"Szlovák és cseh alkotmányjogászok gyakran hangoztatják, hogy a csehszlovák alkotmánybíróság ráadásul "papíron" korábban jött létre (1920. február 29-én), mint a bécsi Verfassungsgerichtshof (1920. október 1-én), azonban tárgyilagosan elismerik, hogy az első csehszlovák alkotmánybíróság az osztrák alkotmánybírósággal ellentétben később kezdett el csak ténylegesen tevékenykedni, nem működött folyamatosan, és joggyakorlata nem hagyott mélyebb nyomot az alkotmányosság történetében."
Az alkotmányjog szorosan kötődik az általános társadalmi és a speciális hatalmi folyamatok dinamikájához, egy relatíve változó jogág; természetesen nem a rendszer alapelveit, hanem leginkább az alkotmányjog intézményeit illetően. Egy ilyen intézmény az alkotmányjogi panasz is, melynek Szlovákia alkotmányos rendjébe való beiktatásának történetével, az alapjogi védelemben betöltött szerepével, hatékonyságával és változásaival foglalkozik átfogóan - bár távolról sem kimerítően - a jelen írás.
A hatalom és a szabadság története Szlovákia területén a szlovákság szemszögéből nézve nagyon összetett volt. Általánosságban a történelemre hivatkozva azt állíthatnánk, hogy a szabadság védelmének kezdete 1222-höz, II. András Aranybullájához köthető, ám ez a szlovák társadalom szempontjából inkább csak stílusos, mintsem helytálló kijelentés lenne. Hasonlóan megemlíthetnénk a jobbágyság megszüntetését és a nagyszerű 1848-as szabadságjogokat, a kiegyezés utáni korszak alapjogi eszmerendszerének térnyerését, de a szlovák alkotmányosság szempontjából fontosabb megjegyezni, hogy - a saját államiság hiánya miatt - a szlovák társadalom még a közelmúltban is a számára idegen hatalmak elleni küzdelemmel foglalkozott, nem a saját állama hatalmának korlátozásával. A szlovák társadalom tehát csak az újkori történelem során építi ki állami alkotmányos rendszerét, először az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamaként létrejövő Csehszlovákia keretein belül, amelynek 1920. február 29-én elfogadott Alkotmánylevele több akkori konstitúció mintájára készült. Ez az alkotmány már tartalmazta a tulajdon sérthetetlenségének elvét, az egyén szabadságjogainak katalógusát (a szociális jogokon kívül), és garantálta az alkotmányosság elvét, amely feltételezte, hogy a törvények alkotmányosságának (felül-) vizsgálatát az erre a célra speciálisan létrehozott bíróság, az alkotmánybíróság fogja majd végezni. Ebből a szempontból az első polgári demokratikus Csehszlovák Köztársaság - Ausztriával együtt - európai szinten is úttörőnek számított, hiszen közismert, hogy az "öreg kontinens" legelső elkülönült és modern értelemben vett alkotmánybíróságai ezen országokban jöttek létre. Szlovák és cseh alkotmányjogászok gyakran hangoztatják, hogy a csehszlovák alkotmánybíróság ráadásul "papíron" korábban jött létre (1920. február 29-én), mint a bécsi Verfassungsgerichtshof (1920. október 1-én), azonban tárgyilagosan elismerik, hogy az első csehszlovák alkotmánybíróság az osztrák alkotmánybírósággal ellentétben később kezdett el csak ténylegesen tevékenykedni, nem működött