A pénzügyi fogyasztóvédelem elnevezéssel aposztrofálható terület 2008-tól, a pénzügyi válság eszkalációját követően, a krízis hatásai által széles rétegeket érintve került erőteljesebben a közérdeklődés középpontjába, ezért a gazdasági és társadalmi problémák (mindenekelőtt az adósok tömegeinek nehéz helyzetbe kerülése) az eddigieknél mélyrehatóbb és komplexebb jogalkotói lépéseket tettek szükségessé. Ennek megfelelően 2009 és 2014 között alapvető változások mentek végbe a nemzetközi és a magyar szabályozásban egyaránt. Ezek közül kiemelkedő jelentősége van a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvénynek, amely a hatálybalépése óta eltelt bő egy évtized alatt számos módosításon esett át. Jelen tanulmányomban néhány, a fogyasztói hitelezés területét érintő - és közvetve a törvény hatályát is befolyásoló - terminológiai probléma tisztázását követően áttekintem e jogszabály fontosabb változásait. A törvény egy adott időszak problémáira adott szabályozói válasznak tekinthető, de egyes, a problémák megelőzésére törekvő előírásai és a tájékoztatásra vonatkozó szabályai máig a hazai pénzügyi fogyasztóvédelem fontos pillérévé teszik.
Kulcsszavak: pénzügyi fogyasztóvédelem, fogyasztói jogok, fogyasztói hitelezés, terminológiai problémák
The financial consumer protection got special attention in 2008, after the escalation of the financial crisis. Between 2009 and 2014, fundamental changes took place in the international and Hungarian regulation. An outstanding important regulation is the Act CLXII of 2009 on consumer credit. In this paper I'd like to clarify some terminological inexactitude - which are connected with the scope of this act - and review the most important changes of this regulation. This regulation can be considered as a regulatory response to the problems of this period, but its provisions aimed at preventing the problems and its rules on information make it an important pillar of domestic financial consumer protection even today.
Keywords: financial consumer protection, consumer rights, consumer lending, terminological inexactitude
Merész és vitatható eredményekkel kecsegtető vállalkozás egy-egy terület korszakolása, különösen, ha olyan - hazánkban csak mintegy évtizede a figyelem középpontjába kerülő - diszciplínáról van szó, mint a pénzügyi fogyasztóvédelem. Az elsődleges nehézséget ezzel kapcsolatban az jelenti, hogy a szakirodalom a fogyasztóvédelem kezdeteit illetően is nagy eltéréseket mutat. Ezek részletes kifejtése helyett jól szemlélteti a problémát Lábady Tamás szép gondolata, miszerint "még ha többezer éves - ótestamentumi[1] - ősöket is keres, valójában csak a múlt század 60-as éveiben tűnt fel »szivárványként« az állami politika és a jog horizontján egy újfajta jogintézményi »fenomén«: az ún. fogyasztóvédelem."[2] A pénzügyi fogyasztóvédelem pedig még ennél is később, nyugaton az 1980-as években,[3] hazánkban az uniós jogharmonizáció
- 107/108 -
kapcsán,[4] de még inkább a 2008-as pénzügyi válság begyűrűzésével, a devizahitelezés társadalmi méretű problémává válásával nyert egyre inkább szisztematikus megközelítést.[5] Így mára a pénzügyi szektorban (értve ezalatt a pénzintézeti, a tőkepiaci, a biztosítási és a pénztári szektort) felmerülő speciális fogyasztóvédelmi problémák,[6] illetve az azokra adott válaszok olyan szerteágazó - jóformán minden jogágra, jogterületre kiterjedő - szabályozást, joggyakorlatot és ezeket elemző tudományos hátteret hoztak létre,[7] amelyek megalapozzák, hogy a fogyasztóvédelmen belül, esetleg amellett, külön területként tekintsünk a pénzügyi fogyasztóvédelemre, amelynek szabályozási tárgykörei, intézményrendszere (mindenek előtt a felügyeleti szerepkört ellátó Magyar Nemzeti Bank és az alternatív vitarendezési lehetőséget biztosító Pénzügyi Békéltető Testület révén) is elkülönült a hagyományos fogyasztóvédelmi tárgyköröktől, intézményektől.
