A büntetőjogi kodifikáció nem pusztán új törvényszöveg elkészítését jelenti a jogállami jogszabályok kialakítása felé vezető úton. A kodifikáció során felmerülő kérdések megoldásakor a többoldalú érvelés segíti az olyan szemlélet kialakítását, amely az új törvény értelmezését és alkalmazását is irányítani fogja. Az új törvényt ugyanis nem lenne helyes a ma uralkodó szemlélettel értelmezni és alkalmazni.
A büntetőjogi kodifikációval foglalkozó frissen megjelent munkából (dr. Berkes György: Felelősség a csekély súlyú bűncselekményekért az új Btk. szerint, Büntetőjogi kodifikáció, 2002. 1. szám) két gondolatra reflektálnék. Dogmatikai előkérdések belső cím alatt olvashatjuk a következőket: "A törvényi tényállásnak formálisan, mindenekelőtt a nyelvtani értelmezés szabályai szerint megfelelő magatartás típus, illetve konkrét cselekmény (kiemelés tőlem), azonban nem minden esetben sérti vagy veszélyezteti a büntetőjogi norma által védett jogi tárgyat. S ha nem, akkor nem tekinthető a büntetőjogi normába ütközőnek".
Ezt megelőzően pedig azt olvashatjuk: "A tényállásszerű cselekmény általában jogellenes is, kivéve, ha a törvényben meghatározott (valamint a törvényben nem szereplő, de a tudomány és a gyakorlat által elismert okok) a jogellenességet kizárják".
Nézetem szerint a magatartás típust és a konkrét cselekményt a jogi tárgy védelme szempontjából eltérően kell megítélni. A szerző szemlélete megfelel a hatályos törvény rendelkezésének, amely a társadalomra veszélyességet bűncselekmény-fogalmi elemként kezeli. Erre épül a kizáró körülmények jelenlegi dogmatikai felfogása, amely a társadalomra veszélyesség hiányát a konkrét cselekménnyel összefüggésben vizsgálja. A jogalkalmazás legfelső szintjén sem válik el a magatartás típus és a konkrét cselekmény értékelése a hatályos Btk. alkalmazásakor.
Továbbá a tényállásszerű cselekmény a szerző szerint általában jogellenes is, "kivéve, ha a törvényben meghatározott" okok a jogellenességet kizárják. Eszerint tehát a jogellenességnek csak a kizáró okok kizárását kifejező funkciója van.
Ahhoz, hogy a címben írt két magatartás típust a materiális jogellenesség szempontjából modellezni lehessen, szükséges néhány elméleti megállapítást (itt indokolás nélkül) előre bocsátani.
A jogállam jogfilozófiai fogalmát sok oldalról közelítették meg és sokféleképpen definiálták. A büntetőjog szempontjából a legfontosabb a jogállam materiális és formális fogalmának megkülönböztetése. A formális fogalom szerint minden államhatalmi aktusnak törvényen kell alapulnia. A formális fogalom a hatalom megnyilvánulásának külső formájához, a törvényhez kapcsolódik. A történelem bebizonyította, hogy a politikai vezetés a parlamenti hatalom megszerzésének segítségével diktatórikus elképzelését is érvényesíteni tudta. Ez a tény tette szükségessé a jogállam formális fogalma mellett a materiális fogalom kialakítását is. A jogállam materiális fogalma az igazságosság gondolatával bővült. Igazságosság alatt elsődlegesen társadalmi igazságosságot kell érteni, amely egyesíti magában a jogállami gondolatot a szociális állam eszméjével.
A jogállam mai felfogása magában foglalja a formális (a jogbiztonság) és a materiális (az igazságosság) elemét egyaránt. A jogállamban az állami hatalom megnyilvánulásai a törvényeken alapulnak és az igazságosság gondolatára épülnek. A jogbiztonság és az igazságosság általában harmóniában van egymással.
