Az Európai Unióban minden hatodik ember fogyatékossággal él. A fogyatékosság mintegy 80 millió embert érint,1 akik sok esetben nem képesek teljes mértékben részt venni a társadalom és a gazdaság életében. Az EU és tagállamai széles körű felhatalmazással rendelkeznek a fogyatékossággal élő személyek szociális és gazdasági helyzetének javítása érdekében. Ennek alapját az Európai Unió működéséről szóló szerződés (továbbiakban: EUMSz.) 10. és 19. cikkei, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának (továbbiakban: Charta) 1., 21., és 26. cikkei jelentik. Az előbb megnevezett dokumentumok mellett különösen fontos kiemelni az immár az uniós jogrendnek is részét képező Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezményt, amely "az első olyan, nemzetközileg kötelező emberi jogi eszköz, amelynek az EU és tagállamai részes felei."[2]
Jelenleg a fogyatékossággal élő személyek eltérő helyzetének megoldását célzó európai szintű és nemzeti intézkedések keretét a 2010-2020-ig szóló Európai fogyatékosságügyi stratégia teremti meg. Ennek alapján a Bizottság célja, hogy együttműködjön a tagállamokkal, megszüntesse az akadálymentes Európa létrehozását gátló tényezőket, mindeközben figyelemmel legyen az Európai Parlament és a Tanács meghatározott állásfoglalásaira is.[3] Világossá vált, hogy a fogyatékossággal élő emberek teljes körű gazdasági és társadalmi részvétele befolyásolja az Európa 2020 stratégia[4] célkitűzéseit is. A fogyatékosságügyi stratégia a fogyatékosságból mint objektív adottságból származó akadályok kiküszöbölésére törekszik. Ennek alapján a Bizottság fejlesztendő szférái közé tartozik az akadálymentesítés, a részvétel, az egyenlőség, a foglalkoztatás, az oktatás és a képzés, a szociális védelem, az egészség és a külső fellépés területe.
A következőkben az EUMSz. és a Charta kapcsolódó rendelkezései, valamint a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény tükrében a fogyatékossággal élő embereket érintő, szupranacionális színtéren jelentkező jogvédelem főbb összefüggéseinek bemutatására törekszem.
Az EUMSz. 10. cikke azért kiemelkedő jelentőségű, mert rögzíti, hogy az Unió politikái és tevékenységei meghatározása és végrehajtása során küzd valamennyi fogyatékosságon alapuló megkülönböztetés ellen. Véleményem szerint ez a rendelkezés közvetíti, hogy a fogyatékosság következtében kialakuló hátrányok ellensúlyozása, illetve mérsékelése többpilléres rendszerben való értelmezést feltételez a döntéshozók részéről. Az Európai Unióban a fogyatékossággal élő emberek kirekesztése elleni küzdelem fordulópontját jelentette, amikor 1997-ben az Amszterdami Szerződés a fogyatékosság miatti megkülönböztetést is külön nevesítette 13. cikkében. Az e cikkben rejlő lehetőségeket használta fel a 2000/78/EK[5] irányelv, amely a foglalkoztatás aspektusából közelítette meg a fogyatékosság következtében megvalósuló diszkriminációval szembeni fellépést, és alapozta meg ezzel a közösségi fogyatékosságpolitikát.[6] Az EUMSz. 19. cikkének (az EK-Szerződés korábbi 13. cikke) (1) bekezdése értelmében ugyanis a Szerződések egyéb rendelkezéseinek sérelme nélkül és a Szerződések által az Unióra átruházott hatáskörök keretén belül a Tanács az Európai Parlament egyetértését követően, különleges jogalkotási eljárás keretében, egyhangúlag megfelelő intézkedéseket tehet a fogyatékosságon alapuló megkülönböztetés leküzdésére. Emellett fontos kiemelni, hogy a (2) bekezdés alapján - az említett (1) bekezdéstől eltérve - az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében elfogadhatja a tagállamok által tett intézkedéseket támogató uniós ösztönző intézkedések alapelveit kizárva a tagállamok törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek bármilyen összehangolását.
Az Alapjogi Charta (továbbiakban: Charta) a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikkének (1) bekezdése által emelkedett jogi erőre. A Charta azért vált az uniós jog részévé, mert az említett cikkben kinyilvánításra került, hogy ugyanolyan jogi kötőerővel rendelkezik, mint a Szerződések.[7 ]Emellett a Chartának a primer uniós jog részéhez való tartozása[8] egyúttal annak hangsúlyozását is jelentette, hogy az EU a polgárok uniója, "tulajdonosainak" az uniós polgárok tekinthetők.[9] Véleményem szerint fontos kiemelni, hogy az említett "tulajdonosi körbe" a többi uniós polgárral azonos jogokkal rendelkező fogyatékossággal élő személyek is beletartoznak. Esetükben a fogyatékosságukból adódó korlátozottabb joggyakorlási lehetőségeket kell uniós színtéren ellensúlyozni, illetve elősegíteni. Lehetővé kell tenni, hogy az Unió többi tagjával egyenlően élhessenek alapvető jogaikkal.
A Charta preambulumában kifejezésre juttatja, hogy az Unió hatásköreit és feladatait, valamint a szubszidiaritás elvét tiszteletben tartva egységes szerkezetbe foglalja a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból, nemzetközi kötelezettségeiből, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményből, az Unió valamint az Európa Tanács által elfogadott szociális chartákból, továbbá az Európai Unió Bíróságának és az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogából eredő jogokat.[10] Kiemelkedő szerepe van, hogy a Chartában foglalt jogok korszerű módon kerültek összegyűjtésre, valamint "a részjogosítványok kifejtése esetenként újszerű eredményekkel járt."[11] Véleményem szerint ezt a sokrétű megközelítést példázza a Chartának a fogyatékossággal élő személyekre vonatkozó szabályozása is.
A Charta preambuluma szerint az Alapjogi Konvent a jogok természete alapján hat érték mentén sorolta be az alapvető jogokat. Ezek közé tartozik a méltóság, a szabadság, az egyenlőség, a szolidaritás, az uniós polgárság, valamint az igazságosság. Úgy vélem a fogyatékossággal élő személyeket is érinti valamennyi megnevezett érték, közöttük rangsor nem állítható fel: az érintettek egyenrangúsága így komplexen - szociális, politikai, gazdasági és polgári jogi vonatkozásban is - értelmezendő. Meglátásom szerint a fogyatékosságügy szempontjából különösen előtérbe kerül a preambulumban szereplő megállapítás, amely szerint a Chartában szereplő jogok gyakorlása "együtt jár a más személyek, az emberi közösség és a jövő nemzedékek iránt viselt felelősséggel és kötelezettségekkel." Ezzel a követelménnyel hozható összefüggésbe a 2010-2020-ig szóló Európai fogyatékosságügyi stratégiának az a célja,[12] amely alapján a rendelkezésre álló - beleértve a Chartából következőket is - lehetőségek kiaknázása által mozgásba hozható a fogyatékossággal élő személyek pozícióját javító folyamat a másokkal egyenlő feltételekkel létrejövő, teljes körű társadalmi részvétel megvalósítása érdekében. Európa lakosságának idősödésével a meghatározott fellépések ugyanis hatással lesznek az Európai Unióban élők életminőségére is. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedést előirányzó uniós célkitűzések[13] megvalósítása azt is feltételezi, hogy a fogyatékossággal élő emberek részvétele gazdasági és társadalmi szinten is megtörténjen.