folyamatosan, és joggyakorlata nem hagyott mélyebb nyomot az alkotmányosság történetében. Az első csehszlovák alkotmánybíróságnak tíz évre választott hét tagja (és hét póttagja) volt, és az 1921. november 17-én kezdte meg tevékenységét. Fennállása idején leginkább olyan nemzetgyűlési határozatokkal foglakozott, amelyeket a Nemzetgyűlés Állandó Bizottsága halaszthatatlan intézkedésként, illetve rendeletként foganatosított. Témánk szempontjából fontos megjegyezni, hogy a testületnek nem volt hatásköre az egyedi panaszok elbírálására, vagyis az alkotmányjogi panasz intézménye nem létezett. Meg kell mégis említeni egy dunaszerdahelyi közjegyző, dr. Ugrovics Vendel (Úst. 13./1922 iktatószámú) panaszát, akit az akkori Igazságügyi Minisztérium döntése alapján megfosztottak közjegyzői hivatalától, azzal az indokolással, hogy nem
- 70/71 -
ismeri megfelelő szinten az államnyelvet, és ezért alkalmatlan hivatala ellátására. A közjegyző magyarul megfogalmazott "alkotmányjogi" panaszát érdemi vizsgálat nélkül - eljárási okokból -, azzal utasították vissza 1922-ben, hogy az ügy elbírálása nem tartozik az alkotmánybíróság hatáskörébe. Ugyanabban az időben hasonló lett a pozsonyi ügyvédek által, szintén magyarul megfogalmazott (Ust.12./1922 iktatószámú) panasz sorsa, amelynek tárgya a nyelvi jogok bíróság előtti érvényesülésének sérelme volt.[1]
A II. világháború befejezése után, az ún. harmadik Csehszlovák Köztársaság idején (1944-1948, egészen 1948. május 9-ig) az 1920-as alkotmányt alkalmazták, annak kontinuális érvényességére hivatkozva. Az új alkotmány szovjet mintára készült. Elfogadása után a Nemzeti Frontba tömörülő pártok gyakorlatilag elveszítették önállóságukat, politikai verseny nem létezett. Korlátozódott a tulajdonjog, az emberi jogoknak csak deklaratív jellege lett, az alkotmánybíróság intézménye pedig kikerült az alkotmányból.
Az 1960-ban elfogadott szocialista alkotmány rögzítette a Kommunista Párt vezető szerepét, a tulajdonjog átalakult szocialista tulajdonná. A szocialista felfogás szerint a polgár nem rendelkezik magától értetődően az alapvető emberi jogokkal, hanem azokat érdemei szerint - és szinte "kiutalva" - kapja az államtól. Az állam és vele együtt a korlátlan hatalom kiszorította a polgári társadalmat, ahogyan a hagyományos, állandó vetélytársát, az egyházat is. Témánk szempontjából meg kell említeni, hogy ez az 1960-as alkotmány már nyíltan elvetette a polgári és emberi jogok demokratikus országokban elfogadott eszmerendszerét.
Az alkotmányvédelem szempontjából, úgy tűnt, komoly változásra csak Csehszlovákia föderalizálásával került sor. Az 1968. évi Csehszlovák Föderációról elfogadott törvény ugyanis rendelkezett arról, hogy alkotmánybíróságot kell létrehozni a föderáció szintjén és a tagországokban is. Mindez a "prágai tavasznak" nevezett általános demokratizálódási folyamat következménye volt. A kizárólag a népképviseleti szerv által megtestesített hatalom egységének az elve azonban nagyon szilárdnak bizonyult, a csehszlovák szocialista alkotmánybíróság ténylegesen sohasem jött létre.
