A szerződés két vagy több fél joghatás kiváltását célzó, arra alkalmas egybehangzó akaratnyilatkozata. Jelen tanulmány fő célja annak bemutatása, hogy ezen közismert kötelmi jogi alapfogalmunk hogyan realizálódik egy olyan speciális közegben, mint a sport világa. A sportjog már régen túllépte szoros közjogi kereteit: a magánjogi elemek legalább akkora súllyal kapnak szerepet napjainkban. A sportszerződések köre egy széles tartományban mozgó joganyagot fog át: itt kapnak szerepet az egyes (szerződési szempontból) speciális alanyok szerződései, mint például a labdarúgó, vezetőedző, szakmai igazgató stb., de itt kerül sor az előzőekben felsorolt alanyok mögött álló közvetítők (ügynökök) "játékszabályainak" lefektetésére is. A szerződések különlegesek, egyrészt az előbbiekben említett alanyok szempontjából, valamint azért is, mert a felek szerződési szabadsága több tekintetben korlátozódik, hiszen a hangsúlyozott igazgatási jellegű elemei a sportjognak gyakran vegyülnek a magánjogi szabálytömeggel.
Tágabb értelemben sportszerződésnek tekinthető minden olyan - polgári jogi, vagy munkajogi - megállapodás, amelynek tárgya elsősorban sporttevékenységgel kapcsolatos, illetőleg a sporttevékenység gyakorlásából ered. Szűk értelemben véve sportszerződés a sportoló és a sportszervezet között létesült, a munkajog és a polgári jogi szabályozás sajátosságait is tartalmazó, elsődlegesen sporttevékenység végzésére irányuló megállapodás. A magyar sportjogi gyakorlatban a sportolói jogállással kapcsolatban alapvetően a játékos és az őt versenyeztető klub közti amatőr, illetve professzionális sportszerződés ismert. Emellett ugyancsak a sportolókkal kapcsolatos a sporttörvény által is nevesített kereskedelmi szerződés, továbbá létező (bár egyelőre nem elterjedt) gyakorlata van a tehetséges, fiatal labdarúgókkal kötött tanulmányi szerződésnek.[1]
A sportolói szerződések jellemzően bizalmi ügyletek (és természetesen visszterhesek), a későbbi bizonyíthatóság sikere érdekében pedig szinte kivétel nélkül írásban köttetnek.
A megbízás funkciója, hogy a kötelezett (megbízott) más részére nyújtandó tevékenységkifejtő magatartásának adjon jogi formát. Gondos és szakszerű ügyvitel jellemzi a tevékenységét kifejtő kötelezett magatartását. A szerződés alanya és tárgya szempontjából a bizalmi elem különös jelentőséggel bír (más helyzetről beszélünk egy klasszikus munkaszerződés vonatkozásában).
Más szabályok vonatkoznak az ún. "sportmunkatársakra": e körben dolgozók munkaviszonyának egyes kérdéseiről szóló rendelkezés alapján sportmunkatársakkal csak munkaviszonyt lehet létesíteni. A szerződés időtartamának minimumát ebben a körben a jogalkotó nem határozta meg, de legfeljebb 5 évre lehet kötni.[2]
Az egyéb munkajogi kérdéseket, mint a felmondás, a szerződés megszűnése, korábban az OTSH[3] elnöki utasítás tartalmazta.[4]
Az ezredfordulón fennálló gyakorlat szerint a hivatásos sportolók, mint egyéni vállalkozók kötöttek szerződést a klubokkal, azzal a plusz garanciával, hogy fizetési késedelem esetén sportjogi szankció is kapcsolódott hozzá.[5]
A sportról szóló 1996. évi LXIV. törvény deklarálta az amatőr és a hivatásos sportoló definícióját, melyet az 1998. évi XXXI. törvény módosított: Hivatásos sportoló az a természetes személy, aki sportszervezettel létesített munkaviszony vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony, továbbá egyéni vállalkozás keretében jövedelemszerzési céllal sporttevékenységet folytat, és rendelkezik a sportági szakszövetség, illetőleg a sportszövetség feltételei szerint megszerzett hivatásos sportolói engedéllyel. Amatőr sportoló az a természetes személy, aki sporttevékenységet nem hivatásos sportolóként végez. [6]
