A Btk. Általános Részében, a büntethetőségi akadályok rendszerében szabályozott kényszer és fenyegetés dogmatikai jellemzőiről a recens jogirodalomban részben eltérő interpretációk olvashatók. Az elméleti bizonytalanság azt a kérdést is felveti, hogy vajon a jogalkotó megfelelően, e körülmények valódi büntetőjogi természetét és annak konzekvenciáit felismerve szabályozta-e a kényszert és a fenyegetést. Mindez megítélésem szerint indokolttá teszi a büntetőjogi felelősségre vonást akadályozó e két ok tartalmának és jelentőségének elsősorban dogmatikai szempontú vizsgálatát.
A hatályos Btk. a büntethetőségét kizáró vagy korlátozó okként határozza meg a kényszert és a fenyegetést, lényegében az 1978. évi IV. törvénnyel (a továbbiakban: korábbi Btk.) és az 1961. évi Btk.-val egyező tartalommal.[1] E szabályozás elvi alapja a bűnfelelősség elve. Eszerint a pusztán tárgyi történés mellett vizsgálni kell a tettes viszonyát a magatartásához és annak eredményéhez. A bűnösség megállapításának előfeltétele az elkövető beszámítási képessége. A beszámítási képesség tartalma: felismerési és értékelési képesség a magatartás és lehetséges következményei tekintetében, továbbá akarati képesség a felismeréssel adekvát akarat kialakítására, illetve az akarat szerinti magatartás tanúsítására (723/B/1991. AB határozat).
A kényszer és a fenyegetés a jogirodalomban uralkodó nézet szerint a beszámítási képességet kívülről, külső okként érinti, s azt az akarati képességre befolyást gyakorolva zárja ki vagy korlátozza.[2] Mindkettőre jellemző, hogy a hatása alatt álló nem azt a magatartást tanúsítja, amit egyébként - ezek hiányában - kifejtene.[3] Aki tehát kényszer vagy fenyegetés hatása alatt cselekszik, tisztában van azzal, hogy olyan magatartást fejt ki, amit a Btk. büntetni rendel, vagyis a felismerés teljes és csak az akarati elem hiányzik.[4]
A kényszer fogalmát a Btk. és két elődje sem határozta meg. Az 1961. évi Btk. Nagykommentárjában Békés Imre kényszeren az emberi testre gyakorolt fizikai ráhatást, erőszak alkalmazását értette, ami kifejeződhet bántalmazásban, lekötözésben, fájdalomokozásban.[5] Bodrogi Károly is a kényszert a fizikai erőszakkal azonosította.[6]
Ettől eltérően a Kádár Miklós - Kálmán György szerzőpáros szerint a kényszer nem merül ki pusztán a fizikai erő, az erőszak alkalmazásában, hanem felölel minden olyan fizikailag érezhető behatást, mely képtelenné tette a hatása alá került személyt az akaratának megfelelő magatartásra. Ilyen kényszernek tekintendő fizikai behatás például, ha valaki másra rázárja a szoba ajtaját, vagy egy erősen rövidlátó személy egyetlen szemüvegét elrejti, hogy így akadályt gördítsen kötelességének teljesítése elé.[7] Ezzel egyezően foglal állást (már a korábbi Btk. hatálya alatt) Nagy Ferenc, Horváth Tibor és lényegében Földvári József is.[8]
A Btk.-hoz kapcsolódó recens jogirodalom egy része a kényszert - a bírói gyakorlatra hivatkozva - lényegében az erőszakkal azonosítja.[9] Az erőszak fogalma alatt pedig a 34/2007. BK vélemény alapján valamely személyre közvetlenül ható olyan fizikai erő kifejtését érti, amely az ellenállást megtöri.[10]
Bár a Btk. miniszteri indokolása - mely a kényszert erőszakként, fizikai ráhatásként határozza meg szemben a fenyegetéssel, mely pszichés ráhatást jelent[11] - is ezt az értelmezést támasztja alá, annak helyessége mégis megkérdőjelezhető. Azt, hogy a kényszer az erőszak szinonimája lenne, megítélésem szerint a törvény nyelvtani, logikai és történeti értelmezése sem támasztja alá. Ha a jogalkotó a kényszer fogalma alatt kizárólag az erőszakot
