Merész és vitatható eredményekkel kecsegtető vállalkozás egy-egy terület korszakolása, különösen, ha olyan - hazánkban csak mintegy évtizede a figyelem középpontjába kerülő - diszciplínáról van szó, mint a pénzügyi fogyasztóvédelem. Az elsődleges nehézséget ezzel kapcsolatban az jelenti, hogy a szakirodalom a fogyasztóvédelem kezdeteit illetően is nagy eltéréseket mutat. Ezek részletes kifejtése helyett jól szemlélteti a problémát Lábady Tamás szép gondolata, miszerint "még ha többezer éves - ótestamentumi[1] - ősöket is keres, valójában csak a múlt század 60-as éveiben tűnt fel »szivárványként« az állami politika és a jog horizontján egy újfajta jogintézményi »fenomén«: az ún. fogyasztóvédelem."[2] A pénzügyi fogyasztóvédelem pedig még ennél is később, nyugaton az 1980-as években,[3] hazánkban az uniós jogharmonizáció
- 107/108 -
kapcsán,[4] de még inkább a 2008-as pénzügyi válság begyűrűzésével, a devizahitelezés társadalmi méretű problémává válásával nyert egyre inkább szisztematikus megközelítést.[5] Így mára a pénzügyi szektorban (értve ezalatt a pénzintézeti, a tőkepiaci, a biztosítási és a pénztári szektort) felmerülő speciális fogyasztóvédelmi problémák,[6] illetve az azokra adott válaszok olyan szerteágazó - jóformán minden jogágra, jogterületre kiterjedő - szabályozást, joggyakorlatot és ezeket elemző tudományos hátteret hoztak létre,[7] amelyek megalapozzák, hogy a fogyasztóvédelmen belül, esetleg amellett, külön területként tekintsünk a pénzügyi fogyasztóvédelemre, amelynek szabályozási tárgykörei, intézményrendszere (mindenek előtt a felügyeleti szerepkört ellátó Magyar Nemzeti Bank és az alternatív vitarendezési lehetőséget biztosító Pénzügyi Békéltető Testület révén) is elkülönült a hagyományos fogyasztóvédelmi tárgyköröktől, intézményektől.
- 108/109 -
Úgy tűnik, a 2008-ban kirobbant krízishez kapcsolódó szabályozás és a vonatkozó joggyakorlat kialakítása meghatározó mérföldkőnek bizonyult a pénzügyi fogyasztóvédelem (magyarországi) története szempontjából (is). Időben mindez nagyjából a 2009 és 2014 közötti időszakra tehető, legfontosabb eredményei pedig - a teljesség igénye nélkül - az alábbiakban foglalhatók össze:
- devizahiteles mentőcsomag jogszabályai;[8]
- a fogyasztói hitelezés (újra)szabályozása a 2008/48/EK irányelv és a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény (a továbbiakban: Fhtv.) által;
- a felügyeleti rendszer megreformálása;
- külön alternatív vitarendezési fórum (Pénzügyi Békéltető Testület) létrehozása;
- és a kúriai joggyakorlat alapjainak megteremtése (ld. ebben a körben pl. a 2/2012 PK véleményt,[9] vagy a 6/2013[10] és a 2/2014 PJE-t[11]).
Mielőtt a fogyasztói hitelezés szabályozásának fejlődésére rátérek, bemutatom, milyen terminológiai problémák nehezítik a tárgyalt téma lehatárolását. A tárgyalásra kerülő fogalmak mikénti meghatározása közvetve érinti a "fogyasztónak nyújtott hitelről szóló törvény" szabályozási tárgykörét, tárgyi hatályát is.
Gyakran találkozom azzal a jelenséggel, hogy nem konzekvensen használják a fogyasztói hitel/kölcsön és a fogyasztási hitel/fogyasztási kölcsön kifejezéseket.