- 108/109 -
Úgy tűnik, a 2008-ban kirobbant krízishez kapcsolódó szabályozás és a vonatkozó joggyakorlat kialakítása meghatározó mérföldkőnek bizonyult a pénzügyi fogyasztóvédelem (magyarországi) története szempontjából (is). Időben mindez nagyjából a 2009 és 2014 közötti időszakra tehető, legfontosabb eredményei pedig - a teljesség igénye nélkül - az alábbiakban foglalhatók össze:
- devizahiteles mentőcsomag jogszabályai;[8]
- a fogyasztói hitelezés (újra)szabályozása a 2008/48/EK irányelv és a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény (a továbbiakban: Fhtv.) által;
- a felügyeleti rendszer megreformálása;
- külön alternatív vitarendezési fórum (Pénzügyi Békéltető Testület) létrehozása;
- és a kúriai joggyakorlat alapjainak megteremtése (ld. ebben a körben pl. a 2/2012 PK véleményt,[9] vagy a 6/2013[10] és a 2/2014 PJE-t[11]).
Mielőtt a fogyasztói hitelezés szabályozásának fejlődésére rátérek, bemutatom, milyen terminológiai problémák nehezítik a tárgyalt téma lehatárolását. A tárgyalásra kerülő fogalmak mikénti meghatározása közvetve érinti a "fogyasztónak nyújtott hitelről szóló törvény" szabályozási tárgykörét, tárgyi hatályát is.
Gyakran találkozom azzal a jelenséggel, hogy nem konzekvensen használják a fogyasztói hitel/kölcsön és a fogyasztási hitel/fogyasztási kölcsön kifejezéseket.
1. A hitel és kölcsön fogalmát a magyar jog elhatárolja,[12] ugyanakkor az ennek kapcsán jelentkező terminológiai pontatlanságok tisztázását nem segíti elő, hogy az Fhtv. hatálya a törvény megfogalmazása szerint a fogyasztónak nyújtott hitelre terjed ki.[13] A hitel fogalma kapcsán "kétfedelű" meghatározással találkozunk az Fhtv-ben:
- egyrészt, hitel alatt hitelszerződés alapján nyújtott szolgáltatást, valamint az értékpapír kibocsátása mellett nyújtott zálogkölcsönt kell érteni,[14]
- 109/110 -
- másrészt a törvény megadja a hitelszerződés definícióját is: a Polgári Törvénykönyvről szóló törvényben meghatározott hitelszerződés és kölcsönszerződés, ide nem értve az olyan szerződést, amely alapján folyamatos szolgáltatásnyújtás vagy azonos termék azonos mennyiségben történő értékesítése ellenében a fogyasztó részletfizetést teljesít.[15]
Tehát, az Fhtv. a hitel fogalma (helyesebben, a törvény hatálya) alá vonja a Ptk. szerinti hitelszerződést és kölcsönszerződés alapján nyújtott szolgáltatást is. A Ptk. szerinti hitelszerződés alapján a hitelező hitelkeret rendelkezésre tartására, és a rendelkezésre tartott összeg erejéig kölcsönszerződés, kezességi szerződés, garanciaszerződés vagy egyéb hitelművelet végzésére vonatkozó más szerződés megkötésére, az adós díj fizetésére köteles.[16] Ezzel kapcsolatban a Ptk. kommentár megjegyzi, hogy a hitel gazdasági tartalma szerint erőforrások ideiglenes átadását jelenti. "Ezt a funkciót a hitelszerződés önmagában nem tölti be, hanem csak azokon az egyedi finanszírozási szerződéseken keresztül, amelyeket a hitelező és az adós a hitelszerződésben meghatározott keret terhére megkötnek egymással. Ezeket a szerződéseket a törvény hitelműveletnek nevezi." A kölcsönt, kezességet és a garanciát megemlítő példálózó felsorolás mellett idetartozik a váltóleszámítolás, a lízing, a határidős ügyletek kötése vagy az akkreditív nyitása (okmányos meghitelezés) is.[17]
Nem sokkal szerencsésebb ebből a szempontból (ti. a hitel és a kölcsön összemosása) a 2008/48/EK irányelv[18] megoldása sem, amely hitelmegállapodás alatt olyan megállapodást ért, amely alapján a hitelező a fogyasztónak hitelt nyújt vagy annak nyújtására ígéretet tesz
- halasztott fizetés,
- kölcsön
- vagy más, ezekhez hasonló pénzügyi megoldás formájában,
- azon megállapodások kivételével, amelyek folyamatos szolgáltatásnyújtásra vagy ugyanolyan jellegű áruk ugyanolyan mennyiségben történő folyamatos értékesítésére vonatkoznak, és amelyek esetében a fogyasztó az ilyen szolgáltatásokért vagy árukért azok rendelkezésre bocsátása időtartama alatt részletekben fizet.[19]
A terminológiai problémák gyökere azonban a fentieknél mélyebbre és régebbre nyúlik vissza. Mint arra Nagy Éva rámutatott,[20] már az Irányelv elődjének, a fogyasztói hitelre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló 87/102/EGK irányelvnek az átültetésénél is furcsa kettősséggel találkozhattunk:
- 110/111 -
- első lépésben a magyar jogalkotó az 1987-es direktíva egyes rendelkezéseit 2001. január 1-jei hatálybalépéssel az akkori Hitelintézeti törvénybe ültette, "fogyasztási kölcsön" elnevezéssel, a Hpt. fogyasztóvédelmi előírásai közé (212-214/C. §) azzal, hogy a fogyasztási kölcsön definícióját már 1998. január 1-től tartalmazta;[21]
- majd a fogyasztóvédelmi törvénybe is bekerültek "fogyasztási kölcsön" cím alatt hasonló szabályok.[22]
A kettős átültetés indoka, hogy a Hpt. a hitelintézetekre vonatkozik, így az általuk kötött fogyasztói kölcsönszerződésekre a Hpt.-t, míg a nem hitelintézet által finanszírozott ügyletekre az Fgytv.-t kellett alkalmazni (ez utóbbi tehát szubszidiárius jellegű a Hpt.-hez képest). Másrészt a két törvény fogyasztó fogalma is eltérő volt: míg a Hpt. csak a természetes személyeket tekintette fogyasztónak, addig az Fgytv. bizonyos körben egyéb jogalanyokat is.[23] E kettősséget épp az Fhtv. oldotta fel, hatályon kívül helyezve mind a Hpt., mind az Fgytv. vonatkozó rendelkezéseit.