Az emberi méltóság absztrakt, nehezen meghatározható, sokrétű fogalom. Tartalma jogi szempontból nem definiálható egyértelműen empirikus vizsgálat során. Nem világosan körülhatárolható élethelyzetekre vonatkozik, hanem az emberi létezés általános módját fejezi ki.[14] Az emberi méltósághoz való jog a fogyatékosságtól függetlenül minden természetes személyt megillet. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye (továbbiakban: EJEE) 13. Kiegészítő Jegyzőkönyvének preambuluma utal arra, hogy minden emberben természettől fogva benne rejlik a méltóság, így ez a megállapítás a fogyatékossággal élő emberekre is vonatkoztatható függetlenül attól, hogy az érintettek ennek tudatában vannak, vagy sem.[15]
Felix Welti16 megfogalmazta az emberi méltóság jogi és szociális dimenziójának elméletét. Előbbi azt a feltétel nélküli tiszteletet fejezi ki, amely minden embert megillet, és a mindenkire kiterjedő jogalanyiság elfogadásában ragadható meg. A szociális dimenzió az emberi méltóság védelmének igényét hangsúlyozza, ugyanis a méltóság kiteljesedésének szociális kontextusban kell megvalósulnia, ezért az államnak biztosítani kell a feltételeket ahhoz, hogy az egyén személyisége kibontakozhasson. Véleményem szerint ez az elmélet lelhető fel, amikor a Charta 1. cikkében rögzíti: "Az emberi méltóság sérthetetlen. Tiszteletben kell tartani, és védelmezni kell." Az emberi méltósághoz való jog mint védőjog elsősorban azt foglalja magában, hogy az alapjogok valamennyi kötelezettjének tartózkodnia kell az emberi méltóságba való beavatkozástól. A tiszteletben tartás követelménye alapján pedig az uniós jog tartalmát úgy szükséges kialakítani, hogy a normák alkalmazásakor a méltóság megsértésére ne kerülhessen sor. A védelem emellett a kötelezettek tevőleges magatartását is feltételezi annak érdekében, hogy "más személyek ne avatkozhassanak be a méltóság szférájába."[17] A fogyatékossággal élő személyek esetében az emberi méltóságnak különösen érzékeny a szerepe, mert a fogyatékos állapotukra tekintettel lévő "létezési módjuk" kialakítása gyakran ütközik korlátokba. A 1. cikkben rögzített "védelmezni kell" kitétel ezért nemzeti intézkedéseket kiegészítő hatékony uniós szintű fellépéseket, mechanizmusokat is igényel.[18]
Az Európai Unió tagállamai eltérően kezelik a fogyatékossággal élő személyek jogait érintő jogterületet.[19] Az angolszász jogrendszerekben a fogyatékossággal élő embereknek a társadalom többi tagjával való egyenlő kezelését és esélyegyenlőségük biztosítását főként diszkriminációs tilalmak által kívánják elérni. A kontinentális jogrendszerű európai országokban azonban tradicionálisan a szociális ellátások szerepét előtérbe helyező koncepció került előtérbe, amely szerint az érintettek élethelyzetét aktív támogatási intézkedésekkel kell javítani. A Charta szövegében mindkét koncepció helyet[20] kapott: 21. cikkében[21] az angolszász szabályozási módra figyelemmel a megkülönböztetés tilalmi okai között a fogyatékosság is szerepel. A 26. cikkben azonban már a kontinentális vonulat jelenik meg, amikor rögzíti, hogy az "Unió elismeri és tiszteletben tartja a fogyatékkal élő személyek jogát az önállóságuk, társadalmi és foglalkozási beilleszkedésük, valamint a közösség életében való részvételük biztosítását célzó intézkedésekre."[22] Ez a szabályozás a rendelkezésre álló primer- és szekunder jog átértékelésének, valamint a konzisztens fogyatékosságpolitika megteremtésének kiindulópontját jelenti.[23]
A fogyatékossággal élő embereket megillető jogvédelem vonatkozásában született európai és nemzetközi szabályozások különböző mértékben befolyásolták a Charta 21. és 26. cikkét. A 21. cikk (1) bekezdésének alapjául az EJEE diszkrimináció tilalmát deklaráló 14. cikke, valamint a megkülönböztetés általános tilalmát kinyilvánító 12. Kiegészítő Jegyzőkönyve szolgált. A Charta Magyarázata rögzíti, hogy azokban a vonatkozásokban, amelyekben a 21. cikk megegyezik az EJEE 14. cikkével, annyiban azzal összhangban kell alkalmazni. Az EJEE 14. cikkében nem nevesíti külön a fogyatékosságot, amely így az egyéb helyzet alapján történő diszkriminációs tilalom kategóriájába sorolható. Az EJEE-hez viszonyítva véleményem szerint a 21. cikk (1) bekezdésében szereplő felsorolás[24] előnye, hogy a hagyományosnak tekinthető diszkrimináció alapjául szolgáló okokat kibővíti, emiatt kap helyet a fogyatékosság is a felsorolásban. A Charta Magyarázata alapján a 26. cikkben foglalt alapjogok az Európai Szociális Charta (a továbbiakban: ESZK) 15. cikkére és a munkavállalók alapvető szociális jogairól szóló Közösségi Charta 26. pontjára támaszkodnak. Ez utóbbi 26. pont leírja, hogy minden fogyatékossággal élő embernek fogyatékossága okától és jellegétől függetlenül tényleges kiegészítő támogatás biztosítása szükséges társadalmi és szakmai beilleszkedésének elősegítése érdekében.[25]
Az ESZK 15. cikkében a "fizikailag vagy szellemileg fogyatékos személyek szakmai képzéshez, a rehabilitációhoz és a társadalomba történő újrabeilleszkedéshez való jogát" rögzíti. Az ESZK külön kiemeli, hogy az államok megfelelő intézkedéseket tesznek a képzési lehetőségek biztosítására, amennyiben szükséges köz- vagy magánjellegű speciális intézményeket vonnak be. Továbbá elősegítik a "fizikailag fogyatékos személyek" munkába állását: speciális munkakereső szolgáltatásokat hoznak létre, lehetőséget nyújtanak a védett foglalkoztatásra, ösztönzik az érintett személyek alkalmazását. Az ESZK tehát a foglalkoztatás szemszögéből a rehabilitációt fogalmazza meg, a munkaerő-piaci elhelyezkedést állítja középpontba. Véleményem szerint az ESZK 15. cikkében szereplő a szakmai képzéshez és a visszailleszkedéshez való jog valójában a rehabilitáció[26] komplex fogalmának aspektusai, a rehabilitációhoz való jog részjogosítványaiként foghatók fel.
Úgy vélem a Charta 21. és 26. cikkéhez fűződő elméletek a rehabilitáció alkotmányjogi értelmezésével is párhuzamba hozhatók. A rehabilitáció ugyanis alkotmányjogi szemszögből az egyén olyan állapotba helyezését jelenti, amely lehetővé teszi, hogy az érintett személy élni tudjon alapvető jogaival,[27] képes legyen gyakorolni azokat. Ennek a gondolatnak a mentén a Charta 26. cikkének megfogalmazása a rehabilitációhoz való jog elismerését jelenti. Fontos kiemelni, hogy a 21. cikk ettől nem válik el élesen, hiszen kifejezésre juttatja, hogy a rehabilitációs intézkedéseknek is a hátrányban részesítés tilalmának figyelembevételével kell megvalósulniuk. A Charta nevezett két cikke egymást kölcsönösen támogatva biztosítja a fogyatékossággal élő személyek jogvédelmét. Az így kialakított szabályozás a Konvent tagjai kompromisszumának eredménye.