1. A hitel és kölcsön fogalmát a magyar jog elhatárolja,[12] ugyanakkor az ennek kapcsán jelentkező terminológiai pontatlanságok tisztázását nem segíti elő, hogy az Fhtv. hatálya a törvény megfogalmazása szerint a fogyasztónak nyújtott hitelre terjed ki.[13] A hitel fogalma kapcsán "kétfedelű" meghatározással találkozunk az Fhtv-ben:
- egyrészt, hitel alatt hitelszerződés alapján nyújtott szolgáltatást, valamint az értékpapír kibocsátása mellett nyújtott zálogkölcsönt kell érteni,[14]
- 109/110 -
- másrészt a törvény megadja a hitelszerződés definícióját is: a Polgári Törvénykönyvről szóló törvényben meghatározott hitelszerződés és kölcsönszerződés, ide nem értve az olyan szerződést, amely alapján folyamatos szolgáltatásnyújtás vagy azonos termék azonos mennyiségben történő értékesítése ellenében a fogyasztó részletfizetést teljesít.[15]
Tehát, az Fhtv. a hitel fogalma (helyesebben, a törvény hatálya) alá vonja a Ptk. szerinti hitelszerződést és kölcsönszerződés alapján nyújtott szolgáltatást is. A Ptk. szerinti hitelszerződés alapján a hitelező hitelkeret rendelkezésre tartására, és a rendelkezésre tartott összeg erejéig kölcsönszerződés, kezességi szerződés, garanciaszerződés vagy egyéb hitelművelet végzésére vonatkozó más szerződés megkötésére, az adós díj fizetésére köteles.[16] Ezzel kapcsolatban a Ptk. kommentár megjegyzi, hogy a hitel gazdasági tartalma szerint erőforrások ideiglenes átadását jelenti. "Ezt a funkciót a hitelszerződés önmagában nem tölti be, hanem csak azokon az egyedi finanszírozási szerződéseken keresztül, amelyeket a hitelező és az adós a hitelszerződésben meghatározott keret terhére megkötnek egymással. Ezeket a szerződéseket a törvény hitelműveletnek nevezi." A kölcsönt, kezességet és a garanciát megemlítő példálózó felsorolás mellett idetartozik a váltóleszámítolás, a lízing, a határidős ügyletek kötése vagy az akkreditív nyitása (okmányos meghitelezés) is.[17]
Nem sokkal szerencsésebb ebből a szempontból (ti. a hitel és a kölcsön összemosása) a 2008/48/EK irányelv[18] megoldása sem, amely hitelmegállapodás alatt olyan megállapodást ért, amely alapján a hitelező a fogyasztónak hitelt nyújt vagy annak nyújtására ígéretet tesz
- halasztott fizetés,
- kölcsön
- vagy más, ezekhez hasonló pénzügyi megoldás formájában,
- azon megállapodások kivételével, amelyek folyamatos szolgáltatásnyújtásra vagy ugyanolyan jellegű áruk ugyanolyan mennyiségben történő folyamatos értékesítésére vonatkoznak, és amelyek esetében a fogyasztó az ilyen szolgáltatásokért vagy árukért azok rendelkezésre bocsátása időtartama alatt részletekben fizet.[19]
A terminológiai problémák gyökere azonban a fentieknél mélyebbre és régebbre nyúlik vissza. Mint arra Nagy Éva rámutatott,[20] már az Irányelv elődjének, a fogyasztói hitelre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló 87/102/EGK irányelvnek az átültetésénél is furcsa kettősséggel találkozhattunk:
- 110/111 -
- első lépésben a magyar jogalkotó az 1987-es direktíva egyes rendelkezéseit 2001. január 1-jei hatálybalépéssel az akkori Hitelintézeti törvénybe ültette, "fogyasztási kölcsön" elnevezéssel, a Hpt. fogyasztóvédelmi előírásai közé (212-214/C. §) azzal, hogy a fogyasztási kölcsön definícióját már 1998. január 1-től tartalmazta;[21]
- majd a fogyasztóvédelmi törvénybe is bekerültek "fogyasztási kölcsön" cím alatt hasonló szabályok.[22]
A kettős átültetés indoka, hogy a Hpt. a hitelintézetekre vonatkozik, így az általuk kötött fogyasztói kölcsönszerződésekre a Hpt.-t, míg a nem hitelintézet által finanszírozott ügyletekre az Fgytv.-t kellett alkalmazni (ez utóbbi tehát szubszidiárius jellegű a Hpt.-hez képest). Másrészt a két törvény fogyasztó fogalma is eltérő volt: míg a Hpt. csak a természetes személyeket tekintette fogyasztónak, addig az Fgytv. bizonyos körben egyéb jogalanyokat is.[23] E kettősséget épp az Fhtv. oldotta fel, hatályon kívül helyezve mind a Hpt., mind az Fgytv. vonatkozó rendelkezéseit.