A sportról szóló 2004. évi I. törvény megfogalmazza, hogy a hivatásos sportoló a sportvállalkozással kötött munkaszerződés vagy megbízási szerződés alapján fejti ki sporttevékenységét, feltéve, hogy a megbízási díj a számvitelről szóló törvény alapján bérköltségként kerül kifizetésre.[7]
Az új szabályozás egyetlen célja az volt, hogy mindenáron, abszolút érvénnyel szétválassza a profi és az amatőr sportolók kategóriáját. Az életben - és világszerte - azonban, nem csak ez a két végletes forma létezik, hanem ún. félprofi státusz is; pl. azoknak, akik még nem vagy már nem tudnak (teljes státuszú) hivatásos sportolók lenni. Nincs elegendő, alkotmányos súlyú ok a köztes forma száműzésére, s általa a szerves átmenet kiiktatására. A közhatalom ellenőrzésének megkönnyítése ugyanis nem lehet elfogadható indok erre. A kö-
- 359/360 -
zel száz sportágban szinte mindenféle reális élethelyzet elképzelhető. Sok sportoló munkanélküli is van, akik közül bárkit profivá "avathatna" már egy egyetlen alkalomra szóló, sport tárgyú megbízási szerződés is, ha - új feltételként - licence van. Nincsen rögzítve, hogy mettől meddig profi sportoló valaki, sőt az sem, hogy miként alakul ez a hazai, illetve a külföldi személyek, szervezetek, rendezvények tekintetében. Pedig a következmények súlyosak lehetnek: volt példa nemrég arra, hogy világbajnoki aranyérmet vettek vissza sportolótól azért, mert korábban egyszer részt vett profi versenyen.
Sportszervezet - versenykiíró, -szervező és -rendező - lehet vállalkozás is, következésképpen annak alkotmányos jogát, a tulajdonával való szabad rendelkezést is sértené az igazságtalan, merev kettéválasztás a profi és amatőr verseny tekintetében.[8]
A sportban ugyanakkor viszonylag ritka a vállalkozási szerződés, a sport természetét illetően ugyanis többnyire gondossági kötelezettséget tartalmaz. Az eredménykötelem a sportmenedzsment világában, azokban a szerződésekben jelenik meg, amelyekben valamely "opust" kell produkálni: valamit felépíteni, létesíteni, létrehozni stb.[9] A megbízás talán közelebb áll a hivatásos sportolói szerződéshez a vállalkozásnál, hiszen a megbízott valamely cél elérése érdekében való tevékenységre vállal kötelezettséget, de nem ígéri azt, hogy tevékenysége meghatározott eredménnyel fog járni.[10]
Megállapítható, hogy a sportolók és a sportszervezetek között meglévő jogi kapcsolat tartalmi elemei leginkább a munkajogviszonyban fellelhető elemeknek felelnek meg, amelyben megtalálható a munkáltató, azaz a sportszervezet képviselőjének, edzőjének széles körű utasítási jogköre, a sportoló rendszeres lekötöttsége és meghatározott munkaköre. Az állandó jellegű tevékenységért a sportoló személyi alapbérben részesül, illetőleg meghatározott eredmény elérése esetén prémium, jutalom tűzhető ki.[11]
Az Európai Bíróság döntései alapján a hivatásos sporttevékenység gazdasági tevékenységnek minősül.[12] A sport területén működő vállalkozók tevékenysége meghatározóan gazdasági. Előbb-utóbb e tevékenység sokkal inkább a gazdasági szférába fog tartozni, mint az amatőr sportra szervezett személyegyesületek keretei közé. A gazdasági kamarák keretei között a ’90-es évek közepén minden további nélkül elképzelhető volt s "sportmenedzselés" és a "sportvállalkozás". Mivel bárki lehetett "sportmenedzser" - aki kellően otthonosan mozgott a sport területén -, ennek következtében markánsan megjelent a két érdek: a menedzser rövidtávú gazdasági érdeke és a sportoló vállalkozó hosszú távú fennmaradási érdeke. [13]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