- 100/101 -
értené, miért nem az erőszak kifejezést vette fel a Btk. 19. §-ába? Tudjuk, a büntetőtörvény Különös Részében számos bűncselekmény elkövetési módjaként (elkövetési magatartásaként) az erőszakot határozza meg, tehát a Btk. ismeri és használja is az erőszak kifejezést, a Különös Részben egységesen, sosem helyettesítve azt a kényszerrel. Sőt, ha a kényszerre épülő bűncselekményeket [például kényszerítés (Btk. 195. §), zsarolás (Btk. 367. §), önbíráskodás (Btk. 368. §)] megvizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy az erőszakot a jogalkotó a kényszer előidézésének egyik módjaként fogja fel a fenyegetés mellett. Györgyi Kálmán szerint is az erőszak és a fenyegetés a kényszerítés két formája, és a kényszer nyilvánul meg - a gyakorta egymásba fonódó - testi erőszakban vagy pszichikai ráhatással.[12] Csemegi Károly maga is hangsúlyozta "(...) ugy az erőszak, valamint a fenyegetés jelentősége, a "kényszer" eszméjében találja jogi jelentőségét, s mint a kényszer létrehozatalának két külön eszköze jő tekintet alá, s foglalja el helyét mind a büntető, mind a polgári törvényekben (...)."[13]
Ezen érvek mellett továbbá számba kell vennünk azt is, hogy a különös részi tényállásokban az erőszak nem is minden esetben kényszerítésként szerepel. A Btk. 148. §-a szerinti hadikövet elleni erőszak bűntettének elkövetéséhez (befejezettségéhez) például elégséges az ellenség hadikövetének vagy ennek kísérőjének bántalmazása, jogtalan visszatartása, vagy ellene más erőszak alkalmazása. Ugyanígy a fogolyzendülés bűntettének minősített esete megvalósul pusztán a fogolyzendüléssel szemben fellépő személy elleni erőszak alkalmazásával [Btk. 284. § (2) bek. b) pont]. Tóth Mihály ezt az erőszaktípust önmegvalósító erőszaknak nevezi, szembeállítva az instrumentális erőszakkal. A kettő közötti különbség tehát, hogy az instrumentális erőszak eszköz valamely további cél eléréséhez, míg az önmegvalósító erőszak önmagában, egyedül az erőszak alkalmazása miatt büntetendő.[14]
Régi szerzőink közül - az erőszak és a fenyegetés fogalmát legmélyebben vizsgáló - Vargha Ferenc is különbséget tett az erőszakkal, illetve fenyegetéssel megvalósuló deliktumok két csoportja, a kényszerítő és a romboló bűncselekmények között. A kényszerítő bűncselekmények jellemzője, hogy megvalósulásukhoz a megtámadott részén jelentkező reagáló akarat szükséges, mint a kényszerítés tárgya. Ahol ez hiányzik, ott kényszerről sem szólhatunk. A romboló bűncselekmény elkövetője ellenben nem az akaratot támadja, hanem az ember testét és a dolgokat. Itt az erőszak mint tisztán romboló, mechanikai erő jön számításba, mely az akarattal semmilyen pszichológiai vonatkozásban sincs.[15]
Ahogyan a Kádár - Kálmán szerzőpáros részletesen kifejti, míg a korábbi büntetőtörvények a beszámítási képességet kizáró erőszakról és fenyegetésről rendelkeztek, addig az 1961. évi Btk. az erőszak kifejezést a kényszerrel váltotta fel.[16] Kádárék szerint az erőszak fogalmát a büntetőjog hagyományosan a kényszerállapot előidézésére irányuló testi erőkifejtésre szűkítette, azonban az idők folyamán a testi erő mellett a kényszerítés olyan finomabb, ám a fenyegetés körébe nem vonható eszközeinek büntetőjogi értékelése is szükségessé vált, melyek az erőszak korábbi fogalmával már összeegyeztethetetlenek voltak. Ilyen kényszerítés például a már említett rövidlátó személy szemüvegének elrejtése.[17]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