2. A másik - a 87/102/EGK irányelv átültetése kapcsán már érintett - probléma a fogyasztói-fogyasztási hitel/kölcsön megkülönböztetése. Mint láthattuk, hazánkban tulajdonképpen az történt, hogy a "fogyasztói hitelre" vonatkozó tagállami rendelkezések közelítéséről szóló direktíva rendelkezései "fogyasztási kölcsön" cím alatt épültek be a magyar jogrendbe.
A jogirodalomban ismertek olyan nézetek, miszerint a fogyasztói szerződések jellegadó vonásai közé tartozik, hogy azok valamilyen fogyasztási cikk értékesítését kívánják elérni.[24] Ehhez képest a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól a fogyasztói szerződést a fogyasztó és a vállalkozás között kötött szerződésként határozza meg.[25]
A fogyasztói hiteleket csoportosíthatjuk több szempont alapján, fedezet szerint lehet jelzáloghitel és fogyasztási hitel.[26] Ez utóbbi körébe tartozik a gépjárműhitel, folyószámlahitel, hitelkártya, személyi kölcsön, áruhitel. Ezek szerint tehát a fogyasztási hitelek a fogyasztói hitelek egyik típusát képezik.[27] Ehhez némiképp hasonló módon,
- 111/112 -
a MNB[28] a háztartási szektor részére nyújtott hitelállományt hiteltípus szerint a következőképpen osztotta fel:
- lakáshitel;
- szabad felhasználású jelzáloghitel;
- babaváró kölcsön;
- személyi hitel;
- áruhitel;
- gépjárműhitel és lízing;
- folyószámlahitel;
- hitelkártya követelés.
Az Fhtv. megalkotásával a jogalkotó célja kettős volt: egyrészt a 2008/48/EK irányelv átültetése, másrészt az Irányelv hatályán kívül eső jelzáloghitelek vonatkozásában az Irányelvben foglaltakhoz hasonló szabályok megalkotása.[29] A törvény a közlönyállapot óta 21 alkalommal (legutóbb 2021. március 10-én) esett át kisebb-nagyobb módosításon.[30] A teljesség igénye nélkül - nem kronologikus sorrendben, hanem témák szerint haladva - a fontosabb változások lényege röviden az alábbiakban foglalható össze:
1. Némiképp módosult a törvény hatálya, amennyiben a 2017. július 1-től hatályos szöveg a fogyasztó és a hitel fogalmát is a korábbiaknál szélesebb körre terjesztette ki. A módosítás külön fogyasztó-fogalmat határozott meg, amelynek értelmében immár nemcsak az önálló foglalkozása és gazdasági tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy a fogyasztó, hanem további vizsgálat nélkül fogyasztónak minősül a zálogházi ügyletben részt vevő, a zálogtárgyat felkínáló, annak birtokát értékpapír ellenében hitelezőre átruházó természetes személy is.[31] Ennek megfelelően a hitel fogalma is kiterjesztésre került az értékpapír kibocsátása mellett nyújtott zálogkölcsönre is. A módosítást követő, jelenleg is hatályos szöveg értelmében tehát:
- fogyasztó: az önálló foglalkozása és gazdasági tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy, valamint az értékpapír kibocsátása mellett megvalósuló zá-
- 112/113 -
logkölcsönnyújtás esetén a zálogtárgy birtokát hitelezőre átruházó természetes személy,
- hitel: a hitelszerződés alapján nyújtott szolgáltatás, valamint az értékpapír kibocsátása mellett nyújtott zálogkölcsön.
2. A 2015. február 1-től hatályos módosítások értelmében jelentősen megváltozott a hitelszerződés megkötését megelőző tájékoztatásra vonatkozó szabályozás szövege (5-13. §).[32] A változások jó része az elektronikus ügyintézéssel (ld. pl. 10-11. §) és a felügyeleti szervben bekövetkező változásokkal (PSZÁF helyett MNB, illetve a PBT megjelenése) függ össze.
