Az új Ptk. kodifikációs munkálatainak megindításakor nem volt megkerülhető a kérdés, hogy az európai uniós jogegységesítés belátható távlatait figyelembe véve értelmes megoldás-e a magánjogot nemzeti keretek között kodifikálni.1 Fel kellett tennünk ezt a kérdést annak ellenére, hogy az egyik legpolgáribb európai államban, Hollandiában a 20-21. század fordulóján zárult le a magánjog új átfogó kodifikációja, és hasonló jogalkotási tervek valósultak meg szinte valamennyi európai posztszocialista országban is.2 A holland Burgerlijk Wetboek példája nem feltétlenül perdöntő. Hollandiában ugyanis egy több évtizedes kodifikációs folyamat részeredményei fokozatosan nyertek törvényi formát, s a holland kódex legtöbb könyve 1992-ig elkészült, és hatályba is lépett.3
Az uniós magánjogi jogalkotás megkezdődött ugyan már az 1980-as évek közepén,4 de csak a '90-es évek közepén kezdett igazán kibontakozni,5 s ekkor láttak napvilágot a nemzetközi befolyásra igényt tartó magánkodi-fikációk fontosabb eredményei: az UNIDROIT-Prin-ciples6 és a European Principles7 is. Megállapíthatjuk: az európai magánjogi jogegységesítés eszméje éppen azokban az években tört utat magának, amelyekben Közép-Európa egykori szocialista országai napirendre tűzték magánjoguk nemzeti kodifikációját.
Anélkül, hogy az európai jogegységesítés átfogó értékelésére itt vállalkozhatnánk, megállapíthatjuk, hogy a magánjogok előreláthatólag még hosszú ideig alapvetően nemzeti keretek között fejlődnek. Ez a megállapítás megállja a helyét annak ellenére, hogy már ma világosan kirajzolódnak a jogegységesítési folyamat főbb jelei és belátható perspektívái.8 Az Európai Unió magánjogi jogalkotása évről-évre terebélyesedik: a rendeletek és - főleg - az irányelvek újabb és újabb területeket hasítanak ki a tagállamok szuverén jogalkotása köréből. Az uniós jogalkotás ráadásul - mint arra számosan és ismételten rámutatnak - a maga fragmentáris, sőt már-már ötletszerű témaválasztásával kifejezetten a rendszerben történő gondolkodás, azaz a kodifikáció ellen hat. Az európai jogegységesítés irányelvekkel történő megvalósítása nem véletlenül képezi folyamatosan bírálatok tárgyát. A kritikák elsősorban e módszer töredezettségét, "pointillista" jellegét, fogalmi bizonytalanságait, a rendszeralkotásra való alkalmatlanságát róják fel, de gyakran szóba kerül e módszer aránytalanul költséges volta is.9 Nem csodálkoznánk azon, ha néhány évtized múltán az európai jogegységesítésnek ezt a módszerét gyermekbetegségként tartaná majd számon a jogtudomány. Mi, az irányelv-jogegységesítés kortársai tisztában vagyunk azonban e módszer előnyeivel is: mindenekelőtt rugalmasságával, amely - a nemzeti jogba történő átültetés útján - lehetővé teszi a közös jognak az egyes nemzeti jogrendszerekbe való szerves beillesztését. Egy megállapítás ugyanakkor nyugodtan megtehető: irányelvekkel soha nem fog egységes európai magánjogi rendszer létrejönni.
Nem utolsó sorban az irányelv-jogalkotás gyengeségei miatt élénkültek meg azok a tudományos munkálatok is, amelyek egy közös európai magánjog létrehozására irányulnak. A nagy ambícióval és jelentős intellektuális erővel dolgozó tudóscsoportok tevékenysége mindenekelőtt a szerződési jog egységesítésére terjed ki, de előrehaladott tervezetek születtek a kártérítési jog, a dologi és személyi hitelbiztosítékok és más jogintézmények egységesítésére is.10 E kodifikációs munkálatok magas szakmai színvonalának fenntartás nélküli elismerése és az európai magánjog-egységesítés tudományos előkészítésében játszott rendkívül fontos szerepük hangsúlyozása mellett sem kerülhető meg egy fontos kérdés. Mennyiben időszerű és mennyiben reális ma a magánjog (akár szerződési jog) teljes integrációja az Európai Unió keretei között? Amennyire könnyen belátható, hogy miharabb szükség van a nemzetközi kollíziós jog szabályainak egységesítésére, annyira alaposabb elemzést és indokolást kíván az anyagi magánjog szabályainak egységesítése. Közelebbről és pontosabban: az anyagi magánjog kógens szabályainak egységesítése (pl. a fogyasztóvédelem körében) valóban közvetlenül szolgálja az uniós szabadságok akadályainak lebontását. E normák egységesítése - egyelőre, jobb híján: irányelvekkel - tehát mindenképpen helyeselhető. A fogyasztói adásvételről szóló irányelv megalkotása és átültetésének előkészítése során Európa-szerte lezajlott szakmai viták egyúttal azt is mutatják, hogy a jogegységesítésnek modernizáló hatása is lehet. Nem tűnik viszont ennyire sürgősnek az anyagi magánjog diszpozitív szabályainak tű-zön-vízen-át történő egységesítése. Kötelező jelleggel ez ma még nem tűnik reálisnak. Az átfogó jogegységesítés előfeltétele mindenekelőtt az intézményi infrastruktúra létrehozása és ezzel a közös jogalkotáshoz szükséges demokratikus legitimáció megteremtése.11 Az ellenkező álláspont képviselői iránti tisztelet kinyilvánítása mellett megállapítható, hogy egy fakultatív, választható európai szerződési jog az európai jogegységesítés eszperantója lehet csupán. Amennyire elengedhetetlennek tűnik hosszabb távon az európai magánjogok egységesítése, annyira szükségtelen és irreális a jogegységesítési folyamat gyors véghezvitele. Az én olvasatomban az EK Bizottság 2003-as Akciós Terve is egy hosszabb távú jogegységesítési stratégiát ajánl.12 Ez a hosszabb előkészítési időszak viszont kitűnő lehetőséget kínál a tudományos megalapozásra, az európai kodifikációs tapasztalatok hatékony kihasználására. Erre a tudományos alapvetésre pedig egy olyan jelentős feladat végrehajtásánál, mint a magánjog jelentős területeinek európai méretű egységesítése, elengedhetetlenül szükség is van.
A fenti megfontolásokból az Európai Unió új tagállamai - köztük Magyarország - számára mindenekelőtt az a tanulság adódik, hogy magánjoguk átfogó reformját és kodifikációját még a nemzeti jogrendszerek keretei között kell végrehajtaniuk. Kódexeikbe ugyanakkor lehetőség szerint be kell építeniük az európai uniós magánjogi normákat, és törvénykönyveik megalkotásánál figyelemmel kell lenniük az egyéb jogegységesítési eredményekre, mindenekelőtt a modelltörvényekre (principles) is. Ebbe az irányba mutatnak a legklasszikusabb polgári törvénykönyvek közelmúltban lezajlott, illetve tervezett reformjai is.13
Úgy tűnhet, hogy magának a kódexalkotásnak az ideje is lejárt; legalábbis elhalványultak az átfogó törvénykönyvek létrehozását a 19. században jelentősen támogató politikai meggondolások, mindenekelőtt a nemzetállamok kialakításának szempontjai. A kodifikációt támogató érvek közül egy döntő tartalmi szempont viszont mindenképpen túlélte a törvénykönyv-alkotás 19. századi hőskorát, éspedig a jogalkotás rendszer iránti igénye. A kellően absztrahált, rendszerbe foglalt, azaz kodifikált normák alkalmasabbak az életviszonyok gyors változásainak követésére, mint az egymást sebesen kergető és a részletekbe vesző egyedi és eseti jogszabályok áttekinthetetlen tömege. A külföldi példák is azt mutatják, hogy megmaradt a homogén vagy hasonló jogi módszert alkalmazó normákat koherens rendszerbe foglaló, egységes terminológiára épülő, a jogi normákat racionálisan rendező, a jogalkotó számára ésszerű rövidítéseket lehetővé tevő, a jogkeresők és a jogalkalmazók számára egyaránt könynyebb áttekintést és eligazodást biztosító és - mindezek érdekében - tudományosan előkészített törvénykönyvek iránti igény. Az új Ptk.-nak ilyen kódex-jellegű törvényműnek kell lennie. Ennek érdekében a Ptk.-ban szabályozandó életviszonyokat lehetőség szerint magában a Kódexben kell rendezni. Ez a követelmény ma több területen indokolatlanul csorbát szenved.
Az új Ptk. Koncepciója14 abból indul ki, hogy a kó-dex-jellegű jogalkotás előnyeit minél szélesebb körben érvényesüléshez kell juttatni: a döntően magánjogi normákkal rendezett életviszonyokat a törvénykönyvben kell elhelyezni. Természetesen ez a módszer sem lehet öncélú. Ezért az új Ptk. tartalmi határait elvben addig helyes tágítani, amíg a kodifikáció pozitív hatásai, nevezetesen az egységbe foglalt normák módszerbeli homogenitása, a terminológiai egység, a tömörítés és rövidítés lehetősége stb. megkönnyítik a jogalkalmazást. A szabályok egyazon törvénykönyvbe foglalása addig kívánatos és célszerű tehát, amíg az összefoglalandó normák módszerbeli egysége fennáll, és amíg a rendszerbe illesztés a kodifikáció előnyeit: a rendszertani racionalitást, az ökonomikus és ellentmondásmentes törvényszerkesztést, a terminológia biztonságát, a világos és áttekinthető megoldásokat hozza magával. Ennek megfelelően a törvénykönyv szabályozási kereteinek határt szab az érintett normák módszerbeli eltérése, s ezért eljárási vagy igazgatási szabályoknak a Kódexbe történő felvételét kerülni kell.
A Koncepció számol azzal is, hogy a legsikerültebb kodifikáció mellett is maradnak magánjogi szabályok a törvénykönyvön kívül. Ezeknek a normáknak a Kódex szubszidiárius jellegű háttér-joganyagát fogja képezni. A külön magánjogi törvények tartalmi összhangját és terminológiai egységét az új Ptk.-val természetesen a legnagyobb mértékben biztosítani kell majd. Ezért a leendő Kódex definícióinak a külön törvényekben is azonos tartalommal kell érvényesülniük. Különösen fontos alkotmányos követelmény, hogy az új Ptk.-hoz csak egészen kivételes esetben (pl. a szomszédjogi szabályok helyi megalkotásánál) kapcsolódhatnak közigazgatási végrehajtási normák.
Az új Ptk. koncepcionális előkészítése során érthetően merült fel az a kérdés, hogy a gazdasági forgalom professzionális szereplőinek magánjogi viszonyait lehet-e egy egységes polgári törvénykönyvben szabályozni, vagy pedig az e viszonyokra vonatkozó normákat a magánszemélyek kapcsolatainak rendezésétől elkülönítve: egy kereskedelmi jogi vagy vállalati jogi kódexben külön kell összefoglalni. Élénk jogirodalmi vita folyt arról, hogy szükség van-e külön kereskedelmi kódexre.15 E viták eredményeképpen az új magyar magánjogi törvénykönyv Koncepciójában egyértelműen elvetettük a dualista kodifikáció koncepcióját. Ez azt jelenti, hogy a kereskedelmi társaságok joga nem kerül ugyan az új magánjogi kódexbe (mint pl. Svájcban vagy Hollandiában), de a szerződések joga egységesen, minden jogalanyra kiterjedően ebben a kódexben fog megjelenni.
