A Guineai-öböl Elefántcsontpart és Angola között összesen tizenegy, nyugat- és közép-afrikai ország partvidékére terjed ki, ötezer tengeri mérföld hosszan.[1] Természeti erőforrások tekintetében a világ egyik leggazdagabb térségének számít, hiszen a parti államok bővelkednek - többek között - földgázban, aranyban, gyémántban és kőolajban is. Sőt, a közelmúltban felfedezett lelőhelyek azt mutatják, hogy nagyobb mélytengeri kőolaj-készletek találhatóak itt, mint a Perzsa-öbölben. A Föld tartalékainak egytizede rejlik a Guineai-öböl mélyén, ennek következtében az itteni államok nagy része a világ kőolaj-exportőreinek élmezőnyébe tartozik: naponta ötmillió hordót termelnek ki.[2] Nigéria konkrétan a szub-szaharai régió legnagyobb kitermelője: Afrika kőolaj- és földgáz tartalékainak 32-34%-ával is rendelkezik.[3] A térség nemzetközi tengeri kereskedelmi szerepe is jelentős, mivel az európai és észak-amerikai kőolaj-szállítmányok is itt haladnak keresztül, valamint az öböl a múltban alternatívát szolgáltatott a Szuezi-csatorna lezárása esetén.[4]
A Guineai-öböl tengeri kereskedelmi szempontból ideális körülményeket biztosít, hiszen könnyen hajózható, valamint a szélsőséges időjárási körülmények is ritkák. Ennek megfelelően a térség kereskedelmi forgalma az ezredfordulót megelőző évektől kezdve folyamatosan emelkedő tendenciát mutatott, ezzel pedig a szub-szaharai régió legforgalmasabb csomópontjává vált.[5]
Habár a kalózkodás Guineai-öbölben az 1990-es évektől mutatott igazán emelkedő tendenciát, az azt megelőző évtizedekben is jelentkezett, olykor egészen kirívó esetekkel: 1979-ben a dán Lindinga Ivory nevű kereskedelmi hajót nigériai kalózok támadták meg Lagos közelében, amelynek során a kapitányt megölték, a legénység összes tagja megsebesült, a hajót pedig eltérítették. A régió elsősorban a nigériai kalózoknak köszönhetően, a XXI. századra a leghírhedtebb, kalózkodás által veszélyeztetett térséggé vált, ahol a legerőszakosabb támadásokat követik el.[6]
A modernkori kalózkodás leginkább olyan országokat veszélyeztet, ahol a központi hatalom törékeny vagy nem is létező. Ez Szomáliában is megmutatkozott, ahol 1991 óta nincs olyan központi erőhatalom, amely képes kiterjeszteni befolyását az ország teljes területére, ez
- 133/134 -
pedig visszatükröződik a kalózkodás elleni küzdelem sikertelenségében is.[7]
A Guineai-öböl menti kalózkodás okai elsősorban a Nigériában, azon belül a Niger-deltában folyó kőolaj-kitermelésből eredeztethetők. A helyi lakosok már az 1990-es évek elejétől kezdve tiltakoznak a környezetszennyezés ellen, kezdetben békés eszközökkel. A nigériai kormány azonban a helyszínre vezényelte a hadsereget, az olajvállalatok pedig fegyveres biztonsági szolgálatokat fogadtak fel, ezek az intézkedések pedig a helyieket is saját maguk felfegyverzésére sarkallták.[8] Továbbá, annak ellenére, hogy a térség igen gazdag kőolajban, az annak kitermeléséből származó haszonból a helybéliek nem sokat tapasztalnak, hiszen továbbra is nagy a szegénység és az ígért fejlesztések is elmaradtak. Nigériában az elégedetlenség pedig nagyfokú erőszakot szült, és a szervezett bűnözői csoportok megerősödéséhez vezetett. A kalózkodás tehát a kormány elleni gazdasági tiltakozás egy formájaként jelent meg, majd nőtte ki magát jövedelmező tevékenységgé, amely átterjedt a régió más országaira is.[9]
Ugyanakkor a szegénység és a munkanélküliség nem ad kimerítő választ a kalózkodás eredetére, hiszen ebben az esetben például a Kongói Demokratikus Köztársaságban vagy Mozambikban is nagyfokú kalóztevékenység zajlana, ami pedig nincs így. A politikai okok szintén szerepet játszanak, főként az öböl menti államok közötti határvitákkal kapcsolatban. Ki kell emelni a Nigéria és Kamerun között, a Bakassi-félsziget mentén húzódó tengeri határ feletti vitát, amivel kapcsolatban a Nemzetközi Bíróság is több döntést hozott, amelyek közül a legjelentősebb ítéletében megerősítette Kamerunt a félsziget feletti szuverenitásában. Ezzel azonban nem mindenki értett egyet, a Bakassi Szabadságharcosok nevű csoport konkrétan kalóztámadásokat hajtott végre tiltakozása jeléül, amelyek szintén hatással voltak a bűncselekmény elterjedésére a régióban. A félsziget feletti viták emellett nagymértékben kihatnak a két ország kapcsolataira is, amely meglátszódik a deliktum visszaszorítása érdekében folytatott együttműködésükön is.[10]
Ahogy a világ más, kalózkodás által sújtott régióiban, a bűncselekmény elterjedésében és megerősödésében itt is nagy szerepet játszott a korrupció. Számos elfogott kalózt a hadsereg vezetőinek parancsára engedtek szabadon, sőt, később már konkrétan azt az utasítást adták az eljáró szerveknek, hogy bizonyos hajók tevékenységét ne akadályozzák.[11] 2005-ben Nigéria több, magas rangú katonai vezetőjét ítélték el az olaj ellopásában és eladásában való részességért.[12] A támadásokból az olajvállalatok szárazföldi személyzete is kiveszi a részét: erre következtethetünk az akciók végrehajtásának gyorsaságából és precizitásából. Nigériában a nyersolajlopás az elmúlt években egy igen kifizetődő üzletté vált, hiszen a Nemzetközi Energetikai Ügynökség (International Energy Agency) 2012-es jelentése szerint az országot éves szinten nagyjából hétmilliárd dollár veszteség éri emiatt. Az elkövetők a nyersolaj egy részét illegális finomítókba küldik, de a legtöbb esetben más államoknak adják el. Emellett finomított olajat is
- 134/135 -
lopnak, hiszen - köszönhetően annak, hogy az ország kevés olajfinomítóval rendelkezik - Nigéria nagymértékben támaszkodik az importált finomított olajra. Ilyen mértékű tevékenység elképzelhetetlen lenne a kikötőkből és az olajszektorból származó belső információk nélkül, valamint az olaj külföldre történő eladása azt feltételezi, hogy magas szintű kormánytisztviselők is érintettek ezekben az ügyletekben, hiszen a közreműködésük nélkül azokat nehezebb lenne megvalósítani. A tisztviselők részvételét jól példázza Olabode George-nak, Nigéria kikötőhatósága egykori elnökének 2009-es elítélése,[13] valamint az ország egykori belügyminiszterének, Emmanuel Iheanacho-nak 2012-es letartóztatása, az olajlopásban való közreműködés gyanújával.[14]
Szintén a fellépést nehezíti a bűnüldöző hatóságok felszereltsége. Még a regionális gazdasági hatalomnak számító Nigériáról is azt mondható el, hogy hatóságai nem tudják megfelelően ellenőrizni a part menti vizeket, mivel nem rendelkeznek megfelelő infrastruktúrával, eszközökkel, illetve megfelelően képzett személyi állománnyal sem. Ennek következtében nehezebben képesek fellépni a bármilyen jogellenes cselekményeket elkövetőkkel szemben. Ráadásul ezek a hiányosságok a korrupcióhoz is köthetők. Ez megmutatkozik abban, hogy Nigéria fő tengerbiztonsági szerve, a Nigériai Tengerészeti Igazgatási és Biztonsági Ügynökség (Nigerian Maritime Administration and Safety Agency - NIMASA) számára gyakran azért nem állnak rendelkezésre megfelelő anyagi eszközök, mert a szerv vezetői azokat gyakran saját célokra használják fel, ami miatt több elöljáró bíróság elé állítására is sor került a közelmúltban.[15] Mindezek fényében pedig a hivatalos szervek képzése, illetve a regionális összefogás kiemelkedő fontosságú a fellépés érdekében.
