Az elektronikus médiumok (rádió és televízió) szabályozása nem tekint vissza hosszú múltra. Ennek oka, hogy a XX. század első harmadában jelentek meg azért, hogy forradalmasítsák az emberi kommunikáció lehetőségeit. Megjelenésük és elterjedésük következtében szinte minden megváltozott. Átalakultak az emberek szórakozási, kulturálódási, fogyasztási szokásai, továbbá jelentős közéleti változásokat idézett elő a modern képviseleti demokráciák történetében. Az évtizedek során sok milliárd dolláros nagyságrendű szolgáltatóiparrá nőtte ki magát: a szolgáltató iparágak iparágává.
Ennek a tanulmánynak a célja, hogy az elektronikus médiumok közül bemutassa a kereskedelmi televíziózás kialakulását, különös tekintettel annak jogi kereteire, és ismertesse a legmarkánsabb nemzeti szabályozási rendszereket.
A rádiózás és a televíziózásra a legtöbb országban nem vonatkoznak - különböző jogszabályok: azokat a nemzeti törvényhozások együtt szabályozzák. Ennek következtében az olvasó szinte duplán nyer, hiszen ezen írás tanulmányozásával, kevés kivételtől eltekintetve egyúttal megismeri a rádiózásra vonatkozó szabályokat is. Mégis, ha műsorszolgáltatásról, illetve médiumokról esik szó, azon ebben a dolgozatban a televíziózást kell érteni.
A harmadik, legfiatalabb és legglobálisabb médium az Internet. Az Internetre vonatkozóan eddig (szerencsére) kevés nemzeti jogszabály, nemzetközi egyezmény született, és ma még elsősorban nemzeti, illetve nemzetközi önszabályozás elve alapján működik. Ennek fő oka a médiumnak a különös természetében rejlik. Az Internet ugyanis az eddig ismert legglobálisabb médium, nem ismeri a nemzeti határokat, nincs szüksége rendészeti dokumentumokhoz országhatárok átlépéséhez.
Az elektronikus médiumok közül elsőként a rádió jelent meg és terjedt el rohamosan az 1920-as években. Az USA-ban korábban, 1913-ban dobták piacra az első rádiókat, míg a televíziózás hőskora az 1950-es évekre tehető. Óriási társadalmi, piaci jelentőségüket felismerve, megjelenésük kezdetétől fogva kitüntetett politikai, állami, szabályozói és hatósági figyelmet élveznek. Ez gyakran eredményezett) szoros állami felügyeletet, gyakran vezetett) a programok tartalmának, irányításukért felelős személyek befolyásolásának meghatározására, illetve ezek kísérletére például állami támogatások nyújtásával, megcsapolásával. A kezdeti és sokáig hatályos nemzeti vonatkozó jogszabályok tulajdonképpeni jobban-rosszabbul sikerült célja a műsorszolgáltatás állami monopóliumának igazolása volt.
A műsorszolgáltatási piac gyors növekedésére, az elektronikus médiumok társadalmi hatásfokára tekintettel a világ minden országának kormánya megkísérelte műsorszolgáltatás szabályozását, tehát azok az országok is, amelyekben a nyomtatott sajtó szabadsága szinte teljesen korlátlan. Ebben a fejezetben az elektronikus médiumokra vonatkozó, nyomtatott sajtóhoz képest jelentősen korlátozóbb szabályozásokat igazoló leggyakrabban hangoztatott négy érvelés, és ezek cáfolatai kerülnek kifejtésre.
A műsorszolgáltatás kezdeteitől fogva felmerült a kérdés, hogy a nyomtatott - sajtó vázlatos, rendészeti, adminisztratív szabályozásával összehasonlítva milyen mértékben és milyen indokok alapján korlátozható a műsorszolgáltatási jogosultság, és a műsorok tartalma. A legtöbb országban, kivéve Angliát az ezzel kapcsolatos érvek alkotmányjogi jellegűek, és mára jelentős nemzeti alkotmánybírósági és legfelsőbb bírósági gyakorlat áll rendelkezésre az ezzel kapcsolatosan felmerülő közjogi és magánjogi kérdések eldöntéséhez. A világ csaknem minden államában a tele-víziózásra és a rádiózásra vonatkozó jogszabályok részletesebbek és sokkal jelentősebb tartalmi korlátozásnak vannak alávetve mint a nyomtatott sajtó. Ennek alátámasztásával és cáfolatával kapcsolatban számos elmélet született. Ezek közül a következő négy elmélet és cáfolatuk a legmeghatározóbb, amelyek röviden a következők.