A modern nyugati alkotmányosság a 90-es években tért vissza Csehszlovákiába, illetve Szlovákiába, az Alapvető Jogok és Szabadságok Chartájának elfogadásával és az alkotmánybíróság megalapításával. Az 1991 elején elfogadott Alapvető Jogok és Szabadságok Chartája Csehszlovákia közjogi történetében az első olyan emberi jogi katalógus, amelyet a modern alapjogi katalógusok ambíciója határoz meg - olyan közvetlenül érvényesülő jogokat tartalmaz, amelyek a bíróságok által kikényszeríthetők -, és az ugyancsak 1991-ben létrejövő Csehszlovák Szövetségi Alkotmánybíróság döntéshozatali gyakorlatában az alkotmányos kontroll legtöbbet alkalmazott normatív eszközévé válik. Az alkotmányerejű törvénnyel létrehozott Csehszlovák Szövetségi Alkotmánybíróság az akkori NSZK-ra jellemző, koncentrált és specializált alkotmánybírósági modellből indult ki. A testület 12 tagból állt, miközben az államfőnek szigorúan kellett ügyelni a két tagköztársaság közötti paritásra, azaz 6 csehországi és 6 szlovákiai bírót kellett kineveznie. Ha a testület elnöke cseh állampolgár lett, az alelnöknek szlovák állampolgárnak kellett lennie, és fordítva. Ez az alkotmánybíróság alig egy évig működött, összesen 1032 ügyben járt el, majd Csehszlovákia kettéválásával befejezte tevékenységét. Hatáskörébe tartozott az alkotmányjogi panaszok elbírálása is, ez tevékenységének mintegy kétharmadát tette ki. Az alkotmányjogi panasz viszonylag hatékony jogorvoslati eszköznek bizonyult, ugyanis az alkotmánybíróság a panasznak helyt adva nemcsak deklarálta a bíróságok és más államhatalmi szervek döntéseinek alkotmányellenességét, de azokat meg is semmisítette, visszaadta újratárgyalásra.
Az új állam megalakulásával a Szlovák Köztársaság Alkotmánya (a továbbiakban: alkotmány) 1993 január 1-vel lépett hatályba. Az osztrák-német mintát követi, és tartalmazza az Európában elfogadott és elismert alapjogok és szabadságok katalógusát. Az alapvető emberi jogokat és szabadságokat a ratifikált és a törvénytárban kihirdetett nemzetközi szerződések is garantálják, melyek előnyben részesülnek a törvényekkel szemben. Szlovákia alkotmányát közvetlenül több mint húszszor módosították. Témánk szempontjából figyelemreméltó a 2001-ben elfogadott ún. nagy alkotmánynovella,[3] mert ez a módosítás az Alkotmánybíróságot teljes alkotmányos juriszdikcióval ruházta fel, és az alkotmányjogi panaszt hatékony jogorvoslattá tette.
- 71/72 -
A 13 tagú, kassai székhellyel működő Szlovák Köztársaság Alkotmánybírósága (a továbbiakban: Szlovákia Alkotmánybírósága vagy alkotmánybíróság) nemzetközi összehasonlításban is rendkívül széles hatáskörökkel rendelkezik. Hatáskörei közül kiemelt helye van az utólagos absztrakt normakontrollnak; egyéni panaszok alapján jogerős bírósági, közigazgatási, illetve közhatalmi döntéseket vizsgálhat felül; az állami szervek közötti alkotmányos jogviták esetében értelmezi az alkotmányt; választási bíróságként működik (a parlamenti és önkormányzati választásokkor, népszavazáskor); jóváhagyása nélkül a rendes bíróságok bíráit nem lehet letartóztatni (vagy elrendelni a vizsgálati fogságukat), valamint még további tizenöt, kevésbé frekventált hatáskörrel rendelkezik. Az Alkotmánybíróság tevékenységének túlnyomó részében - a bírói döntések és eljárások alkotmányossági felülvizsgálatával - az egyének jogait sértő individuális aktusokat kontrollálja.
Az alkotmánybíráskodás Szlovákiában is kiemelkedő szerepet tölt be annak az alkotmányos szemléletnek a megszilárdításában, amely az alapjogok garantálását és védelmét meghatározó fontosságúnak tartja. Hangsúlyozott hivatalos felfogás ugyanis, hogy az alapjogok összefüggő értékrendszert alkotnak, és nemcsak az állammal szemben igénybe vehető alanyi jogokként értendők, hanem a törvényalkotót, a végrehajtó hatalmat és az igazságszolgáltató hatalmat egyaránt közvetlenül kötelező, tárgyi jogi normákként is érvényesülnek. Szlovákia Alkotmánybírósága absztrakt alkotmánybírósági felülvizsgálatával egyfajta közvetett alapjogvédelem valósul meg, meg az alkotmányjogi panaszok elbírálása révén pedig széles körű közvetlen és konkrét alapjogvédelem valósul meg.
Az alkotmánybíróság egyik legfontosabb tevékenysége az utólagos absztrakt normakontroll, tehát a jogszabályok alkotmányosságának felülvizsgálata, amelyet azonban - mivel az úgynevezett actio popularis intézménye nem létezik - nem kezdeményezhet bárki, illetve bármely jogi személy, hanem csak az alkotmányban meghatározott szervek, éspedig: a képviselők egyötöde (minimum 30 parlamenti képviselő), a köztársasági elnök, a kormány, a legfőbb ügyész, az ombudsman, valamint a rendes bíróság bírája, ha meg van győződve arról, hogy alkotmányellenes törvényt kellene alkalmaznia. Ilyen esetben a bíróság megszakíthatja az eljárást, és az alkotmánybírósághoz fordulhat, kérvén az alkalmazandó törvény alkotmányosságának felülvizsgálatát.
Szlovákia Alkotmánybírósága tevékenységének súlyponti eleme, amint arra már utaltunk, a konkrét rendes bírósági, valamint közhatalmi döntések és eljárások alkotmányosságának felülvizsgálata alkotmányjogi panasz alapján, amelyről háromtagú bírói tanácsok, az ún. szenátusok jogosultak dönteni. Az alkotmányjogi panasz Szlovákia alkotmányos rendjének csak 2002 január 1-je óta része. Eddig az időpontig a természetes és jogi személyek ún. alkotmányjogi indítvánnyal fordulhattak az alkotmánybírósághoz. Ez az alkotmányjogi intézmény azonban nem volt hatékony vagy életszerű, az alkotmánybíróság ugyanis ezen intézmény alapján megállapíthatta és kimondhatta (deklarálhatta) ugyan, hogy sérültek az alapjogok, a megtámadott döntéseket azonban nem semmisíthette meg, elhúzódó eljárások esetében pedig nem ítélhetett meg elégtételt. Ez a jogi intézmény csupán platonikus, formális jogorvoslatra adott lehetőséget, ezért joggyakorlatában az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) sem fogadta el effektív jogorvoslati eszközként.[4] Szlovákia az európai uniós csatlakozása előtt módosította alkotmányát, és többek között beiktatta alkotmányos rendjébe a hatékony alkotmányjogi panasz intézményét.
Az alkotmányjogi panasz révén adott annak a lehetősége, hogy szinte minden olyan bírósági vagy közhatalmi eljárás, döntés, intézkedés, illetőleg egyéb hatalmi beavatkozás, amely egy panaszos szerint sérti valamely alkotmányban vagy a Szlovákia által ratifikált és kihirdetett nemzetközi emberi jogi dokumentumban garantált alapjogát, megtámadható legyen az alkotmánybíróság előtt. Az alkotmányjogi panasszal még közvetetten sem lehet megtámadni egy jogi normát. A Szlovák alkotmányba foglalt al-
- 72/73 -
kotmányjogi panasz koncepciója az egyedi aktusok, határozatok, intézkedések megtámadásának lehetőségét nyújtja, és nem alkalmazható törvényekkel vagy más kötelező jogi normákkal szemben.