A Guineai-öböl menti kalózkodás elterjedésében nagy szerepe van a nigériai Niger-delta Felszabadítási Mozgalomnak (Movement for the Emancipation of the Niger Delta - MEND). Ez a fegyveres csoport bevallottan lopja és csempészi az olajat, arra hivatkozva, hogy csupán újra elosztja az abból származó jövedelmet, ezáltal tiltakozva a kormány politikája ellen. A csoport 2005-ben jött létre, és a már kezdetektől folyamatos veszélyforrásnak számít a folyótorkolatban, hiszen számos olajvállalati munkást rabolt el váltságdíj reményében. A MEND hírhedt akciói precizitásáról, amelyeket a szárazföldön és a tengeren egyaránt sikerrel hajt végre. Habár a nigériai kormány speciális alakulatot állított fel a csoport visszaszorítása érdekében, a MEND jól szervezett és felfegyverzett tagjai képesek felvenni a harcot a kormányerőkkel, megnehezítve a kőolaj kitermelését és exportját.[16] Annak érdekében, hogy érdekeltségeiket megvédjék, az olajvállalatok kiterjesztették a kitermelést a tengerre. A MEND ugyanakkor erre is képes volt reagálni, és ott is folyamatos veszélyforrást jelent. A nigériai kormány imént említett intézkedéseinek hatására pedig megjelentek a szomszédos országok területi vizein is, ennek
- 135/136 -
következtében a MEND regionális tényezővé és problémává vált.[17]
A MEND tengeri támadásai 2008-ban érték el a csúcspontot, amikor a Bonga nevű feldolgozó, tároló és kirakodó teherhajó (floating production, storage, and off-loading unit) ellen hajtottak végre sikeres akciót, a nigériai partoktól mintegy 120 kilométerre. A támadás az egész öböl energiabiztonságára kihatással volt: a nigériai olajkitermelést 25 éve nem látott mélységekbe röpítette, az olajárak pedig globálisan megemelkedtek. A Bonga-ügy nemzetközi szinten is olyan reakciókat váltott ki, miszerint a MEND támadásaitól még a mélytengeri energiabányászat sincs biztonságban. A nigériai kormány ennek hatására más eszközökhöz nyúlt: 2009-ben nagyszabású amnesztia-programot hirdettek, amelynek keretében mentességet ajánlottak a MEND azon tagjainak, akik beszolgáltatják fegyvereiket, cserébe pedig havi járandóságot és kiképzést ígértek nekik.[18] 2011-re nagyjából 26 ezer MEND tag élt a kormány által biztosított lehetőségekkel.[19] A program hatására ugyan a következő egy-két évben csökkent a (kalóz)támadások száma, de a kezdeményezés a MEND köreiben nem rendelkezett egyhangú támogatottsággal, így 2011-re ismét a korábbi állapotok uralkodtak. A világ különböző tájain a kalózok gyakran kapcsolatban vannak kormányellenes, olykor terrorista csoportokkal, a Guineai-öbölben ugyanakkor ez egybe fonódik, hiszen 2010-es években a MEND fő profilja egyértelműen a kalózkodás lett.[20]
A Niger-delta térségében zajló események öt, különösen fontos érdeket veszélyeztetnek: Nigéria nemzetbiztonságát, az olajvállalatok befektetési hajlandóságát, a globális energiaellátás biztonságát, a regionális biztonságot és stabilitást, valamint - nem utolsó sorban - a hajóforgalom biztonságát. Nigéria számára a saját nemzetbiztonsága jelentette a prioritást, így akaratlanul is "magára hagyta" a hajózás regionális biztonságának kérdését, ami hozzávezetett a kalózkodás megerősödéséhez a térségben.[21] Ahogy Nemzetközi Tengerészeti Iroda (International Maritime Bureau - IMB) igazgatója a szervezet 2009-es jelentésében fogalmazott: "Szomáliával ellentétben, Nigéria erős központi kormányzattal és a régió legerősebb flottájával rendelkezik. Ugyanakkor aggasztó, hogy látszólag hiányzik a politikai akarat a kalózkodás problémájának megoldására."[11] Jól látható tehát, hogy a Guineai-öbölben egy, alapvetően stabil államhoz kapcsolódó fenyegetés képes olyan méreteket ölteni, amelynek hatásai az egész régióban, sőt globálisan is érezhetők.
