Megrendelés

Konferencia-összefoglaló (Fontes, 2015/1., 73-74. o.)

I. Szakmai konferencia az új polgári perrendtartás koncepciójának bemutatásáról

Szeged, 2015. február 20.

A kormány célja a hatékony és korszerű polgári perrendtartás létrehozása, jelentette ki Trócsányi László miniszter a jogszabály koncepcióját bemutató konferencián. Az új polgári perrendtartás előkészítése 2013-ban kezdődött el, az elkészült koncepciót pedig január közepén tárgyalta meg a kormány, mondta a miniszter. Hozzátette: a tervezet azokat az irányvonalakat rögzíti, amelyek alapján a normaszöveg megszülethet. Wopera Zsuzsa miniszteri biztos előadásában kifejtette, a korszerű, a nemzetközi gyakorlatnak és elvárásoknak megfelelő eljárásokat csak szerkezetében és tartalmában megújult polgári perrendtartás képes biztosítani. A jelenleg hatályos törvény több mint hatvan éve, 1953. január elsején lépett hatályba, és bár a jogszabály túlkorossága nem feltétlenül jelenti azt, hogy emiatt ne lenne elég korszerű, ám a mai jogviták nagyon komplexek, és az ötvenes években kialakított perstruktúra, az úgynevezett egységes tárgyalási rendszer a korszerű jogvitarendező és a perkoncentrációt biztosító elemeket nem tudja belevinni a rendszerbe. Az új polgári perrendtartás célja, hogy gyors és hatékony eljárási rend lépjen életbe, ami a mai, összetett pereket jobban tudja kezelni, és gyorsabban meg tudja oldani, mint a mostani. A bírók és bíróságok feladatai is változnak, a perkoncentráció elvének előírásával azt szeretnénk, hogy a feleknek az eljárás-támogatási kötelezettsége sokkal markánsabb legyen. Ezen felül a bíróknak az ügyet menedzselő hatásköre, az egész eljárást mederben tartó eszközrendszere is sokkal szélesebb, emelte ki Wopera Zsuzsa miniszteri biztos. Az egyetemi tanár hangsúlyozta, a koncepció a perkoncentráció és az együttműködés elvén alapul. A tervezet célja, hogy a jogvita tartalma minél korábban tisztázódjon, a döntéshez szükséges tények és bizonyítékok a lehető leghamarabb a bíró rendelkezésére álljanak. Ennek megfelelően az osztott - a perelőkészítő és a konkrét tárgyalási szakaszra bontott - perszerkezetet támogatja. Az alacsonyabb pertárgyértékű, egyszerűbb megítélésű ügyekben első fokon a járásbíróságok döntenétek. Ezekben az eljárásokban hangsúlyos, de nem kizárólagos szerepet kapna a szóbeliség, tudatta a szakember. Az összetettebb, magasabb pertárgyértékű ügyeket a törvényszéken tárgyalnák. Ezekben a perekben általános szabály lenne a jogi képviselet, melyet ügyvéd, jogtanácsos vagy adott esetben szabadalmi ügyvivő láthatna el, és elsődleges lenne az írásbeliség, közölte a miniszteri biztos. A koncepció a perorvoslati eljárásban nem tervez jelentős változásokat, szűkítené azonban a felülvizsgálat lehetőségét elsősorban azokra az ügyekre, melyeknek az egyedi eseten túlmutató jelentősége van, tudatta Wopera Zsuzsa. Az új polgári perrendtartás a csoportpereket az európai uniós elvárásoknak megfelelően szabályozná, közölte a szakember.

II. Szakmai konferencia a bűncselekmények áldozatainak napja alkalmából

Budapest, 2015. február 23.

A szakmai konferencia megnyitóján Trócsányi László miniszter hangsúlyozta, hogy a téma a kormány igazságügyi politikája szempontjából is központi jelentőségű, hiszen nagyon fontos társadalmi üzenetet hordoz. Amikor a kormány azt mondja, hogy az áldozatok oldalán áll, akkor nem populista jelszót hajtogat. Az új büntetőeljárási szabályok kidolgozása során a tisztességes eljáráshoz fűződő garanciák nem gyengülhetnek. A miniszter kiemelte: "Itt az ideje annak, hogy a tisztességes eljárást kiterjesszük a sértettre, a sértett eljárási jogaira is." Ennek értelmében a kormány által a közelmúltban elfogadott új büntetőeljárás koncepciója kimondja, hogy a sértettek érdekeinek védelmére a jelenleginél nagyobb hangsúlyt kell fektetni. Az új törvénynek a sértettek védelmét és a sértettek érdekeinek érvényesítését minden lehetséges eszközzel támogatnia kell. Olyan eljárási szabályokat kell kidolgozni, amelyek biztosítják, hogy az eljáró hatóságok a sértettekkel szemben a lehető legkíméletesebb módon járjanak el, emelte ki a miniszter. Trócsányi László miniszter hangsúlyozta, hogy a sértett eljárási jogait megerősítik. A helyreállító igazságszolgáltatás intézményeinek, például a büntetőjogi mediációnak is nagyobb teret kell engedni. A miniszter kifejtette, hogy adott esetben ez a bűnmegelőzés érdekeit is jobban szolgálhatja, ha a kár megtérítése, a bocsánatkérés, az elkövető és a sértett közötti párbeszéd, esetleg kibékülés az eredménye, akkor ez a bűnismétlés megelőzésében hatékonyabb, mint a szigorú szankció. Szavai szerint az áldozatsegítéssel megjelenített társadalmi szolidaritásra legalább akkora igény van, mint a büntetőjogi következetességre. Elmondta azt is, hogy Magyarország áldozatsegítési szolgáltatásainak spektruma széles, számos tagállam legjobb rendszereit és gyakorlatait ötvözi. A miniszter közölte, hogy az Igazságügyi Hivatal által eddig az áldozatsegítő szolgálatok felett gyakorolt szakmai irányítói