2. A másik - a 87/102/EGK irányelv átültetése kapcsán már érintett - probléma a fogyasztói-fogyasztási hitel/kölcsön megkülönböztetése. Mint láthattuk, hazánkban tulajdonképpen az történt, hogy a "fogyasztói hitelre" vonatkozó tagállami rendelkezések közelítéséről szóló direktíva rendelkezései "fogyasztási kölcsön" cím alatt épültek be a magyar jogrendbe.
A jogirodalomban ismertek olyan nézetek, miszerint a fogyasztói szerződések jellegadó vonásai közé tartozik, hogy azok valamilyen fogyasztási cikk értékesítését kívánják elérni.[24] Ehhez képest a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól a fogyasztói szerződést a fogyasztó és a vállalkozás között kötött szerződésként határozza meg.[25]
A fogyasztói hiteleket csoportosíthatjuk több szempont alapján, fedezet szerint lehet jelzáloghitel és fogyasztási hitel.[26] Ez utóbbi körébe tartozik a gépjárműhitel, folyószámlahitel, hitelkártya, személyi kölcsön, áruhitel. Ezek szerint tehát a fogyasztási hitelek a fogyasztói hitelek egyik típusát képezik.[27] Ehhez némiképp hasonló módon,
- 111/112 -
a MNB[28] a háztartási szektor részére nyújtott hitelállományt hiteltípus szerint a következőképpen osztotta fel:
- lakáshitel;
- szabad felhasználású jelzáloghitel;
- babaváró kölcsön;
- személyi hitel;
- áruhitel;
- gépjárműhitel és lízing;
- folyószámlahitel;
- hitelkártya követelés.
Az Fhtv. megalkotásával a jogalkotó célja kettős volt: egyrészt a 2008/48/EK irányelv átültetése, másrészt az Irányelv hatályán kívül eső jelzáloghitelek vonatkozásában az Irányelvben foglaltakhoz hasonló szabályok megalkotása.[29] A törvény a közlönyállapot óta 21 alkalommal (legutóbb 2021. március 10-én) esett át kisebb-nagyobb módosításon.[30] A teljesség igénye nélkül - nem kronologikus sorrendben, hanem témák szerint haladva - a fontosabb változások lényege röviden az alábbiakban foglalható össze:
1. Némiképp módosult a törvény hatálya, amennyiben a 2017. július 1-től hatályos szöveg a fogyasztó és a hitel fogalmát is a korábbiaknál szélesebb körre terjesztette ki. A módosítás külön fogyasztó-fogalmat határozott meg, amelynek értelmében immár nemcsak az önálló foglalkozása és gazdasági tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy a fogyasztó, hanem további vizsgálat nélkül fogyasztónak minősül a zálogházi ügyletben részt vevő, a zálogtárgyat felkínáló, annak birtokát értékpapír ellenében hitelezőre átruházó természetes személy is.[31] Ennek megfelelően a hitel fogalma is kiterjesztésre került az értékpapír kibocsátása mellett nyújtott zálogkölcsönre is. A módosítást követő, jelenleg is hatályos szöveg értelmében tehát:
- fogyasztó: az önálló foglalkozása és gazdasági tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy, valamint az értékpapír kibocsátása mellett megvalósuló zá-
- 112/113 -
logkölcsönnyújtás esetén a zálogtárgy birtokát hitelezőre átruházó természetes személy,
- hitel: a hitelszerződés alapján nyújtott szolgáltatás, valamint az értékpapír kibocsátása mellett nyújtott zálogkölcsön.