A kezdetben a Niger-deltára koncentrálódó akciók regionálissá váltak kiterjedésükben és irányultságukban, valamint a taktikai repertoár terén is. Ez 2011 közepére vált nyilvánvalóvá, amikor már Benin partjainál is számos támadás történt, sőt, a kalózok már a kikötők közvetlen közelében is komoly veszélyt jelentettek, s az említett évben 81 millió dollár veszteséget jelentett az
- 136/137 -
országnak. A benini vizeken elkövetett cselekmények abból a szempontból is jelentőséggel bírtak, hogy rávilágítottak arra a tényre, hogy a Guineai-öböl-ben a kalózkodás köré egy komoly bűnszervezeti hálózat jött létre. Erre kiváló példa a Duzgit Venture nevű tankerhajó elrablása. Az elkövetők az elfogott hajó kapitányát először arra kényszerítették, hogy a benini partoktól gaboni vizekre kormányozza a hajót, mivel a kalózok ott kívánták átpumpálni a zsákmányolt kőolajat egy másik hajóba. A megbeszélt találkozóra mégsem került sor, ezért a tankert a nigériai partokhoz kormányozták, hasonló célokból. Az elkövetéstől számítva a kalózok közel négyezer kilométert tettek meg az elrabolt hajóval, valamint öt állam területi vizén haladtak át. A rakományon azonban végül itt sem sikerült túladni, ezért a kalózok inkább elrabolták kapitányt és a legénység egy további tagját, váltságdíj reményében.[23]
A támadások számának növekedésére reagálva a benini és a nigériai kormány összefogott, és közös haditengerészeti akciót indított a parti vizeik mentén. Ennek hatására a kalóztevékenység valóban alábbhagyott ezeken a tengereken, de a valódi hatása az lett, hogy kitolta a támadások földrajzi határait a környező országok által ellenőrzött vizekre. Főként Togóban és Elefántcsontparton növekedett meg ugrásszerűen a kalózakciók száma, de az elkövetők megjelentek a térség tengerészeti szempontból legbiztonságosabbnak tartott Angola és Ghána partjainál is.[24]
A kalóztámadások számának növekedése kihatással van az egész Guineai-öböl menti régióra. A térség államainak évente kétmilliárd dolláros kára származik a kalózkodásból, hiszen a parti államok gazdasága nagymértékben támaszkodik a kikötőkből származó bevételekre. Erre jó példa Benin, amely bevételeinek több mint 40%-át a cotonou-i kikötő forgalmának köszönheti. Emellett - ahogy azt már említettem - a kőolaj exportot is igen érzékenyen érinti a kalózkodás, amelyet a világgazdaság is megérez. A régióban pedig negatív gazdasági hatások kihatással lehetnek a térség politikai stabilitására is, hiszen - ahogy azt a MEND példája is mutatja - a különböző fegyveres csoportok is érdekeltek a kalózkodásban, a bevételeiknek hála pedig jobb fegyvereket és eszközöket tudnak szerezni.[25]
A Guineai-öbölben 2005 környékén még a megélhetési kalóztámadások voltak a jellemzőek, abban az értelemben, hogy a különböző fegyveres csoportok még kevésbé voltak érdekeltek bennük, azaz az elkövetők sem hozzájuk voltak köthetők, hanem inkább a személyes haszonszerzés motiválta őket. A kalózok jellemzően kisebb és gyorsabb motorcsónakokon közelítették meg a célpontokat. Emellett pedig lőfegyverekkel, olykor robbanószerekkel felfegyverkezve követték el a támadásaikat, céljuk elsősorban a legénység elrablása, és értük váltságdíj követelése, valamint a hajók eltérítése volt. Az ezt követő időszakban, 2009-ig, új jellemvonások voltak megfigyelhető-
- 137/138 -
ek az öböl menti kalózkodásban. Szomáliával ellentétben, ahol az elkövetők jellemzően a kínálkozó lehetőségeket használták ki és támadták meg a hajókat, nyugat-afrikai társaik gondosan megtervezett akciókat hajtottak végre. Ekkorra már a különböző - elsősorban nigériai - fegyveres csoportok is érdekeltek lettek a kalózkodásban, tevékenységi körük pedig kiterjedt Nigéria, Benin, Kamerun és Egyenlítői-Guinea partvidékére.[26]
Ezt követően a kalózok új elkövetési módot dolgoztak ki: gondosan megválogatták célpontjaikat, és csak a nagyobb értékű rakománnyal rendelkezőket támadták meg, oly módon, hogy a hajókat folyamatosan nyomon követték, vártak, amíg eltávolodik a partoktól, majd egy alkalmasnak ítélt helyen és időpontban csaptak le rá. Az elkövetők ekkor már előszeretettel alkalmaztak anyahajókat, csakúgy, mint a szomáliai kalózok. Ezek ugyanakkor kettős célt szolgáltak: egyrészt ezekről indították az akciókat, másrészt pedig ezekbe pumpálták a finomított olajat, amit a tankerekről zsákmányoltak, és később a régión belül és kívül feketén értékesítettek. A támadások erőszakos jellege ebben az időszakban már megfigyelhető volt, amely megkülönböztette az itteni kalózkodást a világ más táján elkövetett cselekményektől.[27]
Jelenleg négyféle támadási típust különböztethetünk meg a Guineai-öbölben. Az első a szomáliai kalózok által is alkalmazott, a legénységért kapott váltságdíj szerzése céljából elkövetett kalózkodás. A nigériai fegyveres csoportok korábban a szárazföldön már többször is sikerrel rabolták el az olajvállalatok tisztviselőit és munkásait, ezt a tevékenységüket pedig sikeresen ültették át a tengerre, a tankerhajók és más kereskedelmi hajók legénységét célozva. Fontos különbség a szomáliai esetekhez képest, hogy a nigériai elkövetők rövidebb ideig tartják fogva a legénységet, mivel rendszerint alacsonyabb összegű váltságdíjat követelnek, amit könnyebb kifizetni, így a tárgyalások nem húzódnak el.[28] 2017-ben egy magyar tengerész is fogságba esett a nigériai partok közelében, akit végül több mint két hét után sikerült kiszabadítani.[29]
A második kalózkodási típus esetében az elkövetők célja a hajó rakományának, főként az olajnak az ellopása. Ezekben az esetekben igen gyakori a legénységgel szemben alkalmazott erőszak, szemben az első esettel. Ez annak köszönhető, hogy előbbinél a legénység "értékes", ezért jobban kell rá vigyázni, míg utóbbi esetén csak a rakomány érdekli az elkövetőket. Az olajlopás emellett sokkal jobban megtervezett akciót kíván, amelyben szaktudással rendelkező kalózok is részt vesznek, akik tisztában vannak a tankerek csőrendszerének működésével. Továbbá az olaj átpumpálása is hosszabb időt vesz igénybe, ezért olyan szakemberekre is szükség van, akik ezalatt képesek a tankerrel manőverezni. Ezek a támadások komoly logisztikai rendszert is igényelnek az ellopott olaj minél hamarabb való eladása érdekében.[30]
A támadások harmadik típusát képezik a kisebb hajók ellen elkövetett akciók. Ezeket rendszerint be sem jelentik, ennek hiányában számukat nehéz nyilvántartani, emiatt pedig ezek
- 138/139 -
az esetek rendszerint kívül esnek a legtöbb nemzetközi szervezet látókörén. E harmadik típusba tartoznak még azokat a támadások is, amiket a szervezett bűnözői csoportok egymás sérelmére követnek el, azaz ha például lopott olajat szállító hajó megtámadására kerül sor. Az öböl menti kalózkodás negyedik típusa pedig a lehorgonyzott vagy kikötőben veszteglő hajókon elkövetett, csekélyebb értékű rablások és lopások. Ezek ugyan a leggyakoribbnak számítanak, mégsem élveznek akkora figyelmet, mivel az okozott kár mértéke jóval kisebb, valamint ezeket a bűncselekményeket tipikusan megélhetési elkövetők hajtják végre, nem pedig a szervezett bűnözői csoportok.[31]