A probléma történeti értékelése alapján megállapíthatjuk, hogy a 20. század egyértelműen az önálló kereskedelmi jogi kódexalkotás visszaszorulását mutatja. Olaszország 1940-42-ben az új Codice civile-be integrálta a korábbi önálló kereskedelmi kódex anyagának javarészét. Hasonló módon járt el a holland törvényhozó is az új Burgerlijk Wetboek megalkotása során. Ausztria 2007. január 1-jei hatállyal a maga egészében a vállalkozások kódexévé (Unternehmensgesetzbuch) alakítja át kereskedelmi jogi törvénykönyvét (HGB); a hagyományok inerciáját mutatja ugyanakkor, hogy ebben az új törvénykönyvben is maradnak szerződési jogi szabályok (Negyedik Könyv: "Unternehmensbezogene Geschäfte"). Az osztrák törvényhozó mindenesetre alkalmat talált arra, hogy - a normák tartalmi modernizálása, az elavult szabályok hatályon kívül helyezése mellett - átgondolja a szerződési szabályok rendszertani elhelyezését az ABGB és az Unternehmensgesetzbuch viszonylatában.16 Átalakult az önálló kereskedelmi kódexek tartalma és szerepe Németországban17 és Franciaországban18 is, noha ezekben az országokban - jórészt a hagyományok miatt és tartalmilag teljesen megújítva - megtartják azok különállását. Németország a fuvarozási szerződés modernizálását hajtotta végre a HGB-ben, s ebbe a kódexbe építette be a könyvvitel szabályait is. Az 1998-as HGB-reform során magát a "kereskedő" fogalmát is úgy módosították, hogy azzal oldódott a határvonal a HGB és a BGB között. A Code civil-ben 1978-ban olyan általános társasági jogi szabályokat alkottak, amelyek a Code de Commerce társaságaira is vonatkoznak. Az egyes szerződéstípusok szabályai a francia jogban változatlanul több kódexben (Code civil, Code de Commerce, Code de la consommation) találhatók.19
A még létező európai kereskedelmi kódexek szabályainak többségét már amúgy sem a kereskedelmi ügyletek különös szabályai teszik ki. A kereskedelmi szerződések egykori szigorú speciális szabályainak többsége (mint például a jogosult megvizsgálási kötelezettsége) ugyanis időközben már a szerződési jog általános követelményévé vált. A privátautonómia és a szerződési szabadság széleskörű elismerése, a formakényszer hiánya, a szabályozás döntően diszpozitív jellege - a fogyasztói szerződések körét kivéve - ma már általános jellemvonása a magánjogi szabályozásnak.
A monista kodifikáció mellett szólnak a fogyasztóvédelmi magánjog kodifikálásának tapasztalatai is. Amennyiben a fogyasztói szerződések a magánjogi kódexekbe kerülnek, amint azt számos szerző helyesen javasolja, és amint az a törvényhozásban is egyre inkább elfogadást nyer, úgy a külön kereskedelmi kódexek fenntartása még kevésbé indokolt. A fogyasztói szerződések egyik alanya ugyanis kereskedőnek minősülő vállalat; ha tetszik - amint arra Grundmann helyesen rámutat - a fogyasztói szerződések egyoldalú kereskedelmi ügyletekként is felfoghatók.20 Fordított szemszögből nézve, a leghagyományosabb és legtipikusabb kereskedelmi szerződések, mint például a fuvarozási- vagy a bizományi szerződések egyik alanya nagyon gyakran fogyasztó. Érthető tehát, hogy egyre általánosabb az a felfogás, hogy a szerződési jog általános követelményeitől nem a kereskedők, hanem a fogyasztók javára kell eltéréseket szabályozni. Ezt úgy is megfogalmazhatjuk, hogy a külön kereskedelmi szerződések helyett a fogyasztói szerződések szabályai válnak ki az általános magánjogból.
Amint már utaltunk rá, Közép-Európa egykori szocialista országai közül csak - a még egységes - Csehszlovákiában és Bulgáriában alkottak olyan kereskedelmi kódexet, amely - a vállalati jog, a társasági jog, a kereskedelmi regiszter szabályozása és néhány versenyjogi szabály mellett - a kereskedelmi szerződések jogát is tartalmazza. A szerződési jog általános szabályokból és a nevesített szerződéstípusok speciális szabályaiból áll. A csehszlovák kódex - az időközben végrehajtott módosításokkal - mind Csehországban,21 mind Szlovákiában22 hatályban van. Ez a dualista kodifikációs rendszer Csehországban23 (és valószínűleg ugyanígy Szlovákiában is) alapvetően meg fog változni akkor, ha a tervezett magánjogi kódex elkészül. Egy új magánjogi kódex megalkotásakor ugyanis a kereskedelmi kódexből ki fogják iktatni az ismétlést (átfedést) jelentő szabályokat, és a kereskedelmi kódex szabályai így a vállalati- és a társasági jogra korlátozódnak majd. Bulgáriában az 1990-es években megalkotott kereskedelmi kódex is tartalmaz szerződési szabályokat: az 1991-ben elfogadott első rész a kereskedők és a kereskedelmi társaságok, az 1994-ben elfogadott második rész a felszámolási jog szabályait tartalmazza, míg az 1996-ban megalkotott harmadik rész a szerződések általános normáit és az egyes kereskedelmi jogi szerződéstípusokra vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza.24 Szerződési szabályok nélkül készült el viszont 1995-ben Észtország kereskedelmi törvénykönyve, amely így csak az egyéni vállalkozók és a kereskedelmi társaságok jogát (ide értve a kereskedelmi regisztert is) jogi helyzetét rendezi, de nem tartalmaz külön normákat a kereskedelmi szerződésekre. Ez utóbbiakat a 2002-es Kötelmi jogi törvény szabályozza. Hasonló a helyzet Lettországban is, ahol elvetették a kereskedelmi jog külön kodifikálásának tervét, és nem léptették életbe azt a tervezetet, amely a professzionális kereskedelmi szerződéses viszonyokat is szabályozta volna. Így Lettországban is csak a társasági- és a cégjog szabályai vannak a polgári törvénykönyvön kívüli normákban.25 Lengyelország egyértelműen a monista kodifikáció mellett tette le a garast. A rendszerváltozás után átmenetileg újra hatályba léptették az 1934-es kereskedelmi kódexet, de az csak egyetlen szerződési jogi szabályt tartalmazott. Amikor pedig 2001-ben hatályba lépett egy új törvény a kereskedelmi társaságokról, a régi kereskedelmi kódexet teljes egészében hatályon kívül helyezték. Megjegyezzük végül, hogy monista elvet követ a 2000-es litván magánjogi kódex, amely tudatosan az - ezt az utat járó - olasz és holland kodifikációt választotta mintául.26
Anélkül, hogy a kodifikáció strukturális kérdéseit a kelleténél jobban hangsúlyoznánk, egészében megállapíthatjuk: némi ingadozás ellenére, Közép-Európa egykori szocialista országai egyértelműen inkább a monista kodifikáció felé hajlanak. Az pedig világosan látszik, hogy ezek az országok többségükben nem akarnak külön jogot alkotni a kereskedelmi szerződésekre, hanem egységesen kívánják szabályozni a szerződési jogot a nem fogyasztói relációkban. A mértékadó külföldi példák azt igazolják, hogy a kereskedelmi ügyletek szerződési szabályainak - akárcsak részben - elkülönített kodifikálása már rég nem tekinthető korszerűnek. A 20. század jogfejlődése egyértelműen azt mutatja, hogy nincsenek az üzleti életben alkalmazott szerződéseknek olyan sajátosságaik, amelyek - egy modernizált, a professzionális vagyoni forgalom követelményeit kielégíteni képes általános szerződési jog mellett - külön jogi rendelkezést kívánnának meg. Az elmúlt száz évben ugyanis az általános magánjog szabályozási mércéje szigorodott, közeledett az üzleti forgalom követelményszintjéhez, vagyis az általános szerződési jog maga "kereskedelmi jogiasodott". Ehhez a fejlődéshez a polgárok iskolázottsági szintjének emelkedése, a vagyoni forgalomban történő eligazodó képességének növekedése, üzleti ismereteinek gyarapodása stb. adta meg a kellő társadalmi alapot.
Az új Ptk. ennek megfelelően monista elven épül fel: egyaránt átfogja az üzleti világ, a kereskedelem, vagyis a vagyoni forgalom professzionális szereplőinek és a magánszemélyeknek magánjogi viszonyait. Ez a kiinduló felfogás mindenekelőtt a szerződési jog új szabályainak kidolgozásánál játszik fontos szerepet. A monista elv következményeként úgy kell megalkotni a szerződések általános szabályait, hogy azok valameny-nyi jogalany kapcsolatát rendezni képesek legyenek, és e körben ne legyen szükség speciális normákra.
Ami pedig az egyes szerződéstípusok külön szabályait illeti, a következők szerint kell a monista elvnek érvényesülést biztosítani. Az üzleti világ szerződéstípusait (bizomány, fuvarozás, szállítmányozás, ügynöki megbízás stb.) eleve erre az igényszintre lehet modellezni. Az üzleti forgalomban és a magánszemélyek kapcsolataiban egyaránt fontos szerepet játszó szerződéstípusoknál (adásvétel, bérlet, lízing, vállalkozás, megbízás stb.) is a professzionális üzleti élet követelményszintje lehet a mérvadó, s csak sajátos esetekben lehet szükség eltérő szabályokra a magánszemélyek kapcsolataiban (pl. az orvosi megbízási jogviszonyokban). S végül viszonylag kis számban fordulnak elő olyan szerződéstípusok (tartási szerződés, ajándékozás, haszonkölcsön stb.), amelyek szinte kizárólag csak magánszemélyek kapcsolataiban jutnak szerephez.
Mind a szerződések általános szabályainál (pl. a tájékoztatási kötelezettséggel kapcsolatban, az általános szerződési feltételekre vonatkozó normák között, a kellékszavatosságnál, az elállási jognál stb.), mind bizonyos szerződéstípusok (pl. utazási szerződés, kölcsönszerződés stb.) jogi rendezésénél esetenként eltérő normákat kell ugyanakkor beiktatni a fogyasztói szerződésekre.
A monista elvre épülő kodifikáció nagy előnye, hogy ily módon elkerülhetők a párhuzamos szabályozások (pl. eltérő rendelkezések a kereskedők és a magánszemélyek vételi ügyleteinél stb.), és egyben a dualista szabályozásnál szükségszerűen jelentkező elhatárolási problémák is. A fogyasztóvédelmi magánjog sajátos követelményeit dualista kiindulópont mellett is rendezni kell. Míg azonban a külön fogyasztóvédelmi szabályok monista kodifikáció esetén csak egyirányú kivételekkel terhelik a törvénykönyvet, dualista felfogás mellett kivételes normákat kellene felállítani mind a professzionális üzleti forgalom számára, mind a fogyasztói szerződésekre.
