A joghatósági megállapodásokról szóló hágai egyezmény[2] implementációja napirendre került az Amerikai Egyesült Államokban: ennek érdekében létrejött egy tudományos munkacsoport,[3] amely a közelmúltban tanácskozást tartott az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumában.[4] A munkacsoport a minisztérium Nemzetközi Magánjogi Tanácsadó Bizottságának[5] védnöksége alatt működik. A kerekasztal megbeszélést Harold Hongju Koh, a minisztérium jogi főtanácsadója (Legal Adviser)[6] nyitotta meg, aki korábban a Yale Egyetem Jogi Karának (Yale Law School, USA) dékáni tisztségét töltötte be (1993-2009). Koh 2009. június 26. óta vezeti a minisztériumban a Jogi Tanácsadói Irodát[7] (Office of the Legal Adviser) és alegységeit, köztük a Nemzetközi Magánjogi Irodát (Office of Private International Law, L/PIL)[8] amely koordinálja a Külügyminiszter Nemzetközi Magánjogi Tanácsadó Testületét (Secretaty of State's Advisory Committee on Private International Law, ACPIL) és tudományos munkacsoportjait.[9]
A Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia (Hague Conference on Private International Law, a továbbiakban: HCCH) 2005. június 30.-án fogadta el az Egyezményt a joghatósági megállapodásokról[10] (Convention on Choice of Court Agreements, a továbbiakban: Egyezmény). Noha a konferenciának 72 tagja van, 71 állam és egy Regionális Gazdasági Integrációs Szervezet (Regional Economic Integration Organisation), a tagállamok közül eddig Mexikó, az USA, és az Európai Unió (tagállamai nevében, mint integrációs szervezet) vált magának az egyezménynek a tagjává,[11] amelyhez nem HCCH-tagállam is csatlakozhat annak aláírásával (amelyet ratifikáció követhetne), illetve elfogadással vagy csatlakozással. Mexikó 2007. szeptember 26.-án csatlakozott (accession) az Egyezményhez. Az Amerikai Egyesült Államok 2009. január 19.-én írta alá az Egyezményt, azonban a ratifikáció még folyamatban van.[12] Az Európai Unió (az Európai Közösség) aláírására - a tagállamaira kötelező érvénnyel - 2009. április 1.-jén került sor,[13] amely Nyilatkozatot és
- 639/640 -
Értesítést (Declaration and Notification) is tett.[14] Az Európai Unió 2010. január 29.-én deklarálta azt, hogy a Lisszaboni Szerződés[15] hatályba lépett,[16] és az Európai Unió felváltotta az Európai Közösséget, annak helyébe lépett, gyakorolja jogait és viseli kötelezettségeit.[17]
A HCCH által publikált magyarázat[18] elismeri, hogy az Egyezmény alapgondolata US-amerikai eredetű. Arthur T. von Mehren, a Harvard Jogi Egyetem (Harvard Law School, USA) néhai professzorához[19] vezethető vissza, aki úgy gondolta, hogy az Egyesült Államoknak bírósági határozatok elismeréséről szóló egyezményt kellene kötnie más, különösen európai, államokkal. Von Mehren javasolta a joghatósági kérdés megengedett, tiltott és nem szabályozott (szürke zóna, ún. "grey area") alapú joghatósági kategóriákra osztását, hogy az amerikai jogelvek érvényesülhessenek.[20] Az Egyezmény tárgyalásai során Jeffrey D. Kovar[21] képviselte az Egyesült Államokat és delegációját, aki az 1997-től 2001-ig terjedő első, valamint a 2002-2005 közötti második fázisban is alelnöki tisztséget[22] töltött be annak kidolgozásánál, a munkafolyamat mindkét szakaszában. Az amerikai képviselőház igazságszolgáltatási bizottságának bíróságokkal és szellemi tulajdonvédelemmel foglalkozó albizottsága[23] előtt 2000. június 29.-én részletesen beszámolt[24] a hágai tárgyalásokon kifejtett amerikai álláspontról.[25] Kovar elmondta, hogy az amerikai delegáció[26] célja az volt, hogy egy olyan egyezmény szülessen, amely harmonizálná a szerződő országok között a nemzetközi magánjogi ügyekben a joghatósági kérdéseket, és közös szabályokkal rendezné a külföldi bíróságok magánjogi határozatainak elismerését és végrehajtását. Aggályát fejezte ki, hogy a kereskedelmi ügyletek lassulásához, és ezzel növekedésük akadályához vezethet az, hogy az amerikai bíróságok által hozott nemzetközi vonatkozású döntések elismerése és végrehajtatása más országokban nincs biztosítva.[27] Hivatkozott ugyanakkor arra, hogy az Amerikai Legfelsőbb Bíróság (U.S. Supreme Court) a Hilton v. Guyot, 159 U.S. 113 (1895) ügyben hozott döntésével megalapozta a külföldi határozatok végrehajtását az Egyesült Államokban udvariassági (comity) alapon, viszonosságot kívánva. Kovar beszámolójában kifejtette, hogy megbízható jogrendszerekkel rendelkező országokban hozott döntések végrehajthatók a common law,[28] illetve a Uniform Foreign Money Judgments
- 640/641 -
Act (1962)[29] alapján szövetségi és állami bíróságokon.[30] Kovar úgy tartotta, hogy a fejlett országok helyzeti előnyüket próbálták kihasználni a tárgyalások során, és határozott joghatósági szabályokat kívántak lefektetni, amelyre az EU országoknak a Brüsszeli és a Lugano-i Egyezmények[31] lehetőséget biztosítottak, ugyanakkor némely, a kontinentális jogban alkalmazott szabályok az amerikai jogelvekkel ellentétben állnak.[32] Jelentését Kovar azzal zárta, hogy a bírósági peres eljárások gyakorlatában fokozott az igény a kiszámítható joghatósági döntésekre és a bírósági határozatok külföldi elismerésére és végrehajtására, ezért szakmai és civil szervezetek, fórumok bevonásával keresték a mindenki számára legmegfelelőbb megoldást,[33] mint ahogyan teszik ezt ma is, az Egyezmény implementálása érdekében.
