Az elektronikus hírközlés területén hozott határozatok hatékony felülvizsgálatának a kérdése az elektronikus hírközlés szabályozásának Omegáját jelenti, mivel a vitatott esetekben a jogvita olyan horderejű döntésben manifesztálódik, melynek hatása bizonyos esetekben túlmutat a más szektorokban illetve a közigazgatási bíráskodásban megszokott mértéken, és esetenként maradandóan meghatározza az adott piac szerkezetét. Az elektronikus hírközlési szektorban folytatott hatósági tevékenység csak részben azonos a közigazgatásban megszokott jogalkalmazói szerepkörrel. A kivételek legfontosabbikát pedig épp a jelen tanulmány vizsgálati kiindulópontját képező piacszabályozási tevékenység jelenti. A piacszabályozás esetén a hatósági döntést - amely mechanizmusát tekintve alapvetően egy absztrakt jogszabályi norma alkalmazását jelenti konkrét tényekre és körülményekre - felváltja a szabályozó hatóság piacszabályozása, amelyben egy adott piacra vonatkozóan indul meg az eljárás, ami számos, egymáshoz kapcsolódó közbenső döntés láncolataként, versenyteremtő, "paranormatív" jelleggel, absztrakt versenyelemzés alapján, szabályozatlan diszkréciós hatáskörben valósul meg.[2]
A jogorvoslat szempontjából ez az eltérés ugyanakkor épp azért jelentős hatású, mivel ezek az atipikus eljárások szétfeszítik a jelenlegi jogorvoslati rendszer kereteit, mégpedig úgy, hogy közben ez a jogorvoslati rendszer a funkcióit és eszköztárát tekintve nem változik. A hagyományos, kontinentális típusú közigazgatási bíráskodás, melyet a hagyományos hatósági jogalkalmazói tevékenység másik hatalmi ághoz tartozó törvényességi kontrolljaként alakítottak ki, nem tud mit kezdeni a proaktív, ágazatpolitikai célokat, jövőbemutató feltételezéseket tartalmazó, ugyanakkor normatív jellegű szabályozó hatósági hatáskörök felülvizsgálatával, mivel azok a közigazgatási bíráskodás olyan alapvető kérdéseit feszegetik, mint például az érdemi felülvizsgálat viszonya a jogszabálysértésen alapuló felülvizsgálathoz, a jogkérdéseken kívül szakkérdésekben való döntés, az ügyfél helyzetének alakulása, normativitást is igénylő kérdésekben való döntés, a közigazgatási bíráskodás kontrollszerepének megváltozása stb. E kérdéseknek az elemzése rendkívül messzire vezet; jelen esetben azonban - terjedelmi okok miatt - annak csak a jelentős piaci erő szabályozásával kapcsolatos szűkebb összefüggéseit tudjuk megvizsgálni.
A jogorvoslat alapvető funkciója a JPE szabályozás szempontjából nem változik más területekhez képest: egyszerűen megfogalmazva, a jogorvoslatnak biztosítania kell a szabályozó hatóság hibás vagy okszerűtlen döntései tényleges korrekciójának a lehetőségét. Ennek azonban a speciális hatósági feladat által diktált eltérő mélységben, eszközökkel, és időhatárok között kell történnie. A következőkben ezeket az eltérő vonásokat vizsgáljuk.
Ennek megfelelően a jogorvoslatnak kétirányú kihívás erőterében kell mozognia: egyrészt biztosítani kell, hogy a szektorspecifikus szabályozás jogszabályi háttere alkalmas teret adjon hatékony felülvizsgálat lefolytatására, másrészt pedig a jogvitákat eldöntő fórumnak is képesnek kell lennie a jogesetek súlyának megfelelő szakmai megalapozottságú döntések meghozatalára, beleértve az ahhoz szükséges szakértelem meglétét. A felülvizsgálat tekintetében rendkívül fontos az időbeliség, mivel az eljárás elhúzódása ebben a szektorban sokszor magának az igazságszolgáltatásnak a lehetőségét vonja kétségbe (találó angol kifejezéssel élve Justice delayed can be justice lost"[3]). Tekintettel a hálózatos iparágakban tipikus hosszú távú befektetésekre, alapvető érdek fűződik a jogi szabályozás koherenciájának a biztosításá-
- 199/200 -
hoz, ami hozzájárul a jogbiztonság elvének az érvényesüléséhez.