2. A 2015. február 1-től hatályos módosítások értelmében jelentősen megváltozott a hitelszerződés megkötését megelőző tájékoztatásra vonatkozó szabályozás szövege (5-13. §).[32] A változások jó része az elektronikus ügyintézéssel (ld. pl. 10-11. §) és a felügyeleti szervben bekövetkező változásokkal (PSZÁF helyett MNB, illetve a PBT megjelenése) függ össze.
3. Beépítésre került a törvény szövegébe 2016-ban az árukapcsolás és csomagban történő értékesítés cím (14/A. §), valamint A jelzáloghitel fedezetéül szolgáló ingatlanok értékelése cím (14/B. §),[33] az EU jelzáloghitel-irányelvében meghatározott követelmények belső nemzeti jogba történő átültetése érdekében.[34]
A jelzáloghitel-irányelv az árukapcsolással összefüggésben arra az álláspontra helyezkedett, hogy az árukapcsolás főszabályként nem engedélyezhető, kivéve, ha a hitelmegállapodással együtt ajánlott pénzügyi szolgáltatás vagy termék külön nem kínálható, mivel a hitel szerves részét képezi, például fedezet mellett nyújtott folyószámlahitel esetén. Az uniós jogalkotó indokoltnak tartja, hogy a hitelező megkövetelhesse, hogy a fogyasztó a hitel visszafizetésének garantálása vagy a biztosíték értékének megőrzése céljából megfelelő biztosítással rendelkezzen. Ugyanakkor lehetővé kell tenni a fogyasztó számára, hogy a biztosítóját maga választhassa meg, feltéve, hogy a biztosítás a hitelező által ajánlott vagy kínált biztosítással egyenértékű fedezetet nyújt.[35] Ezeket a szempontokat érvényesítette a magyar jogalkotó az Fhtv. e pontban tárgyalt módosítása során.
Az Fhtv. mellett, a jelzáloghitel-irányelvnek való megfelelés érdekében megalkotásra került a 462/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet a jelzáloghitel nyújtásával, közvetítéssel kapcsolatos eljárásra, a hiteltanácsadásra és a foglalkoztatottak szakmai ismereteire vonatkozó szabályokról, amely elsősorban a jelzáloghitel nyújtása és közvetítése, valamint hiteltanácsadás esetén alkalmazandó általános követelményeket, valamint a hitelközvetítő és a közvetítői alvállalkozó által foglalkoztatott személy szakmai ismereteire vonatkozó szabályokat rögzíti.
- 113/114 -
4. 2014. december 6-tól az Fhtv. A hitelszerződés feltételei és annak változása címet viselő része egészült ki, amely cím alatti egyes rendelkezések a hatálybalépésüket követően röviddel, a jelzáloghitelirányelv implementálásával összefüggésben módosításra kerültek.[36] E cím keretében szabályozza az Fhtv. a hatálya alá tartozó egyes szerződések esetén a THM-maximumokat (jegybanki alapkamat + 24, illetve 39%) és a fogyasztó számára hátrányos egyoldalú szerződésmódosítás feltételeit (17/A-F. §).
Bár nem az Fhtv. szövegét érinti, de a téma szempontjából jelentős fejlemény, hogy szintén 2014 decemberében jelent meg az 56/2014. (XII. 31.) NGM rendelet a fogyasztónak nyújtott hitellel kapcsolatos egyes tájékoztatási szabályokról, amely deklaráltan a 2008/48/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.[37] Ennek egyik legfontosabb rendelkezése, hogy a hitelező/hitelközvetítő a hitelszerződés törlesztőrészletének változását, illetve annak lehetséges hatásait bemutató, 1. melléklet szerinti minta táblázatot köteles a fogyasztó rendelkezésére bocsátani.[38]
5. A "fair bank törvényként" ismertté vált módosítás[39] eredményeként a bankok által felszámítható díjak mértéke 2015-től jelentősen megváltozott: a "fair bank" törvény előírásai gátat szabtak az indokolatlan költségek felszámításának a hitelügyletek során.[40] A szabályozás bevezetését az indokolta, hogy az átlagos hitelköltség 2007-2009 között mind a lakáshitelek (15,2%-ig), mind a fogyasztási célú hitelek esetében (29,6%-ig) emelkedett. Az ezt követő időszakban a hitelköltségek 2019. év végéig folyamatosan csökkentek: a lakáscélú hitelek átlagos hitelköltsége a válság időszakában elért 15,2%-os szintről 2019 novemberére 4,9%-ra esett. A fogyasztási hitelek esetében ugyanezen időszak alatt hasonló mértékű, fokozatos csökkenés történt: 29,6%-ról 8,3%-ra.[41]
6. A devizaalapú hitelekre (21/A-B. §) és a hitelszerződés felmondására (20/A-C. §) vonatkozó garanciális szabályok (kockázatfeltáró nyilatkozat bevezetése, árfolyamrés megszüntetése középárfolyam vagy MNB árfolyam kötelező alkalmazásának előírásával) Fhtv.-be történő beépítésére is sor került.[42]
- 114/115 -
7. Az Fhtv. legutolsó módosítására 2021. március 10-i hatállyal került sor.[43] Ekkor kerültek az Fhtv.-be az előtörlesztést elősegítő rendelkezések, amelyek értelmében a fogyasztó előtörlesztési szándékának bejelentését követően a hitelező 5 munkanapon belül rendelkezésre bocsátja a szükséges információkat, majd a fogyasztó által előtörleszteni kívánt részlet hitelező rendelkezésére bocsátását követően pedig legkésőbb 5 munkanapon belül elszámolja az előtörlesztett részletet.