Alkotmányjogi panasszal (a szubszidiaritás elve alapján) csak azután lehet az Alkotmánybírósághoz fordulni, miután a természetes vagy jogi személy egyéb hatékony jogorvoslati lehetőségeit, eszközeit a rendes bíróságokon már kimerítette, vagy ha nincs számára biztosítva egyéb effektív jogorvoslati eszköz. Az alkotmányjogi panaszt a döntés kézbesítésétől (általában a jogerőre emelkedett döntéstől) számított két hónapon belül, illetve az intézkedés vagy egyéb beavatkozástól számított két hónapon belül lehet benyújtani. Az alkotmányjogi panaszról a szenátusok két fázisban döntenek. Az első szakaszban az elfogadhatóság szempontjából vizsgálják a beadványt, és amennyiben tárgyi (ratione materiae) vagy személyi (ratione personae) okok miatt nincs hatásköre az Alkotmánybíróságnak, vagy a panaszos nem használta ki a rendelkezésére álló jogorvoslati eszközöket, vagy nem tartotta be a kéthónapos határidőt, vagy a beadvány nyilvánvalóan megalapozatlan, akkor a panaszt visszautasítják. Saját statisztikáinkra hivatkozva megállapíthatjuk, hogy a befogadott és a visszautasított ügyek aránya megközelítőleg egy a húszhoz, tehát az iktatott alkotmányjogi panaszok kb. öt százaléka kerül át a második szakaszba, ahol érdemben bírálják el a panaszokat (más kérdés, hogy gyakran a nyilvánvaló megalapozatlanság okán visszautasított panaszokat is érdemi döntésnek tekinthetjük.)
A bírói döntések alkotmányossági felülvizsgálatával kapcsolatban Szlovákia Alkotmánybíróságának 2002 óta nagyon széles körű alkotmányos juriszdikciója van. Ez azt is jelenti, hogy az alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz elbírálása során "élő" ügyek kapcsán vizsgálja felül a rendes bíróságok eljárásainak észszerű időtartamát, előzetes intézkedéssel ideiglenesen felfüggesztheti a megtámadott jogerős bírói döntés hatályát, és ha arra a következtetésre jut, hogy a megtámadott döntés alkotmányellenes, a döntést megsemmisítheti, és visszaküldheti a rendes bíróságnak újratárgyalásra, megtilthatja a további jogsértést, és pénzbeli elégtételt ítélhet meg a panaszosnak. Az alkotmánybíróság megsemmisítő határozatában a megtámadott bírósági döntéssel ellentétes alkotmányértelmezését megküldi a rendes bíróságnak, amely - respektálva az alkotmány álláspontját - köteles meghozni az indokolt korrekciós döntését.
Az alkotmánybírósági panasz - az Alkotmány 127. cikke alapján - ma már Szlovákiában hatékony jogorvoslati eszköznek számít tehát, amelyet a panaszosnak ki kell meríteni, amennyiben a strasbourgi bírósághoz akar fordulni az Emberi Jogok Európai Egyezménye alapján.[5]
Szlovákia Alkotmánybírósága az elmúlt évtizedekben doktrinálisan, esetjogában is kitárta az ajtót az alkotmányjogi panaszok előtt, hiszen alkotmányjogi panasszal bírósági eljárások és döntések, valamint a bíróságok mulasztása is támadható, és nemcsak a végső döntések, de - a kiterjesztő alkotmánybírósági értelmezéseknek köszönhetően - bizonyos esetekben a közbeeső, nem ügydöntő aktusok is. Ami az alkotmányogi panasz mint jogorvoslati eszköz hatékonyságát illeti, a strasbourgi bíróság döntéseiben folyamatosan figyelmeztet azokra az esetekre, amelyekben az alkotmánybíróság túlzottan formálisan járt el és ítélkezett.
