az 1911. évi Pp. gyakorlatához kapcsolódóan egy kúriai döntés külön kimondta, hogy ha azonos tárgyú kereseteket indítottak, a perfüggőség akadálya arra a perre nézve keletkezik, amelyben az - idéző végzéssel ellátott - keresetlevelet később kézbesítették.[82] A hatályos Pp.-hez fűződő gyakorlat szerint is perfüggőség esetén a per megszüntetésének abban az eljárásban van helye, amelyben a kereseti követelést tartalmazó iratot az alperes később vette kézhez.[83]
"Végigfuttatva" a fenti elvi eshetőséget, amennyiben a felperes keresetének beadását követően, de annak kézbesítése előtt az alperes ugyanazon tárgyban keresetet terjeszt elő a "felperessel" szemben, akkor a perfüggőség problémája nem is feltétlenül merül fel, hiszen a kereseti kérelmek ilyen esetben általában eltérőek (ellentétesek). Ilyenkor a később érkezett (érkeztetett) pert egyesíteni kell a korábban érkezett (iktatott) perhez, és a később támasztott kereset viszontkeresetté alakul. Ennek gyakran előforduló példája, amikor a szülők egymástól függetlenül gyermekelhelyezés és gyermektartásdíj fizetésére kötelezés iránti keresetet terjesztenek elő egymással szemben.
Nem állnak be a perindítás hatályai, ha - hatáskör vagy illetékesség hiányában - a bíróság elrendeli a keresetlevél más bírósághoz történő áttételét. A Pp. 129. § (1) bekezdése szerint az áttételt elrendelő végzést kézbesíteni kell a feleknek, és az alperes példányához csatolni kell a keresetlevél másolatát is. A Pp. hivatkozott szakasza nem a keresetlevél kézbesítéséről, hanem annak az áttételt elrendelő végzéshez történő, tájékoztató jellegű "csatolásáról" rendelkezik ugyanúgy, ahogyan azt a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasító végzés esetében is teszi [Pp. 130. § (2) bekezdés].
A perfüggőség megszűnik, ha bármelyik azonos tárgyú folyamatban lévő per elállás folytán megszűnik vagy egyezséggel, illetőleg ítélettel befejeződik. A perfüggőség a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasító, permegszüntető, illetőleg egyezséget jóváhagyó végzés, a fizetési és bírósági meghagyás vagy az ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg. A perfüggőség szempontjából folyamatban lévő pernek minősül a félbeszakadt, felfüggesztett és szünetelő eljárás a félbeszakadás, felfüggesztés és szünetelés hatálya alatt is, így az újabb azonos tárgyú kereset megindításának a korábbi per akadálya.[84] A perfüggőség feléled, ha a felperes a pert újra megindítja vagy a "függő perfüggőség" harmincnapos időtartama alatt a keresetlevelet szabályszerűen újra benyújtja, illetve követelését egyéb úton szabályszerűen érvényesíti [Pp. 161. § (1) bek.]. Feléled a perfüggőség akkor is, ha a fél igazolási [Pp. 109. § (4) bek.] vagy kézbesítési vélelem megdöntése iránti kérelemmel él [Pp. 99/A. § (8) bek.].
A jogerős határozatok elleni jogorvoslatoknak a perfüggőséggel nincsen kapcsolatuk, de a folyományukként születő határozatok feléleszthetik a perfüggőséget. A perújítási és felülvizsgálati kérelem benyújtása a jogerőt nem oldja fel, így ha az "elsőfokú" perújítási, illetve a felülvizsgálati eljárás határozathozatalig terjedő teljes tartama alatt azonos felek között ugyanazon tárgyból eredően újabb per indul, akkor a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül nem perfüggőségre, hanem arra hivatkozással kell elutasítani, hogy a keresetlevél tárgyában már jogerős ítéletet hoztak (res judicata). A perújítási eljárásban hozott hatályban fenntartó, illetőleg egészben vagy részben hatályon kívül helyező ítélet, továbbá a felülvizsgálati eljárásban születő hatályon kívül helyező és új eljárásra utasító határozat ugyanakkor a perfüggőséget feléleszti.■
JEGYZETEK
[1] Novák István: A perfüggőség jogi természete. In: In memoriam Novotni Zoltán (Szerk. Miskolczi Bodnár Péter) Novotni, Miskolc 2003. 196. o.