A Konvent tevékenysége során a fogyatékossággal élő személyek beilleszkedésére vonatkozó szabályozás először a gazdasági és szociális jogok/célok között a szociális védelem aspektusából került említésre az alapjogok listájában.[28] A Konvent tagok között a kezdetektől fogva egyetértés alakult ki a tekintetben, hogy a Chartában kiemelt figyelemmel kell lenni a fogyatékossággal élő emberekre. Nem tudtak megegyezni azonban a majdani cikk tartalmáról, annak konkrét nyelvi megszövegezéséről és a Charta rendszerében való elhelyezéséről.[29] A 2000. április 27-28-i elnökségi ülésen a Konvent először bocsátotta vitára a Fogyatékossággal élő személyek szociális és foglalkozási beilleszkedése címmel ellátott, akkori számozással XVII. cikkre vonatkozó javaslatát.[30] A tervezett cikk rögzítette, hogy minden fogyatékossággal élő személy fogyatékossága okától és típusától függetlenül jogosult a szociális és foglalkozási beilleszkedését támogató intézkedésekre. Ezzel a javaslattal összefüggésben csak kevesen fejtették ki álláspontjukat a tagok köréből. Mindazonáltal konszenzus alakult ki arra vonatkozólag, hogy az említett rendelkezés a fogyatékosság miatti diszkrimináció elleni küzdelemhez szükséges pozitív intézkedések legitimálása iránti kívánalmat juttatja kifejezésre.[31] Eaton és Olsen kritikájukban felvetették, hogy a vonatkozó szabályozásnak valóban a Charta részét kell-e képeznie. Eaton nézete szerint ugyanis az EK-Szerződés 13. cikkének antidiszkriminációs felhatalmazása elegendő a fogyatékosság miatti diszkrimináció esetében is. A nézetkülönbségek során felvetődött az a kérdés is, hogy a cikket melyik fejezet rendelkezései közé kell illeszteni.[32]
A Konvent 2000. július 17-től 19-ig folytatta tanácskozásait a XVII. cikk (új száma: 43. cikk) vonatkozásában. A cikk szövegét a Konvent két ülése közötti időszakban lerövidítették hangsúlyozva a szociális és a szakmai beilleszkedést elősegítő intézkedéseket.[33] Ezt követően az elnökség ismét egy kompromisszumos javaslatot terjesztett elő. Ennek alapján a fogyatékossággal élő személyek részére olyan intézkedéseket kell foganatosítani, amelyek lehetővé teszik önállóságuk, szociális és foglalkozási beilleszkedésük és a közösségi életben való részvételük garantálását. Ezt a javaslatot alapvetően a Konvent minden tagja elfogadta. Kritikai szempontból megfogalmazásra került azonban, hogy a diszkrimináció tilalmának általános megfogalmazása lefedi a "fogyatékossság klauzulát" is, az intézkedések biztosításának, garantálásának elvárása pedig problematikus helyzetet okozhat. Végül kikristályosodott, hogy a konkrét megfogalmazás vonatkozásában két csoport jött létre: azoknak a csoportja, akik egyetértettek a javaslattal és azoké, akik annak javítását kezdeményezték.[34]
A nevezett cikk végső változatának megalkotásában a következő mozzanat az volt, amikor az elnökség előterjesztette a teljes Charta javaslatát.[35]Ebben a szövegben a fogyatékossággal élő személyek beilleszkedésére vonatkozó szabályozás az Egyenlőség című fejezet 24. cikkében kapott helyet, ezáltal kikerült a szociális alapjogok rendszeréből. Így megvalósult az alapjog egyenlőségi karakterének rendszertani hangsúlyozása, amelyet korábban a Konvent több tagja is szorgalmazott.[36]
A Charta 2000. szeptember 14-i változata már a cikk végső változatát tartalmazta az új számozás szerinti 25. cikkében. Ez a javaslat került ugyanis elfogadásra a Konvent által a legújabb számozás szerint, immár a 26. cikk keretében.[37]
A Charta 26. cikkének szabályozása a 25. cikkben rögzített idősek jogainak struktúrájával egyezik meg. A Konvent elutasította ugyanis, hogy a 26. cikk szövegének alapján feladatként kerüljön megfogalmazásra a fogyatékossággal élő személyekre vonatkozó intézkedések foganatosítása, illetve garantálása. A fogyatékossággal élő emberek így egy viszonylag bonyolultan megalkotott védőjogra támaszkodhatnak. A hangsúly azon van, hogy az Unió tiszteletben tartja azokat az intézkedéseket, amelyek az érintettek önállóságát, társadalmi és foglalkozási beilleszkedését, valamint közösségi életben való részvételüket biztosítják. Az idősek jogaira, valamint a fogyatékossággal élő személyek beilleszkedésére vonatkozó cikkek nem hoznak létre igényjogokat, "csak jogokról van szó, amelyeket tiszteletben kell tartani." A tiszteletben tartott jog a méltósággal teli önálló életvezetésre és a társadalmi életben való részvételre vonatkozik. A tiszteletben tartás parancsa a jog létezését előfeltételezi, hiszen csak valaminek a létezését lehet tiszteletben tartani.[38] Véleményem szerint ennek a gondolatnak az alapján a tiszteletben tartás kritériumának chartabeli rögzítése a fogyatékossággal élő személyek uniós szintű jogvédelmének nélkülözhetetlen kiindulópontját jelenti.
A Charta 21. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben szükséges kiemelni, hogy közte és az EUMSz. 19. cikke között nem lelhető fel ellentmondás, mivel annak az alkalmazási köre és a célkitűzése eltérő. A 19. cikk ugyanis az Unióra hatáskört ruház át a diszkrimináció egyes formái ellen kialakított jogalkotási aktusok elfogadása érdekében. Ez magában foglalja a tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek harmonizációját is. A kapcsolódó jogalkotás ennek alapján kiterjedhet a tagállamok hatóságainak tevékenységére, továbbá a magánszemélyek közötti kapcsolatokra is az Unió hatáskörébe tartozó valamennyi területen. Ezzel ellentétben a 21. cikk (1) bekezdése nem ruház át jogalkotási hatáskört diszkriminációellenes jogszabályok elfogadására a tagállamok vagy a magánszemélyek említett működési területein, és a megkülönböztetés tilalmának kinyilvánítása sem széles körű. Ez a cikk az Unió intézményei és szervei által a Szerződések szerint átruházott hatáskörök gyakorlásakor, továbbá a tagállamok által az uniós jog végrehajtása során megvalósított megkülönböztetés eseteire vonatkozik. A 21. cikk (1) bekezdése nem változtat a 19. cikkben biztosított hatáskörök terjedelmén, valamint annak értelmezésén.[39]
A két cikk viszonyát vizsgálva megállapítható, hogy a diszkrimináció tilalmának tiszteletben tartására és védelmére vonatkozó kötelezettség két külön cikkben szerepel. A Charta a tiszteletben tartás, azaz a közhatalom általi tartózkodás negatív kötelezettségét fejezi ki. Ezzel szemben az EUMSz. 19. cikke alapvetően a Drittwirkung területéhez vezet el, hiszen azokat az uniós tevékenységeket és aktusokat írja le, amelyek révén az Unió lehetővé teszi polgárai - így természetesen a fogyatékossággal élő személyek számára is - hogy ne érje őket hátrányos megkülönböztetés.[40] A nehézség abból eredhet, hogy nem egyszerű folyamat a 21. cikk (1) bekezdésének és a többi uniós klauzula értelmezésének összehangolása akként, hogy mindegyik megőrizhesse létjogosultságát. Valószínűleg az fog bekövetkezni, hogy a Charta 21. cikk (1) bekezdése általános háttérszabályként fog megjelenni, a többi rendelkezés pedig lex specialisként fog érvényesülni a kapcsolódó joggyakorlatban.[41]
A fogyatékossággal élő személyekkel összefüggésben fontos kiemelni továbbá a 34. és a 35. cikket. Előbbi a szociális biztonságról és a szociális segítségnyújtásról rendelkezik.[42] A 34. cikkben szereplő rendelkezés alapján az Európai Unió az uniós jog, továbbá a nemzeti jogszabályok és gyakorlat által meghatározott szabályokkal összhangban elismeri és tiszteletben tartja a szociális biztonsági ellátásokra és szolgáltatásokra való jogosultságot anyaság, betegség, munkahelyi baleset, gondoskodásra utaltság vagy időskor, munkahely elvesztése esetén. A fogyatékosság ebben a felsorolásban nem került külön megnevezésre. Véleményem szerint a védelem alapjául szolgáló indokok közül a fogyatékossággal élő emberek esetében fogyatékosságuk aspektusából a betegség, a gondoskodásra utaltság kifejezések kerülnek előtérbe.
