Peschka Vilmost - kandidátusi értekezésének[1] megvédése után - Világhy Miklós (1916-1980) hívta meg az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékére másodállású egyetemi docensnek, és akadémiai doktori értekezésének[2] megvédése után ugyancsak Világhy tett előterjesztést másodállású egyetemi tanári kinevezésére.[3] Peschka tudományos kutatásainak súlypontja ezután is változatlanul a jogelmélet, ill. a jogfilozófia maradt,[4] oktatói munkássága ugyanakkor polgári jogi kérdések elméleti vizsgálatára és kutatási eredményeinek tanulmányokban történő közzétételére ösztönözte őt.
A Polgári Jogi Tanszékre kerülésének évében tette közzé Peschka az 1959-es Ptk. jogelméleti kérdéseiről írt dolgozatát.[5] Ekkortájt született az az átfogó műve is, amelyet a XIX. század első évtizedeitől 1945-ig terjedő korszak magánjogtudományának jogbölcseleti alapjairól írt.[6] E nagyigényű tanulmány kiegészítésének is tekinthetők az évtizedekkel később keletkezett dolgozatok Nizsalovszky Endre (1894-1976) munkásságának jogelméleti hátteréről[7] és Eörsi Gyula (1922-1992) jogfilozófiai gondolatainak értékeléséről.[8] Hasonlóképpen, a magánjog jogelméleti háttérének kutatására adott alkalmat számára Eörsi
- 21/22 -
összehasonlító jogi monográfiája is.[9] Nem utolsósorban a magánjog oktatása során felmerült kérdések ösztönözték Peschkát a jogügyletek értelmezéséről írt nagyjelentőségű tanulmányának megírására,[10] és kifejezetten az oktatásban felmerült kérdés indította őt a jogosult késedelméről írt dolgozatának közlésére.[11] Nyilván jogforrástani kutatásai vezették el a magánjogot előadó jogfilozófust Thibaut és Savigny kodifikációs vitájának felelevenítéséhez,[12] de e híres jogpolitikai és jogelméleti polémia előterében, és ennek megfelelően Peschka gondolatmenetének középpontjában is a magánjog kodifikációja állt. Külön tanulmánycsoportot képeznek Peschkának azok a művei, amelyek a jogi norma alapját képező "típus" és az eldöntendő eset "egyedi" volta közötti ellentmondás feloldásának problémáit tárgyalják. Ismételten foglalkozott ezért Peschka a joghézag és a jogi analógia kérdéseivel,[13] és ezekhez kapcsolódóan fejtette ki nézetét a fikcióról.[14] Ezek a problémák általános jogelméleti jellegűek, a szerző gondolatmenetét ugyanakkor szinte kivétel nélkül a magánjogból vett kérdések vezették, és illusztrációul is polgári jogi példák szolgáltak. Végül megemlítjük azokat a tudományos igényű rövidebb írásokat is, amelyeket a Polgári Jogi Tanszéken az 1970-es évek végétől kialakult páratlan intellektuális erő és baráti légkör ihletett, és amelyeket Peschka kollégái ünnepi kötetébe illesztett: a jogszabály visszaható érvényességéről,[15] a kártérítési jog válságjelenségeiről[16] és a végrendelet értelmezéséről.[17]
Az előbbiekben szemlézett tanulmányok közül a következőkben hárommal foglalkozunk behatóan: a magánjog kodifikációjáról, a magánjogtudomány jogbölcseleti alapjairól és a jogügyletek értelmezéséről írt munkákat elemezzük részletesebben.
- 22/23 -
Elsőként a Thibaut és Savigny között 1814-ben zajlott kodifikációs vitát értékelő Peschka-tanulmányról[18] szólnánk. Ennek oka az, hogy az értekezés témájául szolgáló híres vita mind az 1959-es, mind a 2013-as Polgári Törvénykönyv koncepcionális előkészítésének első fázisában érdemi jelentőséghez jutott.
Nagyívű tudományos dolgozatában Peschka világossá teszi, hogy a "polémia döntő kérdésévé az vált: hogyan jön létre a pozitív jog?"[19] Az egykori vita alapkérdésében Peschka a jogelméleti magaslaton és elméleti érvekkel operáló Savignynak ad igazat. Részletes elemzéseinek eredményét így foglalja össze: "A történelem igazol: s a korabeli Németország társadalmi-jogi viszonyainak Savigny elméletére volt szüksége, az fejezi ki híven az adott, fennálló helyzetben gyökerező társadalmi, politikai és jogi érdekeket, igényeket és törekvéseket."[20] Hiába várja Thibaut a jogegységesítő kodifikációtól a jog áttekinthetőségét, oktathatóságát, tudományos elemezhetőségét, végső soron nem kevesebbet, mint a polgári boldogulást, ha annak társadalmi feltételei még nem teremtődtek meg.