[2] C. 1, 21; Constantinus C. 8, 36, 2; Justinianus C. 8, 36, 5 pr.
- 172/173 -
[3] Vö. Buchka, Hermann von: Die Lehre vom Einfluß des Processes auf das materielle Rechtsverhältniß. Bd. 2. Rostock und Schwerin, Stiller'schen Hofbuchandlung, 1847. 112. o.
[4] Ez a perlekedési mód a nem római polgárok vitás ügyeivel foglalkozó jogszolgáltató magisztrátus, a praetor peregrinus gyakorlatában alakult ki. Alkalmazását a Kr. e. 150 körül kibocsátott lex Aebutia tette lehetővé, majd a Kr. e. 17-ben Augustus által kibocsátott bírósági törvény, a lex Iulia iudiciorum privatorum írta elő általánosan, mellyel együtt a legis actiós eljárások megszűntek. Vö.: Bessenyő András: Római magánjog I. - A római magánjog az európai jogi gondolkodás történetében. Dialóg Campus, Budapest-Pécs 2000. 144. o.
[5] A XIX. századi német pandektisták közül többen kísérletet tettek a római jogi per megnyílása utáni szakasz kettéválasztására az eljárás struktúrájában való elhelyezkedéstől és attól függően, hogy mely jogkövetkezmények fűződtek a litispendentia, és melyek a litis contestatio jogi aktusához. Eszerint például Danz a perfüggőséget tágabb értelemben a praetor elé idézés kézbesítésétől, míg szűkebb értelemben a litis contestatio aktusától számolta. Bayer a perfüggőség jogkövetkezményeiként az alábbiakat jelölte meg: a per tárgya res litigiosává (peres, vitatott üggyé) válik, a birtokállapotban nem következhet be változás, az alperesnek viszontkereset indítására keletkezik joga, az alperes rosszhiszeműnek tekintendő, ha a per tárgyát elrejti, megsemmisíti, elidegeníti stb., amelynek jogkövetkezményeit viselni köteles. (Vö. Danz, Wilhelm August Friedrich: Grundsätze des ordentlichen Prozesses. 4. kiadás. Erhardische Buchhandlung, Stuttgart 1806. 108-112. o.; Bayer, Hieronymus von: Vorträge über den gemeinen ordentlichen Civilproceß mit Beziehung auf Martin's Lehrbuch. 7. kiadás. Verlag der Literarisch-Artistischen Anstalt, München 1841. 315-318. o.; Sartorius, Johann Baptiste: De litispendentiae vero initio programma. Hoffmann, Turici 1837
[6] Arról, hogy a perbehívott a magisztrátus előtt a megadott időpontban megjelenjen, a perbehívónak kellett gondoskodnia. Az alperes praetor elé idézése, vagyis perbehívása a perlő fél állami felügyelettel végzett magánaktusának számított. Ha az alperes önként nem jelent meg a praetor előtt, a felperes erőszakkal vonszolhatta őt a praetor tribunálja elé, vagy biztosítékul kezeseket (vades) kellett adnia a felperes részére, hogy meghatározott napon megjelenik a praetor előtt. Ez volt az ún. vadimonium aktusa. Ulpianus D. 2, 13, 1. o.
[7] Az eljárással kapcsolatban vö.: Benedek Ferenc - Pókecz Kovács Attila: A római polgári peres eljárás. Kézirat, Pécs 2008. 7-12. o.; Bessenyő András: i.m. (4. jegyzet), 144-148. és 157-162. o.; Mayer-Maly, Theo: Römisches Recht. 2. Auflage. Springer, Wien 1999. 212-213. o.; Schlinker, Steffen: Litis contestatio - Eine Untersuchung über die Grundlagen des gelehrten Zivilprozesses in der Zeit vom 12. bis zum 19. Jahrhundert. Frankfurt am Main, Klostermann, 2008. 9-54. o.; Kaser, Max - Hackl, Karl: Das römische Zivilprozessrecht. Beck, München 1996. 285-293. o.
[8] Francke, XIX. századi pandektista véleménye szerint a litispendentia lényege éppen az ellenérdekű félnek abban a jog által biztosított lehetőségében merült ki, hogy rendelkezésére állt az exceptio in iudicium deductae. Francke, August Wilhelm Samuel: Über den Begriff der Litispendenz im Civilpro-zeß. Archiv für die civilistische Praxis. Bd. 16. (1833) 443. o.
[9] Schlinker, Steffen: i.m. (7. jegyzet), 65. o.
[10] Schlosser, Hans: Spätmittelalterlicher Zivilprozeß nach bayerischen Rechtsquellen. Gerichtsverfassung und Rechtsgang. Böhlau, Köln-Wien 1971. 296-297. és 312. o.
[11] Lásd erről részletesebben: Gruchot, J. A.: Zur Lehre von dem Einwande der Rechtshängigkeit (exceptio litis pen-dentis). Beiträge zur Erläuterung des preußischen Rechts, des Handels- und Wechselrechts durch Theorie und Praxis, 1868. 802. o.
[12] A Hármaskönyv (Opus Tripartitum juris consuetudinarii inclyti regni Hungariae) anyaga 1514-ben került a magyar országgyűlés elé, azt - átvizsgálás után - el is fogadta, a király aláírta, ám pecséttel való megerősítésére nem került sor, így törvénnyé soha sem vált. Vö. Béli Gábor: Magyar jogtörténet - A tradicionális jog. Dialóg Campus, Budapest-Pécs 2000. 28-29.; Mezey Barna (szerk.): Magyar jogtörténet. Osiris, Budapest 1997. 25. o.
[13] Huszty Stephanus: Jurisprudentia practica, seu com-mentarius novus in jus Hungaricum. Budapest, 1745. I. 38, 25. o.
[14] "Ellent nem állván az, hogy a per, ha köztük ilyen fennforogna, folyamatban van." Tripartitum II. 25. o.
[15] Mezey Barna: Jogalkotás a 16-19. századi Magyarországon. Rubicon, 1996. 1-2. sz. 16-17. o.; Degré Alajos: A Négyeskönyv perjogi anyaga. Sárik Gyula és Géza Könyvnyomdája, Budapest 1935. 16-17. o.
[16] A Négyeskönyv (Quadripartitum opus juris consue-tudinari regni Hungariae) átvizsgálására létrejött vizsgálóbizottság 1553-ban fejezte be munkálatait, ám a tervezetet néhány alkotmányellenes javaslata miatt a király "félretette", az országgyűlésnek be sem mutatták. Vö. Béli Gábor: i. m. (12. jegyzet), 29-30. o.; Fraknói Vilmos: Werbőczy István 1458-1541. Franklin, Budapest 1899. 97. o.; Mezey Barna (szerk.): i. m. (12. jegyzet), 25. o.
[17] Quadripartitum III. 20.
[18] Tripartitum II. 70. 2. §
[19] Quadripartitum III. 77.
[20] Az alperes által kétszínű perlés címén tett patvarkodási kifogás azonnal bizonyítandó, azaz ugyanazon a törvényszakon, amelyen a kifogást tette, ennek bizonyítására halasztást nem kaphatott. Ha az alperes patvarkodás címén kifogást emelt, de e kifogását bizonyítani nem tudta, a Négyeskönyv emiatt külön büntetést nem szabott reá. Vö. Quadripartitum III. 77.; Degré Alajos: i. m. (15. jegyzet), 149. o.
[21] Tripartitum II. 75.
[22] Vinkler János: A magyar igazságszolgáltatási szervezet és polgári peres eljárás a mohácsi vésztől 1848-ig. Dunántúl Egyetemi Nyomdája, Pécs 1927. 395. o.
[23] 1723. évi XXVI. törvénycikk 6. §. A vidéki bíróságok előtt ez a szokás már a XVII. században élt, a kézbesítést azonban mind a szolgabíró, mind az esküdt ülnök egy nemessel jelenlétében teljesíthette. Ezt a gyakorlatot csak a XIX. század elejére számolták fel. Vö. Vinkler János: i. m. (22. jegyzet), 395-399. o.