Az egészségvédelemre[43] vonatkozó szabályozást a Charta 35. cikke tartalmazza. Ennek értelmében a nemzeti jogszabályokban és gyakorlatban megállapított feltételek mellett mindenkinek - beleértve természetesen a fogyatékossággal élő személyeket is - joga van megelőző egészségügyi ellátás[44] igénybevételéhez, valamint orvosi kezeléshez. "Valamennyi uniós politika és tevékenység meghatározása és végrehajtása során biztosítani kell az emberi egészségvédelem magas szintjét." Úgy vélem ez a cikk a fogyatékossággal élő személyek aspektusából az orvosi rehabilitáció chartabeli megfogalmazásának is tekinthető, hiszen kiolvasható belőle, hogy a fogyatékossággal élő emberek számára nemcsak a szűkebb értelemben vett orvosi betegkezelést szükséges lehetővé tenni.[45]
A Fogyatékossággal élő személyek[46] jogairól szóló egyezmény célkitűzése "valamennyi emberi jog és alapvető szabadság teljes és egyenlő gyakorlásának előmozdítása, védelme és biztosítása valamennyi fogyatékossággal élő személy számára, és a velük született méltóság tiszteletben tartásának előmozdítása."[47] Ennek a célnak az elérése mentén az egyezményben szereplő alapelvek közé tartozik a veleszületett méltóság, az egyéni autonómia tisztelete,[48] a hátrányos megkülönböztetéstől való mentesség, a teljes és hatékony társadalmi részvétel és befogadás, a különbözőség tisztelete és elfogadása,[49] az esélyegyenlőség, a hozzáférhetőség, a nők és férfiak közötti egyenlőség, valamint a fogyatékossággal élő gyermekek formálódó képességeinek tisztelete és identitásuk megőrzéséhez kapcsolódó jogának tiszteletben tartása.[50 ]A fentiekre tekintettel a részes államok biztosítják és előmozdítják az alapvető emberi jogok és szabadságok teljes megvalósulását valamennyi fogyatékossággal élő személy számára a fogyatékosság miatti bármely hátrányos megkülönböztetés nélkül.[51] Kiemelkedő jelentőségű, hogy az Európai Unió 2007. március 30-án aláírta a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ egyezményt,52 amelyet azóta mind a 27 uniós tagállam ellátott aláírásával, és világszerte további 120 ország csatlakozott hozzá. Szupranacionális aspektusból kiemelkedő jelentősége van, hogy a megerősítési folyamat lezárulását követően az EU az első olyan nemzetközi szervezet, amely hivatalosan az egyezmény részes felévé vált. Az EU mint entitás által aláírt átfogó emberi jogi egyezmény meghatározza a fogyatékossággal élő személyek polgári, politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális jogainak, valamint alapvető szabadságainak biztosításához és védelméhez szükséges minimumkövetelményeket. Mivel az ENSZ egyezmény arra kötelezi a feleket, hogy a fogyatékossággal élő személyek a többi polgárral azonos alapon gyakorolhassák jogaikat, ez az Európai Unió szemszögéből azt jelenti, hogy valamennyi uniós szintű jogszabálynak, szakpolitikának és programnak meg kell felelnie az egyezményben szereplő kikötéseknek. Ennek alapján az érintett országoknak megfelelő intézkedéseket szükséges foganatosítaniuk az oktatáshoz, a foglalkoztatáshoz, a közlekedéshez, az infrastruktúrához és a középületekhez való hozzáférés biztosítása, a szavazati jog garantálása, a politikai részvétel javítása és a teljes jogképesség biztosítása vonatkozásában.[53] A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény tágabb értelmezés szerint így magában foglalja az EU-nak azt a kötelezettségvállalását, amely alapján az Európai Bizottság fogyatékosságügyi stratégiájával összhangban 2020-ra akadálymentes Európát hoz létre a fogyatékossággal élő uniós polgárok részére.[54] A fogyatékosságügyi stratégia szerepe az egyezmény szempontjából az, hogy segítséget nyújt az abban szereplő rendelkezések gyakorlati végrehajtásához mind uniós mind pedig nemzeti szinten. Hangsúlyozandó azonban, hogy a stratégia a tagállamok tevékenységének kiegészítésére és támogatására irányul, a fogyatékosságpolitika kialakítása tekintetében a fő felelősséget továbbra is a tagállamok viselik.[55]
A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény 33. cikke alapján a részes államok szervezeti felépítésüknek megfelelően a jelen egyezmény végrehajtására irányuló ügyekre a kormányzaton belül egy vagy több koordinációs pontot jelölnek ki. Mérlegelik, hogy kormányzati koordinációs mechanizmust hoznak létre a különböző ágazatokban és szinteken megvalósuló kapcsolódó tevékenységek elősegítésére. Jogi és közigazgatási rendszerüknek megfelelő, egy vagy több független mechanizmust magában foglaló keretrendszert hoznak létre annak érdekében, hogy segítse és védje, ellenőrizze az egyezmény végrehajtását. Úgy vélem alkotmányjogi aspektusból is kiemelkedő fontosságú, hogy a mechanizmus meghatározása és kialakítása során az érintett államok figyelemmel vannak az emberi jogok védelmét és előmozdítását célzó nemzeti intézmények jogállásának és működésének alapelveire. Véleményem szerint a fogyatékossággal élő személyeket érintő jogvédelem többpilléres voltát támasztja alá, hogy az egyezmény alapján a civil társadalmat, így a fogyatékossággal élő embereket és az őket képviselő szervezeteket be kell vonni az ellenőrzési folyamatokba, és azokban teljes részvételük kialakítására szükséges törekedni.