Az Afrikai Unió keretein belül 2014 januárjában indították el az Egységesített Tengerészeti Stratégiát (Integrated Maritime Strategy/2050 AIM), amely a következő 35 évre határozta meg az Unió tengerészeti céljait. A dokumentum nem csak a kalózkodást jelöli meg mint a regionális tengerbiztonságra veszélyes magatartást, hanem például az illegális halászatot, a különböző csempészeti magatartásokat és a tengeri terrorizmust is. A 2050 AIM előnyének számít, hogy napirendre hozza a tengerbiztonsági kérdéseket, ugyanakkor hiányossága, hogy a keretein belül elfogadott akcióterv teljesen figyelmen kívül hagyja azokat a szárazföldi tényezőket, amelyek nagyban hozzájárulnak az említett problémák kialakulásához és felerősödéséhez (például korrupció elterjedtsége, a jó kormányzás hiánya).[32]
A Nyugat- és Közép-afrikai Tengerészeti Szervezetet (Maritime Organisation for West and Central Africa - MOWCA) 1975-ben állították fel, abból a célból, hogy segítse a regionális és a nemzetközi közösséget a régiót érintő tengerészeti kérdések kezelésében. Ennek keretein belül - többek között - minőségjavító tervek megvalósítását teszik lehetővé, konkrétan egy koordinált parti őrség létrehozását, valamint segítséget nyújt a régió államainak a különböző nemzetközi minimumszabályok belső jogba való beépítésében. Előbbi felállításával kapcsolatban a MOWCA 25 állama 2008-ban egy egyetértési nyilatkozatot fogadott el. E szerint a parti őrség feladata az emberi életek és a környezet védelme valamint a jogszabályok betartatása. Ennek elérése érdekében a részes államoknak össze kell hangolniuk a parti őrségük tevékenységeit, hogy növeljék bűnüldözési kapacitásukat, különösen a kalózkodás és a hajók elleni fegyveres rablás, az illegális halászat, illetve a kábítószer-, fegyver- és embercsempészet megelőzése és visszaszorítása érdekében. Az egyetértési nyilatkozat alapján felállított rendszer ugyanakkor több problémával is küzd, ezért nem élvezett egy-
- 139/140 -
hangú támogatottságot. Egyrészt maga a MOWCA igen távol helyezkedik el a "valódi döntéshozóktól", ugyanis a részes államok közlekedési minisztereinek találkozóiként funkcionál. Másrészt a szervezetet alkotó államok haditengerészetei így is szűkös forrásokból gazdálkodnak, a parti őrségi rendszer felállítása pedig valószínűleg ezekből a forrásokból vonna el.[33]
A Guineai-öböl Bizottságot (Gulf of Guinea Commission - GGC) 1999-ben hozták létre és 2006 óta működik intézményesült formában. Ugyan a GGC nem egy tengerbiztossággal foglalkozó szervezet, hiszen alapvető célja az olaj és más természeti erőforrások menedzselésével kapcsolatos eljárások harmonizálása, szerepe mégis jelentős a regionális és régióközi együttműködés terén, hiszen azon államokat érintik leginkább érzékenyen a kalóztámadások, amelyek a térség fő olaj exportőrei. A 2002-es Afrikai Béke és Biztonság Struktúra (African Peace and Security Architecture) elfogadását követően a regionális gazdasági szervezetek szerepe megnőtt, ezáltal a MOWCA helyett a GGC szerepe vált hangsúlyosabbá, olyan államok tömörüléseként, amelyek mind közvetlenül érintettek a kalózkodás problémája által.[34] Ennek köszönhetően pedig a GGC a - következőkben kifejtett - régióközi együttműködés kidolgozása során komoly tényezőnek számított és számít továbbra is.
A 2000-es években az afrikai biztonságpolitikai törekvések megvalósítása nagyrészt külső résztvevők, egyben támogatók bevonásával történt, aminek következtében számos alkalommal nem az afrikai államok, hanem e külső résztvevők nyomására, azok érdekei szerint alakultak ezek a kezdeményezések. Ezért 2009-ben a Közép-afrikai Államok Gazdasági Közössége (Economic Community of Central African States - ECCAS) a tengerbiztonsági kérdéseket a saját kezébe véve kidolgozta stratégiáját, amelyet hat fő pillérre épített: információk közös kezelése, közösségi megfigyelés a források észlelésén és megosztásán keresztül, az államok tengeri fellépésének jogi és gyakorlati harmonizációja, önfinanszírozás közösségi adón keresztül, logisztika és egy közép-afrikai tengerészeti konferencia intézményesülése. A stratégia részeként tengerbiztonsági központot hoztak létre a kongói Brazaville-ben (Centre régional desécurisation maritime de l'Afrique centrale - CRESMAC), valamint három tengeri zóna (A, B és D) jött létre, amelyek mind saját műveleti központtal (CMC) rendelkeztek. Leghamarabb a D zóna lépett működésbe, ahol három érintett állam, Kamerun, Gabon és Egyenlítői Guinea közös járőrözésbe kezdett, amelyek révén már korán képesek voltak kapcsolataikat erősíteni, valamint eljárásaikat összehangolni, ami az elkövetők letartóztatásával és bíróság elé állításával kapcsolatos esetleges jogi nehézségek leküzdésében is nagy szerepet játszott. Az említett álla-
- 140/141 -
mok D zónában kifejtett tevékenységének hála az öböl menti kalóztevékenységet sikerült az általuk ellenőrzött vizeken kívülre szorítani. A koordináció tehát itt eredményesnek bizonyult, viszont nyilvánvalóan nem jelentette a kalózkodás problémájának megoldását, sőt, felhívta a figyelmet a régióközi együttműködés szükségességére.[35]
2013-ban a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (Economic Community of West African States -ECOWAS) kezdeményezésére, a GGC és az ECCAS részvételével rendezték meg Kamerunban a yaoundéi csúcstalálkozót, amelynek során tengerbiztonsági kihívásokkal (elsősorban a kalózkodással és az illegális halászattal) foglalkozó, 26 részes állammal bíró magatartási kódexet fogadtak el. A magatartási kódex - amelynek rendelkezéseit a későbbiekben részletesebben is kifejtem - átveszi az ECCAS által felállított rendszert, így létrehozva az E, F és G zónákat, 2014-ben pedig a regionális tengerbiztonsági központ is megkezdte működését az elefántcsontparti Abidjanban (Centre Régional de Surveillance Maritime de l'Afrique de l'Ouest - CRESMAO). A CRESMAC és a CRESMAO közötti kapcsolat biztosítására pedig létrehozták Yaoundéban a Régióközi Koordinációs Központot (Interregional Coordination Centre - ICC/ CIC).[36] A yaoundéi magatartási kódex következtében tehát létrejött a régióközi tengerbiztonsági együttműködés az ECCAS és az ECOWAS között. A rendszerben azóta annyi változás történt, hogy a B zóna beleolvadt az A és a D zónába, így tehát már nem hat, hanem öt szektorban folyik az együttműködés.
Ahhoz, hogy a rendszer hosszabb távon sikeresnek bizonyuljon, véleményem szerint, arra van szükség, hogy a korábbi D zónában bevált módon, a helyi autonómiát regionális és régióközi szinten is tiszteletben tartsák, azaz hogy az egyes zónák szabadon végezhessék tevékenységüket, magasabb szinten pedig csak koordinációra kerüljön sor.