A sok változás mellett némi stabilitást mutat, hogy az Fhtv. egyes alapvető jogintézményeire vonatkozó szabályok nem, vagy alig változtak az elmúlt időszakban (hitelszerződésre vonatkozó tartalmi és formai követelmények,[44] fogyasztó elállási/felmondási joga,[45] előtörlesztés,[46] hiteltúllépés esetén fennálló tájékoztatási kötelezettségek[47]).
A fogyasztói hitelezés jelentőségét mutatja, hogy a háztartási hiteltranzakciók éves értéke 2018-19-ben közel 500 milliárd forint volt azzal, hogy ebben az évben az állomány éves növekedése 8 százalékot tett ki. A vizsgált időszakban tovább nőtt a lakáshitelek és a személyi kölcsönök kibocsátása (20, illetve 36 százalékkal). A lakáshitelek éves kibocsátása reálértelemben mintegy négyötöde a válságot közvetlenül megelőző, 2008. évi szintnek, ugyanakkor, mint az MNB megjegyzi, "a jelenlegi hitelciklusban az adósságfék-szabályok mérséklik a túlzott eladósodás kockázatát, és a lakosság kamatkockázati kitettségének csökkentését is ösztönzik."[48]
Prugberger Tamás és Nagy Zoltán 2010-ben arra a megállapításra jutottak, hogy a válság kirobbanása után bevezetett szabályozások - köztük az Fhtv. - csak az eseményeket követték, hiszen az adósok egy jelentős része addigra krízishelyzetbe került a válság következtében, amelyre e szabályok már nem adtak megoldást.[49] A törvény hatálybalépése óta eltelt évtized mégis - általam is megtapasztalt - jelentős és az ügyfelek számára is érzékelhető változásokat hozott a fogyasztók részére nyújtott hitelezésben.
Konkrét személyes "élményem" volt 2007-ben, hogy a hitelközvetítő által egy rövid igényfelmérést követően, helyszínen kikalkulált devizaalapú kölcsönszerződés a kalkulációtól az aláírásig egy napon belül lezajlott, és az egész folyamat során olyan érzésem volt, hogy végig siettették az ügymenetet. Ehhez képest 2019-ben a minősített fogyasztóbarát jelzáloghitel felvételénél más volt a helyzet: a bankfiókban történt igényfelmérést követően hitelképességi vizsgálaton estem át, majd a pozitív minősítést követően, a szerződéstervezetet előre e-mailen megkaptam, áttanulmányozhattam,
- 115/116 -
kérdéseket tettem fel írásban a banki ügyintézőnek. Miután ezekre választ kaptam, egy egyeztetett időpontban került sor a szerződés aláírására. Maga a szerződéskötési szituáció, a körülmények szubjektív megérzésem szerint sokkal inkább alkalmasak voltak arra, hogy megfontolt, megalapozott döntést hozzak.
Természetesen a fogyasztók felelőssége fennmarad, hiszen hiába a törvény által előírt tájékoztatási kötelezettség, megfontolási idő, ha a fogyasztó ezeket a dokumentumokat nem tanulmányozza át, nem kérdez, ugyanúgy bajba kerülhet. A jogalkotásban végbement szemléletváltás azonban talán a napi gyakorlatban is érezteti hatását, így álláspontom szerint közelebb kerültünk ahhoz, hogy az átlagosan tájékozott, észszerű fogyasztó megalapozott döntést hozhasson. Így, ha a már bajba került adósokon nem is tudott segíteni az Fhtv. és a kapcsolódó jogalkotás, a hasonló helyzetek kialakulásának megelőzéséhez jelentősen hozzájárult.