A fogyasztóvédelem gondolata a modern ipari társadalmak létrejöttéig, a 19. század második feléig vezethető vissza, sőt csíráit már jóval korábban is megtalál-hatjuk.27 Az átfogó, szervezett, mozgalomszerű fogyasztóvédelem és a szisztematikus fogyasztóvédelmi jogalkotás mégis a 20. század második felében jelent meg.28 Közismert, hogy a fogyasztóvédelem jogi eszközei különböző jogágak módszerével élnek, és ezért különböző jogágak: a magánjog, közigazgatási jog, büntetőjog stb. területére esnek. A szerteágazó problémakör kérdései közül itt csak egyet érintünk; kísérletet teszünk a fogyasztóvédelem magánjogi szabályainak célszerű rendszertani elhelyezésére. Felvetődik és megválaszolandó ez a kérdés a magánjog átfogó reformja nélkül is, de különös hangsúlyt kapott az új Ptk. előkészítése során.
A fogyasztóvédelmi magánjog rendszeri helyét illetően a többi uniós ország megoldása is egyenetlen és heterogén. A fogyasztóvédelmi gondolat társadalmi és politikai támogatottságától (mondhatni: nyomásától) meglepve a jogalkotó gyakran gyors és látványos önálló törvények meghozatalára határozza el magát, nem törődve bevált kodifikációs elvekkel és a fogyasztóvédelmi szabályok közigazgatási jogi, magánjogi, büntetőjogi stb. jellegével. Így a közelmúlt évtizedek kétségtelenül legerősebb magánjogi reform-áramlata döntő részében nem a kódexekbe épült, hanem (nem egyszer a bírói gyakorlat és a jogtudomány előkészítése után) külön törvényhozási aktusokban jelent meg.
A fogyasztóvédelmi magánjog szabályainak a magánjogi (polgári) törvénykönyveken kívüli elhelyezése nem csupán technikai vagy törvényhozói kényelmessé-gi okokra vezethető vissza, bár szerepet játszanak ilyenek is. A fogyasztóvédelmi magánjognak a törvénykönyveken kívüli elhelyezését támogatja az az elvi megfontolás is, hogy a törvényhozó a klasszikus magánjogi elvekre épült törvénykönyvet nem akarja a fogyasztóvédelemnek a felek autonómiáját sértő normáival terhelni. A törvényhozó a nagy klasszikus kódexekben sokáig (részben még ma is), amennyire csak lehet, őrizni kívánja a szerződési szabadság korlátlan tiszteletét, a pacta sunt servanda elvét, a szerződéses normák diszpozitív jellegét stb. Ezért jobbnak látja a fogyasztóvédelemnek ezekkel az elvekkel nem mindig összeegyeztethető magánjogi eszközeit külön törvényekben szabályozni, esetleg külön fogyasztóvédelmi kódexbe foglalni.
Tovább nehezítik a fogyasztóvédelmi magánjog mikénti kodifikálását az Európai Közösségek - jobbára fragmentáris megoldásokat adó - egyre szaporodó fogyasztóvédelmi irányelvei,29 amelyeket a tagállamoknak már megállapodott magánjogi rendszerükbe kell beilleszteniük.30 Mindezek a megfontolások, illetve problémák nem mentik, legfeljebb csak magyarázzák, a fogyasztóvédelmi szabályok rendszertani elhelyezése körüli általános bizonytalanságot.
Az uniós tagállamok eddigi megoldásait áttekintve, a fogyasztóvédelmi szerződéses szabályok rendszertani elhelyezését illetően elvileg háromféle megoldás között tehetünk különbséget. Elhelyezhetők ezek a normák külön törvényekben, összefoglalhatók más - közigazgatási jogi-, büntetőjogi- stb. jellegű - szabályokkal együtt egy külön fogyasztóvédelmi kódexben, s végül integrálhatók a magánjogi kódexbe. Mindhárom megoldásra találunk példát, s a vizsgált jogrendszerek többségében nem tiszta formában, hanem egymással kombinálva, párhuzamosan alkalmazzák az említett rendszertani elhelyezési lehetőségeket.
a) Természetesnek találhatjuk, hogy az angol jog számos külön törvénnyel ad védelmet a fogyasztónak. Ezek egy része átfogóbb jellegű, zömük csak egy-egy speciális problémát rendez. Vannak közöttük az európai irányelvek átvételét szolgáló törvények, amelyeknek esetleg már létezik, és párhuzamosan hatályban marad "nemzeti próbadarabja" is. Ez a fajta törvényalkotás szükségszerűen vonja maga után a gyakori változtatás szükségességét.31
b) A német törvényhozás is évtizeden át külön, tematikailag bontott, szétszórt törvényekben helyezte el a fogyasztóvédelem magánjogi szabályait. Ezzel a módszerrel építették be először a német jogba az EK fogyasztóvédelmi irányelveinek többségét. Az általános szerződési feltételekről szóló irányelvet beillesztették az erről a témakörről akkor még létező külön törvénybe (AGB-Gesetz), és egyedül az utazási szerződésre vonatkozó EK-irányelv került be rögtön a BGB-be.32 Koncepcionális változást jelzett viszont, hogy a távolsági kommunikációs eszközök alkalmazásával kötött szerződésekről szóló törvény több helyen módosította a BGB-t is, és a kódexben új 13. § a "fogyasztó", új 14. § pedig a "vállalkozó" fogalmát definiálta.33 Az igazi változtatást a fogyasztói adásvételről szóló EK-irányelvnek a német jogrendszerbe történő átültetése jelentette. Ennek a centrális jelentőségű fogyasztóvédelmi irányelvnek a beültetését ugyanis a német törvényhozó a már évtizedek óta tervezett általános kötelmi jogi reform végrehajtására (Schuldrechtsmoderni-sierungsgesetz) használta fel, és annak keretében valamennyi - zömében európai uniós irányelvi eredetű - jelentős fogyasztóvédelmi magánjogi szabályt a BGB-be integrált.
c) A fogyasztóvédelmi irányelveknek külön törvényekben történő beépítése nem tekinthető szerencsésnek. Különösen ezt kell megállapítanunk kodifikált jogrendszerek vonatkozásában, mivel ezekben különösen hátrányos a magánjogi szabályok szétszórt elhelyezése. Egyetlen előnye ennek a megoldásnak, hogy a normák európai uniós eredete szinte magától értetődően kifejeződésre jut.34
a) Az 1979-es osztrák Konsumentenschutzgesetz (KSchG).35 a fogyasztó meglehetősen bizonytalan fogalmára36 épülő "kódexben" más természetű [perjogi: 14. §, 28-29. §§, 36. § és büntető jogi: 32. §] szabályokkal vegyítve helyezi el a fogyasztóvédelem magánjogi normáit. Ez utóbbiak között viszont sikerült előremutató megoldásokat találnunk: elállási jog a fogyasztónak (3-4. §§), jogellenes kikötések fogyasztói ügyletekben (6. §), sajátos szavatossági szabályok (8-9. §§), képviseleti szabályok (10. §), részletvételi szabályok (13. §, 16-25. §§) és hasonlóak. Egészében is elmondható az osztrák törvényről, hogy koncepciózus, alapvetően magánjogi ihletésű, igényes törvény-mű, amely egyes EK-irányelvek befogadására is alkalmasnak bizonyult. Az osztrák törvényhozó elvi felfogásának változását mutatja ugyanakkor, hogy a fogyasztói adásvételről szóló irányelv átültetése már jórészt az ABGB-be (és csak kisebb részben a KSchG-be) történő integrálás útján ment végbe, és ezt az alkalmat felhasználta a jogalkotó a kellékszavatossági és jótállási szabályok elvi jellegű reformjának (ún. "kis reformnak") megvalósítására is.37
b) Ambiciózus volta miatt érdemes részletesebben szólni a francia Code de la consommationról.
Elöljáróban állapítsuk meg, hogy a francia törvényhozó a termékfelelősségi EGK-Irányelvnek38 a francia jogrendszerbe történő inkorporálását - igaz: a megszabott határidő után tíz évvel - csaknem példásan oldotta meg. A Irányelv rendelkezéseit követő francia törvényt39 a Code civil-be illesztette, éspedig a delik-tuális és a kvázi-deliktuális felelősségi rendelkezéseket tartalmazó fejezet után, de önálló címben.40 Ily módon a francia jogalkotó legalább a fizikai kapcsolatot megteremtette a kártérítési felelősségi jog általános szabályaival (Code civil 1382-1386. cikkei), és egyben az optimális mértékű publicitást is biztosította.41 Hadd utaljunk itt arra, hogy a termékfelelősségi irányelv nem kizárólag fogyasztóvédelmi célzatú. Ez kitűnik eltérő módszertani alapállásából is. A tisztán fogyasztóvédelmi irányelvek ún. minimum-szabályokat írnak elő a fogyasztó javára az adott területen (kölcsönszerződés, utazási szerződés, időben megosztott ingatlanhasznosítási szerződés, távolsági kommunikációs eszközökkel kötött szerződés, üzleti telephelyen kívül kötött szerződés, általános szerződési feltételekkel kötött szerződés, fogyasztói adásvételi szerződés), és ezektől a nemzeti szabályozás a fogyasztó javára eltérhet. Ezzel szemben a termékfelelősségi irányelv eltérő szabályozást nem enged, mert a tagállamok egyenlő versenyfeltételeit nem akarja megtörni hagyni.42
Egészen sajátos viszont a francia törvényhozás gyakorlata a fogyasztóvédelem többi (a szerződések általános szabályaihoz illetve az egyes szerződéstípusok külön normáihoz kapcsolódó) magánjogi szabályának jogrendszerbeli elhelyezését illetően. Fő tartalmi jellegzetessége, hogy nem tesz különbséget a fogyasztókat védő normák módszere szerint. Ez a megoldás egyrészt elkülöníti a fogyasztóvédelem magánjogi szabályait a magánjog általános normáitól (mindenekelőtt "kiemeli" őket a Code civil-ből),43 másrészt - tematikus rendszerbe állítva - vegyíti őket más természetű, főleg igazgatási normákkal.44
Az 1993-ban törvénnyel45 kihirdetett (később ren-delettel46 is kiegészített) Code de la consommation nem valódi kódex, hanem egy tipikusan kompillatív tör-vénymű. Ez a fogyasztóvédelmi "kódex" a fogyasztóvédelmi jogszabályok törvényerővel (illetve rendeleti erővel) közzétett, rendszerezett gyűjteménye, amely csak törvényi (illetve rendeleti) úton módosítható.47 Ebben a "kódexben" összegyűjtve és decimális rendszerbe állítva találhatók az alábbi, jellegükben meglehetősen különböző (részben igazgatási, részben magánjogi) szabályok:
- a fogyasztók tájékoztatására vonatkozó előírások (Livre 1., Titre I.);
- a jogszerű és jogellenes kereskedelmi módszerek szabályai (Livre 1., Titre II.);
- az általános szerződési feltételekre vonatkozó magánjogi és nemzetközi magánjogi normák (Livre 1., Titre III.);
- a termékek és szolgáltatások szerződésszerűségét biztosító (mindenekelőtt a Code civil 1641-1648. szakaszaihoz kapcsolódó szavatossági, továbbá jótállási) szabályok, illetve biztonsági előírások (Livre 2., Titre I. ill. II.);
- a kölcsönszerződések fogyasztóvédelmi szabályai (Livre 3.);
- a fogyasztóvédelmi egyesületekre vonatkozó rendelkezések (Livre 4.).
A szabályozási tárgyak sokszínűsége és a hozzájuk kapcsolódó szabályozási módszerek heterogenitása jól mutatja, hogy ez a "kódex" a valódi kodifikáció ellentétje: nem homogén szabályozási módszert alkalmazó normákból szisztematikusan felépített törvénykönyv, hanem a "fogyasztásra" vonatkozó jogi előírások rendszerbe gyűjtött kompillációja. Emellett egyaránt tartalmaz törvényi és rendeleti szintű normákat, illetve nemzeti és európai uniós eredetű (azaz irányelveket adaptáló48) szabályokat. Egészében véve a Code de la consommation imponáló szellemi termék, de antikodifikáció, amely "kiragadja" a fogyasztóvédelem magánjogi szabályait természetes közegükből, a Code civil-ből, és elvegyíti őket szervezeti, igazgatási normákkal.49
c) Az új uniós tagállamok közül Lettországban alkottak külön fogyasztóvédelmi törvényt (1999), amely a magánjogi szabályokat - köztük mindenekelőtt az átültetett EK-irányelveket - is magába foglalja.50
d) Elméletileg nézve a problémát, "fogyasztóvédelmi kódexek" alkotásánál a törvényhozó a rendszeri elkülönítés szempontjává nem a szabályozás módszer-beni homogenitását, hanem a jogalanyok sajátos körét választja. (Ebből a szempontból az ún. fogyasztóvédelmi törvénykönyvek nagyon hasonlítanak a 19. század alanyi szempontú kereskedelmi jogi kódexeire.) Márpedig - meggyőződésünk szerint - ez nem optimális rendszeralkotás, s különösen alkalmatlan egy szervesen felépített kódex készítésére. Ez az árnyoldal jut kifejeződésre abban, hogy - mint utaltunk rá - a fogyasztóvédelmi kódexekben eltérő szabályozási módszert alkalmazó (közigazgatási jogi, eljárásjogi, büntetőjogi stb.) normák vegyülnek magánjogi szabályokkal. Ezen az alapvető "születési rendellenességen" kívül a fogyasztóvédelmi törvények problémájaként a "fogyasz-tó"-fogalom definiálási nehézségeit, illetve e fogalom meglehetősen viszonylagos voltát is figyelembe kell venni.51 Igaz, ez az utóbbi probléma akkor is felmerül, ha a fogyasztóvédelmi magánjog szabályait a magánjogi kódexbe integráljuk. További problémát okoz a magánjogi szabályoknak egy külön fogyasztóvédelmi kódexben történő elhelyezése azzal, hogy a magánjogi szabályoknak egy társadalmi szempontból igen jelentős köre, nevezetesen a fogyasztók magánjogát rendező normák kívül rekednek a polgári törvénykönyvön. Egyetlen nyilvánvaló előnye ennek a rendszertani megoldásnak az, hogy a normáknak a fogyasztók számára eminensen fontos jellege egyértelmű hangsúlyt kap. Igaz, hogy a szabályok uniós eredetét viszont - az egységes értelmezés lehetőségének biztosítása érdekében - valamilyen jogalkotás-technikai módszerrel külön kell érzékeltetni.52
Az új Ptk. szempontjából tanulságos azt megvizsgálni, hogy miként építik be jogrendszerükbe a fogyasztóvédelem magánjogi európai szabályait azok az államok, amelyek hagyományosan nagy súlyt helyeznek a magánjog szerkezeti egységének megőrzésére.
a) A svájci törvényhozó annyiban kedvezőbb helyzetben van, hogy az Európai Unió fogyasztóvédelmi irányelveit - egyelőre - nem köteles átvenni. A fogyasztóvédelmi szabályozás így is nagyon szétszórt. A termékfelelősségről,53 a fogyasztói kölcsönről,54 vagy az utazási szerződésről55 külön törvény rendelkezik. A kötelmi jogi törvénytől elváló külön törvényi megoldást valószínűleg - csakúgy, mint a német jogban - a fogyasztóvédelmi magánjogi normák kógens jellege is magyarázza. A házaló kereskedővel kötött ügylettől történő elállási jog szabályai viszont bekerültek a kötelmi jogi törvénybe.56
Az általános szerződési feltételek tartalmi kontrolljának általános elveit a svájci jogban eddig jórészt a bírói gyakorlat munkálta ki: szokatlan klauzulák jogi megítélése, in dubio contra proferentem-elv stb.57 Számos részprobléma szabályozása viszont a kötelmi jogi törvényben,58 a tisztességtelen verseny elleni törvényben,59 a biztosítási szerződésről szóló külön törvény-ben60 kapott helyet.
Összefoglaló jelleggel a svájci jogról is azt mondhatjuk, hogy a fogyasztóvédelem magánjogi szabályait nem sikerült a magánjogi kódexbe építeni, hanem azok számos törvényben, részben a bírói gyakorlatban, elszórva találhatók. Ezek azonban - még tudatosabban és következetesebben, mint a jelenlegi magyar fogyasztóvédelmi törvényben61 - elválnak a fogyasztóvédelem igazgatási- és büntetőjogi jellegű normáitól.62
b) A holland Burgerlijk Wetboek már a fogyasztóvédelmi gondolat térhódítása közben készült, sőt az ilyen természetű európai uniós irányelvek jó részét is figyelembe vehették a kodifikációnál. Az így támasztható elvárásoknak a holland kódex mintaszerűen megfelel. Nemcsak a törvénykönyv lezárását megelőzően kibocsátott irányelvekben szereplő szabályok vannak a helyükön: a termékfelelősségi jog63 a deliktuális felelősség rendszerébe illesztve, az utazási szerződés sza-bályozása64 az egyes szerződések sorába helyezve.
A kódex hatályba lépését követően megjelent irányelvek legtöbb szabályát is megelőlegezte a holland törvényhozó. Jellemző erre az előrelátásra, hogy a tisztességtelen általános szerződési feltételekről szóló irányelv65 szabályozásából csak az in dubio contra proferentem-elv hiányzott a holland törvénykönyvből, amely emellett csupán szabályainak alkalmazási körét és a tisztességtelen klauzulák szankciót állapítja meg árnyalatokban eltérően, mint az irányelv.66
c) Az új uniós tagállamok közül Észtország építette be a fogyasztói szerződési jogi szabályokat a 2002-ben hatályba léptetett új polgári törvénykönyvébe.67 Litvániában - egyelőre - kissé bonyolult a helyzet: a polgári törvénykönyv tartalmaz ugyan részletes fogyasztóvédelmi szerződési szabályokat, de a 2000-ben alkotott fogyasztóvédelmi kódexben is vannak ilyen normák.68
d) A fogyasztóvédelmi magánjog alapvető szabályainak a polgári törvénykönyvben történő elhelyezése mindenekelőtt azzal az előnnyel jár, hogy a normák a jellegüknek, szabályozási módszerüknek megfelelő rendszerben jelennek meg. Ezzel a rendszeri elhelyezéssel jut ugyanis egyértelműen kifejeződésre az, hogy - bár a fogyasztót védő, de - magánjogi jellegű normákról van szó. Az ebből adódó előnyök mellett - véleményem szerint - elhanyagolható az az árnyoldal, hogy a normák európai eredetét valamiképpen külön tükröztetni kell.69 A magánjogi törvénykönyvbe történő beépítés is kétféle módszerrel oldható meg. Lehetséges, hogy a törvényhozó a fogyasztóvédelmi szabályokat csak a fogyasztói szerződésekre írja elő; de elképzelhető az is, hogy az uniós szabályokat (vagy azok többségét) a nemzeti jogalkotó nem korlátozza a fogyasztói szerződésekre, hanem - mintegy a kötelező átvétel követelményét "túlteljesítve" - minden szerződésre alkalmazandó, általános rendelkezésként fogalmazza meg. A kétféle megoldás közötti választás mindenekelőtt a szabályozás témáján múlik. Nézetem szerint szerencsésen döntött a magyar jogalkotó, amikor a fogyasztói adásvételre vonatkozó irányelv rendelkezéseit - többségükben - általános szabályként építette be a Ptk. hibás teljesítéssel kapcsolatos normái közé. Általában is megállapíthatjuk, hogy az európai uniós szabályoknak a fogyasztói szerződésekre korlátozott átültetése - magán a kódexen belül - megkettőzi egy adott téma szabályait,70 s ez már önmagában a kodifikálás eszméjét sértheti. Az általánosított formában történő beépítés azzal a haszonnal is járhat, hogy a nemzeti jogalkotó az irányelv integrálása kapcsán modernizálja saját szabályait. Ezt tette például a német törvényhozó a fogyasztóvédelmi irányelveknek a BGB-be történt szerves beépítése kapcsán (Schuldrechtsmodernisierungsgesetz). Az általános jelleggel átvett irányelv-szabály - természetesen - általában diszpozitív jellegű, fogyasztói relációban viszont kógens természetű. Egy irányelvnek a nemzeti kódexbe általános szabályként történő átvétele esetén kérdésként merül fel, hogy az illető szabály uniós egységes értelmezésének követelménye csak fogyasztói jogviszonyokban áll fenn, vagy pedig nem fogyasztói szerződésekre történő alkalmazásnál is. A kötelezettség maga nyilvánvalóan csak a fogyasztói relációban terheli a bírót, de egyébként kézenfekvő, hogy - a belső jog egysége érdekében - az uniós eredetű szabályt minden esetben úgy értelmezzük, ahogy az Európai Bíróság (és a többi tagállam bíróságai) teszik.71
a) A magyar törvényhozó - a legtöbb uniós tagállam törvényhozásához hasonlóan - hosszú ideig a külön törvényben történő átültetés módszerét alkalmazta a fogyasztóvédelmi irányelvek esetében. Szerencsés megoldásnak tartom, hogy a magyar fogyasztóvédelmi törvény72 esetében a legrosszabbat: a normák teljes heterogenitását sikerült elkerülni. Ez a törvény az értelmező (fogalom-meghatározó) rendelkezéseket követő Első Részben a fogyasztó életének, egészségének, biztonságának és vagyoni érdekeinek védelmét, valamint tájékoztatását, oktatását és a fogyasztói jogok érvényesítését szabályozza.73 A Második Rész a fogyasztóvédelem állami, önkormányzati és érdekképviseleti intézményrendszerét állítja fel. Sajnálatos módon ezek közé az alapvetően közigazgatási jellegű, kisebb részben perjogi normák közé "bújtatva" helyet kapott mégis a fogyasztói kölcsön alapvetően magánjogi szabályozása is.74 Márpedig ezek a normák ebben a környezetben "kakukktojás"-nak számítanak. A fogyasztói kölcsön szabályait sokkal helyesebb lett volna a Ptk.-t (egyébként a fogyasztóvédelmi törvénnyel egy időben) módosító törvénnyel75 magába a Ptk.-ba illeszteni, vagy (ha erre semmiképpen sem volt "kodifikációs energia") külön törvényben közzétenni.76 Az új Ptk.-ban hasonló megoldást látnánk célszerűnek az utazási és utazást közvetítő szerződések esetében is.