3. Beépítésre került a törvény szövegébe 2016-ban az árukapcsolás és csomagban történő értékesítés cím (14/A. §), valamint A jelzáloghitel fedezetéül szolgáló ingatlanok értékelése cím (14/B. §),[33] az EU jelzáloghitel-irányelvében meghatározott követelmények belső nemzeti jogba történő átültetése érdekében.[34]
A jelzáloghitel-irányelv az árukapcsolással összefüggésben arra az álláspontra helyezkedett, hogy az árukapcsolás főszabályként nem engedélyezhető, kivéve, ha a hitelmegállapodással együtt ajánlott pénzügyi szolgáltatás vagy termék külön nem kínálható, mivel a hitel szerves részét képezi, például fedezet mellett nyújtott folyószámlahitel esetén. Az uniós jogalkotó indokoltnak tartja, hogy a hitelező megkövetelhesse, hogy a fogyasztó a hitel visszafizetésének garantálása vagy a biztosíték értékének megőrzése céljából megfelelő biztosítással rendelkezzen. Ugyanakkor lehetővé kell tenni a fogyasztó számára, hogy a biztosítóját maga választhassa meg, feltéve, hogy a biztosítás a hitelező által ajánlott vagy kínált biztosítással egyenértékű fedezetet nyújt.[35] Ezeket a szempontokat érvényesítette a magyar jogalkotó az Fhtv. e pontban tárgyalt módosítása során.
Az Fhtv. mellett, a jelzáloghitel-irányelvnek való megfelelés érdekében megalkotásra került a 462/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet a jelzáloghitel nyújtásával, közvetítéssel kapcsolatos eljárásra, a hiteltanácsadásra és a foglalkoztatottak szakmai ismereteire vonatkozó szabályokról, amely elsősorban a jelzáloghitel nyújtása és közvetítése, valamint hiteltanácsadás esetén alkalmazandó általános követelményeket, valamint a hitelközvetítő és a közvetítői alvállalkozó által foglalkoztatott személy szakmai ismereteire vonatkozó szabályokat rögzíti.
- 113/114 -
4. 2014. december 6-tól az Fhtv. A hitelszerződés feltételei és annak változása címet viselő része egészült ki, amely cím alatti egyes rendelkezések a hatálybalépésüket követően röviddel, a jelzáloghitelirányelv implementálásával összefüggésben módosításra kerültek.[36] E cím keretében szabályozza az Fhtv. a hatálya alá tartozó egyes szerződések esetén a THM-maximumokat (jegybanki alapkamat + 24, illetve 39%) és a fogyasztó számára hátrányos egyoldalú szerződésmódosítás feltételeit (17/A-F. §).
Bár nem az Fhtv. szövegét érinti, de a téma szempontjából jelentős fejlemény, hogy szintén 2014 decemberében jelent meg az 56/2014. (XII. 31.) NGM rendelet a fogyasztónak nyújtott hitellel kapcsolatos egyes tájékoztatási szabályokról, amely deklaráltan a 2008/48/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.[37] Ennek egyik legfontosabb rendelkezése, hogy a hitelező/hitelközvetítő a hitelszerződés törlesztőrészletének változását, illetve annak lehetséges hatásait bemutató, 1. melléklet szerinti minta táblázatot köteles a fogyasztó rendelkezésére bocsátani.[38]
5. A "fair bank törvényként" ismertté vált módosítás[39] eredményeként a bankok által felszámítható díjak mértéke 2015-től jelentősen megváltozott: a "fair bank" törvény előírásai gátat szabtak az indokolatlan költségek felszámításának a hitelügyletek során.[40] A szabályozás bevezetését az indokolta, hogy az átlagos hitelköltség 2007-2009 között mind a lakáshitelek (15,2%-ig), mind a fogyasztási célú hitelek esetében (29,6%-ig) emelkedett. Az ezt követő időszakban a hitelköltségek 2019. év végéig folyamatosan csökkentek: a lakáscélú hitelek átlagos hitelköltsége a válság időszakában elért 15,2%-os szintről 2019 novemberére 4,9%-ra esett. A fogyasztási hitelek esetében ugyanezen időszak alatt hasonló mértékű, fokozatos csökkenés történt: 29,6%-ról 8,3%-ra.[41]
6. A devizaalapú hitelekre (21/A-B. §) és a hitelszerződés felmondására (20/A-C. §) vonatkozó garanciális szabályok (kockázatfeltáró nyilatkozat bevezetése, árfolyamrés megszüntetése középárfolyam vagy MNB árfolyam kötelező alkalmazásának előírásával) Fhtv.-be történő beépítésére is sor került.[42]
- 114/115 -
7. Az Fhtv. legutolsó módosítására 2021. március 10-i hatállyal került sor.[43] Ekkor kerültek az Fhtv.-be az előtörlesztést elősegítő rendelkezések, amelyek értelmében a fogyasztó előtörlesztési szándékának bejelentését követően a hitelező 5 munkanapon belül rendelkezésre bocsátja a szükséges információkat, majd a fogyasztó által előtörleszteni kívánt részlet hitelező rendelkezésére bocsátását követően pedig legkésőbb 5 munkanapon belül elszámolja az előtörlesztett részletet.
A sok változás mellett némi stabilitást mutat, hogy az Fhtv. egyes alapvető jogintézményeire vonatkozó szabályok nem, vagy alig változtak az elmúlt időszakban (hitelszerződésre vonatkozó tartalmi és formai követelmények,[44] fogyasztó elállási/felmondási joga,[45] előtörlesztés,[46] hiteltúllépés esetén fennálló tájékoztatási kötelezettségek[47]).
A fogyasztói hitelezés jelentőségét mutatja, hogy a háztartási hiteltranzakciók éves értéke 2018-19-ben közel 500 milliárd forint volt azzal, hogy ebben az évben az állomány éves növekedése 8 százalékot tett ki. A vizsgált időszakban tovább nőtt a lakáshitelek és a személyi kölcsönök kibocsátása (20, illetve 36 százalékkal). A lakáshitelek éves kibocsátása reálértelemben mintegy négyötöde a válságot közvetlenül megelőző, 2008. évi szintnek, ugyanakkor, mint az MNB megjegyzi, "a jelenlegi hitelciklusban az adósságfék-szabályok mérséklik a túlzott eladósodás kockázatát, és a lakosság kamatkockázati kitettségének csökkentését is ösztönzik."[48]
Prugberger Tamás és Nagy Zoltán 2010-ben arra a megállapításra jutottak, hogy a válság kirobbanása után bevezetett szabályozások - köztük az Fhtv. - csak az eseményeket követték, hiszen az adósok egy jelentős része addigra krízishelyzetbe került a válság következtében, amelyre e szabályok már nem adtak megoldást.[49] A törvény hatálybalépése óta eltelt évtized mégis - általam is megtapasztalt - jelentős és az ügyfelek számára is érzékelhető változásokat hozott a fogyasztók részére nyújtott hitelezésben.
Konkrét személyes "élményem" volt 2007-ben, hogy a hitelközvetítő által egy rövid igényfelmérést követően, helyszínen kikalkulált devizaalapú kölcsönszerződés a kalkulációtól az aláírásig egy napon belül lezajlott, és az egész folyamat során olyan érzésem volt, hogy végig siettették az ügymenetet. Ehhez képest 2019-ben a minősített fogyasztóbarát jelzáloghitel felvételénél más volt a helyzet: a bankfiókban történt igényfelmérést követően hitelképességi vizsgálaton estem át, majd a pozitív minősítést követően, a szerződéstervezetet előre e-mailen megkaptam, áttanulmányozhattam,
- 115/116 -
kérdéseket tettem fel írásban a banki ügyintézőnek. Miután ezekre választ kaptam, egy egyeztetett időpontban került sor a szerződés aláírására. Maga a szerződéskötési szituáció, a körülmények szubjektív megérzésem szerint sokkal inkább alkalmasak voltak arra, hogy megfontolt, megalapozott döntést hozzak.
Természetesen a fogyasztók felelőssége fennmarad, hiszen hiába a törvény által előírt tájékoztatási kötelezettség, megfontolási idő, ha a fogyasztó ezeket a dokumentumokat nem tanulmányozza át, nem kérdez, ugyanúgy bajba kerülhet. A jogalkotásban végbement szemléletváltás azonban talán a napi gyakorlatban is érezteti hatását, így álláspontom szerint közelebb kerültünk ahhoz, hogy az átlagosan tájékozott, észszerű fogyasztó megalapozott döntést hozhasson. Így, ha a már bajba került adósokon nem is tudott segíteni az Fhtv. és a kapcsolódó jogalkotás, a hasonló helyzetek kialakulásának megelőzéséhez jelentősen hozzájárult.