Jelen tanulmány keretében a fogyasztói hitelezés szabályozásának mintegy évtizedes változásait tekintettem át röviden, elsődlegesen az Fhtv. rendelkezéseit vizsgálva. A 2009. december 30-án kihirdetett fogyasztói hitelről szóló törvény kétségtelenül jelentős mérföldkőnek, alapvetően egy adott korszak adott problémáira adott szabályozói válasznak tekinthető. A fogyasztói hitelezés (újra)szabályozása álláspontom szerint helyesen helyezte a hangsúlyt a megelőzésre, az ezt tükröző szabályok (mindenekelőtt a szerződéskötést megelőző tájékoztatás, a fogyasztó elállási joga stb.) jelentősége túlmutat az adott korszakon, míg egyes rendelkezések talán további megfontolást igényelnek. E körben az egyoldalú szerződésmódosítás szabályozását emelném ki. Helyes irány, hogy korlátozni kell a fogyasztók hátrányára alkalmazható egyoldalú szerződésmódosítási lehetőséget, azonban megfontolandó, hogy a hitelezők e hatalmasságának kiegyensúlyozására a fogyasztók számára is biztosítson a jogalkotó valamilyen hatékony eszközt, a felmondási jog ugyanis sok esetben nem jelent valós alternatívát a feltételek módosításával egyet nem értő fogyasztók számára. Tudjuk, hogy "törvényt a múlt szövőszéke szőtt",[50] az életviszonyok változása újabb kérdésekre követel szabályozói válaszokat. A technológiai fejlődés újabb vívmányai - mint például a digitális pénzek megjelenése - a közeljövő, sőt talán a jelen nagy kihívását jelentik, amelyre nemcsak a pénzügyi fogyasztóvédelemnek, hanem a jogrendszer egészének megfelelő megoldásokat kell találnia... ■
JEGYZETEK
[1] A legtöbb forrás a fogyasztóvédelem története kapcsán a Szentírás alábbi részletére hivatkozik: "Ne legyetek igazságtalanok az ítélkezésben, a hosszmérték, a súlymérték és az űrmérték használatában. Legyen hiteles a mérleged, hiteles a súlyod, hiteles a mértéked, hiteles a vékád." Lev 19,35-36.
[2] Lábady Tamás gondolatát idézi: Hámori Antal: Bevezetés a fogyasztók etikai és jogi védelmébe. In: Hamar Farkas - Hámori Antal (szerk.): A fogyasztók etikai és jogi védelme. Budapest, BGF KVIK Közgazdasági Tanszéki Osztály, 2015. 6.
[3] Az Európai Közösségben a pénzügyi szektorra vonatkozó szabályozás csak az 1980-as évektől kapott kiemelt figyelmet a Bizottság részéről. Az 1985-ben kiadott Fehér Könyv ezen a területen is az egységes piac kiépítését tekinti elsődleges célnak, azonban ebben a dokumentumban már megjelenik a fogyasztóvédelem iránti igény is. Az időközben végbement alapvető jelentőségű változásokra (ilyen mindenekelőtt a monetáris unió alakulása és a rohamos technikai fejlődés) reagált a Bizottság által készített Pénzpiaci Szolgáltatási Akcióterv (Financial Services Action Plan, FSAP, 1999.) és az ehhez kapcsolódó jogalkotási reformot körvonalazó, bölcsek bizottsága által jegyzett dokumentum, mely Lámfalussy-jelentésként (2001) vált ismertté.
[4] Találóan foglalja össze mindezt Varga Nelli: "A fogyasztói hiteljog szabályozásának megjelenése Magyarországon - szemben más nyugat-európai országokkal - nem organikus fejlődéssel, hanem jogalkotói döntéssel magyarázható. A hiteljog fogyasztóvédelmi aspektusú szabályozására a fogyasztói hitelre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló Tanácsi 87/102/EGK irányelv átültetésének eredményeként, az Európai Megállapodásból fakadó jogharmonizációs kötelezettség következtében került sor hazánkban." Ld. Varga Nelli: A fogyasztói kölcsönszerződések jóerkölcsbe ütközése. In: Szikora Veronika - Árva Zsuzsanna (szerk.): A fogyasztók védelmének új irányai és kihívásai a XXI. században. Debrecen, A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának kiadványa, 2018. 112.