Az Alkotmánybíróság több határozatában rámutatott arra, hogy az Alkotmány a jogállamiságot a Köztársaság alapértékévé nyilvánította. A jogállamiság alapértékét az Alaptörvény rendelkezései részletezik, de ugyanakkor nem töltik ki teljes egészében annak tartalmát. Ezért a jogállam fogalmának értelmezése az Alkotmánybíróságnak is egyik fontos feladata. Az Alkotmánybíróság a jogállamiság alapértékét kitöltő elveket - a jogszabályok felülvizsgálata során - az Alkotmány valamely konkrét rendelkezésével való összhang alapján vizsgálja. A jogállamiság elve azonban, ezekhez a konkrét alkotmányos szabályokhoz képest nem kisegítő, másodlagos szabály, s nem pusztán deklaráció, hanem önálló alkotmányjogi norma, aminek sérelme önmagában is megalapozza valamely jogszabály alkotmányellenességét. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a jogbiztonság szorosan a jogállamiság alkotmányjogi elvéhez kapcsolódik.
A jogbiztonság - az Alkotmánybíróság értelmezésében - az államtól és elsősorban a jogalkotótól azt várja el, hogy a jog egésze, egyes részterületei és egyes szabályai is világosak, egyértelműek, hatásukat tekintve kiszámíthatóak és a norma címzettjei számára a büntetőjogban is előre láthatóak legyenek. A nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elvei a büntetőjogi legalitás alkotmányos elvének részei, de nem egyedüli kritériumai a büntetőjogi felelősségre vonás alkotmányosságának. A büntetőjog legalitásának alkotmányos elve az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az is, hogy a bűncselekménnyé nyilvánításnak és büntetéssel fenyegetésnek alkotmányos indokon kell alapulnia: szükségesnek, arányosnak és végső soron igénybevettnek kell lennie.
Ugyanakkor az 1459/B/1992. AB határozat szerint alkotmányossági szempontból nem kifogásolható, hogy a pozitív jognak megfelelően született büntető ítéletek megsemmisítéséhez nem a belső alkotmányos értékrendet, hanem a nemzetközi jogot határozták meg kiindulópontként és a bűncselekmények kiválasztásához etalonként nem az Alkotmányt, hanem nemzetközi egyezményt, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát választották. Ebben a határozatban már megjelenik két olyan gondolat, amely sem a jogbiztonságot, sem a belső büntetőjogot nem tekinti abszolút értékmérőnek.
A nyugati büntetőjogokban uralkodó nézet szerint az anyagi igazságosság (a német jogban Gerechtigkeit az angol jogban justice) éppúgy hozzátartozik a jogállamisághoz, mint a jogbiztonság és az utóbbi nem élvez elsőbbséget az előbbivel szemben, ha a jogbiztonság és az igazságosság közötti ellentmondás elviselhetetlen lenne. Az igazságosság az az erkölcsi eszme, amelynek elérésére a jó védelmében és a rossz megbüntetésében a jog törekszik.
A bűncselekménnyé nyilvánítás szükségességét, arányosságát és ultima ratio jellegét az Alkotmánybíróság a büntetőjogi legalitás alkotmányos elve keretébe sorolja. Valamennyi alkotmányos alapjog tekintetében fontos kérdés, hogy azokat lehet-e és milyen feltételekkel megszorítani, korlátozni, kollíziójuk esetén milyen szempontok alapján kell a prioritást meghatározni. Az Alkotmány 8. §-ában rögzíti, hogy a Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
A magyar Alkotmány az "alapvető jogok" kifejezést használja azoknak a jogoknak a gyűjtőfogalmaként, amelyeket az Emberi Jogok Európai Egyezménye emberi illetve alapvető szabadságjogoknak nevez. Az Egyezmény elismeri, hogy ezek korlátozása még a demokratikus államokban is elengedhetetlen az állam működéséhez. Ezért a tagországokat bizonyos értékelési sávval (margin of appreciation) ruházza fel annak megítélésében, hogy szükséges-e, és ha igen milyen mértékben ezen alapjogok korlátozása. Az Emberi Jogok Európai Bírósága az Egyezményben foglalt emberi jogok garantálása céljából felülvizsgálhatja e korlátozást. Ennek során a Bíróság az úgynevezett "necessity test"-et alkalmazva ellenőrzi a korlátozás szükségességét.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