Jelen tanulmány keretében a fogyasztói hitelezés szabályozásának mintegy évtizedes változásait tekintettem át röviden, elsődlegesen az Fhtv. rendelkezéseit vizsgálva. A 2009. december 30-án kihirdetett fogyasztói hitelről szóló törvény kétségtelenül jelentős mérföldkőnek, alapvetően egy adott korszak adott problémáira adott szabályozói válasznak tekinthető. A fogyasztói hitelezés (újra)szabályozása álláspontom szerint helyesen helyezte a hangsúlyt a megelőzésre, az ezt tükröző szabályok (mindenekelőtt a szerződéskötést megelőző tájékoztatás, a fogyasztó elállási joga stb.) jelentősége túlmutat az adott korszakon, míg egyes rendelkezések talán további megfontolást igényelnek. E körben az egyoldalú szerződésmódosítás szabályozását emelném ki. Helyes irány, hogy korlátozni kell a fogyasztók hátrányára alkalmazható egyoldalú szerződésmódosítási lehetőséget, azonban megfontolandó, hogy a hitelezők e hatalmasságának kiegyensúlyozására a fogyasztók számára is biztosítson a jogalkotó valamilyen hatékony eszközt, a felmondási jog ugyanis sok esetben nem jelent valós alternatívát a feltételek módosításával egyet nem értő fogyasztók számára. Tudjuk, hogy "törvényt a múlt szövőszéke szőtt",[50] az életviszonyok változása újabb kérdésekre követel szabályozói válaszokat. A technológiai fejlődés újabb vívmányai - mint például a digitális pénzek megjelenése - a közeljövő, sőt talán a jelen nagy kihívását jelentik, amelyre nemcsak a pénzügyi fogyasztóvédelemnek, hanem a jogrendszer egészének megfelelő megoldásokat kell találnia... ■
JEGYZETEK
[1] A legtöbb forrás a fogyasztóvédelem története kapcsán a Szentírás alábbi részletére hivatkozik: "Ne legyetek igazságtalanok az ítélkezésben, a hosszmérték, a súlymérték és az űrmérték használatában. Legyen hiteles a mérleged, hiteles a súlyod, hiteles a mértéked, hiteles a vékád." Lev 19,35-36.
[2] Lábady Tamás gondolatát idézi: Hámori Antal: Bevezetés a fogyasztók etikai és jogi védelmébe. In: Hamar Farkas - Hámori Antal (szerk.): A fogyasztók etikai és jogi védelme. Budapest, BGF KVIK Közgazdasági Tanszéki Osztály, 2015. 6.
[3] Az Európai Közösségben a pénzügyi szektorra vonatkozó szabályozás csak az 1980-as évektől kapott kiemelt figyelmet a Bizottság részéről. Az 1985-ben kiadott Fehér Könyv ezen a területen is az egységes piac kiépítését tekinti elsődleges célnak, azonban ebben a dokumentumban már megjelenik a fogyasztóvédelem iránti igény is. Az időközben végbement alapvető jelentőségű változásokra (ilyen mindenekelőtt a monetáris unió alakulása és a rohamos technikai fejlődés) reagált a Bizottság által készített Pénzpiaci Szolgáltatási Akcióterv (Financial Services Action Plan, FSAP, 1999.) és az ehhez kapcsolódó jogalkotási reformot körvonalazó, bölcsek bizottsága által jegyzett dokumentum, mely Lámfalussy-jelentésként (2001) vált ismertté.
[4] Találóan foglalja össze mindezt Varga Nelli: "A fogyasztói hiteljog szabályozásának megjelenése Magyarországon - szemben más nyugat-európai országokkal - nem organikus fejlődéssel, hanem jogalkotói döntéssel magyarázható. A hiteljog fogyasztóvédelmi aspektusú szabályozására a fogyasztói hitelre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről szóló Tanácsi 87/102/EGK irányelv átültetésének eredményeként, az Európai Megállapodásból fakadó jogharmonizációs kötelezettség következtében került sor hazánkban." Ld. Varga Nelli: A fogyasztói kölcsönszerződések jóerkölcsbe ütközése. In: Szikora Veronika - Árva Zsuzsanna (szerk.): A fogyasztók védelmének új irányai és kihívásai a XXI. században. Debrecen, A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának kiadványa, 2018. 112.
[5] A 2008-as válság azonban világszerte katalizálta a pénzügyi fogyasztóvédelem megerősödését. Az USA-ban e folyamatot fémjelzi mindenekelőtt a 2010. július 21-én elfogadott Dodd-Frank Wall Street Reform and Consumer Protection Act, az Európai Unióban például Az Európai Parlament és a Tanács 2008/48/EK irányelve (2008. április 23.) a fogyasztói hitelmegállapodásokról és a 87/102/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről. Magyarországon a deviza alapú hitelek "bedőlése" további lépéseket követelt, az ezzel kapcsolatos jogalkotás tekintetében ld. pl. Veres Zoltán: A devizahitel-adósoknak nyújtott állami mentőöv lényeges elemei és egyes társadalmi, gazdasági következményei. Iustum Aequum Salutare, VIII. évf., 2012/3-4. 195-211.