A fogyatékosságügyi stratégia alapján az ENSZ egyezmény 33. cikkén alapuló irányítási keret figyelembevétele két szinten valósul meg: egyrészt a tagállamokban az uniós politikák széles spektrumában, másrészt az uniós intézményeken belül. Koordinációs mechanizmusok kialakítása szükséges uniós szinten a Bizottság szolgálatai és az uniós intézmények, valamint az EU és a tagállamok között is. A fogyatékosságügyi stratégia és az egyezmény végrehajtása rendszeresen megvitatásra kerül majd a fogyatékossággal foglalkozó magas szintű munkacsoportban, a tagállamok képviselőivel, a nemzeti koordinációs pontokkal, a Bizottsággal, a fogyatékossággal élő személyekkel és más érdekelt felekkel is. Az elért eredményekről pedig jelentés készül az informális miniszteri találkozók részére. Emellett fontos szerepe van, hogy ellenőrző keretet hoznak létre az egyezmény végrehajtásának védelmezése céljából. A Bizottság irányítási javaslatot fog tenni az ENSZ egyezmény európai végrehajtásának megkönnyítésére. 2013 végéig jelentés megalkotását tervezi a fogyatékosságügyi stratégia előrehaladásáról, a fellépések megvalósításáról, a nemzeti előrelépésekről, valamint az ENSZ fogyatékossággal élő személyek jogaival foglalkozó bizottsága számára benyújtott uniós jelentésről.[56]
A Charta 26. cikke a fogyatékossággal élő emberek vonatkozásában a polgári és politikai, valamint a szociális jogok biztosítását deklarálja. Az Európai Bíróság joggyakorlatában azonban eddig elsősorban a fogyatékosság következtében kialakuló diszkrimináció kérdései kerültek előtérbe különös tekintettel a foglalkoztatás területére.[57]
A kapcsolódó jogesetek közül a Chacón Navas ügy[58] azért kiemelkedő, mert ennek során az Európai Bíróság a 2000/78/EK irányelvben rögzített fogyatékosság fogalmát értelmezte. Sonia Chacón Navas az Eurest közétkeztetési társaságnál dolgozott. Betegsége miatt keresőképességének rövid időn belüli helyreállása nem volt várható. Munkáltatója ezért először szüneteltette munkaviszonyát, majd felmondott neki, és kártérítést ajánlott fel a számára. A munkavállaló nem fogadta el a felmondást, annak érvénytelenítése érdekében pert indított, amelynek keretében a spanyol bíróság előzetes döntéshozatal iránti eljárást kezdeményezett. Az Európai Bíróságnak azt kellett megállapítania, hogy a felperes betegsége fogyatékosságnak tekinthető-e, így érvényes-e rá az említett irányelvbeli tilalom. Az Európai Bíróság meghatározta, hogy az irányelv értelmében a fogyatékosság fogalma "olyan korlátozottságként értendő, amely különösen valamilyen testi, szellemi vagy lelki ártalmon alapul, és az érintettet akadályozza a szakmai életben való részvételben", a fogyatékosság azonban nem azonosítható a betegség fogalmával. Az irányelvben tehát nem szerepel olyan utalás, amely alapján a fogyatékosságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma betegség esetén is védené a munkavállalókat. Így az a személy, akinek kizárólag betegség miatt szüntették meg a munkaviszonyát, nem tartozik az irányelv tilalmának hatálya alá. Az Európai Bíróság kinyilvánította, hogy az irányelvvel ellentétes a fogyatékosságon alapuló olyan munkáltatói felmondás, "amely a fogyatékkal élők igényeihez való ésszerű alkalmazkodás kötelezettségére tekintettel nem indokolható azzal, hogy az érintett nem alkalmas, nem képes vagy nem vehető igénybe munkaköre alapvető feladatainak ellátására." A betegség pedig önmagában nem minősülhet olyan oknak, amellyel a hátrányos megkülönböztetést tiltó, irányelvben szereplő okok kiegészítendők.
A magyar esetjogban az egészségi állapot és a fogyatékosság megkülönböztetése nem okoz nehézséget, mert az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 8. §-ában a védett tulajdonságok között külön felsorolja az egészségi állapotot is. Ennek ellenére az Egyenlő Bánásmód Hatóság gyakorlatában ritkák az ezen a tulajdonságon alapuló, eredményesen záruló panaszok.[59] A hazai helyzet ismerete azt közvetíti, hogy a fogyatékosság megállapításának, illetve az ezzel összefüggő kategóriák elhatárolásának gördülékenysége, illetve annak hiánya az Európai Bíróság egységes fogalmi meghatározása ellenére nagymértékben a tagállamok nemzeti jogalkotásának és joggyakorlatának függvénye.
A Coleman kontra Attridge Law ügyben[60] az Európai Bíróság a munkavállalón kívüli tágabb körre is kiterjesztette a fogyatékosság miatti hátrányos megkülönböztetés tilalmát. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet az alapeljárás felperese, S. Coleman és az Attridge Law ügyvédi iroda, valamint annak egyik tagja, S. Law között a felperes munkaviszonyának felmondással történt megszüntetése tárgyában folyó eljárásban terjesztették elő. Az alapügyben a jogvita alapjául az szolgált, hogy S. Coleman úgy vélte kedvezőtlenebb bánásmódban[61] részesült, mert fogyatékossággal élő gyermeke született, aki különleges gondozást igényel. Mivel a London South Employment Tribunal úgy vélte, hogy az előtte folyamatban lévő jogvitában a közösségi jog értelmezésére vonatkozó kérdés merült fel, az eljárását felfüggesztette és előzetes döntéshozatal céljából az Európai Bíróság felé fordult. A nemzeti bíróság legfőbb kérdése arra irányult, vajon a 2000/78/EK irányelv értelmezésének értelmében a fogyatékosságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma kizárólag azokat a személyeket részesíti-e védelemben a közvetlen hátrányos megkülönböztetéssel és zaklatással szemben, akik saját maguk is fogyatékossággal élők. Az Európai Bíróság ítélete alapján az irányelv jóllehet tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek kizárólag a fogyatékossággal élő személyekre alkalmazandók, ez mégsem jelenti azt, hogy az irányelvben szereplő egyenlő bánásmód elvét megszorítóan kellene értelmezni. Ez az elv ugyanis nem személyek egy meghatározott csoportjára, hanem az 1. cikkében felsorolt okok vonatkozásában alkalmazandó. Ezért az Európai Bíróság megállapította, hogy sérti a közvetlen hátrányos megkülönböztetés tilalmát a munkáltató által a munkavállalóval szembeni - a munkavállaló gyermekének fogyatékosságán alapuló - kedvezőtlen bánásmód. A kiterjesztő értelmezéssel összefüggésben fontos kiemelni, hogy annak hiánya az irányelv hatékony érvényesülését jelentősen nehezítené,[62] mert a jogvédelem kizárólag a fogyatékossággal élő személyekre vonatkozna, holott a fogyatékossággal összefüggésben több színtéren jelentkezhet a diszkrimináció.
A Gottwald kontra Bregenz ügy[63] azért emelkedik ki az Európai Bíróság fogyatékossággal élő személyeket érintő joggyakorlatából, mert esetében nem a foglalkoztatással összefüggő, hanem az állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetés tilalma kerül előtérbe.
