Az Alkotmánybíróság már a 8/1990. (IV. 23.) AB hat. és az 56/1994. (XI. 10.) AB határozataiban kifejtette, hogy bár az alapjogi rendszerünk a "magánszférához való jogot" konkrét, szubjektív alapjogként nem nevesíti, de a magánélet szabadságához való jog kétségkívül az egyén autonómiájának védelmére szolgáló olyan alapjog, amely az ember veleszületett méltóságából ered, amelynek tehát az általános személyiségi jog - az emberi méltósághoz való jog - szubszidiárius alapjoga.[1] Az általános személyiségi jogot "anyajognak" tekintette (tekinti) tehát az Alkotmánybíróság, azaz olyan szubszidiárius alapjognak, amelyet mind az Alkotmánybíróság, mind a bíróságok minden esetben felhívhatnak az egyén autonómiájának védelmére, ha az adott tényállásra a konkrét, nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható.
A fentiek szerint a jogalkotó számára alkotmányos eredetű cselekvési kötelezettségként (ún. intézményvédelmi kötelezettségként) merült fel a magánszféra védelméhez fűződő jogot súlyosan sértő zaklatásszerű magatartások büntetendővé nyilvánítása. Ez az alapjogi érvelési háttér jelent meg a régi Btk. [1978. évi IV. törvény (továbbiakban: régi Btk.)] egyik novelláris módosítása során, amikor a 2007. évi CLXII. törvény 4. §-a, 2008. január 1-jei hatállyal beiktatta a zaklatás törvényi tényállását a büntető anyagi jogba.[2]
A jelenleg hatályos Btk. [2012. évi C. törvény (továbbiakban: hatályos Btk.)] részletes indokolásának idevágó része, valamint a régi Btk. zaklatás bűncselekményének - kriminalizálás mellett érvelő - miniszteri indokolása lényegében szövegszerű egyezőséget mutat egymással, az új Btk. indokolása utal is rá, hogy e tényálláson csupán finomhangolást végzett a jogalkotó a korábban hatályos szabályozáshoz képest.
Ugyanakkor megjegyzendő, hogy nem csupán az Alkotmánybíróság hívta fel a figyelmet a szabályozás beiktatását megelőző időszakban annak szükségességére, hanem a jogirodalomban is megjelentek olyan nézetek, amelyek szorgalmazták az ún. személyes indítékú zaklatás büntetőjogi megjelenítését.[3] Fogarassy Edit 2004-ben napvilágot látott írásában lényegében megelőlegezte a 2008-ban hatályba lépett törvényszöveg miniszteri indokolását, továbbá elvégezte a zaklatás kriminológiai tipizálását is, amelyet leíró részében a régi Btk. és az új Btk. miniszteri indokolása szintén átvett.[4] A tanulmány mérföldkőnek tekinthető, mivel az a büntető anyagi jogi szabályozás bevezetését megelőzően négy évvel részletesen elemzi a későbbi tételes jogi rendelkezések alapjául szolgáló ún. személyes indítékú zaklatást.[5] A szerző igen mértéktartónak bizonyult, mivel arra hívta fel a figyelmet: a jogalkotónak meg kellene fontolni, hogy legalább szabálysértési tényállást alkosson a zaklatásszerű magatartásokból.[6] Megjegyezhető, hogy emellett megjelent ekkoriban olyan álláspont is, amely a zaklatást nem ennyire átfogó formában, hanem csupán szexuális indítékú elkövetés esetén rendelte volna büntetni.[7]
Az alkotmányos követelményeken, a jogirodalom által felvetett igényeken túl, nem túlzás állítani, hogy jelentős társadalmi elvárás is megfogalmazódott a büntetendővé nyilvánítás mellett. Ezt nem csupán az támasztja alá - azaz nem kizárólag ebből lehet utólag visszakövetkeztetni -, hogy napjainkban is jelentős ügymennyiséget képeznek a zaklatás bűncselekménye miatt indult büntetőügyek.[8] A tényállás alapjául szolgáló társadalmi életviszonyok sürgető igényéből fakadó "pönalizálási kényszerre" utalt az is, hogy az új tényállás hatálybalépését követő alig 3 hónap alatt (2008. január 1. napjától, 2008. március végéig) csaknem 100 büntetőeljárás indult zaklatás bűncselekménye miatt.[9]