[6] Ilyen speciális, a pénzügyi szektorra jellemző problémaként említi Cartwright a következőket: 1. a fogyasztó számára a vásárlás (szerződéskötés) előtt nagyon nehéz a termékek jellemvonásait megismerni; 2. a pénzügyi szerződések gyakran annyira összetettek, hogy még ha a fogyasztót részletes és pontos információban részesítik is, súlyos problémát jelent ennek az információnak a megértése; 3. a pénzügyi termékek vásárlásának hatásait gyakran csak jóval később, a jövőben tapasztalják a fogyasztók. Ld. Peter Cartwright (szerk.): Consumer Protection in Financial Services. London, Kluwer, 1999. Hivatkozza: Vincze János: Fogyasztóvédelem a pénzügyi piacokon és a viselkedés-gazdaságtan. In: Valentíny Pál - Kiss Ferenc László- Nagy Csongor István (szerk.): Verseny és szabályozás 2011. Budapest, MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet, 2012. 239-258.
[7] A jogági kapcsolódási pontok és a területet tárgyaló szakirodalmi források tekintetében ld. pl. Veres Zoltán: A pénzügyi fogyasztóvédelem egyes alapkérdései. Jogdogmatikai, történeti, rendszertani alapok jogalkalmazási és metajurisztikus kitekintéssel. PhD értekezés. Budapest, 2018. A pénzügyi fogyasztóvédelem tárgyköreit illetően ld. pl. Nagy Zoltán: A pénzügyi fogyasztóvédelem aktuális kérdései. In: Szalma József (szerk.): A magyar tudomány napja a Délvidéken 2013. Újvidék, Vajdasági Magyar Tudományos Társaság, 2014. 207-224.; továbbá Lentner Csaba (szerk.): Bankmenedzsment, bankszabályozás - pénzügyi fogyasztóvédelem. Budapest, Nemzeti közszolgálati és Tankönyvkiadó, 2013.
[8] Ezzel kapcsolatban ld. pl. Veres i. m.
[9] 2/2012. (XII. 10.) PK vélemény a fogyasztói kölcsönszerződésben pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételekben szereplő egyoldalú szerződésmódosítási jog tisztességtelenségéről.
[10] 6/2013. Polgári jogegységi határozat, a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos perekben felmerült egyes elvi kérdések tárgyában.
[11] 2/2014. Polgári jogegységi határozat, melyet a Kúria Polgári Kollégiuma a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződések (értve ezalatt a hitel-, kölcsön- és pénzügyi lízingszerződéseket) egyes rendelkezéseinek - a 6/2013. PJE által el nem bírált - tisztességtelensége tárgyában hozott.
[12] Ld. a Ptk. 6:382. §-t a hitelszerződés, a 6:383. §-t a kölcsönszerződés vonatkozásában. Mint pénzügyi szolgáltatások, a Hpt. 6. § (1) bekezdés 40. pontjának a) és b) alpontja definiálja a két ügyletet.
[13] Fhtv. 1. § (1) bekezdés.
[14] Fhtv. 3. § 8. pont.
[15] Fhtv. 3. § 9. pont.
[16] Ptk. 6:382. § (1) bekezdés.
[17] Csehi Zoltán (főszerk.): 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről kommentárja. Budapest, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft., 2021. 1984.
[18] Az Európai Parlament és a Tanács 2008/48/EK irányelve (2008. április 23.) a fogyasztói hitelmegállapodásokról és a 87/102/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről (a továbbiakban: Irányelv).
[19] Irányelv, 3. cikk c) pont.
[20] Nagy Éva: Kölcsönből fogyasztói hitel. Doktori értekezés tézisei. Budapest, ELTE ÁJK, 2006. 11.
[21] A Hpt. (1996) 2. sz. melléklet, III. Egyéb meghatározások cím 5. pont 1998. január 1-től hatályos meghatározása szerint fogyasztási kölcsön: a mindennapi élet szokásos használati tárgyainak megvásárlásához, javíttatásához, illetve szolgáltatások igénybevételéhez - a természetes személy részére - nyújtott kölcsön és a felhasználási célhoz nem kötött kölcsön, ha a kölcsönt a természetes személy nem üzletszerű tevékenysége keretében veszi igénybe.
[23] Nagy i. m. 11-12.