A fuvarozók által a modernkori kalózkodással szemben tett erőfeszítések és intézkedések közül a fegyveres biztonsági magánszolgálatok bizonyultak az egyik leghatékonyabbnak az Ádeni-öböl és az Indiai-óceán térségében. Ugyanakkor ezek igénybe vételének engedélyezéséhez megfelelő belső jogszabályok kellenek, amelyek - többek között - meghatározzák alkalmazásuk részleteit, valamint feloldják a joghatósági problémákat. Jelenleg azonban Guineai-öböl menti államok közül egyik sem alkotott még ilyen jogszabályt, tehát a területi vizeiken áthaladó hajókon, főszabály szerint, nem tartózkodhatnak fegyveres biztonsági magánszolgálatok tagjai.[37] A szárazföldi létesítményeknél rendszerint engedélyezik a biztonsági szolgálatok igénybe vételét, ezért végül egyfajta hibrid megoldásként, mégis előfordulhat, hogy egyes államok eseti szerződéseket kötnek biztonsági cégekkel - többek között - hajók kíséretére, tengeri platformok és "biztonsági zónák" (azaz kikötők) védelmére. Nigériában például csak előbbi esetben lehetséges
- 141/142 -
biztonsági magánszolgálat alkalmazása a tengeri kereskedelemben.[38]
Ugyan az nem állítható, hogy e fegyveresek alkalmazása nem hordozná magában például a korrupció veszélyét, viszont azt lényeges szempont, hogy nagy terhet képesek levenni az érintett államok haderőinek válláról. Továbbá, figyelembe véve, hogy a kontinens keleti oldalán nagy sikerrel vették igénybe a magánszolgálatokat, valamint hogy a Guineai-öböl kalózait a világ legerőszakosabbjaiként tartják számon, mindenképpen szükséges lenne a megfelelő jogszabályok megalkotása a biztonsági magánszolgálatok pontos működésének meghatározásához, ezáltal a hajózás biztonságosabbá tételéhez.
Ahogy azt már említettem, a nyugat-afrikai kalózkodás visszaszorításában nem kizárólag helyi szereplők vesznek részt, hanem több nemzetközi szervezet és állam is közreműködik ebben. Ebben nyilvánvalóan nagy szerepet játszik az is, hogy a térség a nemzetközi tengeri kereskedelem és a világ energiaellátása szempontjából is kiemelkedő jelentőséggel bír.
Az ENSZ szakosított intézményei és hivatalai révén vesz részt a Guineai-öböl menti hajózás biztonságossá tételében. A Nemzetközi Tengerészeti Iroda (International Maritime Organizaton - IMO) szerepe természetesen itt is jelentős, hiszen a XX. században e szerv vált a kalózkodás elleni küzdelem egyik legfontosabb bástyájává nemzetközi szinten. Az IMO valamennyi, korábban említett regionális és régióközi kezdeményezést támogat, ugyanakkor a helyi vezetők részéről mégis több olyan kritika érte, hogy figyelmen kívül hagyja a regionális viszonyokat, valamint azt az igényt, hogy a jövőben valamennyi kezdeményezés helyi kezekbe kerüljön és fenntartható maradjon, mivel nagymértékű brit és kereskedelmi ipari befolyás alatt áll.[39] Az IMO-t tehát egyfajta ellenszenv övezi az öböl menti államok részéről, amelyek teljesen saját kézbe kívánják venni az irányítást. Ugyanakkor az Afrika nyugati partjainál zajló események globális hatással is bírnak, ezért a külső szereplők részvételét sem utasíthatják el, az IMO pedig tengerbiztonsági kérdésekben megkerülhetetlen tényező, hiszen számos egyezmény és irányelv köthető a nevéhez, amely a jelenlegi nemzetközi jogi rezsimben kiemelt jelentőséggel bír.
Fontos szerepet játszik a térségben az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala (United Nations Office on Drugs and Crime - UNODC). Tevékenységének fókuszában a következők állnak: jogi reform, a tengerészeti bűnüldöző szervek teljesítményének növelése, hivatalos személyek képzése és kiképzése, a büntető eljárások támogatása, valamint az államok közötti együttműködési mechanizmusok erősítése. Az UNODC szerepe a különböző kezdeményezések létrehozatalára is kiterjed, például az ECOWAS és az
- 142/143 -
ECCAS közös tengerészeti stratégiájának kidolgozásában és elfogadásában is segítséget nyújt, amely a kalózkodás és más transznacionális bűncselekmények elleni fellépésre irányul. Továbbá a szerv állandó tisztviselői folyamatosan a térségben tartózkodnak a koordináció biztosítása érdekében. A közös tengerészeti stratégia kidolgozásában az ENSZ egy másik hivatala, a Főtitkár Nyugat-afrikai Különleges Képviselőjének Hivatala (United Nations Office for West Africa - UNOWA) is részt vesz. E két szerv tehát főként intézményi támogatást nyújt az öböl menti szervezeteknek, valamint bizonyos államok jogrendszerének fejlesztésében is szerepet játszik.[40]
Az EU globális szintű Tengerészeti Biztonsági Stratégiájának (EU Maritime Security Strategy) keretein belül - a 2015-2020 közötti időszakra - akciótervet fogadtak el 2014-ben, amelyet 2018-ban vizsgáltak felül. Emellett - a yaoundéi csúcstalálkozón elfogadott, a későbbiekben bemutatott magatartási kódexszel összefüggésben - az EU 2014-ben elfogadta a Guineai-öbölre vonatkozó stratégiáját is. Ezek keretein belül az EU célja a regionális erőfeszítések támogatása, többek között a tengerbiztonsággal és szervezett bűnözéssel kapcsolatban.[41]
Az EU közreműködése a következő négy területen figyelhető meg: az ún. sea blindness csökkentése, azaz, hogy az államok felismerjék a tenger és a tengerészet jelentőségét és hasznosíthatóságát; a hatékony kormányzás és a nemzeti intézmények fejlesztése; a regionális gazdaság stabilizálása, valamint a regionális együttműködés erősítése. Az EU stratégiájában jól megfigyelhető a GGC támogatására való gyakori hivatkozás, amely egyben azt is jelenti, hogy - a korábbi változásoknak köszönhetően - így is mérsékeltebb szerepkörrel bíró, ám egyébként fontos kezdeményezés, a MOWCA még inkább háttérbe szorul. Az EU tehát gyakorlatilag választott a rendelkezésre álló kezdeményezések közül, ahelyett, hogy - amint azt a célkitűzések sugallják - a regionális együttműködést széleskörűen támogatná.[42]
Az UNODC mellett az INTERPOL is a jogi aspektusokra koncentrálva játszik fontos szerepet a Guineai-öböl menti kalózkodás visszaszorításában. A szerv fő fókusza a rendőrségi munka effektivitásának növelése. Ennek egyik formája, hogy az INTERPOL képzéseket szervez, amelyek célja a bizonyítékok összegyűjtésével kapcsolatos hatékonyság magasabb szintre való emelése. Ez nem csak gyakorlati továbbképzést jelent, hanem workshopok szervezését is, ahol az elméleti tapasztalatok átadására is sor kerül, valamint ezek az együttműködés elmélyüléséhez is hozzájárulnak. Az INTERPOL egy másik kezdeményezése a túszejtéshez kapcsolódik, amelynek a Guineai-öböl menti kalózkodás szempontjából is jelentősége van, hiszen az itteni elkövetők gyakran ejtik foglyul a legénység tagjait.[43]