A 2009. év végére pedig egészen világossá vált: helye van a Btk. rendszerében az új tényállásnak, mert a "tradicionális" személy elleni bűncselekmények nem kellően fedték le a kriminalizálási kötelezettséggel érintett elkövetési magatartások körét.[10]
- 424/425 -
A 2008-as hatálybalépést követően valóságos "jogirodalmi dömping" alakult ki a törvényi tényállás értelmezése körül. A szakirodalom elsősorban kétségeit fogalmazta meg a törvényszöveggel, a büntetőjogtól idegen, az eddigiekhez képest szokatlan terminológiával szemben, továbbá ehhez is kapcsolódóan jogértelmezési aggályok jelentek meg.[11]
Talán megdöbbentőnek is nevezhető, de a zaklatás anyagi jogi diszpozícióinak hatóköre az életviszonyok igen jelentős területére kiterjed. E személy elleni (a hatályos Btk.-ban: az emberi méltóság és egyes alapvető jogok elleni) bűncselekmény olyan életviszonyokat, elkövetési magatartásokat is érint, amelyre a törvényszöveg első olvasása során nem valószínű, hogy gondolnánk, következtetnénk. Ez a jogi helyzet alapvetően a személy elleni bűncselekmények körében elhelyezett törvényi tényállás által védett generális jogi tárgyra, valamint a diszpozícióban írt tényállási elemek magas absztrakciós szintjére vezethető vissza.[12]
A fentieknél lényegesen gyakorlatiasabb megfontolásokat alapul véve szükséges rögzíteni, hogy a zaklatás büntető anyagi jogi megjelenítésének van egy másodlagos - a büntetendővé nyilvánításon és üldözhetőségen keresztül érvényesülő - preventív szerepe is. A zaklatásszerű magatartások kriminalizálásával - ha áttételesen is - az élet, testi épség elleni bűncselekmények büntetőjogi védelmének határai kiszélesedtek, előrébb kerültek. A sértett személy integritását ezzel a szabályozással a törvény előrehozott védelemben részesíti, mivel a testi épségre még közvetlen veszélyt nem jelentő, háborgató, fenyegető jellegű elkövetési magatartásokkal szemben is már büntetőjogi védelmet biztosít. A személy ellen irányuló cselekménynek tehát nem kell elérnie az élet, testi épség elleni bűncselekmények kísérleti, de még a büntetni rendelt előkészületi stádiumát sem, ahhoz, hogy a büntetőjogi beavatkozás megjelenhessen.
Ennek azért van döntő jelentősége, mert nem csupán a kriminológiai okfejtések, hanem a gyakorlati tapasztalatok is azt mutatják, hogy a zaklatás jellemzően valamilyen, a sértett személyére nézve reális veszélyt jelentő folyamat elejét, közepét jelenti és ennek - a remélhetőleg megelőzhető - végpontja gyakran súlyosabb, tipikusan élet, testi épség elleni bűncselekmény elkövetésébe torkollik.
Jelen tanulmányban korántsem kívánunk a zaklatás kapcsán felmerülő valamennyi problémára megoldást keresni. Célunk mindössze néhány gyakorlatorientált, de dogmatikailag - reményeink szerint - megalapozott adalékkal szolgálni a zaklatás törvényi tényállásának értelmezéséhez. A dolgozat rövid nemzetközi kitekintéssel, majd de lege ferenda javaslataink felvázolásával zárul.
1.1. A háborgatás. A Btk. 222. § (1) bekezdése szerinti zaklatás elkövetési magatartásának a szerzők többsége a rendszeres vagy tartós háborgatást tekinti.[13] Ezt az álláspontot részünkről azzal a pontosítással tudjuk elfogadni, hogy tényállástani szempontból valójában az elkövetési magatartás a háborgatás maga, a rendszeresség vagy tartósság pedig az elkövetés módja.[14]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