[24] Vö. Jancsó György: Magyar polgári törvénykezési jog. Harmadik kiadás. Lepage Lajos Könyvkereskedése, Kolozsvár 1908. 280. o.; Falcsik Dezső: A polgári perjog tankönyve. Harmadik kiadás. Grill, Budapest 1910. 138. o.
[25] A Pprt. 147. § első bekezdése szerint: "Az idéző végzéssel ellátott keresetlevél kézbesítésével beállanak a perindítás hatályai, úgy mint: 1. a megindított per folyama alatt ugyanazon jog iránt újabb pert sem ugyanazon, sem más bíróság előtt nem lehet indítani (perfüggőség); [...]."
A Pprt. 147. § negyedik bekezdése szerint: "A keresetlevéllel nem közölt kereset tekintetében a perindításnak, valamint a keresetlevél beadásának hatályai akkor állanak be, mikor benyújtják a keresetet a tárgyalási jegyzőkönyvhöz leendő melléklés végett, a járásbírósági eljárásban pedig amikor a keresetet jegyzőkönyvbe veszik."
[26] Magyary Géza: Magyar polgári perjog. Franklin, Budapest 1913. 453. és 473. o.
[27] Jancsó György: A magyar polgári perrendtartás rendszeres kézikönyve. Első kötet. Athenaeum, Budapest 1912. 404. o.; Térfy Gyula: A Polgári Perrendtartás Törvénye és Joggyakorlata. Első kötet. Hetedik kiadás. Grill, Budapest 1927. 367. o.
[28] Vö. Kengyel Miklós: Keresetindítás. In: A polgári perrendtartás magyarázata. (Szerk. Németh János) Első kötet. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1999. 527-528. o.
[29] Rosenberg, Leo - Schwab, Karl Heinz - Gottwald, Peter: Zivilprozessrecht. 16. Auflage. C. H. Beck, München 2004. 604. o.
- 173/174 -
[30] Wopera Zsuzsa: Eljárás az elsőfokú bíróság előtt. In: A polgári perjog - Általános rész. (Szerk. Wopera Zsuzsa) KJK-Kerszöv, Budapest 2003. 190. o.
[31] Ellenkező állásponton: Kengyel Miklós: Magyar polgári eljárásjog. Osiris, Budapest 2006. 224. o.
[32] A polgári perrendtartás egyes rendelkezéseinek módosításáról szóló 1957. évi VIII. törvény (II. Ppn.). Hatályba léptette az 1958. évi 5. törvényerejű rendelet 1. §-a. Hatályba lépés: 1958. március 1.
[33] Novák István: i. m. (1. jegyzet), 201. o.
[34] Vö. II. Ppn. 132. §-ához fűzött törvényi indokolás
[35] Vö. 75/1995. (XII. 21.) AB határozat
[36] Bosch, Wolfgang: Rechtskraft und Rechtshängigkeit im Schiedsverfahren. Mohr Siebeck, Tübingen 1991. 166. o.
[37] Jancsó György: i. m. (27. jegyzet), 404. o.
[38] Rosenberg, Leo - Schwab, Karl Heinz - Gottwald, Peter: i.m. (29. jegyzet), 604. o.; Borges, Maurício Ferräo Pereira: Verfahrensrecht und Geschichte. Grin Verlag, München 2008. 48. o.
[39] A törvényt előbb Reichszivilprozessordnungnak, később Zivilprozeßordnungnak nevezték, szokásos rövidítése: ZPO. A ZPO javaslata Leonhardt porosz igazságügy-miniszter vezetésével készült el, majd három éven keresztül tartó vita után 1877-ben törvényerőre emelkedett, és 1879-ben hatályba lépett. Vö.: Kengyel Miklós: A bírói hatalom és a felek rendelkezési joga a polgári perben. Osiris, Budapest 2003. 47-50. o.