Az alapügy felperese németországi lakóhellyel rendelkező német állampolgár volt, aki végtagbénulásban szenvedett, ezért Németországban fogyatékos igazolványt állítottak ki a számára. 2000. augusztus 26-án Arthur Gottwald gépjárműjével ausztriai nyaralása felé vezetett az osztrák díjköteles autópályán. Közúti ellenőrzés alkalmával megállapítást nyert azonban, hogy az utazását megelőzően nem térítette meg a kötelező időarányos autópályadíjat, így erre vonatkozó matricával sem rendelkezett. Mivel a bregenzi elsőfokú közigazgatási hatóság ezért pénzbírságot szabott ki vele szemben, Arthur Gottwald a nemzeti bíróság[64] felé keresetet nyújtott be. A felperes arra hivatkozott, hogy fogyatékos igazolványa jogosulttá teszi arra, hogy az osztrák hatóságok ingyenes matricát állítsanak ki a részére hasonlóan azokhoz a fogyatékossággal élő személyekhez, akik Ausztriában rendelkeznek lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel. Mivel a matrica kiállítására vonatkozó szabályok jogszerűségével szemben a vorarlbergi bíróságnak kétségei merültek fel, az Európai Bíróságnál előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett. A nemzeti bíróság által előterjesztett kérdés arra irányult, hogy az EK-Szerződés 12. cikkével ellentétes-e az a nemzeti szabályozás, amely csak olyan fogyatékossággal élő személyeknek teszi lehetővé ingyenesen az éves autópálya-matrica kiállítását, akik az adott tagállamban lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel[65] rendelkeznek. Az Európai Bíróság megállapította, hogy a 12. cikkel nem ellentétes a hivatkozott szabályozás. A fogyatékossággal élő személyek mobilitásának, illetve beilleszkedésének előmozdítása, valamint az érintett tagállam társadalma és jelen ellátás kedvezményezettje közötti bizonyos fokú kapcsolódás iránti törekvés "olyan közérdeken alapuló objektív megfontolásnak" fogható fel, amely igazolhatja, hogy az ellátás nyújtása befolyásolja az uniós polgárok szabad mozgását. Hangsúlyozni szükséges, hogy a lakóhely, illetve a szokásos tartózkodási hely kikötése azért minősül kritériumnak, mert általa megállapítható, hogy az érintettek nemcsak egyszeri alkalommal vagy időlegesen használják adott tagállam autópályáját.[66] Lényeges megállapítás továbbá, hogy a lakóhelyre és a szokásos tartózkodási helyre vonatkozó feltételek kiterjesztően értelmezendők abban a vonatkozásban, hogy egyéb kapcsolódási pontok is megalapozzák, hogy az érintett személyek tekintetében az osztrák társadalomhoz való megfelelő kapcsolódás igazolást kapjon az ingyenes matrica kiállításakor. Az osztrák kormány a tárgyalás folyamán kiemelte, hogy e körbe tartoznak azok a fogyatékossággal élő személyek, akik bár nem tudják ausztriai lakóhelyüket, illetve szokásos tartózkodási helyüket igazolni, szakmai vagy személyes okokból rendszeresen érkeznek Ausztriába. Véleményem szerint az ismertetett ügy megerősíti, hogy a fogyatékossággal élő személyeket érintő hatékony jogvédelem uniós szinten is feltételezi, hogy a társadalomba való beillesztés elősegítését célzó intézkedések az egyenlő bánásmód elvének keretében, a szükségesség és az arányosság elvére tekintettel valósuljanak meg.
A fogyatékossággal élő személyek jogait érintő uniós szabályozás alátámasztja az Európai Unió azon célkitűzését, hogy erősítse a fogyatékossággal élő személyek helyzetét, lehetővé tegye, hogy az érintettek teljes mértékben élhessenek jogaikkal, önmeghatározásuk biztosítása mellett részt vehessenek a társadalomban és az európai gazdaságban. Az ismertetett rendelkezések közvetítik, hogy az Unió a fogyatékossággal élő személyek egyenrangúságát széles spektrumban értelmezi. A Charta 1., 21. és 26 cikke, valamint az EUMSz. 10. és 19. cikke alapján a Bizottság a fogyatékossággal élő személyek vonatkozásában az egyenlő bánásmód megvalósítását egyrészről a meglévő uniós jogszabályok felhasználása, másrészről a megkülönböztetéssel szembeni fellépésre és az esélyegyenlőség előmozdítására irányuló aktív szakpolitika által törekszik elérni.[67]
Úgy vélem a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény azért kiemelkedő jelentőségű, mert átfogó módon gyűjti össze a fogyatékossággal élő emberek alapvető jogait, így megkerülhetetlen nemzetközi dokumentuma a fogyatékosságügynek. Az EU számára az egyezmény szerződő felévé válásával lehetővé vált, hogy a tagállamokkal együtt, koherens módon teljesítse az egyezményből eredő kötelezettségeket és gyakorolja azokat a jogokat, amelyeket az egyezmény a megosztott hatáskörű területeken ráruházott. A fogyatékosságügyi stratégiának éppen azért van meghatározó szerepe, mert megjelöli a kapcsolódó nemzeti intézkedéseket és a kiegészítő uniós szintű fellépéseket, valamint az egyezmény uniós szinten való érvényre jutását célzó mechanizmusokat.
Véleményem szerint a fogyatékossággal élő személyeket érintő uniós rendelkezések megfelelő alapot jelentenek a hatékony fogyatékosságpolitika megvalósítása vonatkozásában. Fontos kiemelni, hogy a felhatalmazó rendelkezések hatását az Európai Bíróság jogfejlesztő gyakorlata is kétségtelenül folyamatosan befolyásolja. Hangsúlyozandó, hogy az EU a fogyatékosságügyet az emberi jogok aspektusából közelíti meg,[68] a fogyatékosságból adódó hátrányok ellensúlyozását olyan jogi kérdésnek tekinti, amelynek feloldása nem alakulhat az egyes tagállamok egyéni belátása szerint, hanem többszintű együttműködést feltételez. Ennek megfelelő kialakítása a fogyatékossággal élő személyek önálló életvitelének és beilleszkedésének is záloga. ■
JEGYZETEK
[1] http://europa.eu/rapid/pressReleasesAction.do?reference=IP/10/1505&format=HTML&aged=1&language=HU&guiLanguage=en (2011.02.20.)
[2] A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK. Európai fogyatékosságügyi stratégia 2010-2020: megújított elkötelezettség az akadálymentes Európa megvalósítása iránt. Brüsszel 2010. 3. o.
[3] Council Resolutions (SOC 375 of 2 June 2010) and 2008/C 75/01 and European Parliament Resolution B6-0194/2009, P6_TA(2009)0334.
[4] COM(2010) 2020.
[5] A Tanács 2000/78/EK irányelve a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról
[6] Az irányelv hatására a fogyatékosság miatti megkülönböztetések vonatkozásában a tagállamok, valamint Norvégia is rendelkezik kapcsolódó antidiszkriminációs szabályozással. Az irányelv a közösségi fogyatékosságpolitika fő eszközének számít. Ez nem jelenti azt, hogy értelmezése minden esetben világos lenne. Az irányelv olyan területekkel is foglalkozik, amelyeket a tagállamok korábban még nem vizsgáltak. Lásd erről bővebben Lisa Waddington-Anna Lawson: Eine Analyse des Rechts zur Nichtdiskriminierung wegen Behinderung im Bereich der Beschäftigung und daruber hinaus. Europäisches Netzwerk von Rechtsexperten im Bereich der Nichtdiskriminierung. Europäische Kommission, Generaldirektion Beschäftigung, soziale Angelegenheiten und Chancengleichheit Referat G.2, 2009. 10. o.
[7] Lásd Chronowski Nóra-Drinóczi Tímea-Kocsis Mikós-Zeller Judit: EUSz. 6. cikk magyarázata, kézirat, 2010.
[8] Az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikkének (1) bekezdése alapján a "Charta rendelkezései semmilyen módon nem terjesztik ki az Uniónak a Szerződésekben meghatározott hatásköreit."
[9] Ingolf Pernice: The Treaty of Lisbon and Fundamental Rights. In: Stefan Griller-Jacques Ziller (szerk.): The Lisbon Treaty. EU Constitutionalism without a Constitutional Treaty? Springer-Verlag, Wien-New York 2008. 236. o.
[10] A Charta értelmezésekor az Unió és a tagállamok bíróságai figyelembe veszik a Chartát megszövegező Konvent elnökségének irányítása alatt készített magyarázatokat.
[11] Chronowski-Drinóczi-Kocsis-Zeller: EUSz. 6. cikk magyarázata, kézirat, 2010.
[12] Európai fogyatékosságügyi stratégia 2010-2020. 13. o.
[13] Uo. 4. o.
[14] Philipp Wallau: Die Menschenwürde in der Europäischen Union. V&R unipress, Göttingen 2010. 23. o.