A 2002-es közösségi elektronikus hírközlési keretszabályozás kiemelt kérdésként, a jogalkalmazás hatékonyságának illetve ellenőrizhetőségének, továbbá a keretirányelv 8. cikkében foglalt alapelvek érvényesülésének biztosítékaként kezeli a jogorvoslati jogot. Ennek érdekében a korábbi közösségi szabályozáshoz képest a közösségi jogalkotó kötelezővé tette a hatékony jogorvoslat biztosítását, továbbá lényeges mértékben pontosította és kiterjesztette a korábbi szabályozást. Az új szabályozás lényegében teljes mértékben harmonizálja a jogorvoslat kérdéskörét, és a tagállamoknak eltérést csak a jogorvoslati jog kiteljesítése irányában enged. Ez a megközelítés - melynek az elemeit a következőkben részletesen elemzem - konkrétan meghatározza a tagállamok mozgásterét, másfelől azonban olyan jogterületeket illetve alapkérdéseket is érint, melyek az adott tagállam jogi alapintézményeinek a módosítását is igényelhetik. Ezek a harmonizációs célok túlmutatnak a hagyományos ágazati harmonizáción, és olyan - másodlagos - területeket is érintenek (például a perjog), melyek módosítása kihat más ágazatokra is. Ezen "másodlagos" harmonizációs célok érvényesítése értelemszerűen sokkal nehezebb, mint az elsődleges céloké, végrehajtásuk nemegyszer alkotmányossági problémákat is felvet (pl. a normativitás kapcsán), valamint felveti a közösségi jog megfelelőségének a kérdését is, az elérni kívánt célok vonatkozásában. A megfelelő szintű harmonizáltság hiánya azonban - függetlenül attól, hogy az elsődleges vagy másodlagos harmonizáció hiányában következett be - megalapozza a tagállam felelősségét a közösségi jog szerint.
A szabályozás árnyoldala ugyanakkor, hogy holott a korábbi szabályozáshoz képest konkrétan körülírhatóvá váltak a jogorvoslatot érintő főbb közösségi jogi követelmények, a tagállami átültetéssel (illetve inkább annak hiányával vagy eltéréseivel) kapcsolatos tapasztalatok azonban 2003 óta arra utalnak, hogy a szabályozás még mindig nem eléggé konkrét és célzott ahhoz, hogy kikényszerítse az átfogó nemzeti jogorvoslati rendszerek megváltoztatását, és az egységes joggyakorlat megteremtését.
Ezek után természetszerűleg felmerül a kérdés, hogy ha számos más EU tagországban nincs megoldva ez a probléma, akkor nálunk miért sietős. Ennek legfőbb oka, hogy a jelen állapotban egy olyan területen, melynek a gazdasági jelentősége nemzetgazdasági szinten is számottevő, ugyanakkor a társadalmi kihatása is jelentős, egy hatóság határozatával szemben nem garantálható a közösségi jog által megkövetelt hatékony jogorvoslati út igénybevétele. A probléma ugyanakkor túlmutat az elektronikus hírközlésen, mivel más, jelenleg liberalizáció előtt vagy közben álló hálózatos iparágak, így a villamos energia, a gáz, a vasút esetében is felmerül, mivel ezeken a területeken jellegét tekintve ugyanolyan vagy nagyon hasonló piacszabályozási modellek kerülnek bevezetésre a következő években. Ezeken a területeken a közösségi jog harmonizáltsága alacsonyabb mint az elektronikus hírközlésben, ezért a várható implementációs jogalkotás valószínűsíthetően szintén nem tud mit kezdeni majd a jogorvoslat kérdésével, mivel az, komplexitása és magas politikai költsége miatt kívül esik az implementációs jogalkotás hatókörén.[4]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