Rendszertani szempontból dicséretet érdemel az a megoldási kísérlet, amellyel a magyar törvényhozó az általános szerződési feltételek visszaéléseinek megakadályozására vonatkozó (az EK-szabályozást77 integráló) új rendezést a Ptk. megfelelő módosításával oldotta meg. Pozitívan kell ezt értékelnünk még akkor is, ha az irányelv szabályainak tartalmi beépítése - "első nekifutásra" - nem sikerült hibátlanul.78 Ezért a közelmúltban (2006. évi III. tv.) a törvényhozónak - nem utolsó sorban az Európai Bírósághoz benyújtott előzetes döntés iránti indítvány79 hatására is - módosítania kellett ezeket a szabályokat.
Tartalmilag is sikerültnek mondható a fogyasztói adásvételi EK-irányelv beültetése a Ptk.-ba a 2002. évi XXXVI. törvénnyel. A feladat pedig nem volt jelentéktelen, hiszen a szerződési jog olyan központi intézményeit kellett az irányelv hatására újra szabályozni, mint a hibás teljesítés, a kellékszavatosság és a jótállás.80 Az irányelv integrációja már ékesen bizonyítja a jogalkotó tapasztalatát az ilyen feladatok megoldásánál.
b) Az irányelvek átültetése kapcsán nyert tapasztalatok ugyanakkor azt is mutatják, hogy a polgári törvénykönyvbe csak a tartósnak minősíthető, lényegi szabályokat érdemes integrálni. A német BGB módosítása ebből a szempontból nem tűnik követendő példának, mivel a már többször hivatkozott Schuldrechtsmoder-nisierungsgesetz viszonylag változékony részletszabályokat is felvett a kódexbe (például a 312. és köv. §-ok-ba, a 481. és köv. §-okba, a 491. és köv. §-okba stb.), amelyek várhatóan gyakran módosulni fognak, és a "normák stílusa" szempontjából sem illenek egy polgári törvénykönyvbe.
A lényeges fogyasztói szerződési szabályoknak az új Ptk.-ba történő beépítését ma már megkönnyíti az a körülmény, hogy az eddigi fogyasztóvédelmi irányelvekben megjelentek olyan közös, ismétlődő jogi megoldások, amelyek általánosításra alkalmasak, és ebben a formában valódi kodifikálásra is érettnek tekinthetők. Ilyen közös európai fogyasztóvédelmi magánjogi megoldások mindenekelőtt a következők:
- fokozott tájékoztatási kötelezettség a fogyasztó irányában,81
- elállási jog biztosítása a fogyasztónak, meghatározott határidőn belül ("gondolkodási idő" a "megrohant" fogyasztó javára),
- egyéb (pl. kellékszavatossági) minimum-jogok garantálása a fogyasztónak,
- kedvező igényérvényesítési határidők a fogyasztó számára,
- mindezeknek a jogoknak kógens normák útján történő biztosítása.
Az új Ptk. mindenekelőtt ezeket a tartós, lényegi fogyasztóvédelmi szabályokat kívánja magában a kódexben elhelyezni.
A főbb fogyasztóvédelmi magánjogi szabályoknak a kódexbe történő integrálása - a kodifikáció által nyújtott közismert előnyökön túl - a közösségi irányelvek esetében azzal a többletelőnnyel is jár, hogy csökkennek az egyébként elkerülhetetlen kollíziók az egyes irányelvek szabályai között. A Ptk.-ban nyilván nem állapítanánk meg például (napokban mérhető) eltérő határidőket a fogyasztó elállási jogára, amint az jelenleg az irányelvekben és a szabályaikat átvevő szétszórt nemzeti jogszabályokban gyakran előfordul.82
A családjog anyaga beépül az új Ptk.-ba. Az integrálás során gondoskodni kell a családjogi viszonyok sajátosságainak megfelelő kifejezésre juttatásáról, szükség esetén sajátos, csak e viszonyokra vonatkozó alapelvek felállításáról.
Az egyedi munkaszerződés speciális normáihoz az új Ptk., azon belül is elsősorban a szerződések általános szabályai képezik a jogi hátteret. Kívánatos az volna, hogy a Mt. átfogó reformja (s ezen belül az európai közösségi jogi követelmények folyamatos teljesítése) és az új Ptk. előkészítése kölcsönösen összehangolt folyamat legyen. A munkaszerződés szabályozásánál az európai közösségi jogi aktusok alakító hatása számottevő, és a munkavállaló fogalmilag "gyengébb fél"-jel-lege is markáns sajátosságként veendő figyelembe.
A társaságok jelenleg külön törvényekben foglalt magánjogi szabályai (vagy legalábbis azok többsége) elvileg beépíthetők volnának az új Ptk.-ba: az egyes jogi személyekre vonatkozó speciális normák között, önálló Részben kaphatnának helyet. Egy ilyen megoldás logikusan következne a Koncepció javaslatából: azokra a jogi személyekre, amelyeknek belső és külső kapcsolatai polgári jogi jogviszonyok keretében bonyolódnak, a Ptk. adjon teljes körű szabályozást, mivel a szabályozási tárgy és a szabályozás módszere illeszkedik a Kódex jellegéhez. A gazdasági társaságokról szóló szabályoknak az új Ptk.-ba építése több előnnyel járna: bővíthető volna a jogi személyekre vonatkozó általános szabályok köre, normák ismétlése válna elkerülhetővé. Ezen kívül a Ptk. normáinak (a bevezető rendelkezéseknek, a jogi személyek általános szabályainak, a kötelmek és a szerződések általános normáinak) háttér-jogszabály jellege, amit a Gt. [2006. IV. tv. 9. § (2) bek.] külön mond ki, evidenssé válik stb. Ezek miatt és hasonló kodifikációs előnyök miatt döntött annak idején a svájci törvényhozó, legutóbb pedig a holland jogalkotó is a társasági jognak a magánjogi kódexben történő elhelyezéséről. Komoly ellenérvek is megfogalmazódnak ugyanakkor az integrálással szemben: magánjogi és közjogi normák vegyülése a gazdasági társaságok szabályozásánál, a Gt. egysége, megszokottsága stb. Különösen nehezen képzelhető el az integrálás - már csak a szabályozás kógenciája miatt is -a részvénytársaságok joganyagával kapcsolatban. S végül problémaként jelennek meg a szövetkezetek, amelyeknek jellege a mai szabályozásban kétarcú: erős egyesületi jegyek fedik el gazdasági társasági tulajdonságaikat.
Az iparjogvédelmi és szerzői jogi törvények anyagát az új Kódex - a hatályos Ptk.-hoz hasonlóan - nem kívánja integrálni, noha a szellemi tulajdon jogviszonyaiban keletkező alanyi jogok (és megsértésük szankcióinak többsége) egyértelműen magánjogi jellegűek. A külön törvények jogágazati szempontból vegyes normákat foglalnak magukban, és azokat nem volna szerencsés - jellegük különbözősége miatt - szétbontani. A jelenlegi megoldás emellett megszokott, és nemzetközileg is elfogadottnak tekinthető. Az integrálás ellen szól végül az a körülmény is, hogy a szóban forgó jogok némelyike közigazgatási aktustól függően keletkezik. A Koncepció súlyt helyez ugyanakkor arra, hogy a szellemi alkotások és egyéb szellemi javak védelmének magánjogi természetét az új Ptk. is kifejezze, és egyben megfogalmazza saját szabályainak a külön törvényekhez kapcsolódó háttér-norma jellegét.
A külföldi elemet tartalmazó magánjogi viszonyok sajátos többlet-problémáit a nemzetközi magánjogi szabályok oldják meg. Noha e normák átfogó reformja szintén időszerű és feltétlenül kívánatos, a Koncepció nem tesz konkrét javaslatokat a nemzetközi magánjogi törvény (1979. évi 13. sz. tvr.) újraalkotásának mikéntjére.
Az új Ptk. Könyvekből, Részekből, Címekből és Fejezetekből épül fel. A Kódex tartalmi határainak kiszélesítése mind mennyiségi, mind tartalmi okokból szükségessé teszi, hogy a Törvénykönyv egy újabb szerkezeti egységgel, a "Könyv"-vel egészüljön ki. Ennek megfelelően módosítást igényel a jogszabályszerkesztésről szóló IM-irányelv. A Kódex Könyvei a következők:
Első Könyv: Bevezető rendelkezések, Második Könyv: Személyek,
Harmadik Könyv: Családjog,
Negyedik Könyv: Dologi jog,
Ötödik Könyv: Kötelmi jog,
Hatodik Könyv: Öröklési jog.
Az új Ptk.-nak nem lesz általános része. Nem tartalmaztak általános részt a német BGB jelentős befolyása alatt született 20. század eleji magyar tervezetek, illetve javaslatok és az 1928-as Mtj. sem. A korabeli jogtudomány úgy ítélte meg, hogy a BGB látványos megoldása feleslegesen bonyolítja a törvénykönyv szerkezetét, túlságosan és a gyakorlati igényektől elszakadva növeli meg a jogügyleti szabályok jelentőségét, egyben nehezítve a jogalkalmazást.83 Hasonló megfontolásokból mondott le általános rész kialakításáról a hatályos Ptk. is. Az új Ptk. Kötelmi Jogi Könyvének élén viszont az Első Rész azokat a szabályokat fogja tartalmazni, amelyek valamennyi kötelmi jogviszonyra (szerződésre, kártérítési jogviszonyra, alaptalan gazdagodásra stb.) egyaránt alkalmazást nyerhetnek.
A Kódex élén álló Bevezető rendelkezések meghatározzák a törvény célját, szabályozási területét és alapelveit. Ezek a rendelkezések megadják a törvény általános kereteit, áthatják a részletszabályokat, megjelölik azok tárgyi és módszertani jellegzetességeit. A Bevezető rendelkezések között eltérő jellegű szabályok találhatók; többségük alapelvi jellegű, de szerepelnek itt olyan konkrét normák is, amelyeknek általános jelentősége indokolja ezt az elhelyezést. A Bevezető rendelkezések között megfogalmazott alapelvek tömören kifejezik a törvény egészének eszmei alapját, szellemiségét, és közvetlen segítséget adnak a jogalkalmazás számára. Az ítélkezési gyakorlatban az alapelvek mindenekelőtt a konkrét normák értelmezésénél jutnak szerephez, különösen akkor, ha a konkrét norma a bíróság számára kifejezetten mérlegelést enged. Fontos az alapelvek szerepe a törvény hosszú távra szánt szabályainak a változó viszonyokhoz történő alkalmassá tételében is.