Szlovákia Alkotmánybírósága eddigi tevékenysége során a legtöbb alkotmányjogi panasz a tisztességes eljáráshoz való jog (az Alkotmány 46-50. cikke) megsértésével volt kapcsolatos. Az alkotmánybíróság már az alkotmánybíráskodás első éveiben többször hangsúlyozta, hogy feladata az alkotmányvédelem, de nem alternatívája, illetve nem egy további "fellebviteli" szerve a rendes bíróságok hatáskörébe tartozó ügyeknek.[6] Ennek következtében az alkotmánybíróság feladata arra korlátozódik, hogy a rendes bíróságok törvényértelmezése és -alkalmazása (a bírósági eljárást is figyelembe véve) összeegyeztethető-e az alkotmánnyal, illetve az emberi jogokról és alapvető szabadságokról szóló nemzetközi szerződésekkel.[7] Esetjogában a felülvizsgálatot több mint tíz évig szigorúan csupán az eljárási alkotmányellenességre szűkítette; kialakította és évekig ragaszkodott ahhoz a doktrínához, hogy: "A rendes bíróság rendszerint nem lehet szekundáris megsértője az anyagi jogi jellegű alapjogoknak, hacsak a sérelem nem abból adódik, hogy a rendes bíróság megsérti az alkotmányosan garantált eljárási jogokat, jogelveket is".[8] Másként fogalmazva, az alkotmánybíróság a rendes bíróságok döntéseinek felülvizsgálatát alapjában véve a rendes bíróságok eljárásainak felülvizsgálatára szűkítette. Amennyiben a panaszos beadványában kimondottan csak anyagi jogi alkotmányos jogot hivatkozott (például a tulajdonhoz való jog sérelmét vagy a szólásszabadság megsértését panaszolta), és nem kifogásolta, hogy a rendes bíróság eljárása valamelyik aspektusát tekintve procedurálisan is alkotmányellenes volt, az alkotmánybíróság kiala-
- 73/74 -
kult joggyakorlata alapján a panaszos beadványát visszautasítják. Az alkotmánybíróság esetjogában csak akkor következett be fordulat, miután az EJEB az említett doktrinális ítélkezést megkérdőjelezte,[9] kétségbe vonva annak hatékonyságát és kifogásolva túlzott formalizmusát.
Ami az alkotmányjogi panaszokkal kapcsolatos döntéshozatal hatékonyságát illeti, Strasbourg az elhúzódó bírósági eljárások elbírálásával kapcsolatban is korrigálta az alkotmánybíróság joggyakorlatát. Említettük már, hogy 2002-ben az alkotmánybíróságot az "alkotmányos igazságszolgáltatáshoz minden jogi eszközzel felruházták, ez után az időpont után, többek között szatiszfakciót, pénzbeli elégtételt ítélhetett meg azoknak, akiknek az esetében kimondta, hogy sérültek az alapjogaik. Az alkotmánybíróság élt is ezzel a jogi eszközzel, leggyakrabban az elhúzódó bírósági ügyek esetében, bár az új évezred első tíz évében tekintettel volt az ország gazdasági teljesítőképességére is, és ezért a megítélt pénzösszegek összege természetesen alacsonyabb volt annál, mint amilyen elégtételt az EJEB ítélt meg az Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikke alapján. Egyes panaszosok Strasbourghoz fordultak csupán a megítélt szatiszfakció nagysága miatt is: az EJEB néhány esetben valóban nem tartotta elégségesnek az alkotmánybíróság által megítélt elégtételt, és az Emberi Jogok Európai Egyezményének értelmében szintén elégtételt ítélt meg a panaszosoknak,[10] miközben elmarasztaló döntéseiben hangsúlyozta, hogy az alkotmányjogi panasz az adott szempontból nem minősül hatékony jogorvoslatnak. Ezek után az alkotmánybíróság fokozatosan emelte az alkotmánysértésért megítélt pénzbeli elégtétel összegét.
Szlovákia Alkotmánybírósága a bírósági eljárás "fölösleges halasztgatás nélküli" időtartamát ugyanúgy értelmezi, mint ahogyan az EJEB az "észszerű időt" megítéli, az előbbi ugyanis ebben a tekintetben is tanult az utóbbi bíróság esetjogából.[11] Az EJEB gyakorlatától eltérően, ahol a panasz mindig egy konkrét állam ellen irányul, Szlovákia Alkotmánybíróságán az észszerű időtartamú eljáráshoz való jogot mindig az illetékes, tehát az eljárásra jogosult bírósággal szemben kell érvényesíteni. Az alkotmány 127. cikkének 3. bekezdése hatalmazza fel az alkotmánybíróságot arra, hogy igazságos elégtételt ítéljen meg a panaszosnak, az alkotmánysértés áldozatának. A megítélt összeg mértéke esetenként változó, és függ például a tétlenség időtartamától, a felek magatartásától, a jogvita jellegétől, összetettségétől stb. A megítélt szatiszfakció magassága ma már általában 1000 euró (kb. 330 000 Ft) egy évi tétlenség megállapítása esetén. Szlovákia Alkotmánybírósága eddigi működése során a legmagasabb elégtételt -650 000 Sk-t (kb. 7 100 000 Ft) - egy olyan büntetőjogi eljárásban ítélt meg a károsultnak, amely 35 évig tartott.[12]
Az állam jellegét az állami berendezkedés alapvető szabályai, elsősorban az alkotmánya, alkotmányjogi rendszere határozza meg, valamint az, hogy milyen hatékonyan garantálja az alapvető emberi jogok és szabadságok érvényesülését.