- 73/74 -

jogosultságok rövidesen az igazságügyi tárcához kerülnek. A változás abban a reményben történik, hogy az Igazságügyi Hivatal több figyelmet tud majd szentelni a szemléletformálásnak: képzéseket tart bíráknak, ügyészeknek, rendőröknek és maguknak az áldozatsegítőknek is. Szeiberling Tamás, az Igazságügyi Hivatal főigazgatója emlékeztetett arra, hogy 1990. február 22-én tette közzé az Európa Tanács a Bűncselekmények Áldozatainak Chartáját. Magyarországon 1993 óta tartják meg a bűncselekmények áldozatainak napját, amelyről 2006 óta minden évben az állami áldozatsegítő szolgálat is megemlékezik. Szeiberling Tamás hangsúlyozta, hogy ma már nem elegendő az, ha sikerül elfogni és felelősségre vonni a bűnelkövetőket, hanem az is elvárás, hogy az ezzel szükségszerűen együtt járó eljárásokban kíméletesen bánjunk az áldozattal. Hatala József miniszteri biztos, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke hangsúlyozta, hogy a rendszerváltás óta eltelt idő egyértelműen bizonyítja, hogy a büntető igazságszolgáltatás önmagában nem elég hatékony a kriminalitási probléma kezelésére. Szükség van a bűnözéssel szembeni hatékonyabb fellépésre, az önállósult bűnmegelőzési és áldozatvédelmi szakpolitikára.

III. Jean-Marc Sauvé, a francia államtanács alelnökének hivatalos magyarországi látogatása

Budapest, 2015. február 13.

Jean-Marc Sauvé, a francia Államtanács alelnöke hivatalos magyarországi látogatása során 2015. február 13-án a Kúrián előadást tartott a francia közigazgatási bíráskodás és a legfelsőbb közigazgatási bíróságként működő Államtanács jelenlegi kihívásairól, melyek között külön kiemelte, hogy ma a legnagyobb nehézséget az egyén jogainak védelme és a közösség érdekeinek figyelembe vétele közötti egyensúly megtartása jelenti.

Franciaország speciális szervezeti formát hozott létre a közigazgatási bíráskodásra. A közigazgatási bírói rend három részből áll: az Államtanács mellett, mely a legfelsőbb közigazgatási bíróság, 8 fellebbviteli közigazgatási bíróság, és 42 közigazgatási bíróság működik. A közigazgatási bíróság ellenőrzi a közigazgatási eljárások törvényességét, a hatályban lévő nemzetközi megállapodásoknak való megfelelőségét, és vizsgálja alkotmányosságát. A francia modellt az különbözteti meg az Európában található általános közigazgatási bírói gyakorlattól, hogy egy szervezeten belül kezelik a konzultatív és peres feladatokat. Hasonlót csak Belgiumban, Olaszországban, Görögországban és Hollandiában találhatunk.

Egyforma súllyal jelenik meg a közigazgatási bíróságok korlátozó-ellenőrző szerepe és mérlegelő funkciója. Az állami hatáskörbe tartozó feladatok gyakorlatában keletkező döntéseket felülvizsgálja, és akár semmissé is nyilvánítja. Ugyanakkor pozitív módon is közbe lép, és helyreállítja a törvényességet. Hatékonysága attól függ, hogy döntéseivel mennyire képes megszüntetni a bizonytalanságot, és menynyiben tudja garantálni a szerződéses jogviszonyokban a törvényességet és a biztonságot. Erős specializáltsága miatt a hatásköri kérdésekben gyors és egyszerű szabályozást alkalmaz, a rendes bíróságokkal pedig szoros kapcsolatot, rugalmas és rendszeres párbeszédet tart fenn.

A francia közigazgatási bírósági rendszer működésével úgy teremt egyensúlyt, hogy az alkotmányos és európai uniós garanciákat egymáshoz hangolva előtérbe helyezi a jogalanyok személyes érdekeit, miközben a közérdek és a jogbiztonság elvárásait sem téveszti szem elől. ■

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére