A gazdasági verseny szabadságának alkotmánybeli deklarációja elsődlegesen a piacgazdaság kiépítését szolgálta. Ezzel szemben a tisztességes gazdasági verseny Alaptörvény szerint biztosított feltételei a piaci folyamatokba való beavatkozás alkotmányjogi lehetőségét teremtették meg. Bár mindkét megfogalmazás a gazdasági versenyre vonatkozik, párhuzamuk csak látszólagos. A pusztán részleges tartalmi átfedésük miatt e két különböző fogalomnak az értelmezés szintjén való "egybemosása" egyrészt bizonytalanná teszi a gazdasági verseny védelmének alkotmányos kereteit, másrészt meggyengíti a piacgazdasági működés közjogi biztosítékait.
Öt éve lépett hatályba Magyarország Alaptörvénye, s e jubileum arra is alkalmat ad, hogy áttekintsük, milyen változást eredményezett e közjogi reform a gazdasági verseny alkotmányos védelmében. A rendszerváltozás után két évtizeden át a verseny szabadsága volt a versenyvédelem legmagasabb szintű közjogi garanciája[1], 2012-től pedig a tisztességes verseny ethosza került a középpontba. Hogy ez az alkotmányjogi terminológia változásán túl tartalmilag is eltér-e a korábbi államcéltól, az Alkotmánybíróság (továbbiakban: AB) gyakorlatának elemzése útján lehet megállapítani. A jelen írás arra tesz kísérletet, hogy az AB határozatain keresztül mutassa be vázlatosan, hogyan alakult a gazdasági verseny alkotmányos védelme a rendszerváltást követő 27 évben.
1. Magyarország a rendszerváltás után, követve a nyugat-európai országok jogi és gazdasági berendezkedését, formálisan is áttért a (szociális) piacgazdasági működésre, és ezzel egy időben kibontakoztatta az egyéni szabadságjogokat. Az Alkotmányba a rendszerváltáskor kerültek bele a gazdasági jellegű rendelkezések[2], köztük a verseny semlegességének deklarálása is. Ez nyolc hónappal később módosult, s az Alkotmány 9. §-ának új megfogalmazása szerint "Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát." Így a következő két évtizedre a "verseny szabadsága" lett a gazdasági verseny alkotmányos védelmének központi fogalma, a versenysemlegesség említése nélkül.
Alkotmányjogi természetét tekintve a verseny szabadsága nem volt alapjog[3], hanem Alkotmányba foglalt célkitűzés. Kezdetben azonban még nem államcélként, hanem alkotmányos elvként[4], alkotmányos jogként[5], illetve alkotmányos szabadságjogként[6] definiálta az AB[7], és csak 1994-
- 29/30 -
re alakult ki az államcélkénti értelmezés.[8] Mindez az útkeresés annak volt a következménye, hogy a ’90-es évek elején az AB-nak úgy kellett meghatároznia a versenyszabadság alkotmányjogi természetét, hogy miközben az egyes alkotmányjogi kategóriákat egymástól el kellett határolnia, a saját dogmatikai szóhasználata is változott.[9] Azonban az alkotmányos elvként, szabadságjogként vagy államcélként való azonosítás nem pusztán terminológiai kérdés volt, hanem az alkotmányos jogvédelem mértékét meghatározó minőség is.[10] Ilyen összefüggésben pedig érthető, hogy a kormány gazdaságpolitikáját korlátozni nem akaró AB fokozatosan felpuhította a versenyszabadság tételét, és ezzel egyben azt is el tudta kerülni, hogy a gazdaságpolitikai hatású döntéseit minden esetben "erre a (dogmatikai eszköztárát tekintve) ingoványos talajra alapozza"[11].