[40] Bülow, Oskar: Die Lehre von den Prozesseinreden und die Prozessvoraussetzungen. A mű eredetileg 1868-ban jelent meg (Gießenben), azóta több kiadást ért meg.
[41] Míg az 1952. évi magyar polgári perrendtartás hatályba lépése óta hazánkban méltatlanul mellőzött témává vált a perelőfeltételek tana, addig a német perjogi szakirodalomnak ma is virágzó területe. Bülow óta a perelőfeltételeknek számtalan felosztása létezik. A ZPO-ból kiindulva a ma talán "legdivatosabb" nézet szerint a perelőfeltételeken belül különböztetni kell a perindítás előfeltételei (valós jogvédelmi igény léte és a német bíróság joghatósága) és az érdemi ítélethozatal előfeltételei között, ez utóbbin belül pedig a bíróságra (az ügy bírói útra tartozik; hatáskör és illetékesség léte), a felekre (fél- és perképesség; törvényes képviselet) és az ügy tárgyára vonatkozó előfeltételek (kereshetőségi jog; perfüggőség és ítélt dolog hiánya) között.
[42] Vö.: Falcsik Dezső: A polgári perjog tankönyve. Grill, Budapest 1910. 290-291. o.; Jancsó György: i. m. (27. jegyzet), 429-430. o.; Kovács Marcel: A Polgári Perrendtartás Magyarázata. Első kötet. Benkő Gyula Könyvkereskedése, Budapest 1911. 239-240. o.; Magyary Géza: i. m. (26. jegyzet), 447. o.; Magyary Géza - Nizsalovszky Endre: Magyar polgári perjog. Franklin, Budapest 1939. 331-332. o.; Pap József: A Plósz-féle polgári perrendtartás tervezetéhez. Eggenberger-féle Könyvkereskedés, Budapest 1898. 81-85. o.
[43] 2218/B/1991. AB határozat
[44] A Pprt. a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli visszautasítását (141. §), a Pp. a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasítását (130. §) szabályozza. A pergátló körülmények jogintézménye a hatályos Pp.-ben sem tér el lényegesen a korábbihoz képest. Vö. Kengyel Miklós: i. m. (31. jegyzet), 226. o.
[45] Kengyel Miklós: i. m. (28. jegyzet), 535-536. o. A perelőfeltételek tanának elméleti irányait lásd: Tildi Balázs: A perelőfeltételek tanának megjelenése a századforduló német és magyar jogirodalmában. In: A magyar polgári eljárásjog a kilencvenes években és az EU-jogharmonizáció. Németh János jubileumi tanulmánykötet. (Szerk. Papp Zsuzsanna) ELTE Eötvös Kiadó, Budapest 2003. 289-297. o.
[46] Magyary Géza: i. m. (26. jegyzet), 447. o.
[47] Kovács Marcel: i. m. (42. jegyzet), 273. o.
[48] Bacsó Jenő: A jogvédelem előfeltételei a polgári perben. Máramarossziget, 1910. 106. o.
[49] Novák István: i. m. (1. jegyzet), 196-197. o.
[50] Jancsó György: i. m. (27. jegyzet), 405. o.
[51] Kovács Marcel: i. m. (42. jegyzet), 239. o.
[52] Haas, Ulrich: Rechtshängigkeitssperre und Sachzusammenhang. In Gerhard Lüke - Takehiko Mikami - Hanns Prütting: Festschrift für Akira Ishikhawa: Zum 70. Geburtstag Am 27. November 2001. Walter de Gruyter, Berlin 2001. 165. o.
[53] Vö.: Névai László: Keresetindítás. In: A polgári perrendtartás magyarázata. (Szerk. Szilbereky Jenő - Névai László) Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1967. 507. o.
[54] Kovács Marcel: i. m. (42. jegyzet), 239. o.; Pap József: i. m. (42. jegyzet), 68-69. o.; Térfy Gyula: i. m. (27. jegyzet), 367. o.
[55] Magyary Géza: i. m. (26. jegyzet), 473. o.; Magyary Géza - Nizsalovszky Endre: i. m. (42. jegyzet)
[56] Kovács Marcel: i. m. (42. jegyzet), 242. o.