[15] Az a szellemi fogyatékossággal élő ember, aki nem tudja értelmezni méltósága lényegét, ugyanúgy rendelkezik vele, mint aki tudatosan tud élni vele. Az erre vonatkozó tudatosság hiánya a fogyatékossággal élő személyek esetében gyakran esélyegyenlőtlenséget eredményez.
[16] Felix Welti: Behinderung und Rehabilitation im sozialen Rechtsstaat. - Freiheit, Gleichheit und Teilhabe behinderter Menschen. Jus Publicum, Mohr Siebeck, Tübingen 2005. 396-397. o.
[17] Chronowski-Drinóczi-Kocsis-Zeller: EUSz. 6. cikk magyarázata, kézirat, 2010.
[18] A Chartát kidolgozó Konvent előtt végeredményben az emberi méltóság garanciájának kettős karaktere mutatkozott meg: egyrészről annak önálló és korlátozhatatlan alapvető jogi voltára, másrészről az alapjogok fundamentumára mint objektív jogelvre utal. Lásd Wallau: i. m. 58. o.
[19] A fogyatékossággal élő személyekre vonatkozó szabályozás a tagállamok alkotmányaiban szétszórtan lelhető fel. Például a finn alkotmány a fogyatékossággal élő személyek jogaival összefüggésben elismeri a jelnyelvet használók jogait, a tolmácsszolgálat és a fordítási segítség vonatkozásában törvényi szabályozást garantál részükre. Speciális, az előnyben részesítő intézkedéseknek is keretet biztosító diszkriminációs tilalmat tartalmaz a német és az osztrák alkotmányi szabályozás. A portugál és a spanyol alkotmány az állammal szemben kifejezetten a fogyatékossággal élő emberek társadalmi részvételét ösztönző cselekvési kötelezettséget támaszt. Erről lásd bővebben Sven Hölscheidt: Kapitel III. Gleichheit. In: Jürgen Meyer (Hrsg.): Kommentar zur Charta der Grundrechte der Europäischen Union. Nomos Verlagsgesellschaft, Baden-Baden 2003. 319. o.
[20] A Chartát kidolgozó Konvent előtt is megfogalmazódott a kérdés, hogy az utóbbi cikket a szociális alapjogok közé, vagy az egyenlőségről szóló fejezetbe kell-e beilleszteni. Lásd Dieter Kugelmann: Gleichheitsrechte und Gleichheitsgrundsätze. In: Detlef Merten-Hans-Jürgen Papier (Hrsg.): Handbuch der Grundrechte in Deutschland und Europa. Band VI/I. Europäische Grundrechte I., C.F. Müller Heidelberg-München- Landsberg-Frechen-Hamburg 2010. 1020. o.
[21] A Charta 21. cikke a megkülönböztetés tilalmáról rendelkezik. Az (1) bekezdés alapján "tilos minden megkülönböztetés, így különösen a nem, faj, szín, etnikai vagy társadalmi származás, genetikai tulajdonság, nyelv, vallás vagy meggyőződés, politikai vagy más vélemény, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés, fogyatékosság, kor vagy szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetés." A (2) bekezdés értelmében a "Szerződések alkalmazási körében és az azokban foglalt különös rendelkezések sérelme nélkül, tilos az állampolgárság alapján történő minden megkülönböztetés."
[22] Kugelmann: i. m. 1020. o.
[23] Uo. 1021. o.
[24] A 21. cikk (1) bekezdésében szereplő megkülönböztetés alapjául szolgáló okok felsorolása csupán példálózó jellegű, mégis meghatározó szereppel rendelkezik. Kiemeli a gyakran előforduló, a hátrányos megkülönböztetés szempontjából különösen érzékeny okokat. Lásd Chronowski-Drinóczi-Kocsis-Zeller: EUSz. 6. cikk magyarázata, kézirat, 2010., Walter Frenz: Handbuch Europarecht. Band IV. Europäische Grundrechte. Springer Verlag, Berlin-Heidelberg 2009. 976. o.
[25] A kapcsolódó intézkedéseknek a támogatottak adottságaival összhangban elsősorban a szakképzésre, a munkaegészségügyre, a mobilitásra, a közlekedési lehetőségekre és a lakáspolitikára kell irányulniuk.
[26] Luthe megfogalmazása alapján a rehabilitáció egyidejű és koordinált orvosi, szociális, iskolai és foglalkoztatási intézkedések foganatosítását jelenti, amelyek célja az érintett személy egészségügyi okokból korlátokba ütköző tevékenységi lehetőségeinek, s így korlátozott funkcionális teljesítőképességének lehető legmesszemenőbb helyreállítása. Lásd Ernst-Wilhelm Luthe: Begriff und Gegenstand des Rehabilitationsrechts. In: Die Sozialgerichtsbarkeit (SGb) 8/ 2007. 457. o.
[27] Welti: i. m. 175-176. o.
[28] CHARTE 4112/2/00 REV 2, Lásd http://www.europarl.europa.eu/charter/civil/pdf/con138_en.pdf (2011.01.22.)
[29] Hölscheidt: i. m. 320. o.
[30] CHARTE 4227/00 CONVENT 26
Lásd http://www.europarl.europa.eu/charter/activities/docs/pdf/convent26_en.pdf (2011.01.22.)
[31] Hölscheidt: i. m. 320. o.
[32] Uo. 321. o.
[33] "Provision shall be made for social and vocational integration measures for the disabled." CHARTE 4316/00 CONVENT 34 Lásd http://www.europarl.europa.eu/charter/activities/docs/pdf/convent34_en.pdf (2011.01.23.)
[34] Hölscheidt: i. m. 321. o
[35] "Persons with disabilities have the right to benefit from measures designed to ensure their independence, social and occupational integration and participation in the life of the community." CHARTE 4422/00 CONVENT 45 Lásd http://www.kirchenrecht.net/eu/localmirror/convent45-en.pdf (2011.01.23.)
[36] Hölscheidt: i. m. 322. o
[37] "The Union recognises and respects the right of persons with disabilities to benefit from measures designed to ensure their independence, social and occupational integration and participation in the life of the community." CHARTE 4487/00 CONVENT 50
Lásd http://www.irishtimes.com/newspaper/special/2000/eucharter/eu2000.pdf (2011.01.23.)
[38] Hölscheidt: i. m. 317. o
[39] Magyarázatok az Alapjogi Chartához. (2007/C 303/02)
[40] Chronowski-Drinóczi-Kocsis-Zeller: EUSz. 6. cikk magyarázata, kézirat, 2010.
[41] Blutman László: Az Európai Unió joga a gyakorlatban. HVG-ORAC Kiadó, Budapest 2010. 500-501. o.
[42] Kardos Gábor szerint a szociális biztonság összetett kategória. Tartalmából először történetileg a társadalombiztosítás jelent meg. A szociális biztonság második eleme "a szociális (és egészségügyi) segítség." Kardos megfogalmazása alapján ez utóbbi a léthez való jog elismerésének is nevezhető. Lásd Kardos Gábor: A szociális biztonsághoz való jog védelme a nemzetközi jogban. Fundamentum, 2000. 3. szám 5. o.
[43] Az Európai fogyatékosságügyi stratégia alapján a fogyatékossággal élő emberek "olykor korlátozott hozzáféréssel rendelkeznek az egészségügyi szolgáltatások terén, beleértve a rendszeres orvosi kezeléseket, ami az egészség terén jelentkező, de a fogyatékosságukkal nem összefüggő egyenlőtlenségekhez vezethet." Az érintett személyek jogosultak az egészségügyi ellátáshoz, így a megelőző ellátáshoz és a specifikus, megfizethető, minőségi egészségügyi és rehabilitációs szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférésre. Az egészségügyi szolgáltatások és az orvosi ellátás megszervezése és biztosítása elsősorban a tagállamok feladata. A Bizottság támogatja az egészségügyi ellátáshoz való egyenlő hozzáférést elősegíteni kívánó szakpolitikai tevékenységeket külön figyelemmel a fogyatékossággal élő személyekre. Ennek értelmében ösztönzi a munkahelyi egészség és biztonság területén való fellépést a munkában töltött évek során kialakuló fogyatékosságok kockázatának csökkentésére és a fogyatékossággal élő munkavállalók újbóli integrációjának előmozdítására, illetve törekszik az említett kockázatok megelőzésére is. Lásd Európai fogyatékosságügyi stratégia 2010-2020. 10. o.