- 143/144 -
Az INTERPOL tevékenységének nagy előnye egyrészt az, hogy a szervnek már van jártassága hasonló területen: az afrikai kontinens keleti oldalán szerzett tapasztalatait tudja hasznosítani, hiszen már ott is ellátott hasonló feladatokat. Másrészt, hogy munkájába bevonta a regionális és a nemzetközi szereplőket is, többek között, a CIC-t, a NATO-t és az UNODC-t. Főleg utóbbit szükséges kiemelni, hiszen a két szerv együttműködése egyben megnöveli hatékonyságukat is, hiszen az UNODC koncentrálhat például a büntetés-végrehajtási intézmények létesítésére vagy a jogi reformok elősegítésére, az INTERPOL pedig a bűnüldöző szervek elméleti és gyakorlati oktatására.[44]
2014-ben a ghánai Accrában található Regionális Tengerészeti Egyetemen brit mintára létrehozták a Guineai-öböl Tengeri Kereskedelmi Információ-megosztó Központját (Maritime Trade Information Sharing Centre Gulf of Guinea), amely kizárólag a kalózkodással kapcsolatos, a térségben közlekedő kereskedelmi hajók számára lényeges információk megosztására szolgál. A rendszer főként a kereskedelmi hajóktól kapott adatokra és észlelésekre támaszkodik, amelyek jelenthetik a gyanús járműveket vagy a támadásokat a Központ felé, ami ezáltal figyelmezteti a közelben közlekedő járműveket.[45] A Központ 2016-ban átalakuláson ment keresztül, hiszen felvette a Maritime Domain Awareness for Trade - Gulf of Guinea (MDAT-GoG) nevet és teljesen a brit, valamint a francia haditengerészet irányítása alá került Portsmouth és Brest központtal. Az MDAT keretében egy folyamatosan frissített térkép áll a tengerészek rendelkezésére, amelyen a közelmúltban elkövetett támadásokról, illetve kikötői rablásokról találhatnak információkat.[46]
A rendszer több kritikát is kapott a térségből, valamint tevékenységét bizalmatlanság övezi. A helyiek kétségbe vonták felállításának szükségességét, főleg azért, mert külső szereplők működtetik. Emellett attól is tartanak, hogy a régióban felállítandó hasonló kezdeményezések versenytársa lesz.[47] Az MDAT ugyanakkor igen pontos és naprakész információkat szolgáltat a támadásokról, amik a kereskedelmi hajók hasznára válhatnak. Az ehhez hasonló, az adott régióra koncentráló információ-megosztó központok nélkülözhetetlenek a kalózkodás által veszélyeztetett régiókban, hiszen az Ádeni-öbölben és Délkelet-Ázsiában is sikerrel használják ezeket. Ezért - legalább amíg elfogadhatóbb alternatíva nem áll rendelkezésre - hiba volna eltekinteni a használatuktól.
Az ENSZ Tengerjogi Egyezménye (United Nations Convention on the Law of the Sea - UNCLOS) 100. cikke kettős kötelezettséget ró az államokra a kalóz-
- 144/145 -
kodás visszaszorítása érdekében: egyrészt nemzeti szinten kell megtenniük a szükséges lépéseket, másrészt pedig együtt kell működniük más államokkal regionális és nemzetközi szinten. E két lépés alapja egyértelműen a megfelelő belső jogszabályok léte. Ezzel kapcsolatosan pedig a Guineai-öbölben komoly problémák merülnek fel, hiszen csak Togo rendelkezik naprakész szabályozással,[48] de azt is érik kritikák. A togói jog (az 1971-es tengeri kereskedelmi törvény) szerint akkor beszélhetünk kalózkodásról, ha nem jogszerű művelet keretein belül fegyveres csoport száll a hajóra.[49] Ez valóban egy igen leegyszerűsített meghatározás, amely nem ragadja meg a kalózkodás lényeges elemeit. Emellett a büntetési tételek is igen szigorúak, hiszen lehetővé teszik a halálbüntetést, ha az elkövető erőszakot alkalmaz vagy támadás egy tengerész halálával jár.[50] Togo mellett csak Nigéria fogadott el eddig olyan törvényt, amely kifejezetten a kalózkodás és más, tengeren elkövetett bűncselekmények visszaszorítására irányul.[51] Ugyanakkor ez egy kifejezetten minőséginek mondható belső jogszabály, hiszen nem csak az UNCLOS kalózkodás-fogalmát ültette át, hanem a tengeren elkövetett jogellenes cselekmények visszaszorítását célzó másik egyezmény, SUA által szabályozott cselekményeket is büntetni rendeli. Ezáltal Nigériában a törvényi alapok rendelkezésre állnak nem csak a kalózok letartóztatására, hanem felelősségre vonására is.[52]
A szabályozás állapota más államok esetében kifejezetten aggasztó. Egy ENSZ-jelentés például megállapította, hogy Benin törvényei elavultak és összeegyeztethetetlenek az UNCLOS rendelkezéseivel. A SUA és annak jegyzőkönyvei szintén a nemzetközi jogi rezsim alapvető elemének számítanak, azonban a régió államai közül Elefántcsontpart, Ghána és Kongó részese a szerződésnek és valamennyi jegyzőkönyvének. A nagy olajkitermelő államok közül Angola, Kamerun és Gabon pedig egyiknek sem részese, Nigéria pedig nem csatlakozott a SUA 2005-ös kiegészítő jegyzőkönyvéhez, amely kontinentális talapzathoz rögzített platformok (például olajfúrótornyok) biztonsága ellen elkövetett cselekményeket tilalmazó jegyzőkönyvet bővítette ki. Összességében azt mondhatjuk el, hogy - néhány kivétellel - az öböl menti államokra jogalkotási deficit a jellemző a kalózkodás vonatkozásában. Ennek következtében pedig hiába lennének képesek az elkövetők elfogására, elítélésükre már jóval ritkábban kerülne sor.[53] Ugyanakkor egyes nemzetközi szervezetek, például az ENSZ, és annak szakosított intézménye, az IMO, folyamatosan hangsúlyozza ezen egyezmények belső jogba való beépítésének jelentőségét, és együtt dolgozik egyes érintett államokkal ennek elősegítése érdekében.[54]
A már korábban említett magatartási kódex megalkotásáról először az ECOWAS és az ECCAS illetékes minisztereinek találkozóján - a GGC részvétele mellett - határoztak 2013. március 19-én, a benini Cotonou-ban. A yaoundéi csúcstalálkozót - amelyen a
- 145/146 -
részes államok államfői vettek részt - ez év június 25-én rendezték meg, és itt került sor a magatartási kódex aláírására, amely A nyugat- és közép-afrikai kalózkodás, hajók elleni fegyveres rablás és egyéb jogellenes, tengeren elkövetett cselekmények megelőzésének és visszaszorításának magatartási kódexe (Code of Conduct Concerning the Prevention and Repression of Piracy, Armed Robbery against Ships, and Illegal Maritime Activities in West and Central Africa) nevet viseli. Emellett két másik olyan dokumentumot is aláírtak, amelyről szintén Cotonou-ban határoztak: az egyik egy megerősítő politikai nyilatkozat az ECCAS és az ECOWAS államfői részéről a tengeren elkövetett jogellenes cselekmények elítéléséről szólt, a másik pedig - a már korábban már szintén említett - egyetértési nyilatkozat volt, amelyben a közös parti őrségi hálózat felállításáról rendelkeztek. A magatartási kódex a 2018. és a 2039. számú biztonsági tanácsi határozattal összhangban született, amelyekben az ENSZ főszerve azt az igényét fejezte ki, hogy szükség van olyan megállapodásokra, amelyek a régió államainak átfogó rendelkezéseit jelenítik meg a kalózkodás és a hajók elleni fegyveres rablás kapcsán, kiemelve azok okait, valamint olyan nemzeti, regionális és extra regionális kezdeményezésekre, amelyek biztosítják a Guineai-öböl tengerbiztonságát.[55]
A dokumentumot egyértelműen a dzsibuti magatartási kódex ihlette - s ez a preambulumban, valamint több rendelkezésében is visszaköszön -, amelyet a kontinens keleti oldalán, az Ádeni-öböl menti kalózkodás visszaszorítása érdekében fogadtak el annak részes államai. Ami a fogalmak meghatározását illeti: a magatartási kódex a kalózkodást UNCLOS-ban, a hajók elleni fegyveres rablást pedig az 1025(26). számú IMO közgyűlési határozatban meghatározottak szerint veszi át. A tárgyi hatálya alá tartozó harmadik kategória - a tengeren elkövetett transznacionális szervezett bűncselekmények - esetében fogalmat nem határoz meg, hanem felsorolja annak néhány jellemző esetkörét (például pénzmosás, fegyverkereskedelem), amelybe kalózkodás és a hajók elleni fegyveres rablás is beletartozik.[56]
A 2. cikk szerint a kódex részes államainak célja a rendelkezésre álló erőforrásokkal, a belső jogukkal és a nemzetközi joggal összhangban "a lehető legszélesebb mértékben együttműködni a tengeren elkövetett transznacionális bűncselekmények, a tengeri terrorcselekmények, az illegális halászat és egyéb tengeren elkövetett jogellenes cselekmények" vonatkozásában. Ez az együttműködés kiterjed a releváns információk megosztására és bejelentésére, az imént említett cselekményekkel gyanúsítható járművekkel szembeni fellépésre, a cselekményeket elkövető vagy az elkövetést megkísérlő személyek elfogására és bíróság elé állítására, valamint a sértettek kezelésére és védelmére.[57]
Az imént említett információ-megosztást jelenleg a már korábban említett, yaoundéi központtal működő CIC végzi, mivel nemzeti központok felállítására még nem került sor. Az elkövetők felelősségre vonását illetően a kódex azt tűzi ki célul, hogy az
- 146/147 -
elkövetők bíróság elé állítása biztosított legyen. Ennek érdekében felhívja a részes államokat, hogy nyilvánítsák büntetendővé a kódexben szabályozott magatartásokat, emellett arra is ösztönzi azokat, hogy alkossanak útmutatókat az esetlegesen felmerülő joghatósági, nyomozási és bírósági problémák kiküszöbölésére. A dzsibuti kódexszel ellentétben ugyanakkor nem tartalmaz rendelkezéseket a kiadatási eljárásra vonatkozóan, ami szintén fontos eleme lenne az együttműködésnek.[58]
A kódex a gyakorlati szabályok terén is nagymértékben támaszkodik az UNCLOS-ra. Ennek következtében az üldözés jogával kapcsolatos rendelkezések is az egyezményből lettek átültetve, tehát a kódex tárgyi hatályába tartozó bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható hajó üldözésére addig van lehetőség, amíg az egy másik részes állam területi vizére nem ér.[59] Ugyanakkor ezt a hiányosságot a kódex kiküszöböli, hiszen ismeri a shiprider/ embarked officer intézményét. A shiprider egy másik állam hajóján szolgálatot teljesítő hivatalos személy, akit hazája bizonyos eljárási jogosítványokkal ruház fel (például nyomozati cselekmények végzése). Továbbá rendszerint az is jogában áll, hogy a saját állama területi vizeire való belépési engedélyt is megadja. Az Egyesült Államok előszeretettel és sikerrel alkalmazta a shipriderek intézményét a Karib-térségben, a kábítószer-csempészettel szemben folytatott küzdelemben.[60] A yaoundéi kódex embarked officer-nek nevezi ezt a hivatalos személyt, akinek szintén joga van arra, hogy ezt az engedélyt megadja a másik részes állam hajójának, amelyen szolgálatot teljesít.[61]
A kalózjárművek elfogását illetően a kódex úgy rendelkezik, hogy a részes államok területi vizein kívül (tehát gyakorlatilag a nyílt tengeren) bármely részes állam hadihajói vagy "kormányszolgálatban" álló hajói (tehát parti őrsége) végrehajthatják azt. Az univerzális joghatóság szabályainak megfelelően természetesen az elfogást végrehajtó államnak jogában áll lefolytatni a felelősségre vonási eljárást is, amely kiterjed a lefoglalt hajóról és vagyontárgyakról való rendelkezésre is. Amennyiben az elfogásra valamely részes állam területi vizén kerül sor, úgy természetesen ezen állam kizárólagos joghatósággal rendelkezik az eljárás lefolytatására.[62]
Ugyan a yaoundéi magatartási kódex jelentős kezdőlépésnek számít a regionális együttműködés terén, nem tartalmaz iránymutatást például a fegyveres biztonsági magánszolgálatok alkalmazásáról, továbbá jogi kötőerővel sem bír, hiszen jogi kötelezettségeket nem támaszt a részes államok felé. Emiatt alkalmazása a politikai akaraton és a belső jogba való átültetés módján is múlik. Az átültetés ugyanakkor nagyban függ az egyes részes államok gazdasági képességeitől, valamint jogrendszerétől, konkrétan annak nemzetközi joggal való adekvátságától. Előbbi tényezővel kapcsolatosan azonban megemlítendő, hogy az IMO pénzügyi alapot hozott létre, amellyel a felmerülő költségekben kíván segítséget nyújtani.[63]
- 147/148 -
Habár az Afrika keleti partjainál történt kalózcselekmények következtében sokáig háttérbe szorult, a Guineai-öböl térsége az e bűncselekmény által az egyik leginkább veszélyeztetett régiónak számít napjainkban, amely a kalózakciók precizitásáról és olykor kegyetlenségéről vált hírhedtté. Kialakulása számos okra vezethető vissza, amik közül kiemelkedik az ásványkincsek kiaknázása, az ebből származó bevételek elosztásával kapcsolatos elégedetlenség, valamint a korrupció.
A közép- és nyugat-afrikai országok több kezdeményezést is indítottak, amelyek kiemelt kérdésként kezelik a kalózkodást és annak visszaszorítását. Összefogásuk szükséges, hiszen még a regionális szinten legnagyobb gazdasági potenciállal rendelkező Nigéria sem volt képes egyedül felszámolni a bűncselekményt. A kooperáció keretein belül zónák kialakítására került sor, amelyeken belül az érintett államok összehangolt járőrözést folytatnak. Továbbá az információ-megosztást is több központ biztosítja.
Ezeken túl ugyanakkor szükséges a megfelelő jogi alapok megteremtése is, az elfogott kalózok jogi felelősségre vonása biztosításának érdekében. Ahogy arra a fentiek is rávilágítottak, a térség államaiban - néhány kivétellel - ehhez nem állnak rendelkezésre az optimális belső jogszabályok. Ehhez nyújthat segítséget a yaoundéi magatartási kódex, amely képes megteremteni azokat a jogi alapokat, amikre az államoknak szüksége van. Továbbá a bűnüldöző hatóságok munkáját nagyban megkönnyítő embarked officer intézményét is ismeri, ami a zónákban folyó együttműködés szempontjából számít hasznosnak. Ugyanakkor hiányossága, hogy nem bír jogi kötőerővel.
Összességében a Guineai-öböl menti kalózkodás által érintett államok a nemzetközi közösség segítségére kevésbé támaszkodhatnak, mint az Ádeni-öböl térségében lévők. Azaz a bűncselekmény visszaszorítását regionálisan kell rendezniük, ami nem könnyű feladat, hiszen a bűnüldöző szervek állapota, illetve a jogi alapok megléte terén is lemaradással küzdenek. Mindezek ellenére, ezeken a területeken, ígéretesnek tűnő együttműködést folytatnak, ami a jövőben lehetővé teheti a kalózcselekmények számának visszaszorítását, amennyiben ehhez a politikai akarat is megmarad, valamint a korrupciót is sikerül felszámolniuk. ■
JEGYZETEK
[1] Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a térségbeli kalózkodás problémája nem kizárólag a "szigorúan", földrajzi értelemben vett Guineai-öböl menti országokra terjed ki, így a visszaszorítása érdekében folytatott együttműködésben a régióval szomszédos államok is részt vesznek.
[2] Hasan, Sayed M. - Hassan, Daud: Current Arrangements to Combat Piracy in the Gulf of Guinea Region: An Evaulation. Journal of Maritime Law & Commerce 2016/2, 173. o.
[3] Kalu, Kingsley Anele: Addressing the Issue of Piracy off Indonesia and Nigeria. Indonesian Journal of International & Comparative Law. 2020/2. 254. o.
[4] Hasan - Hassan i.m. 173-174. o.
[5] Osinowo, Adeniyi Adejimi: Combating Piracy in the Gulf of Guinea. Africa Security Brief No. 30, 2015, 1. o. https://africacenter.org/wp-content/uploads/2016/06/ASB30EN-Combating-Piracy-in-the-Gulf-of-Guinea.pdf (Letöltve: 2021. 01. 16.)
[6] Hasan - Hassan i.m. 174. o.
[7] Uo. 189.o.
[8] Uo.
- 148/149 -
[9] Uo. 181-182.o.
[10] Jacobsen Lindskov, Katja - Riber Nordby, Johannes: Maritime Security in the Gulf of Guinea. Royal Danish Defence College Publishing House. 2015, 16-17. o.
[11] Uo. 17. o.
[12] Hassan, Daud - Hasan, Sayed: Effectiveness of the Current Regimes to Combat Piracy in the Gulf of Guinea: An Evaluation. African Journal of Legal Studies 2017/10. 49. o.
[13] Uo.
[14] Hasan - Hassan i. m., 2016, 192. o.
[15] Kalu i.m. 254-255; 262-263. o.
[16] Hassan - Hasan i. m. 2017, 47-48. o.
[17] Kamal-Deen, Ali: The Anathomy of Gulf of Guinea Piracy. Naval War College Review 2015/1, 97-98. o.
[18] Uo. 98. o.
[19] https://www.refworld.org/docid/50740a192.html (Letöltve: 2021. 01. 13.)
[20] Kamal-Deen i. m. 98-99. o.
[21] Uo. 99. o.
[22] ICC International Maritime Bureau: Piracy and Armed Robbery Against Ships Annual Report, 2009, 41. o. https://www.rk-marine-kiel.de/files/piraterie/imb/IMB_Piracy_Report_2009.pdf (Letöltve: 2021. 01. 15.)
[23] Kamal-Deen i. m. 102. o.
[24] Uo. 102-105. o.
[25] Hasan - Hassan i.m. 2016, 195-197. o.
[26] Kamal-Deen i.m. 100-101. o.
[27] Uo. 101. o.
[28] Lindskov Jacobsen - Riber Nordby i.m. 21. o.
[29] https://index.hu/belfold/2017/11/11/hazaerkezett_a_magyar_tusz_nigeriabol/ (2021. 01. 21.)
[30] Lindskov Jacobsen - Riber Nordby i.m. 21-22.
[31] Uo. 22-23. o.
[32] Uo. 27.28. o.
[33] Uo. 28-29. o.
[34] Uo. 32. o.
[35] Uo. 32-33. o.
[36] Uo. 33-34. o.
[37] Hassan - Hasan i. m. 2017, 39. o.
[38] Oceans Beyond Piracy. The State of Maritime Piracy 2016. 29-30. o. http://oceansbeyondpiracy.org/sites/default/files/one_earth_future_state_of_piracy_report_2016.pdf (2021. 01. 14.)
[39] Lindskov Jacobsen - Riber Nordby i.m. 40. o.
[40] Uo. 41-42. o.
[41] European Union External Action Service -EU Maritime Security Factsheet: The Gulf of Guinea https://eeas.europa.eu/headquarters/headquar-ters-homepage/52490/eu-maritime-security-fact-sheet-gulf-guinea_en (2021. 01. 17.)
[42] Lindskov Jacobsen - Riber Nordby i. m. 40-41. o.
[43] Uo. 42-43. o.
[44] Uo. 43-44. o.
[45] Uo. 37-38. o.
[46] https://gog-mdat.org/home (2021. 01. 16.)
[47] Lindskov Jacobsen - Riber Nordby i. m. 38. o.
[48] Kamal-Deen i.m. 108. o.
[49] Best, Kyle - The Development of Piracy Law in West Africa & the Institutions Underpinning Counter-Piracy Efforts. International Human Rights Internships Working Paper Series 2015/10. 12. o.
[50] Uo. 14. o.
[51] https://criticalmaritimeroutes.eu/2019/07/11/nigeria-signs-first-standalone-anti-piracy-law-in-the-gulf-of-guinea/ (Letöltve: 2021. 01. 16.)
[52] Kalu i. m. 252. o.
[53] Kamal-Deen i. m. 108. o.
[54] Lindskov Jacobsen - Riber Nordby i. m. 18. o.
[55] Hassan - Hasan i. m. 2017, 57. o.
[56] Yaoundéi magatartási kódex 1. cikk (3)-(5) bekezdés
[57] Uo. 2. cikk (1) bekezdés
[58] Hassan - Hasan i. m. 2017, 59-60. o.
[59] Yaoundéi magatartási kódex 6. cikk (3) bekezdés
[60] Mulyono, Hersapta: The Need to Enchance Regional Effort to Combat Piracy and Armed Robbery Against Ships in Southeast Asia. Indonesian Jou]rnal of International Law 2014/1, 80-81. o.
[61] Yaoundéi magatartási kódex 9. cikk (5) bekezdés c) pont
[62] Hassan - Hasan i. m. 2017, 60-61. o.
[63] Uo. 61-62. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD hallgató, Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola.
Visszaugrás