[5] A 2008-as válság azonban világszerte katalizálta a pénzügyi fogyasztóvédelem megerősödését. Az USA-ban e folyamatot fémjelzi mindenekelőtt a 2010. július 21-én elfogadott Dodd-Frank Wall Street Reform and Consumer Protection Act, az Európai Unióban például Az Európai Parlament és a Tanács 2008/48/EK irányelve (2008. április 23.) a fogyasztói hitelmegállapodásokról és a 87/102/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről. Magyarországon a deviza alapú hitelek "bedőlése" további lépéseket követelt, az ezzel kapcsolatos jogalkotás tekintetében ld. pl. Veres Zoltán: A devizahitel-adósoknak nyújtott állami mentőöv lényeges elemei és egyes társadalmi, gazdasági következményei. Iustum Aequum Salutare, VIII. évf., 2012/3-4. 195-211.
[6] Ilyen speciális, a pénzügyi szektorra jellemző problémaként említi Cartwright a következőket: 1. a fogyasztó számára a vásárlás (szerződéskötés) előtt nagyon nehéz a termékek jellemvonásait megismerni; 2. a pénzügyi szerződések gyakran annyira összetettek, hogy még ha a fogyasztót részletes és pontos információban részesítik is, súlyos problémát jelent ennek az információnak a megértése; 3. a pénzügyi termékek vásárlásának hatásait gyakran csak jóval később, a jövőben tapasztalják a fogyasztók. Ld. Peter Cartwright (szerk.): Consumer Protection in Financial Services. London, Kluwer, 1999. Hivatkozza: Vincze János: Fogyasztóvédelem a pénzügyi piacokon és a viselkedés-gazdaságtan. In: Valentíny Pál - Kiss Ferenc László- Nagy Csongor István (szerk.): Verseny és szabályozás 2011. Budapest, MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet, 2012. 239-258.
[7] A jogági kapcsolódási pontok és a területet tárgyaló szakirodalmi források tekintetében ld. pl. Veres Zoltán: A pénzügyi fogyasztóvédelem egyes alapkérdései. Jogdogmatikai, történeti, rendszertani alapok jogalkalmazási és metajurisztikus kitekintéssel. PhD értekezés. Budapest, 2018. A pénzügyi fogyasztóvédelem tárgyköreit illetően ld. pl. Nagy Zoltán: A pénzügyi fogyasztóvédelem aktuális kérdései. In: Szalma József (szerk.): A magyar tudomány napja a Délvidéken 2013. Újvidék, Vajdasági Magyar Tudományos Társaság, 2014. 207-224.; továbbá Lentner Csaba (szerk.): Bankmenedzsment, bankszabályozás - pénzügyi fogyasztóvédelem. Budapest, Nemzeti közszolgálati és Tankönyvkiadó, 2013.
[8] Ezzel kapcsolatban ld. pl. Veres i. m.
[9] 2/2012. (XII. 10.) PK vélemény a fogyasztói kölcsönszerződésben pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételekben szereplő egyoldalú szerződésmódosítási jog tisztességtelenségéről.
[10] 6/2013. Polgári jogegységi határozat, a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos perekben felmerült egyes elvi kérdések tárgyában.
[11] 2/2014. Polgári jogegységi határozat, melyet a Kúria Polgári Kollégiuma a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződések (értve ezalatt a hitel-, kölcsön- és pénzügyi lízingszerződéseket) egyes rendelkezéseinek - a 6/2013. PJE által el nem bírált - tisztességtelensége tárgyában hozott.
[12] Ld. a Ptk. 6:382. §-t a hitelszerződés, a 6:383. §-t a kölcsönszerződés vonatkozásában. Mint pénzügyi szolgáltatások, a Hpt. 6. § (1) bekezdés 40. pontjának a) és b) alpontja definiálja a két ügyletet.
[13] Fhtv. 1. § (1) bekezdés.
[14] Fhtv. 3. § 8. pont.
[15] Fhtv. 3. § 9. pont.
[16] Ptk. 6:382. § (1) bekezdés.
[17] Csehi Zoltán (főszerk.): 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről kommentárja. Budapest, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft., 2021. 1984.
[18] Az Európai Parlament és a Tanács 2008/48/EK irányelve (2008. április 23.) a fogyasztói hitelmegállapodásokról és a 87/102/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről (a továbbiakban: Irányelv).
[19] Irányelv, 3. cikk c) pont.
[20] Nagy Éva: Kölcsönből fogyasztói hitel. Doktori értekezés tézisei. Budapest, ELTE ÁJK, 2006. 11.
[21] A Hpt. (1996) 2. sz. melléklet, III. Egyéb meghatározások cím 5. pont 1998. január 1-től hatályos meghatározása szerint fogyasztási kölcsön: a mindennapi élet szokásos használati tárgyainak megvásárlásához, javíttatásához, illetve szolgáltatások igénybevételéhez - a természetes személy részére - nyújtott kölcsön és a felhasználási célhoz nem kötött kölcsön, ha a kölcsönt a természetes személy nem üzletszerű tevékenysége keretében veszi igénybe.