[44] A prevenció az egészség megőrzéséhez szükséges feltételek kialakítását jelenti. Ennek megteremtése biztosítható például a munkahelyi egészségvédelem szabályozásával, a betegségek kialakulásával és a korai halálozással összefüggő főbb egészségkárosító tényezők ellen harcoló kezdeményezésekkel, az egészséges életmód és a sport támogatásával, valamint a betegségek korai felismerését lehetővé tevő egészségügyi szolgáltatások rendszerének kiépítésével és fenntartásával.
Az EU-nak a megelőzéssel összefüggő tevékenységéről lásd bővebben http://ec.europa.eu/health-eu/health_in_the_eu/prevention_and_promotion/index_hu.htm (2011.02.20.)
[45] Az orvosi rehabilitáció az a tevékenység, "amelyet az orvostudomány saját eszközeivel (diagnosztika, terápia, prevenció, gondozás) nyújt a fogyatékos és rokkant embereknek, hogy meglévő képességeik kifejlesztésével önállóságukat részben vagy egészben visszanyerjék és képessé váljanak a családba, munkahelyre, társadalomba való beilleszkedésre. Lényege tehát a meglévő funkciók és a teljesítőképesség megítélése, kompenzatorikus fejlesztése és tréningje." Lásd Kullmann Lajos: Az orvosi rehabilitáció sajátosságai. In: Huszár Ilona - Kullmann Lajos-Tringer László (szerk.): A rehabilitáció gyakorlata. Medicina Könyvkiadó, Budapest 2006. 15. o.
[46] A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény 1. cikke alapján fogyatékossággal élő személy "minden olyan személy, aki hosszan tartó fizikai, értelmi, szellemi vagy érzékszervi károsodással él, amely számos egyéb akadállyal együtt korlátozhatja az adott személy teljes, hatékony és másokkal egyenlő társadalmi szerepvállalását."
[47] A rendelkezés az egyezmény 1. cikkében szerepel.
[48] Az egyéni autonómia tisztelete magában foglalja a saját döntés meghozatalának szabadságát, valamint a személyek függetlenségét is.
[49] Ez az elv az emberi sokszínűség és az emberiség részeként értelmezendő.
[50] A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény 3. cikkében rögzíti általános alapelveit.
[51] Az általános kötelezettségeket a 4. cikk részletezi.
[52] IP/07/446
[53] MEMO/10/198 Disability Rights: EU and the Ratification of the UN Convention on the Rights of Persons with Disabilities. http://europa.eu/rapid/pressReleasesAction.do?reference=MEMO/10/198&format=HTML&aged=0&language=EN&guiLanguage=en (2011.01.29.)
[54] A Bizottság az uniós intézményeket és a tagállamokat együttműködésre hívja fel az akadálymentes Európa megvalósítása érdekében. Lásd Európai fogyatékosságügyi stratégia 2010-2020. 13. o.
[55] http://ec.europa.eu/magyarorszag/press_room/press_releases/ 20110105__fogatekossaggal_elok_jogairol_szolo_ensz_egyezmeny_hu.htm (2011.01.29.)
[56] Európai fogyatékosságügyi stratégia 2010-2020: i. m. 12-13. o.
[57] Chronowski-Drinóczi-Kocsis-Zeller: EUSz. 6. cikk magyarázata, kézirat, 2010.
[58] C-13/05. sz. Sonia Chacón Navas kontra Eurest Colectividades SA ügyben 2006. július 11-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-6467. o.]
[59] Gyulavári Tamás-Kádár András Kristóf: A magyar antidiszkriminációs jog vázlata. Bíbor Kiadó, Miskolc 2009. 42. o.
[60] C-303/06. sz. S. Coleman kontra Attridge Law és Steve Law ügyben 2008. július 17-én hozott ítélet [EBHT 2008., I-5603. o.]
[61] S. Coleman visszatérve a szülési szabadságáról nem tölthette be korábbi állását, noha hasonló körülmények között fogyatékossággal nem élő gyermek szülőjének engedélyezték volna ezt. A korábbi munkáltató nem biztosította továbbá azt sem, hogy ugyanolyan rugalmas munkaidőben és munkafeltételek mellett dolgozzon, mint a kollegái. "Lustasággal" illették, amikor szabadságot kért, hogy a gyermekéről gondoskodhasson, míg a fogyatékossággal nem élő gyermekek szüleinek megengedték ezt. A felperes által emiatt előterjesztett hivatalos panasszal nem foglalkoztak megfelelő módon, illetve kényszerítették annak visszavonására. A felperesre és a gyermekére sértő megjegyzéseket tettek. Amikor néhány alkalommal késve érkezett munkahelyére gyermeke fogyatékosságával kapcsolatos nehézségek miatt elbocsátással fenyegették, míg a fogyatékossággal nem élő gyermekek szülei nem kaptak hasonló jelzést munkahelyi késésükre.
[62] Chronowski-Drinóczi-Kocsis-Zeller: EUSz. 6. cikk magyarázata, kézirat, 2010.
[63] C-103/08. sz. Arthur Gottwald kontra Bezirkshauptmannschaft Bregenz ügyben 2009. október 1-jén hozott ítélet [EBHT 2009., I-9117. o.]
[64] Unabhängiger Verwaltungssenat des Landes Vorarlberg
[65] A szövetségi utakon fizetendő autóútdíjakról szóló 2002. évi osztrák törvény 13. §-ának (2) bekezdése a fogyatékos igazolvánnyal rendelkező osztrák állampolgárok számára rögzíti az ingyenes éves matrica kiállítására vonatkozó eljárást. "A Bundesamt für Soziales und Behindertenwesen (a szociális kérdésekkel és a fogyatékkal élőkkel foglalkozó szövetségi hivatal) azon belföldi lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel rendelkező fogyatékossággal élő személyek kérelmére, akik legalább egy több nyomvonalú, legfeljebb 3,5 t legnagyobb megengedett össztömegű forgalomba helyezett gépjárművel rendelkeznek, az e kategóriába tartozó gépjármű számára ingyenes éves matricát állít ki, amennyiben ezek a személyek a fogyatékossággal élő személyekről szóló szövetségi törvény (Bundesbehindertengesetz) 40. §-a szerinti - tartósan súlyos mozgáskorlátozottságot, a tömegközlekedési eszközök használatának tartós egészségkárosodás miatti el nem várhatóságát vagy vakságot igazoló - fogyatékos igazolvánnyal rendelkeznek."
[66] Az alapeljárás tárgyát képező nemzeti szabályozás az ingyenes autópálya-matrica kiállításához nem követeli meg feltételei között, hogy az érintett egyén lakóhelyének vagy tartózkodási helyének legalább egy bizonyos időszakon keresztül Ausztriában kell lennie.
[67] Európai fogyatékosságügyi stratégia 2010-2020. 8. o.
[68] http://ec.europa.eu/social/main.jsp?catId=429&langId=hu (2011.01.30.)
Lábjegyzetek:
[1] Hadi Nikolett, doktorandusz hallgató, PTE ÁJK
Visszaugrás