Ez az alapvető, a végkövetkeztetést illető egyetértés nem jelenti azt, hogy Peschka ne szállna vitába Savigny számos gondolatával. Erős kritikával illeti mindenekelőtt Savigny romantikus történelemfelfogását, a ködös "népszellem"-kategóriát. Elismerően emeli ki Savigny elméletalkotó erejét és igényességét, de nem fogadja el, sőt egyenesen tévedésnek minősíti az egész jogfelfogását alapvetően meghatározó kiindulópontot. Peschka szerint téved Savigny akkor, amikor "két lényegében különböző tevékenységi formát, a jog elméleti művelését és az ún. joggyakorlatot mintegy egybeolvasztva, egy közös fogalomban, a tudományos jog, illetve a jogtudomány fogalmában" foglalja össze. Helytállóan hangsúlyozza Savigny-val szemben Peschka, hogy a jogtudomány és a kodifikáció között lényeges eltérések vannak, és "a kettőt a legkevésbé sem lehet és szabad azonosítani, még ha vannak is olyan vonások, amelyek az azonosság látszatát keltik. [...] Míg a jogtudomány a társadalmi-jogi jelenségek objektív általános törvényszerűségeit ragadja meg, addig a jogalkotó tevékenysége eredményeképpen előálló jogi norma általánossága csupán a jogszabály érvényességének általánossága." Bírálja Peschka Savigny "tökéletesség-igényét" is. A kodifikálás elengedhetetlen feltétele ugyan a fejlett jogtudomány, az elméletileg jól megalapozott jogi dogmatika. "Savigny azonban ezt a lényegében igaz megállapítást olyan abszolutizáló és túlzó módon fogalmazza meg, hogy ezáltal
- 23/24 -
kétségessé teszi igazságértékét." Savigny idegenkedik "a kodifikálástól, sőt általában a jog területén végrehajtandó változtatástól", és ezért "a tudományos megismerés tökéletességének és teljességének igényével lép fel". Ilyen kiindulópontot választva Savigny jócskán talál kivetnivalót mind a porosz Landrechtben, mind pedig a Code civilben és az osztrák ABGB-ben. Bírálja Savigny e kódexeket: tárgyukat, szerkezeti felépítésüket, technikai megvalósításukat, fogalomképzésüket és nyelvi kifejezésüket tekintve egyaránt. Mégis jogos Peschka kérdése: "De hát hol van a teljesség és tökéletesség? Van-e és volt-e olyan törvénykönyv, amellyel a bíráló szellem tehetetlenül állt volna szemben?" Egyetértéssel idézi ezért Thibaut Savigny-vel szembeni ellenvetését, amely szerint az akkor még fiatal törvénykönyvek "éppoly kevéssé bizonyítják a kodifikáció lehetetlenségét, mint a jenai csata azt, hogy a poroszok 1813-14-es hadjáratának kudarcot kellett vallania". Elismeri ugyanakkor Peschka, hogy a római jog módszerét példásnak tekintő felfogás "a legteljesebb összhangban van a jogfejlődésnek azzal az általános elméletével, amit Savigny kifejtett, s amit az imént kritikailag elemeztünk. Még jelentősebb talán, hogy Savigny számára éppen e római jogi metódus elvvé tételével és alkalmazásával válik lehetővé a »mai római jognak« olyan felmutatása, amely megfelel a gazdasági, társadalmi és jogi érdekeknek, igényeknek kora Németországában." Elismeri Peschka azt is, hogy Savigny a római jogot, "a magántulajdonon nyugvó jogrendszereknek ezt a történetileg mintaszerűen, klasszikus formában kidolgozott példáját a kor Németországának polgári követelményeihez igazítja, a jelentős fejlődésnek indult kapitalista gazdasági viszonyokra adaptálja, ha kell, eredeti tartalmukat félretéve, sőt tudatosan eltorzítva." Ezen az alapon állapítja meg Peschka azt, hogy "Savigny jogelmélete nem feudális, hanem polgári elmélet, mert döntő társadalmi-jogi tartalmát és problematikáját a német polgári átalakulás kérdései, [...] a felemás német polgári viszonyok" határozzák meg.[21]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