2. Az AB gyakorlatában a verseny szabadsága szorosan összefüggött a piacgazdasági klauzulával, a vállalkozás szabadságával és más gazdasági alapjogokkal. Mivel kezdettől fogva a gazdasági alapjogok védelme és a piacgazdaság megszilárdítása volt a versenyszabadság legfőbb funkciója, önálló alkotmányos értékként nem jelenhetett meg.[12] Nem is foglalt magában semmilyen normatív tartalmat, hiszen a létének értelme az volt, hogy összekapcsolja a piacgazdaságot mint államcélt a gazdasági szabadságjogokkal. Normatív tartalom nélkül pedig önálló sérelmének kimondására nem is volt lehetőség. Ebből következően a versenyszabadság sérelmét rendszerint az Alkotmány valamely más rendelkezésének sérelmével együtt állapították meg. A legtöbb esetben a piacgazdasággal együtt vizsgálta az AB, de gyakran a gazdasági szabadságjogokkal vagy a diszkriminációtilalommal összefüggésben merült fel a verseny szabadságának alkotmányos sérelme.
Mindössze alig néhány esetben állapított meg az AB alkotmányellenességet kifejezetten a verseny szabadságába ütközés miatt, és valamennyi határozat 1991 és 1997 között született meg.[13] Alapvetően négy nagy csoportba sorolhatók az AB-nak a verseny szabadságával kapcsolatos döntései, amelyek mindegyike a tökéletlen gazdasági verseny valamely anomáliájára reflektált. Ezek a monopóliumok, a piacra lépés közjogi akadályai, a diszkriminatív versenyfeltételek és a versenyellenes állami beavatkozások voltak. Fontos hangsúlyozni, hogy az AB döntései közvetlenül természetesen nem a piaci anomáliákra vonatkoztak, hanem azokra a jogi normákra, amelyek Alkotmánynak való megfelelését eljárásaiban vizsgálta. Közvetve azonban mégis az anomáliákra reflektáltak ezek a döntések, amennyiben a verseny szabadságának a 9. § (2) bekezdésben megfogalmazott tétele a gazdasági versenyt volt hivatott védeni.
3. Monopóliumról legszűkebb értelemben akkor beszélhetünk, ha a piacon csak egy vállalkozás van vagy egy vállalkozás kap kizárólagos jogot egy meghatározott gazdasági tevékenység végzésére, és mivel más vállalkozás így nem szállhat vele versenybe, sem hatékonyságnövelésre, sem árcsökkentésre nem kényszeríti a verseny a monopolistát. A monopóliumok ellen szűk körben volt használható a versenyszabadság alkotmányos védelme, mert azt az AB az Alkotmány 10. § (2) bekezdésével együtt értelmezte. S mivel eszerint "az állam kizárólagos tulajdonának, valamint kizárólagos gazdasági tevékenységének körét törvény határozza meg", az a következtetés adódott, hogy a versenyszabadság csak a versenypiacra vonatkozik, az állam kizárólagos gazdasági tevékenységeire nem.[14] Így az állam törvénnyel kivonhatott gazdasági területeket a versenyszabadság köréből, hogy monopóliumokat hozzon létre vagy engedjen létrehozni.[15] A monopólium létrehozása vagy fenntartása csak akkor ütközött az Alkotmányban foglalt versenyszabadságba, ha a kizárólagosságot nem törvény hozta létre, hanem alacsonyabb szintű jogszabály.[16] Ebből az a következtetés adódik, hogy az AB megkülönböztette a piacot az állam számára fenntartott kizárólagos területektől, és a piacon folyó verseny mellett nem tartotta szükségesnek a piacért (tehát a fenntartott kizárólagos területért) folyó verseny védelmét. Érdekes módon a pályázat útján elnyert kizárólagos jogokkal kapcsolatban (amelyek tartalmilag ugyancsak jogi monopóliumot keletkeztetnek) épp fordított volt az AB megközelítése. Úgy vélte, hogy mivel a verseny teret kapott a pályázat során, az így előálló kizárólagos jog nem ütközik a versenyszabadság elvébe.[17] Itt a piacért folyó verseny elégséges volt a jogi monopólium igazolására.[18] A monopóliumokat illetően tehát a verseny szabadsága csak szűk körben védte a versenyt, mert egyrészt törvénnyel létrehozhatott az állam monopóliumokat, másrészt pedig, mert elégséges volt vagy a piacért folyó ver-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