Az egyik leggyakrabban hangoztatott érv szerint a frekvenciák nem adhatók magántulajdonba, illetve közkincsnek tekintendők. Ennek következtében az állam, illetve az állam által felhatalmazott szerv dönthet azok kiosztásáról, az általa meghatározott kritériumok alapján. Azokban az országokban, ahol a föld mélye szintén nem adható magántulajdonba hasonló érvekkel támasztják alá a kábeles műsorszolgáltatás állami engedélyeztetését, hiszen a kábelvezetékek kiépítéséhez a föld mélyére szükséges ásni.
Ez a gondolat azonban nem túl meggyőző, hiszen arról van szó, hogy az állam különleges helyzeténél fogva vindikálja magának a műsorszolgáltatók kiválasztásának és a tartalomszolgáltatás feltételei meghatározásának jogát. Tehát ezen az alapon az állam, illetve az állam által felhatalmazott bármely szerv azt is megtehetné, hogy a nyilvánosság mellőzésével, versenykiírás nélkül határozná meg a számára legszimpatikusabb leendő műsorszolgáltatót. Ezzel kapcsolatban felmerült, hogy a kormányok helytelen módon arra használják fel műsorszolgáltatás engedélyezésével kapcsolatos hatalmukat, hogy a műsorszolgáltatási és egyéb díjak megfizettetésével megvásároltatják a műsorszolgáltatókkal szólásszabadsággal kapcsolatos jogaikat. Ez a gondolatmenet abból indul ki, hogy a műsorszolgáltatókat ugyanolyan mértékű szólásszabadsággal kapcsolatos jogok illetik meg, mint a nyilvános helyen beszélgető, vagy cédulákat nyilvános helyekre kiragasztó egyéneket.
Mindezt összevetve az elsőként említett érv a fenti megállapítások tehát nem szolgál megnyugtató magyarázatként, csak egy lehetséges megoldási mintának tekinthető.
A műsorszolgáltatásra vonatkozó jogi korlátozások egyik leggyakrabban említett igazolása a rendelkezésre álló frekvencia-tartományok szűkössége. E szerint a műsorszolgáltatásra alkalmas rendelkezésre álló frekvencia nem korlátlan jószág, száma véges. Ezért lehetetlen, hogy minden potenciális közszolgálati vagy kereskedelmi műsorszolgáltató frekvenciához jusson. Ez a tény feljogosítja a törvényalkotót, hogy a műsorszolgáltatást engedélyhez kösse, és annak tartalmára vonatkozóan kötelező előírásokat állapítson meg. A tartalmi korlátozás indokolása szintén a frekvenciajószág szűkössége miatt indokolt. Azaz, mivel ennek folytán nem juthat mindenki ahhoz a lehetőséghez, hogy televízión keresztül terjeszthesse nézeteit, ezért a programok tartalmának kiegyensúlyozottnak kell lenniük. A frekvencia-szűkösség érvét fogadták el a hozzáférés- és a tartalomkorlátozás elsődleges indokaként például Németország, Franciaország, Olaszország és Magyarország alkotmánybíróságai is.
A rendelkezésre álló frekvenciák szűkösségének magyarázata a kábeles, műholdas és digitális televíziózás korában azonban ma már nem teljesen elfogadható, ugyanis a műsorszolgáltatási technológiák mai fejlettségi szintjén a lehetséges televízió csatornák száma gyakorlatilag korlátlan.
Ugyanakkor a jogszabályok lehetővé teszik, hogy a kormányok rendszerint minden társadalmi ellenőrzés nélkül foglalhatnak le saját használatukra, rendészeti célokra tetszőleges számú és tartományú frekvenciákat. Az alkotmánybíróságok a "szűkösség-elméletet" gyakran párosítják piaci, gazdasági tényezőkkel. Így például a német alkotmánybíróság vonatkozó döntésébeni a rendelkezésre álló frekvenciák korlátozottságára vonatkozó érvhez hozzátette a műsorszolgáltatáshoz szükséges, a nyomtatott sajtóhoz viszonyított magas indulási és működtetési költségek tényezőjét is. Mára ez az érvelés is idejét múlta, hiszen a legtöbb európai országban és az Egyesült Államokban több helyi rádió, illetve televízió működik, mint amennyi a helyi lapok száma. Ebből is következik, hogy ha ilyen mértékben bővülhetett a médiapiac, akkor átgondolást kíván az a leginkább televíziózásra vonatkozó érv, hogy csak tőkeerős vállalkozások szűk köre képes bejutni, és tud hosszú távon életképes maradni a médiapiacon. Az más kérdés, hogy a tartalomszabályozás teljes mellőzése esetén az elektronikus médiapiacnak érdekében állna-e olyan változatos tartalmak sugárzása, mint a nyomtatott sajtó esetében. Azonban a lényegen nem változtat az a tény, hogy a rendelkezésre álló frekvenciák szűkösségével, illetve a piacra jutás magas költségvonzataival a mai technikai és piaci körülményeket figyelembe véve nem indokolható a hozzáférés és a tartalomszolgáltatás korlátozásának állami monopóliuma.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