Szlovákiában az alkotmányjogi panasz hatékonnyá tételével óriási mértékben megnövekedett az elbírálásra váró alkotmányjogi panaszok száma is. Míg az alkotmánybírák első generációjának mandátuma alatt (1993-2000) az alkotmánybíróságra összesen mintegy 5000 beadvány érkezett, a bírák második generációjának mandátuma idején (2000-2007) összesen mintegy 12 500, a harmadik generáció mandátuma idején (2007-2019) pedig a beadványok száma már összesen mintegy 150 000 volt.[13] Ezeknek a beadványoknak körülbelül 85%-át az alkotmányjogi panaszok tették ki. Nyilvánvaló, hogy az a mennyiségű alkotmányjogi panasz, amellyel ma az alkotmánybíróságnak meg kell birkóznia, nem méltó az intézmény komolyságához és méltóságához: a szakmai és a laikus közvélemény joggal vár el az alkotmánybíróságtól alapvető és néha áttörő jogi állásfoglalásokat, véleményeket, amelyek nem terheltek az egyszerű megoldások ballasztjával. De a kitárt ajtót Szlovákiában nagyon nehéz lesz kissé beljebb csukni, azaz az alapjogvédelmet hatékonyabbá tenni. Ehhez jogalkotási és doktrinális változásokra lenne szükség. A precedensjogban alkalmazott, amerikai certiorari szelekciós szita Szlovákia jogrendszerében egyelőre csak elemeiben alkalmazható, azonban a judicial self-restraint doktrínát átvettük, bár talán következetesebben kellene érvényre juttatni, továbbá egyértelmű, hogy a döntéshozatalnál az alkotmányjogi panasz szubjektív oldala helyett az objektív oldalát kellene kiemelni, erősíteni. A hatékony "alkotmányos igazságszolgáltatás" érdekében. ■
- 74/75 -
JEGYZETEK
[1] Langášek Tomáš: Ústavní soud Československé republiky a jeho osudy v letech 1920-1948, Plzeň, Aleš Čeněk, 2011, 73.
[2] Ústava Slovenskej republiky č. 460/1992 Zb.
[3] Ústavný zákon č. 90/2001 Z.z.
[4] Preložník v. Slovakia (1997.1.15), Bánošová v. Slovakia (2000.4.27.).
[5] Andrášik a ďalší v. Slovakia (2002.X.22.).
[6] II. ÚS 1/95 sz. AB határozat.
[7] III. ÚS 328/08 sz. AB határozat.
[8] III. ÚS 279/2010 sz. AB határozat.
[9] Soltész v. Slovakia (2013.X.22.).
[10] Horváthová v. Slovakia (2005.5.17.).
[11] I. ÚS 184/03 sz. AB határozat.
[12] I. ÚS 80/06 sz. AB határozat.
[13] Ústavné dni, Tretie funkčné obdobie Ústavného súdu Slovenskej republiky-VII. ústavné dni, ed. Ladislav Orosz - Sabina Grabowska - Tomáš Majerčák, Košice, Kancelária Ústavného súdu Slovenskej republiky, 2019, 7.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző jogász, PTE ÁJK.
Visszaugrás