Az új Ptk. tervezete tudatosan csökkenti a törvény általános alapelveinek számát. Magától értetődő voltuk miatt az új Ptk. tervezete nem kölcsönöz normatív tartalmat a polgári jog olyan fontos elveinek, mint a magántulajdon alapvető jelentőségének vagy a magánautonómia védelmének elve. Egyebekben az új Ptk. tervezete azt tételezi, hogy a polgári jogi vitákat az adott kérdésre vonatkozó konkrét normák alapján kell eldönteni, az alapelvekre csak kivételesen és kisegítő jelleggel lehet hivatkozni, továbbá, hogy a Bevezető rendelkezések között csak a törvény valamennyi Könyvére vonatkozó elveket kell megjeleníteni. A Ptk. alapelvei közül az új Ptk. tervezete nem mondja ki a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét, mert abból indul ki, hogy a törvénynek elsősorban az alanyi jogok szabad gyakorlását kell biztosítania. A kirívóan rendeltetésellenes joggyakorlás rendszerint a joggal való visszaélés tilalmába ütközik.84 Az e tilalomba nem ütköző esetek jogi megítélésére pedig a jóhiszeműség és tisztesség követelményének érvényesítése megfelelő lehetőséget biztosít, és mellette nincs szükség a rendeltetésszerű joggyakorlás tételét külön fenntartani. Az új Ptk. tervezete nem tekinti általános követelménynek a kölcsönös együttműködés elvét sem, hanem azt alapvetően a szerződéses viszonyok körében érvényesülő elvnek tekinti, és ezért a szerződések általános szabályainak élére helyezi. A szerződési jogon kívül (például a társasház belső viszonyaiban, a szülői felügyelet gyakorlása körében stb.) az új Ptk. tervezete a konkrét normák megfelelő megfogalmazásával kívánja előmozdítani az érintett jogalanyok együttműködési készségét. Nem mondja ki az új Ptk. tervezete a tulajdon védelmének elvét sem, mivel azt olyan alkotmányos alapelvnek tekinti, amelynek érvényre juttatásáról az egész jogrendszer gondoskodik. A tulajdon védelmének a polgári jogi viszonyokban a törvény konkrét normái segítségével kell érvényt szerezni, s ezért az Alkotmány mellett külön jogágazati alapelv megfogalmazása nem szükséges. Hasonló okból nem mondja ki az új Ptk. tervezete a személy védelmére vonatkozó elvet sem. Az Alkotmány a legmagasabb szinten deklarálja az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogainak védelmét. Az új Ptk. tervezete a tulajdon védelméhez hasonlóan itt is abból indul ki, hogy az Alkotmányban megfogalmazott követelménynek a polgári jogi viszonyokban történő megvalósulását nem az elvi tétel megismétlésével, hanem konkrét normák segítségével kell biztosítani.
Az új Ptk. tervezete az egész törvényen végigható követelményként csak négy alapelvet fogalmaz meg. Ilyennek tekinti a törvény szabályainak értelmezésére vonatkozó általános tételt, a jóhiszeműség és tisztesség követelményét, az adott helyzetben általában elvárható magatartás tételét és a joggal való visszaélés tilalmát. Kiegészítő jelleggel külön elveket fogalmaz meg az új Ptk. tervezete egyes könyvek élén is. Mindenekelőtt - a családjogi viszonyok sajátosságaira tekintettel -külön elvek érvényesülnek a családjogi szabályokat tartalmazó Könyvben.
A Bevezető rendelkezések között elhelyezett konkrét tényállásokra illő normák csak általános jelentőségüknél fogva kapnak itt helyet, de a jogalkalmazásban játszott konkrét szerepük nem különbözik az új Ptk. tervezete további könyveiben elhelyezett normák funkciójától. Ilyennek tekinthetők a jogszabály által megkívánt jognyilatkozatnak joggal való visszaélésként értékelendő megtagadását szankcionáló szabály és a saját felróható magatartásra előnyök szerzése végett történő hivatkozást tilalmazó rendelkezés; ezek a normák - szemben a többi bevezető rendelkezéssel - konkrét polgári jogi igények jogalapját képezik. Konkrét rendelkezésnek tekinthető a polgári jogi alanyi jogok érvényesítésének bírósági útjára vonatkozó szabály is. ■
JEGYZETEK
* Ez a dolgozat a szerző által a Sárközy Tamás 65. születésnapjára összeállított Ünnepi Tanulmánykötetbe írt tanulmány átdolgozott változata.
1 A kérdés részletes elemzését l. Vékás Lajos: az új Polgári Törvénykönyv elméleti előkérdései. Budapest, 2001, 28-37. o.
2 Oroszországban - egy részletekben alkotott - új kódex van már hatályban. Litvániában 2001. június 1-jén ugyancsak egy átfogó magánjogi törvénykönyv lépett hatályba, amely szerződési szabályaiban az UNIDROIT alapelveket vette mintául. [L. Valentinas Mikelenas: Unification and Harmonisation of Law at the Turn of the Millennium: The Lithunaian Experience. Unif. L. Rev. 5. (2000) 243-261. o.; Ulrich W. Schulze: Das litauische Zivilrecht - Entwicklung, IPR und Allgemeiner Teil. WGO 2001, 331. skk. o.] Lettországban az 1937-es kódexet léptették 1992-93-ban ismét hatályba, főleg a családjogot és az öröklési jogot érintő módosításokkal. Lengyelországban és Csehországban új polgári törvénykönyv készül, és Szlovákiában is folynak kodifikációs munkálatok. Szlovéniában könyvenként alkotnak új magánjogi törvénykönyvet: 2001-ben a kötelmi jogi könyv, 2002-ben a dologi jogi könyv készült el. Észtországban ugyancsak részletekben alkotják újjá a magánjogot: Dologi jogi törvény (1993), Általános rész (1994); a - svájci és holland példát követő -Kötelmi jogi törvény 2002-ben lépett hatályba.
3 A kódex könyveinek tartalma a következő: Személyek és Családjog (1. k.), Jogi személyek, köztük a részvénytársaság és a korlátolt felelősségű társaság, a szövetkezet, az egyesület és az alapítvány (2. k.), Általános vagyonjogi szabályok (3. k.), Öröklési jog (4. k.), Dologi jog (5. k.), A kötelmi jog általános része (6. k.), Egyes szerződések (7. k., 7/A. k.), Fuvarjog (8. k.). Az 1. k. 1970-ben, a 2. k. 1976-ban, a 8. k. 1991-ben, a többi 1992. január 1-jén, illetve (4. k. és 7/A. k.) még később lépett hatályba. A szellemi alkotásokról tervezett 9. könyv és a nemzetközi magánjogról készülő 10. könyv megalkotása még nem fejeződött be. Vö. Arthur S. Hartkamp: Das neue niederländische Bürgerliche Gesetzbuch aus europäischer Sicht. RabelsZ 57. (1993) 664. skk. o.; uő.: Das neue niederländische Zivilgesetzbuch. AcP 191. (1991) 378. skk. o.; Eltjo Schrage: Das System des neuen niederländischen Zivilgesetzbuches. JBl 116. (1994) 501. skk. o.; Ulrich Drobnig: Das neue neiderländische bürgerliche Gesetzbuch aus vergleichender und deutscher Sicht. ERPL 1. (1993) 171. skk. o.; továbbá van Dijk, Hondius, Hartkamp és Vranken tanulmányai, in: Bydlinsky/Mayer-Maly/Pichler (Hrsg.): Renaissance der Idee der Kodifikation. Das neue niederländische Bürgerliche Gesetzbuch. Wien/Köln/Weimar, 1991, 157. p.
4 Termékfelelősségi irányelv (85/374/EGK), az üzlethelyiségen kívül kötött szerződésekről szóló irányelv (85/577/EGK), a fogyasztói hitelszerződésről szóló irányelv (87/102/EGK).
5 Centrális jelentősége miatt kiemelést érdemel két irányelv: a fogyasztói szerződésben alkalmazott tisztességtelen kikötésekről szóló (93/13/EGK) és a fogyasztói adásvételről szóló (1999/44/EK). Ezeket a magyar törvényhozó a Ptk.-ba építette be.
6 Módosított változat: 2004.
7 Principles of European Contract Law (PECL) Parts I and II, edited by Ole Lando and Hugh Beale; Part III, edited by Ole Lando, Eric Clive, André Prüm and Reinhard Zimmermann. The Hague/London/New York, 2000, 2003.
8 Az ún. Study Group on European Civil Code munkájáról l. Christian von Bar, in: Festschrift Heinrich. Bielefeld, 2000, 1-11. o.
9 L. többek között Hein Kötz: Rechtsvergleichung -Nutzen, Kosten, Methoden, Ziele, RabelsZ 50. (1986), 1-18. o.; Peter Hommelhoff: Zivilrecht unter dem Einfluß europäischer Rechtsangleichung, Archiv für die Civilistische Praxis (AcP) 192. (1992), 71-107. o.; Ernst Steindorff: Urteilsanmerkung zu EuGH v. 2. 8. 1993 - Rs. C-259, 331. és 332/91. Allué II, Juristenzeitung (JZ) 1994, 95-98. o.; Uwe Blaurock: Europäisches Privatrecht, JZ 1994, 270-276. o.; Fritz Rittner: Das Gemeinschaftsprivatrecht und die europäische Integration, JZ 1995, 849-858. o.; Jürgen Basedow: Anforderungen an eine europäische Zivilrechtsdogmatik, in: Zimmermann/Knütel/Meincke (szerk.): Rechtsgeschichte und Privatrechtsdogmatik, Heidelberg, 2000, 79-100. o.; Stefan Leible: Mitteilung der Kommission zum Europäischen Vertragsrecht -Startschuß für ein Europäisches Vertragsgesetzbuch?, Europäisches Wirtschafts- & Steuerrecht (EWS) 2001, 471-181. o.
10 Osnabrückben: Study Group on European Civil Code; az Európai Bizottság támogatja továbbá az ún. Acquis Group-ot is. Egy bécsi székhellyel működő nemzetközi tudóscsoport nívós tervezetet készített a kártérítési jog európai egységesítésére: European Group on Tort Law Principles of European Tort Law, Vienna/New York, 2005. Színvonalas tudományos kodifikációs munkát végez ezen kívül Pavia-ban: Academia of European Civil Law Scholars [l. Giuseppe Gandolf (szerk.): Code européen des contrats - Avant-projet, Livre premier. Milano, 2001.], Trentoban a Common Core-pro-jekt. Hasonlóképpen értékelhető a Society of European Contract Law (SECOLA) munkája és a "Common Principles of European Private Law"-projekt is, ez utóbbi az Európai Bizottság TMR-programja keretében [l. Schulze/Ajani (szerk.): Gemeinsame Prinzipien des Europäischen Privatrechts - Common Principles of European Private Law. Baden-Baden, 2003.]. Említést érdemel még a "Uniform Terminology for European Private Law"- projekt is (1. Martin Ebers: Uniform Terminology for European Private Law - Ein neues Forschungsnetzwerk der Europäischen Union. ZEuP2003, 185. sk. o.).
11 Kritikus hangnemben írnak a mindenáron történő magánjogi jogegységesítésről: Claus Ott/Hans-Bernd Schäfer: Die Vereinheitlichung des europäischen Vertragsrechts: Ökonomische Notwendigkeit oder Akademisches Interesse?, in: Ott/Schäfer (szerk.): Vereinheitlichung und Diversität des Zivilrechts in transnationalen Wirtschaftsräumen, Tübingen, 2002, 203-245. o. L. ugyanakkor az ellenérveket: Stefan Grundmann: Harmonisierung, Europäischer Kodex, Europäisches System der Vertragsrechte. NJW 55 (2002), 393-396. o.; és a biztosítási jog területén: Jürgen Basedow: Insurance Contract Law as Part of an Optional European Contract Act. ERA-Forum 2/2003, 56-65. o.
12 12. 2. 2003, COM (2003) 68, végleges; l. még: Council Resolution on "A More Coherent European Contract Law", (2003/C 246/01).