[57] Térfy Gyula: i. m. (27. jegyzet), 369. o.
[58] Vö.: Legfelsőbb Bíróság Gfv.I.32.544/2002. sz. - BH 2004/476.
[59] Zeiss, Walter - Schreiber, Klaus: Zivilprozessrecht. 10. Auflage. Mohr Siebeck, Tübingen 2003. 139. o.
[60] Legfelsőbb Bíróság P. törv. I.21.290/1992. - BH 1993/618.
[61] Magyary Géza: i. m. (26. jegyzet), 473. o.
[62] Novák István: i. m. (1. jegyzet), 197. o.
[63] Kovács Marcel: i. m. (42. jegyzet), 241. o.
[64] Kúria 2022/1918.
[65] Kúria 4263/1916.
[66] Legfelsőbb Bíróság Pfv.II.20.691/2000/3. sz.
[67] Tolna Megyei Bíróság 1.Pf.20.411/2008/5. sz.; Legfelsőbb Bíróság Pfv.II.21.948/2008/11. sz.
[68] Gaár Vilmos: Perfüggőség. In: Magyar jogi lexikon hat kötetben. Ötödik kötet. (Szerk. Márkus Dezső) Pallas, Budapest 1907. 868-869. o.
[69] Kúria I.G.402/1896.
[70] Fejér Megyei Bíróság Gf.40.142/2002/4. - BDT 2003/806.
[71] Wopera Zsuzsa: A perfüggőség szabályozása a magyar és az európai polgári eljárásjogban. Európai Jog, 2005. 6. sz. 14. o. Vö. 1940. évi olasz polgári perrendtartás 39. cikk; 1895. évi osztrák polgári perrendtartás 232. § (1) bekezdés.
[72] Vö. 1877. évi német polgári perrendtartás 253. § (1) és 263. § (1) bekezdései.
[73] Vö. 1877. évi német polgári perrendtartás 696. § (3) és 700. § (2) bekezdései.
[74] Vö. 1918. évi berni polgári perrendtartás 160. §. Az 1976. évi zürichi perrendtartás 102. §-a például a kereset, illetőleg a viszontkereset beadásához fűzi a perfüggőség kezdő időpontját, Glarus kanton 2001. évi polgári perrendtartásának 88. cikke szerint a keresetlevél iktatásával áll be a perfüggőség, míg Thurgau kanton 1988. évi polgári perrendtartás 90. §-a értelmében a perfüggőség a keresetre, illetőleg a viszontkeresetre adott perbeli nyilatkozattal, mint perbebocsátkozással rögzül.
[75] Scholz, Ingo: Das Problem der autonomen Auslegung des EuGVÜ. Mohr Siebeck, Tübingen 1998. 31. o.
[76] Rüßmann, Helmut: Negative Feststellungsklage und Leistungsklage sowie der Zeitpunkt der endgültigen Rechts-hängigkeit im Rahmen des EuGVÜ - Entscheidungs- und Klärungsbedarf durch den EuGH. IPRax, 1995/1. 77-78.; Vö. 2007. évi új francia polgári eljárásjogi kódex 54-55., 100-107. és 726. §-ai
[77] Vö. 25. jegyzet
[78] A közigazgatási perekre nézve a Pp. 332/C. §-a eltérő rendelkezést tartalmaz.
[79] Vö. 46/2003. (X. 16.) AB határozat
[80] Vö. Wopera Zsuzsa: i. m. (30. jegyzet), 190. és 201. o.
[81] Vö. Névai László: i. m. (53. jegyzet), 524. o.; Szekszárdi Városi Bíróság P.20.434/2008/4. sz.
[82] Kúria 13.389/1924.
[83] Legfelsőbb Bíróság Pf.20.858/2006/6. sz.
[84] Vö.: Kovács Marcel: i. m. (42. jegyzet), 243. o.; 369.; Kúria 942/1905.; Legfelsőbb Bíróság P. törv. I. 21.290/1992. sz. - BH 1993/618.; Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.20.550/2008/2. sz.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző bírósági fogalmazó, Tolna Megyei Bíróság.
Visszaugrás