Az amerikai külügyminisztérium, az igazságügy minisztériummal karöltve, dolgozik az Egyezmény ratifikálásán. Hosszas konzultációk után, jogtudósok, bírók, ügyvédek és társadalmi szervezetek véleményeit figyelembe véve eldőlni látszik a kezdeti kulcskérdés, nevezetesen, hogy az implementáció
- kizárólag szövetségi szinten történjen, vagy
- szövetségi törvény és modell állami törvény (uniform state law) kombinációjaként? Az Egységes Állami Jogok Megbízottjainak Nemzeti Konferenciája (National Conference of Commissioners of Uniform State Laws), más néven: Egységes Jogi Bizottság (Uniform Law Commission, a továbbiakban: ULC)[34] a "cooperative federalism" (együttműködő federalizmus)[35] megoldást - vagyis a második variációt - támogatták.[36]
- 641/642 -
1. A külügyminisztérium ACPIL[37] nemzetközi magánjogi tanácsadó testület munkacsoportja[38] legutóbbi tanácskozásán[39] a fő téma az Egyezmény implementálására készülő szövetségi törvénytervezet megvitatása volt. A javaslat szerint a szövetségi törvény az ULC által az államok részére kidolgozott modelltörvénnyel együtt lépne hatályba. Ahol az állam nem iktatná törvénybe a modelltörvényt, vagy ha ellentmondás lenne a szövetségi jog és az állami szintű jogszabály között, a modelltörvény szövegétől eltérő törvénybe iktatás miatt a szövetségi törvény rendelkezései érvényesülnének.[40]
A szövegtervezetek kidolgozáskor a munkacsoport alapelvként tűzte ki az Egyezmény szövegének a lehető legnagyobb mértékben való megfelelést, ezért a ratifikációs szövegtervezeteket is ennek megfelelően javasolták strukturálni.[41] A jelenlegi szövegezés viszont nem az Egyezményben foglalt sorrendet követi, és vannak az amerikai jog sajátosságának megfelelő további rendelkezések.[42] Függetlenül attól, hogy a szövetségi törvénytervezetben a "Kapcsolat az állam jogához" című, a szövetségi jog és a tagállam joga közötti viszonyt rendező 405 paragrafus alapvetően a törvény végére kerülne,[43] ez az egyik legkritikusabb és legvitatottabb pontja a szövetségi törvénytervezetnek.[44] A paragrafus jelenlegi változatának (a) pontja kimondja, hogy amennyiben az állam törvényhozása törvénybe iktatja a javasolt modelltörvényt,[45] az érvényesülne a szövetségi törvény szövege helyett. A (b) pont szerint, amennyiben az állami törvény szövege ellentmondást eredményezne, és a szövetségi törvény (vagy a ULC modelltörvény)[46] más eredményre vezetne az adott kérdésben, a szövetségi törvény felülírná[47] az állami törvény ellentmondásos rendelkezését. Szakmai vita alakult ki, hogy vajon mi alapján lehessen megítélni a végeredményt, amely ellentmondást eredményezne, és szükséges-e a bíróknak ilyen kérdésben döntési szabadságot adni, amikor előfordulhatna, hogy az Egyezmény szövegével ellentétesen döntenek? Ez további pereskedést jelentene, és az ügy az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságára kerülhetne, amely a belső jog, és nem a nemzetközi szerződés tartalmának megfelelően döntene, és döntése precedens lenne. Az szintén nyitott kérdés, hogy vajon egy adott állam által beiktatott törvényt a ULC modelltörvényhez, vagy a szövetségi törvényhez hasonlítsák-e az eredmény kimenetelének vizsgálatakor?
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