13 A német BGB általános részének és szerződési szabályainak átfogó reformját - többek között a legfontosabb uniós irányelvek integrálását is végrehajtva - a 2002. január 1-jén hatályba lépett Schuldrechtsmodernisierungsgesetz valósította meg. A Code civil egyelőre ellenállt az uniós jogalkotásnak; a francia jogalkotó az irányelveket többségükben az ún. fogyasztóvédelmi kódexben (Code de la consommation-ban) helyezte el. Érdekes fejlemény viszont, hogy 2005 szeptemberében színvonalas szakértői tervezetet tettek közzé a Code civil kötelmi jogának alapvető modernizálásához: Avant-projet de reforme du droit des obligations (Articles 1101 á 1386 du Code civil) et du droit de la prescription (Articles 2234 á 2281 du Code civil) http://www.henricapitant.org/rubrique.php37id_ru brique=20
14 Megjelent 2003 februárjában a Magyar Közlöny különszámában: "Az új Polgári Törvénykönyv Koncepciója és Tematikája" cím alatt.
15 Bárdos Péter: A kereskedelmi jog alapjairól, Gazdaság és Jog 4. (1996), 13-17. o.; Kecskés László: A civilisztikai és gazdasági jogalkotás irányairól. Magyar Jog XXXVIII. (1991), 199-204. o. (202. skk. o.); Sárközy Tamás: A társasági törvény felülvizsgálatáról. Magyar Jog XXXVIII. (1991), 416-418. o. (417. sk. o.); uő.: A Kereskedelmi Törvény esetleges koncepciója. Gazdaság és Jog 7 (1999), 3-6. o.; Domján Éva: A polgári jog és a kereskedelmi jog szerkezetéről. Magyar Jog XXXVIII (1991), 751-755. o. Vékás Lajos: Szükség van-e kereskedelmi magánjogra? Magyar Jog XLV. (1998), 705-714. o.; uő.: 1. lj.-ben i. m. 41-74. o.
16 L. Martin Schauer: Integration des Handels- und Unternehmensrechts in das ABGB? in: Fischer-Czermak/Hopf/Schauer: Das ABGB auf dem Weg in das 3. Jahrtausend. Wien, 2003, 137-156. o.; uő.: Das Sondervertragsrecht der Unternehmer im UBG. Juristische Blätter 126. (2004) 23-31. o.
17 HRefG: Gesetz zur Neuregelung des Kaufmannsund Firmenrechts und zur Änderung anderer handels- und gesellschaftsrechtlicher Vorschriften, v. 22. 6. 1998, BGBl. I, 1474-1484. o.), l. Jürgen Treber: Der Kaufmann als Rechtsbegriff im Handels- und Verbraucherrecht. AcP 199. (1999), 525-590. o.
18 Ripert már 1934-ben a magánjog kereskedelmi jogiasodásáról ("la commercialisation du droit civil") írta: Marcel Planiol/Georges Ripert: Traité de droit civil, I. kötet, Paris, 1956, Nr. 64. Vö. továbbá Yve Chartier, La société dans le Code civil après la loi du 4 janvier 1978, Semaine juridique (JCP) 1978, I, 2917.
19 Vö.: Collart Dutilleul/Delebecque: Contrats civils et commerciaux (5. kiad.). Paris, 2001, 11. skk. o.
20 Stefan Grundmann: Generalreferat: Internationalisierung und Reform des deutschen Kaufrechts, in: Grundmann/Medicus/Rolland (szerk.): Europäisches Kaufgewährleistungsrecht - Reform und Internationalisierung des deutschen Schuldrechts, Köln/Berlin/Bonn/München, 2000, 281-321. o., (284. o.); Stefan Grundmann: Verbraucherrecht, Unternehmensrecht, Privatrecht - warum sind sich UN-Kaufrecht und EU-Kaufrechts-Richtlinie so ähnlich?, Archiv für die Civilistische Praxis (AcP) 202. (2002), 40-71. o. (68. o.).
21 513/1991. sz. törvény, többek között a 370/2000. sz. törvénnyel történt módosítással. Kritikus hangnemben írnak erről a megoldásról Anton Kanda: Zur Rekodifizierung des tschechischen Privatrechts. WiRO 12. (1997), 441-443. o.; Arsene Verny: Die Entwicklung des Zivilrechts in der Tschechischen Republik, in: Norbert Horn (szerk.): Die Neugestaltung des Privatrechts in Mittelosteuropa und Osteuropa (Polen, Russland, Tschechien, Ungarn). München, 2002, 89-110. o.
22 Többszörösen (többek között az 500/2001. sz. törvénnyel) módosított formában, l. Katarina Andova: Osteuropa Recht 2001, 580. o.
23 L. Lubos Tichy, in: Zemánek/Paschke (szerk.): Das tschechische Privat- und Wirtschaftsrecht unter dem Einfluss des europäischen Rechts. Münster, 2004, 13-18. o.; Arsene Verny: Die Entwicklung des Zivilrechts in der Tschechischen Republik, in: Norbert Horn (szerk.): Die Neugestaltung des Privatrechts in Mittelosteuropa und Osteuropa (Polen, Russland, Tschechien, Ungarn). München, 2002, 89-110. o.; Ján Lazar: Kodifikation und Europäisierung des slowakischen Privatrechts, in: Fischer-Czermak/Hopf/Schauer (szerk.): Das ABGB auf dem Weg in das 3. Jahrtausend. Wien, 2003, 229-231. o.
24 A német fordítást l.: WOS, III/2. kötet: Bulgarien (I.), IV. 2a, 1-84. o. Vö. Stoyan Stalev: Transformation der Rechts- und Wirtschaftsordnung Bulgariens. ZEuP 4. (1996), 444-451. o.
25 A balti államok magán- és kereskedelmi jogi kodi-fikációjához l. Norbert Reich: Transformation of Contract Law and Civil Justic in the New EU Member Countries - The Example of the Baltic States, Hungary and Poland. Penn State International Law Review 23. (2005) N. 3., 587-623. o.
26 L. Mikelenas: 2. lj.-ben i. m. 249. o.
27 Wolfgang Schuhmacher: Verbraucher und Recht in historischer Sicht. Wien, 1981.
28 Eike von Hippel: Verbraucherschutz. (3. kiadás). Tübingen 1986; Howells/Weatherill: Consumer Protection Law. Aldexshot 1995; a magyar jogirodalomban. Fazekas Judit: Fogyasztóvédelmi jog. Miskolc, 2000, 11-34. o.; Bártfai/Cseke/Ker-tész/Németh/Wallacher: Szerződési jog -fogyasztóvédelem. Budapest 2000.
29 L. pl. az általános szerződési feltételek európai szabályozásához: Elissavet Kapnopoulou: Das Recht der mißbräuchlichen Klauseln in der Europäischen Union. Tübingen, 1997.
30 L. Az uniós irányelvek nemzeti jogrendszerbe történő átültetésének általános problematikájához l.: Heß, Stefan: Die Umsetzung von EG-Richtlinien im Privatrecht. Frankfurt/M, 1999; Martin Getaltmeyr: Bewehrung von EG-Richtlinien (Sanktionssysteme bei fehlender oder fehlerhafter Umsetzung durch die Mitgliedstaaten). München, 1998; Pat Brazil: Reception of Uniform Law into National Law: on Exercise in Good Faith and Progressive Development of Law. RDU/ULR 3. (1998) 303. skk. o.; Gerhard Kohlegger: Die Umsetzung von Gemeinschaftsrecht im ZivilJustizbereich - eine erste Bilanz. ZfRV 40. (1999) 161. skk. o.; André Schwachtgen: Nouveau droit des contrats et protection des consommateurs -Concepts de réglementation de l'Union Européenne et leurs répercussions sur les ordres juridiques nationaux: Une introduction, in: Neues europäisches Vertragsrecht und Verbraucherschutz. Bundesanzeiger: Köln, 1999, 15-16. o.; Ewoud Hondius: Consumer Law and Private Law: the Case for Integration, in: uo. 19-38. o.; Dieter Hoffmann: Analyse der europäischen Rechtssetzungstechniken im Bereich des Vertragsrechts aus der Sicht der Europäischen Kommission. in: u.o. 39-50. o.; Nicole Fontaine: Analyse des techniques de législation européenne en matiere de droit des contrats: Le point de vue du Parlement européen. in: uo. 51-56. o.; Jim Murray: Consumer Protection in the EC and Contract Law - Some Reflections from the Perspective of Consumer Organisations. in: uo. 57-62. o.; Franciaország, Nagy-Britannia Németország, Olaszország, Spanyolország és Svájc átültetési gyakorlatához, elsősorban a judikatúra elemzésével l. uo. 63-200. o. Érdekesen és tanulságokat kínálva világít rá az európai egységes magánjog (mindenekelőtt az átültetett irányelvek) illetve a nemzeti magánjogi szabályok szerves kapcsolódásának nehézségeire a finn példa alapján Hannu Tapani Klami: Finnisches Privatrecht. ZEuP 4. (1996) 273-283. o. (276. sk. o.).
31 Consumer Protection Acts 1961, 1971 és 1987; Hire-Purchase Acts 1954 és 1964, Misrepresentation Act 1967, Trade Descriptions Act 1968, Unsolicited Goods and Services Act 1971, Fair Trading Act 1973, Supply of Goods (Implied Terms) Act 1973, Consumer Credit Act 1974, Unfair Contract Terms Act 1977, The Unfair Terms in Consumer Contracts Regulations 1994 és 1999, Consumer Safety Act 1978 (Amendment Act 1986), Supply of Goods and Services Act 1982, Consumer Arbitration Agreements Act 1988, Sale and Supply of Goods Act 1994, General Product Safety Regulations 1994, Sale of Goods (Amendment) Act 1995. Vö. Király Miklós: Az Európai Közösségek irányelveinek hatása a szerződési jogra a fogyasztóvédelem területén. Magyar Jog XLVII. (2000) 325-338. o. Ugyanígy külön törvényi formában történt az angol jogban a távolsági elektronikus kereskedelemre, továbbá a fogyasztói adásvételre és jótállásra vonatkozó EU-irányelvek átvétele is.
32 651/a)-651/l) §-ok; kritikusan a BGB-be építés technikai fogyatékosságairól Karsten Schmidt: Die Zukunft der Kodifikationsidee: Rechtsprechung, Wissenschaft und Gesetzgebung vor den Gesetzeswerken des geltenden Rechts. Heidelberg, 1985, 52. o.
33 Artikel 2 des Fernabsatzgesetzes.
34 L. részletesen Lajos Vékás: Integration des östlichen Mitteleuropa im Wege rechtsvergleichender Zivilrechtserneuerung. ZEuP 12. (2004) 454-476. o. (469 skk. o.).
35 Bundesgesetz vom 8. März 1979, mit dem Bestimmungen zum Schutz der Verbraucher getroffen werden.
36 Rummel/Krejci: Kommentar zum AGBG, 2. Band. Wien, 1992, 2053. skk. o.
37 Vö.: Welser/Jud: Die neue Gewährleistung. Wien, 2001.
39 Loi n. 98-389, 19 mai 1998.
40 Livre III., Titre IV bis., Art. 1386-1 a 1386-18: De la responsabilité du fait des produits défectueux.
41 Hogy a publicitás kérdése nem elhanyagolható szempont, arra jó példa a magyar megoldás. Az ugyancsak európai uniós eredetű, tartalmú és célú magyar törvény (1993. évi X. törvény) nézetünk szerint - a megszokott Ptk.-beli felelősségi tényállások alkalmazása helyett - eddig azért sem nyer alkalmazást a bírói gyakorlatban, mert a Ptk.-n kívüli elhelyezésével "kívül reked" a jogkeresők és a jogszolgáltatók szemhatárán. A BH-ban eddig két döntést tettek közzé: 2000. évi 350. sz. és 2005. évi 354. sz.