[24] Ld. pl. Sándor István: Magyar fogyasztóvédelmi jog. Budapest, Unió, 2003. 23.
[25] 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól 1. § (1) bekezdés.
[26] Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége által tartott oktatás prezentációja. Budapest, 2014. november 24.
[27] Ehhez hasonló felosztást alkalmaz például: Dobák Péter - Sági Judit: Fogyasztási hitelek: növekvő eladósodottság? Hitelintézeti Szemle, 2005/1. 1-27.
[28] Dancsik Bálint: Hitelezési folyamatok, 2021. szeptember. MNB Sajtótájékoztató 2021. szeptember 10. 14. dia. Elérhető: https://tinyurl.com/2f4amuzx
[29] Ld. Általános indokolás a T/1101. sz. törvényjavaslathoz, 31. o. Elérhető: https://www.parlament.hu/irom38/11001/11001.pdf
[30] Az egyik legjelentősebb módosítást (helyesebben inkább kiegészítést) talán a 2015. évi CCXV. törvény a pénzügyi közvetítőrendszer egyes szereplőit érintő törvények jogharmonizációs célú módosításáról jelentette. Hasonlóan terjedelmes változást hozott 2014. évi LXXVIII. törvény a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról (THM plafonok, egyoldalú szerződésmódosítás, hitelszerződés felmondására vonatkozó egyes rendelkezések, devizaalapú hitelekre vonatkozó szabályok).
[31] A 2017. évi LXIX. törvény a pénzügyi piacok működését és a pénzügyi eszközök kereskedését szabályozó törvények jogharmonizációs célú módosításáról 143. §-hoz fűzött indokolás alapján.
[32] E módosításokat a 2014. évi LXXVIII. törvény a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról iktatta be. Maga a törvény főszabályként 2014. december 6-tól hatályos, azonban itt tárgyalt rendelkezései csak 2015. február 1-jével léptek hatályba.
[33] A jelzett módosításokat a 2015. évi CCXV. törvény a pénzügyi közvetítőrendszer egyes szereplőit érintő törvények jogharmonizációs célú módosításáról építette be az Fhtv.-be, 2016. március 21-i hatálybalépéssel.
[34] Az Európai Parlament és a Tanács 2014/17/EU irányelve (2014. február 4.) a lakóingatlanokhoz kapcsolódó fogyasztói hitelmegállapodásokról, valamint a 2008/48/EK és a 2013/36/EU irányelv és az 1093/2010/EU rendelet módosításáról (a továbbiakban: jelzáloghitel irányelv).
[35] Jelzáloghitel irányelv (25) preambulum bekezdés.
[36] E módosításokat ugyancsak a 2014. évi LXXVIII. törvény a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról iktatta be, 2014. december 6-i hatállyal.
[37] Ld. 56/2014. (XII. 31.) NGM rendelet a fogyasztónak nyújtott hitellel kapcsolatos egyes tájékoztatási szabályokról, 11. §.
[38] 56/2014. (XII. 31.) NGM rendelet a fogyasztónak nyújtott hitellel kapcsolatos egyes tájékoztatási szabályokról, 6. § (1) bek.
[39] 2014. évi LXXVIII. törvény a 2009. évi CLXII. törvény a fogyasztónak nyújtott hitelről és egyes kapcsolódó törvények módosításáról.
[40] Ld. mindenekelőtt az Fhtv. 17/E. § szövegét.
[41] Kádár Kriszta (szerk.): Elemzés a lakosság pénzügyi sérülékenységéről. 2020. május. Kiadja az Állami Számvevőszék. EL-2359-005/2020. 17. Elérhető: https://tinyurl.com/332a5zaa
[42] E szabályokat 2015. február 1-jei hatállyal ugyancsak a 2014. évi LXXVIII. törvény a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról iktatta be, 2015. február 1-jei hatállyal.
[43] 2020. évi CX. törvény a pénzügyi közvetítőrendszer egyes elemeit érintő törvények jogharmonizációs célú módosításáról.
[45] Fhtv. 21. §.
[47] Fhtv. 26. §
[48] MNB: Hitelezési folyamatok, 2019. 6. https://tinyurl.com/39tsyrkd
[49] Prugberger Tamás - Nagy Zoltán: A lakossági hitelezéssel kapcsolatos szabályozási problémák. Competitio, 2011/1. 50.
[50] József Attila: Eszmélet.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző megbízott oktató (PPKE JÁK).
Visszaugrás