[23] Nagy i. m. 11-12.
[24] Ld. pl. Sándor István: Magyar fogyasztóvédelmi jog. Budapest, Unió, 2003. 23.
[25] 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól 1. § (1) bekezdés.
[26] Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége által tartott oktatás prezentációja. Budapest, 2014. november 24.
[27] Ehhez hasonló felosztást alkalmaz például: Dobák Péter - Sági Judit: Fogyasztási hitelek: növekvő eladósodottság? Hitelintézeti Szemle, 2005/1. 1-27.
[28] Dancsik Bálint: Hitelezési folyamatok, 2021. szeptember. MNB Sajtótájékoztató 2021. szeptember 10. 14. dia. Elérhető: https://tinyurl.com/2f4amuzx
[29] Ld. Általános indokolás a T/1101. sz. törvényjavaslathoz, 31. o. Elérhető: https://www.parlament.hu/irom38/11001/11001.pdf
[30] Az egyik legjelentősebb módosítást (helyesebben inkább kiegészítést) talán a 2015. évi CCXV. törvény a pénzügyi közvetítőrendszer egyes szereplőit érintő törvények jogharmonizációs célú módosításáról jelentette. Hasonlóan terjedelmes változást hozott 2014. évi LXXVIII. törvény a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról (THM plafonok, egyoldalú szerződésmódosítás, hitelszerződés felmondására vonatkozó egyes rendelkezések, devizaalapú hitelekre vonatkozó szabályok).
[31] A 2017. évi LXIX. törvény a pénzügyi piacok működését és a pénzügyi eszközök kereskedését szabályozó törvények jogharmonizációs célú módosításáról 143. §-hoz fűzött indokolás alapján.
[32] E módosításokat a 2014. évi LXXVIII. törvény a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról iktatta be. Maga a törvény főszabályként 2014. december 6-tól hatályos, azonban itt tárgyalt rendelkezései csak 2015. február 1-jével léptek hatályba.
[33] A jelzett módosításokat a 2015. évi CCXV. törvény a pénzügyi közvetítőrendszer egyes szereplőit érintő törvények jogharmonizációs célú módosításáról építette be az Fhtv.-be, 2016. március 21-i hatálybalépéssel.
[34] Az Európai Parlament és a Tanács 2014/17/EU irányelve (2014. február 4.) a lakóingatlanokhoz kapcsolódó fogyasztói hitelmegállapodásokról, valamint a 2008/48/EK és a 2013/36/EU irányelv és az 1093/2010/EU rendelet módosításáról (a továbbiakban: jelzáloghitel irányelv).
[35] Jelzáloghitel irányelv (25) preambulum bekezdés.
[36] E módosításokat ugyancsak a 2014. évi LXXVIII. törvény a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról iktatta be, 2014. december 6-i hatállyal.
[37] Ld. 56/2014. (XII. 31.) NGM rendelet a fogyasztónak nyújtott hitellel kapcsolatos egyes tájékoztatási szabályokról, 11. §.
[38] 56/2014. (XII. 31.) NGM rendelet a fogyasztónak nyújtott hitellel kapcsolatos egyes tájékoztatási szabályokról, 6. § (1) bek.
[39] 2014. évi LXXVIII. törvény a 2009. évi CLXII. törvény a fogyasztónak nyújtott hitelről és egyes kapcsolódó törvények módosításáról.
[40] Ld. mindenekelőtt az Fhtv. 17/E. § szövegét.
[41] Kádár Kriszta (szerk.): Elemzés a lakosság pénzügyi sérülékenységéről. 2020. május. Kiadja az Állami Számvevőszék. EL-2359-005/2020. 17. Elérhető: https://tinyurl.com/332a5zaa
[42] E szabályokat 2015. február 1-jei hatállyal ugyancsak a 2014. évi LXXVIII. törvény a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról iktatta be, 2015. február 1-jei hatállyal.
[43] 2020. évi CX. törvény a pénzügyi közvetítőrendszer egyes elemeit érintő törvények jogharmonizációs célú módosításáról.
[45] Fhtv. 21. §.
[47] Fhtv. 26. §
[48] MNB: Hitelezési folyamatok, 2019. 6. https://tinyurl.com/39tsyrkd
[49] Prugberger Tamás - Nagy Zoltán: A lakossági hitelezéssel kapcsolatos szabályozási problémák. Competitio, 2011/1. 50.
[50] József Attila: Eszmélet.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző megbízott oktató (PPKE JÁK).
Visszaugrás
