2009 végén jelent meg Darázs Lénárd Phd. egyetemi docens, az ELTE AJK Polgári Jogi Tanszéke oktatójának a kartellek semmisségéről szóló monografikus áttekintése.[1] A szerzőnek nem ez az első kartelljoggal foglalkozó munkája, 2007-ben jelent meg például a vertikális kartelleket elemző kötete.[2] A bemutatandó műben vizsgált komplex kérdéskör egyes aspektusait emellett számos cikkben és tanulmányban elemezte tovább a szerző.[3]
"A kartellek semmissége" című munka a magyar versenyjogi jogirodalom legújabb irányvonalának egy kiemelkedő produktuma. Ez az irányvonal a versenyjogi jogsértések esetén érvényesíthető polgári jogi igények témakörének a feldolgozása, amely a magyar jogirodalomban csak az elmúlt években vette kezdetét.[4] Darázs Lénárd munkája azonban nem egyszerű továbbgondolása a legaktuálisabb versenyjogi témák egyikének. A szerző ugyanis - a rá jellemző "németes" alapossággal - nemcsak a kartellek semmisségéhez kapcsolódó kérdéskör dogmatikai áttekintését adja, hanem mindeközben olyan kérdéseket is felvet és olyan javaslatokat is megfogalmaz, amelyek az általános polgári jogi elmélet számára is megfontolandóak. Ezekre a maguk helyén az alábbi rövid könyvismertetésben is kitérünk.
A kötetet választékos nyelvezet és olvasmányosság jellemzi, amely ezt a rendkívül összetett témát relatíve könnyedebben érthetővé teszi az olvasó számára. Már csak emiatt is szívesen vállalkoznánk az egész mű ismertetésére, erre azonban terjedelmi korlátok miatt természetesen nem kerülhet sor. Annak érdekében azonban, hogy sikerüljön felkelteni a szélesebb olvasóközönség érdeklődését a téma és a kötet iránt, azokra a kérdésekre fókuszálunk, amelyek a szerződések érvénytelenségének az alapjait is érintik, és amelyek az újra meginduló polgári jogi kodifikáció során számos esetben újragondolásra érdemesek.[5]
A versenyjogban mind a mai napig a közjogi jogérvényesítés dominál, vagyis a versenyjogi szankciórendszer - és azon belül a versenykorlátozások jogkövetkezményei - döntően közigazgatási jelleget öltenek (pl. bírság, eltiltás).[6] Mindezek mellett azonban egyre nagyobb szerepet töltenek be a magánjogi jogérvényesítés eszközei, bár ez a folyamat csak az utóbbi években érte el Európát. Természetesen ez a tendencia is az Egyesült Államokból indult és a magánjogi jogérvényesítés mindezidáig igazán széles teret csak az USA kartelljogában kapott. Európában ezzel szemben - emeli ki a szerző - a magánjogi jogérvényesítés sem az elméletben, sem pedig a gyakorlatban nem kapott különösebb figyelmet, így kiterjedt magánjogi jogérvényesítésről egyetlen európai államban sem beszélhetünk. Az európai versenyjogászok csak másodlagos, közvetett szankciós szerepet szánnak a magánjognak a versenykorlátozásokkal szembeni fellépésben. Ettől függetlenül azonban - hangsúlyozza a szerző - a versenyvédelem és magánjog kapcsolatrendszere egy meglehetősen komplex, és teljes terjedelmében máig feltáratlan terület.[7]
A szerző a kötet elején vázlatosan áttekinti a versenyjogi jogsértések - azon belül pedig a versenykorlátozások - esetén szóba jöhető magánjogi szankciókat. Ezek közül a kártérítés kapott eddig a legnagyobb fi-
- 599/600 -
gyeimet, de legalább ilyen jelentőséggel bír a semmisség is. Számos esetben a jogalap nélküli gazdagodás szabályait is alkalmazni kell. Külön terület a tisztességtelen versenycselekményekhez fűzött polgári jogi szankciók köre.[8] Más szerzők ezt a sort még kiegészítik a teljesítésre kötelezés intézményével is.[9]