42 Koncepcionális változást mutat e tekintetben a fogyasztói hitelszerződésekről szóló új irányelv tervezete, amely - eltérve az eddigi fogyasztóvédelmi irányelvektől és a termékfelelősségi irányelvhez hasonlóan - nem minimum-szabályozást kíván adni, hanem a tagállamok egyenlő versenyfeltételeinek biztosítása érdekében nem akar eltérést engedni a tagállamok átültetése során.
43 Ezt a kirekesztést bírálja a fogyasztóvédelmi jogalkotásban Carla Joustra: Consumer Law, in: Towards a European Civil Code. (2. kiadás) Nijmegen/The Hague, 1998, 133-148. o. (138. o.).
44 Vö. Hondius: 30. lj.-ben i. m. 110. o.
45 Loi n. 93-949, 26 juil. 1993.
46 Decret n. 97-298, 27 mars 1997.
47 Ez a fajta kompillatív jogszabályszerkesztés, azaz korábban meghozott jogszabályok önálló normatív hatállyal rendelkező gyűjteménybe foglalása az utóbbi évtizedben - alkotmányosságának vitatható volta és módszertani problémái ellenére - elterjedt a francia jogszabályalkotó gyakorlatban.
48 Így pl. az elektronikus úton kötött távolsági vételi ügyletekre vonatkozó 97/7/EGK sz. irányelv rendelkezéseit transzformáló törvény (loi n. 97-144, 4. juin 1997) szabályai a jogszerű kereskedelmi módszereket tartalmazó fejezetben (Livre 1., Titre II., Chaptier I.) kaptak helyet; a 93/13/EGK sz. irányelvet honosító szabályok (loi n. 95-96, 1. février 1995) az általános szerződési feltételekről rendelkező fejezetekben (Livre 1., Titre III.) jelennek meg stb. Nem derül ki viszont az európai uniós eredet a termékek és szolgáltatások biztonságára vonatkozó vagy a fogyasztói kölcsönt rendező szabályokról.
49 Helyesen teszi ezért a Code civil közkeletű Dalloz-kiadása, hogy a Code de la consommation magánjogi normáit tematikusan beszerkeszti a Code civilbe.
50 L. Reich: i. m. 595. o., 602. sk. o.
51 E problémához l. Vékás Lajos: Az európai közösségi magánjog sajátos alanyáról: a "fogyasztó" fogalmáról. Európai Jog 2. (2002) 5. sz. 3-13. o.
52 L. részletesen Vékás: 34. lj.-ben i. m. 472. sk. o.
53 Produktehaftpflichtgesetz vom 18. Juni 1993., hatályban 1994. január 1-je óta.
54 Konsumkreditgesetz vom 8. Oktober 1993., hatályban 1994. január 24. óta.
55 Pauschalreisegesetz vom 18. Juni 1993., hatályban 1994. július 1-je óta.
56 OR Art. 40a-g.
57 L. Theo Guhl: Das Schweizerische Obligationenrecht. (8. kiadás) Zürich, 1991, 110. skk. o.
58 OR Art. 265 (2) lit. a); Art. 288 (2) lit. a); Art. 348 (2).
59 UWG (1986) Art. 8.
60 VVG (1908) Art. 2 (2), Art. 34 (2).
61 Az 1997. évi CLV. törvény alapvetően igazgatási jogi jellegű szabályai közzé "vegyülnek" a fogyasztói kölcsön tipikusan magánjogi normái.
62 A fogyasztó tájékoztatásáról pl. külön törvény szól: Konsumenteninformationsgesetz vom 5. Oktober 1990., hatályban 1992. május 1-je óta.
63 85/374/EGK sz. irányelv: Holland Ptk. Art. 6. (185-193).
64 90/134/EGK sz. irányelv: Holland Ptk. Art. 7. (500-513).
66 Holland Ptk. Art. 6. (231-247); vö.: Ewoud Hondius: The Reception of the Directive on Unfair Terms in Consumer Contracts by Member States. ERPL 3 (1995) 241 skk. o. (248. o., 250. o.). Kritikusan mégis a holland törvényhozó "negligen-ciájáról", vagyis az irányelv teljes átvételének elmaradásáról uő.: Non-implementation of the Directive on Unfair Contract Terms: the Dutch case. ERPL 5 (1997) 193 skk. o.
67 L. Reich: i. m. 595. o., 601 sk. o.
68 L. Mikelenas: i. m. 252 skk. o.; Schulze: i. m. 340. o.; Reich: i. m. 595 sk. o., 604 sk. o.
69 Nézetem szerint erre alkalmas a jelenleg alkalmazott módszer: a Ptk. 688. §-a kifejezetten felsorolja a kódexben lévő európai uniós eredetű szabályokat, előmozdítva ezzel az egységes értelmezés követelményének teljesíthetőségét.
70 L. pl. a fogyasztói adásvételre vonatkozó szabályok elhelyezését a német BGB-ben az adásvételről szóló címben (474-479. §-ok).
71 L. részletesen Vékás: 34. lj.-ben i. m. 473 sk. o.
73 A törvényhozó az Első Rész szabályaiban eleget kíván tenni a termékbiztonságról szóló 92/59/EGK sz. irányelv által támasztott jogharmonizációs követelményeknek.
74 1997. évi XLV. tv. 7. §, amely a hasonló tárgyú 90/88/EGK sz. irányelvvel módosított 87/102/EGK sz. irányelv rendelkezéseinek kíván megfelelni. Érdekességként jegyezhetjük meg, hogy a legújabb olasz fogyasztóvédelmi törvény a fogyasztó jogairól (legge 30 luglio 1998 n. 281: Disciplina dei diritti dei consumatori e degli utenti) nem tartalmaz magánjogi szabályokat, csakúgy mint a korábbi törvény a fogyasztó tájékoztatásáról (legge 10 aprile 1991 n. 126, megfelelő végrehajtási rendeletekkel). A magyar törvényhozó eljárásához hasonlítható az olasz törvényhozás atekintetben is, hogy a fogyasztóvédelmi irányelvek közül egyedül az általános szerződési feltételekről szóló 93/13/EGK sz. irányelv rendelkezései épültek be a Codice civile-be (Artt. 1341-1342, Artt. 1469bis, 1469ter, 1469quater, 1469quingquies, 1469sexies). A többi fogyasztóvédelmi irányelv átültetéséről külön jogszabályok rendelkeznek: legge 15 aprile 1987 n. 183, D.P.R. 24 maggio 1988 n. 224 a termékfelelősségről; D. Lgs 15 gennaio 1992 n. 50 az üzlethelyiségen kívül kötött szerződésekről; legge 22 feb-braio 1994 n. 146 és D. Lgs. 17 marzo 1995 n. 111 az utazási szerződésről; legge 15 marzo 1997 n. 59, D.P.R. 10 novembre 1997 n. 513, D. P. C. M. 8 feb-beraio 1999, D. Lgs. 22 maggio 1999 n. 185 a távolsági kereskedelemről.
76 Külön törvényben, illetve kormányrendeletben kerültek át a magyar jogrendszerbe a következő fogyasztóvédelmi EK-irányelvek: a Tanács 85/577/EGK sz. irányelve: 44/1998. (III. 11.) Korm. r. a házaló kereskedésről; a Tanács 87/102/EGK sz. irányelve (módosította a Tanács 90/88/EGK irányelvvel): 1996. évi CXII. törvény a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról, továbbá az említett fogyasztóvédelmi törvény: 1997. évi CLV. törvény; a Tanács 90/314/EGK sz. irányelve: 213/1996. (XII. 23.) Korm. r. az utazásszervező és -közvetítő tevékenységről, 214/1996. (XII. 23.) Korm. r. az utazási és utazást közvetítő szerződésről; az Európai Parlament és a Tanács 94/47/EGK sz. irányelve: 20/1999. (II. 5.) Korm. r. az ingatlanok időben megoszlott használatáról; az Európai Parlament és a Tanács 97/7/EK sz. irányelve: 17/1999. (II. 5.) Korm. r. a távollevők között kötött szerződésekről; vö.: Király: 31. lj.-ben i. m.; Fazekas Judit: 28. lj.-ben i. m. 122-157. o.
78 1997. évi CXLIX. tv. A tisztességtelen általános szerződési feltételekről szóló 93/13/EGK sz. irányelv Ptk.-ba történt első beépítésének problematikus pontjaihoz l.: Vékás Lajos: Általános szerződési feltételek és fogyasztóvédelem, in: uő. (szerk.): Európai közösségi jogi elemek a magyar magán- és kereskedelmi jogban. Budapest, 2001, 42-57. o.; uő.: Fogyasztóvédelem és általános szerződési feltétel, in: Petrik Ferenc (szerk.): Polgári jog. Kommentár a gyakorlat számára. Budapest, 1999, 370/5-370/10. o. A jó szándékú, de kiérleletlen novellák káráról általános jelleggel l.: Karsten Schmidt: 32. lj.-ben i. m. 54. o.
79 L. az Európai Közösségek Bíróságának 2006. január 10-én, a C-302/04. számú Ynos Kft. ügyben hozott ítéletét, amely a Szombathelyi Városi Bíróság 2004. június 10-i végzésében tett előterjesztés nyomán született: Európai Jog VI. (2006) 1. sz. 48-52. o. Vö. Vékás Lajos: A Ptk. 209. §-ának megmérettetése az Európai Közösségek Bírósága előtt. Európai Jog IV. (2004) 6. sz. 8-11. o.; Kovács/Nemessányi: Az első magyar előzetes döntéshozatali eljárás margójára: a közösségi jog visz-szaható hatályának és a Dzodzi-elv alkalmazhatóságának kérdése. Európai Jog VI. (2006) 1. sz. 3-11. o.
80 Az átültetés előkészítéséhez l. Vékás Lajos: A fogyasztói adásvételről szóló EK-irányelv és átültetése a magyar polgári jogba, in: 78. lj.-ben i. m. 58-84. o.
81 L. Schulze/Ebers/Grigoleit (Hg.): Informationspflichten und Vertragsschluss im Acquis communautaire. Tübingen, 2003.
82 Hasonlóképpen megelőzhetők az irányelvek tárgyi hatályának átfedéseiből eredő jogalkalmazási problémák is. Az ilyen eseteket jól példázza az Európai Bíróság 1999. április 22-i határozatában felmerülő kérdés (C-423/97). Ebben az ügyben a házaló kereskedésről, illetve a távollevők által kötött szerződésekről szóló irányelv tárgyi hatálya ütközik.
83 L. Szászy-Schwartz Gusztáv: Új irányok a magánjogban. Budapest, 1911., 206. skk. o.; vö. Világhy Miklós: A Magyar Népköztársaság polgári törvénykönyvének rendszeréről. Jogtudományi Közlöny 10. (1955) 457-487. o.
84 Sárándi Imre: Visszaélés a joggal. Budapest, 1965; Eörsi Gyula: Joggal való visszaélés - rendeltetésszerű joggyakorlás. Állam- és Jogtudomány 1963; Tercsák Tamás: A joggal való visszaélés. Budapest, 2003.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Vékás Lajos, egyetemi tanár, ELTE ÁJK, Budapest
Visszaugrás