Az uniós versenyjogban a Tanács 1/2003/EK rendelete hozott alapvető változást, amely a Római Szerződés 81. és 82. cikkében meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról rendelkezik. A rendelet decentralizálta a versenyeljárások rendjét, vagyis a tagállamok versenyhatóságaihoz és bíróságaihoz került a jogalkalmazás súlypontja. Ennek egyik következménye az lett, hogy a tagállamok polgári bíróságai nyitottabbakká váltak a versenyjogsértésekhez kapcsolódó magánjogi keresetek befogadását illetően.[10]
A közösségi versenyjogban bekövetkezett "paradigmaváltáshoz" azonban szükség volt az Európai Bíróság közreműködésére is. Alapvető szemléletváltást hozott a Courage/Crehan ügyben[11] 2001-ben született precedens értékű ítélet. Ugyancsak kiemelkedő jelentőségű a Manfredi-ügyben 2006-ban hozott ítélet.[12]
Az EU versenyjoga szerinti kartellek semmissége valamennyi tagállam jogában közvetlenül érvényesülő, mi generis, közvetlenül a közösségi jogból táplálkozó, önálló semmisségi ok, amelyet a Római Szerződés 81. cikk (2) bekezdése mond ki.[13] Az EU versenyjoga szerinti kartellek semmissége - az idézet szakasz közvetlen hatálya folytán - nem a meglévő polgári jogi semmisségi okok egyik formája, hanem egy teljesen önálló semmisségi ok, amely a tagállamok bíróságai előtt közvetlen jogalapot szolgáltat a kartellek semmisége miatt indított perekben.
Ezzel szemben a magyar jog szerinti - a Tpvt. 11. §-ában foglalt - kartellek semmissége nem önálló érvénytelenségi ok, hanem azt az egyébként rendelkezésre álló érvénytelenségi okok rendszerébe kell beilleszteni. A magyar versenyjog szerinti kartellek semmissége kapcsán csakis a jogszabályba ütköző szerződések semmissége jöhet szóba, más semmisségi ok - pl. jóerkölcsbe ütköző szerződés, vagy az uzsorás szerződés semmissége - azonban nem. A szerző a jogszabályba ütköző szerződések semmissége kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy szakítani kell azzal a helytelen és contra legem jogértelmezéssel, amely szerint a semmisséghez az lenne szükséges, hogy a jogszabályba ütközés esetén a jogszabály kifejezetten tartalmazza a semmisség előírását. A semmisség kifejezett előírására a tilos szerződés miatti érvénytelenséghez tehát nincs szükség.[14] A szerző szerint annak tehát, hogy bizonyos esetekben a jogszabály előírja a tilalmat sértő szerződés semmisségét, bizonyos esetekben pedig nem, nincsen érdemi jelentősége, ez inkább csak jogalkotói technika kérdése.[15] A szerző egyébként aprólékosan tárgyalja a jogszabályba ütköző szerződések semmisségének részletkérdéseit, amely a szűkebb témától - a kartellek semmiségétől - függetlenül is rendkívül hasznos ismeretek nyújthat az olvasó számára.[16]
Az EU joga szerinti kartellek semmissége tehát közvetlenül a Római Szerződésből adódik, vagyis a semmisség következménye nem a tagállamok magánjogának azon szabályaiból származik, amelyek a jogszabályba ütköző szerződéseket érvénytelenséggel sújtják, hanem a közösségi jogból magából. Ez azt jelenti - mutat rá a szerző -, hogy az EU joga szerinti kartellek semmisségi szankciójához nem kell a jogszabályba ütköző szerződések semmisségének tagállami feltételrendszerét vizsgálni, mert a tagállamok nem köthetik feltételekhez, és nem is korlátozhatják a Római Szerződés 81. (101). cikk (2) bekezdésében előírt semmisség korlátlan érvényesülését. A semmisség értelmezése nem a tagállami bíróságok esetjoga alapján történik, hanem az EuB joggyakorlata alapján, még akkor is, ha egyébként a semmisséggel kapcsolatos perekben a tagállamok bíróságai járnak el.[17]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
